Tibutty Tamity lakása

Lily felkacagott.
- Az egészet nem veszi el, de te annyit mocorogsz, hogy a te esetedben mondhatjuk ezt is – jegyezte meg viccesen. – Különben is, ma pompásan kell kinézned… - Természetesen az arcára kissé sértett kifejezés költözött, mikor meghallotta Bogyó első reakcióját, miután megcsodálta az ő remekművét, de ezt igyekezett leplezni… Na jó, igazából odadobott egy mondatot (Ha nem tetszik, visszacsinálhatjuk az egészet.) a lánynak, aztán elkezdte megkeresni a többi ruhát…
Amivel engem akart a sírba vinni. Bogyó válaszára halkan felkuncogtam és megráztam a fejemet.
- Őszintén szólva, nekem sokkal jobban tetszik az a féktelen, szeleburdi, energiabomba csajszi, összekócolt hajjal és durva mozgáskultúrával, mint egy a valaki itt. De pont ezt akarjuk. Maszkban megyünk és álruhában, kedves hugicám, különben hamar elkapnának – húztam el a számat a kellemetlen első próbálkozós emlékeimre. A kérdését hallva felcsillant a szemem, ahogy megjelentek a sokkal kellemesebb emlékeim. – Tess jól van. A legnagyobb rendben. Nem is lehetne semmi se ennél jobban – vigyorogtam, mint egy idióta.
- Na jó, elég legyen! – pufogva jelent meg Lily, megragadott az egyik kezemnél. Zászlóként lobogtam utána, olyan gyorsan sietett, hogy végre kész lehessen velem is. Férfi létemet nem hazudtoltam meg azzal, ahogy viselkedtem egész végig. „Ez most minek?” „Mikor leszünk kész?” „Ezzel meg akarsz öletni?!” „Normális vagy? Ezzel, nehogy közelíteni merj felém!” És még ehhez hasonló kérdések, mondatok hagyták el a számat az első pár percben, de aztán egy profihoz illően lenyugodtam és igyekeztem csendben végigvészelni a következő perceket… Azért szerintem haladás, ha valaki nem rohan ki a szobából, mikor az ő jelenlétében nyitják ki a sminkes táskát, mint a világ egyik legijesztőbb dolgát. Így hát csendben tűrtem és hallgattam, főleg akkor, mikor Lily belekezdett a sebekről kialakított véleményének az elmondásába, nem igazán nyomdafestéket tűrő szavakkal cifrázva meg a monológját…
- Na, hogy festek? – léptem be a szobába enyhén széttárt karokkal, lejjebb biccentett fejjel, hogy az érzéki pillantást és a csábító, féloldalas mosolyt még inkább kihangsúlyozzam. Lee tényleg tökéletes munkát végzett. A fekete csillogó cipőtől kezdve, az élére vasalt nadrágon át, a fekete frakkon, a hófehér ingen és a fekete csokornyakkendőn keresztül egészen a frakk hátán készített két szolid vágásig minden tökéletes volt. Az utolsó, hozzáadott pluszt alkalmazva a fekete szárnyaim ráadásul még különlegesebbé és egyedibbé tették ezt az öltözetet. Őszintén? Ebben a pillanatban oda és vissza voltam magamtól, hogy az új, szoros kötés ellenére tudok normálisan mozogni, nem szédülök a vérveszteségtől és ilyen jól nézek ki. Mindezt egyszerre. Ám Bogyó bosszankodása eléggé lelohasztotta a kedvemet. Egy-két másodperc után eltűnt az arcomról a vigyor, hogy egy sort értetlenkedjek, azonban az utolsó pillanatban egy nyugodt, bátorító arckifejezésre váltottam inkább.
- Ugyan hugicám, én is ugyanannyit szenvedtem, mint te. Tudod, ez nekünk férfiaknak még rosszabb, mint nektek – indultam el felé, majd elé érve a derekánál az egyik kezemmel megöleltem a másikkal meg a fejét vontam magamhoz és megnyugtatóan simítottam párat a haján. – Gyönyörű vagy és minden a legnagyobb rendben lesz, meglásd. Okosabb vagy náluk… Nos és egy kicsi idegesebb a kelleténél… - hajoltam el tőle, az egyik kezemben tartva az egyik fülbevalóját. Biztos voltam benne, hogy más helyzetben megérezte volna a gyors ujjaimat, azonban az, hogy sikerült még vele is ez a trükk, azt mutatta, hogy tényleg feszült volt. A szám komisz mosolyra kúszott és még fel is nevettem, ha bosszúsan elkapta volna az ékszert vagy ha csak valahogyan másképp adta tudomásomra, hogy mennyire nem értékelte ezt a bemutatót. – Nyugi, csak bemegyünk jó pofizunk velük, miközben szépen kizsebeljük őket. Egyszerű menet – adtam neki egy vigasz puszit, majd Lee felé fordultam, miközben mindannyian a bejárat felé tartottunk. – Köszönök mindent. – Menet közben magamra kanyarítottam egy elegáns, fekete, hosszú kabátot, amit egész éjszaka a meghűlésemre hivatkozva nem fogok levenni. Hmm, ehhez igazán jól jött ez a sápadt arcszín. Nem azt mondtam volna, hogy máskor is hasba akarom magamat szúratni, de most hasznosnak bizonyult.
- Persze, persze… - morogtam nekem Lee. - De engedd már el a lányt, tud ő egyedül is menni!!!

//Előzmény: Brooklyni utcák , Bogyónak//

Aprót kevertem a paradicsomlevesen, amit épp a tűzhelyen melegítettem fel. A húsgombócok épp a mikróban forogtak és én a konyha közepén táncikáltam egyik kezemben a fakanállal, a másikban pedig az újonnan felkapott művészeti tárgyak listáját olvasgattam, miközben a rádióból szóló nagyon rossz, mégis fülbe mászó tömegslágert tátogtam vidám fejbillentéssel. Egyszóval egy tökéletes nyári napon, apró szárnymozgással és csípőriszálással elütöttem az időt, mielőtt elindultam volna Tess-hez. A kinti, esős, lehűlő levegőt szívtam be újra és újra. Ekkora kibélelt háttal isteni volt az a hideg, ami beáramlott a lakásomba.


A boldogság és az önfeledt érzés, amely elöntött, egészen az erőteljes kopogásig tartott. Azonnal lehalkítottam a rádiót, hogy meggyőződjek róla, tényleg kopogtak… nos, ezt a dörömbölést nehezen lehetett volna bármivel is összetéveszteni. Ám a folyosón haladva és aztán meghallva azt az ismerős, szeretett hangot, már meggyorsítottam a lépteimet. Csak egy combközépig érő, sötétkék alsógatya és a két fekete szárnyam öltöztetett, de nem érdekelt. Azonnal feltéptem az ajtót…


- Bogyó… - nyögtem fel döbbenten, mikor megláttam azt a csontig elázott csupasz kis majmot. A haja erősen az arcához tapadt, csakúgy, mint a ruhája a testéhez, a tincsei végéből csöpögött a víz és reszketett. Szörnyű látványt nyújtott, ami már alapból megemelte a pulzusomat. De az, ahogy a nyakamba vetette magát, már ténylegesen kezdett kihozni a nyugalmam területéről. Egyszerre fogtam fel, hogy a kipirosodott arca nem a melegtől olyan és az arcán legördülő esőcseppek igazából könnycseppek voltak. Automatikusan a karjaimba zártam, a szemem döbbenten kikerekedett, miközben megfordultam és az egyik szárnyamat kinyújtva löktem egyet az ajtón, amely ez után hangosan becsapódott.


- Mi?... Hogy?... – vágtam közbe néha, ahogy hallgattam a hebegését-habogását. Bár a dobhártyám a két centis bömböléstől majd kiszakadt, nem érdekelt. – Bogyó, Bogyó, hé, sss… - csitítgattam. Meg nyugtatólag a hátát simogattam miközben szépen a konyhába tereltem, hogy leültessem egy székre. Ám, a történet előrehaladtával egyre inkább elöntött a döbbenet helyett a mardosó düh. Többször is végignéztem rajta, hogy tényleg jól van és egyelőre nem akadtam ki, mert nem akartam még jobban felizgatni. De mivel nem tudtam itt hagyni, (Te jó ég, EZEK után???!!!) helyette csak szorosan leültem egy mellette lévő székre (ha nem bánta, az ölembe is vontam) és a szárnyaimmal körbeöleltem mindkettőnket, hogy legalább ennyire védjem a hidegtől.


- Ann, ne aggódj, megúsztad, nincs semmi baj, már itt vagy mellettem, itt, ha az életem múlik is rajta, megvédelek hugicám. Nem fog bántani most már senki… Sss… - ismételgettem, észveszejtően erősen kapaszkodva ebbe, ami még visszatartott attól, hogy leordítsak valakit idegességemben. Hogy valamennyire azért levezessem a dühömet, elkezdtem előre-hátra ringatni, attól függetlenül, hogy hol ült.

- Tudom, tudom… - motyogtam és míg a szárnyamat körénk tekertem és ringattam, az egyik kezemmel a hátát, a másikkal pedig a haját simogattam szépen ütemesen, hogy végre teljesen megnyugodjon. Egyelőre nem bírtam a dühömmel foglalkozni, az aggódás sokkal jobban teljesedett el rajtam, miközben elnéztem az ijedt arcát. Mikor felemelte a kezeit, a vizes haját cirógató kezemmel elkaptam, a tenyerembe zártam és óvatosan megpusziltam ott, ahol kipirosodott a bőre. – Ügyes voltál és nagyon bátor, ilyen esetben nem tehettél volna többet – tettem hozzá, miközben a másik kezét is a két tenyerem közé vettem és finoman elkezdtem dörzsölgetni őket, hogy ne reszkessen annyira az idegességtől. A színét sem akartam látni annak a rohadéknak. Még a nyomát se ennek a stricinek. Az rendben volt, hogy többször kellett eljátszanom valakit, de mikor egy strici alakításáról volt szó, akkor sem süllyedtem egy gerinctelen féreg szintjére. Annak örültem leginkább, hogy csak egy(?) csók csattant el, még ha nem is a legkedvesebb formában. Mit csináltam volna, hogy ha tovább tudott volna menni?! Atya ég…


- Bogyó, vannak olyan emberek, akik gonoszak és kötekedőek. – És azok, akik felkerültek a halállistámra. – Ezen sajnos nem tudsz változtatni, mindig lesznek a világban ilyenek, ezt te is megtanultad már. – De nemsokára egyel kevesebb lesz. – De pontosan miért maradtál ott, mikor láttad, hogy baj lesz? Miért nem változtál át legalább? – Kérdeztem fáradtan. - Kicsim, neked nem kell olyan bátornak lenned, mint nekem vagy Adamnek. – Bár itt az Adames résznél lélekben elhúztam a számat. – Lány vagy, sosem leszel olyan erős, mint egy férfi és ez nem is baj. Bizonyítani akartál? Ha máskor ilyen helyzetbe kerülsz, vagy menekülj el… vagy – jutott eszembe valamit és egy pillanatra abbamaradt a ringatózásom. – Ha szeretnéd, megtaníthatok pár fogást, amit te is tudsz alkalmazni ilyen helyzetben… Igen… Meg kell védened magad. Nem engedem, hogy többször ilyen előforduljon… - pusziltam meg a homlokát és szorosan magamhoz vontam, miközben a víztől, már az alsógatyám is elkezdett benedvesedni… Na jó, ez így már elég kellemetlen helyzet volt. Tovább gondolkoztam. Kezdett elegem lenni, hogy egyre többször hallottam olyan esetről, amelyben nem tudtam megvédeni. Sőt. Egyszer én kevertem olyanba. Egyszerűen féltettem és most már az aggódás mellett megjelent a csalódottság érzete is – hiszen nem voltam elég jó ahhoz, hogy ott legyek, mikor bajban volt. Nem voltam elég jó testvér. Ebben is elbuktam, mint abban, hogy a vérszerinti testvéremet megvédjem…


- Mondd ez pontosan hol történt? – kérdeztem meg hirtelen, pár másodperc hallgatás után… Rendben, tán baj volt, hogy már a kezeimet láttam ráfonódni ennek a Carlosnak a nyakára, hogy egy kicsit megdolgozzam?! Ha megmondta a lány, biccentettem egyet és tovább ringattam. – Rendben. Ne aggódj, ezek után soha a büdös életben nem fog a közeledbe menni. Gondoskodom róla – simítottam ki pár tincset a hajából. – Nagyon rossz volt? – bukott ki a hülye kérdésem és ismét magamhoz húztam.


- Azért most már jobban vagy? – tettem hozzá kicsivel később, mikor már úgy éreztem, hogy elkezdett lenyugodni. Hirtelen csilingelt a mikró, mire a tárgy felé kaptam a fejemet. Aztán a vizes gatyám érzete is ismét befurakodott az elmémbe. – Gyere – intettem neki, felkeltem, gyorsan kikapcsoltam a masinát, majd betereltem a fürdőbe és a fejére dobva egy jó puha fehér törülközőt, elkezdtem szakavatott mozdulatokkal kidörzsölni a vizet a hajából. Miközben az anyag eltakarta az arcát én elgondolkozva elnéztem a feje felett a fürdőszoba közepén állva.

Ahogy elkezdte ecsetelni, hogy miért nem ment el és hogyan akart nekik segíteni, finoman megsimogattam az arcát.
- Bogyó… Ez nagyon kedves dolog volt tőled és a te helyedben én sem találtam volna jobb megoldást, azonban rossz végéről fogtad meg a dolgot. Mindenkit nem menthetsz meg. Azok a lányok, akik ilyenre kényszerülnek, különböző okok miatt csinálják azt, amit. Sőt, valamelyikük még szereti is. Hogy pont annál és akkor legyél, akinek ténylegesen szüksége van a segítségedre, nagyon kicsi az esélye. Megértem, hogy mi mozgatott és akármit mondasz bátor voltál és büszke vagyok rád… Na, meg dühös is, hogy belekeveredtél egy ilyesmibe – tettem hozzá morogva. – Egy valamiben mégis igazad van. Ha segíteni akarsz az embereken, meg kell tanulnod egyedül helyt állni és azokat a cselekedeteket elsajátítani, kitapasztalni, amivel eredményesen tudsz fellépni. Nem vagy haszontalan, aki a húgom, az sosem lehet haszontalan… Kicsim – mosolyodtam el kedvesen és ismét nyomtam egy puszit a homlokára, még mindig vigyorogva.
- Igen, ha ügyesen csinálod, biztos megérzi, akár napokkal utána is – vigyorogtam el rövid ideig, mivel örültem, hogy végre elterelhettem valamivel a figyelmét. Az, hogy megérezte a szándékomat, nem volt meglepő, de a tiltakozását hallva nem dobódtam fel. Savanyúan elhúztam a számat. – Rendben, de minimum szólsz, ha úgy érzed, hogy meg akarod bosszulni. Végül is, igazad van, ez a te játszmád. De meg fogom neked keresni - tolvaj vagyok, gyerekjáték lesz megtalálnom. Vagy ha véletlenül összefutsz vele, hívj fel! Nem érdekel, hogy a város másik végében leszek vagy netán éjnek idején fogsz felébreszteni, de hívj fel! Odamegyek veled együtt. És már előre ígérd meg, hogy addig nem csinálsz semmit, amíg oda nem érek – tettem hozzá szigorúan, hogy érezze a mondanivalóm komolyságát. Ha elfogadható reakciót kaptam, bólintottam egy aprót.
A következő kifakadására először nem bírtam semmi értelmeset reagálni. Sajnos nem mondhattam azt, hogy mindent rendbe hozok, meg nem történtté teszem az egészet, hogy ne aggódjon, ez csak egy rossz álom. Kényelmetlen és kifejezetten bosszantó volt így látni őt. De a tehetetlenségem tovább fajult, mikor a Tess-szel való kapcsolatomat ecsetelte. Mosolygunk mindig?
- Tényleg? – tört fel belőlem a kérdés közben, épp eléggé halkan, hogy ne zavarjam meg a lányt a beszédben. Miután befejezte felsóhajtottam. – Figyelj, az első nem jelent semmit. Tudom, hogy nehéz ezt most elhinni, de idővel már pozitívumként is meg tudod emészteni. Gondolj arra, hogy nem csak a legjobb részét tapasztaltad meg, hanem tudod, hogy mint minden másnak, ennek is van árnyoldala. Sokkal több tapasztalatod lesz, mint azoknak, akik csak a rózsaszín részét ismerik, mert azoknak elképzelésük sincs, hogyan védjék majd ki az ilyeneket, ha olyan helyzetbe kerültek, mint te. Nem azt mondom, hogy az első tapasztalatnak ez a legjobb, Isten ments! De belekóstoltál… Soha többet nem kell. Esküszöm kapsz egy telefont, amelyben csak az én számom lesz! Vészhívónak tökéletes. Attól nyugodtabb lennél? – Ezt a pillanatot választotta a mikró, hogy sikítást váltson ki a lányból. Megadóan és türelmesen tűrtem, amíg realizálta, hogy a tárgynak nem fognak szörnykezei nőni, hogy kitépkedjék a zöld haját, aztán megcsóváltam a fejem. – Hogy veled nem lesz nyugodt az életem, az már egyszer biztos…
A törülköző egy pillanat alatt megállt a kezemben a kérdés hallatán. Őszintén szólva megdöbbentett, de akaratlanul visszaemlékeztem, mintha Bogyó ezzel a kíváncsiságával parancsba adta volna, hogy nosztalgiázzak. Az eddig bután elrévedő tekintetem felélénkült, a szemem kitágult, majd hogy emésztgettem a dolgot, ismét egyre nyugodtabbá váltam. Felemeltem a törülköző szélét, hogy belessek a lány mini-sátra alá, aztán meglátva az arcát, elmosolyodtam. Ideje volt megnevettetni.
- Nos – kezdtem bele, visszaejtettem a törcsit és tovább folytattam az anyag beledolgozását a fejbőrébe – a világ legundorítóbb dolga volt. Legalábbis öt éves fejjel azt hittem. Az egész az óvodában bontakozott ki, az első évem után. A lányok a Süni csoportunkban a második évet úgy kezdték, mintha megbolondultak volna. Ám ez nem ért véget, ahogy múltak a hetek, az őrület egyre rosszabb lett. Mindig, mikor kimehettünk az udvarra azok az ördögi copfos angyalarcú lányok hajtóvadászatot rendeztek ellenünk. Minket kergettek, hogy megtudják tőlünk, melyikükbe vagyunk szerelmesek. A mi csoportunkban tizenkettő lány volt és rajtam kívül három fiú… Azt hiszem el tudod képzelni, hogy milyen jó kondiban voltunk, vajon miért tudtuk az összes rejtekhelyet és minek volt köszönhető, hogy mi voltunk a leggyorsabb fára mászók. Egyszerűen megőrültünk tőlük, rettegtünk, ha csak a hangjukat meghallottuk. Minden délután egy újabb vadászidény nyílt meg – ledobtam a törülközőt a kád szélére, majd felkaptam egy hajkefét és odaadtam neki, hogy bogozza ki a tincseit, mielőtt odaadtam volna neki a hajszárítót. Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mintha ismét az óvodában lennék, de most babáznék. Brrr…
- A legszebb és leghatározottabb lány, Camille volt. Ha nem állt volna fel a szőr (most már toll) a hátamon tőle, talán még tetszett is volna, úgy, ahogy egy kiskölyöknek tetszik valaki… Egy nap, aztán eljött az ítélet napja. Nem voltam túl gyors, három lány elkapott, Camille, pedig aki vezette a csapatot odajött hozzám, belemászott az arcomba és azzal ijesztgetett, hogy megcsókol. Elszámolta a távolságot. Nem csak ijesztgetett vele. Nyálas volt, gusztustalan, meleg, de szerencsére nem sokáig tartott, mivel én is és a lányok is nagyokat „fújj”-olva elszaladtunk, ki-ki a saját útján – fejeztem be a régóta dédelgetett történetemet. Az utolsó mondatoknál kínomban kerültem Bogyó tekintetét, de most felnéztem rá (kezemben a hajszárítóval) és nyugodtan elmosolyodtam. – Ne mondd el senkinek! – ha esetleg felnevetett volna, csak gúnyosan felhorkantam. „Igen, igen, nagyon vicces…” tettem hozzá morogva, aztán kihúztam egy fiókot és elkezdtem benne kutakodni.
- Az a nagy szerencséd, hogy éhes kedvemben vagyok, nem pedig gyilkolós kedvemben. Tessék – dobtam meg egy fekete alapon Sziámiáút és pár Hupikék Törpikét ábrázoló rövid ujjú pólóval, meg egy combközépig érő sötétkék tréninggatyával. – Még szerencséd, hogy Lee hagyott itt néhány ruhát…

Nem lehetett haragudni rá, ezt már vagy ezredszerre állapítottam meg, mialatt a szárnyaimat pesztrálta. Nos, főleg akkor nem tudtam komoly arcot vágni, mikor kijelentette, hogy Tess-szel olyanok vagyunk, mint két oxitocinnal teletömött diliházi szökevény. A kérdésére felnevettem, olyan komolyan adta elő magát.

- Ha akarod, kipróbálhatod, a világ legkiválóbb párnái – biztosítottam őt vigyorogva és helyeslően bólogattam. A telefonos megszólalására csak hümmögve megráztam a fejemet, de nem tagadólag, egyszerűen elgondolkoztatott, amit mondott… Na, majd mielőtt elmegy, gondoltam és nem foglalkoztam többet a témával, csak megnyugtattam, hogy segítek megtanulni használni. Nos, egészen a következő kérdéséig voltam higgadt. Megmerevedtem ültömben, döbbenten rá emeltem a tekintetemet, miközben végignéztem rajta, aztán néhány pillanatig a szemébe fúrtam a pillantásomat, keresve a tekintetében valamit. – Komolyan ezt mondta? – kérdeztem hitetlenkedve. Miután felelt, felciccegve megráztam a fejemet és egy megnyugtató mosolyt küldtem a lány felé. Megsimogattam a feje búbját, hiszen tudtam, hogy mennyire imádja. Gondoltam ezzel még jobban alátámasztom a szavaim hitelességét. – Ne aggódj, nem igaz, csak azért mondta, mert tapasztalatlan vagy. Semmi ilyesmitől nem kell tartanod… De azért máskor készíts fel lelkileg ilyen kérdések előtt, jó? Nem szeretem az ehhez hasonló meglepetéseket.

- Még hogy sündisznó – morogtam, keresztbe tett karokkal és morcos arccal, játszva a sértődöttet. Őszintén? Soha a büdös életben nem csinálok hülyét magamból senki előtt… De… Hát, Bogyó most kivétel volt. – Tollas a hátam, nem tüskés!

- Nem, nem Tess volt – fordultam el és szétterítettem a törülközőt, hogy megszáradjon. Csak tudnám miért tudok erről ilyen könnyedén beszélni előtte! – Meglepő, de volt előtte pár hosszabb-rövidebb kapcsolatom... Vegyük például Ninát – tettem hozzá komorabban, majd ismét ellágyult a hangom, mikor arra a szőke, gyengéd szépség jelent meg előttem. - De Tess az más. Ő különleges. Ő el tudott fogadni olyannak, amilyen vagyok… - csaptam egy lágyat a szárnyammal, hogy érzékelhesse mire gondolok. Itt bár mondhattam volna tovább, hogy ettől függetlenül teljesen megvisel, hogy az, akit szeretek egy betegségtől haldoklik és minden nap egyre gyengébb és gyengébb, mégsem akartam elrontani a mostani hangulatot ezzel. Összepasszíroztam a számat egy vonallá és egy pillanatra belenéztem a tükörbe, hogy rendezzem az arcvonásaimat.

- Neki sem én voltam az első… Nem mindig az lesz életed szerelme, akivel először kerülsz ilyen közel – fordultam a lányhoz. – Mi?! Hát persze! Miért, azt hiszed, hogy akkora vadállat vagyok, hogy azonnal letámadtam?! Az ő beleegyezése nélkül? – rosszallóan ráztam meg a fejemet. Na jó, itt is ferdítettem a dolgokon. A vele való kapcsolatom egyéjszakás kalandnak indult, amelyen gyorsan túl leszek… aztán nézzük csak meg hova lyukadtunk ki. Meg lettem láncolva, le a földhöz – hozzá. – Én sosem fogok se vele, se veled erőszakoskodni, sehogy, semmilyen értelemben. Ezt jegyezd meg tökmag – koppintottam rá az orrára, majd kimentem a fürdőszobából és míg ő hajat szárított és átöltözött, átvettem a vizes alsógatyámat és fölé még egy hosszú szárú tréninget húztam, ami pizsamaként funkcionált. Utána gyorsan bekaptam pár falatot, eltakarítottam a konyhában a piszkos edényeket, majd betámolyogtam a nappalimba ágyazott háló”szobába” és ledőltem a hatalmas ablakokkal körülölelt ágyra. A hasamra feküdve, szó szerint bezuhantam, a mozdulatomat a szárnyam lassabban és elegánsabban követte, mivel a levegő lelassította, hogy aztán az ágy két oldalán lefolyva, hatalmas nagy területet foglaljon el a padlón.

A szememet behunyva már majdnem elaludtam, mikor meghallottam a csattogó lépteket. Az ajtó felé fordítottam a fejemet, enyhén megemeltem a szárnyamat, hogy kilássak alóla és lustán felnyitottam az egyik szememet, hogy ráhunyorítsak a lányra.
- Csitt legyen… - szakítottam félbe rekedtes álmossággal annál a résznél, hogy „De igazából... ha nem gond...”, még jobban megemeltem a szárnyamat és megpaskoltam az ágyat mellettem, ha netán megint ott akart volna aludni. Ha nem, még ott volt a nappaliban lévő kanapé és a vendégszoba. A puszira csak felhümmögtem és hatalmas nagy puffanással visszaejtettem a fejemet a párnára. – Jójójó… - legyintettem párat a kezemmel. - Aludjunk már, holnap négy helyre be kell törnöm, rengeteg lesz a lopnivalóm. – És elviharzott… - Nem igaz… - motyogtam bele a párnámba fojtott hangon. Aztán hirtelen realizáltam, hogy mit tettem. Te jó ég, mit tettem?! Riadtan felpattantak a szemeim, az álmosság azonnal elszállt belőlem, felnyomtam magamat és a saját lábamban megbotolva, ugrálva, előre nyújtott kezekkel loholtam a konyhába.

– Csak a sütit ne!!! Azt Tess-nek vettem!


//Én is köszönöm, mint mindig, ez is csúcs volt! ^.^ //

//Előzmény: https://postoutsiders.hungarianforum.com/t15p225-staten-island-i-egyetemi-korhaz#20953
és hangulatzene: https://www.youtube.com/watch?v=i7MLT4MmAK8 //


- Szívesen – feleltem és pihekönnyű testét ismét feljebb emeltem, hogy egy finom orrcirógatással letöröljem a könnyeit. Újra csaptam egyet szárnyaimmal, a bennük lévő erős, nagy izmok energiától fűtve dolgoztak.

- Tudod, én úgy látom, hogy csak miattad gyönyörű minden. Az őrületbe kergetsz a szépségeddel – tekintetem az arcára szegeződött, elgondolkoztam és egyben csodáltam ezt a szárnyak nélküli égi teremtményt a karjaimban, a napfény lágy, vöröses narancssárga sugarai árnyékokat varázsoltak lágy vonásainak. Hangom őszinte volt, nem gondolkoztam egy percig sem a válaszon. Csak kibukott, a lélek tisztaságával az igazság, amelyet akkor éreztem. Sőt, minden egyes szívdobbanásommal meggyőződve tudtam… Ahogy repültünk a szemem a távolba révedt, eltompította agyamat a magasság és a szárnyalás, míg lelkemet a lány jelenléte édesítette. Néha-néha felsóhajtottam és lenéztem a törékeny szerelmemre. Élveztem, ahogy egyre inkább bújik hozzám, nagyon jól esett az a ragaszkodás és szeretet, amit kiéreztem belőle. Szükségem volt rá. Mindig is szükségem lesz rá.
Selymes hangját hallva csak felhümmögtem egyetértően és balra kanyarodva, pár erő teljeset csapva elindultam a háztetők felett suhanva a hatalmas épület legfelső emelete felé…

…

A takarítónő nyitva hagyta az ablakot, így mikor már csak pár méter választott el minket a ház oldalától, aprókat és sebesen csapkodva lefékeztem, majd egy jól elkapott légáramlattal máris leereszkedtem az egész alakos ablakon belülre, közvetlenül a nappali padlójának a szélére. Finoman és óvatosan, először lábujjhegyre érkeztem, majd a legsimábban váltottam lágy, zökkenőmentes lépésekre. Becsuktam a szárnyamat és lassan, lomhán sétáltam beljebb a csukott ablakokkal szembe, közvetlenül az egyre kevésbé látszódó Napot látva, ahogy eltűnik a modern épületek mögött. Tess-t még mindig a karomban tartottam és eszemben sem volt letenni. Pillantásomat az arcára vezettem, komor, elgondolkozó arcomra egy halvány mosoly költözött, ahogy a pislogását, a mellkasának emelkedését figyeltem, ahogy közvetlenül hallhattam a levegővételeit. Alig éreztem a súlyát, így cseppet sem izzasztott meg a tartása.

- Én kis Porcelámbabám… - leheltem és magamhoz húzva megcsókoltam. Csak csókoltam és csókoltam, élveztem ajkainak édes ízét, miközben a karomon az izmok megfeszültek, ahogy finoman, mégis erősen szorítottam magamhoz. Mikor elváltak ajkaink, még mindig nem raktam le, csak a lábát elengedtem és feljebb dobtam épp annyira, hogy legyen időm a feneke alatt az egyik csuklómat megfogni a másik kezemmel, így ülőhelyet biztosíthassak neki az alkaromon és a kezemen. Így az egyik lába az egyik oldalamon, míg a másik a másikon volt és ha biztosabban akart a karomban maradni, akkor át kellett karolnia a nyakamat a karjaival. Fejemet muszáj voltam felemelni, ha a szemeibe akartam nézni, mivel sokkal feljebb került, már majdnem elérhette így a két métert is.

- Mivel ilyen ügyesen kiálltad ezt a szörnyű próbát a kórházban édesem, bármit kérhetsz tőlem. – Az államat a mellkasának döntöttem és kiskutya, megadó szemekkel néztem fel rá. – Bármit megteszek, amit mondasz. A tiéd vagyok… - elmosolyodtam. – Én vagyok a Dzsinn, aki kiszabadult a lámpásból… Csak neked nem csak három kívánságod lehet – villantottam meg csibészesen, mégis lágy utóízzel a fogaimat. – Szóval mondj bármit, akármit. És én megteszem. Te uralkodsz felettem.

Simogatása megborzongatott, de a válasza még inkább libabőrössé tett. Olyan finoman tudta kimondani ezeket a szavakat, ördögi játékkal, érzékiséget csempészve beléjük… hogy… hogy azt szinte tanítani kellett volna. A csókját örömmel fogadtam… Akár az évek múlását sem vettem volna észre így, ebben a pozícióban. Ám a boldogságba ismét belekevertek egy kis keserűséget. Mikor először elhúzódott, nem tudtam mi akarhat, de fészkelődését érezve azonnal leraktam. Aggódtam érte és ez az arckifejezésemen tökéletesen is látszódott, főleg a mély árkokat építő homlokráncolásom. Letéve a földre, láttam a lábai remegését és a bizonytalanságot a mozdulataiban.

- Ho-hó, csak óvatosan! – intettem meg, miközben hagytam hogy belém kapaszkodjon. Másik kezemmel átkaroltam a vállát, hogy biztosabban álljon. Ahogy megérkeztünk a kanapéhoz, csak mint egy rakás szerencsétlenség, úgy néztem ahogy összegömbölyödik, mint egy kiscica. Körülnéztem és mikor megpillantottam, amit kerestem, egy gyors mozdulattal érte kaptam, aztán ráterítettem a takarót a lányra, amely eddig a kanapé karfáján nyugodott. Nem siettem a betakarásával, alaposan eligazgattam rajta. Munkám alatt, pedig elkezdtem mesélni.

- Tudod, ez egy régi helyzetre emlékeztet. Jó pár éve történt, mikor még úgy gondoltam, hogy mindenkitől és mindenhogy bírok lopni, hogy egy szemernyi lelkiismeret furdalásom sincs. Karácsony volt. Még a hülyének is leesik, hogy a hatalmas és drága ajándékokkal megtömött házakba ilyenkor a legkifizetődőbb betörni. – Vállat vontam. – Gondoltam üsse kavics, én is megcsinálom, necsak a profik nyerjenek ezen az időszakon. – Kész lettem, még egyszer leellenőriztem a betakargatásom gyümölcsét, majd kedvesen végigsimítva az egész testén, végül törökülésben helyet foglaltam a földön, Tess fejéhez közel. Miközben tovább meséltem, a hideg, apró kezét az enyémbe temettem és apró simogatások közepette igyekeztem felmelegíteni.

- Kiszemeltem egy házat, elterveztem mindent. Miután leszállt az este és végre bent voltam, tudod, milyen látvány fogadott? – Kicsit vártam, majd folytattam. – Egy kisgyerek a kanapén reszketve alszik. A mellette lévő asztalon süti és tej előkészítve. Próbáltam nem foglalkozni vele, azonnal az értékekhez mentem és elkezdtem összerakodni egy zsákba őket. Hamar kész lettem, nem csaptam zajt, ám mikor elindultam volna kifelé, megesett a szívem rajta. Leraktam a batyut és betakargattam… A kis taknyos persze, hogy felébredt. – Morogtam, játékos zsörtölődéssel. – Álmosan a szemét dörzsölve felpillantott, majd a hihetetlenül szép, ártatlan kék szemeit rám emelve realizálta, hogy egy idegennel szemez. Az volt a mázlim, hogy szárnyam volt. Tess… ha láttad, volna azt, ahogy megjelent a remény és az öröm a szemében. Szó szerint érzékelni lehetett a különbséget.

- „Angyaaal!” kiáltotta félhangosan. Én nem tudtam mit csináljak… Végül elmagyaráztam neki, hogy a Télapó beteg lett és ezért az egyik angyalát küldte el az ajándékok kihordására. A szeme láttára kipakoltam az ajándékokat, úgy vigyorgott a kis tökmag, hogy majdnem körülért a mosolya közben, majd a tiszteletreméltó munkám végeztével, jutalmul leülhettem mellé és a kanapén nyomorogva belém tömködte a sütiket és a tejet… - Zavaromban elmosolyodtam és megvakartam a tarkómat. – Akkora megaláztatást még egy embertől sem szenvedtem el, mint akkor a kisgyerektől.