Liberty Island

Magatehetetlenül szorongattam a kis kapaszkodót a padlóban. Aztán alig hogy az ipse kiadta a parancsot hirtelen információk tömkelege zúdult agyamba. Néhány pillanatra lekapcsolva azt. Tekintetem üreges volt, légzésem lelassult, szívverésem szintén. Meredten feküdtem a földön míg agyam feldolgozta a tömérdek információt amit a hajó és a benne lévők tartalmaztak. Szén vagy, Oxigén,m hidrogén kalcium, kálium, sók, savak, lúgok és minden más. A hogy a feldolgozás megtörtént magamhoz tértem. Én csupán annyit észleltem az egészből, hogy érzem a lábamat, érzem a hajót. Fel sem tűnt az a néhány másodperces kihagyás. Nem kellett a falon lévő lukra néznem az úgy forrt be ahogy Loganen a lőtt seb. Bár az én kínzó fájdalmaim is így elmúlnának. Ehelyett hangosan felszisszentem, felnyögtem kínomban. Még inkább összehúztam magam, egyre görcsösebben. Ahogy a kapaszkodóra rászorítok az gyurmaként préselődik ki ujjaim közül. Kínzóm felé pillantottam. Kitűnő pozícióban volt. Két fal is volt mellette közvetlen közelben. Több sem kellett. Nagy levegőt vettem a háta mögött lévő falból egy karó a szíve felé indult egy másik pedig a tarkójának. A másik fal lemeze pedig mint egy hatalmas tüskés kéz csukódott rá, hogy magába zárja, összepréselje és jó vasszűz módjára jó sok helyen meglékelje. Ezzel remélhetőleg véget vetve szenvedéseinknek. Ezután első dolgom volt a hajót megfoltozni. Arcomról patakokban folyt az izzadság, a levegőt csak úgy kapkodtam, a traumát még nem igazán sikerült kihevernem.

A Sarah-ra rontó két dúvad megtorpant a feléjük lendülő dákótól. Egyre nagyobb lángra kapott belsejükben a tomboló düh, hiszen ki ez a kis tyúk, hogy védekezni merjen, sőt mi több: eredményesen védekezni merjen! Felháborító. Ahelyett, hogy a kiszolgáltatott játékszerük legyen, van képe nekik rontani, de még csak nem is valami kislányos csapkodással, ami talán még szórakoztató is lett volna, hanem egy hullámban elintézte két társukat is. Ezért meg kell fizetnie! Súlyosan!
Néma egyetértésben húzták elő késeiket, és az egyetlen dilemmát csupán az jelentette, hogy lassan vagy gyorsan végezzenek a pimasz nőszeméllyel, aki egyre csak hadonászik azzal a vacakkal.
Aztán mindketten elvigyorodtak.
-Lám, lám, lám, a kiscica elfáradt - vihogta az egyik. - Nem bírja a férfias küzdelmet.
-Így már mindjárt más!
Ettől még persze szándékukban állt kinyírni, de legalább minden visszakerült a rendes természetadta helyére.
Annál nagyobb volt a meglepetésük, mikor az apró tüskék átszúrták a bőrüket. Mi ez? Hiszen ők akartak szúrni! Nem sok idejük maradt azonban a csodálkozásra, hamarosan csatlakoztak a másik kettő eszméletlen heverészéséhez.
Sarah-nak ennyi problémával is kevesebbel kell szembenéznie. A nehézségeknek azonban még nincs végük. Egyrészt az ajtó zárva volt, a leterített matrózoknál pedig igen sok kulcsot találhat. A hajó pedig mindeközben annyira előredőlt a bezúduló víztömeg súlyától, hogy a raktár melletti helyiséget már el is árasztotta.
A falon volt egy nagyjából húsz centiméter átmérőjű lyuk sűrű rostájú fém hálólappal letakarva, hogy a nedves levegő könnyebben mozogjon, ne álljon a raktárakban, hogy tönkretegye az itt tárolt holmikat. Ezen a résen át kezdett nagy iramban beömleni a víz ami akkor se tűnt el, ha Greg eddigre már befoltozta a hajót. Arról nem is beszélve, hogy a magasan lévő nyitott ablakon át is szivárogni kezdett már befelé az óceán vize.
A doki közben elégedetten figyelte, ahogy foglya kénytelen-kelletlen engedelmeskedik parancsának. A hajó még mindig ferdén állt, de legalább már nem dőlt tovább. Még a vízzel kell majd valamit csinálni. De hát ne legyünk telhetetlenek, egyenlőre ez is megteszi.
Mit tegyen a fiúval? Erős legényke volt, talán kár is lenne csak úgy feldarabolni. Talán...
Ezúttal nem a falon lévő telefont használta, hanem a zsebéből előkerülő mobilját.
-Találtam egyet - mondta bele köszönés nélkül, miután hátat fordított Gregnek
Aztán elgondolkodva a raktár ajtóra nézett. Az iménti sikoly még rendben lett volna, de nem kellett volna dulakodás hangjait hallania, a lány le volt bénítva, és megfosztva képességétől. De ha még így is sikerült alkotnia valamit...
-Talán kettőt is. Látjátok a helyzetünket, igaz? Rendben, akkor szedjétek fel őket. És még valami! Plusz tíz százalékot kérek. Visszhall!
Visszatette a telefonját a zsebébe, és már fordult is vissza a szalon belseje felé, ám ekkor valami átszúrta a mellkasát. Még egy döfés! Ez a tarkóját találta el. Kétségbeesetten állt neki, hogy bevesse a képességét, és meggyógyítsa magát, de ekkor még több kisebb dárdaszerűség hatolt a testében és ő megrázkódott az idegeket ért ingerektől és a fájdalomtól. Nem tudta elég gyorsan gyógyítani magát. Hiába próbálta, hiába kényszerítette ki magából a legtöbbet, a legnagyobb erőfeszítést, nem volt elég. Egy utolsó rándulás és vége volt.

A két jómadár nem sokáig tudott ellenállni nekem, már persze nem a szépségemnek, hanem a tüskéimnek és egyébként más se nagyon bírja sokáig, úgy hogy annyira nem is vallottak szégyent. Pár perc múlva más szépen kifeküdt mindenki és vehettem egy nagy lélegzetet.
Vagyis vehettem volna, ha egyrészt nem lettem volna még mindig deréktól lefelé érzéketlen, másrészt nem kezdett el volna a raktárba nagy iramban beömleni valamiféle szellőzőn keresztül a víz. Aztán már nem csak ott jött az áldás, hanem a helyiség tetejénél lévő kis ablakon is, hiszen a hajó közben annyira megdőlt, hogy igazán tiszta ideg voltam, hogy még az előtt elsüllyed, hogy Greg kitalálna valamit, hogy vajon hogy szabadulunk meg.
Félig bénán, még ha ki is szabadulok a hajóból, a tenger közepén elég esélytelen a dolog.
Az ajtóig kúsztam a már lassan lábszárközépig érő vízben, ami rohamosan emelkedett, de az ajtó zárva volt, hiába rángattam. Ekkor jutottak eszembe a fegyverek. Gyorsan az egyik matrózhoz tornáztam magam és kihalásztam a vízből a gépfegyverét, ami nagyon reméltem, nem fog a víztől felrobbanni a kezemben és megcéloztam vele az ajtó zárrészét.
Nagyon reméltem, hogy Greg nem pont most akar kiszabadítani, mert akkor baj lesz. De mivel sok hang nem jutott el hozzám, kockáztatnom kellett és meghúztam a ravaszt.
Pont ahogy az ajtó zár körüli része szilánkokra szakadt és kivágódott , éreztem, hogy a lábamba visszatér az élet , aminek nagyon örültem, mivel a víz már kezdett szorongatni.
Nem tudtam minek köszönhetem a gyógyulást, ezért nagyon óvatosan dugtam ki a fejem, hogy körülnézzek, habár a lövések zaja, még a holtakat is felkeltette volna, de most még legalább fedezékben voltam. Igazán attól is féltem, hogy Greg-nek valami baja esett esetleg, de reménykedtem, hogy a hirtelen gyógyulás talán neki köszönhető és nem csak a doki szórakozik velünk. De egyelőre a férfit nem láttam sehol, viszont Greg ott feküdt csatakos hajjal a földön, mást nem láttam, így hozzá rohantam a fegyverrel a kezemben.
- Mi történt? Hol a doki? – néztem rá kérdőn.

Ahogy a fájdalom kiszaladt belőlem az valami mámorító érzés volt, leginkább a hallottak alapján a női orgazmus lehet ilyen. Hosszú és kellemes. A hajót sikerült befoltozni. A lövésekre megriadtam aztán észleltem, a hajóban végbemenő változást. Egy ajtót lőttek szét. Most hogy a doki már nincs, és a képességem is visszatért valami azt súgta, Sarah sincs bajban. De ha z csak egy csel... A vaskoporsóra néztem, elöntött a düh. A koporsó elkezdett még jobban zömülni ezzel lassan papír vékonyra préselve a benne henyélő orvost. Nevezzék hullagyalázásnak, megszentségtelenítésnek, vagy aminek akarják, jólesett és biztosra akartam menni. Nagyokat fújtattam, Sarah érintése és kérdése zökkentett vissza a valóságba. Megráztam a fejem. nagyot sóhajtottam lassan felkeltem az összegyűrt padlóról. Leporoltam magam. Ez leginkább úgy festett, mint egy rajzfilmben, ruhám szebb volt mint újkorában. Na jó, teljesen olyan volt. A vastömb felé intettem ami ekkora nem volt sokkal nagyobb egy gyereknél és itt-ott néhány gyűrődésből szivárgott a vér.
-Ott fekszik... Te jól vagy?

Míg Greggel próbáltuk a helyzetünket és egészségi állapotunkat tisztázni, egyszer csak valami láthatatlan erő a levegőbe kapott fel mindkettőnket és már lebegtünk is kifelé a nyitott ablakon, meg sem állva, amíg vagy jó pár méterre nem kerültünk a hajótól.
Itt már láthattuk is ki volt az a mutáns, aki most már dühösen ordibálva igyekezett minket ismételten hatástalanítani, függetlenül a főnöke elvesztésétől, sőt, ha lehet még vérszomjasabb lett Greg kis attrakciója miatta. Biztos csorba esett a tekintélyén!
Ez viszont nem segített rajtunk, mert ahogy elértük a Pauley által megfelelőnek ítélt távolságot, már vágódtunk is bele a vízbe, mint egy túlsúlyos tank, majd a szavaival egy ütemben újból és újból megmártott minket a hideg és dermesztő vízben.
Láthatólag a legénység ezen nagyon jól szórakozott, legalább is abból a pár hangfoszlányból ítélve, ami eljutott hozzám, mikor éppen nem a víz alatt lubickoltam.
Aztán ezt a jó kis szórakozást üvöltötte felül a másik vérig sértett mutáns, Mark, ezzel véget vetve a legénység vidám hangulatának.
Pauley ezután hagyott egy kis lélegzetvételnyi szünetet, de csak azért, hogy megmutassa, újabb jövendőbeli fogvatartóink hajóját, mely elég tempósan közeledett felénk, aztán folytattuk a búvárkodást, amit láthatólag nagy élvezettel csinált.
Mikor azonban újabb ötlettel állt elő és előhozatta a már az előbb is halálra rémült, de most még sonkaként megkötözött kissrácot és Vele kezdett zsarolni bennünket, ez már tényleg sok volt. Szerencsétlen kölyök ott fuldoklott Mark karmaiban és én tehetetlenül voltam kénytelen nézni ezt.
~ Csak kerüljenek a kezeim közé! Megölöm ezeket a tetveket! ~ fuldokoltam én is, de nem a víztől, hanem a mérhetetlen haragtól.
- Hagyja abba, maga állat! Ne bántsa, hiszen még csak egy gyerek! Inkább tegyen le a hajóra és velem kötözködjön!
Sajnos teljesen biztos volt a dolgában és én nem tudtam volna végignézni, ahogy mi miattunk megfojtják szerencsétlent. Egyelőre megfogott minket.

Sajnos megint elkapott az a furcsa, könnyed érzés. A gond az volt, hogy azóta még mindig nem sikerült innom... Az ablakon távoztunk Sarahval együtt. Szívesen engedtem előre, nekem nem volt sok kedvem az ilyesfajta, tehetetlen repkedéshez. Pauley szavaival ellentétben jót Jojózott velünk. Ezzel jócskán összevizezve a drága öltönyömet amit az imént vasaltam és takarítottam ki... Nem is beszélve a telefonomról ami nem díjazza a vizet. Körülbelül a negyedik mártás után a markomba vettem egy jó adag vizet. A rólam folyó rengeteg víztől nem volt annyira feltűnő egy vastagabb vízoszlop ami mellesleg nem folyt lefelé. Meglátva a kis gyereket a szorító csapdában. A kapcsolat megvolt a nagy mennyiségű vízzel így akár alakíthattam is. A hajó oldalán folyamatosan futtattam felfelé az ablakig amin jöttünk, hogy minél több víz kerüljön a hajóba ezáltal vélhetőleg végleg elsüllyesztve azt. Figyelem elterelésként pedig még oda kiáltottam a gyereknek.
-Öcskös! Ha kikapcsolod a képességüket, kiszabadítalak!

Pauley elégedettnek tűnt a reagálásommal és már hajlott volna az egyezkedésre, de Mark-nak teljesen elmentek otthonról. Magán kívül ordítozni kezdett, ami még nem is lett volna olyan borzasztó, de az agresszióját viszont szerencsétlen gyereken vezette le.
A lábánál fogva lógatta fel és hozott rá pillanatonként frászt azzal, hogy elengedte, majd újra elkapta, miközben a legénység ezen nagyon jól szórakozott.
A kissrác már se élő, se holt nem volt a rémülettől és Greg biztatására is csak még jobban sírni kezdett.
Pauley azonban már megelégelte a dolgot és le akarta állítani begőzölt társát, de azt már semmi nem állíthatta meg…..volna, ha a hajó nem kezd el tempósan süllyedni, amire megint teljes lett az egyetértés köztük.
Sajnos közben Todd-oról is elterelődött a figyelme, így a hajkötélnél fogva a víz felé lendült.
Pauley-nek nem volt nehéz kitalálni, hogy ki lehetett a bűnös, így szegény Greg ismét a vízben landolt, de most már nem húzta ki rögtön, hanem lent tartotta és már attól féltem, hogy bele is fullasztja.
- Hagyja abba maga vadbarom! Ha nem húzza ki tuti elsüllyednek! – kiáltottam rá, de közben erre maguk is rájöttek és Pauley feledve csapot-papot, minket és Todd-ot, a hajót kezdte el megpróbálni kiemelni, de úgy nézett ki, az már túl nehéz még neki is.
Mindhárman így a vízben lubickoltunk, miközben megérkezett a hajóról vízbe bocsátott motorcsónak, és két felettébb jókedvű matróz nyúlt értünk, hogy kihúzzon minket.
- Először a kissrácot húzzátok ki, mert meg van kötözve. – hárítottam el a kezeiket, hiszen én még kibírom egy darabig a vízben, habár lassan megvesz az isten hidege, de Todd már nem valószínű. Különben, meg ahogy elnézem nincs más választásunk, mint, hogy beszálljunk a csónakba és felmenjünk a másik hajóra, vagy esetleg úszhatunk pár tíz kilométert a partig.

-Remek ezért utálom a gyereket, mindenért csak sírnak és csak a baj van velük... Wááh...
Morgolódom félhangosan, Sarah talán még hallhatta is. Tehetetlenül néztem ahogy a gyerekkel is elkezdenek jojózni. Ez sem fog bungie jumpingolni az ziher... Ahogy rá jönnek, hogy időközben a hajó menthetetlenül süllyedni kezd egy kaján vigyorral az arcomon csobbanok ismét a fagyos vízben. Már kapálóznék, hogy felkerüljek a felszínre, de úgy fest valakinek szándékában áll megfullasztani. A gond az, hogy a vízből elég könnyű levegőt csinálni, már ha az ember ismeri a megfelelő összetételt és arányokat. De a széndioxidból sem nehéz oxigént kreálni. Hogy aztán a szervezet újra feltudja dolgozni. A számig engedtem a kifújandó levegőt, majd ahogy átkonvertáltam visszalélegeztem. Ezzel egész jól bírtam de azért a friss óceáni levegő hiányzott. A felszínre kerülve nagyot szippantottam belőle.
~Mindjárt más...
Ekkor megpillantottam a sodródó kigyerkeet is. Pár kézmozdulattal a a víz ide áramoltatta. Ujjaimat végig húztam a kötésén mire azok kioldottak. Fejét kiemeltem a vízből, hogy biztosan kapjon levegőt, majd Sarahhoz evickélve a kezébe nyomtam.
-Tessék, vigyázz rá...
Lábunk alatt egy nagy adag víz elkezdett kristályrácsokba rendeződni, mire megindult a víz teteje felé minket pedig feltolt. Aztán egy szempillantás alatt gumicsónak lett belőle. A peremén végig futott több kisebb ártalmatlan kisülés. Gyanakodva fordultam az érkezők felé.
-Fizetniük? Ugyan miért?
Ültem le a gumicsónak szélére.

Jobb szemöldököm felvonódik.
-Maga csak viccel, eszem ágában sincs magukkal menni... Én megyek haza és berúgok erre a nagy ijedségre...
Legyintek flegmán feléjük. Aztán vizsgáló szemeimet a motorcsónakra vetettem. Szépen feltérképeztem alkotó elemről alkotó elemre. Semmi kedvem kievezni vagy megvárni míg kisodródom innen. Aztán a ruhám által felszívott vizet egy laza mozdulattal összegyűjtöttem a kezembe és bedobtam a vízbe. Ekkor a kisfiú a vízbe veti magát és az egyik ablakhoz evickél amiből nem mellesleg egy nő kandikál kifele...
~Anyuci...
Megcsóváltam a fejem és ugrottam egy fejest, a hajóhoz úsztam, nemes egyszerűséggel hajtogattam ki a hajó falát, hogy kiférjen rajta a nő, majd segítő kezet nyújtottam, hogy kiráncigáljam a vízből. Én meg az a fene jó szívem, hogy ilyenekkel foglalatoskodok ahelyett, hogy elhúznám a csíkot... A víz felszínén 2 mentőöv úszkált. Aztán ha teljes a létszám elevickélek velük a mentőcsónakhoz ahol felsegítem őket rá.
-Jöjjön... te is gyere prücsök...

A matrózokat láthatólag egyáltalán nem hatja meg a másik hajó süllyedése, inkább még jót szórakoznak is rajta. Miután a kissrácot kihúzták a vízből, már nem ellenkezem, hogy én is szárazra kerüljek, de Greg most sem hazudtolja meg önmagát és kreál magának egy csónakot.
Én és a gyerek kapunk egy-egy száraz pokrócot, hogy ne vegyen meg minket az isten hidege, ezt diáktársam egy mozdulattal megoldja, miközben a minket eddig szállító hajó szép lassan merülni kezd a két mutáns, Pauley és Mark kétségbeesett erőlködése ellenére is.
Miután a minket felszedő férfiak kedvtelve nézik az előadást, valamennyi tájékoztatást is hajlandóak adni, hogy mi is a céljuk azzal, hogy felszednek minket, habár ettől a zagyva dumától, hogy valami versenyre kellenénk, mert milyen nagyszerűek vagyunk, nem leszek okosabb és boldogabb sem, csak jó pár kérdés merül fel bennem és attól tartok, hogy igaz, hogy a szervkereskedőktől megszabadultunk, de talán csöbörből-vödörbe kerültünk. Nem gondolom, hogy ha megkérném őket, akkor simán kitennének a partra, így hát azt hiszem átpártolok Greg csónakjába, csak mér azt nem tudom a kissrácot, hogy vigyem magammal.
Ez viszont már a következő percben megoldódik, hiszen Todd észrevette az anyját a süllyedő hajó egyik ablakában és azonnal a vízbe vetette magát, sebesen a kabinhoz úszva és bömbölve ütötte annak az ablakát.
Mikor meghallottam a mellettem ülő fickók érzéketlen dumáját, akkor már nem volt kétséges, hogy mit fogok tenni. Ugrottam volna a gyerek segítségére, de Greg ….Greg (???) megelőzött és gyors csapásokkal érkezett a merülő hajóhoz, ahol pillanatok alatt kiszabadította Todd anyukáját, majd mentőöveket varázsolt és visszanavigálta őket a csónakjához. Tudtam hogy ott a helyem, így, ha nem ütközöm akadályba én is a vízbe ugrom és a Greg csónakjához úszom, hogy valahogy kigabalyodjunk végre ebből a helyzetből. És ne essünk fogságba megint.

Igazán jó ötletnek tűnt, hogy csatlakozzam Greghez és kis csapatához, de a kivitelezéssel már akadt egy kis gond. Mielőtt még a vízbe vethettem volna magam, hátulról átölelt egy kar és visszarántott, majd egy csípést éreztem a nyakamon és mér tudtam, hogy ez nem jelenthet jót.
Mielőtt bármit érezhettem volna, csa saját magamra voltam dühös, hogy nem használtam a páncélbőr képességemet, de már eléggé ki voltam merülve és….és az a helyzet, hogy nem jutott eszembe, ahogy Greget és kimentett anyukát figyeltem.
Ennek most megihatom a levét, hiszen a csónak nagy iramban nekilódult, vissza a hajó felé, én meg egyre zsibbadtabb és kómásabb lettem attól a szertől, amit belém nyomtak.
Még éreztem, ahogy lefektetnek a csónak aljába, majd rám teríti az egyik férfi a pokrócot, és a szavai is elértek még hozzám, habár továbbra sem értettem, milyen mérkőzésről hadovál.
Félárbócra eresztett szempillákkal néztem, ahogy valami lilás színű erőteret hozott létre a csónak körül, de a magyarázatára még volt erőm válaszolni, mielőtt teljesen a hatása alá kerültem volna a szernek.
- Nem a fiúm! – dörmögtem az orrom alatt és elvesztettem a további fonalat.

//Köszönöm a játékot én is, nagyon élveztem, klassz kaland volt //

Miközben a kis srácot húzom a csónakba felbőg a csónak motorja. A teknő által keltett hullámok megdobálják a kis hajónkat. Nem fordítok rá nagy figyelmet és segítek a nőnek is a fedélzetre keveredni.
-Hogy vetted rá őket, hogy hagyjanak békén?... Sarah...
Minek után sokig nem jött válasz hátrafordultam ijedten. Addigra a hajó már messze járt innen.
-A jó büdös.........
Itt volt az a rész ami a gyerek fülébe nem volt való. A nagy sírásban és egymásba borulás közepette szerencsére nem hallották. Aztán én voltam a soros. Hevesen tiltakozta ma köszönetnyilvánításért. Egy-két puszi sajnos így is eltalált aztán végül sikerült megértésükre hozni, hogy ez nekem nem pálya. Mire levakartam őket magamról, Sarahék mér messze jártak egy gigászi fekete kupola alatt. A két reszkető egyénre néztem, fejem csóváltam. Ha Saraht nem is, de őket legalább kitudom menteni... Néhány másodperc alatt a gumicsónak és némi tengervízből kreáltam egy ugyan olyan hajót amivel értünk jöttek az előbb. Két pokrócot a fázós bandának. A ruhám által felszívott vizet pedig egy mozdulattal eltávolítottam. Sebesen haladtam a part felé, telefonomat bütykölve, víztelenítve, áramkörök újra alkotásával és mindenféle eszközzel ami a rendelkezésemre állt. A partra érve leadtam a családot a parti őrségnek bejelentettem az eltűnést, a hajót értéktelen tengervízzé alakítottam és riadóztattam az iskolát. Fogtam egy taxit és kis pluszköltséggel de jóval a sebességkorlátozás fölött száguldottunk az iskolába. Közben fejemet ingattam. Az az egy dolog vigasztalt, hogy Sarah még fél bénán is megtudta magát védeni. Így sme lehet nagyobb baja...
~Remélem.


// Én is nagyon köszönöm a játékot, élmény volt //

Szegény Mike-ra rájár a rúd mostanában. Nem elég, hogy otthon is kifárasztják, szerzett egy halálos ellenséget - na jó, az inkább Kardfog hibája - és még egy elmebeteg bérgyilkos is állandóan borsot tör az orra alá, de ráadásul még a kapitányságon sem örültek neki annyira, hogy egyszer csak szőrén szálán eltűnt 2 hétig. Egyenlőre megúszta persze egy figyelmeztetéssel, bár ez főleg annak volt köszönhető, hogy felettese úgy érezte, elég büntetés lesz beosztottjának az, amikor a fejére borítják a 30 megoldatlan bűntény aktáját, ami távolléte alatt halmozódott fel. A legtöbb pitiáner ügy, mindössze egy-másfél órányi papírmunka mindegyik, ám együttes erővel komoly károkat tudnak okozni a fiatalember szabadidejében, nem is csoda, hogy még otthon is ezeket bújta, s a hajnali órák eljövetelével a karosszékében nyomta el az álom.
Bár nem épp erre tervezték, ennyi fáradtság után még ez az ülőhely is piha puha ágynak tűnt az alvó detektív számára, amiben ha picit fészkelődik tökéletes lesz, a hideget leszámítva. Megpróbálhat takaróért nyúlni, ám hiába, a környéken sincs semmi ehhez hasonló, pedig jól jönne, hisz a hideg széltől már libabőrös egész teste.Várjunk csak, szél???
-Á Mike! - Szól egy irritálóan ismerős hang, mikor végre kinyitja szemeit, és az első dolog amit láthat, az New York városának éjszakai panorámája, a szabadságszobor fáklyáján elhelyezett foteljéről. Ha mindez nem lenne elég, egy szál boxeralsóban üldögél itt. - Örülök, hogy tudtál időt szakítani rá, hogy velem vacsorázz, tessék! - A kezében tartott McDonalds-os zsákból átpasszol egy hamburgert, majd nagyot harap a saját szendvicsébe.
-Mennyei manna - teszi hozzá, csámcsogva - gondoltam, dumálhatnánk kicsit, még egyszer utoljára...

Teljesen el vagyok havazva, mióta visszatértünk Hawai-ról. Azt hittem, hogy minimum felfüggesztenek, hiszen a főnököm egyáltalán nem örül, mikor a pár nap szabadságból két hét lett, de aztán megkönyörült rajtam, de azt hiszem talán a felfüggesztéssel jobban jártam volna.
Nem elég, hogy Aya-t alig látom, ha igen, akkor meg reggel felkelni sem tudok, legfeljebb négykézláb elmászni a fürdőig, de még a nyakamba szakítottak egy csomó piti kis ügyet, amit persze le kellett zárni és ahhoz viszont minimum két oldalas jelentéseket kellet gyártani.
A határidőt persze a főnök úgy állapította meg, hogy még otthon is ezt kellett csinálnom, ha nem akartam megint a szőnyeg szélén állni, mert már azt is nehéz volt titokban tartatni a srácokkal, hogy honnan vannak olyan szép varratok a hasamon.
Mikor már a tizedik oldalt körmöltem, muszáj volt egy kicsit pihennem, ráadásul, még Aya előző napi látogatását sem hevertem ki, így aztán kicsit megmasszírozva a halántékomat és a tarkómat, hátradőltem a fotelben, hogy pihentessem kicsit a szemeimet.
Kis idő múlva, arra riadtam, hogy kezdek fázni, így elkezdtem keresgélni a jó kis meleg takarómat, de nem találtam, pedig a szél is feltámadt közben. MIIIIII??? Szél???? A szobában? Na, erre már azért kipattantak a szemeim és majdnem hanyatt dobtam magam a fotellal együtt, ahogy a lábam alatt megláttam a város fényeit. Hirtelen képtelen voltam betájolni magam, csak rémülten néztem körül, de mikor meghallottam az a jól ismert hangot, már az összes vér a fejembe tódult. Közben azért rájöttem, hogy hova is hozott ez az álnok kígyó, akit mindig kihasználja azt az áldott jó szívemet, hogy még egy apró kis körözést sem adattam ki ellene és még Aya-t is visszafogtam, hogy nem akarjon vulkánkitörést fakasztani Szellem valamelyik ülőhelye alatt.
Most is olyan helyzetbe hozott, hogy kénytelen vagyok meghallgatni, hogyha nem akarom, hogy másnap a tűzoltók szedjenek le innen.
Reflexszerűen kapom el a felém dobott szendvicset, de úgy sem menne le a torkomon, egyébként sem tudom, hogy nem tervez-e még valami mást is mára, hogy jól szórakozzon.
- Szellem, neked az a morbid elképzelésed van, hogy mindig mindent meg fogsz úszni szárazon? Nem lesz rossz magára hagyni azt a csinos asszonykát, ha bevarrnak úgy 400-500 évre? – kérdezem visszafojtott hangon. – Különben igazán szólhattál volna, hogy kirándulni megyünk, akkor felöltöztem volna. – dőlök hátra a fotelba és megadóan várom, hogy most mivel rukkol elő, hiszen, ha most üvöltözve nekiugrom, akkor ez csak rosszabb lesz és hülye nem vagyok, hogy magam alatt vágjam a fát. Majd jön ő még az én utcámba.

-De bizony - feleli, fájón sóhajtva, mint aki tényleg belegondolt szorult helyzetébe - az valóban borzalmas lenne, ha a fiam apa nélkül nőne fel. Szerencsére - folytatja jóval vidámabban - van nekem egy nagyon jó haverom a testületnél, aki sosem engedné, hogy ilyen történjen velem, mert rendes fazon, és nem akarja, hogy kivégezzék hazaárulásért. - Mondandója végén elvigyorodik. Érdekes vetélkedő lenne: kit csuknak le előbb, a mutáns terrorista ex-zsarut, aki betört az elnökhöz, vagy a bérgyilkos barátnőjét aki...na, azt hosszú lenne felsorolni. -Muszáj folyton oda kilyukadni, hogy megzsarollak? Félre ne értsd, én marhára élvezem, de a helyedben zavarna a dolog..
Magában azért elismeréssel adózik a férfinak, hisz kivételesen vissza tudta fogni magát, és csak egyszer utalt rá, hogy le fogja csukni őt, haladás. -Azért hoztalak ide, hogy beszélgethessünk még egyszer, és, hogy figyelmeztesselek. Nem szabad megbíznod Logan-ben - a Mike arcán megjelenő fintortól kis híján elneveti magát. -Látom attól nem kell óva intselek, hogy megkedveld. Helyes. Amit viszont nem tudsz: ismerek valakit, aki a jövőbe lát...nagyjából. Három alternatívát észlelt a kis leszámolásotokra. Az elsőben Kardfog el sem jön, a másodikban meghal, de az öccse is. A harmadikban Logan életben marad, de ti ketten nem. - Belekortyol a forró csokijába, a hatásszünet kedvéért. -A helyedben beszereznék még abból a szerből, biztos ami biztos...

Tudtam, hogy megint az orrom alá fogja dörgölni, hogy nála van bizonyíték, hogy meglátogattuk az Elnököt, mikor senki nem számított rá, és ez mindig kellően feltolja a vérnyomásomat, de ezt most le fogom nyelni, mert egyrészt, úgy sem megyek vele semmire, másrészt k@rvára kezdek fázni, és, ha még tovább ragozzuk a múltbéli sérelmeket, akkor itt vesz meg az isten hidege.
- De, marhára zavar, csak nem én lyukadok ide ki, hanem te, de hagyjuk, inkább bökd ki mit akarsz tőlem.
Aztán mikor elregéli, hogy nem kéne megbíznom Loganba, majdnem röhögésben török ki, de végül csak egy grimasz lesz belőle.
- Nagyon érdekes, amit most elmondtál, de egy: Ezt a meleg lakásomban is elmondhattad volna, kettő? Tudom, mások elmondásaiból, hogy baromian utálod Rozsomákot, három: én is szívesen beszélnék azzal a jövőbe látó valakivel, hogy magam is halljam, miről hablatyol. – sorolom a kételyeimet. – Ja, és az a szer hiper-szuper titkos, így nem úgy megy az ám, hogy kimegyünk a piacra venni egyet, így amiről beszélsz esélytelen. Egy van és nincs több, az meg Kardfogé. – nézek rá komoran. – És most visszavinnél a szobámba, vagy fagyhalálra ítélsz?

-Elmondhattam volna ott is - ismeri be - de van egy sanda gyanúm, hogy akkor megint egy pisztollyal hadonásztál volna felém. Ne csinálj úgy, mintha meg sem fordult volna a fejedben.
Felnevet a második ponton. Nem éppen vidám kacagás ez, inkább olyan, mintha egy matektanárnak azt mondaná valaki, hogy kettő meg kettő az huszonkettő.
-Nem Mike, TE utálod Rozsomákot, mert egy tapló. Engem megpróbált megölni a terhes menyasszonyom előtt, szóval amit én érzek iránta, az valami egészen más, és elismerem, nem vagyok valami objektív a témában, de gondolj bele ebbe: az új szövetségesed 4 háborúban harcolt, 170 éves, és az utóbbi 30-at azzal töltötte, hogy Kardfogra vadászott. Szerinted tényleg csak azért nem sikerült még megölnie, mert eddig senki sem ajánlotta fel neki, hogy majd fogja a kezét közben?
Szemeit forgatja a hiper-szuper titkos jelző hallatán, az esélytelen pedig már egyenesen nevetség4es ettől a boxeralsóban kuporgó férfitól, a szabadságszobron lévő foteljából.
-Nézd, azért mondtam el neked ezt, mert a bilincsmániád ellenére - amit örülnék, ha nem akarnál többé rajtam gyakorolni - is kedvellek téged, és tényleg nem szeretném, ha elpatkolnál. És most kapaszkodj.
Mike fotelja mögé sétál, s két kezét a háttámlára teszi. Körvonalaik elhalványodnak, majd pár gyomorforgató másodperccel később újra a férfi lakásában találják magukat, Szellem pedig lehajol a földre egy apró, átlátszó kockáért, amit visszatesz az órájába.
-Gondolom, viszont látlak majd a bérgyilkos gálán, ha együtt maradtok addig. Sok szerencsét...
Ezt őszintén kívánta, s hangjában volt még valami szomorúságféle is, ahogy eltűnt, magára hagyva Mike-ot lakásában, a pucér, gúzsba kötözött Rozsomákkal.

//Jó vadászatot //

Hát van valami abban, amit Szellem mond, hogy talán nem fogadtam volna ennyire higgadtan, ha otthon látogat meg, de hát ha valakit már elraboltak, terrorcselekmény vádjába belerángattak, majd egy szál semmiben egy távoli hotelszobába teleportáltak megkötözve, másként reagált volna, akkor a Nobel békedíjat érdemel.
Mikor tájékoztatott Rozsomákkal kapcsolatos érzelmeiről és kissé viharos és hosszú előéletéről, nem lepődtem meg, hiszen én is végeztem már azóta egy kis kutatómunkát.
- Lehet, hogy most jött el számára a jó alkalom, vagyis számunkra, hiszen nem akarom, hogy ő ölje meg, csak részese lehet az eseményeknek, ha akar. Ha nem, akkor az az ő baja, vele könnyebb enne, de nem nélkülözhetetlen. – jegyzem meg azért.
Az, hogy Szellem mindezek után még kedvel is engem, őszintén meglepett, mert el sem tudom képzelni, hogy milyen az ezek után, ha valakit nem. Azzal egy repülőgép szárnyán beszélget?
A kapaszkodásra való felhívás már legalább azt sejteti, hogy ismét megyünk valahová, remélhetőleg most pl. nem Kohler irodájába kötök ki, valami újabb tréfa nyomán, de most úgy látszik, nem akar tovább kínozni – hiszen kedvel – ezért a szobámban landolunk.
Kaján megjegyzését elengedem a fülem mellett, mert ugyan kissé vacogva még, de összeráncolt szemmel nézem a nappali szőnyegén heverő, ruhátlan és sonkaként megkötözött Logant, de mire bármit is, példának okáért egy kibiztosított kézigránátot, hozzávághatnék Szellemhez, az már jó szokásához híven messze jár.
~ Azt hiszem nem lenne rossz ötlet kibogozni és valami takarót keríteni rá, mielőtt felébred. ~
Azért még az egészséges életösztönöm kiválóan működik, mikor gyorsa meg is teszem, ami eszembe jutott.

//Köszi, de ha így halad Szellem ő lesz a következő, és Isten mentse meg tőle, hogy Aya ráakaszkodjon //

[You must be registered and logged in to see this link.]

Furcsálkodva nézek Gregre, mikor biccent egyet. Mintha elismerne valamiért, de fogalmam sincs, mire céloz. No de nem problémázom a dolgon, biztosan csak az iménti bemelegítő ivászatot zárta le magában.

Mikor megérkezünk a jól ismert szigetre, a már fejemben van a komp szerkezete, és elmém szinte vágyik kedvenc fáklyás nőalakunk domborulatainak megismerésére. Nem, most nem a kalandozó Xena képzelgéseim tárgya, sokkal inkább a szabadság szobra.
- Gondolom, ha kedves Ciklonunk meztelen testét ábrázolná reggelre, abból komoly botrány kerekedne.
Gregre pillantok, és tekintetem alapján sejtheti, már volt alkalmam "alaposan megnézni magamnak" a hölgyet.
- Jó mélyen a sziget alatt van egy rég elhagyott katonai bázis. Pontosabban volt. Nagyrészt beomlott, talán semmi nem maradt belőle. Ha viszont mégis, legfeljebb két újabb szobrot bírna el a sziget, különben összerogyna.
Nyugodt léptekkel haladunk a sziget központja felé, miközben kezeimben egy-egy pohár aranyló színekben pompázó ital jelenik meg. Egyiket átnyújtom hű tettestársamnak.
- Hol kezdjük a felmérést?

Felkacagtam Cris kérdésén és nagyokat bólogattam.
-Igen, minden bizonnyal rögvest rájönnének, hogy valamelyikünk keze benne van a dologban. Ezúton sajnos osztály társakat is kihúzhatjuk a listáról...
~Pedig... van 1-2 akinek megnézném a képét...
Megálltam és a földet kezdtem pásztázni ahogy szóba került a volt katonai bázis. Elvigyorodtam.
-Akkor marad a divatbemutató egy szoborral. Így nincs kockázat statikai szempontból.
Ahogy tovább haladunk némi itóka kerül ismét a birtokunkba. Már kezdtem hiányolni. A szép üvegpohárból még vagy 2 pofára való italt tudtam magaménak tudni. Hirtelen megálltam, feltűrtem a ruhaujjamat és leguggoltam.
-Akár kezdhetjük itt is.
Tenyerem lassan elsüppedt a földben mint ha csak egy pudingos valamibe nyomtam volna bele, még a fűszálak is cseppfolyós állagúak lettek a kezem nyomán. Egy nagy levegővétel után az információk betódultak a tudatomba, berúgva és keretestül kiszakítva annak kapuit. Az adatok feldolgozásához az agyam már jól bevet önvédelmi mechanizmusa lépett érvénybe. Amiben az a legjobb, hogy nem is tudok róla. Ez a reakció egyébként igen egyszerű, míg az adatokat feldolgozza, értelmezi. Addig szinte mindent mást úgymond lekapcsol. Egyedül a létfenntartó funkciók, reflexek maradnak aktívak. Légzés, szívverés, szervek alapjáraton és az egyensúly megtartása. Az elkövetkezendő 3 perc számomra mindössze csak egy pár másodpercnek tűnik. Bár szokatlanul száraznak érzem a számat.

Pohár a kézben, whisky a gyomorban, üres pohár a kézben, whisky a pohárban, üres pohár a kézben, enyhén megilletődött, üzletiesen komoly, spicces tekintet az arc felső térfelén.
- Jó ez az ital - jegyzem meg enyhén karcos hangon.
Üres pohár a kézben, whisky a ... pohár a ... hm, sehol. Mobil a kézben, pénz a széfben, részvény a héten felment egészen. Mobil a kézben, touch event a "Sell" fielden, elégedett vagyok egészen.
- Bejött egy kis pénz. Meg kellene majd azt is ünnepelni, csak nehéz a választás. Armani vagy Dolce?
Közben agyam egy párhuzamos szálon bőszen dolgozott azon, hogy szakdolgozatunk anyagát minél inkább kiforgassa önmagából, ezúton ön- és közveszélyes elméleteket és kísérletvázlatokat generálva.
- Mivel kezdjük? És melyikünkké legyen az elsőbbség? - kérdezem amolyan igazi sznob módján, enyhén meghajolva.
Közben amolyan kíváncsi tini módjára másik érzékem már körbepillantott a levegőben, mely információkat most egyetlen hosszú pillanat alatt adná át. Természetesen csak vázlatos adatok, így nem kell látványosabb ideig magam elé bámulnom.
- Lehet, hogy lesz egy kis zápor. Talán esernyő kellene a hölgynek. A fáklya úgyis csak elaludni, igaz? - kérdezem cinkos mosoly kíséretében.