Kikötő és komp

Miközben a fél fülemen a fülhallgatóval a Szellem által rendelkezésemre bocsátott filmek között tallóztam, emlékeztettem magam, hogy külön köszönjem meg neki A Fűszerek hercegnője című darabot. Mivel egy jó darabig semmi érdekes és említésre méltó nem történt, ezért néha fel-felálltam, hogy megmozgassam magam, és ne gémberedjek el.
Hallottam mikor az őrök kicsit megálltak a konténerem előtt dumcsizni, de mivel nem tudok a nyelvükön, így egy pár perces hallhatózás után elvesztettem irántuk az érdeklődésemet.
Viszont egy óra múlva épp a csend volt az, ami feltűnt és kikapcsolva mindent a konténerben, teljes testemmel a külvilágra kezdtem koncentrálni. Szinte éreztem a lopakodók lépteit és halk neszezését, majd a kiélesedett hallásomba szinte belerobbant a suttogás, ami biztosította a betolakodókat, hogy nincs mitől tartaniuk. És mennyire tévedtek!
Mivel az én konténeremnek felül is volt egy kibúvó nyílása, most ezt az útvonalat választottam, hogy körülnézzek odakinn. A konténer szélénél lehasaltam és lenézve megláttam a két fekete búvárruhás fickót, akikről még csöpögött a víz, jól mutatva, hogy most másztak ki a vízből, és szép nagy fegyvereket is szorongattak hozzá.
Mielőtt akcióba lendülhettem volna, a csendet heves golyózápor verte fel, ami bizonyította, hogy orosz cimboráinkat sem kell félteni, teszik a dolgukat rendesen.
A két fóka viszont alattam, valahogy kiesett a szórásból, és már szinte láttam a képükre kúszó vigyort, hogy majd aztán ők milyen jól meglepik a legénységet, mikor halkan lehuppantam a hátuk mögött, egyik kezemben a késemmel, a másikon a kieresztett karmaimmal.
- Csak nem eltévedtetek fiúkák? – öltöttem fel a legmegnyerőbb mosolyomat, miközben halkan rájuk szóltam.
A két férfit, mintha dróton rángatták volna úgy fordultak meg, már tüzelésre emelve is a fegyvereiket, de a késem sziszegve szelve a levegőt az egyiknek azonnal átvágta a torkát, a másiknak a karmaim mélyedtek a szemébe, egészen az agyáig. Egy lövésre sem volt idejük.
- Nagy udvariatlanság, nem válaszolni egy hölgynek! – hajoltam le a hullákhoz és töröltem meg a véres kést és a körmeimet a ruhájukban, majd a fegyverropogás felé osontam, hogyha kell besegítsek orosz barátainknak.

A két férfi balerinákat megszégyenítő piruettet mutat be, ahogy megfordulnak tengelyük körül, még egyszer utoljára. Holttestük némán puffan a hajó fedélzetén, de legalábbis elnyomja a fegyverropogás, mely minden irányból feléjük zúdul. Egyébként, Sheena áldozatai valóban bunkók. Csak fekszenek ott, és úgy tesznek, mintha nem is szólt volna hozzájuk senki, borzasztó...

Pár méterre a nőtől igencsak egyoldalú küzdelem alakult ki az oroszok, és a búvárok közt. Az utóbbi csapatnak két tagja is holtan fekszik a földön, a maradék három pedig fedezékbe húzódva várja, hogy beteljesedjen sorsuk, viszonozni azonban nem hajlandóak a tüzet. A nő éles szeme kiszúrhatja, hogy a támadó csapat egyetlen lövés sem adott le, hisz golyó ütötte nyomok csak az ő térfelükön helyezkednek el a hajón, azok viszont szépen szaporodnak. Amennyiben a nő úgy dönt, hogy besegít a "harcba", ebből a szögből teljesen védtelenek mindhárman, így legfeljebb olyan kihívást jelent számára az ütközet, mint egy mesterlövésznek a céllövölde a búcsúban, ha a otthonról hoz fegyvert. Persze, ha vár egy kicsit, a helyzet gyorsan megváltozik, ugyanis az egyik orosz átlendül a korláton, és lezuhan, pont a nő előtt. A másik még mindig a két búvárral hadakozik, akiknek fegyvertelenül ugyan, de sikerült a hátukba kerülnie, és kirúgni a fegyvert a kezükből. A földön nyöszörgő ruszki kivéve egyenlőre senki sem foglalkozik Sheena-val, és az igazat megvallva ő sem zavar sok vizet.

A távolban időközben elhalnak a csata zajai. Remélhetőleg ez azt jelenti, hogy a csapda bevált, és minden rosszfiú elpatkolt, nem pedig az ellenkezőjét. Akárhogy is, Szellem nem búvárokkal számolt, szóval lehet életben kéne hagyni egyet, ha már a hajójukra nem tud fellopakodni senki.

A konténerek takarásában tovább osonva már látok is pár csatázó felet, habár ahogy elnézem elég egyoldalú a küzdelem, hiszen csak orosz barátaink lőnek, a búvárruhások meg kuporognak a fedezékben, de ez sem óvta meg őket, hogy az öt előttem lévőből, már kettő nem holtan feküdjön a padlón.
Mivel engem nem láttak és nem is számítottak a megjelenésemre, így tiszta célpontok voltak, simán leszedhettem volna őket, de nem szándékoztam felfedni magam a hajó személyzete előtt, így még vártam egy kicsit. Az oroszok a helyzet magaslatán voltak, nem hiszem, hogy kellene az én segítségem is. Aztán viszont az egyik elvtárs szép ívet húzva éppen az orrom előtt landolt és az kíntól terhes tekintetét látva nem volt kétséges, hogy nem jószántából.
Nem törődtem vele, hiszen a habos vér, ami a száján bugyogott fel, tüdőlövést sejtetett, így sem engem nem tudott elárulni, és én sem tudtam rajta segíteni. Mivel a másik társa is eléggé szorongatott helyzetbe került, hiszen a fegyvere nagyot csattanva repült a korlátnak, és most három felettébb dühöz fókával nézett szembe, azért elgondolkoztam, hogy mégis csak közbe kéne lépnek, főleg, mivel Szellem gondosan felépített tervével akadt egy kis gond, mégpedig, hogy a hajó, ahová át kellett volna szivárognom, éppen nem volt sehol.
Búvárok viszont ige, és jó lett volna megtudni, hogy merre is találom azt az úszó járművet, vagy a bázisukat. Ezt viszont halottaktól nem igazán lehet megtudni, így legalább egy nyelvre szükségem lesz.
Előhúztam hát a hangtompítós fegyveremet és miközben én ilyen jól elgondoltam, hogyan tovább, az egyik gumiruhásnak az orosz sikeresen kitörte a nyakát, de közben a másik kettő sem tétlenkedett, így orosz haverom egy késsel a hátában hullott át a korláton, a tengerbe.
Na, mivel már szemtanú sem akadt, hiszen Szellem a saját embereire tiltást rendelt el, így csak egy kalózmadarat kellett kiiktatni, aki szépen el is hanyatlott a fejlövéstől, a másikat, csak combon lőttem, hogy azért még tudjon beszélni. Mivel a hajón eddigre már aránylag megszűntek a csatazajok, nem ártott, ha nem hangoskodunk mi sem. Gyorsan a földön vonagló férfihoz siettem.

Ahogy Sheena helyből felugrik az emeletre, minden szem rá szegeződik. A búvár, aki leszúrta az oroszt, és elvette tőle a fegyvert csak egy másodperccel marad le az alkalomról, hogy a nőre tüzelhessen, így azonban meg kell elégednie a golyóval a két szeme közt. Mellette álló társa már ugrana is az elejtett fegyverért, de ő sem marad ki a jóból. Sérült lábát szorongatva esik hanyatt, mikor pedig a nő torkon ragadja őt, egy gyors mozdulattal előkapja kését, hogy azt Párducba döfhesse.

Ez alatt az alattuk kuksoló 3 férfi előbújik fedezékéből, mivel már senki sem lövöldöz rájuk, és a trió legszemfülesebb tagja már rohan is a földön fekvő oroszhoz, hogy megszerezze annak puskáját. Amint a kezében van a fegyver, tüzet nyit Sheena-ra, és a földön fetrengő társára is, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez utóbbira csak azért, mert nem látja őt, és egyébként sem hiszi, hogy még életben lenne. A szőke ciklon még talán félre tud ugrani a lövedékek elől, reménybeli fogja azonban nem ilyen szerencsés. A kalasnyikov lövedékei kíméletlenül szaggatják szét mellkasát, ahogy áthatolnak a fémpadlón, és utána őrajta is.
-Azt hiszem elkaptam! - Kiáltja a fegyveres, mikor meglátja a lukakon át lecsöpögő vért.

Idő közben, a hajó másik oldalán a kormányos az életéért küzd. Nem sokkal korábban szemtanúja volt annak, hogy valami szétmarcangolja egyik védelmezőjét, és most attól fél, ő lesz a következő. Ahogy a fedélzeten szalad, orra bukik valamiben. Két láb az, ami kigáncsolta, és egy másik, reszkető oroszhoz tartoznak. Mielőtt bármit is szólhatna, valami rakétaként lövell kia vízből, és egyenesen mellettük landol. A kopasz, pikkelyes bőrű férfi rávicsorít mint a 200, borotvaéles cápafogával, majd fémes puffanást hallat, és elfől, mint egy zsák.
-Az asszonytól tanultam - szól egy másik figura, ki az előbb még nem állt itt. Kezét nyújtja a két embernek, és miután a kormányost a dolgára küldte, a zsoldoshoz szól. - A hajó farában gondjaink vannak. Mindenki középen gyülekezik. - A még mindig remegő férfi kezébe nyomja a kalasnyikovot, melyet a földön talált meg. - Ennek még nincs vége, nyomás!
Szellem kámforrá válik, csatlósa pedig követi utasítását.

Alig, hogy meginterjúvoltam volna a sebesült vízipatkányt, hogy mi is a helyzet, már perdültem is arrébb, hiszen már szaggatták is fel a golyók a padlót, ahol az előbb álltam.
~ Még jó, hogy kiválóak a reflexeim, meg a hallásom! ~
Az előző áldozatomnak viszont nem volt ilyen szerencséje, mert vagy tíz golyó is a mellkasán igyekezett kifelé.
Már tudtam, hogy hibáztam és azonnal beleolvadtam a sötét árnyakba, hiszen még három ilyen búvárruhás óvakodott a fedélzeten és az egyik kezében még ott füstölgött az előző sorozatot kilövő fegyver.
Még jó, hogy a társuk vére megtévesztette őket, így nagyobb esélyem volt meglepni őket.
Most nem bíztam semmit a véletlenre, így átalakultam és halkan lopakodva igyekeztem becserkészni őket. Szerencsémre szétváltak, hogy jobban áttekintsék a terepet így az egyiket pont alattam érte a végzete. Ahogy a nyakába huppantam, és egy csapással leszakítottam a fejét, nem igazán fogta fel, hogy mi történhetett vele, sőt egy nyikkanást sem hallatott, így a többiek nem sejtettek semmit. A másiknak a lábát kaptam el, így volt ideje bőven ordítani, ahogy én is azt tettem, remélve, hogy a puskás harmadik addigra összecsinálja magát.

A fegyvertelen fókának esélye sincs a nyakába ugró fenevaddal szemben, a másik azonban szabad lábával küld pár rúgás, a lábát csócsáló Párduc feje felé, bár ezt inkább reflexből teszi, mint tudatosan, az igazság az, hogy rohadtul bepánikolt, és a lábából érkező fájdalom sem segít sokat abban, hogy józanul ítélje meg a helyzetét. Jajveszékelését hallva fegyveres társa közelebb rohan, majd vaktában kezd lövöldözni a zaj forrása felé. Lövedékei meg sem közelítik a ragadózót, maradék tölténye pedig villámgyorsan fogy el, amitől aztán végképp betelik a pohár.
-Nem erről volt szó - motyogja maga elé, remegő hangon, bár ezt elnyomja annak zaja, ahogy puskája a földön koppan. - Szimpla meló kellett volna, hogy legyen, mint a másik kettő... - remegő lábbal lépked hátrafelé.

Idő közben vagy fél tucat Ruszki szaladgál el a hajó feneke felé, de egyik sem kerül olyan közel Sheena-hoz, hogy észrevegyék, mi folyik itt. Nem tudni, mi folyik itt pontosan, de a jelekből ítélve a hajó hátsórészén még áll a bál, és lehet, hogy a legjobb még hátravan. Az orvlövész, aki most mászott fel a hajó kéménye melletti létrán maximálisan egyetért ezzel. Ma még senkit sem lőhetett le, és valósággal viszket a keze a ravaszon, mikor a nemes vad a célkeresztjébe kerül. Lőni már nincs ideje, ugyanis egy, a semmiből megjelenő csizma talpa hatalmasat rúg a képébe. Halálsikolyát elnyeri a tenger moraja, mely pár perce még nem volt ilyen hangos.
-Pazar, még egy mutkó...
A távolban egy szerencsétlen orosz kapálózik, ahogy egy apró forgószél messzire hajítja őt a végtelen víz felé, Szellem pedig ismét kámforrá válik.
~Most az egyszer még elkapom, de aztán ha nem köti be magát, én magam lövöm le.~

Csak hangosan felmorogtam, mikor a gumiruhás ember az oldalamba rúgott, de azért nem eresztettem el a lábát. Mikor még egyszer beleharaptam végre elhallgatott, gondolom elájulhatott, de akkor meg a puskás kezdett rám lövöldözni, de hála a szerencsémnek, annyira be volt ijedve, hogy mindenhova lőtt csak a közelembe nem.
Aztán jólesően elmosolyodtam a bajuszom alatt, mikor meghallottam az üresen csattanó závár jellegzetes hangját.
~ Na pajti, ennyi volt! Most én jövök! ~
Két hatalmas ugrással a hátráló fickó előtt teremtem és hangosan morogva lépkedtem felé, miközben ő hanyatt vágódott egy kiálló bütykön.
A hangos kiabálásával nem törődve puhán a mellkasára léptem, majd, mivel ilyen alakban nem tudok beszélni, kénytelen voltam visszaváltozni és még sárgálló szemeimet az övébe fúrva szólaltam meg.
- Na most akkor halljuk, honnan is jöttetek?
Azért nem tévesztem szem elől, hogy a hajó hátsó része felől még a harc hangjait hozza a szél és a vér szaga is megcsapja az orrom. Figyelni kell, mert nem akarok meglepetést a hátamba.

Sheena vacsorája gyorsan kifekszik, szétroncsolt lábával pedig akkor sem lenne sok esélye a túlélésre, ha kapna orvosi segítséget, és nem a tengerbe vetnék a halottakkal együtt, bármelyik csapat is kerül ki győztesen ebből az egészből. Már csak a puskás ember maradt hátra. A fickónak esélye sincs. Reszket mint a nyárfalevél, mikor a vadállat mancsai a mellkasára nehezednek, és akkor sem nyugszik meg, mikor már csak egy sárga szemű nő mered rá. A kérdés hallatán először csak hebeg, s habog, de azért végül ki tud nyögni egy válaszfélét:
-A vízből?
Idő közben keze a lábánál matat, s hamarosan meg is találja kése nyelét. Kirántja a fegyvert, és támadni késül vele, de mosolya elárulja őt, mielőtt még megtehetné, amire készül.

A távolban Szellem egy másik férfival az ölében jelenik meg, kit nem túl finoman ejt le íziben.
-HA ezt bárkinek elmeséled, neked annyi. És most tűnés harcolni!

Örömmel konstatálom, hogy az áldozatom kellően megrémült, ahhoz, hogy válaszoljon a feltett kérdésemre, amit meg is kapok, viszont úgy látom ennek ellenére nem vesztette el a humorérzékét, vagy a félelem vette el az eszét.
- Nagyon vicces! – morgom egészen közel hajolva a férfihez, hosszú karmaimat egyre jobban a mellkasába mélyesztve, de, ha még rosszul titkolt elégedett vigyora nem is árulná el, a testének rezdülései már régen figyelmeztettek rá, hogy a nagyszerű színészi játéka ellenére sem adta fel a lehetőséget, hogy végezzen velem. Persze ez hiú ábránd a részéről, amit egy gyorsa csapással a tudomására is hozok és míg bal kezem a nyakát szorítja meg, addig jobb kezem karmai a kést tartó csuklójába mélyednek.
- Azt hiszem ezt nem gondoltad kellően át, ugye? – néztem rá fenyegetően, miközben a kés kipottyant erőtlenné váló kezéből. – És most megkérdezem még egyszer, ha nem akarsz átmetszett torokkal í vízbe visszamenni, hogy honnan is jöttetek, hol a bázisotok?

-Köszönöm! - Sziszegi elszántan, s már támad is késével, ám gyenge próbálkozása gyorsan meghiúsul. Becsületére válik azonban, hogy hidegvérét még most, ebben a szorult helyzetben sem veszti el, bár lehet, hogy ennek csupán az az oka, hogy minden tagja átfagyott a jéghideg vízben, és ezért alig érzi a csuklójából szétáradó fájdalmat.
-Az előbb jó ötletnek tűnt - feleli védekezésképp, szemeivel pedig kétségbeesetten keresgél, hátha talál valakit, aki segíthetne rajta. Annyira mégsem sikerült megőriznie a hidegvérét. - Nem tudom, de a főnöknél van egy kütyü, a pontos koordinátákkal, meg útvonallal. Meg dogod ismerni, a magas csávó az a....búvárszerkóban...
Nyel egyet. Ő sem tartotta ezt jó viccnek.
-Most jön az a rész, hogy elengedsz, ugye?
Bárhogy is dönt Sheena, fél perccel később a csuromvizes Szellem végre előtte is megjelenik. Bár ajkai szinte már kékek a hidegtől, kicsit sem vacog, vagy mutatja ki, mennyire fázik, még a keze sem remeg, ahogy az XM25-ös gépfegyvert tartja a kezében.
-Változott a terv - közli kurtán. - Túl sokan vannak, úgyhogy te is kellesz hátul. 3 mutáns maradt életben, és vagy 40 búvár, igaz ebből csak 4-nek van fegyvere, és nekik sem sokáig.

Talán a sokk miatt, vagy mert olyan kemény legény, de nem jajdul fel különösebben, mikor a karmaim beleszántanak a csuklójába, sőt továbbra is a humoránál marad, de itt aztán vége is szakad a tudományának és szerintem ő is felismerte, hogy jobb ha beszél, mintha én nyitom ki a száját.
- Ez megint olyan jól sikerült poén volt kispajtás, de valahogy nem vagyok vevő rá. – villognak a szemeim a búvárruhás jelzőre, de, hát előbb-utóbb megtalálom a fickót, még ha egyenként kell levadásznom őket akkor is. – Szerintem sok akció filmet nézel, de el kell, hogy keserítselek, azoknak közük sincs az élethez. – recsegem rá hidegen, aztán a kése nyelével halántékon csapom, majd egy könnyed mozdulattal a vízbe hajítom. Ha szerencséje van előbb tér magához, mint, hogy megfulladjon vagy, hogy a cápák megtalálják.
Ezt a percet választja Szellem, hogy megjelenjen mellettem, ami még mindig nem jó ötlet, hiszen csak az a szerencséje, hogy a felspanolt érzékszerveim talán egy tized másodperccel előbb jelezték, hogy ő az, minthogy beleállítottam volna a kést.
Rá sem lehetett ismerni, vizes volt és látszott a száján, hogy belül reszket a hidegtől, de fegyver volt nála és már kaptam is az infót tőle.
- Oké! Megyek, aztán majd ha lesz egy kis időd, azért beavathatnál, hogy mi a fészkes fenét keresel itt! – nézek rá cseppnyit mogorván, miközben felkapkodom az egyik elejtett géppisztolyt és a halott orosztól lenyúlt tartaléktárakat is.

A fickó nem rajong az ötletért, hogy a tengerbe dobják, ezért kapálózik is rendesen, de hiába. Nyílt sebekkel az óceán közepén nagyjából annyi esélye van a túlélésre, mint egy hóembernek a pokolban, ezért aztán a negyed órával később arra úszó cápa minden bűntudat nélkül csipeget belőle, megpecsételve ezzel a férfi sorsát.

-Hogy-hogy mit keresek itt?? - Kérdi meglepetten, s közben Sheena felé dobja a kezében szorongatott gépfegyvert. - Használd inkább ezt.
Az XM25 számos jó tulajdonsága mellett - melyek teljesen fölöslegesek Shaana-nak, hisz remek lövés, továbbá helyből lát a sötétben - könnyebb, és kevésbé rúg vissza, mint a kalasnyikov, ami azért hasznos tud lenni egy imbolygó óceánjáró fedélzetén. Ami Szellemet illeti, megvan az oka, hogy itt legyen, például az, hogy nem akarta 24 bevodkázott oroszra bízni a rakomány biztonságát, arról nem is beszélve, hogy ha a hivatalos legénységből megsérül valaki, az rengeteg papírmunkát jelent a cég üzemi orvosának, ezt pedig ő nagyon nem szeretné... Ezeket viszont nem köti társa orrára, hiszen mindketten profik, van most más dolguk is, bőven.
-A hajó orrában bevált a csel, mindenki kinyiffant. A másik oldalon is bevált a dolog, itt viszont akadtak gondok, elvesztettünk 3 ruszkit. - Vesz egy nagy levegőt, mintha csak éreztetni akarná, hogy a neheze még hátra van. - Hátul gáz van. Durván 40-en másztak fel, és olyan 30-an még mindig élnek. 4 emberünk meghalt, kettő pedig eltűnt, és csak az egyiket sikerült megtalálnom. - Itt szinte már elszomorodik, de csak szinte. Sheena számára azért érezhető, hogy egy pillanatra komorrá vált a hanglejtése. - Minden maradék zsoldost odaküldtem, de egyenlőre nem nyomulnak tovább. Ideje szétcsapni köztük, mit szólsz?

A választ meg sem várva kámforrá válik. Ha Sheena elindul, hamarosan összetalálkozik Vodkaszerető társaival, akik biztosítják a fedélzetet. Szellem úgy tűnik időközben szólt róla, hogy a szőke hajú fekete ruhásra ne lőjenek, mert még ha észreveszik sem próbálja lepuffantani senki, sőt, egyikük int neki, hogy jöjjön közelebb. Az előttük elterülő folyosó padlóján vagy egy tucat saját vérében ázó halott búvár hever, és az utolsó szálig fegyvertelen mind, csak a késüket szorongatják páran.
-Üdv, Sheena ugye? - Kérdi az egyik orosz, ki ezek szerint ott volt a csatornában is. Valószínű, hogy így van, mert az arca is ismerős. - Hátul bujkálnak. A főnök szerint nincs fegyverük, de jobb ha a seggünkön maradunk, mert az előbb is lesöpört valakit a fedélzetről egy tornádó.

Elkapom a fegyvert, amit Szellem felém dob, és azzal a lendülettel megszabadulok a többitől, hiszen minek cipeljem őket akkor már tovább, ha van jobb.
Mielőtt azonban elindulnék arra, amerre Szellem szerint szükség van a segítségemre, még azért csak megtudom, hogy pontosan mi is a helyzet a hajón.
- Oké! Tehát a hajó háromnegyede a mi ellenőrzésünk alatt van, ha jól értem, az ellenség a hajó hátuljába szorult, mert minden embered ott van és elzárja előlük az utat. – foglalom össze. – De, ha ilyen sokan vannak, miért nem hallok komoly tűzpárbajt? Az előbb is csak kések voltak náluk. – intek a halottakra. – Ott is ez a helyzet?
De, nem voltam elég gyors, mert közben Szellem már el is tűnt, így itt volt az ideje, hogy magam nézzek utána, hogy mi is a helyzet.
Most nem kellett már bujkálnom, legalább is a legénység és az orosz barátaink elől, így csak megszokásból járkáltam macskaléptekkel. Aztán mikor elértem az első vonalakat, az egyik ismerős fickó, akit a csatornai kalandunknál már volt szerencsém megismerni, intett, hogy menjek oda. Mellé lépve láttam, hogy már páran megpróbáltak átjutni a búvárruhások közül, de nem jártak sikerrel és tényleg csak kések voltak náluk, ami egyre furább lett számomra.
- Üdv! – biccentettem én is neki. – Ó! Ezek szerint hoztak magukkal meglepetést is egy-két mutáns személyében! – csillannak meg a szemeim. – Mondjuk akkor is nagy hülyeség fegyver nélkül jönni, de gondolom a meglepetés erejében bíztak.
- Akkor fogadjanak is szót és ne engedjenek át itt senkit. – erősítem meg Szellem utasítását. – Én meg megyek és körülnézek. - ugrom fel a fedélzet tetejére és olvadok bele az árnyékokba, hogy egyedül próbáljam becserkészni játékos kedvű mutánsunkat.

-Hoztak bizony, csak ezért vannak még életben...néhányan. - Csodálkozva kapja fel a fejét Sheena megjegyzésén, de aztán felröhög, minden társával egyetemben. - Ó, fegyvert hoztak mindannyian, csak épp lőszert felejtett el mindegyik. Látnod kellett volna, ahogy bénán kattogtattak. - Megcsóválja a fejét az emlék hatására. Szörnyű, hogy mennyien haltak ma bele a "hülyeségükbe". - Szerencse egyébként, mert rengetegen voltak.

Sheena nem marad tovább a vidám bandával, és inkább a hajó teteje felé veszi az irányt, elhaladva egy búvár összezúzott holtteste mellett, ki minden bizonnyal a kéményről zuhant le. Ellenségei nagyon bujkálnak, de már hallhatja őket a távolban veszekedni. Hogy mit mondanak, azt sajnos elnyomja a lárma, de nagyon úgy néz ki, hogy egyikük sem örül, a kialakult helyzetnek. Egyszerre fegyverropogás töri meg a csendet, és ha kedvenc szőke bérgyilkosnőnk követi a zajt tekintetével, láthatja, hogy az egyik mutáns akcióba lépett. A fickó művészneve tüskék rája, és első látásra nyilvánvaló, honnan kapta a nevét. Kemény bőréről úgy pattannak le a golyók, mintha csak vackorral dobálnák, igaz nem is sorozzák sokáig, mert amikor félúton van a ruszkik felé, azok veszik a lapot, és menekülni kezdenek előle, kivéve az egyiket, kit szíven talál egy kilövellő tüske.
Idő közben a másik oldali folyosót apró, jól irányzott tornádók ostromolják, de a védők egyenlőre szorosan kapaszkodnak, és egyenlőre senki sem sodródik le a hajóról.

//Előzmény: Staten Island-i utcák//

-Nem feltételezed róla? Sarah... Hú, hogy is volt Hamilton könyvében? Nem arra kell felkészülnöd, amit az ellenfél szerinted tenni fog, hanem arra, amit megtehet! -válaszoltam aggódva, de aztán sóhajtottam egyet- Igaz, Dennisből én se nézem ki, hogy baj akarna okozni nekünk, de hát ki tudja? Talán épp azért lenne jó beépített ember, mert a kutya se gyanakszik rá...
-Én a hazaútra szavazok! -emeltem fel a kezem hogy Sarah ellen voksoljak, a lány "De vajon mibe tenyereltünk bele?" kérdésére pedig kevés híja volt, hogy nem csúszott ki a számon, hogy "jó nagy szarba...".
Logan kérdésére csak jó nagyokat bólogatok.
-Igen, épp ezért mondtam, hogy bárhová mehetünk, csak oda neeeee!!!!! -megy át egy kisebb sikolyba az utolsó, elnyújtott szavam, ahogy a padlógáztól belepréselődök a hátsó ülésbe.
-Hogy mi?! Ééén?! Logan, az istenért, állítsd már meg az autót! Nem akarok a komphoz menni!!! Se Dennissel beszélni! Logan!!! Most azonnal lassíts, nem értetted?! Ha így karambolozunk oké, hogy neked 5 perc után semmi bajod, de én nem így akarok meghalni... Logan!!! -kötöttem be a biztonsági övemet olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, hogy aztán kézzel-lábbal-foggal-körömmel kapaszkodtam és egész úton pánikolva próbáltam meggyőzni, hogy forduljon vissza.
Miután hiába próbáltam egész úton meggyőzni, s leparkolt a komp közelében, én sztrájkolva-duzzogva gubbasztottam továbbra is az autóban. Igaz, Logan megjegyzését hallva először köpni-nyelni nem tudtam a hallottaktól, nem hogy reagálni... "Ha esetleg nem jönnek érted..." Hát ez aztán kedves, mit ne mondjak.
-Én ugyan nem megyek sehová! Legalábbis amíg el nem árulod, hogy mire készülsz, mert ez így őrültség! Logan! Ne akard, hogy használjam a képességem...
Persze aztán szó nélkül el is tűnt, mielőtt válaszolt volna, így aztán néhány perc duzzogás után csak sóhajtottam egyet, visszabújtam a csizmámba, kabátba, sapka-sál-kesztyű kombó, aztán "túláradó lelkesedéssel" a komp felé kezdtem battyogni. Ahogy persze közelebb értem, egyből Dennist kezdtem el keresni a tekintetemmel, majd a duzzogás helyett megpróbáltam valami barátságos arckifejezést magamra ölteni, nehogy már miattam ne sikerüljön a lökött felügyelőtanárunk terve, bármi is az...

/Szellemnek/

Felmászva a felső fedélzetre, teljesen észrevétlenül haladhatok a beszorított ellenség felé, számítva ezek szerint egy-két mutáns áldásos tevékenységére.
Egy idő után, ha jól kinyitom a fülem már hallom is a hangjukat, habár ezt még emberi füllel is hallanám, mert mintha veszekednének valamint, de a szavakat nem tudom kivenni, mert többen is egymás szavába vágva hangoskodnak.
~ Hát nem nagyon titkolják a jelenlétüket, az biztos! Ha csak nem szándékosan próbálják valamiről elterelni a figyelmet. ~
A mutánsokra nem is kell sokat várnom, hiszen a bal oldali folyosó felől már hallatszik is heves lövöldözés. Fentről lenézve a fickó is meg van, de nagyon nem tetszik a látvány, hiszen a bőre úgy látszik golyóálló, és még tüskéket is ki tud lőni, ami nagy valószínűséggel még mérgező is, de célozni is elég jól tud vele. Az egyik ruszki már el is hanyatlott a szívébe küldött kis nyilacskától. A másik folyosó felől pedig hallatszik, ahogy tombol a szél, tehát ott is dolgozik valaki keményen. Csak remélni merem, hogy a fiúk kapaszkodni tudnak valamibe.
Úgy gondolom talán a rájaember kiiktatása elsőbbséget kell, hogy élvezzem, hiszen ott máris visszavonulót fújtak az oroszok.
Ha a lövedékek lepattognak róla, akkor a körmeimnek sem sok esélyük van, így ezt elvetettem, de akkor hogyan lehetne megfékezni. Ekkor a felettem árválkodó darura esik a pillantásom és már mászok is felfelé, hogy valami, felettébb súlyosat emeljek fel és ejtsem a magabiztosan sétálgató mutáns fejére.

//Sheena-nak//

A jeges szél többször is belekap Sheena-ba, néhány alkalommal pedig szó szerint úgy himbálózik, mint valami zászló, de végül sikerül felmásznia a daru kezelőfülkéjébe. A szerkezetet szerencsére gyerekjáték kezelni, egy helikopterhez képest mondjuk, szóval Sheena-nak sem okoz gondot vele felemelni saját alkalmi otthonául szolgáló konténerét, és a Rája felé vinni. Na persze a folyosón ahol áll nem dobhatja fejbe ezzel a vacakkal, de szerencsére nem várat sokat magára, másodpercek kérdése, és már a rakodórészen üldözi tovább az oroszokat. Ebben a pillanatban csúnya meglepetés éri, mikor a fejére ejtik a súlyos fémkockát. Abból, ahogy a konténer áll, jól látszik, hogy nem zúzta őt teljesen össze ez a trükk, viszont mozgásképtelenné tette, és már ez is épp elég jó, kezdetnek.
Na persze, az ellenség sem hagyja ezt ennyiben. Óriási tornádó - illetve az eddigiekhez képest óriási - indul meg a daru felé, s az teljesen beleremeg a csapásba. A forgószél nem távozik, s minden múló másodperccel egyre félőbb, hogy a szerkezet kiszakad helyéről, utasával együtt, akit emiatt pár mérfölddel messzebb elnyelnek majd a habok. A kabin vészjóslóan remeg tovább, az üvegen pókhálószerű mintában szaporodnak a repedések, az orkán hangja pedig már elviselhetetlen erejű, aztán egyszerre elcsendesül minden. Ha Sheena kinéz az ablakon, láthatja fehér hajú támadóját, kinek valaki elcsavarta a fejét, 180 fokkal, és ezért ledőlt kicsit. Gyilkosa szívesen úszna a győzelmi mámorban, ám ekkor a megmaradt búvárok mind rávetik magukat, utolsó elkeseredett próbálkozásként, hogy megfordíthassák ezt a meccset. Egyenlőre jól állja a sarat, de mind a 20-al nem bír el közelharcban, és valamiért elteleportálni sem tud. Közben az egyik búvárnak végre sikerül megsebeznie őt a késővel, igaz csak egy apró vágást ejt a vállán, de kezdetnek ez sem rossz.

/Szellemnek/

Persze nem volt egyszerű még nekem sem feljutni a daru vezérlőfülkéjébe, de csak sikerült végül és felemelve a szállítókonténeremet, mert csak abban voltam egyedül biztos, hogy nem repíti levegőbe az egész hajót, türelmesen vártam, hogy a mutáns előbukkanjon egy megfelelő helyen. Nem is kellet sok idő és már jött is, legyőzhetetlensége teljes tudatában vigyorogva, de ezt a nagyobbacska konténer elég jól letörölte e képéről. Lehet, hogy nem végeztem vele, de egy darabig kiiktattam a képből abban biztos voltam.
Mutatványom azonban nem maradt észrevétlen, így a másik egész tornádót kavarni tudó fehérhajó fickó, feltett szándékává vált, hogy darustól együtt beledöntsön a tengerbe, ami talán sikerült is volna, ha, mint mindig Szellem nem jelenik meg a legjobbkor és nem tereli el a figyelmét, amibe legnagyobb megkönnyebbülésemre bele is halt. Így már ugyan még kisebb hányingerrel küszködve és szédelegve, de már le sikerült küzdenem magam a fedélzetre.
Még mászás közben láttam, hogy Szellemet lerohanják a búvárruhások, de nem is foglalkoztam vele, egészen odáig, míg meg nem hallottam az ütések és rúgások jellegzetes hangját, hiszen úgy gondoltam a következő pillanatban úgy is kámforrá válik, de nem így történt. És ennek csak egy oka lehetett! Még egy mutáns, aki blokkolja a képességét.
Egyelőre nem volt idő nézelődni, hogy melyik is lehet az a sok egyforma fekete gumiruhás között, így csak fogtam a géppisztolyt és egy pár rövid sorozattal igyekeztem megtisztítani a terepet Szellem körül, vigyázva, hogy azért benne ne tegyek kárt, aztán két hatalmas ugrással, kieresztett körmökkel és egy szép nagy nyúzó késsel a kezemben közéjük vetettem magam.

::Adamnek::

Még mindig nem hiszem el, hogy Logan ezt tette velem. Pedig direkt kértem, hogy ne a nyomkövetőkkel együtt jöjjünk ide, hogy nyugodtan beszélhessek Dennissel. Esetleg még otthon agyaltam volna egy sort azon, hogy mégis mit mondjak? Így meg? Szó nélkül belökött a mélyvízbe... És csak percek kérdése, hogy ideérjenek a cápák... És a legrosszabb, hogy még Dennist is bajba keverhetem ezzel, amit aztán tényleg nem akartam. A komphoz közeledve egyre lassítottam, bizonytalanul nézelődtem, egyrészt, hogy merre lehet a fiú, másfelől, hogy Logan és Sarah vajon utánam jön-e, harmadrészt pedig, hogy mikor jönnek értem Lemes emberei. És ha vannak orvlövész ismerősei? Úgy kinyírnak, hogy észre sem veszem...
Már épp kezdtem volna bepánikolni, amikor az egyik raktár közelében kiszúrtam a fiút, ahogy épp egy méretes fémládát pakolt arrébb. Egy darabig csak szótlanul néztem, ahogy tovább örlődtem a kételyeimmel. Az egy, hogy az apja ügyei miatt bajba keveredhet miattam, de ha leállok vele csevegni, és a munkájával is lemarad, akkor a főnöke is pipa lesz rám és akkor már biztos végképp nem akar többet látni se, nem hogy szóba állni velem. Bár... ha máskor jövök vissza, akkor is ugyanúgy munka közben zavarnám, szóval... Pff, mindegy. Mondanám, hogy segítek neki egy kicsit amíg beszélgetünk, ne maradjon le miattam, de szerintem meg se bírnám mozdítani azokat a ládákat. Áh, nem könnyű az élet. Na jó, a problémázásból azt hiszem egyelőre elég ennyi, munkára fel... yay...
-Dennis? Szia! -sétálok oda hozzá, amint épp két "fémláda-pakolás" között van- Kérlek, ne haragudj, hogy munka közben ilyenekkel zavarlak, de... ha van egy kis időd, akkor válthatnánk néhány szót? Nagyon fontos lenne... -mosolyodtam el halványan, ahogy kérlelő tekintettel vártam a válaszát.

Mikor Logan megőrült és csikorgó gumikkal vágtatni kezdett a kikötő és minden valószínűség szerint Dennis kompromitálásának helyszíne felé Ratna minden bősz tiltakozása ellenére, én csak a fejemet csóváltam, hiszen úgy sem volt módunk megállítani, de azt max. a képességünkkel tehettük volna meg, azt meg nem szerettem volna kipróbálni egy ezerrel száguldó autóban.
Mikor megálltunk és Logan kiadva az ukászokat eltűnt a balfenéken, Ratna még egy darabig duzzogva ült a helyén, amit nagyon is meg tudtam érteni, hiszen kedvenc tanárunk jóformán a követőink karjába lökte, már ha tényleg utánunk koslatnak.
Végül a barátnőm mégis csak felveszi a csizmáját és a kabátját, majd erőt véve magán mégis csak a kikötő felé indul.
Persze ezek után azért nekem sincs kedvem a kocsiban kuksolni, mégis csak jobban meg tudom védeni magunkat, ha valami támadás ét, mint Ratna, ezért bár nem fűlik hozzá a fogam, de csak én is felöltözök és a lány után indulok.
Már látom is, hogy megtalálta a fiút és beszélgetni is kezdtek és remélem, nem fogom megzavarni a társalgást, és Dennist hamar rátudjuk venni, hogy megbízzon bennünk és ellásson minket a várva várt infókkal, mielőtt az apja kommandósai a nyakunkba esnének.
- Szia Dennis! – köszöntem én is rá, miközben igyekeztem nem látványosan körbe nézni. – Látod, milyen hatással voltál ránk, máris rájöttünk, hogy te milyen kedves voltál hozzánk.

Amikor megláttam, hogy Sarah is csatlakozik hozzánk, azért kicsit megnyugodtam, hogy nem egyedül kell helyt állnom a csapat nevében, ha mást nem, már a jelenléte is felér egy kis bátorítással... De aztán ahogy meghallottam a cseppet félreérthető megjegyzését, majd azt, hogy milyen hatással volt Dennisre, én is egyből fülig vörösödtem és így nagy hirtelen nem is tudtam semmi értelmeset kinyögni válasz gyanánt a mentegetőzésre.
És akkor jött ő, a művezető,... S mialatt én már lelkiekben készültem a letolásra, hogy mi a búbánatot akarunk mi itt, meg Dennis újabb földig alázására, hogy mit cseverészik itt munka közben; addig az a barátságos vigyorú jókedélyű jómunkásember néhány szavával elérte, hogy az előbbinél még jobban zavarba jöjjek. A mackós, emberes pacsi hangját hallva az első reakcióm egy "aucs" volt, a második pedig a "de jó hogy ezt nem én kaptam"... De aztán a férfi szavait hallva csak zavartan babrálom egy hajtincsemet, miközben nagy ívben kerülöm mindenki tekintetét.
-Vi-viszontlátásra... -bököm ki végül némi fáziskéséssel, s ha lehetne, már laposkúszásban menekülnél is vissza a kocsiig, vagy inkább a föld alá süllyedve, mint valami kisvakond...
Úgy tűnik, Dennis már kezdi túltenni magát a sorozatos égetésen, pedig ő már otthon is alapozott rá... Akkor viszont nekem se ártana kicsit összekapnom magam, így amikor szabadkozni kezd a megjelenése miatt, csak óvatosan legyintek egyet.
-Ugyan, rá se ránts, engem egyáltalán nem zavar... -majd az ajánlatát hallva- Áh, nem akarunk itt kifosztani téged... Bár az tény, hogy eléggé hideg van idekint... Na jó, nem eléggé hideg van, ez nálam már a nagyon-nagyon-nagyon hideg van kategória... Hát... Végülis megnézhetjük... -próbálok valami értelmeset reagálni a kérdésére, bár amennyire zavarban vagyok, elég össze-visszára sikerül.
Lopva Sarah-ra pillantok, hogy esetleg ő is átvehetné a szót, amennyiben őt nem érintették ennyire érzékenyen az előbbiek... Vagy ha a korábbihoz hasonló stílu megjegyzései lennének akkor azokat inkább hanyagolja, ne rontsunk a helyzeten. Így se könnyű... Mindenesetre mielőtt még túl kínossá válna a bekövetkezett kis csend, óvatosan a fiú felé fordulok séta közben (amennyiben elindultunk a kifőzde felé).
-Dennis? -szólítom meg, majd várok egy kicsit hátha felém néz közben, de ha nem, akkor egy kis hatásszünet után folytatom- Mr. Morgan tényleg olyan... furcsa volt. Azt nem tudom megmondani, hogy miért, de... talán... valamiért olyan rossz, nyomasztó érzés fogott el a közelében, pedig csak egy pár percig találkoztunk. Gondolom, apukád révén te már többször is találkoztál vele... Te is hasonlóan érzed magad a közelében? Vagy hogy értetted azt, hogy nem bírod túlzottan?

Na, mi az, csak kicsit kedveskedni akartam, erre mindenki arca lángba borult körülöttem, de hát most már nem tudom visszaszívni akármit is gondoltak bele, így csak gondolatban vontam egyet a vállamon.
Aztán a kínos feszengést a fiú főnöke zavarta meg, és már felkészültem, hogy szerencsétlen srácot jól le fogják tolni ráadásul miattunk, de ez a kedélye, kissé tájszólással beszélő fickó, inkább a szárnyai alá vette a kissé bátortalan Dennist és egy jó randi reményében felmentette a további munka alól. Persze ezzel a feltételezéssel csak még jobban zavarba hozott mindenkit, habár én nem vettem magamra, de a többiek arcszínéből és kinyögött szavaiból erre a következtetésre jutottam.
Persze nem mondom, hogy nem éreztem semmit a fiú iránt, de ez inkább a sajnálkozás volt, hogy ilyen csalással áldotta meg a Teremtő, és ezért szimpatizáltam vele, na meg az sem volt elvetendő, hogy talán ő lesz a mi emberünk, aki segíthet tovább lépni az ügyben.
Mikor szabadkozni kezd a ruhája miatt és a közeli kifőzdét ajánlgatja, én máris rábólintok, hiszen jobb is, ha valami normális helyen beszélgetünk, ott csak nem akarnak megtámadni minket majd.
Mikor aztán kisebb hezitálás után Ratna is rábólint és megnyugtatja a srácot, hogy igazán nem zavar minket a szerelése egy rövid köszönés után, amit a még mindig vigyorgó főnök felé megejtettünk, már el is indulunk a nevezett kajálda felé.
Hagyom, hogy kissé előttem lépkedjenek, mert a barátnőm eddig is jobban megtudta beszéltetni Dennist, de azért fülelek, hogyha kell én is kérdezni tudjak.
Kíváncsian vártam a fiú válaszát Ratna jól felépített kérdésére, hogy aztán én is feltegyen az enyémet.
- Vagy csak azért nem szimpatikus neked, mert, mint említetted Piercon hadnagyot jobban kedvelted és ő átvette a helyét? Egyébként tényleg elég nyomasztó a fazon.