Central Park

Míg a Park kihaltabb részei felé rohantunk, hogy eltűnjünk a mögöttünk loholó bérencek elől, hirtelen kérdések tolakodtak a fejembe, és már éppen meggyanúsítottam volna, valamelyik üldözőnket, hogy kéretlenül kutakodik a fejemben,mikor a kérdés tartalma is eljutott az agyamig és kicsit meghökkenve néztem a mellettem loholó srácra.
- Szóval telepata vagy! Ez nagyszerű! - vidulok fel, hogy végre az én oldalamon van egy ilyen jellegű mutáns és nem az ellenség csapatát erősíti. - De, egyelőre kiszállhatsz a fejemből és szóban is kommunikálhatsz, ezt csak akkor használd, ha muszáj. - vetem még oda neki. - A válaszokat meg, ha nem bánod, majd ha lesz egy pár nyugodt percünk, megtárgyaljuk. - rántom be egy bokrokkal körülvett, eldugottabb útra. - Abban biztos vagyok, hogy egyelőre nem a halálodat akarják, hiszen egy árva lövés sem hangzott még el, pedig elég tiszta célpontok voltunk - súgom oda neki, miközben intek, hogy olyan csendben közlekedjen, ahogy csak tud.
Én tisztán hallom az üldözők trappolását és lihegését, és még valami mást is! Valaki rádión ad nekik utasítást és a fülesekből kiszűrődő hangokat is hallom, habár elég gyengén, érteni nem nagyon értem. Kérdés, hol van, aki irányít, de most a minket körülvevő nyolc ember azért fontosabb, és hogy a srácot kijuttassam innen, különben Szellem nagyon morcos lesz.
- A cél, hogy valahogy visszakanyarodjunk oda, ahol bejöttünk, mert ott van a motorom és azzal leléphetünk, ehhez viszont ki kell iktatnunk a közbenső akadályt. - intek a hátunk mögé. - Ha telepata vagy, tudod manipulálni az agyukat? Valamivel elvonni a figyelmüket? Lebénítani őket? Valami hatásos kéne. - osztom meg vele az elképzelésemet.

~Sajnos most is muszáj, a tüdőm épp másra kell.~
Rongybaba módjára rántják a bokorba, ő pedig ha akarna sem tehetne többet ez ellen, mint a megnevezett játék. Csendben tűr mindent, és jobb híján megpróbál fülelni, hátha elcsíp valami hasznos információt, mondjuk azt, hogy csak egy félreértés az egész, és igazándiból egy tök másik mutánsra vadásznak, mondjuk Rozsomákra, mert megunták az életüket. Szép is volna...
~Igazad van, tényleg el akarnak rabolni, hogy megzsaroljanak valami Szellemet. Azt nem tudom miért kellek ehhez én, fogalmam sincs ki az. A vicces, hogy múltkor valami doktornő is rajtam kereste...kezd az agyamra menni a fickó.~
Na persze Sheena szavai sem kerülik el a figyelmét. Ő is ezt a természetfeletti manust emlegeti a gondolataiban, aki morcos lenne, ha ő elpatkolna, milyen rendes tőle. Váváváááárjunk csak...
-Talán - feleli, most, hogy légzése valamelyest rendeződött - mármint, nem tudom rávenni őket semmire, de beszélni tudok hozzájuk...
~Ne hidd, hogy elfeledkeztem az előző témáról, de igazad van, egyenlőre koncentráljunk a túlélésre.~
-Illetve...elvileg ha túl sok információt küldök valaki felé, elképzelhető, hogy elájul - jegyzi még meg szemlesütve - bár, ez még csak egyszer történt meg.
Kiszemel magának egy marcona fegyverest, és rá kezd koncentrálni. Lényegében felmondja neki telepatikusan az összes htlm parancsot, ami csak az eszébe jut, kiegészítve egy kis Pascal-al, és a gyűrűk ura című könyvvel. Talán ez elég lesz...

Annak viszont örülök, hogy nem kell mindent a szájába rágni a srácnak, hanem teszi, amit kell, ez legalább bizodalomra ad okot. Biztos van már némi tapasztalata az ilyen helyzetekben, hisz nem lehet könnyű élete.
Arról viszont nem tudom lebeszélni, hogy ne a fejemben verjenek visszhangot a szavai, így igyekszem azokra csak akkor figyelni, ha nagyon muszáj.
- Akkor tedd meg, amit lehet, én meg a magam módján ritkítok a bagázson. – kapom elő a hátamra csatolt nunjakut. – Ha lehet, maradj itt, e mögött a fa mögött, mindjárt visszajövök..
Azzal már el is surrantam, hogy a bokrokat csörtető két úriember elé kerülhessek, lehetőleg azt a látszatot keltve, hogy jóval előttük járunk.
Az egyiket sikerült meglepnem, és a kemény bot vége nagyot csattant a koponyáján, jó pár órára kivonva őt a forgalomból, a másik viszont már felkészülten várhatott.
Ma viszont a szerencse napom is volt, mert ez sem volt mutáns, legalábbis elsőre egy pisztolyt rántott elő, amit az utolsó pillanatban tudtam csak felfelé kiütni a kezéből, de meglepetésemre nem dörrenést, hanem csak kisebb csattanást hallottam, majd egy darts nyílra emlékeztető valami esett a földre előttem. Gondolom valami nyugtató lövedék lehetett, ezek szerint tényleg nem a srác megölése a cél. Nem sokat álmélkodhattam a dolgon, mert egy láb száguldott a fejem felé, amit gyors reflexeimnek köszönhetően kerültem csak el, még így is súrolta a hajamat. Kihasználva, hogy előttem volt a támaszkodó lába, a nunjakuval egy nagyot rá is suhintottam, mire a fickó ordítva esett össze törött térdét markolászva, így már csak a fejére koppintottam egyet és ő is csendbe maradt. Ekkor hallottam meg Sean kiáltását és mellette még két másikat. Rohanva indultam vissza.

~Bocs, de ez nem olyasmi, amit ki lehet kapcsolni.~
Sheena-ból előtör a Ninja, vagy mi, amivel sikeresen lelombozza a fiút, ki amíg nem látta, milyen gyorsan verte péppé két támadóját, egészen büszke volt arra, hogy sikerült kiütnie valakit, igaz az ő feje is eléggé belesajdult a dologba.
-Hé te! - Kiált rá két másik fegyveres, kik hátulról közelítenek. Fogalma sincs, hogyan találtak rá, hisz Sheena minden értelemben jóval feltűnőbb nála.
-Segítség! - Kiáltja, s annyira meg van rémülve a semmiből felbukkant haramiáktól, hogy arra sincs ideje, hogy bele gondoljon, milyen nevetségesen hangzott ez. Persze támadói nem szándékoznak sok időt hagyni neki a kiáltozásra. Egyikük nyomban tüzet nyit rá kábító fegyverével, s már vidáman dörzsölgetné a tenyerét, a mesés váltságdíjról álmodozva, ám a nyilak félúton megállnak. Egy darabig még lebegnek ott, majd megfordulnak, s az egyik a fegyveres nyakába fúródik, a másik pedig cingár társát találja el, neki azonban lepattan a bőréről.
-No lám - állapítja meg lekezelőn, mialatt társa eldől, mint Darrow nagyi Ming vázája, és épp csak darabokra nem törik a betonon - Nem csak apuci ellenségeit örököltük? Helyes...
Közelebb lép, s mozgása valószínűtlenül nagy zajt csap kis termete ellenére, szinte még a föld is beleremeg. Bőrén megcsillan a lenyugvóban lévő nap fénye.
-Kitalálom, te vagy az ólomkatona? - Kérdi Sean, látszólag jóval magabiztosabban, mint amilyennek érzi magát.
~Hol vagy már Sheena?~
-Ki az a Sheena? - Kérdi az ellenfele, felvont szemöldökkel.
~Bakker, már megint. Remélem azért ő is hallotta...~

A kiáltás nem biztatott semmi jóval ezért igyekeztem minél előbb a helyszínre érni, de persze azért nem megfeledkezve az óvatosságról, hiszen a legoptimálisabb számításaim szerint is csak három támadót tettünk kispályára a nyolcból, és ha eltalál egy ilyen kis aranyos lövedék, akkor bizony, állati mutáns ide vagy oda, én is kidőlök, mint egy zsák.
Mikor egy nagyobb kört leírva közelítek ahhoz a fához, ahol Seant hagytam, már látok egy földön heverő férfit, meg egy másikat, aki éppen döngő léptekkel közelít a fiú felé, ami meglepő filigrán termete okán. Ez viszont csak annyit jelenthet, hogy mutáns és jó lesz vele csínján bánni. Ekkor robban a fejembe a srác sürgető kiáltása, ami után egy kis sóhaj hagyja el a számat, mert még a fülem is belecsendült.
~ Hallottam és szerintem fél kilométeres körzetben még pár száz ember! ~ ráztam meg a fejem.
- Én vagyok szépfiú! – lépek ki a bokrok és a fickó mögül, remélve, hogy magamra terelem a figyelmét.
~ Te meg, ha hallasz igyekezz a kijárat felé, lehetőleg használva valami fedezéket is. ~ koncentrálok Seanra közben.
- Úgy gondolom, jobb lenne, ha a saját súlycsoportodból választanál ellenfelet. – közeledek hozzá halk macskaléptekkel mosolyogva, miközben azon töröm a fejem, hogy mi lehet a képessége.
Mindenesetre a nunjakut megforgatom magam körül, majd egy gyors mozdulattal a válla felé csapok, de már rántom is vissza, hogyha valamerre elmozdul a bot következő csapása arra irányuljon.
Már nem foglalkozom a kölyökkel, csak erősen remélem, hogy teszi, amit mondtam.

~Jól van na! Még kezdő vagyok...~
-Azt hallom - szólal meg megint az emberrabló, szegény Sean pedig teljesen elvörösödik szégyenében.
-Nem tudnád befogni, egy percre, hogy nyugodtan idehívhassam a barátomat, aki aztán letépné a fejed? Köszi...

Sheena végre megérkezik, s le is súlyt a férfire fegyverével, ám csak annyit ér el vele, hogy annak bőréről fémes koppanást hallatva pattan le a bot.
-Akkor bokszoljak a szabadságszoborral, vagy mi? - Kérdi fellengzősen, majd súlyos öklével Sheena felé üt. - Nem tudom ki vagy, de jobban tennéd, ha kimaradnál ebből! Most még elfuthatsz!

~Szóval húzzak el innen? Nem hülyeség, de előbb...~
Kezét a kábítófegyver felé nyújtja, ami az alélt bűnöző teste mellett hever, és koncentrálni kezd. A pisztoly megremeg, egy másodperccel később pedig villámgyorsan a kezébe ugrik, ő pedig el is kapja azt, igaz véletlenül elsüti közben, de legalább senkit sem talált el. Most, hogy ő sem fegyvertelen, követi a nő utasítását, és amennyire csak tud, lapulva próbál a kijárat felé osonni.
~Francba...mostantól biztos ami biztos mindig Sarah mellett leszek....puszta elővigyázatosságból, igen...~

Közben a csata zajára felfigyelve a három maradék emberrabló is Sheena, és ólombőrű ellenfele felé veszi az irányt. Ketten a fegyverük szorongatják, a harmadik viszont csak pattog, mint aki benyakalt egy hordó gumibogyószörpöt.

- Hát az nehéz lesz! – sóhajtok egyet, mikor a kimaradásra agitál és a vállának perdített bot meg szabályosan visszapattan acélosan pengő bőréről. – Mivel már nyakig benne vagyok.
Fél szemmel látom, ahogy Sean legalább megfogadja a tanácsomat és a bokrok takarásában a kijárat felé oson, ami legalább megoldja azt a problémámat, hogy rá is figyelnem kelljen.
Így már a fémbőrű mutánsé a teljes figyelmem, legalábbis az lenne, ha meg nem érkeznének a felettébb lelkes haverjai is.
~ Azt hiszem ez egy érdekes meccs lesz! ~
Míg a velem szemben álló mutáns is a többiek felé kapja a fejét és felvágósan elmosolyodik, hogy közeledni látja a túlerőt, kihasználom az alkalmat és egy szép nagy ugrással, melyhez a vállát is igénybe veszem a háta mögött termek, majd a hátamat a fának támasztva egy hatalmasat rúgok a gerincébe, remélve, hogy elég lendületet kap, hogy lefejelje a szemben lévő másik méretes tölgyfát. Közben előhalászom a tokból a Walthert is és a közeledő két férfi felé lövök vele. Az egyik ahogy kell el is vágódik, a másik azonban ugyan kap egy golyót a vállába, de eltűnik a bokrok között. A fémember viszont hiába tett egy két botladozó lépést a fáig nem jutott el, viszont az én lábam majd eltört a rúgásban és most igazán úgy éreztem ezt nem kellett volna, mert a ruganyosságomra még biztos szükségem lesz.
Reménykedve, hogy Sean már elég messzire jutott én is a futás mellett döntök, hiszen inkább az ő megmentése, mint az üldözők kiiktatása most a cél, és bevallom őszintén, ezzel a nehézsúlyú mutánssal ötletem sincs mit tudnék csinálni. Alig jutok azonban előre pár métert, mikor egy halk csattanás után egy vékony korbács vége tekeredik a nyakamra és én a lendülettől nagyot nyekkenve zuhanok hanyatt a földre, amitől a tüdőmben lévő levegő azonnal sebesen szalad ki belőlem. Kétségbeesetten igyekszem megszabadulni a fojtogató nyakörvtől és felállni, de valaki újból és újból visszaránt, míg egy pár cipő meg nem áll az orom előtt.

// Max-szál //

A taxi lassan áll meg az éjszakai park mellett, ami ilyentájt biztos tele lesz szerelmes párocskákkal. András fintorogva képzeli el a jelenetet, ahogyan a Vadásszal harcolva épp egy ilyen párocskába botlanak, de ez még mindig jobb mint egy zsúfolt étterem. Elsőnek száll ki a taxiból, és olyan arckifejezéssel pillant körül, mintha mindegyik bokor egy Vadászt rejtene. Majd megvárja amíg Max kiszáll és egyből magyarázni kezd:
-Ez a terep kedvez a vadásznak, de ha támad, megbánja. Ha nyújtózkodok az gyanakvást jelent, ha ásítok akkor támad. OK?
És ezzel aggódva figyeli törött kezű unokatestvérét.

-Ugyan már - szól együtt érzően az emberi ólomkatona - egy ilyen rafinált, és bátor nő, mint te, biztosan megtalálja a módját, hogy kereket oldjon.
A férfi ütései elől sikeresen kitér Sheena, sőt, még el is találja őt, de sajnos hamar rá kell döbbennie, hogy ellenfele nem a találatokat gyűjti, tökéletesen megfelel neki az is, ha csak kifárasztja magát a szőkeség, és időközben szerez is magának pár könnyebb sebesülést. Na persze a fa, amit lefejelt nem fog köszönetet mondani ezért, azért végképp nem, ahogy valósággal kitépi a kobakját belőle, ledöntve az áldozatul esett törzset.

Ami a többi támadót illeti, egészen profin rendezné le a dolgot a szexi bérgyilkosnő, ha nem lenne az a nyavalyás gumiember. Ostorrá vált karja szorosan tekeredik a nő nyaka köré, fokozatosan szorítva ki belőle a szuszt, megsebzett ellenfele pedig időközben előmászik a bokorból, épp kezében egy gyilkolásra tervezett pisztolyt szorongatva. Mellette bandukol a Pléhboy is, arcán még mindig azzal a sajnálkozó kifejezéssel, amivel a kisgyerekek tisztelik meg a szöcskéket, mielőtt kitépnék a lábaik.
-Ezek után már tényleg nyakig benne vagy, Miss. Végezz vel...
Kábítólövedék fúródik a fegyveres nyakába, ki gyilkolászás helyett inkább a teljes katatónia mellett dönt, s ráesik társa alélt testére. A gumiember testébe is fúródik egy nyíl, de ő ezzel nem sokat foglalkozik, és már csak a miheztartás végett üti ki másik ostorrá lett karjával a fiú kezéből a fegyvert.
-A helyedben megléptem volna! - Közli a bádogember, és immár gyors léptekkel a fiú felé indul, ki nem szalad el előle, csak a kezével babrál valamit a levegőben. - Én azt tettem volna!
Az egyik bandita övéből egy éles kés repül Sheena mellé, vagy a kezébe, ha időben észre veszi, és érte nyúl.
-Igen, azt hihetnéd több eszem van! - Kiáltja, hogy magára terelje mindenkinek a figyelmét, annak ellenére, hogy nem egészen biztos benne, hogy ez jó dolog, majd félreugrik a felé szaladó fémember elől, bár a lábát még éppen eltalálja a súlyos bakancs. Ezután csak nehezen tudna feltápászkodni, ám a gumiember előzékenyen lasszót vet a nyaka köré, hogy emiatt igazán ne fájjon a feje.
-Most megvagy végre!

Nem túl rózsás a helyzet, hiszen mindkét kezemre szükségem van, hogy lefeszegessem magamról a nyakamra tekeredett kart, amely már komoly légzési nehézségeket okoz, így esélyem sincs a felbukkanó többi bérenc ellen.
De mielőtt búcsút és még valami frappáns választ mondhatnék a fémembernek és társainak, a pisztolyt szorongató férfi kap egy ismerős nyílvesszőt a torkába és felakadt szemmel rogy rá a már előzőekben bekómált haverjára.
Mivel egy kissé a gumiember figyelme is lankad ezért vethetek egy pillantást a jövevényre.
~ Ó szentséges Mohamed! Miért nem csináltad kölyök azt amit mondtam! Már hetedhét határon túl kellene lenned! Ha ezek a surmók nem ölnek meg téged és engem, akkor apád fog, az tuti, hogy nem voltam képes rá, hogy kimentselek. ~
Míg magamban a lelombozó jövőt festegetem érzem, hogy valami a kezem mellé csusszan. Ösztönösen rámarkolok és mintha egy kés nyelét érezném a markomba, amit egyféle módon próbálhatok ki, egy lendületes mozdulattal döföm bele az engem fojtogató kézbe.
Az ordítás és a torkomról eltűnő kéz mindenképpen meggyőzött róla, hogy jól tippeltem, de nem sok időm van örömködni, hiszen a robotember gyorsan a gumiember jóvoltából hasonló szituációban, mint én az előbb, levő és menekülni képtelen Sean közvetlen közelében van már.
Egy választásom van csak, a kést átfordítom, hogy a penge legyen a kezemben és kellő lendülettel vágom a nem messze álló, egyik kezét erősen fájlaló nyúlós testű fickóba, mely rezegve áll meg a mellkasában.
A férfi először nem hisz a szemének, de aztán szép lassan a földre csúszik, ezzel megszüntetve a fojtást a fiún. Már csak a pléhpofát kellene leszerelni valahogy. Mivel gránátot nem cipeltem magammal, ezért az utolsó lehetőségként átváltoztam és a földön a lábát fájlaló Seanhoz pattantam, majd felragadva a földről kissé nehézkesen felugrottam vele egy termetes fára, majd mikor elhelyeztem rajta visszahuppantam a földre, hogy szembenézzek a vasemberrel. Reményeim szerint Sean a magasban biztonságban volt, hiszen a férfi a súlya miatt aligha kockáztatta volna meg, hogy utána menjen, ne meg ott voltam még én. Kurrogva kezdtem körözni körülötte, majd nekifutva megpróbáltam a földbe passzírozni, és karmaimmal megsebezni.

~Na igen, ha már itt tartunk...20 éve kutatok az apám után...na jó, az első évtized eléggé eseménytelen volt, de akkor is...a lényeg, hogy nem fogom szem elől téveszteni azt, aki tudhat valamit róla! És egyébként is, már kétszer megmentettél, nem hagylak itt.~
Az abból fakadó öröme, hogy erre a szívből jövő monológra végre nem felelt semmi csípőset a bádogember sajnos tiszavirág életű, hisz egyetlen másodperc csupán, és már fel is kapják őt, hogy nyomban egy fán landoljon. Na persze, ez még mindig jobb, mint ami a fémember kezei közt várt volna rá, de bakker, ez marha ijesztő volt!
~Asszem ezt a fajta utazási módot a jövőben inkább kihagynám!~

A gumiember sikeresen összeesett, mire társa a bűnöző becsületkódexet követve máris arra kezdett gondolni, hogy ezek után senkivel sem kell osztoznia a váltságdíjon, már csak a kölyköt kell leráznia a fáról, mint érett barackot. A nő támadásaira fittyet hány, rúgásait meg sem éri, karmai pedig szikrát vetnek ugyan a bőrén, de kárt nem tesznek benne. Hatalmasat üt a fába, mire annak egész törzse beleremeg. Szegény Sean nem győz kapaszkodni benne.
~Gránát? Azzal mire mennél? Inkább valami altató gáz kéne, látom, hogy lélegzik...asszem...~

Max is kikászálódik a taxiból és fizet. Elsőként ő is körbepillant a parkon, és a fákat figyeli.
~Milyen érdekes, hogy egy ilyen hatalmas és koszos város közepén az ember egy ilyen tiszta parkot talál, mintha csak a természet egy kis darabkáját kitépték volna és New York szívében dobták volna le.~
A fiú látja unokatestvére aggódó arcát és próbálja nyugtatni:
- Szörnyű ami történt, de ne legyél ennyire paranoiás. Kedvező a terep, viszont nem hiszem, hogy megtámadna minket ezen az estén még egyszer.
A jelzésekre bólint egyet:
- Rendben, egyébként pontosan neked mi a képességed? Képes vagy az erőd megnövelésére?
Max ismét a parkot nézi. Eszébe ötlött az első randevújának képe. Éppen itt történt, egy hasonló éjszaka, milyen csodás éjszaka is volt...
~Mennyi minden változott az az ártatlan gyermekkor óta...~
Észreveszi, hogy András a törött kezét figyeli és ez kizökkenti a régmúlton való töprengésből.
- Ne félts engem! Az erőm használatához fél-kéz éppen elég. - majd lassan próbálja megemelni gipszes kezét. - ezt is csak magamnak és az én kíváncsi fotós természetemnek köszönhetem...

~ Hajh! Tehát a kölyök nem ismeri az apját! Ez gáz! De mi a fenének gondolok én erre, mikor úgy is érti, amit gondolok! ~
Miután Seant biztonságban hittem és nekiugrottam a bádogembernek, rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni ilyen egyszerűen, hiszen meg sem tudtam sebezni, hanem jóformán simán lesöpört magáról. Mire feltápászkodtam már Seant próbálta lerázni a fáról.
~ Altatógáz? Honnan a fenéből vegyek én neked altatógázt? ~ alakulok vissza közben, hiszen túl sok értelme most nem volt az állati alaknak. ~ Talán valami nejlon zacskót kéne húzni a fejére, hátha nem kap levegőt! ~ fut át rajtam egy hülye gondolat, és ez már az aggodalom jele nálam, hogy nem találom a fickó gyenge pontját. Aztán gondolatban a fejemre csapok.
~ A szeme csak nincs páncélozva! ~ vigyorodom el ördögien és a bokatokból kiveszem a pisztoly, majd füttyentek egyet a fát püfölő mutánsnak. Ha rám néz, a szemére célzok és meghúzom a ravaszt.
- Remélem a golyó lesz, ami utoljára átvillan az agyadon, pajti! – jegyzem meg közben lazán.

-A képességemel az összes fizikai tulajdonságom megnő, az érzékelésem is...
Nyújtózkodik egyet egy sokatmondó pillantást vetve Max-ra, és mivel fáradt vagyok, talán mégse sétáljunk... Inkább húzzunk innen...

//folytatás: Manhattani utcák bocs a zavarásért skacok //

~Érteni mindenki érti aki hallja...~ Gondolja szellemesen, ahhoz azonban nem elég bátor, hogy el is küldje ezt a telepatikus üzenetet a fegyverforgató hölgynek. A következőt viszont már gond nélkül. ~Én tudjam? Ha nunjakut akarnék szerezni, azt is a csatornában keresném egy teknőcnél!~ Az újabb ütésbe beleremeg az egész fa, olyannyira, hogy kis híján lezuhan róla, s csak egyetlen karjával tud megkapaszkodni. Ahogy ott lóg, cipője talpát már épp megérinthetné a bádogszörnyeteg, mikor hozzászól a nőstényördög. Érdeklődve tekint hátra, hogy mégis mi a fene van, csak hogy golyót kapjon a szemébe. A két lövedék hangosan koppan, s pattan le látószervéről, mire idegesen rázza meg fejét.
-Hé!!! Ezt majdnem éreztem!!!
Sheena felé támad immár, elfeledkezve a fiúról, s újra megpróbálja leteríteni őt súlyos csapásainak egyikével, melyek még egy betonfalat is átütnének. Látva, hogy a veszély távolabb került tőle - bár azért korán sem elég távol - Sean elengedi az ágat, és a földre huppan. Éles fájdalom hasít a két lábába, és csak másodpercekkel később képes kiegyenesedni a guggoló helyzetéből, amiben földet ért.
~Valahogy rá kéne vennünk, hogy változzon vissza...mi a hátránya annak, hogy ebben a formában van...azon kívül, hogy mérgező, és betiltották 15 államban.~

A férfi megfordul és én útjára is engedem a lövedékeket, amik.....egyszerűen nem hiszek a szememnek! Lepattannak a szemgolyójáról.
~ Hát ilyen nincs! ~ háborgok magamban, de legalább annyit elértem, hogy a fát, melyen Sean már alig kapaszkodva lóg, béjén hagyja és felén indul, hogy eltaposson, mint egy bogarat.
Mivel a mozgása igaz, hogy falatrengető, de viszont lassú, így nem okoz gondot elhajolgatni előle. Mondjuk nem lenne jó egyet sem bekapni, mert akkor a Park másik végén lyukadnák ki, az biztos.
Ekkor eszembe jut a nem messze lévő tó. Talán oda kéne csalogatni valahogy, hiszen ha bemegyünk a vízbe, vagy a partjára, akkor vagy elsüllyed, vagy átváltozik, és akkor van esélyünk ellene.
Innentől kezdve, hagyom, hogy egészen közel jöjjön hozzám, hogy azt az érzést keltsem, mindjárt elkaphat, és így csalogatom egyre közelebb a vízhez.
Ha ez sem válik be, akkor még egy lehetőségünk van, méghozzá marha gyorsan elfutni!
~ Kölyök, ha hallasz, akkor most itt a lehetőség, hogy kámforrá válj! ~

A tó nem hülyeség, egyáltalán nem, bár ebben az évszakban annyira nem úszni, mint sétálni lehet rajta, ugyanis befagyott az egész, de az viszont tény, hogy a 200 kilójával a jégre tényleg bajosan fogja követni a szőke bérgyilkosnőt. Na persze, ő inkább erős, mint eszes, ezért a partról nyomban Sheena után veti magát. A víz csupán két méter mély a part mentén, de még így is látványos, ahogy egy reccsenés, és csobbanás kíséretében tűnik el a férfi. Jó fél percig nem ad magáról életjelet, de aztán belátja, hogy ebben a formában az iszapból sem szabadulhat ki, nemhogy a vízből, ezért már emberként kerül a felszínre, dideregve, és gyámoltalanul. Épp kifelé kapaszkodna, mikor a tarkójába áll egy ismerős nyilacska, s ezt követően elmerülni készülne, ha valami láthatatlan erő nem tartaná a felszínen.
-Segííts...- szól Sean, erőlködve, kezét maga előtt tartva - nem bírom sokáig.
A fickó elég cingár, és vízben is van, de szegény fiú gyakorlatilag egyetlen ujjával tudja őt tartani, szóval tényleg nincs sok ideje a nőnek, hogy segítsen ájult ellenfelén, már ha ez a terve.
~Köddé válni? Fura, valahogy azt értem, hogy van ebben valami poén, csak én nem értem...~

Persze, hogy követ, mint egy felbőszült medve, és nem is nagyon veszi észre a cselt, vagyis sehogyan sem veszi észre, csak amikor már recseg-ropog körülötte minden, majd egy ijedt nyikkanással eltűnik a léken, amit a súlya ütött a tó jegén.
Megkönnyebbülten fújtam egyet, hiszen ez jobban sikerült, mint hittem, hiszen nem a vízbe kellett gázolni, hanem csak a jégpáncélra kellett csalogatni. Most kellő távolságra a lyuktól nézem, ahogy az először még vidáman pezsgő buborékok fogyni kezdenek, aztán mielőtt végképp megszűnnének, egy vékony alak vágódik fel a felszínre levegő után kapkodva, de mielőtt ez és a kikecmergés sikerülne neki, egy kis nyilacska áll a nyakába, ami fennakasztja a szemét és vissza is csúszna, ha valami, vagy inkább valaki nem lenne olyan kegyes és visszatartaná. Csodálkozva nézek a srácra, aki erőlködve igyekszik a víz felett tartani az előbb még minket bőszen üldöző férfit.
- Segítsek? Engedd el, azt nem kell tovább erőlködnöd! - ajánlom a kevésbé fárasztó megoldást. - Tényleg úgy gondolod, be kéne vizeznem magam és kockáztatnom, hogy én is a lékben kötök ki, emiatt a bérenc miatt? Hagyd a fenébe, azt húzzunk innen, mielőtt még többen jönnek. - indulok lefelé a jégről, mielőtt még alattam is beszakadna esetleg.

~Mi van? Kockáztatni, hogy vizes legyek? Tudom, hogy a cicák irtóznak a víztől, de ez azért túlzás...~
-Azt már nem - préseli ki összeszorított fogai közül - ha elsüllyed én öltem meg.
Mindkét kezével a férfi felé mutat, s behunyt szemmel koncentrál tovább. Minden látható ér kidagad a homlokán, s még az orra vére is elered, de aztán sikerrel jár, kihúzza a férfit annyira a vízből, hogy fagyott teste most már nyugton maradjon a jégen. Innentől már csak valaki másnak be kell takarnia, és sittre vágni a rohadékot, amire minden esélye megvan az előző mutatványa után. Sean is megtenné érte, ám sajnos annyira kimerült, hogy amint elengedi a telekinetikus fonalat, térdre esik, majd előre dől, és csak két tenyerével tudja távol tartani arcától a földet.
-Oké...ez fáj...
A távolból szirénák hangjai közelednek, ami még Sean számára sem jó jel, Sheena pedig pláne kerülni szeretné őket mindezek után.

Meglepődve torpanok meg mikor a srác, ahelyett, hogy azt tenné, amit mondok, addig erőlködik, hogy csak kivonszolja a képessége segítségével a fickót a jég szélére.
~ Miért is tenné, amit tanácsolok neki, hisz eddig sem azt csinálta! ~
- Jó, akkor hagyjuk itt míg megfagy! - vontam meg a vállam, habár a fülemet már nemrég megütötte a közeledő szirénák hangja, így esélytelen, hogy a fickó feldobja a talpát, pedig nem szívesen futnék össze vele legközelebb, amire, ha életben hagyjuk azért lesz némi esély. - Különben is mit sajnálod ezt a férget? Majdnem fasírtot csinált belőlünk és ne félj neki nem lett volna lelkiismeret furdalása, ha most én lennék abban a lyukban.
~ Ó, atyám! Még a végén valami baja lesz, azt akkor Szellemtől kapok a fejemre! ~
Mielőtt még jobban megerőltetné magát, a bádogembert a tó szélére húzom, majd Seanhoz sietek és felsegítem a földről, közben előhalászok egy zsebkendőt és odaadom neki, hogy felitassa a vért.
- Látod? Kell neked hősködni! Megéri, hogy valami katyvaszt csináljon az agyaddal? - csóválom meg a fejem rosszallóan. - De, most húzzuk el a csíkot, mert nem akarok magyarázkodni a zsaruknak és azt hiszem neked meg egy kis nyugalom kell, nem a rád zúdított kérdések, amire úgy sem tudsz magyarázatot.
Még jó, hogy a rendőrök az ellenkező irányból jönnek, így nincs akadálya, hogy óvatosan a motorom felé induljunk. Remélem nem futunk bele egy kukacoskodó rendőrbe sem, és nem zárják le az összes bejáratot, mire a szédelgő sráccal odaérek.

~Egyszer próbáld ki, hogy nem azt tanácsolod, hogy hagyjak a sorsára valakit.~
Feje eszeveszett zúgásba kezd, mintha egy régi televízi antennáját az ember ívesen meghajtaná, és aztán azzal verné szét a hangszórókat, nagyjából olyan hanghatásban részesül szegény, ráadásul minden irányból egyszerre. Elfogadja a zsebkendőt, meg is törli az arcát, s az ellen sincs kifogása, hogy támogassák, de ez mind csak amolyan ösztönös cselekedet, mint amikor az ember mellett bomba robban, és együtt működik a szanitéccel...vagy igazán bárkivel. Lehet tényleg nem kellett volna ennyire megerőltetnie magát. Aztán, hirtelen a zúgás semmivé foszlik, épp időben ahhoz, hogy hallhassa a fejmosást, amit Sheena-tól kap.
-Igen, ha pedig most lenne a helyemben, letépné a melltartódat, és meghúzná a hajad. - Feleli megfáradt, elhaló hangon. - Attól én még lehetek normális. A lelki békémhez kevés az, ha nem vagyok rosszabb egy ilyen féregnél.
A fájdalom, bár múlik, még mindig ott motoszkál a fejében, egy kérdéssel együtt, amit már korábban fel szeretett volna tenni, csak éppen a halálfélelem, és az ehhez hasonlók miatt nem jutott rá idő, most azonban nincs menekvés.
-Kit neveztél te kölyöknek az előbb???
~És ha már itt tartunk, miért mániája ez minden nőnek? Kara kb egy idős volt velem, ez a szőkeség pedig fogadni mernék, hogy még fiatalabb is pár évvel. Tudom, hogy annyi minden zavarhatna ebben a pillanatban, ami fontosabb ennél, de mégis....ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!~
-És egyébként....ki ez a Szellem, akiről annyit hallok mostáá...ÁÁÁ!
Újabb migrénhullám söpör keresztül a fiún, köszönhetően a mellettük elszaladó rendőrpárosnak. Nem foglalkoznak velük, hisz elég messze kerültek már a tett helyszínéről, és inkább tűnnek áldozatnak, mint elkövetőnek...illetve a zsaruk gondoltak még valamire a fánkokról, meg valami Miranda Kerr-ről, de hála istennek kikerültek a fiú hatótávjából, mielőtt a részletekbe is belemehettek volna.
-Én becuccolok a gyengélkedőre...

Látszik, hogy nem nagyon szokott még hozzá Sean a képességéhez, mert elég rossz bőrben van. Igyekszem támogatni míg a kijárat felé haladunk, de közben fejcsóválva hallgatom a méltatlankodó motyogását, amiből az jön le, hogy egyáltalán nem ért egyet az álláspontommal, de hát ezt már demonstrálta a fickó kihúzásával is.
- Téged neveztelek kölyöknek, mert olyan naivan és tapasztalatlanul állsz ezekhez a gyilkosokhoz, hogy hozzám képest az vagy. – zárom le részemről a megszólításának taglalását.
Időnként tényleg öregnek érzem magam, ha ilyen embereket kell megvédenem, mint a srác is.
- Szellem? Hát…. –
Na kellett nekem emlegetni, de nem biztos, hogy ő is díjazná, ha elkotyognám, ha eddig ő nem tette. Biztos jó oka volt rá, de így meg a srác élete egy merő rémálom lesz, vagy apucinak mindig a sarkában kellene loholnia, hogy megvédje.
Viszont alig érkezek, hogy elkapjam, mert majd összeesik, mikor újból rosszul lesz, pont akkor, mikor két zsaru robog el mellettünk a tó irányába.
- Szóval Szellem…- t
~ Talán meg kéne várni míg telefonál és akkor elmondani, csak ha beleegyezik, hogy ő a srác apja. ~
Mikor átgondoltam a dolgot, akkor esik le, hogy ezt bizony szépen elszúrtam, hiszen Sean ezt legalább annyira jól hallotta, mintha elkiabáltam volna neki.
- Hát ez van kö…Sean! – vonom meg a vállam. – A gyengélkedőig meg még el kéne jutni. – intek a kijáratnál szobrozó rendőrautóra és arra a négy zsarura akik minden kimenő járókelőt igazoltatnak.

-Ó...akkor a nagyfater is kölyök...
~Na, mondjuk az öreg megér egy misét, egyszer nevelő célzattal elkobozta a Nintendo-m egy karó után, aztán pedig nem adta vissza hetekig, mert ő játszott vele. Ha jobban belegondolok, a Wii-vel kapcsolatban is lehet azért papolt annyit, hogy ne hozzam magammal a mutáns suliba, mert ő akart vele játszani...hmmm...~
Elmélázik ezen még egy darabig, hisz sokkal kellemesebb gondolat, ahogy a többdiplomás, ősz ügyvéd csillogó szemmel ugrál a nagy képernyős TV előtt, kezében a kontroller-el, mint az, hogy valaki már megint rátámadt. Gyakrabban kéne száműznie magát Sarah szobájába egy kétre...évente megismételhetné mondjuk 52-szer.
-Még nem is köszöntem meg, hogy megmentetted az életem, megint...
A parkból már kiértek, mikor Sheena meggondolatlanul gondolkodott, mielőtt beszélt, és elárult valamit ismét. Sajnos ez édeskevés persze, hisz csak azért, mert a nő elhiszi, hogy valami kísértet az ő apja - ami egyébként egybevág az eddigi sztorival, és a hivatalos jelentésekkel is - attól még nem biztos, hogy igaz. Minden esetre ,a fiú megtorpan, szembe fordul a lánnyal, majd hirtelen szorosan átöleli őt, már persze, ha engedi ezt neki.
-Köszönöm!

~ Érdekes a srác megnyilvánulásai és beköpései, ebben egészen az apjára ütött. ~
Nem mondom még gyakorolnom kell, hogy a jelenlétében ne gondoljak semmire, de hát ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni és közben én is élvezhetem az ő elmélkedéseit.
- Érdekes családban nőhettél fel. – jegyzem meg az előttem képzeletben megjelenő képre.
- Szívesen! – mormogom az orrom alatt. – Szerencséd volt, hogy jó fülest kaptam, különben már valamelyik csomagtartóban haladnál a sivatag felé, vagy más eléggé elhagytott helyre, hogy apádat elcsalogassák.
Aztán teljesen lemerevedek, mikor átkarol és így köszöni meg ismét. Pedig már Josh-nál megszokhattam volna, de még mindig lebénítanak az ilyen jellegű érzelmi megnyilvánulások.
- Hagyd csak ! – bontakozom ki az ölelésből. – Ennyire nem volt nagy dolog, nekem ez is a munkámhoz tartozik és te fent vagy a listámon.

~Már megint ez az apa dolog. Nem hittem volna, hogy egyszer még idegesíteni fog, hogy ennyit hallok felőle!~
-Ne...utálom, ha valaki úgy viselkedik körülöttem, mint egy zombi, olyan lehangoló...ezért is nem szoktam szólni most már senkinek, hogy hallom őket...
Az ölelés nem tart sokáig, de ahhoz pont elég, hogy a fiú elérje célját. Sajnos a férfiak gonosz disznók, akiknek ilyenkor gyakran hátsó szándékuk is van, például kikapcsolni a lány melltartóját, vagy elég közel kerülni ahhoz a páciens fejéhez, hogy a lehető leggyorsabban hatoljon be annak agyába, és megnézhessen magának néhány képet. A név Darien Darrow még nem bizonyít semmit, az iroda a Mithril Corp-ban pedig nevetséges, ha tényleg ott dolgozna, már megtalálta volna. Viszont az arc! Csak fotón látta még, és csak nagyon fiatalon, és mégis, azonnal felismeri! Kísértetiesen emlékezteti az elé táruló arc a nagyapjára, vagy éppenséggel saját magára. Sikerült hát!Az apja él, és végre úgy tűnik, meg fogja találni őt, hiába próbálta eltitkolni előle a kilétét ez a szexi szőke.
~Na most ki a naiv?~
-Lista? - Kérdi meglepve, leginkább azért, hogy terelje a témát, annak ellenére, hogy Sheena nem tudhatja, mit tett az előbb. - Miféle lista? Pasik, akik idegesítenek, de nem akarod, hogy meghaljanak?
~Egyébként meg, erősen kétlem, hogy sikerült volna nekik, annyi őrangyalom van, hogy meg sem tudnám számolni....~