Kikötő és komp

/Sheena-nak/

Kevés dolog tudja annyira megzavarni az elsöprő túlerőben lévő ellenség harcművészeti bemutatóját, mint a gépfegyver ropogása, és a szétfröccsenő vér arról a helyről, ahol nemrég még az ember egy bajtársának a feje díszelgett. Ehhez képest azt hihetnénk, a rájuk rontó párduc nem lesz akkora gond a számukra, de nagyot tévednénk. Karmolásai nyomán gégék szakadnak fel, rúgása csontokat zúz, tekintete pedig villámokat szór, s a banda fele már holtan, vagy haldokolva fekszik, mire a nő Szellem mellé ér, a kör közepén.
-Á üdv, rég láttalak - köszönti partnerét, miközben kihajol egy neki címzett kés elől. Ezt követően megragadja a sikertelenül támadó ellenség csuklóját, s egy gyors mozdulattal kicsavarja azt, a kést pedig a búvár szívébe döfi. A többi ellenségük sem jár jobban, a két vállvetve harcoló bérgyilkos ellen esélyük sincs, így percek kérdése csak, és elfogynak mind egy szálig, kivéve egyet...
-A vezetőjük telepata, és valahol itt bujkál. Volnál kedves elém hozni? Azt hiszem ideje elbeszélgetnünk a hölggyel.

/Szellemnek/

A szorongatott Szellem körül kissé fellazul a kör, ahogy a gépfegyver megritkítja a támadók sorait. Mire kiürül a tár, már magam is úton vagyok a verekedők felé, és most már nem válogatok az eszközökben, hiszen a túlerő különben elsöpörne, így az egyik kezemben egy méretes túlélő késsel, a másikban kieresztett karmaimmal vágok utat magamnak a szintén nem unatkozó társamhoz. Ő is keményen dolgozik az ellenség létszámának csökkentésén, ami így már együttes erővel, hamar sikerül is. Még egy két az utolsó leheletéig küzdő búvárszerkós fickónak el kellett pár szúrással és döféssel magyarázni, hogy nem érdemes belénk kötniük, de aztán már csak mi ketten lihegtünk a fedélzeten, nyakig véresem, igaz ez nem a saját vérünk volt.
Szellem szavai megtorpantanak, hiszen akkor még van egy veszélyes ellenségünk, aki még megkeserítheti az életünket, bár ez inkább a társam képességére hat ki, az én fizikai képességemre kevésbé hatásos, de okozhat meglepetést.
- Hölgy? – mosolyodom el. – És telepata? Hát ezért nem tudtál eltűnni? Kérésed azt hiszem nem ütközik problémába, nem hiszem, hogy túl sok helyre elbújhat egy hajón. – mosolygok hidegen, majd elsurranok a hajó másik fele felé, és hallásomat megélesítve indulok a keresésére.

/Adam kalandjába /

Alig, hogy kiejtem a számon, hogy mégis csak ennék pár falatot, Dennis úgy ugrik fel, mintha seggbe lőtték volna, hogy azonnal kiszolgáljon bennünket. Egészen zavarba jövök ettől a viselkedéstől, nagyon gáz és már lassan mindenki minket néz.
Aztán kicsit visszavesz a tempón és kissé nyugodtabban lépked az ételekért, ami Ratna tekintetét látva, mely a fiúra szegeződik, gondolom a képességének is köszönhető.
Biccentéssel jeleztem a lány felé, hogy mennyire egyetértek vele.
- Örülök, hogy kicsit lecsillapítottad, nagyon kényelmetlenné kezdet már válni ez az egész. – súgom oda neki.
Aztán pár perc múlva már a megrakott tányérokkal tér vissza a fiú, még Ratnának is hozott valami zöldséget, amit kissé bátortalanul tol elé, de már ez is haladás az előző viselkedéséhez viszonyítva. Megkóstolom a rántott halat és meglepődök, mert a várttal ellentétben, nagyon ízletesnek bizonyul, így hamar neki is látok, hogy bekebelezzem.
Dennis is nekilát az evésnek és látszik rajta, hogy ez most nagyon jól esik neki, fel is oldódik valamelyest, és már egészen kellemesen elcseverészünk különböző témákról, egy darabig gondosan kerülve a hadnagyra vonatkozó kérdéseket, hogy kicsit eltereljük a figyelmét.
Aztán mikor ismét szóba kerül a fiú kedvenc hobbija a számítástechnika, és igazán megdöbbenek, amikor önkéntelen válasza arra, hogy miért ezt szereti, arra bizonyíték, hogy bizony nem lehet ritka az otthoni bántalmazása sem, a megalázásáról már nekünk is volt némi tapasztalatunk.
De most ezzel sem lehet elrontani a kedvét, tovább mesél kedvenc tevékenységéről, hogy készített valami programot is, és itt jön szóba megint Piercon hadnagy neve.
Feszülten hallgatom, hátha megtudunk valami lényegeset még célzott kérdések nélkül is, ha magától mesél, és őszinte kíváncsiság önt el, hogy vajon milyen ember lehet a hadnagy, annyira ellentmondásos, amit megtudtunk róla. Dennis láthatólag nagyon nem kedvelte, még ha elismerte is okosságát. Akkor vajon Adam, miért ragaszkodott ennyire hozzá? Lehet, hogy nem puszta barátság, hanem más van a hátérben?
Dennis kérdésére komoly gondba kerülök, vajon mit is mondjunk el neki, de aztán úgy döntök kis őszinteség nem árt és talán nagy haszonnal jár.
- Tudod Dennis, az én nevelőapám jól ismerte Piercon hadnagyot, de valamikor elvesztette szem elől, amikor áthelyezték. Ez az egész egy kis iskolai tréfa során került a tudomásunkra. Így elhatároztuk Ratnával, hogy meglepjük nevelőapámat vele, hogy megpróbáljuk felkutatni. Jó kis meglepetés lenne számára. – mosolygok a fiúra.
~ De még mekkora, ha megtudja, hogy életben van! ~

/Sheena-nak/

-Ja, azért - feleli összeszorított fogakkal, ugyanis kését ez alatt az egyik megboldogult búvár hátából próbálja kiszabadítani. Teljes hatás érdekében jól rá is tapos a vállára, s így már kiszabadul a fogazott penge. - amúgy köszi...Sheena? Sheena?!
A bérgyilkosnőnek azonban eddigre már hűlt helye. Szellem csak vigyorogva csóválja meg a fejét, s törli bele a vérest kést a halott búvár nedves ruhájába.
~Szóval ilyen az, amikor én tűnök el csak úgy, minden figyelmeztetés nélkül. Nem szép dolog tőlem, valóban.~

Ami a kalózok utolsó hírmondóját illeti, a "hölgy" kifejezés sajnos csak udvariaskodás volt Szellem részéről, a szóban forgó nőstényördög ugyanis egy robusztus testalkatú, két méter magas, taréjos hajú bestia, kit hupikék bőre ellenére sem találna senki aranyosnak, főleg most, hogy egy hentesbárdnak is beillő kést szorongatva bujkál a hajó fenekében. Pár perce szembesült csak vele, hogy valami rohadék elvágta a kötelet, amivel a menekülésre szánt gumicsónakjukat rögzítették a hajóhoz, az oxigénpalackját pedig rég elhagyta, de még ha meg is lenne, nem fog elúszni innen a partig, úgyhogy csapdába esett. Elszántan kémleli a fedélzetet, üldözője után kutatva, és felkészülve a legrosszabbra.

Most a szaglásomat is igénybe vettem, hogy, habár a hajón véges a bujkálási lehetőség, azért nem szerettem volna egy napot a kis telepatánk keresgélésével tölteni. A sós levegő nem igazán kedvesezz a dolognak, de végül csak felfedeztem valami nem oda illőt a fenékre vezető lépcső felől. Mivel nem szerettem volna, ha ő lep meg engem fordítottam a dolgon és igyekeztem én váratlanul felbukkanni, mondjuk a háta mögött.
Egy idő múlva már a lélegzésének neszét is hallottam és mivel szerencsére ennek a hajónak több lejárata is volt, így sikerült a háta mögött felbukkannom, pedig nagyon árgus szemekkel bűvölte az előtt lévő lépcsőfeljárót.
Viszont a „kis telepata” jelzőn azt hiszem változtatnom kell, mert ez a jószág volt vagy két méter magas és elég ocsmányul nézett ki tarajos fejével és lilába hajazó bőrével.
Nagyon reméltem, hogy meg tudom lepni és erősen kételkedni kezdtem, hogy Szellem „hozd
Elém” parancsát, még az életben lévő telepatára vonatkoztatom-e, vagy jó lesz neki holtan is.
A kezembe lévő, és egyre szimpatikusabb géppisztolyra néztem, menet közben ugyanis még tárat is cseréltem benne, így simán kilyukasztgathattam volna az előttem lévő „hölgy” bőrét, de hát először próbáljuk meg a nehezebb élve elfogós variációt.
A fegyvert bunkóként feltartva osontam egyre közelebb, hogy jól taréjon nyomhassam a kisasszonyt.

Sheena nesztelenül közelíti meg a nagyra nőtt Törpillát, ki semmi jelét nem mutatja annak, hogy akár csak sejtené, mi készül ellene, egészen az utolsó pillanatig, ekkor ugyanis megpördül tengelye körül, és kis híján leszúrja, a rá támadó amazont. Na persze, Sheena gyorsabb nála, így a hatalmas tőr a falba mélyed helyette, amit csak második próbálkozásra tud kirántani onnan, de idő közben hátrébb rúgja a rá támadó Párducot, nehogy túl gyorsan véget érjen számára ez a párbaj.
-Azt hitted, ilyen könnyen elintézhetsz? - Kérdi, remegő hangon, mint akinek közben leesett, hogy talán nem volt olyan jó ötlet távolságot teremteni saját maga, és a gépfegyvert szorongató ellensége közt. Szemei rózsaszínes fényben villognak, s egy pillanattal később máris négyet lát belőle Sheena, ráadásul nehezítésképpen mind a négy máshol áll, mint ahol az előbb foglalt helyet a kis telepata.
-Megnyúzlak cicus, és hordani fogom a bundádat! - Harsogják kórusban, s mind a négyen a nő felé indulnak, a gyér fényben is csillogó késsel, viszont a beszédüket leszámítva teljesen zajtalanul. Lépteik nem vernek hangot, nem vesznek levegőt, és nem dobog a szívük sem, ilyen fajta zajt ugyanis csak egy helyről hall a nő, méghozzá onnan, ahol eddig állt ellensége, és a zaj vészesen közeledik...

Már majdnem a célnál vagyok, mikor a nagydarab némber megpördül és felém döf, ami mutatta, hogy már hallotta egy ideje, hogy közeledem, csak csapdába akart csalni.
De, hát a reflexeimmel nem vetélkedhetett a nyavajás, így még időben hőköltem hátra és í kés csak a levegőt szelte át keményen beleállva a faburkolatba. Miközben rángatta, már lendítette is a lábát, ami szerencsétlenül eltalált, így pár métert hátrább csúsztam, de ezzel csak felbőszített, sérülést nem okozott. Igazán mérlegre tettem, hogy Szellemnek élve szállítsam-e le, vagy holtan. Az mennyivel könnyebb lenne, kezemben a gépfegyverrel, hiszen csak meg kéne húzni a ravaszt.
- Csak próbálkoztam, az csak nem bűn! – válaszolom mosolyogva, miközben mégis csak ráemelem a fegyvert.
Már csak egy probléma van, valakinek meg kéne mondani, hogy a négy telepata közül vajon melyik az igazi, mert velem szemben most pont annyi áll, és mindegyiknek lilás fénnyel izzik a szeme.
~ A rossebb egye meg! Tudtam, hogy előbb kellett volna lőne, mielőtt használná a képességét! ~
- Tudod tarajos, a bundám már eléggé hozzám nőtt, nem adom azt olyan könnyen. – válaszolom, miközben már kezd a fülem felé szaladni a szám és vidáman nézek a közeledő másolatokra, hiszen életjeleket csak az egyikük felől érzékelek, és így nem okoz gondot, hogy hirtelen felé rántva a puskát, beleengedjek pár golyót a lábába.
- Így talán megmaradsz és Szellem is tud veled beszélgetni! – oldom meg a dilemmámat.

Sheena könnyed, szinte már vidám válasza hallatán ellensége felvonja szemöldökét. Nem tudja, mitől van ilyen jókedve a csajnak, de feltett szándéka, hogy véget vessen ennek.
-Tarajos? Ezért nem állok meg a bundádnál! Levágom mindkét kezed, a lábaid, kibelezlek, és csak utánaáááúúúú!!!
Mind a négy alak lába egyszerre kezd vérezni, majd semmivé foszlanak, s előkerül egy ötödik, a földön fekve. Vészesen közel csapódott be Sheena-hoz, s a pokoli fájdalom ellenére, amit érezhet, még mindig nem mondott le tervéről, hogy végezzen a nővel. Hason kúszva közeledik tovább, összeszorított fogakkal, kezében még mindig a komikusan nagy kést tartogatva. Nem tudni, hogy a fájdalom vette el az eszét, vagy csak simán ilyen vakmerő, de teljesen fittyet hány arra az apróságra, hogy egy puska csövével néz farkasszemet. Minden esetre jó lesz cselekedni, mert már csak másfél méter választja el céljától, és valami hihetetlenül gyorsan kúszik előre!

Túlságosan nem hatnak meg gyalázkodó és fenyegető szavai, mert már tudom, hogy nem menekülhet, így nem lep meg, mikor a sorozat után eltűnnek a másolatok és vérző lábbal heveredik elém a lila bőrű asszonyság.
Igaz, hogy majdnem letarolt, ahogy elvágódott, de hát kicsire nem adunk. Azonban azon már nem is kicsit elcsodálkozom, hogy milyen kitartó a némber. A lába már cafatokban, de még mindig gyűlölettől fröcsögve tornázza magát előre, hogy belém döfhesse a kisebb kardméretű kését. Hogy hogyan akarja ezt kivitelezni, mikor könnyedén elmozgok előle, na meg arról nem is beszélve, hogy van még bőven golyó a tárban is, hát ezt szerintem még ő sem gondolta át.
Mérlegre teszem, hogy mit nyerek vele, ha végig kell húzgálnom a fedélzeten, hogy Szellem, ha akar beszéljen vele, és ráadásul nem hiszem, hogy ezek után túl bőbeszédű lenne, így inkább úgy döntök, hogy nem kínozom tovább azzal, hogy hiába epekedik a vérem után, akkor már inkább a sajátjába fojtom. Egy rövid sorozat és a világ megszabadult egy vérgőzös telepetától. Gyorsan visszatérek a hajó felszínére, hogy megkeressem Szellemet és sajnálattal közöljem vele, hogy nem áll módomban a több mázsás dögöt az orra elé cipelni, ha akarja menjen le nézegetni.

::Adam, Sarah::

Miután Dennis megindult, mint akit puskából lőttek ki, csak sóhajtva nézek Sarah-ra.
-Nem igazán akartam, de muszáj volt...
Amikor pedig visszatér az asztalhoz, étellel felpakolva, amiből ráadásul én is kapok, először csak csodálkozva pislogok a salátára, aztán egy hálás mosoly kíséretében fordulok a fiú felé.
-Ó, köszönöm! Igazán kedves tőled. -veszem el az egyik villát, hogy megkóstoljam.
Ami azt illeti, (friss) zöldségből nem igazán tudnak olyat adni, amit ne ennék meg. Igaz, a hely kinézete nem túl bizalomgerjesztő, ám miután kiderült, hogy egész finom salátát készítenek, valahogy a kifőzde is szimpatikusabbnak tűnt. Meg családiasabbnak, pláne, hogy már nem kőkemény vallatás hangulatban telt az idő.
Dennis kérdéseire minden gond nélkül válaszolok már attól is sikerélményem van, hogy egyáltalán vette a bátorságot, hogy kérdezzen. Mesélek is neki, amire csak kíváncsi, bár arra azért figyelek, hogy ne olyan hosszan, hogy untassam vele... Aztán újra szóba kerül az informatika, immár emészthetőbb kiadásban.
-Én nem ismerem személyesen, de amennyit hallottam róla, szívesen találkoznék vele... Egyre kíváncsibb vagyok, milyen lehet élőben. -bukott ki belőlem az első gondolat, ami eszembe jutott a fiú kérdése kapcsán.
-Dennis, kérdezhetek egyet? Ha nem akarsz, nem muszáj válaszolnod, de... hogy érted azt, hogy ennyire nem szimpatikus emberileg? Azt mondtad, hogy teljesen más mint Morgan, mégis, milyen értelemben?

//Sheena//

Egy sorozat, s kiderül, hogy a kék bőr alatt ennek a nőnek is piros vér folyik az ereiben, meg pólóján, és a padlón. A nő halálával megszűnik a rontás, mely szegény szellemet sanyargatta eddig, s ő ezt ki is használja, hogy eltűnjön, és felbukkanjon pár helyen a hajón, parancsokat osztogatva mindenkinek. Mire Sheena a fedélzetre ér, a férfi már kezében Pocket PC-t nyomogatva álldogál a korlát mellett, a hajóra pedig rá sem lehet ismerni! Amilyen kihalt volt, amikor felosont ide, vagy éppen elkezdődött az ütközet, most akkora itt a nyüzsgés, hisz végre előkerült a legénység is, akik mostanáig a rakomány közt bujkáltak, a főnök utasításának megfelelően. Mindenki végzi a dolgát, a matrózok a hajót irányítják, az oroszok pedig a holtakat hajítják a tengerbe, még azokat is, akik tiltakoznak ez ellen!
-Ne! Én még élek! - Kiáltja egyikük, de csak egy nagy csobbanást kap válaszként.
-Főnök!Azzal ott mi legyen? - Kérdi az egyik bérenc, a mozgó konténerre mutatva, mely alatt a rája fekszik.
-Jó helyen van ott. Majd kitesszük a rakománnyal együtt. - Ekkor érkezik meg Sheena, s mivel Szellem felé fordul, az orosz távozik. - Felteszem, ha beszélgetni akarok vele, szükségem lesz egy médiumra, igaz? - Kérdi, s egyáltalán nem látszik rosszkedvűnek, sőt, mosolyog, mikor ezt kimondja. - Nem érdekes, a PDA-ja elárult mindent, amit tudni kell. Normális esetben már repülnék is oda, de egy üres bázissal csak elboldogul a hadsereg is.
Egy hanyag mozdulattal elhajítja a készüléket, mely egy halk csobbanással leheli ki a lelkét, ezt követően pedig komolyan Sheena szemébe néz.
-Valamit el kell mondanom neked. Arról van szó, ami Kanadában történt...azóta Lynn nincs valami jól, és az igazat megvallva...
Mélyet sóhajt, mint aki erőt próbál gyűjteni ahhoz, amit mondani fog. Végül sikerül összeszednie magát, és folytatni a beszédet, bár a kezével még mindig a csuklója körül babrál.
-A lényeg, hogy el fogok tűnni, nem tudom mennyi időre, szóval, azt hiszem ideje elbúcsúznunk egymástól...
Végre sikerült kikapcsolnia minden biztonsági pöcköt csúcskategóriás karóráján, melyet most Sheena felé nyújt.
-Tessék, ha engem túlélt, veled is bírnia kell a kiképzést. Minden megbízóm neve, és elérhetősége benne van, az aktív munkáimmal együtt, ha akarod, a tiéd....mármint, a melók, az óra mindenképpen.

Mire felértem a fedélzetre mát ott nagyban zajlott az élet. A matrózok is előmerészkedtek, a kommandósok is takarítottak, és Szellem is nagyban osztogatta az utasításait, majd egy kézi számítógépen nézelődött, mely, mint kiderült a tarajos hölgyeményé volt valamikoron és sok hasznos infóval látta el elfoglalt társamat, így nem törte le nagyon a rossz hír a haláláról.
A rájaférfi viszont még mindig mozog, ami meglepő, de, ha nem bolygatjuk még el lesz egy darabig.
Mikor már a PDA-tól is lazán megszabadult Szellem, mivel úgy látszik már nem volt rá szükséges, meglepően komolyan fordult oda hozzám.
Mondanivalója erősen megdöbbentett. Már nem az, hogy Lynn-t megviselték a Kanadában történtek, azt persze elhiszem, nem volt egy sétagalopp, de, hogy ezen oknál fogva Szellem is el akar tűnni a világ szeme elől, azon nagyon meglepődöm.
Megértem, hogy Lynn-t el akarod tűntetni szem elől, de ezért miért kell neked is elmenned? – nézek a közben a csuklójáról leszedett és felém nyújtott órára megütközve. – Hiszen bármikor megtudsz jelenni nagyon gyorsan, akkor miértelme?
Persze amit nem lát és nem is akarom, hogy lásson, az a szívszorító szomorúság, amit érzek most, hiszen már olyan sokszor dolgoztunk együtt és Lynn-t is a szívembe zártam. És most el akarnak tűnni az életemből. Megint elveszítek….barátokat, igen, talán furcsán hangzik két bérgyilkos között, de barátként tekintettem rá. De ezt a legkegyetlenebb kínzások közepette sem fogom neki persze elmondani.
A belső harcot leplezendő keményen a szemébe nézek és lassan nyúlok az óráért.
- Ezt elteszem neked, és ha visszatérsz sértetlenül kapod vissza, ígérem.

Hát a kérdésemre ugyan kaptam választ és már biztos lehettem benne, hogy mégis csak él az a hadnagyocska, de a titok, ami az egészet körül lengte, nem oszlott egy hangyányit sem.
Ratna kérdésére is minden gyanakvás nélkül válaszolt a fiú, úgy látszik már elég jól kezd feloldódni az ártatlan és szokványos kérdések után. Megtudtuk, hogy Morgan olyan amilyen, de gerinces, viszont Úgy látszik Pierconról ez már Dennis szerint nem mondható el. Mikor azonban már pont belelendült volna a folytatásba újabb vendégek érkeztek a kifőzdébe, öt srác képében, akik pont a legrosszabbkor akasztották bent a szót beszélgetőpartnerünkben.
Első ránézésre is lerí róluk a fene nagy egójuk, mint általában, amikor bandában vannak és ráadásul még kivételezettnek is hiszik magukat, mert kaptak egy iskolai emblémával ellátott dzsekit, holmi sporttevékenységért. Rá néztem Dennisre és láttam a szemében, hogy a háta közepére kívánja a fiúkat., akik viszont rögtön kiszúrták őt, vagyis minket és felragyogott a képükön az a vigyor, amit már a régi iskolámban is volt szerencsém párszor látni.
Természetesen azonnal hozzánk caplatnak és a vezérbika, aki magát fenemód jóképűnek és sármosnak gondolja, már bele is kezd szegény fiú gúnyolásába.
Ahogy én Dennist megismertem, igazán csodálkoztam volna, ha most felpattan és behúz egyet a bájgúnárnak, de talán még a verbális szópárbaj is félelmetes lett volna számára, így nem lepett meg, hogy csak hárítani és mentegetőzni próbált, amit a vicces kedvű Vince ki is használt.
Először csak a tányérját söpörte le asztaltársunknak, amitől már minden izmom megfeszült és erőszakkal higgasztottam le magam, mert nem akartam egyelőre bajt se magunknak, se Dennisnek, hiszen ő fog utána az iskolában találkozni velük.
De mikor Vince jóvoltából a földre kerül és megalázó módon utasítják a leves felnyalására, majd már Ratna és én is a célpontjukká válunk, nem fogom vissza magam tovább.
- Talán nem kéne ezt csinálni fiúk! – szólalok meg mosolyogva, de jeges hangon. – Mi nagyon jól elvoltunk nélkületek is, és mielőtt sürgősen távoztok, hogy gatyát cseréljetek, elmondom, hogy Dennis százszor többet ér nálatok, de ezt ti sajnos azzal a csöpp agyatokkal úgy sem értitek meg.
Miután végeztem a felvilágosító munkával, azonnal kieresztettem a tüskéimet, így a nyakamat simogató részesült először az ideg stimuláció jótékony hatásából, majd rámarkoltam egyik kezemmel Vince kezére, a másikkal a mellette állóéra, és igyekeztem minél előbb eljuttatni őket az alsónemű cseréig, de aztán a maradék kettőre is van még gondom, ha addig nem inalnak el.

//Sheena//

Talán meg kéne lepődnie rajta, hogy Sheena ennyire ellenkezik az ötlet ellen, hogy ő eltűnjön az életéből - az ennyire alatt persze azt kell érteni, hogy alig észrevehetően, de de a tőle megszokott jéghideg profizmushoz képest ezek a mikroszkopikus jelek nagyjából annyira hatnak diszkrétnek, mint egy tűzijáték - de mégsem teszi. Bármilyen furcsa, és talán kényelmetlen is beismernie, de mind a ketten sokat változtak az elmúlt időben, amit mi sem bizonyít jobban, hogy szakított időt arra, hogy elköszönjön, ahelyett, hogy csak lelépne.
-Tudod, ő már ott van, most éppen alszik, legalábbis nagyon remélem, ha felébred, és nem vagyok mellette, nagyon meg fog rémülni. - Bár ezt elég szomorúan mondta ki, ahogy a mondat végére ér, kissé felnevet, miután jobban belegondol a dologba. - 271 embert nyírtam ki, és mégis ez az, amiért bűntudatom lenne! Behalok...
A szélesnek nem mondható mosoly akkor sem távozik az arcáról, amikor a nő elveszi tőle az órát. Közelebb lép, s egy villámgyors mozdulattal átöleli partnerét.
-Te is hiányozni fogsz nekem! - Jelenti ki, majd el is távolodik tőle, s kezét is villámgyorsan leveszi vállairól. Olyan közel van már hozzá, hogy visszavonuljon, nem most kéne elpatkolni. - Bérgyilkosok vagyunk, ha mi búcsúzunk el valakitől, az általában örökre szól, de nálam már volt erre kivétel, remélem most is így lesz....Ha megszületett a baba, mindenképpen írok majd neked, egy lekövethetetlen címről. Addig is minden jót....
Ha a nő később megnézi a karórát, érdekes dolgokat talál benne, például hogy valaki kinevezte őt a Methal Inc. biztonsági vezetőjének - már persze, ha elfogadja - és ezzel az igazgatótanács élére is került hirtelen, tekintve, hogy a másik kettő, még életben lévő tagja házon kívül fog tartózkodni, kitudja meddig...
-Ég veled, partner!
Szellem ezzel eltűnik a hajó fedélzetéről, Sheena-ra bízva a hadművelet további részét. A matrózok megtesznek neki bármit, a maffiózók pedig pláne, akár még a reggelijét is az ágyba hozzák, ha arra kéri őket. Több atrocitás már nem vár rájuk az úton, a célnál pedig egy magánrepülőgép várja a bérgyilkosnőt, hogy a hazaútja sokkal-sokkal gyorsabb legyen.

//Köszönöm a játékot, szuper voltál! //

::Adam, Sarah::

Annak ellenére, hogy Dennis eleinte nem igazán akart beszélni róla, örültem, hogy végül mégiscsak megeredt a nyelve, ráadásul egy-két újabb infót megtudtunk a keresett személyről. Ha nem is a tartózkodási helyéről, de személyiségről mindenképp, és azért az sem utolsó. Mondjuk attól nem voltam valami nyugodt, amit Morganről hallottam. "Ha nem akarod átvágni..." Hát... végülis őt nem akartuk, hanem Lemest, meg nem is átvágni, csak kicsit manipulálni, de na, azért vele nem szívesen futnék össze vele a közeljövőben.
Amikor aztán kicsapódik az ajtó, csak rosszalva nézek az újonnan jött vendégek felé. Miután pedig egyenesen felénk veszik az irányt, az is kiderül, hogy Dennis ismerősei.
-Nektek is szia. -teszem le a villámat a tányér szélére, hogy köszönjek nekik, ha már ők elfelejtettek.
Egyelőre nem akarok közbeszólni Dennis és Vince beszélgetésébe, elvégre ő ismerik egymást, csak el tudják intézni... Amikor azonban lerepül a tányér az asztalról, és csörömpölve földet ér, önkéntelenül is összerezzenek. Kezd nagyon nem tetszeni ez a kis társaság. Körbenézek a kifőzdében lévő többi emberen, kissé furcsállva, hogy ezek után még egy alkalmazott sem jött, hogy rendre intse a fiatalokat. Ahogy nevetni kezdenek, csak egy szúrós tekintetet kapnak tőlem válaszul, olyan "ha-szemmel-ölni-tudnék-már-halott-lennél" félét. Amúgy meg nem kell tudniuk róla, de ezért a csizmáért már úgy is kár, hamarosan fájdalmas búcsút veszünk tőle...
Reméltem, hogy nem kell közbeavatkoznunk, elvégre Dennis ismerősei, aztán nekem nem hiányzik, hogy utána még ezzel is szekálják, hogy a lányok védik meg, vagy tudomisén, milyen magyarázatot találnak ki rá a nagymenők. Amikor azonban még fel is lökték, és senki nem vett tudomást róla, vagy jött volna segíteni, rendet tenni, nálam is betelt a pohár.
-Na jó, most már elég volt. Mi lenne, ha abbahagynátok végre és lelépnétek? Ennyire nem veszitek észre magatokat? -kérdeztem felháborodva.
Amikor az egyikük a fülembe suttog, kiráz a hideg a gondolattól, hogy milyen tapló módon bepofátlankodott a "személyes terembe". Saját akaratából, úgy, hogy még csak azt se lehet felhozni mentségnek, hogy használtam rajta a képességemet és azért... Ez már akkor is eszméletlenül irritált, amikor egy Xavieres ismerősöm játszott el hasonlót, hát még most, hogy egy idegenről volt szó! Fél kézzel arrébb löktem a srácot, mielőtt még közelebb hajolhatna hozzám, majd Dennishez léptem, hogy felsegítsem a földről.
-Megy a búbánat. Egyáltalán minek jöttetek ide? -kérdeztem vissza az invitálásuk hallatán, s már eldöntöttem magamban, hogy ha még most sem állnak le, akkor megfosztom őket az önbizalmuktól, de úgy tűnik, Sarah-t még jobban felbosszantotta a fiúk viselkedése...
Ezelőtt még sosem láttam élőben, hogy a képességét használná, de azt sejtem, hogy nem valami kellemes érzés. Nagyon nem... Igaz, jobb lett volna erőszak nélkül elsimítani a dolgot, de... végülis, megérdemelték. Egyedül attól féltem, hogy milyen következménye lesz ennek az egésznek, akármilyen jogos is volt Sarah lépése, hisz még mindig a kifőzdében vagyunk, ennyi szemtanú előtt... Csak ne legyen megint rendőrségi ügy belőle, abból egy hétre egy bőven elég volt. Hú, vagy ha most toppannának be a GPS nyomára bukkant kommandósok... Vagy Logan, még a kommandósok előtt, ó jajj...

/Szellemnek/

Mikor Szellem szóba hozza Lynn-t és, hogy menyire a szívén viseli, hogy ne rémissze meg, én sem állom meg, hogy ne mosolyogjak a helyzeten.
Persze megértem, annak ellenére, hogy sajnálom és amennyire nem illik ez a szomorú búcsúzkodás két bérgyilkoshoz, azért örülök, hogy végül is sort kerített rá és nem csak a hiánya tűnik fel egy idő után.
Az ölelése olyan váratlanul ér, hogy szinte megdermedek, és talán félre is érti a testbeszédemet, mert azonnal elhúzódik, amikor még mindig döbbenten meredek rá.
Mire válaszolhatnék a búcsúszavaira és én is megölelhetném, hogy érezze, én is kedvelem, már el is tűnik.
- Vigyázz magadra és Lynnre is! – kiáltom még utána, hátha meghallja. – És el is várom, hogy értesüljek a kis lurkóról. – teszem még hozzá valamivel halkabban, hiszen már úgy sem hallja.
Aztán csak állok ott, mint aki földbegyökerezett, olyan üres lett hirtelen minden.
A hajó és az emberek irányítása így már rám maradt, de gond nélkül megérkeztünk, aztán már a haza felé tartó úton, a magánrepülőn, amit gondolom Szellem intézet, az órát is megszemléltem. Leesett államat kicsit később összekaparva döbbenten néztem ki a kék égre és gondolatban még egyszer boldog és főleg békés életet kívántam ennek a kiismerhetetlen embernek.

//Játék vége - Te is, és köszönöm a játékot //

Nem akartam bajt, és ezért most duplán dühös vagyok, hogy használnom kellett itt az képességemet, így hárman hamar padlóra kerülnek általam. Viszont Vince sajnos időben elhátrál így őt nem érem el, és rémülten látom, hogy így van ideje rá, hogy Ratna feje felé lendítsen egy széket, amit már nem tudok megakadályozni. Döbbenten látom, hogy ezt megteszi helyettem Dennis, aki villámgyorsan reagál és a saját testével állja útját a lány felé zúduló ütésnek. Gondolatban hálásan dicsérem meg a fiút önfeláldozó tettéért, de nincs időm ezt szóban is közölni vele, hiszen Vince kezében egy kés jelenik meg, ami nem csak engem, hanem saját társát is meglepi, hiszen más egy kis csetepaté és más a gyilkosság, ha az a bökő komolyan eltalál valakit.
A néger fiú is igyekszik ezért gyorsan lebeszélni vezérét erről az akcióról, de annak teljesen begőzölt az agya, hogy a büszkeségén csorba esett, így ezt meg sem hallja, hanem már hajítaná is felém a pengét. Mivel esélye sincs, hogy kárt okozzon bennem, inkább a további akcióinak leállítására törekedve emelem felé a kezem, hogy kilőve tüskéimet, kicsit elzsibbasszam a srácot és utána lecsaphassam végre, de ekkor ér ma a második meglepetés, hiszen Dennis egész egyszerűen beleugrik a kés útjába, ami csúnyán megvágja, de most ezzel sem törődve ökleli fel ellenfelét, mint egy bika, de közben sajnos a Vincének szánt tüskék is őt találják el, legalábbis egy-kettő.
Megkönnyebbülve látom, hogy talán komolyabb baja nem esett, viszont sikerült a pultnak repítenie a nagyfiút, aki most levegő után kapkodva a földön marad.
Most már a kifőzde vendégei is megelégelték a focisták ténykedését, főleg a kés előkerülésével és fenyegetően mozgolódni kezdenek Vincent felé.
Mire vissza fordulok Dennis felé, hogy megnézzem mi a helyzet vele, már a sérült kezét fogva el is rohan mellettem, ki az utca felé.
Ratnára nézek, aztán, ha ő is jön, vele együtt sietünk a fiú után, hiszen egyrészt megsérült, másrészt olyan hősiesen viselkedett, amit sosem néztem volna ki belőle és szerettem volna megköszönni neki, hiszen nem tudhatta, hogy nekem nem ártott volna a kés, és az életét kockáztatta, hogy megvédjen. Most már egészen más szemmel néztem ezt a kövérkés, mindenki által eddig csak lenézett és megalázott fiút. Már nem csak az szükséges információhoz vezető egyik lépcsőfokot, hanem egy leendő barátot láttam benne.
Nem messze az épülettől már utol is értük, hiszen lihegve támaszkodott egy szemetes edénynek. Ijedten léptem hozzá, mikor összeesett, hiszen még a légzését is alig hallottam, azt hittem elájul, de még ekkor is csak felőlünk érdeklődött és magát hibáztatta.
- Dennis, nincs semmi bajunk, de viszont te megsérültél. Engedd, hogy megnézzük, lehet, hogy kórházba kellene menünk. – hajoltam le hozzá. – Borzasztóan meggondolatlan és hihetetlenül bátor tett volt a kés elé ugranod, és köszönöm neked. – mosolyogtam rá közben biztató szemekkel.

Csak ledöbbenve figyelem Sarah tevékenykedését, de valahogy nem tudom hibáztatni érte, bár tény, hogy elég rémisztő ilyen állapotban látni szerencsétlen srácokat, de önvédelemből tette. Mondjuk egy ilyen húzásért tőlem is minimum egy tökönrúgást kapott volna az ifjú Casanova, azok után, ahogy bemutatkoztak, és így elnézve, ahogy a földön fetreng kínok között, azt hiszem, azzal talán még jobban is jártak volna... Nem jó dolog Sarah-val ujjat húzni, az aztán tuti. Csak kővé dermedve figyelem őket, így el is feledkezek róla, hogy mások is vannak... Dennis hirtelen hangulatváltozása zökkent ki a bambulásból. Először csak azt hittem, hogy Sarah produkciója sokkolta ilyen szinten, aztán ahogy magához ránt és lenyom a földre, első gondolatként az jut eszembe, hogy engem akar ártalmatlanná tenni, mielőtt még én is valami bajt okoznék. De nem! Amikor egy pillanattal később már reccsen a szék a fiú hátán, hirtelen világossá válik, mennyire félreértelmeztem a helyzetet, és ha Dennis nem lépett volna közbe, akkor most 1-0 lenne Vince részére. Részemre meg minimum 2 hét kórház, vagy talán még több is.
Amikor előkerül a kés, szinte pánikolva próbálom minél előbb leállítani a srácot, mivel jobb nem jut eszembe, egy jó adag bizonytalansággal és félelemérzettel, mielőtt még kárt okozna, koncentrálás közben pedig csak azért szurkolok magamnak, hogy időben kezdjen el érződni a hatás... De úgy tűnik, elkéstem.
A következő néhány másodpercben még inkább felgyorsultak az események, ahogy Vince eldobta a kést, Sarah támadásba lendült, Dennis közbelépett... a fiú kiáltása, Vince felkenődése a pultra, majd kiterülése a földön... a többi vendég zúgolódása, majd Dennis hirtelen távozása... Egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy maradjak-e, hogy lenyugtassam a tömeget, hisz Vincent így is megkapta a magáét. Végül azonban körbenézek és megkönyörülök rajta, és ha új érzésekkel nem is próbálom helyettesíteni a felbűszült tömeg tagjainak jelenlegi érzéseit, azért a meglévőkön tompítok, mielőtt még agyonverik szerencsétlent (gondolom agresszió, düh, ellenszenv, meg csupa hasonló lehet a domináns). Azt hiszem, anélkül is megtanulta egy életre a leckét.
Ezt követően sietve Sarah után indulok, aki addigra már Dennis mellett állt. Így, hogy nem jutottak túl messze, még egész könnyedén irányíthatom a kifőzdében lévő embereket, legalábbis akiket ott láttam. Ha a konyháról azóta előkerült a felbőszült személyzet, vagy új agresszív alakok lépnek színre, akiket innen nem veszek észre, akkor pech. Legalábbis Vince szemszögéből.
Nem festett túl jól a fiú, a kezén lévő nagyon csúnya vágás pedig még annyira sem tetszett (pláne ha az embernél egy sima "elvágtam az ujjam"-nál kezdődik a csúnya vágás kategória). Azon azonban egyenesen meglepődtem, hogy első reakciója, hogy felőlünk érdeklődik, majd bocsánatért esedezik.
-Én is jól vagyok, hála neked. Köszönöm, amit értem tettél... hogy megmentettél odabent Vince-től. -felelem hálásan, tiszta szívből, de aztán aggódó hanggal folytatom- Viszont Sarah-nak igaza van, nem ártana egy dokival is megnézetni a kezed. No meg a hátad... Hogy érzed magad? Lehet, hogy jobb lenne, ha leülnél... Esetleg hozzak vizet, vagy valamit?
Lassan, óvatosan közelebb lépek hozzá, majd ha nem húzódik el, és engedi, akkor szemügyre veszem, hogy mennyire súlyos a sebe. Aztán, ha nem ellenkezik, akkor jobb híján a sálammal finoman bekötözöm a vágást. Mondjuk attól még jó lenne egy dokit is keríteni, mielőtt kiderül, hogy bordarepedése is van a nekem szánt szék miatt.

Alig, hogy megérdeklődtük Dennistől, hogy ne segítsünk-e, már a belénk kötő jómadarakból kettő újból megjelent, és én még hideg nyugalommal, de a belsőmben kitörni készülő vulkánként álltam fel, hogy kellő fogadtatásban részesítsem őket.
Azonban úgy néz ki nem akarnak bajt, mert a néger fiú, aki odabenn is csitítani próbálta a vezérét, most is békítőleg int üres kezével, majd kifejtik a maguk módján, hogy nem akartak bajt, csak kicsit szórakoztak volna a fiúval, és nem gondolták, hogy idáig fajul a dolog.
Még mindig kicsit kételkedve néztem rájuk, de úgy nézett ki tényleg csak meg akarták nézni nincs-e a fiúnak nagyobb baja.
De aztán feltűnik a színen az emlegetett bajkeverő is. Vince viszont nem bocsánatot kérni jött, hanem láthatólag teljesen be volt gőzölve. A szemei vérben forogtak és éppen csak nem szuszogott úgy, mint egy megvadult bika.
Látszott, hogy ő most nagyon meg akarja mutatni, hogy ki is az erősebb és erről senki nem tudja lebeszélni, még a saját haverjai sem.
Mikor Dennis felől fájdalmas nyögés hallatszik, egy pillanatra én is oda kapom a fejem, de látom, hogy Ratna vigyáz rá és igyekszik ellátni, így én teljes figyelmemmel az őrjöngő focista felé fordulhatok.
A két srác továbbra sem bír Vince-vel, habár legalább a kését sikerült elvenniük tőle, jobban mondva kiütötték a kezéből, de ettől sem állt le, a két fiút félretaszítva robogott felénk.
Kicsit előrébb sétáltam, hogy nehogy Ratnának vagy Dennisnek baja essen, ha nagyobb lendületet venne a verekedés, habár nem szerettem volna sokáig húzni vele az időt, Dennisnek úgy nézett ki nagyobb segítségre lesz esetleg szüksége.
Mindkét képességemet aktiváltam azért, biztos, ami biztos alapon. A srác nagy lendülettel érkezett és így nem tudtam megragadni a kezét, ami a gyomromba száguldott. Erős ütés volt, ha nem lett volna a képességem tuti földet fogok és nem is állok fel onnan egy darabig, de így csak hátrébb léptem két lépést.
- Ennyire tiszteled a női nemet? – csóválom meg a fejem rosszallóan, majd egy ollózó mozdulattal megpróbáltam állon rúgni, hogy visszaadjam a kölcsönt, és nehogy már megússza ezek után egy sima sokkolással.
Kicsit hátra hőkölt, így csak részben értem el, nem kapott nagy ütést, de így volt ideje megrántani a levegőben lévő lábam, amitől hanyatt estem és a levegő gyorsa szaladt ki a tüdőmből.
~ Au! Ez fájt! Na ebből elég, azt hiszem nem kéne szórakozni tovább!~
Már robogott is, hogy egy rám vesse magát, nagyot dobbantott a lábával, ahol még az előbb a testem volt, de én már arrébb gurultam és felpattantam, majd egy kézen átfordulás után a lábammal a nyakába kapaszkodtam és a lendület erejénél fogva majdhogynem a nyakába ülve döntöttem hanyatt és fogtam két kézre a fejét most már nem kímélve a tüskéimtől. Nem is engedtem el addig, míg az üvöltése és rángatózás abba nem maradt, akkor felálltam, otthagyva a földön.
- Nem kell betojni, - néztem a srácok rémült szemébe, - csak elájult.
Aztán gyorsan a fiút ápolgató Ratnához siettem.

Épp azt próbálom kideríteni, hogy Dennis mennyire sérült meg, ám úgy tűnik, nem akarja, hogy megnézzem azt a vágást. Amikor pedig már épp próbálnék egy kicsit határozottabban rászólni, az előbbi kis csapatból két jómadár nem utánunk ered? Csak gondterhelten sóhajtok egyet és már Sarah-val együtt indulnék is, hogy valahogy visszatereljük őket a kifőzdébe, de legalábbis minél messzebb innen, amikor kiderül, hogy nem azért jöttek, hogy tovább folytassák a balhét. És úgy tűnik, tényleg aggódnak Dennis miatt. Hát jó, akkor most megússzák a repetát.Ők igen, viszont amikor Vince is feltűnik a láthatáron, már sejtem, hogy ő nem a fiú állapota miatt aggódik. Elég egy pillantást váltanunk Sarah-val, hogy eldöntsük, ki merre tovább. Ő balra el, Vincenthez, én pedig jobbra el, vissza Dennishez, hogy most már tényleg megvizsgáljam azt a sebet a karján... Nem érdekel, hogy nem akarja megmutatni, a hangok meg úgy az egész állapota nem arra utal, hogy túl jól lenne. Leguggolok mellé a földre, majd amikor meglátom, hogy hogy beborította a vér a karját, visszaküldöm Vince egyik haverját egy kis vízért... Hogy palackos ásványvizet hoz, vagy egy kancsó vizet, az most különösebben nem érdekel, csak hozzon valamit, amivel lemoshatom a fiú karját. Ja igen, meg egy elsősegély dobozért, annak elvileg kéne lennie a kifőzdében... Elvégre bárki elvághatja az ujját, vagy megégetheti magát, nem igaz? Addig is szemügyre veszem azt a sebet végre, mégis mekkora, milyen mély, meg hasonlók. Finoman, de határozottal megfogom a karját, majd megpróbálom úgy fordítani, hogy jobban láthassam, de neki se okozzak feleslegesen nagyobb fájdalmat. Amikor aztán meglátom, valami olyan... fura. A kezemre került vért az ujjaimmal összedörzsölöm, ám se színre, se állagra nem igazán hasonlít arra, amire kellene, egyedül talán csak az a jellegzetes fémes illata... Aztán amikor Dennis elárulja a magyarázatot a fel ki nem mondott kérdéseimre, hogy ez mégis hogy lehetséges, egyből elkerekednek a szemeim. Na, erre aztán tényleg nem számítottam...
-Jól van, semmi gond. Tudom, hogy nem akarsz bántani senkit. Tőlünk nem kell félned.
Már majdnem gondolkodás nélkül utána mondtam, hogy mi sem akarunk bántani senkit... de aztán eszembe jutott Sarah, aztán inkább hallgattam. Bár, lényegében az is önvédelem volt, nem igaz? Ekkor ér vissza a srác egy palack vízzel, én pedig nekilátok, hogy kitisztítsam a vágást Dennist kardján.
-Ez most egy kicsit lehet, hogy csípni fog... Vagy nagyon, nem tudom, de hidd el, csak jót akarok neked. -figyelmeztetem, majd egyik kézzel lassan önteni kezdem a kezére a vizet, a másikkal pedig óvatosan lemosom a vért.
Lehetőleg persze úgy, hogy minél kevésbé ázzon el a ruhánk közben, nem hiányzik még egy tüdőgyulladás is ebben a jó időben...
Biztos ami biztos, azért még valami fertőtlenítős kendővel is áttörlöm a sebet amit az elsősegélydobozban találok, aztán a sálam helyett valamivel szakszerűbben némi ragastócsíkkal rögzítem a gézlapot a vágásra. Csak ekkor veszem észre, hogy időközben Sarah is megnevelte Vincentet -csórikám, tuti jobban járt volna ha marad a kifőzdében- és mellettem állva néz minket.
-Kész is lennénk... -mondom a körülöttem lévőknek, miközben visszapakolom a kis orvosi segédeszközöket a ládikába, majd a fiúkkal visszaküldöm a kifőzdébe.
-Dennis? Hogy érzed magad? -kérdezem, főleg amiatt, hogy elég ha most hívunk mentőt hozzá, vagy már el is késtünk vele... esetleg jól van annyira, hogy a saját lábán, vagy taxival kísérjük el a legközelebbi rendelőig.
Körbenézek, hogy van-e valaki a közelben, majd ha biztosra veszem benne, hogy már tiszta a terep, csak akkor súgom oda halkan Sarah-nak is a fiú titkát, hogy ő is "olyan", mint mi, kissé megnyomva a hangsúlyt a kellő helyen. Ha úgy alakul, hogy dokihoz megyünk, esetleg nem ártana ezt is belekalkulálni a szervezésbe...