dr Adam Windsor hálószobája

-Áh, a növekedéssel sajnos már leálltam - legyintettem ugyanazzal a mozdulattal, amivel elvettem a következő adag pizzát. - Már évek óta nem növök egy centit se. Ráadásul azt mondják, az ember húsz éves koráig növekedhet, úgyhogy erről már egyébként is lecsúsztam.
Azért megpróbáltam szót fogadni, és kevésbé úgy enni, mint egy disznó, de nem sok esélyem volt, hiszen annyira finom volt ez a pizza! Fagypont hozzáállásán én felkuncogtam, még akkor is, ha igazat adtam neki. Sőt én még ennél is elvetemültebb voltam, hiszen az utcán nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy az ételek tápértékével foglalkozzam. Az volt a legfontosabb, hogy legyen. Ha ezt már kipipálhattam, akkor persze az volt a legjobb, ha még egészséges is, az pedig, hogy finom legyen, a legutolsó helyen kullogott, hiszen ez utóbbi kettő aztán már végképp a szerencsén múlott. Fagypontot ezek talán tényleg nem érdekelték, én nem tehettem meg, hogy érdekeljen. Lényegében ugyanaz a kettő, de talán mégis különböztek. Hiszen most, hogy már választhattam is, most, hogy már nyilvánvaló volt, hogy semmi sem romlott, de minden finom, most már kezdett a rangsorolás kicsit változni. Szegény Mr Fagypont, úgy tűnt, a végére megint magára fog maradni a véleményével.
Mikor már minden elfogyott, a cola is, átszellemült mosollyal dőltem hátra, és felsóhajtva dörzsöltem meg két tenyérrel a pocakomat.
-De jó Bogyónak - motyogtam elégedett szusszanással.
Elernyedt boldogságom azonban nem tarthatott sokáig, mert még mindig nem jutottunk előrébb a történtek feldolgozásában. Mármint én lelkileg már neki kezdhettem, és Adam is megtudott mindent, amit kellett, de azért nem ártott, ha minél többet elmondok neki, mindent, amit csak lehet, hogy megtehesse a szükséges óvintézkedéseket. Fogalmam sem volt, hogy melyek voltak a fontos információk, úgyhogy úgy döntöttem, mindenről beszámolok.
-Sean szerint nem normális, hogy csak így lenyúljanak minket innen - mondtam keletlenül visszakanyarodva az igencsak kellemetlen témához. - Szóval ha gondolod, megmutatom, hol történt.
Ha nem volt ellenvetése, még kértem egy percet, hogy felöltözhessek (de persze előbb segítettem neki a koszos edényekkel, ahogy Tibu belém nevelte), aztán a kapuban megvártam.

//Folytatás: A liget//

Meglepett Belle válasza, bár először csak félreértésnek hittem, ami az állapotát tekintve nem lett volna meglepő. De mikor kifejtette, akkor azért felszaladt a szemöldököm, nem mondom. Meglepett már párszor ez a lány, de ennyire azt hiszem még soha. Na jó, legalábbis nem sokszor. Igyekeztem összeszedetten válaszolni:
- A szaglásom közel sem túl kifinomult, lévén dohányos vagyok - jegyeztem meg, csak hogy időt nyerjek, amíg átgondolom a szavait újra. - Hát, mindenesetre nyugodtan alhattál volna nálam akkor is, ha szólsz, nem kellett volna besurrannod, bár legalább a képességfejlesztésben jól jött ez a kis... öhmm... kalandozás. Mindenesetre ügyes vagy, hogy ezt tudtad egy évig észrevétlenül csinálni. Én is kelek fel esténként mondjuk pisilni vagy ilyesmi, villanyt gyújtok, stb, mégsem buktál le. Gratulálok... Mesélni majd legfeljebb otthon, lassan itt van értünk Colos.
Nyűgösködésére elnevettem magam és felkaptam, mint korábban:
- Na gyere, te nagyra nőtt óvodás, megnézzük azt a nyavalyás tuning verdát.
Colos és Belle hamar összehaverkodtak, szerencsére a vezetni vágyásról gyorsan lebeszéltük a lányt. Az úton döngetve a szavaira előkotortam a belső zsebemből a cigarettám és hátranyújtottam a tálcával és az öngyújtóval együtt. Colos is erős bagós, tudtam, hogy lehet a verdájában bagózni.
- Nem is tudtam, hogy rászoktál Belle - jegyeztem meg meglepetten. - Hülye ötlet, én is legszívesebben leszoknék inkább.
Colos élvezte a száguldást, szerencsére Belle is magában tartotta a Portert és az összes többi nasit és piát is, úgy néz ki, ez valóban tetszett az egyébként félős kislánynak. Én mindenesetre erősen kapaszkodtam, de amúgy nem viselt meg, a kemény ülőtartás is csak a seregből maradt vissza, mint reflex. A Xavierben aztán felkísértük Bellet a szobámba. Közben Colos körbe pillantva füttyentett:
- Az igen! Szóval itt élnek a mutánsok! Azt hittem legalább egy tűzgolyó nyomot látok a falon, vagy valami - heccelődött velünk.
- Áh, aki hozzávág egyet, annak meszelni is kell - ütöttem el én is tréfával a dolgot.
A szobámban aztán megköszöntem régi barátomnak a fuvart, aki el is köszönt Belletől is és már olajra is lépett. Én leültettem az ágyamra a lányt, lehúztam a cipőit, felhúztam a lábára egy vendégpapucsot, majd nekiálltam lefőzni egy kávét, közben csevegtem:
- Nagyon klasszat nem nagyon tudok mesélni Belle - tértem vissza a korábbi témára. - De ebben az állapotban sok értelme nem is lenne. Holnap majd megérted miért. Vagy nem nagyon fogsz emlékezni, ez a ritkább eset. Vagy fogsz emlékezni... az van amikor kellemetlen... Ugyan nagyapám régen nekem megmondta: "édes fiam, egyszer az életben minden tisztességes embernek be kell rúgni, de úgy mint az albán szamár. Onnantól aztán majd megismeri mi a mérték, meddig mulattat az ital és honnantól butít", de ettől még nem kellemesebb az ital másnapja.
Míg a kávé a tűzre került visszamentem egy-egy pohár itallal a kezemben. Bellenek egy kis pohár tüzes skót whiskeyt nyújtottam oda, magamnak csak cola volt benne, de ezt persze neki nem kell tudnia. Nem fog ártani, ha kijön a nagyobb része annak, ami bement, ez meg segíteni fog benne úgy hiszem.
- Egészségedre - nyújtottam oda neki, majd mellé ülve lesegítettem a kabátkáját és ráadtam egy köpenyt, szépen be is kötöttem az elejét.
- Hamarosan kész a kávé is - mosolyogtam és koccintva vele megittam a colát.

-Csúcs, köszi - kaptam el a hátra nyújtott cigit és az öngyújtót, igaz, csak harmadikra, mivel pont ennyit láttam belőlük felém közeledni, és csak az utolsó bizonyult igazinak.
Akkor a számba nyomtam a dohányt, majd miután ügyetlenkedtem egy sort a gyújtótekercs forgatásával, végre sikerült egy kis lángocskát kicsiholnom belőle, meggyújtottam az elől lévő szűrőt, és élvezettel szippantottam bele.
-Édes Istenem! - köhögtem, meglátásom szerint sokkal nagyobb kínok között, mint mikor először kortyoltam bele a Porterbe. - Ez rémes. Hogy tudod te ezt... - Köhögésroham. -... Fúj! Tessék, a tiéd lehet, ha te ezt annyira szereted - hajoltam előre, hogy visszaadjam Adamnek a furcsán füstölgő bűzrudat, miközben majdnem előre zuhantam. - De nagyon baró! Én is hadd! - rikkantottam fel boldogan, ahogy megláttam az előttünk lévő utat a szélvédőn keresztül, ami olyan volt, mintha irdatlan sebességgel falnánk fel a kocsival, mégsem akarna sehogysem elfogyni, és a következő mozdulattal a másik oldalra vetettem magam, hogy ezúttal Colos vállán vessem át magam, és a kormány után kapjak, hogy én is rángathassam egy kicsit.
Aztán megint filmszakadás, és máris Adam ágyában ültem, amit még ilyen állapotban is könnyen megismertem.
-Azt hittem, te előbb feleségül vennél - vigyorogtam rá kábán, ahogy éreztem, hogy lehúzza rólam a kabátomat, a lábujjaimat megficánkoltatva pedig éreztem, hogy cipő már nincs is rajtam. A poharat elvéve tőle egy hajtásra belöktem a benne lévő égető folyadékot, ami most valahogy nem okozott akkora kínokat, mint szerintem józanul történt volna. - Nem illik kihasználni, hogy Bogyó... *hikk* túl sok szörpit ivott... meg egyébként is... *hikk*... csak esküvő után szabad... úgyhogy előbb akkor... és én rá is érek... keress egy papot és máris hozzádmegyek... *böööööööff* ... feleségül... VÉCÉT!!!
Bár a végére már meghatottan a nyakába is borultam, de a mozdulatot annyiban elvétettem, hogy nem bírtam megtartani a fejem, és lendületesen lefejeltem a kulcscsontját. Bár a fájdalmat csak távoli rezdülésként érzékeltem, az ütés hatására valami más megmozdult bennem. A sajgó homlokomnál jóval lejjebb, és nagyon nem akarta abbahagyni a mocorgást.
Miután a kagylóra borulva kiadtam magamból szerintem fél New York alkohol készletét, aztán egy karhúzással eltűntettem, és a csap fölött valahogy rendbe pancsoltam magam, nagy nehezen visszavánszorogtam az ágyba, és a párnába fúrtam a fejem.
-Olyan jó illata van... - szuszogtam boldog mosollyal miután beszippantottam az ismerős illatot.
Aztán jött a következő filmszakadás.
Láncfűrész... acélfúró... forgó betonkeverőbe dobált rozsdás szögek... Hát mi ez az éktelen lárma, és miért kell közben tövestül kitépni az agyamat?! Nem elég, hogy már meg is lékelték? Már az is rémesen fájt. Ja, ez csak valami csiripelő madár az ablakpárkányon. De hol vagyok? És mi történt? Egy száguldó kocsi elmosódott képe merült fel bennem, meg valamiért Adam kulcscsontja, de hát istenkém, mindenki szokott furcsákat álmodni.
-Mi...? Hol...? Én...? Fúúú! - nyögtem ki rekedten, miközben két kezemet szorosan a halántékomra szorítottam, a szemem pedig kénytelen voltam becsukni, hogy kizárjam a tolakodó fényt.
Oldalra fordulva szerencsétlenül kicsusszantam az ágyból, majd négykézláb elkezdtem Adam picike konyhája felé mászni nagyon-nagyon nehézkesen, miközben elhaló hangon hörögtem:
-Káááávéééé... káááávéééé...

Hát nem alakult túlságosan bonyolultan az este, miután sikerült ténylegesen lebeszélni Bellet a személygépjármű-vezetés intenzív 5 másodperces kurzusáról. Otthon aztán hamar megtette a hatását a whiskey, hamarosan mindet kiadott magából. Kikísértem persze a fürdőbe és az első mosakodása után szépen visszairányítottam, majd amit nem sikerült elsőre eltüntetnie az álláról meg az ajkai körül, azt nedves ruhával letörölgettem.
Ágyba kerülve csak vigyorogtam a szavain:
- Megnyugodthatsz, nem keresünk most lelkészt, csak pihenj szépen. Bár javaslom a kardigánt és a zoknit még vedd le... Áh hagyjuk, majd én - sóhajtottam az immár alvó lánynak. Lehámoztam róla a kötött feslőt meg a térdzoknikat, aztán szépen betakargattam, elvégre hűvösek már az esték, még ha itt kellemes is az idő a fűtés miatt ki tudja ki ébred előbb és merre barangol el, ezért a papucsot és a házi köntöst és jól látható helyre raktam. Végül adtam egy puszit a smaragdszín hajkoronájába. Aztán ledőltem a kanapéra, de még vagy egy jó órán át gyönyörködtem benne, ahogy alszik. Édesen tud mosolyogni közben...

Reggelre kelve magam is kissé kótyagos voltam, de az italtól elnehezült fejű lánynál érthető okokból jóval hamarabb ébredtem. Főztem friss kávét, majd csináltam két melegszendvicset magamnak, meg kettőt a lánynak is. Sokan nem tudnak enni másnaposan, de Belle esetében, tekintve alapállapotát, erre nem mertem volna megesküdni, jobb a biztonság. Került mellé narancslé is.
Ekkor hallottam meg a motoszkálást a szobából. Visszasiettem és felkaroltam a lányt földről, ahová épp csak lecsúszott, majd visszafektettem az ágyba.
- Mindjárt hozom.
Hamarosan visszatértem a gőzölgő csésze itallal és a kezébe adtam, majd amint iszogatni kezdte mellé ültem és finoman elkezdtem átmasszírozni a halántékát.
- Na, jobb egy kicsit, vagy hagyjam abba? - mosolyogtam. - Egyébként kész a reggeli, ha szeretnél.

Nem jutottam el a konyháig, mert valami elemelt a földtől. Máskor talán gyorsabban kapcsoltam volna, de most egészen addig lógtam ernyedtem a kezei között, amíg vissza nem pakolt az ágyba, hogy a szemébe tudjak nézni.
-Jé, Adam - motyogtam szerény véleményem szerint iszonyú ostoba mosollyal. - Hát te meg hogyan...
Aztán azonnal kipattantak a szemeim.
-Megláttál? Istenem, hogyan? Nem változhattam vissza, hogy láttál meg? Mindegy nem is ez a lényeg - legyintettem kapkodva, majd hadarva folytattam a mentegetőzést. - Nem akartam megint rád törni, sajnálom, és máskor nem is volt semmi ilyesmi. Mármint megesett, csak... jó talán egy kicsit többször, de... Ne nézz már így! - nyüszítettem föl. - Jó, minden este, de eleinte úgy féltem, és melletted biztonságban érzem magam, de aztán megszoktam, és nem tudtam máshogy aludni, és... és sajnálom. Megpróbálok leszokni róla, esküszöm. Nem akarok teher lenni, nem kötelességed vigyázni rám, nem is kérhetek ilyet. És ez mégiscsak... mégiscsak privát dolog, és én... én... Várj csak... Mi tegnap... Te és én... meg a Porter... Most mi van?!
Értetlenül húztam össze a szemöldököm, és teljesen tanácstalanul meredtem rá.
-Mi tegnap ittunk - mondtam aztán lassan, ahogy elkezdtek derengeni a részletek. - Én szerintem egy kicsit túl sokat is - motyogtam elpirulva. - És volt valami srác... nem emlékszem, mi volt, de ijesztő volt, azt tudom. És egy másik egy autóval, aki nagy volt. És... én dohányoztam?! - döbbentem meg mélységesen a következő filmkockára, ahogy meredten bámultam Adamre, hogy a szemeim majd' kiestek a helyükről. - Nem mondod, hogy rágyújtottam! Én nem dohányzom. Sosem volt cigi a számban. Jézusom, mennyire rúgtam be?
Mikor megkaptam a kávét, még mindig leforrázva ültem, hogy megpróbáljam helyrerakni a mozaikdarabkákat. Hát mit műveltem én tegnap?!
-Én... mmm... ez nagyon jó - hunytam le a szemem jólesőn a masszírozásra.
Amíg tartott, átmenetileg nem is gondoltam másra, olyan isteni volt, hogy nem akartam elrontani az előző nap kínos emlékeivel, de igazából nem is jutottak eszembe. Helyette csak élveztem a kényeztetést, és szürcsöltem a kávét. Utána elégedett, boldog mosollyal pillantottam fel Adamre.
-Köszi... és köszi a tegnapot is - tettem hozzá nem kicsit szégyenkezve, és az éjjeli szekrényre csúsztattam a csészémet. - Bocsánat, hogy akkora nyűg voltam. Én... Nem mondod, hogy a kanapén aludtál?! Jesszusom, hát jó nekem az ágy alatt. Ez a te szobád, nem akartalak kitúrni! Jaj, Adam, ne haragudj! Megyek is, tiéd az ágy, visszakapod. Megígérem, hogy többet nem jövök át. Én vagyok a legrosszabb! Hálátlan dög...
Bár tényleg kemény volt az elhatározásom, a kivitelezésével már gondok adódtak, ugyanis még az ágy széléig sem jutottam el, máris forogni kezdett velem a szoba, úgyhogy muszáj volt megkapaszkodnom a takaróban. Hülye másnaposság! Adamnek már biztos elege van belőlem.
-Nem baj, ha még egy nagyon picit maradok? - néztem rá félénken. - Csak amíg magamhoz térek, aztán már itt sem... KAJA!
Annak köszönhetően, hogy nem bírtam a szemébe nézni, mindenhova máshova fókuszáltam, így aztán az egyre erősödő finom illathoz, meg egy másik információhoz, amit Adam mondott az előbb, csak a fejmasszázs közben nem igazán fogtam fel, mivel túlságosan közel kerültem a Nirvanahoz, egy kép kapcsolódott. Ennivaló. Hogy leegyszerűsítsem, átváltozva rohamoztam meg az asztalt. Igaz, párszor eltaknyoltam, és pár centit (ami nekem többnek számított) gurulva tettem meg, de végre odaértem a finomságokhoz. Akkor pedig egy tornádó sem állíthatott meg. Fél perc múlva már a homlokom is maszatos volt, úgy kukucskáltam ki a tányér mögül, amit éppen szakértő mozdulatokkal nyaltam tisztára.
-Kaphatok még?

Alig bírtam visszatartani a röhögésem Belle mentegetőzését hallva, így jó eséllyel csak egy széles vigyor állandósult a képemen. Finoman masszíroztam a halántékát, miközben feleltem az ijedt aggályaira:
- Hagyd el, már tegnap túlestél ezen a bejelentésen - kuncogtam. - Akkor is megmondtam, hogy semmi baj, de nyugodtan szólhattál volna, nem harapok. Legfeljebb áthoztuk volna az ágyadat ide, mégiscsak kényelmesebb. A kanapén alvás meg egy olyan dolog, hogy ha aludtál már párszor tábori ágyon, vagy csak simán a földön, a fejedre szorítva a zubbonyodat, mert fél kilométerre tőled tüzérségi zárótűz van, akkor megtanulod értékelni azt is. Szerintem neked nem kell magyaráznom - nevettem fel finoman megpöccintve az orra hegyét. - Maradj csak nyugodtan.
Hamarosan bekerült a tálca a melegszendviccsel, ami rekordsebességgel tűnt el róla. Érdekes, ezek szerint a másnaposság vagy nem viseli meg különösebben a gyomrát, vagy pedig a különbség Belle átlagos és másnapos élelmiszer kapacitása között normális ember számára nem mérhető. Megráztam a fejemet:
- Itt fent nincs más hirtelen, de feküdj vissza egy kicsit, mindjárt hozok a konyháról valamit. Mondom feküdj vissza, veled még forog a szoba - kacsintottam rá.
Hamar megfordultam és most biztos, ami biztos egy teljes grillcsirkét hoztam, meg kenyeret. Ez már csak elég lesz alapon, majd ha valami marad, később megeszem. Leültem mellé, amíg táplálkozott, majd kimentem a fürdőbe és hamarosan egy fésűvel visszatérve nekiálltam a feje tetején lévő szénaboglya rendbe rakásának. Meglepett pillantására vállat vontam:
- Velem rengetegen babáztak már, néha nekem is szabad - vigyorogtam.

-Bejelentés? - vontam fel a fél szemöldökömet, majd a szám elé kapva a kezem vadul rázni kezdtem a fejem. - BEJELENTÉS??? Ne mond, hogy én ezt elmondtam? Hát létezik ennyi pia? Uramatyám! Oké, oké, nézd - nyomtam le mindkét tenyeremmel a levegőt magam előtt. - Ez csak amolyan... majd megoldom. És tényleg sajnálom. Köszönöm a felajánlást, de nem szeretnék rád akaszkodni. Na jó, ez így teljesen nem igaz, nagyon kényelmes vagy, de nem szeretnék problémát okozni, és te nyilván jobban szeretnél egyedül lakni... mint velem - fejeztem be jócskán elszontyolodva. - De ha... ha néha átjövök, akkor az nem baj? De akkor hozzam magammal az ágyamat is? Hozzátolhatom a tiédhez? Ha nem akarod, nem nyúlok az ágyadhoz, de ha te a szélén alszol, és én is, akkor egész közel lennék hozzád - magyaráztam tárgyilagosan. - Tibu mindig betakart a szárnyával, amikor féltem, de olyanod neked nincs. Viszont te is nagy vagy, és... nem tudom - vontam meg a vállamat. - Nem megyek át a te térfeledre, de foghatnám a kezed. Régebben a szilánkos zsákomat szorongattam, de a kezedet jobban szeretem. Az puhább, és melegebb, és ráadásul még hozzád is nőtt. Nem lenne baj? Nem zavarnék? Nem szorítanám ám nagyon... mármint igyekszem, de nem tudom, mi van, amikor alszom. De főznék neked cserébe kávét. Vagy kipucolom a cipődet. Bevetem az ágyadat. Amit szeretnél. Mit kérsz cserébe? - dőltem hozzá közelebb kérlelő tekintettel, mert igazából már elég nehezen tudtam elképzelni, hogy úgy aludjak, hogy ő nincs a közelemben, de legalább az Adam-illatú párna.
Hirtelen megéreztem valamit. Eddig észre sem vettem, de ahogy most szünetet tartottam, hogy ő is szóhoz jusson, a pillantásom letévedt az ujjaimra, amivel Adam kezét fogtam, illetve talán inkább kapaszkodtam bele, ki tudja, mióta.
-Bocsánat - motyogtam, és visszahúztam a kezem.
Nem tetszett, hogy miattam járja meg a szoba-konyha-konyha-szoba távolságot, nem akartam ugráltatni, de olyan erélyesen tuszkolt vissza az ágyba, hogy nem mertem ellenkezni. Kicsit megszeppenten ültem a helyemen, hiszen ez mégiscsak az ő ágya volt, valahogy nem tudtam elképzelni, hogy frissen voltak mosva az ágyneműk, hiszen éreztem rajta az illatát, és valahogy sokkal kényelmesebbnek tűnt tőle. De akkor is... ez az ő ágya. Egy király trónjára sem ülhet rá csak úgy akárki. Azt előbb meg kell kérdezni Adamtől.
-Juuuuuuuuuj - csillant fel a szemem, amikor megérkezett a reggeli utánpótlás, de nem is folytattam, mert a szám olyan hamar lett tele sült husival, hogy úgysem lehetett volna érteni, én meg inkább evésre használtam, mert azt fontosabbnak tartottam.
Észre sem vettem, hogy Adam közben eltűnt, majd ismét felbukkant. Bár hirtelen és váratlan volt az érintés, ahogy a fésű fogai a hajtincseim közé süppedtek, finoman végigkorcsolyázva a fejbőrömön, most valahogy mégsem rezzentem össze ijedten. Először értetlenül néztem a mögöttem ülő férfire, de a magyarázatára, aztán finoman elmosolyodtam, és miközben folytattam a falatozást, közelebb fészkelődtem hozzá, hogy a hátamat szinte már nekidönthessem. Némán hagytam, hogy fésülgessen, én pedig életemben először örültem neki, hogy a hajam jó szokásához híven, iszonyú gubancos volt.

Megcsóváltam a fejemet egy elnéző mosollyal:
- Ha csak néha akarsz itt aludni, nincs értelme áttolni az ágyadat Belle - feleltem. - Igaz, hogy nem ez a világ legnagyobb fekvő alkalmatossága, de két embernek azért bőven elegendő. Úgyhogy amikor akarsz, nyugodtan alhatsz itt, mindössze arra gondoltam... öhmm... - vakartam meg a nyakamat zavartan. - Hát őőő... hogy ha a... nos az emlékek miatt, ha... öhmm... ha feszélyez a férfitársaság, akkor azért... egy külön ágy az... nem érdekes - vágtam el végül a gondolatmenetet. Amikor viszont elrántotta azt a kellemesen meleg kezét meglepetten néztem rá, majd megszemléltem a saját tenyerem: - Túl sok időt töltenék Sarah társaságában? Már az én bőröm is csíp? - hökkentem meg látványosan. - Belle, engem nem zavar a közelséged. Ha őszinte akarok lenni: nincs is ellenemre. Kedvellek, sőt szeretlek. Az egyik legjobb tanítványom voltál és az egyik legszeleburdibb, de legkedvesebb ember is, akit ismerek. No egyél.
Erre mondjuk eddigi tapasztalataim szerint viszonylag ritkán kellett a lányt biztatni, igazából most is csak protokolláris megjegyzés volt, hiszen addigra megpróbált a csepp kis ajkai mögé beszorítani egy fél struccot lehetőleg fél falat keretében. Mosolyogva nézegettem el, miközben elkezdtem kifésülni a haját. Öhmm... Okozott néhány meglepetést a dolog. Az értheti meg ezt, aki próbált már sziklás talajon kézi boronával szántani, de úgy, hogy a termőföld tetején az apró porcsirózsa ott maradjon. Nem egy egyszerű feladat... Nagyon figyeltem, hogy Bellenek ne okozzak fájdalmat, ugyanakkor viszont egy idő után elő kellett vennem a komfirmálásra tanult igéket. Részben hogy ne másképp szólítsam meg az Urat, amikor 3 centin belül a negyedik gordiuszi csomó volt a zöld fürtökben, részben pedig, hogy valahogy eltereljem a gondolataim a lány nyakának ívéről, amelyekre annyira szívesen adtam volna csókot, hogy... Khmm... Talán koncentráljunk a feladatra. Hogy is volt az az ima? "Eléd járulunk mindannyian most, csókra nyílt ajkakkal..." Másikat! Másikat! Most! Áh mindegy... Inkább elfütyülöm magamban a dixielandet. Az biztonságos terep. És még a hajával is sikerült végezni. Bár a tekintetét elnézve, lehet, hogy nem csak magamban fütyültem? Jesszus...

-Hát most nem arról beszéltünk, hogy én mit akarok - emlékeztettem halkan. - Hanem arról, hogy te mit engedsz meg. Én legszívesebben minden éjjel itt aludnék, de megértem, ha te azt nem akarod.
Aztán amikor folytatta, és egyre jobban zavarba jött, én egyre jobban elbizonytalanodtam, hogy most mi a baj. Azon gondolkodik, hogy közölje velem tapintatosan, hogy inkább húzzak a fenébe és fárasszak mást? Hát úgy kéne, mint a ragtapasznál: gyorsan, hirtelen, hogy hamar túl legyünk rajta. De aztán mégsem. Megint csak rám gondolt. Megint csak kedves volt. Az én arcomon pedig egy hatalmas mosoly terült szét, ahogy szinte dadogva befejezte az ágy-kérdés boncolgatását, és lelkesen huppantam elé egy nyusziugrással, hogy aztán a nyakába vessem magam, és jól megölelgessem.
-Tibu szerint nem horkolok - súgtam a fülébe bátorítóan, aztán visszahúzódva kicsit félénk mozdulattal bökdöstem meg a szépen kiterebélyesedett vállát, amibe valamiért olyan szívesen belefúrtam volna az arcomat, de az valamiért még így ölelés után is tabunak tűnt. De talán, ha csak egy kicsit... - Megkaphatom a karodat? Nem szoktam párnát használni, de te kényelmesnek tűnsz. És ha ránk törnék az ajtót, senki se merne bántani, ha azt látnák, hogy kartávolságon belül vagyok neked. Szabad? Vagy... uhh. Nézd már, milyen hálátlan vagyok - túrtam a hajamba, hogy utána alig tudtam visszarángatni az ujjaimat abból a halálcsapdából. - Megengeded, hogy itt aludjak, ráadásul egy ágyban veled, és akkor még mindig nem elég nekem. Felejtsd el. Csak mond, hogy melyik térfelet választod, én meg majd maradok a másikon.  
Nem zavarta, hogy fogtam a kezét! Sőt, észre is vette, hogy fogtam a kezét. Kísérletező, óvatos mozdulattal nyúltam hát ki újra felé, és mintha tényleg attól tartottam volna, hogy Sarah átruházta rá a csípősségét, kicsit még haboztam, de aztán elhatározva magamat, egy hirtelen mozdulattal ismét megragadtam az ujjait.
-Én is kedvelleksőtszeretlek - mosolyogtam rá. - Te voltál a legjobb tanárom, és neked mozog a legaranyosabban az orrod, miközben alszol. És szeretem fogni a kezed - emeltem fel a szóban forgó testrészt nevetve. - Nagyon-nagyon. De egyáltalán nem csípős - vigyorogtam a feltételezésre.
Fésülgetés közben némán falatoztam, már amennyire én képes vagyok zajtalanul táplálkozni, és próbáltam valahogy tudomást sem venni arról a megmagyarázhatatlan, de kimondottan jól eső borzongással, ami minden porcikámat végigcirógatta valahányszor Adam finoman hozzámért, vagy megéreztem a nyakamon a forró leheletét. Szívesen megkérdeztem tőle, hogy mit jelent ez, egyáltalán mi ez, de ösztönösen tudtam, hogy ezt most jobb lesz megtartanom magamnak. Mindenesetre, amikor belekezdett a fütyörészésbe, és én végül csak felismertem a dallamot, kicsit mintha lazult volna bennem ez az ismeretlen eredetű feszültség, amit még csak hasonlítani sem tudtam volna semmihez. A maradék husikat boncolgatva szálltam be én is, hogy mire a végére értünk egész szép nagy darabot tudtam hátranyújtani neki remélve, hogy nem az orrába találok. Ez nem csak azért volt kihívás, mert hátul nem lévén szemem fogalmam sem volt, hogy merre van az arra, de szinte már az ölében ültem, úgyhogy olyan nagy mozgásterem sem volt.
-Nem fogják rossz szemmel nézni, hogy együtt alszunk? - kérdeztem, miközben ha megtaláltam a száját, a mutatóujjammal döfködtem rajta befelé a még meleg csirkefalatot. - Csak mert... Au! Nem baj, ha egy kicsit csomós marad... bár ha megtalálod a kulcsomat, azért szólj. Szóval te az igazgatóhelyettes vagy... illetve, ahogy én eddig láttam, lényegében az igazgató, én meg... Bogyó - vontam vállat kicsit szégyenkezve. - Szabad ilyet? Nem szabályellenes, vagy valami? Nincs meghatározva, hogy kivel alhatsz együtt? Nem fognak haragudni? Mondjuk Sarah vagy Logan? Sarah végül is a lányod, Logan meg... nem tudom, de nem akarom megélni a napot, amikor haragszik - húztam be a nyakam, még egy kicsit közelebb húzódva Adamhez.

Fáradt mosollyal fogadtam a lány szabadkozó szavait:
- Itt alhatsz, amikor csak akarsz. Egyrészt ugye eddig sem volt másként, csak most már hivatalosan is így lesz. Hidd el, még mindig jobb így, mintha egyszer véletlenül látna meg valaki besurranni, akár mint gyíkot, elvégre nekem fogalmam sem lett volna a dologról - mosolyogtam. - És igen, a szabad karomat is megkaphatod, ha már ránézésre jó minőségű ágyneműnek tűnök - viccelődtem. - Lehetek a párnád. Amúgy sincs sok értelme egyébként a területi osztozkodásnak, elvégre éjjel az ember forgolódik valamennyit álmában.
A fésülgetés közben egyszer mégiscsak sikerült úgy tűnik meghúznom a haját, ijedten kaptam is vissza kissé a fésűt, de végül is csak befejeztem a fodrászkodást az aggályait is megfigyelve, de megráztam a fejemet:
- Nagykorú vagy már Belle, ott alszol ahol akarsz. Nem vagy az iskola tanulója sem, semmilyen szabály nem tiltja, hogy egy légtérben aludjak veled. Rozsomák dühöngése nagyjából annyira bír érdekelni, mert egy állatkerti víziló ásítása. Érdekes természeti jelenség. Bár szerintem nem dühöngene, inkább vigyorogna, ahogy ismerem. Sarah pedig... Nos, ha érdekli valami, majd rákérdez. Nagy lány már - mosolyogtam. - Ha meg mégis valaki olyan jönne ide, aki szerint nem kéne egy szobában aludnunk... bár el nem tudom képzelni, hogy az ki lenne... nos...
Félre raktam a fésűt és egy csibészes vigyorral a képemen lezsugorodtam a vállára, hogy aztán ott folytassam a halántékán félbemaradt masszírozást:
- Nos, adott esetben szerintem emögött a hajzuhatag mögött el tudnál akkor is dugni, nemde? - nevettem.

-Igen, ezért jöttem mindig titokban - ismertem be szemlesütve. - Féltem, hogy mérges lettél volna, ha rájössz, ha meg más lát meg... Hát előbb-utóbb úgy is megtudtad volna. És nem akarom, hogy mérges legyél rám - fejeztem be szinte már suttogva.
Aztán szerencsére kellemesebb témára terelődött a szó, és máris felvillanyozódhattam a hír hallatán, hogy igen, szabad előléptetnem Adamet kispárnának, de még azt se bánja, ha átcsusszanok az ő térfelére. Felragyogó mosollyal lélegeztem fel, hiszen bár ilyesmit eszemben se jutott volna kérni tőle, azért nagyon vágytam rá.
-Nem vagyok forgolódós - ráztam a fejem, majd reménykedő pillantással döntöttem oldalra a fejem. - Akkor nem baj, ha esetleg közelebb fészkelődök hozzád? Persze megértem, ha hallani sem akarsz róla, tudom, hogy neked ez már talán túl sok. Sarah adott pár hónapja egy felvilágosító könyvet, és abban az volt, hogy az ilyen összebújások az utójáték fontos része, hogy a meghitt intimitást megőrizzük. Azt hiszem egészen szó szerint idéztem. Azt nem tudom, mi az az utójáték, bár, ha gondolod, elalvás előtt dominózhatunk mondjuk, és csak utána bújnánk össze, de a könyvben mindig mindent ahhoz kapcsoltak, ami... hát... tudod... - pirultam el kissé. - Szóval csak mondom, hogy ha te is olvastad a könyvet, akkor nem kell megijedned, nem fogok veled olyanokat művelni. Csak fázós vagyok, te meg olyan kucorodhatós vagy... Mármint annak tűnsz! És egyébként is nyugodtabb vagyok, ha a közelemben vagy. Jó? Nincsenek mögöttem szándékok - biztosítottam komolyan.
Örültem neki, hogy szerinte másoknak nem lesz problémájuk azzal, hogy osztozunk Adam ágyán (bár az ásító víziló-Logan képre akaratlanul is felnevettem), és bár nem mondanám, hogy nem aggódtam továbbra is, hogy valakinek esetleg bökné a szemét, nem feszegettem tovább. Már csak azért is, mert ,,aprólékos" bemutatója ismét nevetésre fakasztott.
-És ha az sem lenne elég... - csippentettem össze aprócska testét, hogy finoman az ágyra tegyem, majd alakot váltva átdugtam a fejem a két lába között, hogy a hátamra tottyanjon -... lovas rohammal bevesszük az ő szobáját is!
Futottam egy gyors kört a takarón, ami ugyan furcsa volt, mert még soha senki nem lovagolt meg, de Adamnek így alig volt súlya, úgyhogy még úgy is elbírtam, hogy már én is jócskán vesztettem a termetemből. Ha dülöngélt volna, a farkincámmal megtámasztottam. Aztán vigyorogva hátrafordultam, hogy ránézhessek.
-Ha már tegnap te voltál a pacim, te is szólhatsz ám bármikor, ha nincs kedved kutyagolni. Vagy nem tudsz - kuncogtam fel, ahogy megpróbáltam elképzelni Adamet részegen. - A Zöld Gyík-Gebe Vállalat bármikor szolgálatára áll, csak füttyentenie kell, uram.
Aztán a mosoly leolvadt az arcomról. Próbáltam még tartani, elvégre nem rossz hírt készültem közölni vele, de csak egy nagyon halvány maradt meg. Bár úgyis elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Az valamiért most nem ment.
-Adam... - kezdtem bizonytalanul.
Kicsit még haboztam, hogy kéne kiböknöm, de végül úgy döntöttem, hogy nem köntörfalazok. Legalább hamar túl leszek rajta.
-Randira hívtak.
Eddigre már annyira leszegtem a fejem, hogy az állam már a takarót érte. Ha még nem változott vissza, most ismét a vállamra került, mert én bizony felvettem emberi alakomat, őt pedig finomat a párnára ültettem.
-Együtt járunk műveszettörténetre - magyaráztam, miközben valamiért majd' elsüllyedtem, és zavartan csavargattam a takaró csücskét. - Nem nagyon megy neki, úgyhogy párszor bent maradtam vele segíteni neki a tanulásban. Nagyon kedves. Tényleg. Azt mondta, szívesen elvinne vacsorázni, aztán ha van kedvem, megmutatná a söröskupak gyűjteményét. Biztos antik, azért olyan érdekes, különben nem értem. De úgy biztos nagyon izgalmas... lenne.
Megköszörültem a torkomat, és végre rá tudtam nézni.
-Nem fogadtam el a meghívást - vallottam be szinte már suttogva, és ha megöltek volna se tudtam volna megmagyarázni, hogy hirtelenjében miért féltem jobban Adamtől, mintha fegyvert fogott volna rám. - Nem... nem tudom, miért. Pedig tényleg annyira kedves volt velem mindig. És nagyon jóképű, de... ennyi. Nem akarok elmenni vele randevúzni. Igazából nincs is senki, akivel el tudnám képzelni, hogy... mármint... az egyetem... nem... mindegy...
Ismét megköszörültem a torkom, miközben a fejemet már kényelmetlenül feszítette a sok vér, ami odatolult. Már erővel kellett kényszerítenem magam, hogy ismét fel tudjam emelni a fejem, és Adamre nézzek.
-Nem vagyok jó az ilyen dolgokban - vontam meg a vállamat. - Én csak... nem tudom, csak... hát... ööö... Azt mondtátok, tudni fogom, ha el akarok menni valakivel, aki hív, de... nála nem tudtam. Nem... nem haragszol? Igazából nem is tudom, hogy miért mondtam el neked - túrtam a hajamba. - Csak már megszoktam, hogy neked mindent elmondok, és... Nyugodtan állíts ám le! Istenem, tiszta hülye vagyok! - zuhantam előre a térdemre az arcomat a tenyerembe temetve.

Fejvakarva igyekeztem elmagyarázni a lánynak a számára még homályos foltokat, amik úgy néz ki, megmaradtak:
- Nézd Belle, az a könyv, amit olvastál, kifejezetten szexuális felvilágosítással foglalkozik - kezdtem. - Ezért is köt mindent, ahogy te fogalmaztál: "ahhoz". Az elő- illetve utójáték simogatásokat, meghitt érintéseket, stb jelent. Az előjáték esetén ennek lényege, hogy a kapcsolat résztvevői előre is izgalomba jöjjenek úgymond, ez segíti is magát az aktust. Az utójáték pedig a dolog érzelmi többletét hivatott elnyújtani - próbáltam elmagyarázni. - De nem kell a világon mindent ehhez kötnöd, az élet nem csak erről szól. Ha jól esik nyugodtan bújj hozzám és kész, ezt nem csak a mindenkori pároddal szabad megtenni. Működik rokonok, barátok között is.
Amikor lekicsinyedve masszíroztam a nyakát nevetve elvett a nyakáról, majd a párnára tett és ő is felvette gyíkalakját. Igyekeztem a hátán maradni, miközben vigyorogva válaszoltam:
- Kevesen tudják rólam, de aktívan sportolok, öttusázom. Tudok lovagolni. Meglehetősen magabiztosan szerencsére, bár a gyíkok mozgása egészen más - feleltem. - De ezt el ne mond Ms Gagenek vagy Rozsomáknak, különben nem úszom meg, hogy kanári hátra ültessenek, előttük korábban is kénytelen voltam már letagadni - kuncogtam. - Viszont a tegnap estére visszatérve: ha józanul is tetszenek a kocsik, szívesen megtanítalak vezetni, ha gondolod.
A következő szavainál igazából eleinte nem is tudom miért voltak ellenérzéseim, hogy randevúra hívták. Féltékenység volna? Ugyanmár! Egy fiatal lány, ideje is lenne elkezdenie. Éppen ezért elhessegetve a gondolatokat fordultam felé a magyarázattal:
- Nézd Belle, te egy nagyon szép és nagyon okos fiatal lány vagy, az életedben természetes, hogy randira fognak hívni - kezdtem bele miközben visszamásztam a nyakához, ez alkalommal nyugtató jelleggel masszírozni, ami inkább csak erős simogatás. - A fiatalembernek nincs semmiféle kupakgyűjteménye - vigyorodtam el. - Ez, illetve a bélyeggyűjtemény és társai egy közkeletűen elfogadott finom verziója annak a kérdésnek, hogy nem töltenétek-e együtt az éjszakát. Tetszettél neki, ennyi az egész. Az én elveim, miszerint ez majd a házasság után manapság bizony meglehetősen ódivatúak. Ne ezt tekintsd alapnak. Ha tetszik egy fiú, akkor nyugodtan kipróbálhatod ezeket a dolgokat, elvégre a felnőtté válás része ez is. Nekem pedig továbbra is elmondhatsz mindent, elvégre attól, hogy nem vagy már a diákom, még nagyon szeretlek - ágaskodtam fel és adtam egy puszit a fülcimpájára. - Szóval kérlek: ne ijedj meg minden pillanatban és ne kérj mindenért elnézést, jó?

-Izgalomba jöjjenek? - döntöttem enyhén oldalra a fejem. - Arra mi szükség van? Én már most izgulok, hogy mi fog akkor történni, pedig még egyáltalán nincs kilátásban... senkivel. De akkor ezek szerint szex előtt elmennek hullámvasutazni vagy megnéznek egy jó kis akciófilmet, hogy izguljanak? Ez érdekes, de miért szükséges? Azt hittem, ilyesmiket randi címszó alatt csinálnak. Vagy a kettő ugyanaz? A randi az az előjáték?
Egyre kuszább volt nekem ez a dolog, és reméltem, hogy Adam majd rendbe teszi ezt nekem, már csak azért is, hogy többet ne is kelljen foglalkoznom vele. Legfeljebb ha már élesben történik. Bár akkor sem leszek egyedül. Lesz ott velem valaki, aki majd segít. Aki vigyáz rám is közben, meg arra is, hogy ne csináljak semmit rosszul. Végül is ez nem vizsga lesz, itt szabad lesz nekem súgni. Azt hiszem. Remélem. Hát nagyon megértőnek kell majd lennie... annak a valakinek.
-Köszi - sóhajtottam fel boldogan az engedélyére, hogy nyugodtan hozzábújhatok. - Jaj, alig várom, hogy este legyen!
Lelkendezésemnek újabb nevetés vetett véget, amit azzal zártam, hogy apró ujjmozdulatokkal úgy csináltam, mintha lelakatolnám a számat, majd a láthatatlan kulcsot a vállam fölött messzire hajítanám. Azért nem kevéssé volt kellemes látvány a fejemben létrejött képsorozat, ahogy Adam katonai szerelésben lovagol, vív, célbalő, mint egy modernkori hős, aztán elrohan a medencéig, ahol lendületből ugrik egy fejest, és csak úgy mellékesen átússza a Csendes-óceánt oda-vissza, hogy ne kelljen elviselnie a személyszállító hajók idegtépő lassúságát, ami visszahozza hozzám. Mármint haza! Na! Hogy ehhez miért is kellett katonai ruhákba öltöztetni, az egy nagyon jó kérdés, de öltönyön kívül még abban volt a legkönnyebb elképzelni. Persze, amikor reggelente felkelt...
~Jézusom, Annabelle, ezért jelentkezned kéne Tibunál egy hajborzolásra! Szégyelld magad!~
Mindenesetre a hirtelen megjelenő másik kép, ahogy Adam már az öttusa keretein kívül kanárigolt, természetesen cowboy kalapot lóbálva és nagyokat rikkantva, sikeresen kitoloncolták az agyamból az iménti zavarbaejtő freskókat. Na jó, igazából csak elhalványították egy picit, de ne legyek telhetetlen.
-Sosem gondoltam rá, hogy megtanuljak vezetni - ismertem be. - Kicsit félek tőle. Egy egész kocsit én vezetnék, az... Mi van, ha elrontom? Elüthetek valakit. És az a sok tábla! Mondjuk jól meg lehetne pakolni őket kajával, de hogy figyeljek egyszerre azokra, meg az útra, meg a többi kocsira, meg a gyalogosokra, meg a saját kocsimra, meg arra, hogy közben valahogy enni is tudjak? Nem nehéz az?
Aztán, ahogy szépen lassan visszakanyarodtunk a kényesebb témákhoz, én szépen lassan kezdtem megint elsüllyedni, de megnyugtató, kellemes nyak dömöckölése segített ellazulnom annyira, hogy higgadtan végig tudjam hallgatni, és ne meneküljek be a takaró alá, vagy kezdjek azonnal heves visszakozásba, hogy igazából nem kell nekünk erről beszélnünk.
-Hazudott nekem? - roskadtam össze egy kicsit, ahogy megpróbáltam felidézni az ott történteket, hogy nekem ezt miből is kellett volna észrevennem. - De miért? Miért nem tudta egyszerűen csak megmondani, hogy mit akar? Istenem! - nyögtem fel a szám elé kapva a kezem. - Akkor ezért vidult fel, amikor azt mondtam neki, hogy a kupakgyűjteményét azért szívesen megnézném? Jaj, ne! Remek, akkor még vár rám egy kellemetlen beszélgetés.
Csalódott kedvetlenséggel fújtam ki az eddig bent rekedt levegőt, de aztán elmosolyodva fogadtam a puszit és Adam kedves szavait. Ismét elkapva emeltem magam elé, hogy a homlokomhoz közelítsem, mert ez van, továbbra is a homlok puszi volt a kedvencem, és hátha kapok oda is.
-Olyan jó neked, hogy esküvőig nem kell ilyesmivel foglalkoznod - jegyeztem meg irigykedve. - Bárcsak én is meg lennék keresztelve, és én is várhatnék vele, legalább addig!
Aztán megint elmosolyodtam, még szélesebben, és az arcomhoz öleltem az aprócska Adamet, aki akármilyen pici volt ebben az alakjában, az én szememben így is hatalmas volt.
-De nem baj. Engem sem hagytak vigaszdíj nélkül - simogattam meg óvatosan a feje búbját. - Olyan jó, hogy vagy nekem, Adam.

Mélyen, fáradtan sóhajtottam:
- Na jó Belle, azt hiszem muszáj leszek ezt részletesebben kifejteni neked, de előre figyelmeztetlek, ez kicsit sem lesz romantikus ilyen nyers és egyszerű magyarázatban, vagyis a valóság sokkal másabb érzelmileg - sóhajtottam. - Tudod, hogy miként működik a szexualitás. Nos először is, izgalom alatt itt nem olyan jellegű izgalmat értünk, mint egy hullámvasúton. Szexuális izgalom. Vágy a fizikai beteljesedésre. Sok módja van ennek érintések, simogatások, csókok, puszik, stb, stb. A testednek vannak úgynevezett erogén zónái, amik stimulálásával izgalomba jössz, mint minden nő. Ezek nem szükség szerűen a nemi szervek környéke, egy nő esetében ugyanúgy megvannak a melleken, lábakon, nyaki részen, stb. Ez azért fontos, mert ha a fizikai interakció túl gyorsan történik, akkor az meglehetősen kellemetlen lehet, mert a tested még nem készült fel rá. Ha ellenben úgymond a szervezet tudja, mi fog következni, akkor felkészül rá. Például magát a behatolást is megkönnyíti, a nemi szerved síkossá válik a legegyszerűbb példát hozva. Persze a gyakorlatban nem konkrétan ez a biológiai kérdéssor foglalkoztatja a párokat, hanem, hogy maga az izgalomba hozás, az előjáték, ha úgy tetszik, igen kellemes. Másrészt meg kell értened, hogy a fiatalember egyáltalán nem hazudott neked. Legalábbis nem akart. A különféle gyűjteményekre való hivatkozás mint bélyeg, kupak, baseball kártya, stb nagyjából annyira közkeletűen elfogadott formája a közös éjszakára invitálásnak, mint hogy a medvét hívjuk macinak is. Nem tudhatta, hogy te ezzel nem vagy tisztában. Általában az embereknek nem okoz problémát erről beszélni, egy normális emberi igény és nem viszonyulnak hozzá olyan szégyenlősen, mint te, akinek még nincs ilyen tapasztalata, ezért könnyebben is beszélnek róla. Nagyon profán példával: a frontvonalon az embereim a fegyverzet nélküli parancsnoki helikoptert, amivel a közeli városból nem csak ellátmányt, de a normálisabb tisztek pár prostituáltat is hoztak ki az embereikhez nemes egyszerűséggel LPB-nek becézték. Vagyis Légi Punci Busz. Általában környezettől függ mennyire fogalmaznak nyíltan, vagy akár vulgárisan ezzel kapcsolatban az emberek, de ez így működik. Nagyon sok srác és ami azt illeti lány is van, aki minden érzelmi háttér nélkül is belemegy egy testi kapcsolatba, ezt hívjuk egy éjszakás kalandnak. Ekkor sem kalandfilmet néznek, hanem ők maguk élik át a kalandokat. Az a fajta mentalitás, amivel egyszerűen "trófaeként" emlegették a korábbi szeretőiket és dicsekedtek vele kinek mennyi volt úgymond régebben kifejezetten a férfiak sajátja volt, manapság a nők között is gyakori. Arra akarok rámutatni, hogy ez természetes dolog egy társalgásban is és elkerülhetsz rengeteg kínos helyzetet, ha ezekre felkészülsz. Nem ördögtől való az sem, ha esetleg megnézel egy pornófilmet, bár lehetőleg ne valami s/m, fetish vagy ilyesmi alkotást - összegeztem. - Bár ezt a beszélgetést édesapádnak vagy édesanyádnak kellett volna veled pár éve megejteni, de tudjuk, hogy ez nem volt lehetséges. Most igyekszem megválaszolni a kérdéseid, ha vannak - néztem rá komolyan. - Ami pedig a gépjármű vezetést illeti: nem olyan nehéz, mint hiszed, de csak azért ajánlottam fel, mert tegnap még nagyon lelkesnek tűntél - kuncogtam rákacsintva. - Ha szeretnéd megtanulni, állok rendelkezésedre - adtam egy puszit a hüvelykujja hegyére is, miközben felkapott a kezébe.
Amikor a homlokához közelített oda megértettem a finom közeledést, először kedveskedve megsimogattam, majd adtam rá két-három puszit, végül hozzádörgöltem a fejemet, mint egy kis egérke, ha még mindig ott tartott. A szavaira már reagáltam is:
- Senki sem tiltja meg, hogy várj vele addig - feleltem, - de tény, hogy furcsának tűnne a korosztályod számára. Én szeretném átélni ezt az érzést egy nővel, akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek, akit óvhatok, védhetek, szerethetek, akiért rajonghatok és akit tisztelek. Meg úgy általában jó csak belegondolni is, hogy érzem a testmelegét, vagy látni a mosolyát. Ez az az érzésvilág, amit a szerelem hoz el és amit a testi kapcsolat megkoronáz. De persze a puszta személyes élvezet is kereshető benne.
Elnevettem magam a megjegyzésére:
- Én is örülök, hogy itt lehetek veled - mosolyogtam. - Nem tudom visszaadni azt a gyermekkort, amid nem volt meg, de nem véletlen vagyok még mindig picike. Ha kislányként nem is lehetett, most így utólag igazán "menő" babád van, nemde? - nevettem rá vidáman.

Szemeim egyre jobban elkerekedtek, ahogy az egyre ingoványosabb talajra érkezve Adam egyre csak magyarázott tovább a számára úgy tűnik a legkevésbé sem bajos témáról. Azon nem csodálkoztam, hogy rendesen zavarba hozott egyes információkkal, kifejezésekkel vagy gondolatokkal, azon azonban annál inkább, hogy miért ennyire minimálisan? Minden szavát az eszembe véstem, folyamatosan kapcsoltam hozzá azokat az adatokat, amiket már tudtam, de valahogy most nem akartam elsüllyedni, és az arcomon sem éreztem, hogy annyira lángolna, mint, amire számítottam. A zsigereim nem vad táncot roptak, inkább kéz a kézben lassú keringőt jártak, lágy, finom mocorgással csiklandozva a bensőmet. Ahogy bontakozott ki előttem ennek folyamatnak a mivolta, egyre komplexebbnek tűnt, egyre bonyolultabbnak, egyre ijesztőbbnek, és egyre... lenyűgözőbbnek. Azon kaptam magam, hogy résnyire szétnyílt szájjal nézem Adamet, de a pillantásom újra és újra visszaugrott azokra a pontokra a testén, amiket az imént sorolt fel, mint érzékenyebb terület. Nem mintha ne lettem volna tisztában vele, hogy neki is van mellkasa, lába, nyaka, de most szinte világítottak rajta, még ha jelenleg nagyon picike formában is. Halk sóhajjal leheltem ki a felgyülemlett forró levegőt, majd az alsó ajkamba harapva lesütöttem a szemem, és hogy görcsösen izgő-mozgó ujjaimat lefoglaljam, elkezdtem csavargatni a hajamat.
-Nincs kérdésem - suttogtam lehunyt szemekkel. - Azt hiszem, már mindent értek. És kizárt, hogy megnézzem annak a srácnak a kupakgyűjteményét - tettem hozzá morogva, viszont aztán mégis elmosolyodtam. - Én örülök neki, hogy te mondtad el nekem ezeket a dolgokat. Lehet, hogy elméletileg jobban jártam volna a szüleimmel, de ha már így alakult, szerintem tök jól jártam veled. Hányan mondhatják el, hogy a vállukon ülő öt centis katona magyarázta el nekik, hogy készülnek a babák?
Kuncogására értetlenül húztam össze a szemöldököm. Semmi sem rémlett azzal kapcsolatban, hogy én a volán után kapkodtam volna. Sok kép ugrott be az előző napról, de csak mozaikosan, erről pedig még egy halvány kis képkocka sem. Csak annyira emlékeztem, hogy kocsival jöttünk haza, de hogy én akartam volna lenni a sofőr, az teljesen kiesett.
-Egek, mit csináltam? - vakargattam meg gondterhelten a homlokomat. - Ugye, nem vezettem? Nem engedtétek, ugye? Azta! Tényleg jó sokat ihattam. De ha tényleg nem jelent problémát, szívesen megtanulnék vezetni. Neked ezek szerint már megy is. Az már akkor... legalább az egyikünk. Húha - csaptam lámpalázasan a térdemre. - Akkor én vezetni fogok? Én fogok ülni a kormány mögött? Jesszus! De, ugye, te is ott leszel? Nem hagysz egyedül? Nem kell egyedül csinálnom? És egyáltalán min fogok gyakorolni? Nekem nincs kocsim.
A homlokpuszikat hálásan fogadtam, bár nagyon furcsák voltak azok a pinduri kis cuppanások. De még így is nagyon jól esett, hogy olyan jó meleg, az ajkai meg olyan puhák és annyi puszi van bennük, és... Na! Szóval nagyon jó kis puszik voltak, úgyhogy párszor még pimaszul (de azért óvatosan) visszanyomtam a homlokomhoz, hogy hátha van még pár tartalékban. Én nagyon
szívesen visszaadom, ha fogyóban lenne.
-Én szeretnék várni vele - vallottam be neki szégyenlős mosollyal. - Megnyugtató arra gondolni, hogy majd a férjem lesz, aki... akivel én... akié lehetek. És majd én is mindennél és mindenkinél jobban fogom szeretni, és óvom és megvédem mindentől, és a rajongásig fogom szeretni és tisztelni is. És annyit fogok vele összebújni, hogy rengeteget melengethetjük egymást. Meg remélem sokat fog mosolyogni. Olyan gödröcskésen, mint te szoktál. Már alig várom - sóhajtottam fel álmodozva, de csak nem kellett a messzeségbe révednem közben, majd nevetésére én is elnevettem magam - Te vagy a legmenőbb, Adam, babának és óriásnak egyaránt.

Sóhajtva biccentettem arra, hogy nincs kérdése, de azért még egy röpke gondolatsort hozzá fűztem:
- Amit még érdemes tudnod, hogy a nőknek erogén zóna szintjén hangsúlyosabbak az érintések, simogatások, puszik, csókok, stb. A közvetlen testi kontaktus. A férfiak esetében azonban első sorban a vizualitás jelenti az izgalomba hozást. Természetesen mindkettő fontos mindkét nemnek, most a hangsúlyokról beszélek. Vagyis, ha összejössz egy fiúval és te is szeretnél neki is jót úgymond, akkor érdemes lesz a tested legelőnyösebb részeit kihangsúlyozni a számára és persze élvezni az érintéseket - összegeztem. - Majd ha átgondoltad idővel úgyis lesznek még kérdéseid - mosolyodtam el.
Aztán még szélesebben vigyorodtam el a következő gondolatmenetére:
- A vezetés nem ördöngős dolog éppen, de ittas ember esetében igencsak veszélyes, úgyhogy nem, nem hagytunk téged vezetni, bármennyire is kapálóztál a volánért - nevettem, emlékezetembe idézve a tegnapi este történéseit. - Szerencsére egy ideig lefoglalt a cigaretta. De nem kell aggódnod miatta, nem egy túl bonyolult dolog. Az én Hummeremen tanulsz majd. 3 tonnás katonai terepjáró. Nem éppen egy oktató kocsi, de legalább nagyon biztonságos és nem olyan veszett gyors. Mivel az a jármű baromi... nos... nagy, így muszáj leszünk kicsit érdekesebben megoldani az oktatást, lévén az anyósülésről nem látnám mit csinálsz, így a combodon, az öledben fogok kucorogni és onnan instruállak majd - ismertettem vele.
Magamban elképzeltem a szituációt és mit ne mondjak nem volt ellenemre magam előtt látni, hogy az erdei egyenetlen útszakaszon rázkódó kocsiban ha lenézek Belle formás lábait, ha meg fel, akkor a rázkódó melleit tekintem meg és... "a gyalogsági sátrak szokványos esetben 8 katona befogadására is alkalmasak, felállításukat a legénység végzi, egymástól megtartva a 4 méteres távolságot a könnyű közlekedés és a tűzveszély elhárítása érdekében".
Ahányszor a homlokához nyomott követelőzve, annyiszor kapott pár puszit, sőt lassan úgy belejöttem, hogy mikor nem voltam éppen ott, akkor az ujjaira adtam és azokat simogattam kedveskedve. Mondjuk vele ellentétben én azt élveztem nagyon, mikor épp nem a homlokánál voltam, akkor láthattam azokat a szép szemeit örömtől csillogni és jól esett a tudat, hogy nekem is van némi közöm ehhez az érzéshez. Bólintottam a szavaira:
- Én ezt meg tudom érteni, hidd el. Esetemben a vallási nézeteim állnak a döntésem mögött, esetedben pedig a személyes érzelmeid, de a lényeg változatlan. A döntés e tekintetben a te kezedben van, de tudnod kell: nem ez az átlagos, vagyis furcsának tűnhet egy mai fiatal szemében - figyelmeztettem azért a várható nehézségekre is. Utolsó megjegyzésén elvigyorodtam, felálltam a tenyerében és tisztelegtem egyet katonásan: - Adam Windsor, G.I.JOE osztag, szolgálatra jelentkezem asszonyom! - vágtam ki a katonai protokoll szerint, majd még kicsúszott a számon: - Jó itt, veled Belle.

Az utolsó megjegyzésére kicsit összetöppedtem ültő helyemben, mivel pillantásom az ablaküvegben találkozott a tükörképem pillantásával, és mit ne mondjak, nem volt valami szívderítő a látvány. Igaz, most hála neki, legalább a hajam ki volt fésülve, de valahogy kevés esélyét éreztem annak, hogy ne tudja megmondani rólam igazából akárki, hogy én bizony tegnap buzgón nézegettem a pohár fenekére.
-Majd igyekszem - motyogtam kicsit elszégyellve magam, hogy már mióta nem éltem az utcán, és mégis ilyen nehezemre esett felismerni az olyan mindennapi dolgok fontosságát, mint hogy jól kell kinéznem.
Nagyon nehéz volt megszabadulnom attól a hármastól, amiket nyolc éven át kellett görcsösen magamhoz szorítani, hogy még másnap is életben legyek, vagyis egy szélvédett hely, legyen, mit ennem és ne legyek beteg. Minden, ami ezen kívül esett csekély fontossággal bírt, és elhanyagolandónak tekintettem. Úgyis mint milyen színű ruha van rajtam vagy mit eszünk vacsorára. De már nem az utcán éltem, még ha erre folyamatosan emlékeztetnem is kellett magamat (ami elég ciki, tekintve, hogy egy kastélyban laktam), vagyis mindig kénytelen voltam elfogadni, amit a többiek mondtak nekem a mindennapi életről. Akkor is, ha egyáltalán nem tartottam logikusnak.
Úgyhogy ha Adam azt mondta, jobban kell kinéznem, hogy izgalomba tudjak hozni egy férfit, akkor annak úgy is kell lennie. Legalább már értettem, miért láttam annyi nőt a legcudarabb hidegben is miniszoknyában vagy zavarbaejtően mély dekoltázzsal. Mert ezek szerint az a bizonyos ,,hangsúly" nem csak szex előtt volt fontos. Komolyan nem értettem, miért olyan fontos ez, de hát ezeknél a dolgoknál csak a férfiakról tudtam kevesebbet, így aztán nem is őrlődtem ezen tovább. Így van és kész, a férfiak furcsák, de a lényegen ez nem változtat. Na, erre még rá kell gyúrnom. Még jó, hogy itt van nekem Adam, aki mindig segít.  
-Én nem tudom, hogy ez mennyiben tér el egy átlagos autótól - ismertem be bocsánatkérő mosollyal, amikor bemutatta nekem a terepjáróját. - Nem értek hozzájuk. De ezek szerint a tiéd erősebb, mint a többi?
~Végül is passzolnia kell a tulajdonosához...~
-Ó, az nagyon klassz, ha olyan közel leszel hozzám - bólogattam azonnal boldog mosollyal. - De az ölemből nem hiszem, hogy sok mindent fogsz látni, az utat, biztos nem. A vállamról nem lenne jobb rálátásod az útra meg rám is? Az ölemből csak azt figyelhetnéd, amit én csinálok. Egyébként van fűtés az autódban? A buszon mindig fázni szoktam, még kabátban is, de egyszer Logan hozott haza, akkor meg még melegem is volt, pedig... nem sok minden volt rajtam - fejeztem be halkan, amikor eszembe jutott az az ízléstelen szobalányruha, amit rám aggattak McBain bűnbarlangjában. - Szóval, ha ez a kocsi is fűtött, akkor nem húzok kabátot.
Végül csak megvontam a vállamat arra, hogy a viselkedésem furcsa lenne, ha nem feküdnék össze néhány férfival esküvő előtt.
-Hozzászoktam, hogy időnként megütköznek rajtam az emberek - vigyorodtam el, ami nevetésbe fordult, amikor a G. I. Joe osztagos katona tisztelgett nekem, és kacagva utánoztam a kézmozdulatát.
Aztán olyasmit mondott, ami nagyon váratlanul ért. Az rendben volt, hogy én imádtam a társaságát, de ő továbbra is mérföldekkel a fejem fölött röpködött. Hát hol voltam én hozzá képest? És akkor ezt mondja nekem... Mintha mellkason ütöttek volna, de nem kellemetlenül, sőt! Ahogy a forró láva elkezdett szétáramlani bennem, úgy növekedett bennem egyre jobban a vágy, hogy hozzábújhassak végre Adamhez, és soha többet ne engedjem el. De ezt persze nem tehettem. Így aztán csak egy meleg mosollyal dörgöltem ismét óvatosan az arcomhoz, majd viszonozva a puszijait, én is nyomtam egy jó nagyot a kobakjára.
-Hát még nekem - mormoltam halkan.
Valami miatt mégis mérhetetlen szomorúságot éreztem, úgyhogy muszáj volt nagyon gyorsan valami mással foglalkoznom, hogy ne nyelhessen el teljesen. Ezért aztán erőt vettem magamon, vidám mosolyt varázsoltam magamra, és ismét magam elé tartva kacsintottam rá.
-Ha ráérsz, akár meg is kezdhetjük a tanulást, nem? Gyorsan lezuhanyzok, átöltözök, és a garázsban találkozunk.
Picit megremegett a kezem és gondolatban egyre csak szuggeráltam Adamet, hogy adjon mielőbbi választ, mert most muszáj lesz egy kicsit összeszednem magam. Megfordult a fejemben, hogy talán a vezetést is el kéne halasztanunk, de a gondolatát, hogy estig ne lássam, nem szívesen vettem volna, még akkor is, ha most tényleg kellett az a kis idő, hogy végre visszakattanjon az agyam normális állásba.
Ha nem volt ellenére, biccentettem, még egyszer megköszöntem, hogy olyan kedvesen gondoskodott rólam, aztán a fotelbe ültettem, kapkodva beágyaztam magam után, majd elsiettem a szobámba, ahol elmorzsoltam egy könnycseppet, ami csak azért is kiszökött, akárhogy küzdöttem ellene, és nekiálltam, hogy rendbe szedjem magam. A hajamat alacsony lófarokba kötöttem, és előredobtam a bal vállam fölött, bár néhány rövidebb hajtincs máris kiszabadult, az egyik az arcomat, a másik a fülemet csiklandozva. A farmernadrágom fölé egy fehér, háromnegyedes ujjú felsőt húztam, amit még Sarah-val vettem, mert szerinte ez kellőképpen nőies ahhoz, hogy kipróbáljam, mivel a feszülős anyag mindenhol követte az alakomat, a csónaknyak pedig pimaszul szabadon hagyta a vállaimat. Gondoltam, akár neki is állhatok rendesen kinézni, ha már Adam is megjegyezte, hogy nem ártana. Sminkkel nem is próbálkoztam, mert úgy sem értettem hozzá, de reméltem, hogy ez nem lesz probléma. Fél óra múlva tisztán, higgadtan bandukoltam le a garázsba, hogy szembenézzek a böhöm nagy terepjáróval... és Adammel.  
-Így már jobb? - néztem rá félénken, mert ez a ruha nagyban elütött az eddig viselt bő és kimondottan kényelmes daraboktól. De ha neki ez tetszik jobban, akkor mostantól csak ilyenben fogok járni.

//Folytatás: Erdő //

Mosolyogva, kedveskedve, kicsit talán hízelgősen megsimogattam Belle arcát és határozottan, barátságosan válaszoltam:
- A mindennapi életben sem árt természetesen hangsúlyozni a nőiességedet, ez megkönnyíti a párkeresést - magyaráztam. - De a szexuális jellegű izgatás már két emberre és az ágyra tartozik, ott nem a ruháké a fő szerep. Az illető férfiúnak a te látványod lesz izgató kicsim, nem a ruháid. A bokád, a lábaid íve, a csípőd ringása, a melleid vonala, a... khmm... nos és így tovább - vágtam el gyorsan a mondatot, mielőtt túlságosan is belejövök. - A ruhákkal hangsúlyozhatod persze a legtetszetősebb testrészeid, de ezek már inkább azok a darabok, amiket főleg a párod láthat csupán. Persze egy csinos harisnya is izgató tud lenni egy nő lábán, akit szívből szeretünk, vagy adott esetben csupán amúgy is tetszik nekünk fizikailag. De itt legelsősorban az egyéb fehérneműkre kell gondolnod, a bugyira, a melltartóra. Mondjuk úgy: ha száz férfit megkérdezel, milyen az ideális nő, tekintve, hogy e téren eléggé ösztönlények vagyunk, kb 98 válasza az lesz: meztelen. Igaz, egy meztelen, vonzó nő valóban izgató, de sekélyes izgatás ez magában. A legtöbb férfi valójában szeret fantáziálni. Mi is van a fehérnemű mögött? Tehát így gondolkodj. Nyilván a mindennapi viseletben érdemes hangsúlyozni azokat a testrészeid, amik a legszebbek, de az utcán vagy egy előadáson aligha fogsz fehérneműben megjelenni ugye - nevettem.
Nem gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz. Túlságosan sokszor vándorolt végig a tekintetem a magyarázat közben a lányon és túlságosan is jól értettem saját szavaim igazát. Lassan, lassan a fenét, legalább magamnak ne hazudjak, szóval hamar ott tart az ember gyereke, hogy már az is határozottan érdekelné, mi van a zokni mögött, a lábfej felsejlő vonala, az apró kis hurkácskákként mozgó ujjak és akkor nem is beszéltem arról a nyomorult pólóról, amit legszívesebben már... khmm... És már az az istenverte gyalogsági kézikönyv se akar segíteni, valahogy mindig azt suttogja egy nyomorult kis ördög, hogy a nemi vágy csökkentésére két pofára zabáltatott bróm tabletták elvesztették már a szavatosságuk. Nehogy már lassan a seregről is ez a lány jusson eszembe! Jézusom, Adam koncentrálj! Mi volt a kérdés? Ja, autók. Milyen autók? Ja, hogy vezetés, aha. Hova vezetek én? Mi van? Vezetni tanulás! Jézusom mekkora hülye vagyok. Oké, na akkor... na akkor elfelejtjük, hogy miként mozogna Belle két gyönyörű melle a földúton (rothadjak meg, ma Rozsomák nem iszik whiskeyt jéggel, mert a teljes jégszekrényt fogom lassan a gatyámba önteni), tehát:
- A Hummer egyszerűen szólva: nagy. Meglehetősen stabil alkotás, nem kell benne félned, ráadásul hihetetlenül nehéz maradandóan fejre állítani - magyaráztam. - Viszont jelentős súlya miatt nem túl gyors, így ideális lesz megtanulni rajta a vezetést. Ami a felvetésed illeti: nem kell majd az utat néznem, mert semmilyen akadály nem lesz, ráadásul egy Hummer H1 egy vastag tölgyfát is tövetstől kitép, ha nekimész véletlenül - beszéltem súlyosan mellé. Még hogy a vállára... Nincs az a száraz hadi akadémiai maszlag, hogy ne akarjam túlságosan is megcsókolni azt a puha, fehér bőrét ott a kulcscsont felett, ahogy finoman, selymesen feszül rá a... a farmer jó, a farmer védvonal, a farmert szeretjük, szentté tudnám avatni a kitalálóját.
A viszont puszi érdekes élmény volt, hiszen az ajkai jelenleg a fejem búbjától kb a mellemig átértek, csak remélhettem, hogy nem vette észre a bátortalan, puha viszonzást. Pirulva néztem fel rá:
- Köszönöm szépen, jól esett - mosolyogtam rá.
Amíg Belle készülődött én visszaalakultam egyelőre emberi méretre, megmosakodtam és átöltöztem a testemre simuló X uniformisba. Kemény, erős anyag, bizonyos testi reakciók nem figyelhetők meg benne, amik esetleg megriasztanák Bellet. Igen, erre sajnos szükség van most, ha nem is mindig látszik, de férfi vagyok, na...
Ebben sétáltam le a garázsba és kezdtem el átvizsgálni a terepjárót, hogy menetkész-e? Miközben az ellenőrzést végeztem életem egyik hülye ötleteként rágyújtottam. Önmagában nem lett volna ostobaság, csak ez után érkezett meg a lány. Lágyan ringó vállakkal (tuti, hogy oda nem ülök, mert baj lesz!!!), a teste ívét hangsúlyozó ruhában, finoman mozgó csípővel, kecsesen egymás elé rakosgatott lábakkal meg olyan szemekkel, amik ellentétben a megjelenésével semmit sem változtak. Miután ennek okán látványosan sikerült elfelejtenem mindazt, amit a katonai protokoll tanfolyamon belém vertek a "miért nem illik, főleg másokat, tátott szájjal bámulni?" témakörű órákon, nos a szál Camel látványos halált halt aláhullva a garázs betonjára, ahol még parázslott pár pillanatig, míg a zavartan érkező lány talpa rá nem borult. Legalább volt, ami elfeledtesse egy pillanatra az ide nem illő (nem a búbánatot nem!) gondolatokat és elmondjak még egy apróságot a társas érintkezés szabályairól. Hamiskásan mosolyogva a csikk maradványaira böktem:
- Tudom, hogy még nem tudod, de jobb ha fiatalok közt mozogva az eszedbe vésed: más eldobott cigarettájára taposni általában finom jelzése annak, hogy szívesen fogadnád az illető udvarlását - vigyorodtam el. - Gyere, megmutatom neked ezt a katonai torzszülöttet.
A Hummeren hagytam, hogy végighordozza a tekintetét:
- Ez a dzsip, amin gyakorolni fogsz. Előre szólok: nem tudsz felkészülni milyen érzés megnyomni a gázpedált. Olyan, mintha a nyomásodra több mint kétszáz ló rántaná magával előre a kocsit. Nézd: ez a gázpedál, ezzel tudsz gyorsítani. Ez a fék, beletaposva a kocsi kerekei blokkolnak és egy rövid csúszó táv után megáll a jármű. Lassan lenyomva viszont fokozatos lassulás érhető el. Kuplung, sebváltó, ezeket út közben a gyakorlatban mutatom meg. Kormánykerék. Amerre forgatod a kocsi arra fordul. Gyere, kifelé én vezetek, figyelj csak arra, amit csinálok.
Beültem, majd miután Belle is beszállt, tekintve hogy a köztünk lévő távtól semmit se látna intettem, hogy húzódjon be középre a két ülés közti elválasztó vasra. Indítottam, miközben magyaráztam:
- Slusszkulcs, elforgatásával ráadod a gyújtást. Amíg nincs elfordítva, addig a motor nem üzemel, nem tudsz elindulni. Így rakd egyesbe a sebváltót, látod? Itt vannak oldalt a számok, az utolsó a tolatás. Na szóval lenyomod a gázpedált és... voilá! A kocsi elindult. Kimegyünk az erdőbe gyakorolni.
A felém hajló lány hajának illata az orromat csiklandozta. Sampon persze, de több is annál. Belle illata volt. Minden különösebb magyarázat nélkül fogtam és kivágtam a kocsiból a fenyő alakú illatosítót, majd nekiindultunk.

//Erdő//

//Előzmény: Erdő//

Halkan, de vidáman kuncogtam fel, ahogy Adam finom csókot lehelt a nyakamra, mert amennyire jól esett, annyira csikizett. Ahogy akaratlanul is összébb húztam magam viszont csak még jobban hozzábújtam, és rájöttem, ezek a reflexek kimondottan jófejek. És milyen erős ez az Adam! Úgy emelt fel, mint egy tollpihét.
Ahogy körbevezetett saját titkos lugasában, egészen elvarázsolt a meséivel, amelyeket lágy hangján adott elő nekem, pedig egyszerű történetek voltak, a növények, kövek, tájak ismerősek nekem, nem találkoztunk ritka, egzotikus élőlénnyel, mégis amíg beszélt elhittem, hogy egy másik világba csöppentünk, ahol varázslat és csoda vesz körbe minket, ahol a bólogató fejű pitypangok tündérport szórnak, ahol a fűszálak vidáman rebegő szempillák, ahol apró koboldok járnak táncot a tücsökciripelés dallamára, ahol egy elázott farönk titkokat őriz és a Hold csakis nekünk világít.
Adam karjában minden gyönyörű volt, tökéletes, háborítatlan. De tudtam, hogy a legkopárabb sivatag, a legkietlenebb pusztaság, legholtabb sziklás hegy is mennyország lenne, ha ott lenne velem, és én foghatnám a kezét.
-Ne engedj el - karoltam át szorosan a nyakát, miközben lehunyt szemmel szorítottam az arcomat az övéhez, mert ott és akkor tényleg semmi másra nem vágytam, minthogy ez a pillanat soha ne érjen véget, és ne kelljen többé ennél távolabb lennem tőle.

Mire megérkeztünk a szobájába, már koromsötét volt. Még élénken élt bennem a visszaút emléke, ami a legkevésbé sem ment zökkenőmentesen, mivel újra és újra elengedtem egy-két pedált, inkább őt néztem, mint az utat, egyszer pedig menet közben oldalra is pattantam a térdemre, hogy én most kérek még puszit. De a lényeg, hogy egyben megérkeztünk, és a kocsi is csak három másik parkolóhelyet foglalt el a garázsban, mire végre le tudtam állítani a motort. De ez nem mondhatnám, hogy különösebben érdekelt, hiszen most minden érdeklődésem középpontjában egy ember állt: Adam. Őt akartam nézni, őt akartam érinteni, őt akartam beszippantani, őt akartam ölelni, őt akartam csókolni, őt akartam szeretni minden egyes porcikámmal, amelyek szinte már kiszakadtak a helyükről, hogy végre a nyakába ugorhassak. De még a szerelem sem tudott annyira elvakítani, hogy ne vegyem észre, mennyire álmos, így aztán megkegyelmeztem neki.
-Nézzük a borzasztó filmet - vágtam rá azonnal hangos csámcsogások közepette, és bár a film még ki sem került a tokjából, a pattogatott kukoricának már alig a fele volt meg. - Azért nem kár, hogy valószínűleg úgysem fogok odafigyelni rá. Te jobban érdekelsz.
A colát körbelötyköltem a számban, függetlenül attól, hogy az imént mostam fogat, amikor átöltöztem a fehér alapon tollhegynyi apróságú piros pontokkal tarkított pizsamámba, és kifésültem a hajamat, ami ismét rakoncátlanul hullott a vállaimra. Aztán Adamére is, meg a mellkasára, ahogy hozzábújtam. Egyáltalán nem zavart, hogy annyira alulöltözött volt, és nem csupán azért, mert már láttam így. Nem mondom, rendesen elsápadtam volna, ha ádámkosztümben látom, de ez még azért belefért, és így olyan volt, mintha a saját csupasz lábaimat láttam volna, kivéve, hogy az övét jó volt megsimogatni a takaró alatt, mikor már mindketten elfészkelődtünk.
-Kényelmes vagy - jelentettem ki boldog sóhajjal, miután elégedett fúrtam bele a fejem a vállába, és jutalmul, nagy kegyesen az ő szájába is toltam egy kukoricát, de már igen nehezen emeltem meg a kezeimet, ugyanis az ólmos fáradtság engem is kezdett letaglózni. -És jó meleg. Így nem fázom... és nem is félek... ezért a filmért meg nem kár... tényleg... pocsék... én csak... téged akarlak...
Az utolsó emlékem az volt, hogy Adam arcát cirógattam, aztán már aludtam is. És még soha nem aludtam ilyen jól. Nem csak azért, mert Adam tényleg nagyon kényelmes volt, hanem azért is, mert még soha nem voltam ennyire biztos benne, hogy másnap reggel nem csupán élni fogok, de sokkal inkább, mint valaha.

Nem vagyok alapvetően nagy alvó, bár már sokat kopott az egykori kommandós, de még mindig képes voltam akárhol elaludni és relatív gyorsan kipihenni magam. Nagyjából hajnali négy magasságában ébredtem fel. Egy ideig mosolyogva elnézegettem Belle arcát, amelyre a vállam felett rávetült a holdfény. Kékes színezetet kapott tőle a bőre és csillogni látszott a haja. Mosolyogva figyeltem egy ideig, majd mivel aludni már úgysem tudtam volna, inkább igyekeztem úgymond hasznosan eltölteni az időt. Jelenleg igazából hasznosnak egyszerűen azt éreztem, ami örömet szerezne ennek a lánynak. Gyönyörű volt. Kedves volt. Okos volt. És... és az enyém volt...
Óvatosan lekicsinyedtem és kimásztam a pofija alól, majd a takaró segítségével leereszkedtem a padlóra, aztán kisurrantam a szobából. Na akkor, nézzük csak... Megvan! Először nekilódultam a konyha felé. Elsősorban is előkészítettem az ételeket, hogy majd frissen sülve kapja nagyjából, márpedig míg felébred van még időm. Ha nem is vagyok egy konyhatündér, de jó 10 év agglegény lét sok mindenre megtanítja az embert. Aztán megrendeltem egy csomó virágot. Pontosabban 100 szál rózsát. Az olasz öregember büszke a gyors házhozszállításra, így is volt a korai időpont ellenére is. Átvettem és kifizettem a küldeményt, majd nekiálltam s lefosztottam a szirmokat. Egy régi hálózsákba tettem, aminek a sarkát rögzítettem az egyszerű bandita csomóval. Belopakodtam a szobánkba... szobánk? De furcsán hangzik. És milyen jól... Szóval az egész batyuval megmásztam 5 centis verzióban a szekrényt, rögzítettem, majd megnövesztettem s visszamásztam, miután leengedtem a madzagot.
Visszatértem a konyhába, ideje volt elkészíteni az ételeket. Az erős rózsaillat hamarosan fel fogja ébreszteni a lányt, aki konkrétan arra ébred, hogy egy madzag lóg az arcába, rajta apró cetlivel: "Kicsim, ha hiányzom, húzd meg a kötelet. Adam" Ha megrántja, akkor egy csomó virágszirom zúdul majd rá.
Én addigra reményeim szerint már ott állok az ajtónál a zsúrkocsival. Nézzük csak: sült sonka, tükörtojás, sült szalonna, palacsinta juharsziruppal, omlett. Fagylalt, csokoládé (mogyorós) és cola. Van választék azt hiszem. Na jobb ha indulok is vele felfelé...

Nagyon intenzívek voltak az álmaim, és mindegyik olyan szép, amihez nem kimondottan voltam hozzászokva. Persze nekem sem csak rémálmaim szoktak lenni, de ilyesmire azért még nem volt példa. A kandallóban pattogó tűz és a kezemben tartott hatalmas bögre forró csoki melengetett, miközben egy hatalmas, de barátságos kutyus dőlt a lábamnak, nózijával néha kedveskedve megbökve a térdemet. Máskor egy akkora vattacukron heverésztem, mint az egész kastély, miközben a napsugár az arcomat csiklandozta, én pedig néha lecsippentettem egy darabot az ,,ágyikómból", és kedvtelve cuppogtam el, és minden falatnál a vattacukor vattacukorkarokat növesztett, amivel magához ölelt, és és ide-oda mocorogva ringatott. És még sorolhatnám. Aztán egy ponton megszakadtak ezek az álmok. Nem tudom, mi történt, akkor persze észre sem vettem, csak másnap, amíg még emlékeztem rá, hogy viszonylag hirtelen megszűntek ezek a csodaszép álombeli élmények.
De nem tartott sokáig, mert elég hamar felébredtem. Először azonnal oldalra kucorodtam, hogy visszabújhassak Adam nagy, meleg testéhez, védelmező karjai közé, de csak a hideg lepedőt markoltam. Résnyire kinyitottam a szemem. Az ágy üres volt. Hát persze! Én hülye! Adam biztos megint a kanapén aludt. Én megg össze-vissza álmodtam mindenféle sületlenséget, mint például, hogy megcsókolt egy tündéri tisztáson előző este. Nehéz lesz így nem kerülni a tekintetét, de hogy elmesélni nem fogom neki, az biztos, hát el is süllyednék. Arról nem is beszélve, hogy nem bírnám látni az elnéző, mégis tartózkodó mosolyát, amivel rám nézne. Azt nem élném túl. Bánatosan játszottam egy darabig a lepedő ráncaival, ami nem hozta őt közelebb hozzám, de mivel tudtam, hogy ilyesmiről úgysem ábrándozhatok, inkább más miatt morgolódtam. Hova tűnt az illata? Egészen belefúrtam az arcom a párnák közé, amitől végre felerősödött valamelyest, de még így is túlságosan elnyomta valami más. Egy finom, édes, üde illat. Kimondottan kellemes volt, bár Adamét jobban szerettem.
Felemelve a fejemet beleszimatoltam a levegőbe. Virágillat, ebben egészen biztos voltam. A rózsát meg nem túl nehéz felismerni. De... rózsa itt? Adam szobájában?! A következő pillanatban mintha kést döftek volna a szívembe. Egy nőt vár! Randevúja lesz, azért vette a virágokat. Amilyen intenzív ez az illat, valószínűleg letarolta a kedvéért az egész rózsa lugast. Na, nem! Én ezt nem bírom. Látni sem akarom. Még csak az hiányzik, hogy engem kérjen meg, hogy megigazítsam a nyakkendőjét. Nem akarom látni. Nem akarok itt lenni. Én ezt képtelen vagyok elviselni. Adam és egy másik nő! Miért? Miért kell nekem ilyesmiket elviselnem? Édes istenem, hát senki nem mondhatja, hogy nem tűrtem már el így is elég szörnyűséget, hát kellett még ez?! Muszáj volt rátenni még egy lapáttal? Ki innen! De azonnal! Most! Beállok apácának! Vannak zárdák az Északi-sarkon?
Ledobva magamról a takarót ültem fel, hogy minél gyorsabban ki tudjak viharzani innen, és éppen a hajócsatlakozást próbáltam kimatekozni, amikor valami az arcomnak ütődött. Nem fájdalmasan, csak figyelmeztetően. Egy cetli volt az, ami madzagról lógott le hozzám. Összezavarodva húztam közelebb magamhoz, és gyorsan átfutottam a sorokat. Aztán még egyszer. És még egyszer. Ezt nekem írta? Biztosan, hiszen nyilván tudta, ki alszik itt. És... de hát a tegnap tényleg megtörtént, nem álmodtam. Csak az a kutya és a vattacukor volt... Adam! Igen, Adam tényleg ott volt velem a réten, tényleg megcsókolt, tényleg szeret! Adam!
Erőteljesen megrántottam a madzagot, hiszen ugyan már, volt olyan másodperc, amikor nem hiányzott? Már azt leszámítva persze, amikor éppen hozzábújtam. Nem hallottam csilingelést, nem pottyant az ölembe egy kis manó, úgyhogy eleinte azt hittem, így csak az üzenetét kaphatom meg. De tekintve, hogy a kézírását is éppúgy imádtam, mint mindent rajta, még ezt az apró papírszeletet is úgy öleltem magamhoz, mintha az ő hatalmas, izmos, belül mégis puha keze lett volna. Aztán egy pillekönnyű, vörös szirom hullott a tenyerembe. Aztán még egy, majd még száz és ezer. Elképedve bámultam fel, ahonnan virágesőként zúdult rám a sok rózsaszirom, megmagyarázva, honnan is jött ez a bódító illat, és hogy lehetséges-e egy másodperc alatt milliószor jobban beleszeretni valakibe, mint az eddigi másodpercekben, pedig akkor is elég nagy iramot diktált ez a sodró erejű érzelem.
Nevetve forgolódtam, és kitárt karokkal élveztem a szirmok simogatását, amik hamarosan vörösre festették az egész ágyat, bepöttyözték a hajamat, és kiegészítették a pizsamámon található jóval kisebb piros pontokat. Aztán az ajtó felé pillantottam, ahol ott állt már ő. Adam. Az én egyetlen Adamem. Meg sem tudtam szólalni, csak még szélesebbre tártam a karjaimat, hogy végre átölelhessem, és bár a szemem talán jobban csillogott, mint általában, a szám óriási mosolyra húzódva várta, hogy végre befészkelhesse magát a legédesebb helyre a világon: Adam ajkai közé.