Gyengélkedő, laboratórium

Az orvos szavai nem annyira, mint inkább Ratna jelenléte nyugtattak meg és nem nagyon volt kedvem semmilyen bogyókat beszedegetni, hiszen nem éreztem már rosszul magam.
A víz az jó ötletnek tűnt, de valahogy, most nem díjaztam a doki morbid humorát.
Nem tudtam, hogy tényleg ennyire súlyos lett volna a helyzet, vagy csak az aggódás beszélt belőlük, de az biztos, hogy ha kérdezik sem fogok nekik elmondani semmit, amiből rájöhetnének, hogy Sean volt a fejemben. De én inkább arra gyanakodtam, hogy esetleg más is belepiszkált a dologba és ezért fajult el a helyzet.
Mindenesetre én megköszöntem a dokinak a segítséget, de ragaszkodtam, hogy a szobámba menjek, de ígéretet tettem, hogy ott pihenni fogok.
Azért reméltem, hogy Ratna és Greg elkísér, hogy megbeszélhessük a történteket.

Hát, attól függetlenül, hogy Dr. Miller szinte szóról szóra ugyanazt mondta el a csendes szobáról mint előtte az irodalomtanárunk, számomra még mindig ugyanolyan érthetetlen volt a válasz. Miután azt is elmagyarázza, hogy csak az ő engedélyével lehet ide bejutni, egy pillanatra elszomorodok, de hát valahol érthető. Hogy nézne az ki, ha mindenki csak úgy szabadon járkálhatna a gyengélkedőn meg a laborokban,a mikor csak kedve tartja? De legalább jó tudni, hogy ha valakivel gondok akadnának a képességét illetően, van egy ilyen hely is a suliban, amit igénybe lehet venni. Miután Sarah jobban van, s soki megjegyzésére csak biccentek egyet.
-Rendben, majd figyelek rá, hogy kipihenje magát. -válaszolok Mr. Millernek.
Mivel Sarah úgy tűnik, nagyon nem kedveli ezt az orvosi légkört, szemmel láthatóan pedig jól van, így ha a doki engedi, akkor elkísérem a szobájáig, úgy is útba esik az enyém felé.

~Nem is nehéz az összetétele... Talán még hasznát is vehetem egyszer...
Egy kósza pillantást vetettem Ratnara, úgy tűnik nem örül neki túlzottan, hogy nem jöhet majd be csak úgy kénye kedve szerint. Igazából nem tudom mi oka lenne ide mászkálni, talán csak előtör belőle a paranoia, hogy esetleg az ő agyát is megakarják sütni. Bár ezt a pánikhangulatot lehet, hogy mi is éreznénk, de engem valahogy nem foglalkoztat a dolog. jó kellemetlen, ha megsütik valaki agyát, az tény, de ez is csak egy baleset volt. Meg különben is... kinek tudnék én ártani?
~Jó ez hülye kérdés, persze, hogy mindenkinek.
A doktor kérésére átgondoltam a szituációt. A legközelebbi mosdóig is gyalogolnom kéne, ahhoz pedig most nincs sok kedvem. C alakba tartottam markomat és egy pohár öltött alakot, benne vízzel.
-Tessék.
Nyújtottam a lány felé. Aztán ha nem igénylik a kíséretemet egy intéssel elköszönök és lassan távozom a helyszínről.

Papírgalacsin

Dr Miller még egyszer megméri Sarah vérnyomását, mielőtt bármi mást csinálna. Mikor mindent rendben talált, elővesz egy kórlapféleséget és egy tollat.
- Sarah, mielőtt elengedlek, szeretném, ha elmesélnéd az utolsó emlékeidet az ájulás előttről. Mit csináltál, mire gondoltál, hallottál-e hangokat a fejedben? Fontos tudnunk, hogy valamilyen baleset volt, vagy esetleg az iskolán kívülről próbáltak meg ártani egyik diákunknak!
Mr Steel kelletlenül, de bólogat. Láthatóan nem fűlik a foga a kikérdezősdihez, de az érvek őt is meggyőzik. Leül az egyik székre, és figyel csendben.
- Utána ígérem, hogy visszamehetsz a szobádba pihenni - mondja Dr Miller egy barátságos mosoly kíséretében. Azt mondják, gyermekorvos szeretett volna lenni régebben. Lehet benne valami, mert tényleg meg tudja nyugtatni az embereket.
Közben, ha megnyugodott, Ratna is érezheti azt a furcsa csendet. Ez lehet az az érzés, amiért így nevezték el ezt a szobát. A jelenlévőkön kívül semmiféle érzés vagy érzet nem szűrődik be a külvilágból.

A kihallgatás után Dr Miller még elővesz egy papírzsebkendőt, és letörli Sarah orra alól a már lassan odaszáradó vért, amit eddig láthatóan senki sem vett észre. Tényleg alig látszott.
- Rendben, akkor ennyi lenne. Ratna, te maradhatsz egy kicsit, ha szeretnél - teszi hozzá a fiatal orvos, mintha csak utánaolvasott volna Ratna fejében korábbi kérdése hátterének.
Mr Steel is összeszedi magát, és Greghez fordul.
- Ha szavadat adod, hogy soha többet nem jössz be részegen vagy másnaposan az órámra, és nem is késel, akkor szünet után kapsz egy lehetőséget, hogy kijavítsd a mai elégtelent.
Arckifejezése alapján úgy tűnik, komolyan gondolja, de nem ad rá hosszabb magyarázatot.

Miután a fiatalok mindent megbeszéltek, ki-ki mehet dolgára, pihenőjére.

/Játék vége. Köszönöm a részvételt! Majd szeretném kérni, hogy Sarah és Greg is küldjenek privátban egy összefoglaló véleményezést erről az első tanórára alapozott játékról. Ezzel is hozzájárulhattok, hogy legközelebb jobban az igényeitekre szabott kalandot tudjak kreálni. Ratna elküldte, neki ezúton is köszönöm! Szép napot! (:/

Nyugodtan üldögélek az irodámban, narancslevemet kortyolgatva, papírokat töltögetve. Nem kérdés, hogy éppen van dolgom bőven, nyugalmam ellenére. Egyszer csak rezegni kezd telefonom az asztalon, és egy különös ívet írna végig, ha fel nem venném onnan.
- Hallo, tessék, itt Cristopher Somerset beszél!
Meglepődök, mikor Adam Windsor hangját hallom a vonal túlsó végéről, hiszen nem gyakran szokott ilyen csatornán keresni. Inkább e-mail, vagy személyes megkeresés volt eddig jellemző rá. Legalábbis ahogy én megismertem.
- Értettem. Máris ott vagyok.
Persze, motivál, hogy valószínűleg fontos feladatot kapok. Ugyanakkor ezzel a motivációval tökéletesen ellentétes irányú - ha nem is egyező erejű - motiváció az az érzés, mikor a feleslegesen figyelemfelkeltő egyen-tornadressz jut az eszembe. Magamban feljegyzem, hogy készítenem kell belőle egy elegánsabb változatot.

Mivel külön megkértek, hogy igyekezzek, így az ajtókat magam módján használva közlekedek. Amennyiben éppen nincs a közelben senki, ugyanis nem áll szándékomban minden nap kérések sokaságát hallgatni, hogy ez meg az kéne valakinek.
Az utolsó ajtón mindenképpen hagyományos módon megyek be, mivel itt többnyire odafigyel az automata rendszer is, hogy ne kerüljön át engedélyezés nélkül senki egyik helyiségből a másikba. Mintha hallottam volna valami teleportálóval kapcsolatos riadóról, de már nem emlékszem pontosan a részletekre. Hát igen, addig nem volt ott, és nem is jelentkezett be. Tehát nem lehetne ott.

Napszaknak megfelelően köszönök Adamnek, majd a többi érkezőnek is. Közben a halottat önkéntelenül is vizsgálgatni kezdem. No nem, nem érek hozzá! Csak a magam módján.
Egészen addig lefoglalom magam ezen tevékenységemmel, míg Adam bele nem kezd az eset felvázolásába. A helyzet nem túl megnyugtató, már amennyiben nem szándékozunk drasztikus eszközökkel visszafogni a Föld túlnépesedését.
Feltételezem, hogy Adam és Max nem kifejezetten képzett orvosok, és Rozsomák is inkább a sebészkönyvek tananyagának első felében - Végy egy (vagy több) szikét, és precíz mozdulattal ejts hosszanti vágást a mellkason! - járatos, ezért újból a halott felé fordulok. Félhangosan foglalom össze okfejtésemet.
- Ha ezt valami parazita vagy baktérium okozta, mostanra éhen halt vagy betokozódott. Vírus esetén inaktívvá vált. Ha vegyi anyag volt, vagy telítetté vált oldatként, vagy a szervezetet vette rá önmaga fölemésztésére. Utóbbi esetben legnagyobb a baj, ugyanakkor kapcsolatot feltételezve a szérummal kapcsolatos kutatásokkal ez igen valószínű lehetőség.
Tekintetem végigfut a többieken, hosszabban elidőzve a fertőzött Előörsön. Nem kizárt, hogy valóban haldoklik. Tehát jó eséllyel az a sors vár rá, mint a katonára.
- Nos én se szeretném, hogy minden beiratkoztatási papírmunka az én nyakamba hulljon Tanár Úr - felelek a fanyar tréfára, majd komolyabb arckifejezéssel biccentek.
Gyorsan számba veszem a lehetőségeket. Összesen kevesebb, mint öt napja van Adamnek. Mivel érintés útján terjed, ha nem valamiféle varázslatról van szó, kimutatható az anyag. Legyen az élő, vírus, vagy vegyi károkozó. Megfelelő nano-szűrőt felállítani, hogy ezt kimutassuk nem egy ördöngősség, ahogy a szervezetből való kiszűrése sem.
~ Némi szerencsével és megfelelő segítséggel még meg is oldhatjuk, de több probléma is felvetül. Nem tudhatjuk, milyen maradandó hatásai lehetnek, amiket azonnal nem tudunk megfigyelni. És ami még fontosabb, lemaradnék egy titkos katonai bázisra tett sétáról. Legyen négy nap, ha sürgőssé válik, akkor jöhet a B terv.
Tekintve, hogy mindent elmondtam, ha nincs kérdés vagy újabb fejlemény, esetleg az általam mondottakhoz kapcsolódó építő hozzászólás, várom az indulást.

-Máris megkérdem, LOGAN!!? - Rikácsolja az egyik Yonkers-i kocsma csaposa, miután tenyerével betapasztotta a telefon kagylóját. - Van itt valaki, akit Logan-nek hívnak? Keresik valami iskolából!
Egy tagbaszakadt férfi szalad oda, kis híján fellökve az útjába kerülő, asztalra borult részegest, s már ki is kapja a készüléket folyékony kenyér adó cimborája kezéből, azonban amit utána hall, egy cseppet sem tettszik neki.
-Hogy miva'? Mi'éle őrs? És milyen vészhelyzet? - Kérdi csuklások közepette, ám egyszerre valakinek a keze acélos szorításban részesíti a vállát, minek hatására kénytelen megvonni figyelmét a telekommunikációs eszköztől.
-Bocs pubi, de szerintem ez nekem lesz. - Közli a kéz gazdája, érces hangján, majd egy másodperccel később valósággal kitépi a kagylót, alkoholista testvére remegő kezéből. - Szóval vészhelyzet mi? Ajánlom, hogy valaki haldokoljon!

Semmi jelét nem mutatja - azt leszámítva, hogy a kérésnek megfelelően tényleg felöltötte azt a bizonyos egyenruhát, melyet legközelebb a temetésén viselt volna maximum, ha rajta múlik - de hamarosan nagyon megbánta, hogy ezt kívánta. A kórteremben állva azonnal megcsapja orrát a kesernyés aroma, de egyenlőre szó nélkül hagyja a dolgot, hisz a leghalványabb fogalma sincs, mi lehet az. Az egyetlen dolog, amire emlékezteti, vagyis a cián, az teljesen ki van zárva, hisz miféle cián öl ilyen lassan? És fertőző? Jobb lesz a gondolkodást a csúcsfejekre hagyni, az ő dolga a vagdalás, meg ezek szerint, hogy valaki életben maradjon.
-A fél városon? - Kérdi, rosszat sejtve. - Bár akkora szerencsénk lenne. Ha viszont tegyük fel, egy civil géppel jött - és sajnos nincs rá bizonyíték, hogy nem szökött fel egyre - és betette a lábát a nemzetközi reptérre, akkor a fél világot fertőzte meg.
Több hozzáfűznivalója nincs a dologhoz. Némi aggodalommal tekint Adam-re, mikor le kell ülnie egy percre, de egyébként csak csendben tűri az információ áramlását. A beszámoló végeztével ellöki magát a faltól, aminek ezidáig támaszkodott, s egy leszedált betonfal lelkesedésével csak ennyit szól:
-Akkor induljunk.
Természetesen ő vezet, Adam ugyanis nincs olyan állapotban, a két srác pedig emlékei szerint még nem kapta meg a jogsiját a madárra, tőle legalábbis biztosan nem...

Nyugodtan sétálgatok egymagamban a ligetben, mikor megkapom a hívást Mr. Windsor-tól. A telefonban közli velem, hogy menjek minnél hamarabb a gyengélkedőre, szavaiból és hanglejtéséből kiveszem, hogy a dolog nem tűrhet halasztást. Furcsállom a dolgot, de a felsőbb hatalomnak engedelmeskedve azonnal felrohanok a szobámba, a szekrény mélyéről előveszem az egyenruhát. No igen, az egyenruhát, amit már igényeltem és meg is kaptam tőle. Belebújok és rögtön indulok. Tekintetem átsiklik a tükörben látott képmásomon a vicces göncben.
~ Most nincs idő azzal foglalkozni, hogy is festhetek.~
Viszonylag hamar leérek az alagsorba, de az odatalálás a gyengélkedőre már nehezebb lenne. Szerencsémre előttem vágódik be az egyik ajtó.
~ Minden bizonnyal mást is iderendelhetett.~
Követem tehát az alakot, így én is azon az ajtón megyek be. Belépve felismerem az imént látott férfit.
~ Ááá, Cristopher...~
Körbenézve észreveszem Mr. Windsor-t is, és a halott férfit...

Meghűl bennem a vér a katona testének látványától. Émelygés és egy kis rosszullét fog el. Természetesen láttam én már halottat, jártam már bűnügyi helyszínelésen, nem is egyszer. De ez mégis más volt. Ilyen mértékű pusztítást emberi szervezetben sosem tapasztaltam. A vírus, vagy méreg ami ezt okozhatta alapos munkát végzett.
~ Fuu...Megint mibe keveredtem?! Nos sebaj. Reményeim szerint ezt a gondot is megoldhatjuk. Csak fő az óvatosság...~
Tisztelettudóan üdvözlök minden jelenlévőt, majd figyelmesen hallgatom végig az igazgatóhelyettes beszédét.
Még mindig a hányingerrel küzdök, de pár lépést közelebb megyek a hullához. Egyébként sem érnék hozzá, de ahogy Előörs figyelmeztet minket az érintés útján való terjedésére inkább visszahátrálok eddigi helyemre. Leteszek arról, hogy közelebről is megvizsgáljam a katonát.
- Ha ez a valami valóban képes az emberi szervezetet kevesebb, mint öt nap alatt ennyire elpusztítani, a legjobb lesz iparkodnunk. Főleg a megfertőzöttek miatt. - Adam Windsorra pillantok.
Láthatóan nincs jó állapotban, állandó jelleggel köhög és levegő után kapkod.
Hangosan fúlyok egyet, majd akcióra kész lelkesedéssel közlöm:
- Részemről rendben. Indulhatunk. - közben követem a már kifelé tartó társaimat...

//Folytatás akkor: Hawaii Vulkánok Nemzeti Park//

//Előzmény: Archie's tuurmix bár//

Út közben azért felhívta Adam-et, hogy közölje vele: nem ártana figyelmeztetni minden olyan diákot, aki utálja a húsevőket, de még csak gyümölcs sem szeretne lenni a Jogobellában, az messzire kerülje el a gyengélkedőt, ugyanis az ott szuszogó szörnyeteg most gyámoltalannak tűnik ugyan, étvágya viszont akad bőven...szóval a lényeg, hogy hogy senki se kolbászoljon, különben felvágott lesz belőle.
~És akkor még azt meg se említsem, hogy a vendégorvosunk férje egy közveszélyes mutáns ugye?~
Ha Blaze továbbra is azt játszotta, hogy még mindig szunyál, Logan a vállán cipelte őt le, s onnan dobta rá az egyik egyébként meglepően kényelmes vizsgálóágyra. Ezt követően hátrébb lép az ágytól, és átengedi a terepet Lynn-nek, de azért harcra készen lesi az elvileg eszméletlen kölyök minden mozdulatát. Nem szép dolog a paranoia, és ezt ő is tudja, de valahogy képtelen megbízni olyasvalakiben, aki úgy néz ki, mint egy démon, ráadásul az ő tojásaiból akart rántottát csinálni.
-Elboldogulsz vele, vagy hívjam a saját orvosunkat? - Kérdi, csipkelődve. Ingrid képességének hála minden bizonnyal rövid úton helyre tudná pofozni ifjú áldozatát, de már így is hatszor több diplomással szív egy levegőt, mint amennyit el tud viselni, ezért aztán, ha nem muszáj, még nem hívja be őt is.

Az iskola gyengélkedője szép nagy volt olyan berendezéssel és műszerekkel, amitől összetódult a nyál a számban. Bár egy kicsit barátságtalan volt, mindenhol hideg fém, sehol egy falra akasztott kép, de a legmodernebb, legkorszerűbb eszközök kárpótoltak mindenért.
-Még egy ilyen, és kapsz egy kokit! - néztem lesújtóan Rozsomákra, amiért csak úgy odavágta Blaze-t a vizsgálóágyra.
Kényelmes szoba volt, minden kézreesett, így hamar megtalálhattam mindent. Rozsomák kérdésére csak türelmetlenül legyintettem. Elég egyszerű eljárás volt, és én se tegnap tanultam a szakmámat.
Először is beadtam Blaze-nek egy adag fájdalomcsillapítót, majd nekiláttam ellátni a hátán ejtett sebet. Kénytelen voltam összevarrni, de nagyon nagy szerencséjére komolyabb beavatkozásra nem volt szükség. Miután már be is volt kötözve, attól sem kellett félnem, hogy elfertőződik, csak attól, hogy megint átváltozik, és felszakad az öltések (bár abban az esetben volt még bőven mitől félnem).
A fejére kerítettem egy jégtömlőt, de az is rendben volt, hacsak nem panaszkodik furcsa neurológiai tünetekre, a hasogató fájdalmon és az esetleges szédülésen, émelygésen kívül nem volt túl valószínű, hogy érezne egyéb kellemetlenséget is.
-A púp majd idővel lelappad magától, de ha fájna, egy akármilyen recept nélkül kapható fájdalomcsillapító jó lesz.
Lehúztam a kesztyűket, felálltam az alacsony, támla nélküli (és persze fém) gurulós székről, és Rozsomákhoz léptem.
-Nem volt rá szükség, hogy leüsd - feddtem meg halkan. - Már ártalmatlan volt, nem bántott volna senkit, hogy tehettél ilyet!?
Komoran fordultam Blaze felé, hogy megbizonyosodjam róla, még mindig rendben van, majd vissza Rozsomákhoz.
-Egyébként meg - Most már tényleg nagyon lehalkítottam a hangomat, ahogy közelebb hajoltam hozzá, hogy a páciens ne hallja, nehogy felzaklassam, vagy megzavarjam a zajongással. - Hallani akarom. És ezúttal tartsd is be, nem úgy, mint a múltkor. Azt akarom, hogy se a férjemet, se a fiamat ne bántsd. Szellem már nem fog megölni senkit, felhagyott azzal az életvitellel, ezért kezeskedem, úgyhogy az önkéntes keresztes hadjáratodat is elfelejtheted. Nincs több kifogás. Egyszerűen csak ne menj a közelükbe.

Továbbra sem mozdultam, meg nem is szóltam, így be lettem cipelve a gyengélkedőre. Az asztalon, miután kptam egy adag vélhetően fájdalomcsillapítót, kinyitottam a szemem, és vártam. A doktornő ellátta a sérüléseimet, de közben csak arra tudtamgondolni, hogy mindenki jobban járna, ha meghalnék. Amíg életben vagyok, mindenkinek félnie kell majd körülöttem, és én nekem is rettegnem kell, hogy vajon legközelebb kit fogok majd megtámadni... és ki tudja, mi van, ha akkor nem járok olyan szerencsével, hogy ott lesznek majd páran mindig leállítani? Ha valódi bajt okozok, és... végzek valakivel.
~ Nem értem miért készített ez annyira ki... hiszen emlékezz csak vissza a legelső közös kalandunkra. Vagy talán már el is felejtetted? Annyira el akartad nyomni, hogy már nem emlékszel? A brooklyni utcára, ahol rád támadt néhány utcai kis hitvány alak, te meg, mint rémült kisfiú menekülni kezdtél, és végül én húztalak ki a slamasztikából? Vlaki ott is a rövidebbet húzta, és ez akkor nem zavart.
~ Az más volt, az istenért!
~ Miben volt más? Abban, hogy nem voltál belezúgva, mint abba a lányba az ikolából, akit ma kiszemeltem? Hogy is hívják? Emma?
~ Az a fickó egy bűnöző volt. Megölt volna. Mindkettőnket.
~ A cél pedig szentesíti az eszközt, nem igaz? isz csak a túlélés számít, nemde? De nem kell szabadkoznod... többen hasonlítunk, mint hinnéd.
~ Te egy rohadt szörnyeteg vagy, semmi több.
~ Ó, dehogyisnem. Nagyon is több. Szörny vagyok, az igaz. De a te szörnyed. Elítélsz, mert szerinted én különbözöm tőled, pedig belőled származom. Te hoztál létre. Nem vagyok más, int a te összes elfojtott gyűlöleted, haragod, és az érzéeid, amiket elrejtesz. Én te vagyok. Csak a te bizarabbik megnyilvánulásod.
~ Te embereket ölnél.
~ Te nem? Őszintén! Te is ugyanúgy tudod, mint én... amint kiderülne, mi vagy... vadászni kezdenének ránk. Akkor pedig meg kell magunkat védeni. Ez miben más?
~ Ártatlant próbáltál megölni, hidegvérrel.
~ Azt hiszed ő nem tenné meg velünk, amint alkalma és lehetősége lenne rá? Ugyan, ennyire te sem vagy naiv.
~ Sosem bántanám őt!
~ Igen, jól tudom, éreztem, amit te. Mit gondolsz, hogy tudtálvolna másképp visszafogni? Mi egyek vagyunk, még ha nem is tetszik. Őt talán nem bántanánk. Az egyetlen érzésed, ami tiszta, mégis hagyod, hogy elgyengítsen. Nem láthatod őt minden emberben, mert ez a túlzott bizalmad öl majd meg minket. Ezt pedig nem hagyhatom.
~ Na én ezt nem folytatom tovább. Te nem vagy ember, és talán én sem. A világnak jobb nélkülünk.
~ Talán most így gondolod, de te sem vagy más. Miért mi alkalmazkodjunk? Fogadd el végre, mi vagy!
~ Soha nem leszek olyan, mint te!
~ Hogy akarsz változtatni ezen? Elmész meghalni?
- Ha az kell, hogy mindenkit megvédjek tőled.
Az utolsó szavakat már hangosan ki is mondom, azzal a lehetőségeimhez mérten felállok, lemászom az asztalról, és amíg a nő a pasival beszél, elindulok a kijárat felé. Remélem nem próbálnak megállítani, nincs kedvem cseverészni.

-Dehogynem volt rá szükség - sziszegi a fogai közt, ugyanazon hangerővel reagálva, amivel a doktornő leszidta - jobb kedvem lett tőle, és nem akartam többé levágni a fejét, ráadásul így nem is ellenkezett a...HÉ, TE MEG MÉGIS HOVA MÉSZ?! - Rivall rá a kölyökre, azonban nem állja el útját, úgy érzi a zárt ajtó bőven megfelel erre a célra.
-Mi lenne, ha ezt máskor beszélnénk meg? - Súgja oda még gyorsan Lynn-nek - vagy soha?
Ezután már Blaze után ered, igaz nem kell messzire mennie, a szoba tága ugyan, de azért nem annyira, hogy túl sokáig tartson eljutni egyik végéből a másikba.
-Nézd pubi, azok után... ~Hogy tökön rúgtál, teljesen természetes, hogy kicsit sem haragudnál rám, ha cserébe kitépném a szíved, és megetetném veled, így aztán érthető, ha kicsit kellemetlenül érzed magad a közelemben, de nem kell félned, hé, most hova rohansz? Lehet igaza van ennek a kibírhatatlan szipirtyónak most az egyszer, és lehetnék egy icipicit kedvesebb, mint amit érdemel ez az átokfajzat.~
-Khmm - megköszörüli torkát, és újra hozzá kezd a mondathoz. - Szóval, Blaze, ugye? Nézd, ami az utcán történt, nem a te hibád volt - jelenti ki, olyan hangsúllyal, mint amikor egy általános iskolai tanár arra tanítja a gyerekeket, hogy ha atombomba robban a közelükben, bújjanak az asztal alá, és ne nézzenek a fénybe, más szóval: cseppet unottan, marha kevés hitelt szavazva meg mondandójának - de attól még sajnos a te feladatod kezelni ezt a problémát. Egy olyan helyre hoztalak, ahol pontosan ezt tesszük...segítünk a hozzád hasonlóknak, hogy együtt tudjanak élni, a képességeikkel.
Vet egy morcos pillantást Lynn-re, aztán újra a fiú felé fordul, felemeli egyik öklét, és kiugrasztja belőle karmait. A kis teremben ijesztő visszhangot hallatnak a gyilkos pengék.
-Amikor először bukkantak fel ezek...az apám szívében kötöttek ki, úgyhogy tudom mit beszélek. Engedd, hogy segítsünk, és ígérem - visszarántja a pengéket, majd leengedi karját - egy nap neked sem jelent majd gondot irányítani ezt. Mit szólsz? - Mindemellett megpróbál úgy mosolyogni, ahogy Adam-től látta. Az eredmény legalábbis bizarr...

Roxinak

Még mielőtt Taxiba ültünk rávarázsoltam egy szellős estélyit. Ha már kényelmeset akar akkor ez a két pánttal rögzített bokáig érő ruhadarab bőven megteszi. A fehérneműt inkább rajta hagytam azért még se legyen túl szellős. Különben is túl feltűnő lenne ha egy könnyűvérű lánnyal ülnék taxiba és fuvaroztatnám ki magunkat az isten háta mögé 3 km-re. Úgy fest a magassarkútól rögvest megszabadult. Legalább a taxiig bírta volna ki...
-Ohh semmi.. ne is foglalkozz vele...
Legyintettem felé és az én felemre eső ablakon kezdtem el kifelé bámulni, gyakran néztem Roxi felé, nem vérezte e át a ruhát vagy valami de úgy fest egyenlőre jól van. Azzal vissza is fordultam s néztem a várost. Felkönyököltem az ablak tövébe és fejemet kezemnek támasztottam. Aztán sajnos nem úsztam meg a kérdést.
-Ezt most hivatalból kérdezed?
A kérdés után levettem a fejem a kezemről és felé fordultam. Arcom komolyabb volt a szokásosnál. Remélem ,hogy nem most éled fel benne a jó zsaru aki még félholtan is sittre vágja a törvény szegőket. Így kérdéstől függően válaszoltam. Ha hivatalból kérdezi akkor kijelentem, hogy az ügyvédem nélkül nem beszélek és visszateszem pihenni a fejem, hogy úgy nézhessem az unalmas embertömeget.
Máskülönben csak sokat sejtetően mosolygok. Ebből egyértelműen rájöhet, hogy a közelében sem vagyok a 21nek. Az út hátra levő részében úgy festhettünk mint egy egymásra unt pár. Egyik a jobboldalon másik a bal oldalon réved a semmibe és emésztgeti az elmúlt órák eseményeit. A kocsi hamarosan megérkezik és finoman fékezve megáll az iskola kapuja előtt. Kipattanok a kocsiból a túloldalra sietek, hogy kisegítsem Roxit a járműből. Sápadtabbnak tűnt mint amikor a pincéből jöttünk kifelé így vettem hozzá a bátorságot, hogy jobb belátásra térítsem.
-A kemény és az ostoba nő között van különbség...
Aztán kifizettem a taxit ami elhajtott. Nem volt kedvem a csengővel vacakolni így ráböktem a kapura mire az középen kettényílt ezzel utat engedve nekünk. Elbicegtünk az épületig ahol az ajtó úgy nyílt ki puszta tolásra mintha lengő ajtó lenne. Az egyik folyosó közepén megálltam. Nem volt kedvem körbemenni az egész épületen. Lábaink mellett végig hasadt padló majd szépen lassan ereszkedni kezdettünk. Mögöttünk a padló úgy hajlott meg egy int egy palló majd S alakot öltött hogy a rész amin állunk vízszintes maradhasson. Egyenesen a gyengélkedőbe ereszkedtünk a megszeppent ápoló az irattartóját szorongatva eddig az ajtót nézte, mikor jövünk már meg. Ahogy felénk fordult ijedten látszott rajta hogy nem számított arra, hogy bárki is a tetőből fog alá süllyedni.
-Jó estét, bocsánat a kései időpontért de máshova nem igazán tudunk menni...
'-Öhm... semmi gond, had lássam azt a sebet... maga pedig ha kérhetem, kint várakozzon és... csinálja meg a tetőt...
Mondani sem kellett volna hiszen a liftünk szépen lassan kiegyenesedett és felhajlott a tetőbe. Ha még eszénél van Roxi akkor az ágyhoz kísérem ha nem akkor fel rakom rá.
-Akkor a gondjaira bízom...
Az ajtó felé vettem az irányt és egyszerűen mintha csak kocsonya lenne átsétáltam rajta. Kin pedig egy rögtönzött fehér-bőr fotelra ültem.

Addig bent Roxit megszabadította a felsőjétől és megnézte mi a nagy helyzet és gyors egymásutánban beadagolt ezt azt fecskendő segítségével a lány véráramába. Fájdalomcsillapító meg minden szutyok ami kellhet egy lőtt betegbe. Aztán jött a fertőtlenítés és szakszerű ellátásba kezdte részesíteni a lányt.

Gyorsan Blaze után siettem, és megálltam előtte, hogy ne tudjon tovább menni. Ennek egyik oka az volt, hogy szerettem volna őt biztonságban tudni, a másik oka pedig az volt, hogy szerettem volna mindenki mást is biztonságban tudni tőle.
-Még nem mehetsz el - emeltem fel a kezem. - Még nem vagy jól, kereshetnek is, és nem biztos, hogy... hát... jobb lenne, ha még egy kicsit maradnál.
~Csak nem dobom a képébe, hogy hátha megint vérengző fenevaddá válik, és lemészárol mindenkit tíz mérföldes körzetben! Szegényem biztos érzi ezt magától is.~
Ahogy Rozsomák is rákezdett, szigorú pillantást vetettem felé, hogy ezt a mondatát, nehogy be merje fejezni, mert már így is elérte, hogy nagyon viszkessen a tenyerem. Nagy örömömre azonban sikeresen uralkodott magán, és egy olyan szép beszéddel állt elő, ami ugyan nem kifejezetten illett hozzá, de most azért jól jött. Próbálkozott volna a saját stílusában hatni Blaze-re!... Megint... Hiába nézett közben úgy rám, mintha közben kést tartottam volna a torkához, én felemelt hüvelykujjal jeleztem neki, hogy jól csinálja. Legalábbis jól csinálta egy darabig, mert aztán a végén olyan fintorgó vicsort vágott le, hogy rémülten hőköltem hátra.
-Jól van, jól van, ne ragadtasd el magad - próbáltam lecsillapítani, mert gyanítottam, hogy ez valami furcsa jelzése volt annak, hogy emberhúsra vágyik. - Nincs szükség további tombolásra. Igaz, Blaze? Ugye maradsz még, és hagyod, hogy segítsenek?
Ha kéri sem megyek arrébb az útjából, eléggé megvetettem a lábamat ahhoz, hogy biztos lehessen benne: addig nem mozdulok, amíg bele nem egyezik.

Nem érek el az ajtóig, mert az utamat állják. Először a karmos áll elő egy beszéddel, amiben tény, hogy van igazság, de azért nem bírtam megállni, hogy ezzel ne szálljak némileg vitába, mert hát nem értettem egyet vele teljes mértékben.
- Ez szép és jó, de azért három élettelen karomnál némileg nehezebb visszafogni egy öntudattal rendelkező szörnyeteget.
Ekkor azonban a nő is odalép hozzánk, és már lassan le is mondhatok arról, hogy egyáltalán engednek majd innen elmenni. Nem képesek megérteni, hogy minél tovább maradok, annál biztosabb, hogy baj lesz ebből.
- Nem biztos, hogy jó lenne, ha egy időzített bomba mászkálna a diákok között. Megértem, éppen ezért fogok eltűnni innen. Elhagyom a birtokot.
Ismét megkísérelem elhagyni a kórtermet a kijáraton keresztül, ha pedig újfent az utamba állnak, hát felvilágosítom őket, úgy, hogy úgy lássák a helyzetet, ahogyan én.
- Úgysem tudnak itt tartani. Idővel a Szörny ismét előtör majd, és akkor mennyivel lesz jobb? Mindenkire rátámad, akivel csak találkozik majd ezen a helyen. Jobb, ha nem vagyok itt, amikor ez megtörténik.
Ekkor azonban a lény ismét felébred, és a jelenlegi helyzet neki sem tetszik túlságosan.
~ Bolond! Mindenki így fog kezelni téged az életben, míg nem állsz végre a sarkadra. Bezárnak majd... mint egy állatot. Őrizet alatt tartanak, hogy semmi gondot ne okozhass.
~ Talán nem is rossz ötlet.
Felelek neki epésen.
~ Valóban? Tényleg erre vágysz? Egy cellában ücsörögve leülni az életed, ami még ki sem bontakozott igazán? Ugyan. Ezt te sem gondolod komolyan.
~ Majdnem megöltünk valakit!
~ Önfenntartás céljából. Mindig lesznek primitív lények ezen a világon, akik nekünk rontanak, mert ások vagyunk. Mert különbözünk tőlük. Ész nélkül cselekszenek. Talán nincs jogunk megvédeni magunkat? Jogunk van az élethez. Hogy mi döntsünk.
~ Nincs jogunk dönteni egy ember életéről. Még akkor sem, ha erősebbek vagyunk.
~ Ők habozás nélkül döntenének a miénkrl, amint alkalmuk nyílik rá. Mi a különbség?
Amit mond, az elgondolkodtat. Furcsán magam elé meredve töprengek a hallottakon. Mi van, ha igaza van? Mi van, ha tényleg nem a jó oldalon állok?
~ Mások vagyunk. Miért áltassuk magunkat z ellenkezőjével, miközben mind a ketten tudjuk, hogy az hazugság?
A két mutánsra tekintve újra szólásra nyitom a számat, remélve, hogy most már leléphetek innen. Szavaimat leginkább a nő felé célzom, ki segítséget ajánlott.
- Majd én megoldom. Kösz mindent... de mennem kell.
~ Ez az, Blaze! Nem tarthatnak itt, ha te nem akarod. A saját utadat kell járnod. Nem állíthatnak meg, te is tudod... senki sem állíthat meg minket!
Csak remélni tudom, hogy nem állnak ismét az utamba, mert lehet, hogy annak nem lesz jó vége, tekintve, hogy akár ez egy újabb metamorfózis kezdete is lehet.

Lynn szigorú nézését persze állja, olyan módszerhez folyamodva, melynek keretében leginkább úgy tesz, mintha észre sem vette volna, ám amikor csak a nő látja, a rend kedvéért azért rávicsorít.
-Ezt mond a hasadon tátongó lyuknak - veti oda a kölyöknek, s fejével a sérülés felé biccent - mindenki időzített bombának hiszi magát odafent, és hidd el, akadnak nálad rosszabbak is, te legalább nem akarsz ártani senkinek. Van olyan diákunk, akit komolyan meg kellett nevelni, de most már egészen aranyosnak mondható a leányzó...igaz az érintése cseppet még sokkoló...
A mindig szűkszavú Logan-re egyébként azért jött rá a dumálhatnék, hogy húzza egy kicsit az időt, amíg Adam is hazaér, vagy Electro, vagy bárki, aki segíthetne megfékezni a fenevadat, ha arra kerülne a sor. Ő sajnos csak egy módját ismeri annak, amivel ártalmatlanná lehet tenni egy ilyen izét, arról pedig szó sem lehet, hogy a fehérnép húzza ki a bajból!
-Mégis hova akarsz menni? Korábban említetted, hogy a családod kiakadna, ha mutáns suliba járnál. Biztos vagyok benne, hogy azt sokkal jobban viselnék, ha a szemük előtt változnál át. Remélem anyu pörköltje jobban ízlika szörnynek, mint a csontjaiban a velő...
~Nincs az az isten, hogy kiengedjünk innen!~

-Nem, nem mehetsz el - ráztam a fejemet határozottan, és a hátamat az ajtónak vetettem. - Maradnod kell, egyedül nem vagy biztonságban... meg mások sem.
Rozsomák vicsorgása hidegen hagyott, inkább Blaze-re próbáltam koncentrálni. A kölyök annyira elhagyatottnak, hányattatott sorsúnak tűnt (pláne, hogy már tudhattam is, hogy tényleg az), hogy egyszerűen nem hagyhattam, hogy egyes-egyedül próbáljon zöld ágra vergődni felettébb veszélyes, és nehezen kezelhető képességével.
-Hallgass rá - biccentettem Rozsomákra. - Lehet, hogy látszólag csak a karmai azok, amikkel nap mint nap meg kell küzdenie, hogy kordában tartsa a képességét, de ne felejtsd el a benne szunnyadó vadállatot sem. Ha az elszabadul, nem lesz sokkal szebb látvány, mint, mikor téged bekebelez az a szörny. De megtanult uralkodni rajta, és így már viszonylag elviselhető a társasága, ha nem vagy túl sokat a közelében. Ha neki sikerült, akkor neked mindenképpen fog, hidd el, te még a közelében sem jársz annak a szörnyetegnek, ami benne lapul. Igaz, Logan?
Támogatást várva néztem rá, hiszen nagyon fontos volt, hogy Blaze megértse, van megoldás, és az nem a teljes magába fordulás és minden segítség elutasítása. Ehelyett foghattam a fejemet szavai nyomán.
-Mi lenne, ha nem beszélnél az anyja csontjait rágcsáló rémségről?! - suttogtam neki megrovó hangsúllyal. - Elment az eszed?! Inkább segíts egy kis életet lehelni szerencsétlenbe, te ütődött barom!

Végighallgatom mindkettőjük mondandóját. Igazat kellett adnom nekik, és bár fájt a krmos hasonlata, és a durva szemléltetési módja, ezúttal közbeszóltam a nővel folytatott kis civakodásába. Ismét Emma jutott róla eszembe, é ez elég ösztönzés volt, ahhoz, hogy belássam, nem boldogulok egyedül. Segítség kell.
- Nem, igaza van. Ha nem tanulok meg bánni a Szörnnyel, szépen lassan megtámadok mindenkit, aki valah fontos volt. Aztán másokat is.
Viszont a Szörnyeteget ennél sokkal jobban felzaklatta a példa. Erre adott tanúbizonyságot a fejembe hirtelen hasító fájdalom, a gyomrom görcsbe rándult, minden izmom megfeszült, és ezúttal, gyorsabban mint máskor, elöntötte testemet a hűvös, fekete anyag, mely lassan formálódva testemen, újra átalakított. Teljesen elvesztette a fejét, a koncentációm így pedig már megint semmi hatással nem volt rá. Leszállt a szememre a vörös köd, és innentől már nem tehettem semmit.
A Szörnyeteg még érezte a szúrást a hátán, ahol ellenfelének hdeg pengéi a testébe fúródtak, de nem foglalkozik a fájdalommal. Az adrenalin elöntötte az elméjét, és most nem készül egy hamar lenyugodni. A nőt a karjánál fogva az ágy felé próbálja lökni, hogy távol kerüljön tőle, a férfit pedig csak egyszerűen egy jobbkezessel megpróálja gyomorszájon küldeni, hogy elfoglalja őket valamivel. ól tudta, hogy ez nem fogja őket túlságosan sokáig visszatartani, de ahhoz talán elegendő időt nyert, hogy megpróbáljon kiszabadulni. Először azajtót próbálja megostromolni néhány ütéssel, de hamar letesz ennek sikerességéről, ezért más kiút felé néz. Viszont ellenfeleiről sem veszi le a szemét. Ekkor újabb ötlete támad, és egy hirtelen késztetéstől vezérelve, bármilyen fura is, meg is próbálja azt végrehatani.
- Senki sem bánhat így velünk! Ezt most meg is tanulod, te idegesítő, satnya kis szőrgombóc!
Azzal a pólójánál fogva megpróbálja az ajtó felé lökni a férfit.
- A te fejed kemény! Lássuk jó lesz-e kulcsnak, ha másra már nem is, és kinyitom-e vele ezt az ajtót!
Azzal a férfi felé sétál, letesztelni, vajon az ajtó, vagy a fém koponya keményebb-e a kettő találkozásakor.

-Szívesebben rágcsálnálak téged - súgja az előtte álló nő fülébe - de ne a gyerek előtt.
A szörny azonban sajnos a legjobbkor támad rájuk. Lynn miatt nem tudja ledöfni őt, és mire támadáshoz lendül a keze, a lény is behúz neki egy hatalmasan, ezért éppen csak, ha sikerül megkarcolnia a bőrét. Gyomra még mindig palacsintává lapulva hever valahol a tüdeje közelében, amikor a fekete izé megragadja őt, és pár erőteljes mozdulattal faltörőkosként hasznosítja újra a férfi testében lévő fémet, sikeresen. Az ajtó tokostól szakad ki, és mire a csillagokat látó Logan-nek sikerül feltápászkodnia, vendégük már messze járhat. Mélyet szippant a levegőből, hogy be tudja őt mérni, aztán nekiiramodik a folyosónak. Egy könnyed mozdulattal az ágyak felé löki a közben felkelt, és útjába került Lynn-t, aztán amilyen gyorsan csak tud, abba az irányban rohan, ahonnan a szörnyet érzi.
-Hívd fel Adam-et, egyes mellék! - Kiáltja hátra, s ezt követően ő is eltűnik a folyosón.
~Ez az izé túl gyors, hacsak nem téved el -amire megvan minden esélye, most jár itt először - akkor biztos meg fog lógni előlem.~
-Hova búúújtááál? - Szólongatja őt, dallamosnak nem mondható, érces hangján - Gyere szépen elő, ígérem, hogy nincs mitől félned, a halálod gyors lesz, és alig fájdalmas!
Ha valamilyen csoda folytán erre sem bukkanna elő Blaze, tovább keresi őt. Ha Lynn el tudta érni az igazgatót, akkor legalább a Lift ki lett kapcsolva, így a szörny nem juthat fel a gyerekekhez. Más kérdés, hogy az uszodába nyílik innen egy lépcsőház, ha azt megtalálja, még simán kiszökhet innen...
~Ha eljut odáig élve, de nem fog!~

Örömteli mosoly jelent meg az arcomon, ahogy Blaze-t hallgattam. Ezek szerint végre belátta, hogy így lesz a legjobb mindenkinek, még neki is.
-Igen, igen, így van - bólogattam. - Nagyon jó, büszkék is vagyunk rád, ha beismered, hogy segítségre van szükséged az máris... Blaze?
Az örömöm nem tarthatott sokáig, mivel a fiún ismét kezdett úrrá lenni a képessége, vagyis a szörny. Felé léptem, hogy valahogy támogassam, ha mással nem, csak azzal, hogy érezze a támogatást, hogy nincs egyedül, hogy van kire támaszkodnia, ez viszont vajmi kevés volt, ami azt illeti hajszál pontosan semmi. Nem tudta leküzdeni, helyette engem lökött el az ágyak felé. Rá is estem az egyikre, és szorosan meg kellett kapaszkodnom a szélébe, hogy ne csússzak le. Hangos döndüléseket, majd eget verő reccsenést hallottam, és ahogy az ismételt taszigálástól morogva, szemforgatva fordultam vissza, láthattam, ahogy Blaze eltűnt a valaha ajtó, most már azonban csak falon tátongó lyuk mögött.
Azonnal felpattantam, hogy utána eredjek, de alig egyenesedtem fel két lábra, ugyanabban a pillanatban egy másik, sokkalta keményebb kéz már lökött is vissza az ágyra.
-Ne szívassatok már! - dühöngtem, és csak azért is mozdulattal felugrottam, és utánuk vetettem magam.
Mielőtt azonban túlságosan megközelíthettem volna őket, már fel is hangzott Rozsomák utasítása. Nem tetszett ugyan, hogy lefokozott telefonos kisasszonynak, az ötlet azonban ésszerűnek tűnt. Adam azonban nem volt elérhető, hiába hagytam hogy számtalanszor egymás után kicsörögjön a telefon a megadott melléken, senki sem vette fel. Lecsaptam hát a kagylót, és már futottam is kifelé.
-Nem akarok több lökdösést! - jelentettem ki Rozsomáknak mérgesen, mikor mellé értem. - Nem mintha bárkinek is az útjában lennék, és igenis hasznomat lehet venni, úgyhogy ne tegyetek már mindig csak úgy félre. És Blaze hol van? Elvesztetted?
Kétségbeesetten néztem körbe, hátha meglátom valahol.
-Gratulálok -fintorogtam Rozsomákra. - Ügyes húzás volt. Legközelebb te maradsz hátul.
Hogy szavaimnak súlyuk is legyen, ahogy elszaladtam mellette, hogy tovább keressem Blaze-t, ezúttal én próbáltam arrébb lökni. Majd én megoldom, amit ő elszúrt!

A Szörny sikerrel kinyitja az ajtót, majd egy elégedett kacajt hallatva maga mögött hagyja Logan-t, és elindul a folyosókon. Sietős léptekkel halad, nehogy a mutáns beérhesse, azonban mivel még életében nem látta máskor ezt a helyet, egy idő után lassítani kényszerül. Némi bolyongás következik, amit olykor kénytelen azzal megszakítani, hogy megáll és fülel, merre vannak az üldözői. Már nem nagyon bocsátkozna harcba, de ha rákényszerítik, még megteheti. Tovább folytatja a kóborlást, mígnem talál végre egy ajtó mögötti felfelé vezető lépcsőt. Azon elindul felfelé, egyre gyorsabban haladva, hogy visszaérjena földszintre, és megtalálja a kiutat. Egyre feljebb halad, és egy újabb ajtón át kilép egy folyosóra. Újabb rohanás következik, míg meg nem találja a főbejáratot. Legalábbis sejti, hogy azt, az órisi kapuról levonva a következtetést. Még egyszer hátranéz, de egyenlőre nem érték utol, így hát kilép az ajtón, majd az udvaron keresztül áthaladva elindul, hogy megpróbálja elhagyni a birtokot. Ahogy egyre távolodik, a Szörny is egyre csak fárad, így Blaze erős koncentrációval egyre jobban kezdi visszanyerni a kontrollját, mígnem a területtől távol a Szörny térdre borul, és a fekete massza visszahúzódik róla, ismét teret engedve Blaze-nek, az emberi oldalának. A fiú lihegve áll fel, sajog mindene, de nem áll meg. Még nem. Újra útnak indul az éjszakában, mert látnia kell őt... látnia kell Emma-t, és, hogy épségben haza ért-e a mai incidens után. Az éjszaka leple alatt kószálva maga mögött hagyta az intézményt, de a Szörnyeteg belső morgása is csak nyugtalanítja, mert azt súgja, amit ő is sejt.
~ Még nincs vége...

//Köszönöm szépen a játékot! Én nagyon élveztem! //

-Akkor maradj a formás seggeden! - vágja rá azonnal, felé sem fordulva. Első útja a lift felé vezet, hisz logikus lenne, hogy a rém arrafelé menekült el, ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy tévedett: ez a dög megtalálta a másik kivezető utat!
-Az uszoda! - Kiáltja ijedten, és sarkon fordul, félre söpörve Lynn-t, ha esetleg megint az útjába kerül. Rekordidő alatt nyargal fel a lépcsőkön, s odafent a klóros víz aromája mellett Blaze szagát is érzi, ami azt jelenti, hogy prédája valóban erre járt, a baj csak az, hogy a jelek szerint már el is ment innen.
-Késő...
Ha nagyon akarná, idővel le tudná vadászni, de most már tisztán látja, hogy azon túl kéne merészkednie a falakon, magára hagyva az iskolát, melynek diákjai nyugodalmasan szunyókálnak az ágyukban, mit sem sejtve a veszélyről, ami rájuk leselkedik. Ökölbe szorított kezén az ujjak elernyednek, két karja egy síkba kerül testével, veszélyes karmai pedig szép lassan visszahúzódnak a helyükre.
-Még nincs vége...

Persze Lynn is beéri őt idővel. Szúrós szemmel néz az idegesítő nőszemélyre, de aztán szótlanul megy el mellette. Kivételesen van fontosabb dolga is, mint vele foglalkozni, például a háztetőn ülni egész éjjel, és azt lesni, mikor bukkan fel újra ez az izé, hogy valóra váltsa a kisebbek rémálmait. Izgalmas lesz, az tuti.
-Remélem egyedül is kitalálsz.
~Ideje lesz megrendelnem azt a pizzát. Hosszú éjszakám lesz.~

//Köszi a játékot //

Rozsomák szavai, viselkedése nyomán egyre hihetetlenebbnek találtam, hogy én tényleg önszántamból meg akartam beszélni vele a közte és köztünk feszülő nézeteltéréseket. Hiszen ezt az embert egy percig sem lehet elviselni. Még hogy formás segg! Majd adok én neked formás segget!
Sajnos bármennyire is jól esett volna, nem sikerült fellöknöm, sőt még észre sem vette a próbálkozásomat, egyre csak a gondolataival volt elfoglalva. Mivel úgysem hittem, hogy bármi értelmesre jutna, inkább szaladtam előre, hogy utolérjem Blaze-t. Ez ugyan nem jött össze, viszont Rozsomák az egyik fordulóban utolért, és ahogy elszáguldott mellettem még arrébb is lökött, hogy ne álljam el az útját.
-Miért kell ezt csinálni?! - kiáltottam utána mérgesen. - Elfértünk volna mindketten!
Feltápászkodtam a karosszékből, amiben huppantam.
-De persze nem, neki lökdösődnie kell! - morogtam sértetten.
Tovább rohantam előre, egyenesen utána, viszont ahogy megérkeztem mellé, már tudtam, hogy elkéstünk. Blaze kijutott. Elmenekült, és már esélyünk sincs utolérni.
-Jaj, istenem! - suttogtam aggódva, borzadva, és a szám elé emeltem a kezem, ahogy belegondoltam, milyen következményei lehetnek ennek.
Rozsomák már indult is visszafelé, ami azt jelezte, hogy ezzel ő is tisztában volt. Nem tehettünk már semmit.
Megjegyzésére elfintorodtam.
-Az utat tudom, de nem löknél meg egy kicsit, hogy könnyebben irányba álljak?
Dúlva-fúlva fordítottam hátat neki, és elindultam kifelé, hogy végre hazamehessek Szellemhez és Alisterhez, a két férfiúhoz, akik biztos nem fognak lökdösni. Már alig vártam!

//Köszönöm a játékot! Nagyon klassz volt! //

** Greg **

Az autókázás viszonylag hamar elment, persze közben akaratlanul is, de figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat, és nagyjából memorizáltam az utat. Szakmai ártalom, ha akarnék se tudnék már ezekről leszokni, apró de akár életmentő dolgok, vagy külső szemmel aki nem értheti paranoia...megszoktam már, hogy a környezetemben kevésbé vannak rólam jó véleménnyel, de nagyrészt ez nem is igazán tudott érdekelni, hiszen még mindig életben vagyok...és ez volt a cél. Nem bíztam meg maradéktalanul még Gregben sem, annak ellenére, amit értem tett. Nah, ez viszont már egy olyan tulajdonság, amiből viszont tényleg alább adhatnék, hiszen ha soha nem bízom meg senkiben, és nem engedek közel senkit....na de ezt inkább hanyagoljuk...
Nem igazán akartam, hogy bármiben is segítsen, igen lőtt sebem van, ami a morfium megszűnésével egyre jobban éreztette hatását, de ettől függetlenül elég rossz beteg tudok lenni, ezt részint már Greg is megtapasztalhatta, nem vagyok az a típus, akit egy helyben lehet hagyni, és mások segítségére is allergiás tudok lenni, még ha ilyen kiszolgáltatott helyzetben is vagyok....rossz a modorom, tudom.
Felmértem az épületet, és kissé bizalmatlan is lettem, oké, hogy Greget én is egy elkényeztetett ficsúrnak tituláltam, de kizárt, hogy egy ekkora helyen lakjon.
-Hol is vagyunk most pontosan?-tettem fel a kérdést, de túl sok időm nem volt reagálni, mert már bent is voltunk, és mire kettőt pislogtam már a képességének hála lent voltunk valami fényes folyosón a ház alatt.
-Erről igazán leszokhatnál.-húztam el az orrom kissé fintorogva.-Normális emberek a lépcsőt vagy a liftet használják.-és próbáltam kikászálódni a támaszt nyújtó kezei közül. És ekkor egy újabb vadidegen, és egy kórháznak látszó helység....kirázott a hideg az ilyen helyektől.
-Nem akarok orvost, semmi bajom.-tiltakoztam, és hirtelen olyan lettem, mint valami hisztis 5 éves kisgyerek. Nem, nem féltem sem a tűtől, sem a kórháztól, csak szimplán idegbajt kaptam ettől az egésztől. És hiába a józan ész, melyben ott lüktetett a fájdalom a varrt seb nyomán, még ez sem volt elég visszatartó erő.
-Azt mondtad olyan valakihez viszel, aki segíteni tud, de én nem így értettem!!!-dühösen ordítottam Greg után, aki eltűnt az ajtók mögött én meg ott maradtam azzal az orvosnak tűnő valakivel.
-Itt valami tévedés lesz...nekem semmi ba......awww...jom.-a heves kapálózásomnak meg lett az eredménye, a frissen összevarrt seb vége felnyílt egy kissé, és a vér szivárogni kezdett. A fájdalom élesen hasított belém, de ennek ellenére eszem ágában sem volt hagyni, hogy egy vadidegen kezdjen el tűkkel, meg fecskendőkkel piszkálni.
-Hozzám ne merjen érni.-sziszegtem a fogaim közül, ahogy megtámaszkodtam az ágy szálánál, egy részem legbelül tudta, hogy márpedig igenis, segítségre és szakszerű ellátásra van szükségem, de a másik hihetetlenül makacs énemnek esze ágában sem volt egy jöttment segítségét elfogadni, hiszen nem is kórházban vagyok, hanem az isten háta mögött ki tudja hol és ki tudja kikkel....és ez jobban erőt vett rajtam, mint a szivárgó seb és a fájdalom. Nem hagytam hogy hozzámérjen, ha az illető próbálkozott, akkor bizony megjárhatta, mert bár fegyverem nem volt, amit minden bizonnyal a Herculoids-ban hagyhattam el valahogy, de a pusztakezes védekezésben sem voltam utolsó, kar kicsavarás, csuklótörés és egyebek.
-Ezért kitekerem a nyakad Gregory Severald-motyogtam magam elé, és próbáltam a lehető legjobban védeni magam, vagy kijutni abból a kórteremféléből...kérdés, hogy erre mennyi esélyem volt.