Central Park

Mivel Mike ment ma haza a kocsival - az utóbbi időben engedékeny vele ebben a tekintetben, hisz vigyáznia kell arra a törékeny nőre, aki állítólag máris terhes - ezért King gyalogosan indul meg, igaz nem valami praktikus utat választva, hisz a lakása címe csupán néhány számban tér el a kapitányság címétől, így semmi oka nem lenne átvágnia parkon, hacsak...
~Ajánlom, hogy ne késsen. Este ez a park majdnem olyan veszélyes, mint a dolgozószobám az EX-nejemnek. Komolyan, kevésnek érzem a két tartalék tárat, amit magammal hoztam a pisztolyomhoz.~
Aztán a park közepe táján, úgy 10 méterre egy hot-dog árustól, aki épp akkor zár be, lehuppan az egyik padra, és ott várakozik, unaloműzésképpen pedig árgus szemekkel néz mindenre, ami meg mer moccanni 100 méteres körzetben. Pár perccel később egy magas, az arca felét eltakaró sebhelytől eltekintve jóképűnek mondható futó ér mellé, hogy aztán nagy terpeszbe állva, a két térdére támaszkodva hajoljon előre, és fújja ki magát.Messziről legalábbis így tűnhet, közelről már látszik, hogy nem is liheg, helyette inkább beszél:
-Mi az anyámért kel személyesen találkoznunk? Itt a világvége, és nem működik többé az internet?
-Jobb szeretem szemtől szemben - hangzik el King türelmes, és kimért felelete. - Úgy tapasztaltam, hogy olyankor a legtöbben őszintébbek velem.
A másik férfi nyel egyet. King pedig egy rövid hatásszünet után folytatja:
-Vagy fél tucat mutáns tűnt el az utóbbi időben, ha nem több.
-Igen?
-Tehát nem tudsz erről semmi?
-Semmit.
Derek erre rosszallóan sóhajt fel, és még a homlokát is összeráncolja.
-A többiek sem. Akkor valaki más áll emögött. Ettől tartottam.
-És ez baj? Ha más is irtani akarja őket...
-Ebbe most ne menjünk bele...és nem vagyok benne biztos, hogy írtja őket. Némelyik újra felbukkant.
-Caine?
-Például ő is igen.
A tekintetét hirtelen véletlenül pont Sheena rejtekhelye felé fordítja, de aztán megállapítja, hogy csak egy ágat mozgatott meg a szél.
-Nos, erőt, egészséget, és legyetek résen. Nem tudom, mi készül már megint, de nagyon nem tettszik.
A futó tovább szalad, King pedig felkel a padról, és megindul a lakása felé...illetve egyenlőre csak ki a parkból.

-Oké, lehallgatót rátenni, ez gyerekjáték lesz - bólintottam, miközben engedelmesen felhúztam a kapucnis pólót, persze rá a már rajtam lévőre, nem volt kedvem levetkőzni. - Bár én inkább elvenni szoktam az emberektől a szép holmikat, de most az egyszer kivételt teszek. És Annabelle-nek hívnak. De hívhatsz Bogyónak is, ha az jobban tetszik.
Elvettem a kis poloskát, majd előrehajolva letettem a lábam elé a fűbe. Még egyszer bemértem a célpontot, aki idő közben leállt trécselni egy futóval, mert átváltozva már nehezebb lesz, ha idő közben helyet váltana, de egyenlőre úgy tűnt, elég jól elfészkelődött a padon. Ha Sheena akár csak egy pillantással is értetlenkedett volna, magyarázóan suttogtam neki.
-Ha nálam van, amikor átváltozom, változna velem együtt.
Majd vettem egy nagy levegőt, mert hallottam hírét Derek Kingnek, Aya elég pontosan felvilágosított, mit is gondol a mutánsokról, de aztán összeszedtem minden bátorságomat (nem tartott sokáig azt a kis szerény mennyiséget összekaparni), és a fűszálak közé zsugorodtam. Mire egy pitypang akkora lett számomra, mint egy lámpaoszlop, már senki sem tudott volna megkülönböztetni egy kutyaközönséges gyíktól. Egyik mellső lábamat felemelve integettem Sheenának, majd a számba kapva a pici készüléket elkezdtem King felé szaladni.
Gyíkként elég gyorsan odaértem. Furcsa volt, hogy még mindig a futóval beszélgetett, mivel én azt hittem, az illető csak a buszmegállót nem találja, vagy valami hasonló, de hát az nem tartana ennyi ideig. És ahogy jobban megnéztem, nem láttam sem izzadtságot rajta, de még csak ki sem volt pirulva, vagy legalább a lábai reszkettek volna. Aztán meghallottam, miről is folyt a párbeszéd. Az újra felbukkanó Caine-ről. Hát még jobb is akkor, hogy nem ő jött. De akkor már meg is van, miért nem viselkedett ez a futó futóként: mert nem volt az. Besúgó volt.
Hát ez az ő dolguk, én pedig inkább az enyémre koncentráltam, így a pad lábán felkúszva, a támla hátsó részén lépkedve megközelítettem Kinget, hogy végig a vállai takarásában legyek, és a spicli se vegyen észre. Sikerült is finoman a lapockája környékén az ingére erősítenem a lehallgató készüléket. Akár mehettem is volna vissza Sheenához, de aztán eszembe jutott, hogy talán nem ártana megnéznem magamnak a besúgót, hátha ismeri ő vagy Aya. Ha olyasvalaki, aki az ő köreikben mozog, akkor óvatosabbnak kell lenniük. Lassan kidugtam a fejem a támla mögül, és jó alaposan szemügyre vettem. Nekem egyáltalán nem volt ismerős, de próbáltam minden jellegzetes vonását az eszembe vésni, hogy majd minél pontosabb személyleírást adhassak.
Nem voltam elég óvatos. Nem tudom, hogy tényleg saját szórakoztatására, vagy azért hogy még jobban fenntartsa az igazi, vérbeli futó látszatát, de eddigre már be volt dugaszolva a füle, és a fülhallgatóból dörömbölt a bömbölő zene. Amikor összeakadt a tekintetünk, már tudtam, hogy nem fogja abbahagyni. Talán paranoia, talán zsigeri megérzés, de hiába kushadtam vissza, a következő pillanatban elkapott, és a magasba emelt.
-Nézd már, micsoda kis gusztustalanságok mászkálnak erre - vigyorgott, miközben a farkamnál fogva meglóbált King előtt. Indokolatlanul emelt hangjából arra következtettem, hogy ő nem hall semmit a zenén kívül. - Szerinted tud úszni? Van itt a közelben egy szökőkút.
-Ne, ne, eressz el! - sikoltottam fel akaratlanul, és beleharaptam a kezébe.
-Au! Mocskos dög! - jajdult fel, és egyenesen King ölébe dobott, aztán dúlva-fúlva, vérző kezét szorongatva elvonult.
A félelem szinte megbénított. King térdéig hátráltam, onnan néztem fel rá ijedten, s hamar elért a pánikhangulat odáig, hogy már tényleg mozdulni sem bírtam, csak vártam, hogy most mi lesz, miközben egyre szaporábban lihegtem, és a Sheena előtti reszketésem szobormerevségnek tűnt amellett, ami most rázta egész testemet.

Mikor engedelmesen felvette a pólót és a kapucnit a fejére húzta, kissé enyhültebben néztem rá, bár még mindig nem voltam meggyőzve róla, hogy pont ő lesz az én emberem, de hát ki vagyok én, hogy megakadályozzam, ha bizonyítani akar és valamelyest jóvátenni az ismerkedésünk rossz emlékeit. Nem veszélytelen a feladat, hogy King-re poloskát tegyünk, és ha ez nem rettenti vissza és még el is végzi, akkor szó lehet arról, hogy új alapokra helyezzük az ismeretségünket. Mindenki megérdemel egy esélyt, nem? Nem is tudom, miért vagyok ilyen nagylelkű hangulatban, talán ennek a vérszomjas mutánsvadásznak a látványa hozza ki belőlem, hogy mindenki mással barátságosabb vagyok, csak őt tudnám miszlikbe aprítani? Fene tudja, de most inkább azzal foglalkozom, hogy Annabelle tegye a dolgát.
Elégedetten bólintottam a magyarázatra, mert legalább nem eszetlenül vág bele, hanem használja az a szürke valamit, amit agynak hívnak, majd egy fa takarásából figyelem, ahogy megközelíti a célpontot, aki éppen álcázott beszélgetést folytat egy fickóval. Elég gyatrán csinálják, még egy hülye is kiszúrja, nem, hogy én. Még csak King viselkedése elmenne, de egy futó pont nem a park legelfoglaltabb pontján állna meg pihengetni, mikor lassan az egész üres. Na meg nem csinál úgy, mint aki nem is beszélget a padon ülővel, mikor nyilvánvalóan beszél. Na ez egyre érdekesebb lesz, azt hiszem pont időben lépünk Aya-val.
Ekkor csapott be a krah, mert a futónak álcázott férfi hirtelen odakapott a padhoz és máris ott ficánkolt a kis zöld gyík az ujjai között, majd egy hangos, szitkozódó kiáltással Kin ölébe dobta.
~ Hogy az a…… ~ morzsoltam el én is egy káromkodást a fogaim között, majd lázasan törni kezdtem a fejem, mit csináljak. Rémlett, hogy a kiscsaj nem bír sokáig ebben az alakban maradni, és ha lebukik, tuti, hogy King kiszedi belőle, hogy kinek, vagy kivel dolgozik. Ki kell onnan hoznom. Nem volt mit tenni, kockáztatnom kellett.
Rajtam is volt kapucni, így most vörösre festett hajkoronámat egészen az arcomba fésültem és ráhúztam a kapucnit, így az erősödő félhomályban, már alig lehetett kivenni a vonásaimat, legalábbis reméltem, hogy így lesz. Bár az esküvőn is találkoztunk, és nem ismert fel ez a majom, azért nem örülök, hogy szemtől szembe kell állni. Ezt későbbre és fegyverrel a kezemben terveztem.
- Zöldike! Zöldike! Hová bújtál? Nagyon rossz kislány vagy, hogy elbújsz! Nem kapsz vacsorát, ha nem jössz elő! – kezdtem el egyre közelebb keveredni King-hez, miközben folyamatosan keresgéltem a földön, majd „hirtelen” felfedeztem a térdén lovagló állatot.
- Jaj, istenem, köszönöm, hogy megfogta nekem ezt a kis komiszt. – igyekeztem a kezembe kaparintani Anabelle-t. – Remélem nem bántotta?

Mikor meglátja a fűben kommandózó apró zöldséget, őt is abban a gyanakvó tekintetben részesíti, mint az előbb az ágat, ám ezzel annyiban is hagyná a dolgot, ha nem lenne itt a cseppet gyermetegen viselkedő kollégája.
-Ereszd el - mondja unottan. Megszokta már, hogy a "szabadidős klubjában" mindenki fajgyűlölő, de azért már mégis csak túlzás egy kicsit.
-Komolyan ereszd el, mielőtt...ez történik, HÉ!
Kissé hátrahőköl a padon, amikor a hüllő pont az ölében landol, ám az ijedtség gyorsan elmúlik, és helyét a kíváncsiság veszi át. összeráncolt homlokkal mered a térdéig lassan hátráló teremtményre, aztán megpróbálja gyengéden elkapni a tenyerével, és a lábához nyomni, hogy ne szökhessen el az apróság.
-Te, láttál már olyat, hogy egy gyík fél másodpercnél tovább marad a látómeződben, ha észrevesz? - Kérdi, körszakállát vakargatva, aztán kicsit közelebb hajol a lényhez, hogy jobban megvizsgálhassa szigorú tekintetével. nem tudni, mi járhat a fejében, csak az biztos, hogy úgy néz a foglyára, mintha egy vallató szobában lennének, Annabelle pedig egy gyilkos lenne, akit most kaptak el harmadszor.
-Te az előbb azt mondtad, eressz el? - Kérdi szigorúan, és szabad kezével az öve tájéka felé nyúl. Ekkor azonban megzavarja valami. Egy hang, egy hang, ami nagyon is ismerős a számá5ra, csak épp fogalma sincs, hogy honnan. Ha tudná, hogy azért nem ismeri fel, mert egyszer sem fenyegette meg halálosan, akkor máris közelebb lenne a megoldáshoz, most viszont csak ott tart, hogy első sejtésével ellentétben ez nem lehet Caine. Neki is vörös haja van, az igaz, de közel sem ilyen magas, és neki a hangja is sokkal..."füstösebb".
-Zöldike? - Kérdi csodálkozva. - Nem, nem bántottam, miért tenném, aranyos jószág ez. Tessék, vissza is adom. - Nyájasan mosolyog a nőre, és két tenyerében fogva tartva nyújtja át a kis hüllőt, majd ha Sheena átvette, felkel a padról.
-Had mutatkozzam be. A nevem Derek King, és kegyed?
Bármit is mond Sheena, a végére hallhatja, hogy a háta mögött a futó kibiztosítja a fegyverét, és mellesleg rá szegezi azt.
-Nos, valójában én a gyíkot kérdeztem - Pontosít Derek, és ő is előveszi a fegyverét. - Megtennéd, hogy visszaváltozol, zöldike?
~Istenem, de hiányzik, amikor ennek a munkának még volt értelme...~
-Te pedig ne közelíts, ha nem akarsz pár foltot a bundádra párduc - teszi még hozzá egy önelégült vigyorral a képén, hisz nagyon büszke magára, amiért végre rájött, hogy honnan olyan ismerős a nőnek a hangja, akinek a vallatásáról készült felvételeket vagy százszor újranézte az elmúlt hónapokban, annak a reményében, hogy azok segítségével előbb találja meg őt, mint fordítva.
-El sem tudod képzelni, mennyire örülök neked.

King ugyan nem volt a megtestesült gondos bocs, de azért az, hogy a szabadon engedésem mellett voksolt, némi bizakodásra adott okot. Mindaddig, amíg hatalmas tenyerével rögtönzött cellát húzott fölém. Aztán pedig már egészen biztosra vehettem, hogy nem csupán gyanakodik,de mivel meg is hallotta az előbbi felkiáltásomat, már biztos is benne, hogy nem olyan gyík vagyok, mint a többi. Leginkább azért, mert nem vagyok az.
Akkorra már elmúlt a szobormerevségem, és nagyon is bőszen próbáltam kijutni az ujjak rácsai közül, de sajnos hasztalanul. A vízszintesen fekvő hüvelykujján még át tudtam mászni, de csak annyira, hogy a fejemet, s a mellső lábaimat kidugjam. Tovább nem jutottam, mivel ahhoz túlságosan erősen szorított. Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy idegesen ficánkoljak, és igyekezzek kifelé furakodni, még akkor is, ha ez az első pillanattól kezdve még számomra is nyilvánvaló módon meddő próbálkozás volt.
Két mellső mancsomat ökölbe szorítva püföltem a hüvelykujját, bár volt egy olyan sejtésem, hogy ez csiklandozásnak is kevés, de hát enyhén szólva is elvette az eszemet a pánik, úgyhogy nem nagyon tudtam tisztán gondolkodni. Amikor rákérdezett, hogy tényleg beszéltem-e, abbahagytam a verekedést, ökleim kilazultak, én pedig mindkét mancsomat a számra tapasztottam, és rémülten ráztam a fejemet, hogy tagadjak mindent, ha hasztalanul is. Tudtam, hogy csak egy mozdulatába kerülne, hogy összeroppantson, és az eddigi utcai tapasztalataim, valamint aszerint, hogy miket hallottam erről az alakról, számíthattam rá, hogy ez hamarosan be fog következni.
Így aztán, mikor felharsant Sheena hangja, amiben leplezetlenül engem hívogatott, megint hisztérikus kapálózásba kezdtem, amit akkor sem hagytam abba, amikor végre felé nyújtottak, csak akkor már közben két mancsommal felé nyújtózkodtam. Amint megérkeztem a jóval biztonságosabb felségterületre (Bár mit fogok én kapni ezért a bakiért, te jó isten!...), azonnal felvágtattam a nyakán a feje búbjára, ahol bebújtam a kapucnija alá, és ott jó erősen megkapaszkodva a hajában figyeltem tovább az ellenfelünket, aki így a szemeimen kívül nem láthatott belőlem semmit.
Jobb is volt, mert amiket mondott szinte már elégnek is bizonyultak ahhoz, hogy én ott ültő helyemben elájuljak a félelemtől. Ami végül csak nem következett be, de nem sok híja volt, pedig a fegyver láttán visítva húzódtam még mélyebbre a kapucni oltalmában.
Nagyon nem fűlött hozzá a fogam, hogy visszaváltozzam emberré, elvégre így jóval könnyebb volt a menekülés és a rejtőzés, de hát fegyver volt nála. Csak azt tudnám, minek! Akkora termettel áldotta meg a természet, hogy az már önmagában megfelelt a leghalálosabb gyilkológépnek. Mit volt mit tenni, engedelmeskednem kellett. Így aztán szépen óvatosan előmerészkedtem, és Sheena vállára érve, amennyire tudtam, felemeltem a mancsaimat a megadás pózába.
-Rendben van, de ne lőjön, jó? Kérem szépen.
Lekúsztam a földre, ott pedig ígéretemhez híven ismét felvettem emberi alakomat. A lendülettől azonban lecsúszott a kapucni a fejemről, és közszemlére téve minden egyes rakoncátlan, palackzöld fürtömet. De hát már úgyis mindegy volt, a játéknak vége, lebuktunk. Hiszen még Sheenát is felismerte.
-Bogyónak hívnak - feleltem végül kicsit megkésve a kérdésére, mert gondoltam így nem is hazudok, de talán nem az igazi nevemmel kellene kezdenem, és talán ennyi is elég lesz neki.
A Sheenát ért támadó szavakra elkaptam a lány kezét, és fél elbújva mögötte húzódtam hozzá közelebb.
-Nem... nem mehetnénk inkább haza? - kérleltem Kinget rémülten cincogó hangon remegő szájakkal, és... igazából egész testemben reszkettem. - Csak haza akarok menni.

Kicsit megkönnyebbülök, mikor King felém nyújtja az ösztönösen kapálózó gyíkocskát és úgy érzem, talán megússzuk ezt a kis malőrt, de a hangja túlontúl nyájas ahhoz képest, ahogy megismertem. Persze nem abból indulok ki, hogy velem, hogy viselkedett, se tudtommal nem az az emberszerető típus, így most is gyanakodva vettem át a kis mutánst, aki olyan gyorsan iszkolt fel a kapucnival takart hajamba, hogy ösztönösen megrázkódtam a csiklandozó érzésre.
Ahogy felállt, hátrább is léptem, hiszen nem akartam megvárni, hogy fölém tornyosuljon, meg aztán minden létező érzékem ordítva jelezte a veszélyt, amit a hátam mögül hallatszódó kattanás, egy fegyver kibiztosításának hangja, meg is erősített azon nyomban.
Még, ha tudtam volna, hogy elég gyors vagyok ahhoz, hogy az álcázott ügynöknek átvágjam egy mozdulattal a torkát, hiszen elég közel volt hozzá, akkor is még számolnom kell King-gel. Nem voltam benne biztos, hogy mi lett neki gyanús, hiszen az is lehet, hogy csak a gyík lett neki valamiért gyanús. Még reménykedtem, hogy nem kell vérfürdőt rendeznem a park közepén, ha szabadulni akarok, de abban biztos voltam, hogy King nem fog még egyszer élve elkapni.
- Jó napot Derek King. – biccentettem mindezek ellenére higgadtan, majd a hátam mögé intettem. – Minden erre tévedt járókelőt ilyen kedvesen üdvözölnek, vagy most egy rablás részese vagyok? – adtam az értetlent, de mivel egy átlagos nő, már sikítva hisztizett volna, indokolni sem ártott a hidegvéremet. – Barbara Schmidt vagyok, és szabadnapos biztonsági őr. Talán rendőrt kéne hívnom, hogy terrorizálják a gyíkomat? – kérdeztem halálos komolysággal, de a következő szavai már azt mutatták, hogy sajnos rosszabba helyzet, mint gondoltam és ez a kegyetlen disznó, valamiből felismert.
- Miről beszél jó ember? Talán meghibbant, vagy mi?
Sejtettem, hogy Anabelle viszont nem fog ellenállni a felszólításnak, hiszen éreztem, ahogy lemászik rajtam, na meg meg is szólalt, amire a kapucni takarásában csak a szemem forgattam meg.
~ Így dolgozzon az ember amatőrökkel! ~
- Most mi van? A barátnőm mutáns és akkor? Talán nem mászkálhat szabadon a parkban? Nem kell ebből ilyen felhajtást csinálni. – adtam tovább a félreértettet, de közben le nem veszem a szemem a fegyveréről és azt is igyekszem kitalálni, hogy a társa hogy helyezkedik el mögöttem. Ha csak egy percre is nem rám céloz, azonnal mozdulok, hogy az álkocogó mögé kerüljek és a kezemben máris ott a saját pisztolyom, amit King fejének szegezek.
- Bogyó mögém! – csattanok fel. – Te meg – sziszegek a böhöm zsaru felé, - dobd el a fegyvered, ha nem akarod, hogy a kollégádnak még egy szájat nyissak kicsit lejjebb.
King láthatja, ha jól figyel, hogy a másik kezemen máris tekintélye és hegyes karmok villannak, amik a fickó nyakának feszülnek.
- Mi most szépen elmegyünk és ha szépen a seggeden maradsz, még a haverodat is egyben kaphatod vissza. – folytatom jéghideg hangom, miközben a férfival együtt hátrálni próbálok, remélve, hogy a kiscsaj annyira észnél van, hogy mögöttem, takarásban marad.
- És majd akkor örülj, ha egyikéjszaka, mikor nem számítasz rám, meglátogatlak zsarukám.

A halvány, de azért alaposan megalapozott gyanú, hogy valami nincs rendben ezzel a különös módon csak értelemben hidegvérű lénnyel csak tovább erősödik, mikor rajzfilmbe illő gesztikulációkat mutat be. Ha elmenne állatszínésznek, milliókat kaszálhatna, és legalább egy tucat technikus tehetne az utcára Hollywood-ban. Már csak azért sem hagyhatja meglógni, miért nyúlja le az emberek munkáját egy mutáns?
-Nocsak, ki ez, a húgod? - Kérdi rosszindulatúan.
-Tartok tőle, arra még várnod kell Bogyó - feleli, ám közben elköveti azt a hibát, hogy arra is sandít, és mire kettőt pislogna, a társa fogságba esik. A fegyvert továbbra is oda szegezi, ahova eddig, vagyis Sheena fejének, csak épp most már útban van a fitneszmániás kollégája. Arca továbbra is nyugodt marad, akár egy nagyon mérges kőszobornak, csak a szemei azok, melyek szikrákat szórnak.
~Hát ilyen nincs, ezért utálok képzetlen amatőrökkel együtt dolgozni. A markomban lenne, ha az a barom egy kicsit messzebb áll meg tőle!~
Pár másodpercig még farkasszemet néz a nővel, és mérlegeli a lehetőségeit, ám végül meglazul a tartása, és az utcalámpák fénye tükröződik vissza króm színű fegyveréről, ahogy azt lejjebb ereszti, majd miközben hirtelen oldalra mozdul, öt lövést ad le a túsz gyomrába gyors egymásutánban, hogy ezek közül legalább az egyik golyó eljusson a nő testébe.
~Inkább rendezzük le most!~
Továbbra sem láthat többet a túszánál sokkal vékonyabb nőből, ezért a többi lövésével a kezeit célozza meg, abban reménykedve, hogy ezzel harcképtelenné tudja tenni, vagy legalább a fegyvert elejti. Az, hogy a párduc karmai a másik tisztogató torkán vannak, és ebből következően fejbe is találhatja azt a szerencsétlent véletlenül, továbbra sem hatja meg. Közben egyenesbe hozza magát, és ha még mindig a túszát szorongatja Sheena, akkor hatalmasat rúg a férfi mellkasába, hogy ledöntse őt a lábáról.

Sheena nagyon jól tartotta magát a sebtiben kitalált meséjéhez, amiben azt bizonygatta, hogy neki semmi köze nincs saját magához, mert mint Barbara Schmidt nem, a biztonsági őr, nem lehet Sheena Duran, a bérgyilkos, ennek pedig elég logikusnak kellene lennie ahhoz, hogy King végre elfogadja, és hazaengedjen minket. Csakhogy King nem értett egyet ezzel a gondolatmenettel, vagy esetleg már az alap feltevésekkel is gondja akadt, mint hogy például Sheena nem is Sheena, esetleg tényleg csak erre sétáltunk. Pedig mennyi idegeskedést spórolhatott volna meg mindenkinek!
Amíg a partnerem próbálhatta menteni a menthetőt, ez nekem már nem jött össze, hiszen onnantól kezdve, hogy King hallott beszélni átváltozva, esélyem sem volt, hogy eljátsszam az ártatlant. Tudta, hogy mutáns vagyok, ez ellen már semmit sem tehettem, ez pedig nála, ha jól informálódtam előzőleg, egyet jelentett a bűnnel. Az ő szemében magával a bűnnel, a törvény előtt pedig tök mindegy, csak bűn legyen. Ez pedig nagyon nem volt kellemes kilátás. A legkevésbé sem.
Mielőtt azonban megszólalhattam volna, máris villantak a fegyverek, a ,,futó" életveszélybe került, mi nem különben, és Kingnek sem állt valami jól a szénája. Bár engedelmesen behúzódtam Sheena mögé, azért oldalra hajolva kikukucskáltam, hogy lássam, mi történik, addig viszont nem szólaltam, amíg el nem dörrentek az első lövések.
Rémült sikollyal zsugorodtam újra gyíkká. Persze gyáva megoldás volt, nem is gondolkodtam, de hát az életösztön mindenek felett, ahogy az elmúlt években is rögzült bennem. Először éljem túl, csak aztán jöhet minden más. És egek! Nem csak lőttek, de még el is találtak valakit! De ki lőtt? Sheena biztos nem, hiszen Kingre tartotta a fegyverét, szóval, ha ő lőtt volna, King már halott lenne. De aki több sebből vérezve agonizált nem volt más, mint a besúgója. És nem más lőtte le, mint a rendőrfőnök. A rend őre. A törvény szolgája. A rend és a béke védelmezője. Hogy tehetett ilyet? Még akkor is, ha az illető jelenleg ellenünk volt, attól még nem kellett volna megölni! Ráadásul a saját embere volt! Hogy tehetett ilyet?! Az meg sem fordult a fejemben, hogy Sheenának esetleg baja eshetett, mivel úgy néztem, épp fedezékben volt az élőpajzs mögött, annyira meg nem értettem ezekhez a dolgokhoz, hogy akár csak megforduljon a fejemben, hogy az esetleg nem elég. De azt mindenképpen szerettem volna elérni, hogy minket ne is bántson senki.
Így aztán, bár eredetileg egy vakondtúrás felé kezdtem el iszkolni, hogy oda befúrva magam, megvárjam, amíg elül a csata, és megint biztonságos lesz előmerészkedni, félúton irányt váltottam, és egyenesen King felé kapkodtam apró, de fürge lábaimat. Majd eszemet vette a félelem, úgyhogy folyamatosan mantráztam magamban, hogy mi minden miatt kell nekem is beszállnom, és egyébként sem lesz semmi hiszen... azt nem tudom, de muszáj ezt megúsznunk, és csak ezt éljem túl, én soha többé nem mozdulok ki az iskola falai közül, csak ezt éljük túl, csak ezt éljük túl!
Villámgyorsan másztam fel King lábán a hátára, onnan a nyakára, onnan a fejére, majd teljes erőből püfölni kezdtem a kopasz feje búbját a farkincámmal, hogy szinte már hallani lehetett a csattanásokat.
-Hagyd abba! Hagyd abba! - visítottam bősz csapkodások közepette. - Nem bánthatod, nem engedem! Hagyj minket békén, vagy nagyon megjárod, te sátáni jeti!
Nem akartam emberi alakban harcolni, mert fegyver volt a kezében, és nem akartam megkönnyíteni a dolgát, hogy eltaláljon. Viszont, ha a feje ellen intézett roham nem vezetett sikerre, átmásztam az arcába, és összevissza rohangálva próbáltam zavarni, miközben igyekeztem beletapicskolni a szemébe, vagy beleharapni az orrába. Nem akartam, hogy esélye legyen a pontos lövésekre, addig meg Sheena csak lefegyverzi. Ha meg nem... Jaj, istenem, hát kellett nekem ebbe belekeveredni! Hát még azt sem tudom, hogy mit akarok adni Adamnek! Ezek után karácsonyra max. egy ölelésre számíthat!

Hideg elszántsággal néztem múltbéli kínzómat és tudtam, hogy lőnöm kéne, ezzel egyszer és mindenkorra megakadályoznám, hogy a nyomunkra akadjon és kiélje beteges bosszúvágyát rajtunk, vagy más szerencsétlen mutánson, de képtelen voltam hidegvérrel meghúzni a ravaszt, miközben Anaballe ott csimpaszkodott a hátamban.
~ A franc a hülye lelkiismeretembe! Egy bérgyilkosnak ne legyen olyan! Ez volt minden baj okozója már pályafutásom elején is. ~ futott át rajtam, a most egyáltalán nem ideillő gondolat.
Pár lépést tehettem csak azonban, mikor King, aki látszólag engedelmeskedett és leeresztette a kezében tartott fegyver, akcióba lendült és máris éreztem, ahogy a kezeim között tartott férfi megvonaglik és a teste tehetetlenül elnehezedve lefelé kezd csúszni, így lehetőséget adva a zsarunak, hogy fedezék hiányában, engem is eltaláljon. Éreztem azt is, hogy valami megütötte a derekamat és mielőtt még a fájdalom elért volna, már éreztem, hogy valami melegség csordogál végig a csípőmön.
~ A rohadt életbe, eltalált a mocsok! ~ haraptam be a számat, miközben erőnek erejével tartottam magam elé a valószínűleg már halott spiclit, ezért az ide oda ugráló King-et nem nagyon tudtam becélozni.
Ha még ez nem lett volna elég, akkor az események forgatagában szem elől tévesztett púpom, a lehető legrosszabbkor előkeveredett és mikor végre már sikerült becéloznom a dühösen fújtató smasszer fejét, akkor megláttam a rajta csimpaszkodó gyíkot, így esélyem sem volt, hogy anélkül lőjek rá, hogy ne kockáztassam a kiscsaj életét.
Dühösen próbáltam valami életveszélyes helyet találni ahol meglőhetem, mikor láttam, hogy felém lendül a lába, így mielőtt el is ért volna, minden erőmet összeszedve meglódítottam a tehetetlen testet és nekilöktem, én meg elvetődtem a kaviccsal felszórt ösvény melletti egyik bokor felé, remélve, hogy kikerülök a rúgás hatásköréből és a halott férfi teste nem sodor magával, mert akkor már semmi esélyem nem lesz.
- Bogyó, tűnj el onnan! Húzz a fenébe! – kiáltottam azért, hogy a csaj meghallja és végre ne akadályozzon semmi meg abban, hogy kinyírjam életem megkeserítőjét.

A testének fájdalmas rándulása mosolyt csal az arcára, amit az épp a pokol tornáca felé tartó túsz minden bizonnyal nem vesz jó néven, de ha ez az ára annak, hogy végre eltegye láb alól az egyik bérgyilkost, aki miatt majdnem rákapott a fájdalomcsillapítókra, ám legyen! A felé vetett testet úgy rúgja félre, mintha csak szalmabábú lenne, és már lőne újra Sheena-ba, amikor...
-Mi a...
Először megpróbálja a feje búbjáról lesöpörni a kis bestiát, de az túl gyors neki, és az arcára szalad, ezért aztán vaktában lövöldöz tovább abba az irányba, ahonnan Sheena hangját hallotta - láb magasságban, hogy ha mást találna el, az se feltétlen patkoljon el - közben pedig pofon vágja magát másik kezével, hogy csak úgy csattan, hogy végre megszabaduljon a potyautastól. Ha sikerül, tovább lő, gyakorlatilag az egész tárat a bokorba eresztve, aztán amikor az utolsó golyó is útnak indult, az ellenkező irányba szalad, hogy egy vastagabb fa törzse mögött leljen magának fedezéket.
-Itt King. Megtámadtak a parkban, erősítést kérek!
~Hmmm...Déja Vú.~
-Add fel Sheena! Ha megadod magad, esküszöm, elengedjük a húgodat! Nekem csak te kellesz, meg Caine! Ha elég gyorsan döntesz, talán még a hapsidat sem ítélik halálra!
Beszéd közben tárat cserél, majd folytatja a kiabálást.
-Bizony, elkaptuk Soren-t! A társam most is vallatja őt, és ahogy hallottam, nem akar dalolni, hiába sütögetjük.

King ütése váratlanul ért. Azt nem furcsálltam, hogy engem le akart csapni, de arra nem számítottam, hogy ezért saját magát is képes lesz megütni. És lám, mégis! Éppen ezért nem tudtam időben odébb iszkolni, noha továbbra is hála a gyík létemnek, így is elég gyorsan el tudtam pucolni az arcáról a füléig, különben gyíkként haltam volna meg egy ellenszenves rendőr arcán, egyetlen pofontól. Így azonban csupán az egyik ujjamat érte kár, ami jelenlegi alakomban sántítást eredményezett, visszaváltozva pedig a kezemen fogom fájlalni a kisujjamat.
Mindez azonban semmiség volt ahhoz, amit Sheenának kellett elszenvednie. Elborzadva néztem nehézkes mozgását, és mikor észrevettem, mi is okozza a fájdalmát, kis híján elájultam. Még soha nem öltek meg senkit a szemem láttára, nem is láttam még soha holttestet, és nagyon reméltem, hogy nem ez a mai lesz a beavatásom napja.
King pedig képes volt úgy beállítani minket, mint a támadókat, hát az eszem megáll! Nekünk lett volna szükségünk erősítésre, nem neki!
-Ne hallgassanak rá - visítottam bele az adóvevőjébe, miután bicegve odakúsztam a kezére. - Ő támadott meg minket. Nekünk segítsenek!
De rögtön utána már száguldottam is lefelé, hogy engedelmesen behúzódjak Sheena mögé. Út közben még egyszer visszanéztem rá, bár a magas fűben nem biztos, hogy látott.
-Nem vagyok a huga, csak egy ismeretlen, akit utál, mert fel akartam jelenteni - kiabáltam az egyébként is hatalmas emberre, aki ebből a szemszögből aztán végképp óriásnak tűnt. - De ha tudtam volna, hogy ilyenek kezére került volna...! Magát kéne feljelenteni! És fel is fogom, ha végre elenged minket!
Aztán már spuri is Sheena mögé, majd megint alakot váltottam, mert nem tudtam, meddig fog elhúzódni a csetepaté, és spórolni akartam.
-Ki az a Soren? - kérdeztem tőle suttogva. - Ő a szerelmed? Segíteni kéne neki, nem?

Hát, ha nem lett volna a másik szerencsétlen zsaru, aki golyófogóként szolgált King-gel szemben, akkor most biztosan szitává lyuggatva heverek a park füvén. Így is alig úsztam meg és csak a kivételes gyorsaságomnak és reflexeimnek köszönhetem, hogy a golyók csak a fülem mellett süvítettek el, miközben a kiszemelt bokor mögül egy másikba pattantam.
Nem volt kétséges, hogy a bosszúszomjas rendőr egy nyüzüge cserje nem fogja megállítani és az sem, hogy éppen nem nagyon lát sem engem, sem mást, hiszen csak vaktában ürítette a fegyvere teljes tárát arra a helyre, ahol pillanatokkal előbb tartózkodtam és közben vadul képen vágta saját magát, hogy végérvényesen megszabaduljon a rajta csimpaszkodó kicsi gyaktól.
Bár nem volt időm azt figyelni, hogy éppen tartózkodik-e e közelünkbe valaki, azért örültem, hogy valószínűleg senki, mert nem hallottam sehonnan fájdalmas kiáltásokat az össze-vissza repkedő lövedékek miatt.
- Ez ám a rend felesküdött őre! – kiáltottam egy vaskosabb szemetes takarásából a férfi felé, mikor már láttam, hogy Anabelle felém iszkol és King is fedezékbe húzódott.
- Nem érdekli, hogy ártatlanok is megsérülhetnek, csak a bosszúja teljesüljön be, igaz fafej! De engem nem fogsz élve elkapni, abban biztos lehetsz.
Tudtam, hogy nem sok időnk van már, hiszen erősítést hívott és ebben a városban az hamar a helyszínen van, így nagyon gyorsan el kell tűnnünk innen és a növekvő sötétség az én malmomra hajtotta a vizet.
- Figyelj Bogyó. – suttogtam a mellém érő lánynak, aki közben visszaváltozott és amit nem tartottam túl jó ötletnek. Gyíkként, majdnem, hogy láthatatlan volt, ami most előnyére vált volna.
- Használd csak az állati alakod és tűnj el, amíg lehet. Mindjárt tele lesz a környék zsarukkal és te észrevétlen elillanhatsz. Én még feltartom egy kicsit, aztán én is megpróbálok lelépni. Neked amúgy sincs semmi közöd ehhez az ügyhöz.
Arra nem sok esélye volt, hogy Anabelle-t elkapja, így ezzel nem nagyon hatott meg, de mikor Soren megemlítette, kicsit szaporábban kezdett verni a szívem.
- Nem a szerelmem, csak egy jó szerető. – rázom meg a fejem komoran.
- Ne röhögtess King! – kiáltottam a férfi felé közömbös hangon. – Nem gondolhatod komolyan, hogy érdekel a dolog. Az én köreimben nem divat megkedvelni valakit, így ezzel nem vettél le a lábamról.
Remélem elég hihető volt a hideg hang és tényleg beveszi a dumát, de most már eggyel több okom van, hogy ne kapjanak el.
Óvatosan hasra fekszem a szerencsére nem mostanában lenyírt fűben és célba veszem a fát, ami mögött a zsaru kushad. Ha csak egy porcikáját is kidugja, máris meghúzom a ravaszt.
Még egy kis idő kell, míg kellően sötét lesz és akkor párducként szépen elosonok.

-Ó - bólintottan pipacspiros arccal Sheena magyarázatára, hogy ki is az a Soren. - Értem.
Ahogy eddig is, most is azonnal szót fogadtam neki, és megint felvettem a gyík formámat. Nem mintha ne lett volna ellene kifogásom, de ő volt a szakember, neki kellett tudnia, hogy ilyenkor mi a teendő. A távolban pedig már felhangzottak a szirénák, vagyis az erősítés lassan megérkezett. Sok állig felfegyverzett Derek King! Na, remek! De talán még jól is jöhet. Ha minden jól megy. Nem akartam magamra vonni a jeti figyelmét, és hogy Sheena meghallja, minimum kiabálnom kellett volna, így aztán csak reméltem, hogy meglesz a segítségem nélkül is.
Nem kellett nagyobb ívben kikerülnöm őket, hogy észrevétlen maradhassak, mivel a sötétség és az aljnövényzet tökéletesen elrejtett az illetéktelen szemek elől. Én pedig szedtem a lábaimat, amilyen gyorsan csak tudtam, hogy időben oda érjek, amerről a veszélyt sejtettem, még ha sebesülten ez nem is volt kimondottan fájdalommentes.
A hangot követve ahhoz a bejárathoz rohantam, ahol Sheenával is találkoztam. A kisbusszerű járgány épp ekkor fordult be a sarkon. Gyorsan felmásztam egy fára, aminek egyik ága az úttest fölé ért. Végigrohanva rajta sikerült pont a jármű tetejére ugranom, még mielőtt az megállt volna. Hatalmas nagy szerencsém volt, a vezető ülés melletti ablak ugyanis résnyire nyitva volt, így könnyedén bejutottam az utastérbe, ráadásul még egyikük sem vette fel a sisakját. Nem tudtam, ez mennyire szabályos, de nekem jól jött. Bár a sofőr nem is volt úgy beöltözve, mint a társa, úgyhogy ez talán nem is volt a részéről fegyelmezetlenség, mivel neki nem is volt rá szüksége, ő csak vezetni jött.
A két ülés közé mászva, egyenesen a sebváltó fogantyújára, vettem még egy nagy levegőt, mert a következő másfél másodperc fogja eldönteni, hogy életben maradok, vagy jobb esetben is csak lecsuknak, miután szakavatott módon kiklopfolnak. Amint felvettem az emberi alakomat (amitől már egy kicsit zsúfolt lett az aprócska hely), azonnal belevágtam az anyósülésen ülő rohamrendőr arcába, aki mentem le is fejelte az ablakot. Ha rajta lett volna a sisakja, valószínűleg nem oda ütöttem volna először, de hát csak összehoztam ezt is.
A rákövetkező másodpercben pedig már ki is rántottam a pisztolyt az ájult rendőr övére csatolt tokból, hogy azonnal a sofőrre fogjam.
-Szétloccsantom az agyadat, ha nem teszed, amit mondok - sziszegtem neki olyan hangsúllyal és arckifejezéssel, amit Sheenától lestem el.
Ő pedig engedelmesen hátradörömbölt az öklével, ahol a többi G:I Joe várakozhatott.
-Még várnunk kell, fiúk - üvöltötte hátra. - További utasításig mindenki a helyén marad.
Köszönetképpen biccentettem egyet, majd a pisztoly markolatával őt is leütöttem. Igaz, ehhez három ütésre volt szükség, mert az első kettő csak nagyon fájt neki, de nem ájult el. Akkor aztán, mint a szél magamra kapkodtam az ájult rohamrendőr ruháit, ami ugyan iszonyú nagy volt rám, de sikerült a mindenféle szíjakkal, itt-ott betűrve, feltűrve, felhajtva elérnem, hogy ez ne legyen olyan szembetűnő. Végezetül, mikor már a sisak is fejemen volt, a pisztolyt is visszacsúsztattam a tokjába.
Még épp időben, mivel ekkor harsant fel a következő sziréna, vagyis bele kellett húznom. Mivel a saját ruháimat nem vettem le, és a rohamrendőr jelmez sem volt valami vékony vagy legalább levegős, iszonyú melegem volt. Ennek ellenére gyorsabban rohantam, mint idefele jövet, miközben már hallottam, ahogy a másik csapat szintén szalad, ugyanarra, amerre én.
Ha King hátrafordult, intettem neki.
-Megérkeztünk, uram - lihegtem mélyebbre torzított hangon. - Merre vannak?
Tettrekészen léptem mellé a környéket pásztázva, mintha az ellenséges mutánsokat keresném, de csak azért, hogy közelebb jussak Kinghez. Akkor aztán a kezemben tartott pisztollyal irányt váltottam, egyenesen az ő fejének szegezve azt, mivel hallottam, hogy a többiek már csak méterekre vannak tőlünk, így biztosan látnak mindent.
-Fegyvert eldobni - reccsentem rá, majd az érkező rendőrökre néztem, akik igencsak megrökönyödve bámultak ránk. - Alakváltó mutáns, azonnal le kell tartóztatni. Kinget elrabolták, meg kell találnunk, mielőtt megölik. Egy szavát se higgyétek el! Ez itt nem az igazi Derek King.

-Bérgyilkosokkal nem vitatkozom a tisztességről, ha nem baj - kiáltja vissza út közben, aztán irányt változtat, a fedezéke felé.
Amint meghallja Sheena válaszát, nyomban gonosz mosolyra húzódik a szája. Az annyira nem is érdekli, hogy mit mond, bár arra is tudna felelni, de úgy érzi, fölösleges, hisz most, hogy a hangja alapján be tudta azonosítani, hol bujkál, úgyis csak egy pisztolylövésnyi ideig marad életben a csaj. Ha ennyire nem akar élve a kezébe kerülni, annyi aj legyen, majd a kis csajból kiszedi, hol bujkál Caine! Szóval, vesz egy mély levegőt, kibújik a fa törzsének egyik szélén, és már vissza is iszkol, pont időben, hogy a golyó a törzsbe csapódjon, és ne a fejében.
~Francba!~
Arra nem számított, hogy a csaj gyorsabb nála, és trükkök nélkül is mindig tudni fogja, hol van.
~No, akkor meg kell várni az erősítést. Kíváncsi leszek a páncélos rendőrökkel mit kezd majd, akiknél nem csak csúzli van.~
-Nem gondolhatom komolyan? - Kiáltja vissza, hátát a fa törzsének támasztva. - Ha tényleg nem érdekel, lőj le, és az utolsó parancsomat hajtják végre rajta. Hamarosan a Rykers-re utazik, de valami marha összekeverte a papírjait, és mindenki pedofilnak hiszi majd.
~Nem érdekli, hogyne...a csajt, akiért a hapsija bement a börtönbe, hogy ne bánthassák...vajon az is Soren volt? Nem tudom...olyan homályosak az emlékeim arról a hétről...de megmagyarázná, miért tudott béklyóban is megölni annyi fegyencet...~
Aztán megjelenik előtte a távolban egy kommandós, ő pedig felvont szemöldökkel néz rá.
~Integet? Ez most komoly? És mellesleg, már törpéket is felvesznek rohamosztagosnak?~
Az egészet annyira nem érti, mint ahogy azt sem, hogy miért gondolják a mutánsok, hogy ha elváltoztatják a hangjukat, az sokat segít. Persze, nem lehet biztos, ki ez a ruhában, de azt sejti, hogy egyik embere sem beszélne ilyen fura hangon miközben bármikor lelőhetik, de még a másik három osztag embereiből is bajosan nézi ezt ki. Aztán amikor a fegyver rá szegeződik, már tényleg kezd elege lenni.
-Kislány, ha meghúzod a ravaszt, olyan helyre kerülsz, amihez képest a pokol szanatórium.
Már nyúl is előre a fegyverért, de akkor megérkeznek azok, akikből viszont simán kinézi, hogy lelövik, ha azt gyanítják, hogy alakváltó mutáns, és veszélyt jelenthet a társukra. Jó emberek...
-Ez itt pedig nem Sam. Az a biztos, ha mindkettőnket bezárnak. Én nem bánom, az őrsön tisztázhatom magam könnyedén.
Ezzel elejti a fegyvert, és tarkóra rakja a kezeit.
-És te? Mi lesz, te leveszik a sisakod?

Most, hogy a kiscsaj már nem akadályoz meg semmiben és nézek szembe ezzel a szemét állattal, aki pióca módjára akaszkodott az életünkre, azzal a feltett szándékkal, hogy a lehető legrövidebbre szabja azt. Ha csak simán, magánemberként akarna bosszút állni, még meg is érteném, de azt, hogy a rendőrség mögé bújva, annak lehetőségeit kihasználva teszi ezt, ezt túl megy azon, amit jogos bosszúnak mondhat valaki, így egy csepp lelkiismeret-furdalás nélkül eresztettem volna golyót a fejébe, ha lehetőségem van rá, bár Aya biztos dühöngene, hogy lecsaptam a kezéről.
Sajnos eléggé rutinos volt, így az első mellette elfütyülő golyó után már nem is próbálkozott előjönni, hanem csak a takarásból nyomta a sódert, hiszen ő is úgy gondolta, hogy az idő neki dolgozik.
- Csak nyugodtan, továbbra sem tud érdekelni. – vágtam vissza, de nagyon rossz érzéseim voltak szegény Soren miatt. – És az egész csak azt bizonyítja, hogy milyen egy nagy tetű is vagy te Derek King, a mocskos társaiddal együtt. – tettem még hozzá dühösen.
Aztán, ahogy meghallom a közeledő lépteket, feszülten nézek ki, hogy ki az aki egy szál magában közeledik.
A látványra felvonom a szemöldököm és hitetlenkedve meredek a kissé furán öltözködő, aprócska kommandósra, akire először rászegezem a fegyverem, de mikor megszólal azonnal le is engedem és szitkozódva forgatom meg a szemem.
~ Ezt nem hiszem el! Ennek elmentek otthonról, az tuti! ~
Teljesen megtudom érteni azt a rohadt zsarut is, amikor megfenyegeti a lányt, és én is legszívesebben jól senékbe rúgnám a hülyesége miatt, de azt még sem hagyhatom, hogy olyat tegyenek vele, amit velünk tettek, így felkészülök a támadásra, amíg megtehetem.
Aztán megtorpanok, mert megérkezik a másik csapat és amit Anabelle előad, az ad valami halvány reményt, hogy nincs veszve még minden.
Tudom, hogy most valószínűleg elbizonytalanodtak a kommandósok, hiszen nem tudják kinek is higyjenek, de hamarosan az lesz, amit King mondott és mindkettőjüket beviszik, akkor aztán már veszett fejsze nyele.
Csak abban reménykedem, hogy a lány nem olyan hülye, hogy megvárja ezt és ha rákiáltok, akkor időben átalakul.
Én is átváltozom a sötétség leple alatt, ami lopakodva megközelítem a fát, ami alatt King terpeszkedik. Egy lendületes ugrással a koronában termek és onnan nézek le ellenségemre, sárgálló szemekkel.
Kis kivárás után a tarkóra tett kezű férfi mögött huppanok lágyan a földre és egy erőteljes mozdulattal csapok a hátára megpróbálva súlyos sebet ejteni rajta, aztán már igyekszem is beleveszni a sötétbe, ezzel időt adva Anabelle-nek, hogy eltűnjön onnan.

King túlságosan is ésszerű javaslatára az elbizonytalanodott rendőrök ismét elbizonytalanodtak. Ami azt jelentette, hogy újra teljesen biztosak voltak a dolgukban. Az egyikőjük intett egyet, mire hárman közelebb léptek Kinghez, hogy továbbra is sakkban tartsák a rászegezett fegyvereikkel, viszont amennyit a sisakon át láttam az arcukból, feleannyira sem ült az arcukon olyan ádáz kifejezés, mint, amikor rám néztek, vagy az időnként felhangzó mocorgás felé, amerre a következő intésre másik három indult meg, hogy ellenőrizzék. Rám a maradék három, plusz az maradt, aki úgy tűnt, a csapat vezetője volt.
-Azonosítsa magát - szólított fel összeszűkült szemekkel méregetve.
Válaszul riadtan öleltem magamhoz a fegyveremet, mintha a legféltettebb kincsem lett volna, és egyet léptem hátra.
-Mondom - ismételte közelebb lépve tartva a távolságot -, azonosítsa magát.
-Ne jöjjön közelebb, vagy lövök - visítottam, ahogy reszkető kezemmel végre felemeltem a pisztolyt, és rászegeztem.
-Ne mond - vonta fel a fél szemöldökét, és unott tekintettel sétált közvetlenül elém. - Az nehéz lesz, ha leginkább a fejünk fölött repkedő satelitekre célzol, és még ki sem biztosítod a stukkert.
Megsemmisülten kellett beismernem magamnak, hogy ebben van valami. Nem tudtam, hogy kell kibiztosítani, célozni meg még kevésbé. De most legalább nem a markolatát fogtam a célpontra, ahogy Adamnél tettem. A kis győzelmet is meg kell becsülni... majd később. Sajnos ugyanis az a pár másodperc, amíg a pisztolyt tanulmányoztam, hátha mégis rájövök valahogy a nyitjára, elég volt ahhoz, hogy kiüsse a kezemből, majd leüsse a fejemről a sisakot, ami már nem takarhatta tovább még annyira sem az arcomat, amennyire eddig tette, ráadásul a zöld hajfürtök is szabadon omlottak a vállamra. Aztán megragadta a csuklóimat, és magához rántott.
-Te kis mocskos mutáns fattyú - sziszegte a fülembe. - Mit csináltál a ruha gazdájával, mi? Megölted?
-De-dehogy - hebegtem. - Csak leütöttem.
-Hol van?
-A kocsiban. Mindenki más-mással. Esküszöm, semmi komoly bajuk nem történt.
-Ez máris elég komoly. Ezek után már semmi sem menthet a börtöntől. Imádkozz, hogy csak a szokásos verést kapd, voltak már csúnyább esetek is. Nem szeretnél például a férfi blokkban éjszakázni, ugye?
-M-m-mmmi? - nyüszítettem fel. - Azt nem lehet...
-Már hogyne lehetne - vigyorodott el. - Megtámadtál egy rendőrtisztet, és bántalmaztál egy másikat, te korcs szuka! Innentől kezdve semmi jóra ne számíts.
-De hát én nem akartam semmi rosszat - fakadtam ki, és már patakokban folytak a könnyeim.
-És mégis megtetted.
-De én nem ezt... és nem így... jogom van a tárgyaláshoz...
-Ó, megkapod - bólintott fintorogva. - És el fognak ítélni. És hidd el öröm lesz nézni, ahogy megdolgoznak. Esetleg kölcsönadnak pár körre a szomszédos blokknak.
-NEM! - sikoltottam fel.
Kitéptem a kezem az övéi közül, ami nem volt nehéz, mert a pánik átmenetileg megsokszorozta az erőmet, meg nem is fogott olyan erősen, gondolom, nem tartott valami nagy kihívásnak. Ezek után magam sem tudom, miért, de Kinghez rohantam, akinek elég volt csak elismételnie, hogy ki ő ahhoz, hogy elengedjék. Sheenához nem tudtam menni, mert túl messze volt, és ennyi nehéz bakancsos talp között gyíkként elrohanni sem lett volna biztonságos. De talán Derek King nem olyan rossz, mint amilyennek beállították. Talán mégis van benne egy kis tisztesség. Csak nem engedi, hogy egy nőt a férfi blokkba zárjanak!
-Ne engedje! - markoltam bele az ingébe, miközben egész remegő testemmel hozzálapultam, hogy minél távolabb legyek a többitől. - Ezt nem hagyhatja. Kérem... válaszolok mindenre, elmondok mindent, csak ezt ne! Én még sosem... én még... nem akarom, hogy az első alkalom egy börtönben, egy... Nagyon kérem, Mr King. Nagyon sajnálom. Nagyon sajnálok mindent, csak ezt ne engedje!

Van valami a zöld hajú csajban, ami szinte már arra készteti King-et, hogy sajnálja őt, hisz lehet tényleg nem akart semmi rosszat, csak segíteni egy ismert sorozatgyilkosnak közel kerülni egy rendőrtiszthez, de aztán elszabadultak a dolgok, és végül le kellett ütnie legalább kettőt, meg őt majdnem börtönbe csukatni.
-Bill, elég lesz - szól aztán rá a másik osztag vezetőjére - azt hiszem..
~Mi a...?~
Majdnem hangosan is kifejezi a meghökkenését, mikor a lány közelebb lép hozzá, aztán gyorsan felemeli a tenyerét, mielőtt néhány kollégája a fejébe verné, hogy ez miért volt rossz ötlet.
-Jól van - szól halkan, és óvatosan megcirógatja a fejét - Nem lesz semmi baj. Nyilvánvalóan kihasználtak téged, nekem legalábbis nem tűnsz közveszélyesnek. Sheena viszont nagyon veszélyes ember, sokakat bántott, és ölt meg. Ha segítesz nekünk elkapni őt, és bocsánatot kérsz a rendőröktől, akiket bántottál, melletted fogok állni a tárgyaláson. Sőt, még az is lehet, hogy nem lesz tárgyalás sem. Mit szólsz, segíts nekünk, és elintézem, hogy haza mehess, ez nyilvánvalóan nem a te világod.
~Hogy komolyan gondolom-e? Miért is ne...Ránézésre úgyis kiskorú, és kinek hiányzik az a sok papírmunka?~
Aztán a következő pillanatban érkezik Sheena támadása, mire King vérző háttal bukik előre, egyenesen Annabelle-re, és nagyon igyekeznie kell, hogy ne nyomja agyon a lányt, ugyanakkor szökni se hagyja. Gyakorlatilag úgy fekszik rá, mintha a testével akarná őt védeni az egész világ elől, de főleg a párductól.
-Mire vártok, lőjétek le, mielőtt ő végez velünk!!!
A rendőröknek nem is kell több, azonnal tűzet nyitnak a párducra automata fegyvereikkel. A környező bokrokat jó darabig nem kell majd lenyírni, de ha Sheena nem iszkol arrébb, neki sem marad bundája.
-Egyben vagy? - Kérdi Annabelle-t, ah még nem húzott el, aztán felpattan, és a kezét nyújtja neki. - Gyere, tűnjünk el innen. A párduc nem arról híres, hogy életben hagyná azt a társát, aki hibázik.
Int az embereknek, hogy azért ne adják fel a keresést, mert mi is lenne annál szebb, mint ha elpatkolna ma éjjel ez a nő. Közben a helikopterek is megérkeznek, hogy reflektoraikkal pásztázzál az egyre sötétülő parkot.
~Most nem lóg meg.~

Ha van valami, amit nagyon utálok, az a szerencsétlenkedés és pánikolás. Ebből aztán most ízelítőt kaphatok Anabelle részéről bőven, úgy, hogy még el is spejzolhatok belőle télire, annyira sok van belőle. Telítődök is rendesen, és alig bírom megállni a fán lapulva, hogy el ne üvöltsem magam tőle.
Bár annyira élethűen játssza a kiscsaj, hogy már az is felmerül bennem, hogy az egész csak egy nagyszerű színészi teljesítmény, de akkor baromi jól csinálja., mert úgy látszik még ez a kegyetlen állat is beveszi.
1 Hogy én miért fogok ki minden szerencsétlen, ha veszélyes akcióról van szó? Ha ezt túlélem, akkor elmegyek Aya-hoz és megmondom neki, soha többé ne protezsáljon be senkit maga helyett, inkább egyedül végzem el a melót! ~ döntöm el, miközben sárgásan izzó tekintetem le nem veszem King-ről és a körülötte álló kommandósokról, akik most már sajnos elhiszik neki, hogy nem alakváltó mutáns, hála Anabelle nagyjelenetének, viszont egyelőre leköti őket a zöldhajú lány remegő sopánkodása az izompacsirta mellkasán.
Ezt a lehetőséget persze nem lehet nem kihasználni, főleg miután hallottam, hogy ez a szerencsétlen tyúk még hajlandó kitálalni és összejátszani a zsarukkal. Akkor már a düh is dolgozott bennem és ha egy mód van rá, akkor igyekszem Anabelle-t is elérni a karmaimmal, de aztán egy másodpercet sem vesztegetek. Mikor a zsaru megszólal, hogy lőjenek, én már több méter előnyre tettem szert, hiszen ebben az alakban gyors és szinte láthatatlan vagyok a sötétben. Ráadásul mivel nem egy ösztönállattal van dolguk, hanem velem, így a helikopter sem okoz gondot. Gyors iramban száguldok végig, nyílként a parkon és mielőtt a túloldalon kibukkannék visszaváltozom emberi alakomba, majd lóhalálában - bár az oldalam iszonyúan lüktet és csak egy hevenyészett kötéssel, melyet a trikómból tépek le, azzal átkötve - kerülöm meg az egészet, hogy időben érjek a kommandósok kocsijaihoz. Kapucnim a fejembe húzva lapulok meg az árnyak között, majd most én nyúlok ki a sötétből és kapok el egy egyedül bóklászó feketeruhást, hogy jó pár órás álomra szenderítve pakoljam be egy kukába, majd a ruháját magamra öltve csatlakozzam a saját magam keresésére. Meg kell oldanom, hogy King és Anabelle közelébe maradhassak, majd Soren-re is sort keríthetünk.

-Ó, köszönö-höhööööm - zokogtam fel Derek nyakába ugorva.
Ettől ugyan alig ért le a lábam a földre, pedig lábujjhegyen kellett hozzá állnom, de ez egy ideig nem volt probléma.
-Persze, hogy bocsánatot kérek tőlük - bólogattam bele a vállába szipogva motyogva a szavakat. - Nem akartam bántani őket, csak nem tudtam... nem tudtam, hogyan... én nem szoktam ilyen akciókban részt venni, azt se tudtam, mit csinálok. De biztos, hogy Sheena olyan veszélyes? - néztem rá a szememet törölgetve, még mindig a vállába kapaszkodva. - Nem lehet, hogy összekeveri valakivel? Nem túl kedves, de azért rendesnek tűnt. Nézze, még ezt a pólót is ő vette nekem. Nem védhetné meg őt is, mielőtt... ÁÁÁÁÁÁÁ!
A váratlan támadás először Dereket döntötte le a lábairól, de azzal, hogy előrezuhant, nekem sem maradt semmi esélyem. Itt pedig már probléma volt a balerina állás, hiszen egyensúlyról így szinte szó sem lehetett. Azonnal maga alá temetett a hatalmas ember lavina. Azt azonban még láttam, hogy mi történt.
-Úristenúristenúristen - vinnyogtam, miközben kézzel-lábbal kapaszkodtam Derekbe, úgyhogy csak velem együtt tudott felállni. - Oké. Oké. Tűnjünk. Tűnjünk gyorsan!
Hogy ne nehezítsem meg túlságosan a dolgát, ismét alakot váltottam.
-Bocsánat - szabadkoztam a fülébe kapaszkodva. - Tudom, hogy nem szereti, de így nem szakad le.
Nem tudtam, hova tartok, hiszen nem én irányítottam, és nem is tudtam, mit tervez, de azon kívül, hogy a lehetséges célpontokat nézegettem (utcák, rendőrautók, helikopterek), Sheenát is kerestem a tekintettemmel a környéket pásztázva. Fogalmam sem volt, mire kell fókuszálnom. Egy libbenő vörös hajzuhatagra, egy fekete bundájú nagymacskára, egy villanó sárga szempára vagy véres karmokra, és igazából arra sem volt ötletem, hogy mit csináljak, ha meglátom.
Hálás voltam Kingnek, hogy megvédett, meg aztán ezek szerint mellette biztonságban lehettem. Viszont Sheena volt a partnerem. Őt kellett segítenem, hiszen elsősorban ezért jöttem. De hát mit tehetnék én? Minden, amit csináltam, rossz volt, és kudarcba fulladt. Sheena pedig tényleg megölt volna annyi embert? Tényleg egy gyilkost akarok segíteni?
Nem. Persze, hogy nem. Aki embert öl, annak nincs bocsánat, bűnhődnie kell. De nem így. Ha a mutánsokkal ez történik a börtönökben, az már azért túlzás. Ilyet még egy sorozatgyilkosnak sem kívánok. Ilyet senkivel sem lehet csinálni, asszisztálni meg végképp nem fogok hozzá.
-Nem esik baja nélkülem? - kérdeztem Derektől, majd hacsak nem ragaszkodott hozzám nagyon, amint egy fa mellett futott el, lelendültem a válláról, egyenes a fa törzsére.
Ott felmásztam jó magasra, hogy könnyebben kutassak Sheena után. Nem kellett sokáig ott időznöm, hamar találtam valami gyanúsat. Egy nagyobb fajta kukából kikandikáló meztelen lábfejet, és a helyszínről elsiető rohamrendőrt, akit a helikopter reflektora pont kikerült. Bár akkor sem valószínű, hogy gyanakodtak volna, hiszen átöltözve teljes tökéletességgel olvadt bele a a többi feketeruhás közé.
Nem kellett sokat várni rá, amint a kilátónak használt faág alá ért, leugrottam a mélybe, majd bebújtam a sisakja alá, ami hangyányit nagy volt rá, ezért épp elfértem a résben. Nem volt különösebben kényelmes, de a célnak megfelelt, arról nem is beszélve, hogy így az arcát is megnézhettem magamnak.
-Minden rendben van? - kérdeztem tőle, ugyanúgy a fülébe kapaszkodva, mint az előbb Dereknek. - Sajnálom, megkértem Kinget, hogy védjen meg téged is, de nem sikerült. De nem hagyom, hogy elkapjanak, és bezárjanak arra a borzalmas helyre. Csak... csak ne ölj meg, oké? Tudom, hogy elbaltáztam, de megijedtem. Nem tudom, mit kell ilyenkor csinálni. Úgyhogy most inkább mond te, hogy mit szeretnél, és n azt fogom tenni. Jó? Nem haragszol?
Kicsit elgondolkodtam, majd kissé szigorúan beleharaptam a fülébe. Nem túl erősen, bár biztos nem csak csiklandozást érzett.
-Habár tudod mit? Nem is sajnálom- Te tényleg embereket öltél? Tényleg gyilkos vagy? Hogy tehettél ilyet? Még most segítek, ha tudok, de aztán nem akarlak többet látni.
Magam is meglepődtem ezen a kifakadáson, és noha minden részletét komolyan gondoltam, nem felejtettem el, hol is voltam pillanatnyilag, úgyhogy jócskán megszeppenve tettem még hozzá:
-... ha ez felőled is rendben van.

-Nincs mit - feleli, és még egy mosolyt is megenged magának.
~Ha ez sikerül, akkor végre megint egy lépéssel előtte járhatok majd, a másikról ne is beszélve. Túl rég óta szálkák már a szememben, úgyhogy éppen ideje véget vetni ennek, egyszer, és mindenkorra.~
-Sajnálom, de többek között engem is megpróbált megölni, pedig akkor még vadidegen volt a számomra. A lábamon még mindig ott van a harapásának a nyoma. Legutóbb japánban ölt meg egy feltalálót, előtte pedig egy repülőgépen lőtt halomra egy csomó embert. Nagyon NAGYON veszélyes.
Aztán a lány eltűnik mielőtt bármit szólhatna, amit pár cifra káromkodással jutalmaz, de az ért a kocsiig levergődik, hogy legalább a hátát tudja valaki fertőtleníteni. Amíg ez megtörténik, összekészíti magának a saját rohamfelszerelését, és fegyverét.
-Finomabban! - Kiált hátra a hátát jódozó szanitécnek, mikor az marni kezdi a sebét, aztán magára húzza a fekete ruhát, és a sisakot.
-Rendben emberek, a parkot sikerült körülzárni. Perceken belül megérkeznek a kutyás osztagok, és akkor hozzáfoghatunk a kereséshez. MOST NEM SZÖKHET EL!!!
És valóban, a városi rendőrség fele itt tartózkodik, igaz sokukat lefoglal, hogy olyan embereket vágjanak a földhöz, akik kicsit túlreagálták az egészet, és futni kezdtek előlük, mert azt hitték, rájuk vadásznak. Akárhogy is, ma rengeteg embert fognak letartóztatni. A kutyások is megkezdik a keresést, felhasználva Sheena régi börtönben viselt ruháit, és bár a parkban nem sok sikerrel kutatnak utána, az egyik a szélén szagot fog, és megindul egyenesen az álruhás nő felé.

Alig tettem azonban pár lépést a többi hasonszőrű rambó felé, mikor valami koppant a sisakomon, aztán mire a nyakamhoz kaptam, ahol a csiklandós érzés végig szaladt, már meg is hallottam az irritálóan idegesítő hangot a fülemben.
Ha nem akartam, hogy felfedezzenek, mert idegesen kapkodok a sisakomhoz, amit ugye érthető okok miatt nem vehettem le, akkor kénytelen voltam nyugalmat erőltetni magamra és visszafogni a dühömet, így pár nagy levegő után aránylag higgadtan és halkan szólaltam meg.
- Persze, minden a legnagyobb rendben Bogyó……A francot van rendben! – sziszegtem aztán kicsit erőteljesebben, miközben elfordultam és félrehúzódtam egy kicsit, hogy ne lássák, amint magamban beszélek. – Jókora emberi ürülékben úszkálunk, mert egy pici, apró, jelentéktelen kis megbízást sem tudtál megcsinálni. Aztán meg az első hangosabb szóra összecsinálod magad és máris dalolsz annak az anyaszomorító mutánskínzónak. – szorítom össze a fogam, hogy ne kiabáljak az emlékek hatására.
- Te csak most már ne csinálj semmit, hanem húzz el a búsba…..áááááúúúú, te kis …….te kis…..álnok kígyó! – haraptam be a szám, hogy a váratlan szúrástól a fülembe, ne szisszenjek fel hangosan. – Mi a fenét csinálsz?
Az eszem megáll, hogy milyen hülye kérdéseket nem tesz fel, hiszen ha elvállalta velem a melót, tudnia kellett, hogy ki vagyok, na meg ezért akart annak idején felnyomni Colt-nak is, most meg adja itt a kis szende lelket!
- Igen, ez vagyok én, de kétlem, hogy ez most újdonság neked, egyébként sem tudsz rólam te semmit, így az ítélkezésedet jobb lesz, ha megtartod magadnak. – fújok egyet mérgesen, de aztán a figyelmem egy közeleső kutyás rendőrre esik, mert a blöki nagyon úgy néz ki, hogy egyenesen engem pécézett ki.
- A rohadt életbe, ez mindjárt kiszagol és akkor a fél városi rendőrség kereszttüzébe kerülünk! – leheltem, hogy a sisakban is lehessen hallani. – Most aztán meg ne mozdulj, különben tényleg én öllek meg!
Egy gyors mozdulattal kaptam le az övemre akasztott literes könnygáz palackot és egy mozdulattal törtem le a kupakját, majd egyenest a négylábú elé dobtam, miközben elkiáltottam magam.
- Vigyázat! Elromlott a palackom, ne menjetek a közelébe!
Mivel épp elég kommandós tartózkodott a közelben, így a keveredésben igyekeztem elvegyülni és jó messze húzódni, remélhetőleg a szintén hasonlóan tevő többiekkel együtt, ha nem akarták, megkönnyezni a művemet.

-Álljon meg a fittyfene! - morrantam fel nem kevésbé dühösen.
Nem tudom, hogy attól nyílt így ki a csipám, hogy King nem akart bántani, vagy attól, hogy... nem ezt igazából nehéz lett volna überolni.
-Ez nem pici, apró, jelentéktelen megbízás volt, és ezt te is tudod! Találkoztál már valaha vele?! Akarata ellenére még reggeli kávét se főznék neki, nehogy még kinyírjon érte, de most konkrétan be kellett drótozni. És egyáltalán nem daloltam. Nem mondtam neki semmit. Betojtam, olyankor megígérek mindent, mint szerintem minden normális életösztönnel rendelkező ember. Aztán, hogy abból, mit tartok be... na, az már egy másik kérdés. De egyébként se tudnék sok minden mondani neki, úgyhogy emiatt sem lesz bűntudatom, nem veszít velem sokat.
Felháborodása valahol érthető volt. Ha nem is akartam nagy fájdalmat okozni neki, attól még nem lehetett kellemes érzés, ahogy fülön haraptam.
-Nem, semmit nem tudok rólad, csak azt hogy ezek után már nem is remélhetem, hogy ok nélkül vádoltak meg - csaptam a vállára a farkammal, ami a toppantást helyettesítette. - De ha tényleg bérgyilkos vagy, akkor még csak nem is önvédelemből ölhettél, szóval nincs bocsánat. De nekik sincs, hogy ilyesmiket művelnek a rabokkal. Ilyet még te sem érdemelsz. Úgyhogy maradok, és még egyszer segítek. Utoljára. Aztán pukkadj meg!
A palackos hadműveletére viszont már kénytelen voltam engedelmeskedni neki, és elhúzni a búsba, mivel a felszálló mérges gáz nekem most sokkal nagyobb dózis volt, hiszen egy aprócska gyík testébe voltam zárva, akinek ez akár halálos mértékű is lehetett. De nem vártam ki, hogy ez kiderüljön, így hamar lesiklottam Sheena testéről, és megkerülve az egész csapatot egyenesen visszaszáguldottam a még mindig várakozó rohamrendőrökkel tömött kisbuszhoz.
El tudtam képzelni, hogy milyen nehéz lehetett nekik ott ülni, és várni a parancsra, amikor tisztán hallhatták, hogy odakint bizony már áll a bál. Hát már nem kell sokáig várakozniuk. A vezetőfülkében heverő, még mindig ájult két testet nagy nehezen sikerült elvonszolnom egy közeli szemetes konténerhez, hogy elrejtsem őket mögötte. Nem valószínű, hogy különösebben megerőltető lett volna a megtalálásuk, főleg, ha idő közben még fel is ébrednek, de úgyis csak pár percet kellett kihúzniuk ott.
Mindezt sikerült észrevétlenül végrehajtanom, mivel a többieket lefoglalta Sheena keresése. Így aztán még arra is sort keríthettem, hogy a sofőr zsebéből előcibált tollal, a szemetesből előkapart papírfecnire felfirkáljam, hogy ,,Ha a társaitokat élve akarjátok viszontlátni, küldjétek Kinget EGYEDÜL a Washington hídhoz. Ha erősítéssel érkezik, ők is és a túszok is meghalnak! A Párduc"
Gondoltam, ez elég pofásan fenyegető ahhoz, hogy egy bérgyilkos írja, ráadásul, ha azt hiszik, hogy Sheena már meglépett a ,,túszokkal", hogy a hídnál találkozzon Kinggel, akkor itt már semmiképp nem lehet. Ha pedig innen elhúznak, akkor szabad neki a pálya, és leléphet. A papírfecnit aztán becsúsztattam a kisbusz hátsó ajtaja alatt, de mint gyík (szóval addig a számban tartottam az összehajtott papírszeletet), majd gyorsan odébb pucoltam, vissza Sheenához.
Nem tettem rosszul, ugyanis másodperceken belül vágódott ki az ajtó, hogy kirobbanjanak az eddig ülésre kárhoztatott rohamrendőrök, és csatlakozzanak a társaikhoz. Kivéve egyet, akiről út közben láttam, ahogy Kinghez lép, és átnyújtja neki az üzenetet.
-Na - sóhajtottam fel ismét Sheena füle mellett -, most erre vagy ráharapnak, vagy tényleg nagy kakiban leszünk, de már neked kell kitalálnod valamit. Egyébként bocs, kicsit aláhamisítottam az aláírásodat, de nézd el nekem, szükséghelyzet volt.

Miután ballisztikai sisakja a fejére kerül, és lenge nyári ruhái felett is már a S.W.A.T. felszerelés feszít, Derek King kedvenc legális fegyvere, a Steyr Aur után nyúl, betárazza azt, végül pedig kicseréli a távcsövet a tetején egy másikra, és egy gombnyomással bekapcsolja azt. Vet bele egy pillantást, és ördögien elvigyorodik.
~750 löveg percenként, 300 méteres effektív hatótáv, és most már hőlátó is a kicsike. Azt hiszem, ezzel már kiegyenlítjük a küzdelmet.~
-Minden egységnek! Megtaláltuk Jones testét egy kukában! Életben van, de hiányzik az egyenruhája.
~Remek...~
Egy mozdulattal kipattintja a fegyverből a tárat, és egy másikra cseréli azt, melybe páncéltörő golyókat töltöttek előzőleg. Újra kibiztosítja a fegyvert, és most már még elszántabban indul meg, hogy végre levadászhassa ezt a vadállatot, mielőtt még valakinek baja esne.
-Rendben emberek, új parancs, senki sem hagyhatja el a kordont amíg nem mondok mást, még mi sem! - Szól a rádióba, aztán megrökönyödve fordul a robbanás, és a könnygáz felhő felé a távolban.
~Ebből elég volt! Ideje véget vetni a dolognak, mielőtt egy repeszgránát "hibásodik meg".~
-Új parancs, mindenki vegye le a sisakját! Rodriguez, De'Loise és Kim hasaljanak a földre! Ha valaki rajtuk kívül meglát közöttünk egy vörös hajú rendőrnőt, azonnal lője le! Ismétlem, lője le! Ez vonatkozik arra is, aki nem hajlandó levenni a sisakját.
A park körül ha csodálkozva is, de minden zsaru leveszi a sisakját, aztán fegyverrel a kézben kezdik kutatni, hol lehet az a bizonyos vörös hajú nő. Az említett három zsaru közben szitkozódások közepette térdel le, főleg az egyikük káromkodik igazán választékosan, ám a kollégái kereszttűzében jobbnak látja egyenlőre teljesíteni a parancsot...bár állítólag csak pár percig teszi, aztán újra elküld mindenkit a francba. Nem tudni, mi az igazság, és nem is fontos, mert a park másik végén történik mindez, a lényeg, hogy a könnygázfelhő eloszlása után Sheena körül mindenki leveszi a sisakját, King pedig pontosan abba az irányba rohan.

Nem nagyon érdekelt a kis fülcsimpaszkodós, és a helyzetéhez képest irritálóan agresszív kiscsaj lelkizése, főleg mikor a kutya miatt végre kellett hajtanom a váratlan gázpalackos akciómat, ami miatt nekem is muszáj volt a megkeveredett tömeggel együtt hátrálnom, hogy ne keltsek gyanút.
Igyekeztem a parkoló autók közelébe keveredni, hogy egy óvatlan pillanatban aztán felszívódjak a sötétben, egy kis időre búcsút intve veszett üldözőnknek és áttéve a találkát egy olyan helyre és időpontra, ami majd nekem kedvez.
Nagy előny volt, hogy a zsaruk minden szavát és tettét nyomon tudtam követni, hiszen a rádióban hallottam a parancsokat és éppen ezért azonnal tudtam, hogy baj van, amikor meghallottam, hogy megtalálták a leütött kommandóst.
Bár nem sejtettem, hogy ennek tükrében King mit fog tenni, de abban biztos voltam, hogy semmi olyat, ami elnyeri a tetszésemet. Ez be is következett, mikor a szavai beleharsogtak a rádióba és a körülöttem lévő fakabátok, bár kissé itt-ott bizonytalankodva, de elkezdték lecsatolni a sisakjukat.
Mivel azt leszűrtem, hogy ezek szerint van a csapatban vörös hajú nő egy pár, így csak egy esélyem volt, hogy a következő pillanatban nem lőjenek le.
Lassan kezdtem térdre ereszkedni és a kezem látszólag a sisak pántját bogozgatta, hogy le tudjam venni, így remélhetőleg mindenki átnéz felettem, hiszen az utasítás arra szólt, hogy olyan vöröshajú nőt keressenek, aki állva marad.
Mivel amúgy is feketében voltam, na meg sötét is volt, így a terveim szerint, ha eléggé szem elől tévesztenek, azonnal átalakulok és besurranok a mellettünk parkoló autók közé, majd onnan az első sikátorba, ahol már emberként is tovább állhatok.
Már épp elkezdtem volna, mikor megéreztem, hogy felszalad a vállamra valami, és biztos voltam benne, hogy a gyík az.
- Te meg mi a bánatot keresel még itt?
A szavaira csak gyanakodva ráncoltam a szemöldököm, mert el nem tudtam képzelni, megint mi a jó istent kevert a csajszi, amitől nekem csak egyre rosszabb lesz a helyzetem.
- Mire hamísítottál, mi van? De most erre nem érünk rá….. – sziszegtem, ahogy megláttam egy nagydarab embert felénk közeledni. – Majd később megbeszéljük. – azzal megpróbáltam minél kisebb felületet mutatni magamból, miközben lassan húztam le a sisakot a fejemről, felkészülve az átalakulásra.

-Hé, én csak segíteni akarok - vágtam vissza, és kinyújtottam rá a nyelvemet, bár ő ezt valószínűleg nem láthatta. - Küldtem a nevedben egy üzenetet, hogy elraboltad a két zsarut, hogy ne errefelé szaglásszanak. De valamiért nem vették be. Valami baj lehet... Te meg mit csinálsz? - rémüldöztem, ahogy Sheena a sisakja csattjával kezdett bíbelődni. - Le ne vedd, azonnal megismernek! Várj, ne! Amint meglátnak lelőnek! Mondjuk gyilkos vagy, talán nem is érdemelsz jobbat... de ezt nem tudom én eldönteni... úgyhogy asszisztálni sem fogok hozzá. Ne csinálj hülyeséget!
Ismét a fűbe kúsztam, és egyenesen visszafutottam Kinghez, hogy felmásszak a vállára, be ezúttal az ő sisakja alá.
-Ijesztő rohamrendőrnek lenni - mondtam bekucorodva a füle mellé. - Nem gond, ha itt maradok? Itt talán nem esik bajom.
Igazából nem hazudtam, a felfordulás tényleg nagyon megrémisztett. Legszívesebben elrohantam volna vissza a Xavierbe, de bele sem mertem gondolni, hogy mit tesznek Sheenával, ha elkapják. Függetlenül attól, hogy egyáltalán nem volt rokonszenves (embereket ölt pénzért, az ég szerelmére!), akkor sem tartottam helyénvalónak, hogy halálra kínozzák.
-A mentőautóban találtam egy cetlit - jegyeztem meg tanácstalan hangon (futás közben láttam, hol hagyta King az üzenetemet). - Ezek szerint nem hiszi, hogy Sheena tényleg ott van? De akkor is valahogy el kellett juttatnia az üzenetet, és az bajosan ment volna, ha itt van, nem?