Gyengélkedő, laboratórium

-Te jótét lélek - mordul fel, miután végighallgatta Mágus mentegetőzését arról, hogy csak a gyerekek érdekében küldte őket haláltáborba, merő véletlenségből. - Máskor inkább ne segíts senkinek, azt talán még te sem szúrod el...
Ő maga is tudja, hogy túl keményen bánik a férfival...igaz fogalma sincs, mi történt a csatornákban, akkor ugyanis úgy érezné, pont elég bunkó vele, és következésképpen még jobban be kéne keményítenie. Viszont, legalább beszél, és ez jó, végre van valami, amin elindulhatnak.
-Hústorony mi? Rendben, felkeressük ezt a fickót. - Jelenti ki, majd Lynn-hez fordul. - Hogy is ne...a férjed megengedte, hogy ketrecben bunyózz? Mindegy is, ez ketrecharc, nem iszapbirkózás, úgyhogy ti ketten legfeljebb akkor kerültök a ringbe, ha hazafelé nem lesz pénzünk taxira - itt természetesen Sarah-ra, és Lynn-re mutat. Ezt követően kissé megenyhül a hangja, és lehuppan az ágyra, mágussal szemben.
-Mellesleg, te kimondottan feltűnő jelenség vagy, és ha van egy csöpp esély is arra, hogy még nem tudják, jövünk, talán ez így is kéne maradjon. Ha egy nagydarab néger elkezd fuldokolni a szárazföldön, arról tuti hallani fog Ramírez, és kitalálja belőle, hogy érte megyünk, míg ha engem ver valaki hülyére a ketrecben, max arra következtethet, hogy szerda van.
Szigorúan néz a lányokra, mielőtt ellenkezhetnének, vagy felelhetnének az ezernyi apró sértésre.
-Akárhogy is, vitázni biztos nincs időnk, szóval én bunyózok, és kész. Készüljetek, nemsokára indulunk, és Mágus is velünk jön! Be kell törnünk a földi pokolba, és eddig a suli második legcukibb lánya áll a rendelkezésemre, aki állítólag mostanában majdnem olyan aranyos, mint amilyennek kinéz, és egy dokinéni, aki ott egyedül lesz azzal a véleményével, hogy a Hippokratészi eskü betartása jó ötlet. Nem árt, ha jön velünk olyan is, aki tudja, mit csinál.
Ez után Adam mellé sétál, és halkan megkérdi tőle:
-Azt mondod, bárkit vihetek? Felteszem, ezt úgy érted, bárkit, aki nem hord X-et...Nem baj, jobb is így. Kéne egy kis erősítés...megvan még Sheena száma?

//Előzmény: Manhattan-i utcák//

~Sarah...ne hívd fel a fateromat, nem akarom, hogy aggódjon...vagy elkezdjen kommandósokra vadászni egy lángszóróval...~
Ez volt Sean utolsó üzenete, mikor kicsit jobban kezdte érezni magát, igaz annyira még nem volt erős, hogy minden tökéletesen működjön nála, ezért az üzenetet Amelia kapta meg. Aztán hosszú órákon át csak fekszik eszméletlenül, gépekre kötve, Ingrid féltő gondja alatt. Ha már itt vagytok, titeket is megvizsgál, és eltünteti a kisebb horzsolásokat rólatok, más bajotok úgy sincs szerencsére.
-Rendbe fog jönni - Próbálja biztatni Sarah-t. - Már vagy huszadszor van itt, és eddig mindig sikerült kipaterolni innen. Most sem lesz semmi baj.
És valóban, hamarosan megremegnek Sean szempillái, majd ki is nyitja őket. Fel is ülne, de az ápolónő nem engedi neki.
-Na na na! Csak nyugalom!Pár napig most jobb, ha nem erőlteted meg a gerinced, és így is mázlid van, hogy nem ment pár centiméterrel balra a lövedék, akkor ugyanis örökre tolószékbe kerültél volna. Pár hétig így is lesz alkalmad kipróbálni.
Sean a lélegeztetőmaszkhoz nyúl, de aztán jobbnak látja nem levenni magáról, a kommunikációban úgysem zavarja.
~Sarah? Veled minden rendben ugye? Sikerült...á, oké, megvan. Szia Amelia, bocs azokért a képekért, de gondoltam, jobb ez, mintha bevártátok volna s rácokat.~
Eléggé fáj neki minden lélegzetvétel, de ezen sajnos nem lehet segíteni. A jelek szerint most jó pár számtech óra el fog maradni a közeljövőben.
~Amúgy, jobb ha felkészültök lélekben, nemsokára látogatót kapunk, most, hogy magamhoz tértem...és nem lesz boldog...~

Csak azért nem tördelem kétségbeesetten a kezemet, mert nem akarom, hogy szegény Amelia még jobban megrémüljön, ráadásul úgy látom, elég hatékonyan istápolja Sean-t, amíg én a telefonbeszélgetést bonyolítom és aztán türelmetlenül az eget fürkészem, mert sejtem, hogy onnan jön majd a segítség, hiszen annál gyorsabban nem érhetnek ide.
Aztán, ahogy megérkeznek, onnantól már az sem érdekelt, hogy ki és mit lát, vagy mennyire pánikol be a járókelők közül, én csak szerelmem kezét fogva kicsit megkönnyebbülten veszem tudomásul, hogy Ingrid is itt van és legalább a vérzést elállította. Szófogadóan segítek, hogy Sean minél előbb a gépbe kerüljön, aztán vetek egy pillantást Amelia felé, de látom, hogy Kolosszus kezében jó kezekben van.
Aztán, ahogy megérkezünk a Gyengélkedőre, megkezdődik a borzasztó várakozás, miközben átesünk Ingrid gyógykezelésén, amivel eltünteti a kék foltjaimat és pár horzsolásomat, de ezek közben is csak az egyenletes pityegést és a légző maszk alatt Sean sápadt arcát figyelem.
Egy hálás mosolyt villantok Ingrid felé, ahogy vigasztalni próbál.
- Igen, mindig viccelődik is, hogy akár ide is cuccolhatna, annyit tartózkodik itt. – válaszolok, miközben leülök az ágya szélére.
Mikor aztán végre kinyitja a szemét, erőszakkal kell visszafognom magam, hogy ne ugorjak a nyakába, de aztán megvárom míg Ingrid ellátja a figyelmeztetéseivel és aztán meredek rá vasvilla szemekkel, ügyesen leplezve, hogy repes a szívem az örömtől.
- Nem! Nincs minden rendben és alig várom, hogy kikelj onnan, hogy alaposan fenékbe rugdoshassalak, amiért beálltál egy golyó elé. Attól, hogy életem párjává fogadtalak, még nem lettél hozzám hasonlóan golyóálló. – fortyogtam hangosan, mert nekem nem kellett visszafognom magam.
Aztán még folytattam volna, de inkább elfordultam, hogy ne lássa, ahogy elindulnak a könnyeim, na meg a várható vendégünk előtt sem akartam gyengének mutatkozni.
- Szóval ajánlom, hogy minél előbb gyógyulj meg! – morogtam még, de azért loptam egy puszit az arcára.

Légzőmaszkja mögött bűnbánóan süti le a szemeit, ahogy menyasszonya korholja őt, aztán óvatosan felnéz, mikor Sarah elhallgat, és utána nyúl, hogy ha erőtlenül is, de megfoghassa a háttal álló nő kezét.
~Sajnálom...nem akartam lelövetni magam, de az a manus, mintha ott sem lett volna. Komolyan, nem gondolt semmire, egészen addig, amíg nem szóltak rá, hogy lőjön le...még sosem láttam ilyet.~
Aztán kinyújtja másik kezét a hűtő felé, de bármennyire is koncentrál, az is nehezére esik, hogy a karja ne hulljon vissza az ágyra, nemhogy még telekinézissel is bohóckodjon.
~Izé...ha valamelyiktek kér csokit, elrejtettem még néhányat az inzulinok mögött. Az egész mogyorós viszont az enyém, azt békén hagyni!~
Nagyra értékeli egyébként, hogy Sarah próbál erős lenni a kedvéért - csak mint mindig - de ahhoz túl gondolatolvasó, hogy ne tudja, mennyire aggódik aggódik érte.
~Jól vagyok kicsim...na jó, jól leszek. Mondanám, hogy csak egy karcolás, de Ingrid már azt is leszedte rólam gondolom, szóval nyugi. Pár napig legalább lesz időm filmet nézni, aztán seggbe rúghatsz, ha akarsz.~
Aztán szemeit Amelia felé mozgatja, és halványan rá mosolyog.
~Ugyan, miféle X-menek lennénk, ha nem segítenénk egy bajba jutott mutánsnak? Vagy bárkinek...Na, de ha nem bánod, én most...~
Szép lassan lehunyja a szemeit, és megindul az álmok mezeje felé, de aztán felriad arra, ahogy kitárul az ajtó, és dübörgő léptekkel megérkezik valaki.
~Ja igen...Rozsomák...~

Rozsomák a szokásos szakadt farmerét, fehér atlétáját, és sűrű borostája mögé rejtett mogorva arckifejezését viselve lép be a terembe, aztán köszönés helyett a srácok neveit felsorolva kezd hozzá mondókájához.
-Fúria,Szobacirkáló..... - tekintete megakad Amelia-n, akit legjobb tudomása szerint eddig még nem látott, és így nem is nagyon tudja hova tenni.
-Új lány! elárulnátok, mi a kénköves pokol történt, amiért meg kellett szakítanom a tornaórát, az osztályom őszinte sajnálatára így este hétkor?
Szigorú tekintetét végighordozza mindhárom fiatalon, de végül inkább csak a lányokra koncentrál, mert Sean közben megint kidől a gyógyszerek hatására.
-Ó, és ne aggódatok, roppant kíváncsi vagyok a legapróbb részletekre is. Kezdhetnénk azzal, hogy ugyan ki volt z a bátor, aki meglőtte az egyik tanárunkat.

- Örömmel segítettünk, de nem tudod, hogy mi a fenét akartak tőled? – néztem a hálálkodó lány szemébe kérdőn, de aztán lecsaptam a hűtő felé tornázó Sean kezére.
- Te meg mi a fészkes fenét csinálsz? – ingattam meg a fejem rosszallóan. – Tessék pihenni és aludni, és összeszedni magad, nem csokit kínálni, amit orvul eldugtál, szívem. – raktam szépen a takaró alá a kezét, míg a másikat erősen szorongattam minden morgásom ellenére. – És a fenékbe rúgást meg is kapod, ne félj, nem fogom elfelejteni. – erősítettem meg, ha esetleg viccnek gondolta volna.
Aztán berobog a már jelzett látogató, aki természetesen a feldúlt Rozsomák személyesen és a maga ellenállhatatlan módján máris számba vesz minket, bár szerintem csak azért sorol fel mindannyiunkat, hogy megnyugtassa magát, minden rendben van, hiszen tudjuk, hogy aranyból van a szíve.
Közben szerelmem az álmok mezsgyéjére lépett, így a másik kezét is betakargatva, fordultam szembe Logan-nal, hogy eleget tegyek a kérdésének.
- Az új lányt Amelie-nak hívják és megtámadták valami érdekes forma katonák, akiknek Sean szerint még gondolataik voltak, és tényleg csak a kopasz parancsnokuk viselkedett emberként. – merengtem el a dolgon, de aztán folytattam. – Csak segíteni akartunk, de emiatt kicsit elfajultak a dolgok, mert nem hatott rájuk a képességem, ráadásul, a végére még erősítést is kaptak, alig tudtunk lelépni. Sean nem vette észre azt aki lelőtte, mert nem érezte a gondolatait, ezért sebesült meg, de azért amíg tudott segített és Amelie is nagyon hasznos segítségnek bizonyult, de még így is csak a szerencsénken múlott, hogy nem kaptak el minket. – fejeztem be rosszallóan csóválva a fejem. – Nem tudom kik voltak, talán Amelie majd segít ebben, de nagyon felkészültek voltak és nagyon olyanok, mint a zombik.
Befejeztem és „erre varrjál gombot” tekintettel néztem Logan-ra, hogy vajon mit szól a történtekhez.

A beszámolót végighallgatva egyre feljebb csúszik a szemöldöke. Az ember azt hihetné, hogy mostanra megszokta már az olyan mondatokat, mint : "Mi vagyunk a jó mutánsok, és a megalomániás Magneto ellen harcolunk, ki világuralomra tör a hatalmával", de nála sajnos nem ez a helyzet.
-Szóval zombik mi? - Kérdi, cseppet lekezelő hangon. - Mi jöhet még? Kalózok?
Aztán tekintetét Amelie-re...vagy Amelia-ra emeli(mondjuk gyanítja, hogy az utóbbi lehet az igaz, csak tudja, hogy hívják).
-Aurájuk? - Kérdi, aztán megvonja a vállát. - Remek...És pontosan mi is a képességed Amelia? - Kérdi érdeklődve, a hozzá intézett kérdésre pedig felmordul kissé.
-Itt mindenki Logan-nek szólít. Remélem neked is megfelel.
Aztán megdörzsöli a halántékát, és újra az ágyon fekvő fiúra sandít, majd Sarah-hoz szól.
-Kihúzlak a felügyelők közül a hétre, ahogy látom, van elég gyerek akire idelent is tudsz vigyázni. Ne hálálkodj, jövőhéten bőőőven lesz alkalmad bepótolni a dolgot. Szóval...
Visszafordul az új lány felé, hogy feltegye neki kérdéseit:
-Ha jól értem, téged támadtak meg, és soha életedben nem láttad még egyiket sem?
~Mondjuk, nem úgy néz ki, mint aki sűrűn lóg együtt militarista zombikkal, de jobb megkérdezni, mielőtt kiengedem a bombabiztos alagsorból.~
-Arról sincs fogalmad, mit akarhattak tőled?

- Bocs! – intek a lány felé, de tényleg félreértettem a nevét, de aztán megtudom, hogy neki kb. annyi elképzelése van a támadóiról, mint nekünk.
Tudtam, hogy Rozsi marhára nem fog örülni a magyarázatnak, főleg, hogy megint valami szörnyszülöttekbe botlottunk, de hát nem mi kerestük ezeket, hanem csaj beléjük botlottunk.
- Megint előkeveredett valami titkos szervezet, aki mutánsokra vadászik? – vetettem fel. – Eléggé jól szervezettnek és felszereltnek tűntek, és szerintem minden bizonnyal tanulmányozták Amelia-t, hiszen bár hatott rájuk a képessége, azért nem olyan mértékben, mint ahogy gondolom kellett volna. – néztem a lányra, hogy megerősíti-e az elképzelésemet.
Mikor Logan nagylelkűen eltörli a heti feladataimat, már akkor sejtem, hogy ez sokba fog nekem kerülni, de persze nem kell sokáig várnom, hogy ebben meg is erősítsen.
- Az is érdekes, hogy élve kellettünk volna, legalábbis bármelyikünk megtette volna később, de végül már simán ki is nyírtak volna minket. Ez azt mutatja, hogy arra számítanak, hogy bőséges anyag áll majd a rendelkezésükre. Nem fognak megállni. – teszem még hozzá.

-Könnyen lehet, hogy valami új banda igen. Abból ítélve, hogy még veletek sem bírtak el hiába voltak túlerőben arra gyanakszom, hogy valami rasszista hülye gyerek sok pénzhez jutott, és felfegyverezte a Herculoids törzsvendégeit...de majd ha Szobacirkáló felébred, megkérem, hogy mutassa meg mit láttatok, és akkor majd többet tudunk.
Arra viszont nem tud megnyugtató dolgot mondani, hogy Amelia-t megfigyelték. Sajnos elég jó rá az esély, mert ha csak úgy véletlen rátámadnának mindenkire, hátha mutáns, akkor bizony...ó várjunk csak...
-Pontosan hogy is történt a dolog? Vidáman dalolászva mentél a nagymamához egy kosár elemózsiával, és gondoltál átvágsz a sötét sikátoron, hogy levidítsd az utat, aztán megjelentek ezek a bunkók farkasháton, vagy mi történt? Tudja valaki rajtad, és most már rajtunk kívül, hogy mutáns vagy?
Igyekszik gyorsan feltenni ezeket a kérdéseket, mert látja, hogy bármi is segítette eddig a lányt abban, hogy ne roskadjon magára, az sajnos kezd kimerülni, és nemsokára még rosszabb állapotban lesz, mint Sarah, ha nem pihenheti ki magát.
-Ne aggódj. Itt biztonságban vagy. Legalább 20 olyan mutáns él itt, mint azok ketten, és akkor itt vagyok még én is...ami pedig a barátnődet illeti: ha megadod a nevét, és a pontos címét, elintézem, hogy szemmel tartsa valaki, bár ha nem mutáns, kétlem, hogy akarnának tőle valamit. A legtöbb ilyen vadállat azt hiszi, hogy érzésekre képtelen, antiszociális bűnözők vagyunk.
Mondandója végén a zsebébe nyúl, előhúz egy szivart, és rágyújt.
-Szerintem az, hogy élve akartak titeket, majd meggondolták magukat, csak azt mutatja, hogy a vezetőjük a seggéből húzta ki a rangjelzését, és az emberei ennek megfelelően tisztelik őt. Biztos vagyok benne, hogy Windsor is ezt mondaná erre...furcsa mód, vulgárisabban fogalmazva, kivételesen. Na jó, van még mondanivalód Sarah, vagy menjünk a fenébe, hogy egyedül lehess a hasbeszélővel?

Miután Logan kérdésére megtudtuk, hogy pontosan mi is Amelia képessége, és azt is, hogy elmondása szerint fogalma sincs miért pont őt szúrták ki, egyre érdekesebb lesz a helyzet, hiszen érthetetlen, hogy miért pont őt nézték ki maguknak. Bár lehet, hogy tényleg felhasználni akarták mások ellen a képességét, na meg nem az a harci mutáns, akitől nagyon kellett volna tartani, bár azért így is szép létszámmal támadták meg.
- Hogy futottunk-e össze hasonlókkal? – mosolyodtam el sokat mondóan, mert hiszen tényleg akadnak szép számmal és volt is velük pár afférunk.
Az, hogy veszélyben lehet-e valaki, aki hozzá tartozik, erre nehéz a válasz, hiszen az elrablás okait sem értjük, így csak széttárom a kezem tehetetlenül felé.
Abban igazat adtam Rozsomáknak, hogy lehet, hogy Sean erről többet tud mondani.
- Azt hiszem ő is csak a kopasz fejéből olvashatott max. ki valamit, hiszen a többieket ő sem érzékelt, ezért is tudták meglőni. – válaszoltam Rozsomáknak, miközben végig simítottam Sean kezén.
Én is kíváncsian néztem a lányra, hogy mit válaszol Logan kérdésére, mert t5alán ez is nyújt valami segítséget.
Azért az remélem megnyugtatja Amelia-t, amit Rozsi felsorolt, és helyeslően bólogatok az ötletre is, hogy küldjünk a barátnő házához valakit őrködni, bár nem hiszem, hogy ennyire messzire mennének, talán csak azért figyelnék a házat, hátha megcsípik az elvesztett prédát.
A kifakadására azért halványan elmosolyodom, hiszen el sem tudom képzelni, hogy Adam így fejezné ki magát, de elképzelni azért vicces volt.
- Szerintem Amelia szívesen megnézni az iskola más részét is, én meg úgy is itt maradok, míg Sean fel nem ébred. – vonom meg a vállam, mert bár nem zavarnak, szerintem szerelmemnek jó lesz egy kis nyugalom, igaz, ahogy elnézem, akár bombát is robbanthatnék most mellette.

-Arra gondoltam, megmutatja nekünk, mit látott a szemeivel, és majd Windsor-ral együtt eldöntjük, mennyire is volt szervezett ez a banda...majd ha visszatért Afrikából, vagy hol a búsban van megint...Oké, hogy "Előőrs" a beceneve, de néha lehetne itthon is.
Azon, hogy Sarah milyen gyorsan egyetért vele meglepődik, hisz nincs hozzászokva, hogy valaki csak így a seggén marad, ha nem lövik le előtte, de ha jobban belegondol, nem is tudja, mire számított. Ezek után Amelia-val kettesben hagyja el a gyengélkedőt.
-Akkor gyere, amilyen batár nagy ez az épület, úgyis lesz mit látnod bőven...és biztos vagyok benne, hogy valaki majd egyszer szívesen körbevezet, de egyenlőre én csak a szobádat mutatom meg.
Kinyílik az ajtó, és nemsokára a rideg, modern folyosón találják magukat, ahol egy lélek sincs rajtuk kívül, s minden lépésük messze visszhangzik...na jó, főleg Logan lépései, a 130 kilójával.
-Mit tudsz erről a helyről? Úgy értem, az egészről, a fölső szinteket beleértve. Csak hogy tudjam, hol kezdjem a mesélést...dióhéjban természetesen.

-Na, az jó - jegyzi meg érces hangján, mikor kiderül, hogy Amelia csak annyit tud erről az elmegyógyintézetről, hogy egy "iskola".
-Akkor kezdhetem az alapoknál, és nem kell kitérnem arra, hogy megcáfoljak minden baromságot amit...várjunk csak, neked megvan Windsor telefonszáma??? Mutasd csak, nekem valamiért az istennek nem akarja megadni az újat.
~Biztos azért, mert amikor beosztotta Lily-t éjjeli ügyeletre, hálából előfizettem pár sms folyóiratra...~
-Egyébként nem, nem vagyok itt rég óta, sőt, egyáltalán nem vagyok itt, csak helyettesítek, ha épp gáz van - jelenti ki határozottan, és a legkevésbé sem érdekli, hogy vajon mennyire lehet biztató ezek után minden nap itt látni őt. Közben megérkeznek a Lifthez, ami a felszínre viszi őket, és pár gombnyomás után előre engedi a lányt.

//Folytatás: Hálószobák//

Sean csak egy kicsit kevésbé álomszuszék, mint Amelia odafent, de ez nem jelenti azt, hogy a gyógyszerek, és a fáradtság nem hozzák ki belőle a a maratoni durmolóbajnokot, aki minimális megerőltetéssel képes végigaludni 12 órát, vagy akár még többet is, ha épp hagyják, és nem vesznek tőle vért, meg ilyesmi. Ha Sarah komolyan mellette szeretne maradni - csak mint rendesen - akkor bizony idővel őt is elnyomja az álom.

Ez esetben órákkal később arra ébred, hogy a feje a férfi mellkasán pihen, kinek ujjai lágyan cirógatják a fejét, és eljátszadoznak világosbarna hajkoronájával.
-Jó reggelt - Mosolyog rá Sean - már azt hittem, sosem társz magadhoz.
Ingrid kedvesen integet, aztán elhagyja a szobát, Sean pedig egy biccentéssel búcsúzik tőle, némán.
-Nézd kincsem...ne ijedj meg, de egy darabig tolószéket kell használnom. Elég rossz helyen találtak el, de még így is mázlim volt szóval...na, a lényeg, hogy most max egy hónapig magasabb leszel nálam, úgyhogy élvezd ki.
Gyengéden megcirógatja a lány arcát, és ő maga továbbra is mosolyog, mintha nem lenne nagy ügy, és egy kicsit sem parázik, hogy mi lesz akkor ha...semmi ha, rendbe fog jönni, és kész.
-Viszont...lassan elhúznék innen. Kezdem unni a steril szagot.

Sokáig ültem SEan mellett és fogtam a kezét, miután Logan és Amelia elmentek. Néha Ingrid benézett, megvizsgálta kedvesemet és mivel közben felment kicsit a láza, egy injekciót is adott neki, de különben megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, a fiú szervezete küzd a gyulladással, és ez természetes.
Én azért aggódtam és nem voltam hajlandó elmozdulni mellőle, meg akartam várni, hogy felébredjen és maga mondja azt, hogy jól van, de hát belőlem is sokat kivett a mozgalmas nap, így észre sem vettem és elnyomott az álom.
Mosolyogva ébredtem, ahogy éreztem az arcomon a finom cirógatást, de aztán ijedten ültem fel, ahogy rájöttem mi történt.
- Jaj! Óóóó! Édesem, ne haragudj! Nem is tudom, hogy mikor,….hogyan…. – mérgelődtem magamon kicsit, de aztán már fel is ragyogta a szemeim, mikor látom, az egészséges színét és huncutul csillogó szemeit.
- Jaj Sean! Nem bánok én semmit, csak épülj fel! – simogatom meg én is az arcát. – Főleg mert még tartozom azzal a seggberúgással, amit megígértem. – nézek rá halálosan komolyan.
Az, hogy máris el akar innen menni, nem biztos, hogy jó ötlet, de, ha Ingrid beleegyezik, akkor részemről, nincs akadálya.
- Ez nem rajtad múlik barátocskám! – rázom meg a fejem. – Csak akkor viszlek el innen, ha szabad utat kapsz. Még az hiányzik, hogy valami….hmmm….maradandó károsodás legyen! – vágok vissza most már én is vidámabban.

-Nyugi, már megbeszéltem mindent Ingriddel...igaz csak telepatikusan, mert minden neszre elkezdtél morogni...nagyon édes vagy olyankor, de amikor már a tüskéid is előbújnak...na mindegy,szóval, azt mondta, ha hajlandó vagyok beküzdeni magam abba ott, akkor mehetek.
Közben a szoba sarkában lévő tolószékre mutat. Azt
án a mutató és a gyűrűs ujját visszahajtja, hogy a tenyeréhez érjen vele, majd egy képzeletbeli prókhálóval magához húzza a szép lassan guruló széket, amikor pedig z hozzáütközik finoman és halkan az ágy széléhez, mosolyogva fordul Sarah felé.
-Látod? Megy ez. Ami pedig a seggberúgást illeti...
Szép lassan felül, és épp csak egy kicsit kell ehhez megkapaszkodnia Sarah vállába, aztán keze feljebb siklik onnan a lány tarkójára, hogy aztán közelebb húzhassa magához, és egy hosszú, gyengéd csókot lehelhessen az ajkaira.
-Egyébként meg, nem tehetek róla, hogy kevesebb agyműködés szorult azokba az izékbe, mint egy harci kutya fényképébe. És most ne gyere nekem azzal, hogy sejthettem volna, hogy ül ott valaki, mert esélye sem volt kiszállni, mielőtt szétlőtte az üveget...na jó, picit talán tényleg elszúrtam...
Mélyet sóhajt, és bűnbánóan lehajtja a fejét.
-Egye fene...megérdemlem...de siess, mert ha lábra tudok majd állni, esélyed sem lesz, te ki teee!

Szigorúan néztem a szemébe, azt kutatva, hogy tényleg igazat mond-e, és nem csak engem akar megnyugtatni, de persze mindig tudja, hogy vegye el az élét a dolgoknak. Most is eléri, hogy kicsit elszégyelljem magam, amiért képes lettem volna még meg is szúrni álmomban.
- Te most lódítasz? Nem is szoktam mostanában már ilyet csinálni! – néztem rá kérdőn, majd végig nézem, ahogy színészeket meghazudtoló mozdulattal magához húzza a széket.
- Azt nem mondta Ingrid, hogy nem szabad megerőltetned magad? Nekem nem kell bemutatnod, hogy ez megy neked, de jobb lesz, ha ez lesz egy hétig a legmegerőltetőbb, amit csináltál, különben visszahozlak ide és itt is hagylak. – fenyegettem meg az ujjammal.
Aztán persze megint csak levesz a lábamról, ahogy magához húz és megcsókol, amit persze azonnal viszonzok is, hiszen ezek a zsörtölődő szavak csak az aggodalmamat hivatottak leplezni. Viszont a szavai megint csak eszembe juttatják, hogy sokkal nagyobb baj is lehetett volna.
- De, ha tudom, hogy utánam ugrasz, akkor átadom az erőmet, ahogy már máskor is tettük. – morgom az orrom alatt neki. – És tudod, hogy én sportszerű vagyok, majd lejátszom én veled ezt a meccset, ha már lábra tudsz állni. – vigyorgok rá kedélyesen megpaskolva a hátsóját. – Nem fogok elfeledkezni róla, ne félj. Na, de akkor, ha már ilyen jó erőben vagy, akkor mássz is át a kocsiba.
Persze ezt csak cukkolásnak szánom, azonnal segítek is neki, ahogy neki kezd a dolognak.

-Hé...tényleg jól vagyok - emeli fel Sarah fejét az állánál fogva gyengéden, miközben felel a ki nem mondott kérdésre. - ÉS mellesleg, mérget vehetsz rá, hogy szoktál ilyeneket csinálni. - Teszi még hozzá nevetve, és csak épphogy egy kicsit füllent. Morogni tényleg szokott a lány, ha zavarják alvás közben.
-De, említett valami ilyesmit...de ha az agyamat is kispadra kéne ültetni, leszedálva tartana még mindig nem? De nyugi, nem kockáztatom meg, hogy ne jöjjek rendbe Lynn szülinapjáig...
A gondolatra, hogy így lássa őt a családja többi tagja, nyel egyet. Sarah-ban megbízik annyira, hogy ne csináljon hülyeséget, de a többiek...na mindegy, megpróbál átmászni a székbe, de igénybe veszi a lány segítségét is, ha másért nem, azért mindenképpen, mert nagyon szokatlan még, hogy a lábai nem akarnak engedelmeskedni neki. Ahogy helyet foglal a székben, elégedettséget színlelve dől hátra.
-Na jó...amikor Adam azt mondta, egyszer én lehetek a következő Xavier, nagyon remélem, hogy nem erre célzott. Komolyan mondom...ó...megint vendégünk van.
Aztán egy másodpercre elfehéredik az arca, és a szék karfáját is erősebben szorítja meg, mielőtt nem sokkal később lenyugodna. Logan lép be természetesen az ajtón, és szokás szerint most sincs jó kedvében.
-Na jó...utána kérdeztem ezeknek a bohócoknak, és bár fogalmam sincs, kik ők, elég gáz a helyzet. 5 támadás volt az elmúlt héten a városban mutánsok ellen,a tegnapival együtt. Két mutáns meghalt, egyről pedig fogalmunk sincs, merre lehet. Szellemet is megtámadták.
Itt elhallgat egy pillanatra, annak ellenére, hogy valószínűleg tűkön ültök, mi történhetett vele, és a többiekkel. Ugyanakkor, ha Sarah Sean-ra néz, láthatja rajta, hogy semmi nyoma az arcán aggodalomnak.
-Az a beteg rohadék kinyírta mind a húsz támadót, mielőtt felfoghatták volna, mivel állnak szemben. Sajnos így viszont mi sem jutottunk közelebb a megoldáshoz. Na mindegy, elmegyek Amelia cuccaiért. Szükségem lenne minden X-men-re, de sajnos csak ti vagytok, úgyhogy amíg a többieket sikerül összecsődíteni, nektek kell vigyázni a sulira. Ajánlom, hogy vegyétek komolyan, és ha bármi történik, azonnal hívjatok fel, rendben?
A választ meg sem várja, csak kiviharzik a gyengélkedőből, magára hagyva a párocskát.
-Na jó...mit mondasz, feltolnál az emeletre? Innen elég nehéz vigyázni a sulira...

Nem csodálom, mikor szóba kerül a családja, hogy kissé belesápad, mert egyik sem lesz elragadtatva a meggondolatlanságától, így biztos tőlük is számíthat egy kis fejmosásra, mert nem tudom mennyire sikerül majd összeszednie magát addig a bizonyos szülinapig, mert már nincs olyan messze.
Persze nem hagyom, hogy egyedül kínlódja be magát a kerekesszékbe, hanem a hóna alá nyúlva segítek neki beleülni, aztán aggódva nézek halottsápadttá váló arcára.
- Valami baj van? Fáj? Hívjam Ingridet? – kérdezem ijedten, pedig előtte még mosoly ült az arcomon, ahogy a professzort emlegette.
A vendég viszont, akit beharangoz, nem más, mint Logan, aki a maga bájos modorában, azonnal a tárgyra tér és semmit nem szépítve a dolgokon, azonnal tudomásunkra hozza a legrosszabb híreket is, nem törődve azzal, hogy Sean, most tért magához és talán nem kéne lesokkolnia rögtön.
Mérges pillantást vetek Rozsomákra a tapintatlansága miatta és aggódva nézek kedvesemre, de meglepő módon, most nem látok rajta félelmet, amire csak egy magyarázat van, hogy már valamivel többet tud, mint én.
- Kösz, hogy ennyire számítasz ránk! – szólalok meg kissé gúnyosan, hiszen a „Ha ló nincs, jó a szamár is” megjegyzése, azért baromian nem esik jól. – De, azért ha jó a szemed még láthatod, hogy Sean nincs éppen csúcsformában. – teszem szerelmem vállára a kezem óvóan. – Biztos, hogy most kell elmenned Amelia cuccaiért? – háborgok, miért olyan fontos ez most, hogy nem várhat pár napot. – Tudunk kölcsön adni pár cuccot, ha kell.
Persze ezt már csak a hátának mondom, mert már el is robogott, én meg dühösen meredtem a hűlt helyére.
- Te csak ne akarj nagyon vigyázni senkire, vagyis egy valakire igen, magadra! – füstölgök még mindig, de azért tolni kezdem a kocsit a lifthez, hogy felmenjünk a szobákhoz. – Ilyenkor bezzeg jól jövünk, máskor meg……Áhhh……hagyjuk.

-Semmi, csak hallottam valamit, de minden rendben...
Mikor Sarah aggódva tekint rá, mosolyogva szorítja meg a lány kezét, és még a fejét is megrázza egy kissé, hogy jelezze, nem kell aggódnia. A telepatikus üzenettel is megpróbálkozik, de csak egy jókora migrén előfutárát sikerül előidéznie vele a koponyájában, úgyhogy egyenlőre inkább lemond erről.
~Nem gáz, ha normális ember módjára kommunikálok néha nem?~
-Logan azt üzeni, hogy: "Nem, tegnap kellett volna, de...~
Mélyet sóhajt, és kissé lehajtja a fejét.
-"...nem akartam Lily-t egyedül hagyni, hogy vigyázzon több száz mutáns kölyökre, főleg nem most." Kicsit persze átköltöttem, mert a nagyszüleim sosem engedtek úgy beszélni, és már hozzászoktam...
Aztán felkapja a fejét, és újra mosolyt erőltet magára, de mint a villám, és megpaskolja Sarah vállát - az arcát ugyanis nem éri el - aztán az ajtó felé mutat.
-Mit mondasz, megyünk egy kört az iskolában? Ha már ugrálni nem fogok, legalább a papírmunkába belevetem magam...
Ha kedvese hajlandó kitolni innen, nyugodtan dől hátra, fejét is hátrahajtva, hogy így élvezze a kilátást alulról.
-Tudod...majdnem biztos, hogy még így is sokan irigyelnének engem...egyébként meg, mi mindig jól jövünk édes. Komolyan mondom, néha az az érzésem, hogy az X-men csak mi kettőnkből áll...meg a szőrmókból persze, de na...a bosszúállók sem veszi fel a listára a bébicsőszt.

Az, hogy Rozsomák, még miket válaszol gondolatban, már csak egy vállrándításra és dühös fújásra késztet, aminek megint csak Sean issza meg a levét, hiszen tudom jól, hogy nem szabadna használnia most a képességét, de csak nem állja meg.
Jó! Persze tudom, hogy ez milyen rossz lehet neki, mintha azt kérném tőle, hogy tartsa vissza a levegőt, de hát na! Csak vigyáznia kell magára!
- Valami rádiót vagy mit fogok a füledre kötni, ami állandóan eltereli a figyelmedet a körülötted lévők gondolatairól, ha nem fogod vissz magad. – hangzott a zord fenyegetés.
Persze közben már a kérésének megfelelően tolom be a liftbe és érünk fel az emeletre, de azért megcsóválom a fejem.
- Most tértél magadhoz, de már dolgozni akarsz? Majd Logan megcsinálja, úgy is felhalmozott már egy hegynyi elintéznivalót, ez a pár nap már nem oszt, nem szoroz.
A megjegyzése arra, hogy talán mi vagyunk itt egyedül harcra foghatók, egy kesernyés mosollyal válaszoltam.
- Tudod édes, hogy imádom az akciózást, de mostanában túl sok szerepet vállalsz benne és én nagyon féltelek. Talán ki kéne találnod magadnak valami golyóálló hacukát, akkor kevésbé lennék feszült. – magyarázom az érzéseimet, ha még nem jött rá miért vagyok néha mogorva.
- De most akkor rodeozzunk egyet, ha már ennyire be vagy sózva. – vigyorogtam rá és nekilódultam a folyosónak.