Liberty Island

Ha úgy gondoltam volna, hogy Logan elfelejtette már azt a kis incidenst a szobájával, akkor most sürgősen módosítanom kell a nézeteimet, mert ez az osztálykirándulás érdekében végzendő terepszemle, és főleg Greggel, csak a bosszúja része lehetett.
A zsarolásunkról meg már nem is beszélek, az felért egy kivégző osztag elé állítással. Fizika! És minden órán felelés! Brrr! Akkor inkább Liberty Island.
A megbeszélésnek megfelelően már vártak ránk, jobban mondva egy személy, aki viszont kövérségével kitett kettőt is, aki sűrű szemöldöke magasságából olyan mézes-mázas mosollyal üdvözölt minket, hogy felállt a szőr a hátamon, főleg mikor még a kezemet is összenyálazta.
Miután biztosítottuk, hogy igen, mi vagyunk azon szerencsések, akik a megbeszélésre jöttek, bemutatkozott és rögtön Logan furcsa stílusára tért rá, de olyan hangerővel, hogy a környező fákon ülő madarak ijedten keltek vándorútra a szigetről.
~ Hajh! Ha ismerné Logant, akkor még elmondhatná, hogy egy jót dumcsizott vele! ~ mosolygok közben bájosan az invitálására és megyek utána, hogy megcsodáljam a tekintélyes méretű Yahtot, ami majd a jutalom hajókázást biztosítja részünkre, amiért olyan rendesek vagyunk, hogy ide kirándulunk.
- Majd talán ké…- hárítanám a hajónéző túrát, de egy fogpaszta mosoly kíséretében, már a fedélzeten robogott, meg sem várva a válaszunkat.
Gregre néztem, aztán csak húztam egyet a vállamon, majd én is fellépdeltem a Captaim, my captain-hez vezető pallón. Addigra egy várakozzunk felhívást odabökve Jonathan már el is tűnt valahol a levezető lépcsők irányába
Alig, hogy elvesztettük szem elől, megjelent egy másik idegen, aki, mint valami bennfenktes minket is lefelé tessékelt a hajó gyomrába.
Ahova érkeztünk egy elég pazarul berendezett szalon volt, látszott, hogy nem kímélte a tulajdonos a pénztárcáját. Volt itt a roskadásig pakolt könyvszekrénytől, a biliárd asztalon át a bárpultig minden. A lépcső mellől mintha motozás hallatszott volna, de a figyelmemet az a három férfi kötötte le, akik a bárpulnál szivaroztak és jöttünkre széles vigyor terült el az arcukon. Nem tudom Greg, hogy volt vele, nekem valahogy végig futott tőle a hideg a hátamon, nem az a szívélyes fajta vigyor volt, hanem olyan ragadozó szerű, de lehet, hogy csak a feszültség dolgozik bennem.
Közben a hátunk mögötti kísérőnk tájékoztatta a férfiakat, ha még nem vonták volna le az éles elméjű következtetést, hogy mi vagyunk a diákok.
Kutatóan néztem körül, hogy vajon hol is van a mi Johnatan-unk.

Sarahval nem igazán voltunk beszélő viszonyban, így az út jó része csöndben telt. Néha ránéztem, akar e mondani valamit aztán vissza néztem előre. Végül elértük úti célunkat ahol egy igényesen kinézni próbáló ember fogadott minket nagy örömmel. Fene tudja miért. Kezet ráztam vele. Míg nagy lelkesen magyarázott hátam mögött összefogtam a kezem és szolid, magabiztos mosolygással lépkedtem a sor végén.
-Hát igen, ő egy igazi egyéniség.
A hajóhoz érve én is csak a vállamat rándítottam, majd vissza estem a szerepembe és színpadiasan intettem a lánynak, hogy csak nyugodtan menjen előre. A hajó széléhez érve megérintettem a korlátot és agyamba tódult a hajó egész felépítése atomról atomra. Megráztam a fejem kicsit és vettem pár nagy levegőt míg agyam feldolgozta az információkat. Rövidesen egy letisztult 3D-s tervrajz "forgolódott" a fejemben. Míg le nem értük a bárba átnéztem a hajót. Ott valamivel lazábbra vettem a figurát és zsebre dugtam a kezem. Szeretem a képességem detektáló részét, de a szabad szemmel észlelés a legjobb. Mélán ide oda billentettem a fejem. Nekem ez az amolyan elmegy kategóriába tartozik. Mondjuk a többiekhez képest az én mércém jóval magasabban van.
-Eeeeegészen elfogadhatónak tűnik ez a hely...
Nyögöm ki kissé nehézkesen. Eddig nem győzött meg igazán.

Kissé feszült gondolataimból az ajtó csapódása és a kulcs zörgése riaszt fel és fúj is riadót az agyamban egyből. Miért is lenne normális, ha ránk zárnak egy ajtót, miközben össze vagyunk zárva három vigyorgó alakkal?
Baljós érzetem be is igazolódik egyből, mikor a három közül az egyik, egy kétajtós szekrény feláll és olyan tekintettel kezd méregetni, mint a marhát a vágóhídon. Tekintetétől megborzongok, pedig nem vagyok az az anyámasszony katonája.
- Gyerek? Minket nevez gyereknek? – horkanok fel, de igazán nem is várt választ, csak a többieket akarta szórakoztatni, ahogy látom.
A szavai most már bebizonyítják, hogy valami nagyon nem stimmel és valószínűleg a bőrünkre pályáznak, és a nagydarab valamiért az enyémre különösen, és nem kellett hozzá nagy képzelőerő, hogy vajon mi játszódhat le a kis stupid agyában.
Ezt megerősítendő a többiek is röhögésben törnek ki.
~ Hát remélem majd a kis műsoromat is ilyen jókedvűen fogadjátok ~ készülök fel, hogyha közelebb jön, rázós meglepetésben részesítsem.
Ekkor mozdul meg a padló a lábunk alatt és pár kisebb döccenés után, nem kell nagy jósnak lenni, hogy megállapítsam, bizony elhagytuk a kikötőt.
Gregre pillantok gyorsan. Remélem ő is felkészült, hogy valahogy kivágjuk magunkat, mert itt már nem babra megy a játék.
A mellettünk lévő és számításaim szerint a wc-be vezető ajtó kinyílt és én a látványtól kis híján rosszul lettem, a minket ide hozó férfi feküdt ott feltrancsírozva. A kihallatszódó szavak visszazökkentettek a realitás talajára. Szervkereskedők! Ez nem lehet igaz! Szervkereskedők fogságába estünk! Viszont, lehet, nem tudják, hogy milyen iskolából jöttünk? Talán nem lennének ilyen nyugodtak akkor.
De ekkor már a másik két férfi is felén közeledett és én kíváncsian néztem, ahogy a hosszú hajú Mark a hajával bíbelődött. El nem tudtam képzelni, hogy mit is fog intézkedni.
Amikor meg megtudtam, akkor már késő volt védekezni.
Pár perc múlva már úgy ültünk a fotelokban, mint egy kötözött sonka.
A Danny nevű ekkor már teljesen nyeregben érezte magát és vigyorogva közeledett, miközben társainak dobta oda szegény Greget.
Ideges és feszült voltam, de nem ájultam el a nagydarab férfi egójától, vártam, hogy közelebb jöjjön és elkövesse azt a hibát, hogy hozzá tudjak érni.

Ahogy az ajtóban kattant a zár és a légkörben is megváltozott valami lassan kihúztam a kezem a zsebemből. Valami nem stimmel. Valami nagyon nem stimmelt, jöttem rá amikor tisztán érezhető volt, hogy a hajó elindult. Egy kósza pillantást vetettem Sarahra majd vissza a támadókra. Egy lépéssel azért közelebb léptem a lányhoz. Amolyan csorda ösztön.
-Ez a hely kezd egyre inkább nem tetszeni... Remélem tudsz úszni...
A nyíló ajtó felé néztem ami ott várt megindította a gyomrom. Fel ugyan nem jött semmi, de az hogy visszatartottam a csomagot kissé megviselte a szervezetem. Időm sem volt reagálni gyorsan egy székben találtam magam. Velem szemben két ipse, ökleiket ropogtatták. Ez a része valahogy kevésbé sokkolt mint a kipakolt hulla. A szék lábát egybe olvasztottam a hajóval. Így egy rendszert alkottak. A hajó alján lévő vasat elkezdtem szépen kihajtogatni akaratommal és egyre több vizet engedtem be a teknőbe.
-Javaslom hogy forduljunk vissza...
Megpróbálom az engem körülvevő hajszerű anyagot leparancsolni magamról ( mennyiben élettelen menni fog). ha sikerül felállok, a szék jó részéből pedig egy fém basebal ütőt formálok és megpróbálom lendületből lecsapni az elsőt majd a másodikat.

Miközben a közeledő nagydarab férfit néztem, a hátamon futkosott a hideg a mellékhelyiségből kihallatszódó fűrész hangjait hallgatva. Nagyon reméltem, hogy ezeknek az ocsmány bűnözőknek belénk törik a foga. Habár ahogy félszemmel Greg látványos bemutatóját elnéztem, nem nagyon hatotta meg őket a trükkjeivel, így biztos lehettem benne, hogy nem érte őket váratlanul mutáns voltunk.
Danny fiú közben egészen előttem állt már és a képét egészen az arcomba nyomta, hogy egy hang, annyit se veszítsek el a lényeges mondanivalójából, de ennek ellenére is csak fűszeres és dohánytól bűzlő lehelete volt, ami a figyelmemet lekötötte, szavai elképzelése ellenére sem zaklatott fel annyira, mint ahogy szerette volna.
- Engem te csak ne félts, inkább a saját erőtöket tartalékoljátok. – mosolyogtam hidegen a szemébe.
A következő pillanatban már meg is ragadott a lapát tenyerével és maga felé rántott, de nekem ez pont kapóra jött, hiszen ez is volt a célom, hogy végre test közelbe kerüljek vele. Tüskéim azonnal harcra készen ugrottak elő és reményeim szerint akaratomnak megfelelően stimulálták az férfi idegvégződéseit, hogy úgy érezze, mintha legalább tíz-húsz sokkolóval estek volna neki. Igaz, a kötelékből nem tudtam kibújni, de reméltem, hogy Greg is hatásosan veszi fel velük a harcot és, ha egy mód van rá, a közelembe kerülve leszedi rólam is, ahogy magáról, hiszen így jóval hatékonyabban küzdhetek a férfiak ellen.

Nem akartam beismerni magamnak, vagy felfogni de a fűrész hangja egyértelmű volt. Pláne amikor csontot ért. Megütögettem a vállam az ütővel. Nem tűnnek túl meglepettnek. Na majd ha a hajó elsüllyed... A nekem csapódó könyvek folyadék módjára loccsannak szét és földet érve különböző méretű golyókként gurulnak szerte széjjel. A nagyobb darabok pedig elkenődnek, mint valami papírmasé tócsa. A nyakamra tekeredő hajszálhoz kaptam. Ami volt levegőm megpróbáltam visszatartani és gazdálkodni belőle. Megragadtam a hajszálat. Másik kezemmel a késsé alakult basebal-ütővel pedig egy egyszerű mozdulattal megpróbáltam átvágni. A kés mondhatni abszolút éles volt. Az öntéskor, kovácsoláskor és élezéskor fellépő mikroszkopikus hibák sem voltak jelen. A kés molekuláris szinten volt éles. ( ha ránagyítunk egy átlagos késre annak végtére is"lapos" az éle). A vágó mozdulat sort befejezve egy ívet írtam le a késsel ami időközben megnőtt majd elegánsan a padlóba szúrtam a vékony rudat. A hajó részévé tettem vagy a hajót tettem a rúd részévé, a fő hogy rendszert alkottam. Innentől kezdve nem volt nehéz elérni, hogy a padló alattuk kettényíljon és lehetőleg az alsóbb szinten landoljanak. Esetleg két szinttel lejjebb. Ez a hajó kialakításától függött. Amennyiben a hajszál elszakadt. Amennyiben a hajszál nem kívánt elvágódni a mozdulat sor ugyan az a volt annyi különbséggel hogy a padlózat nem szétnyílt hanem életre kelt és leindult a támadón felfelé, hogy bebörtönözze, jó szorosan. Ekkor felszólítom hogy engedjen el vagy baj lesz. Ami ugye már van.

// Este felé leszek, de nem garantálom, hogy tudok majd írni Az is lehet hogy legkorábban csütörtökön Délután fogok tudni//

Nagyon vártam már a pillanatot, hogy végre hozzámérjen, így megadva neki amit akar és megadva neki amit én akarok, aztán meglátjuk ez mennyire fog tetszeni neki.
Aztán láttam a szemében az állatis vágyat átváltani rémületté, majd vergődő kínná, ahogy a tüskék megtették hatásukat. Egy darabig még próbált ellökni, de persze ez nem ment, így aztán pár erősebb rángatózás és kiáltás után elvesztette az eszméletét.
Most volt egy pár pillanatom, hogy Gregre is vessek egy pillantást, aki már-már úgy nézett ki, hogy legyőzi ellenfeleit, míg aztán Pauley magához nem tért meglepődéséből és ismét úrrá lett a helyzetükön.
Ekkor azonban már észrevették társuk dicstelen végét és A hajbűvész Mark már villámló tekintettel felém is indult.
Mivel még mindig nem tudtam megszabadulni a kötelékeimtől, nem volt esélyem kikerülni a következő támadását. A hajából font kötelékek egész egyszerűen a derekamnál fogva emeltek fel, kipányvázva a könyvszekrények polcaihoz, majd tekeredett még egy a lábamra és a vállaimra, de a szám bekötését sem mulasztotta el.
Csak ekkor jött közelebb, mikor már meggyőződött róla, hogy moccanni sem tudok, és annyi fenyegetés volt a hangjában, hogy végigszaladt a hátamon a hideg.
Igazán bajban vagyok és, ahogy hallom a csattanásokból és a kiáltásokból Gregory sincs irigyelni való helyzetben. Ha azt hittem, hogy a mutáns erőnkkel van esélyünk kiszabadulni, most sajnos meg kellett változtatnom az álláspontomat, hiszen ezek is mutánsok voltak és méghozzá nem is a gyengébb fajtából.
Közeledő ellenségem ellen most nagyon tehetetlennek éreztem magam, hacsak valami csoda folytán nem szabadul ki a kezem, vagy ő maga nem ér hozzám, nem sokat tehetek ellene, habár ha meg akarna ütni, az ellen védve vagyok, de a csontfűrész, az már más tészta.

Elhúztam a számat, átkozott telekinézis. Meg csóváltam a fejem és a kardomra támaszkodtam mire a nyílás tovább hasadt ellenfelem felé, de nem volt időm kettéválasztani hiszen elemelkedtem a talajtól és a fal felé haladtam. Ahogy hozzáértem az szépen megnyúlt és mint a gumi már nyomott is vissza a másik falhoz ami hasonlóképen bánt velem. Aztán az üvegszekrénybe érve átszakítottam a falat és a mögöttem lévő helységben kötöttem ki. Úgy pattogtam a padlón mint egy ugrálóvárban, néhányszor arcra estem de végül is sikerült stabilan megállnom és a talaj hullámzása is abbamaradt. Nem vagyok hozzászokva, hogy így röpködjek faltól falig. Felnéztem ahol a körvonalaim ütöttek egy szép lukat a falba. A kis átjáró pedig még folydogált egy kicsit. Olyan mintha egy Jedi vágta volna ki a körvonalaimat vagy egy festményen azt a részt kihagyták volna. A szekrény tartalma szinte sértetlen volt a megfolyástól eltekintve. Megigazítottam az öltönyöm. Előre hajoltam és átlestem a kis lukon amin jöttem. A talajra tenyereltem mire ellenfelem fölött egy termetes lemez vállt ki amit remélhetőleg elkap mielőtt a fejére esne. Aztán a padlóból 2 pántot növesztettem ki, hogy megpróbáljam elkapni a lábát és lehúzni térdig a hajópadlóba. Közben megindultam visszafelé a helységbe, hogy megnézzem Sarahval mi a helyzet.

Pauley már a haját tudta volna tépni, amiért Greg továbbra sem volt hajlandó becsületesen felvállalni a kiszolgáltatott áldozati bárány szerepét, amit fogolyként kutyakötelessége lett volna megtennie. Ahogy hátrasandított, Sarah-t látta kikötözve, mintha csak gúzsba kötve ragadt volna bele egy pókhálóba. Ez máris sokkal vidítóbb látvány volt, viszont Danny eszméletlen teste intő jel volt mindazok számára, akik meg akarták őt támadni.
Erre Mark is rájött már, hiszen esze ágában sem volt Sarah-hoz nyúlni, inkább csak összeszűkült szemmel nézett az arcába, miközben tartotta a két lépés távolságot.
-Karmolsz, cica? - vetette oda a lánynak. - Így nem sok kényeztetésben lesz részed, ugye tudod? Ennyire szeretnél máris átmenni oda? - Fejével a boncterem felé intett. - Ha így folytatod, nem ígérhetem meg, hogy még a darabolás előtt meghalsz... csak azt, hogy meg fogsz halni.
Kicsit lazábbra engedte a Sarah-t fogva tartó köteleket, hogy foglya kissé előre dőlhessen, és lejjebb ereszkedve közelebb érhessen hozzá. Ez ugyan csak néhány centimétert jelent, nem volt jelentősebb közeledés, de úgyis inkább fenyegető tartalma volt, mint eredményesnek szánt távolságcsökkentés.
Két újabb tincs vált el a fejétől. Ezek úgy libbentek előre, mintha vízben úszó hajfürtök lettek volna, csak Sarah elé érve dermedtek hajókötélszerűvé. Ott enyhén elhajlottak, majd mint két kéz, oldalról közrefogták az arcát, és feljebb emelték.
-Na most mit kezdjek veled? - Mark arcán gúnyos félmosoly jelent meg, ahogy az egyik tincs finoman megcirógatta Sarah arcát. - Tervem az volna bőven, amíg szabad helyre várunk a szikék alatt. Csak tudod... - Az eddig cirógató fürt lecsúszott Sarah nyakához, majd rátekeredve lassú ütemben egyre szorosabbá vált. - ... félő, hogy megint rossz kislány leszel.
Mindeközben Pauley csak gyors reflexeinek köszönhette, hogy életben marad. A jókora korong, amit Greg neki szánt, milliméterekkel a feje fölött állt meg. Pauley egy laza kézmozdulattal maga elé parancsolta térdmagasságba, hogy kényelmesen rá tudjon lépni.
A padlóból kinőtt pántok épp csak egy pillanatig bosszantották. Amint kiszakadtak a padlóból, és inkább Greg felé süvítettek, mint két nyílvessző, máris hasznosabbnak vélte őket. Társa még mindig a lánnyal szerencsétlenkedett, ahelyett, hogy olyan távol állt volna tőle, amennyire csak lehetett!
-Mark! Pattanj fel!
Mintha csak láthatatlan hullámokon szörfözött volna, új járművén Mark felé suhant, aki ugyan nem örült neki, hogy megzavarták, de beleegyezően hívta vissza Sarah nyakáról a fojtogató fürtöt, majd a kellő közelségbe ért repülő lemezre pattanva, társa felé fordult.
-Mit akarsz csinálni velük? A lányhoz nem lehet hozzáérni. És úgy nézem, te sem boldogulsz a fiúval.
-Akkor boldoguljanak egymással - válaszolta halkan Pauley.
A következő pillanatban Sarah kötelei kiszakadtak a könyvespolcokról. Az így lelógó kötélrészek felfelé feszültek, a magasba emelve a lányt, mint holmi marionett bábut. Greg szintén eltávolodott a talajtól, ő rövid időn belül immár másodszorra.
Ott lebegtek egymással szemben nem sokkal a mennyezet alatt, amíg ellenségeik biztonságos távolságból figyelték őket az ablakok előtt himbálózó padlóból kölcsönzött lemez tetején.
-Szoktál fogadni? - kérdezte Pauley Marktól rá sem nézve, mielőtt intett volna a kezével, aminek eredményeképpen Sarah és Greg szélsebesen száguldani kezdtek egymás felé.

Majd felrobbantam a dühtől, hogy ennyire tehetetlen és kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Villámló szemekkel néztem az előttem pár lépés távolságban megálló Mark nevű tagot, aki nem mulasztotta el, hogy kellően megfenyegessen, amiért nem hagyom magam és lázadni merészelek a kényük-kedve ellen.
Kicsit lejjebb engedett és nekem ökölbe szorultak a kezeim, és várva vártam, hogy beleereszthessem a tüskéimet.
Közbe a Greg és másik mutáns között egyre jobban eldurvult a küzdelem, legalább is csörömpölésekből, puffanásokból ítélve, de engem most érthető módon a saját szabadulásom kötött le,
Bánatomra, azzal, hogy szemmagasságba eresztett, csak a kényelmét akarta biztosítani Mark, mert továbbra is csak a hajával trükközött és óvakodott hozzám érni.
Két másik tincs tekeredett elő és, mint egy tapogatózó kéz ragadta meg a fejemet, hogy azt megemelve a szemembe tudjon nézni és a helyzeti előnyének tudatában természetesen gúnyolódni. Ezt még fokozta is azzal, hogy az egyik kötélszerű fonat, szép lassan a nyakamra csúszott és még a beszéde közben, mint egy figyelmeztetésül fojtogatni kezdett, jelezve, hogy mi várhat rám, ha nem teszem, amit mond.
Közben a Greggel viaskodó Pauley is megunta a hiábavaló küzdelmet és valami más, durvább dolog pattanhatott ki a fejéből, mert egy rögtönzött légdeszkán lebegve társát is maga mellé szólította.
Mikor elpattantak az engem kipányvázó kötelek sem gondoltam, hogy most bánták meg a tetteiket és talán elengednek, hanem felkészültem valami ocsmány trükkjükre, ami nem is váratott magára sokáig, hiszen a szavaik máris választ adtak a kérdésre, hogy vajon mit is akarnak velünk kezdeni.
Már láttam, hogy Greget is a levegőbe emeli a mutáns ereje, ahogy engem is, majd valami ellenállhatatlan erő megindított a fiú felé. Mivel még mindig gúzsba voltak kötve nem igazán tudtam mit tenni, és valószínűleg az ütközés sem okozott volna bennem sok kárt, legfeljebb fájt volna egy kicsit, de Greg-gel már más volt a helyzet. Megpróbáltam legalább annyira előrefeszíteni az egyik kezem, amennyire a kötelek engedték, hogy ezzel is tompítsam az ütközés erejét, a másikkal pedig a magammal vonszolt pányva darabot kaparintottam meg és igyekeztem valamire ráhurkolni, hogy megakassza az előreszáguldásomat. Csak legyen rá idő.
Még az is eszembe jutott, hogy ha Greget meg tudom érinteni, akkor átadom neki is a képességemet, és akkor ő is tud a tüskékkel operálni, amire talán tőle nem számítanak.

Sajnos a támadás nem egészen úgy sült el ahogy terveztem. A felém hasító hasábot hasammal hasítottam hasadékokra amik különböző irányokba repültek tovább engem sértetlenül hagyva. Bár öltönyöm kevésbé díjazta ezt a megmozdulást. Felgyűrte és... és kiszakította! Éppen hogy összevarrtam egy egyszerű simítással ismét a fellegeben éreztem magam. Arra emlékeztetett amikor berúgok majd kijózanodok majd megint be aztán megint ki és kezdek rosszul lenni. Csak most gyorsan. Olyannyira, hogy időm sem volt reagálni a dologra. A lánnyal szembe kerülve gyorsan gyűjtögetésbe kezdtem. Sajnos nem volt elég egy teljes matrachoz így csak egy párnát sikerült összedobni mielőtt egymásnak fejeltünk volna. Olyan szép nagy párnák egyike mint amik Ratna szobájában vannak tonna számra. A párnába belesüpped a képem és érzem ahogy a lányé is. Sajnos a testünk többi része összecsattan. A lendülettől a kezem a lány köré tekeredik.
-auf...
Hallatszik a párnából. Aztán ahogy kicsit sikerül kiheverni a sokkot megragadom a lányon lévő hajszálakat és a tenyerembe gyűjtöm egy fekete masszába és a párnát is beleépítem.
-Hallottam már, hogy kemény csaj vagy, de ez túlzás... Sean még nem panaszkodott?
Kérdezte ma lányt fájdalmas arckifejezéssel suttogva, közben a massza pálcává alakult és a talajba fúródott. Egy nyúlvány értünk nyúl, hogy lefogjon a földre. Egy pedig a korong után amin ültek. ha összeér a koronggal a korong összeugrik és egy gömbbe zárja a két jómadarat.

Bár az ütközést Greg jóvoltából aránylag könnyen megúsztuk, és az életünk megkeserítőit is sikerült elszeparálni egy időre, csak kérdés meddig, azért még nem múlt el a veszély a fejünk felöl, sőt!
Az ideiglenes boncteremből idegesen rongyolt ki egy fehérbe öltözött, de nyakig véres férfi, aki egy pillantással felmérve a helyzetet, társai kétségbeesett próbálkozásait, hogy kijussanak a diáktársam kreálta gömbből, majd lemondóan sóhajtott egyet, miután megfeszülve igyekezett kivenni a bebörtönzött mutánsok felől érkező és alig-alig kivehető szavakat.
Tény megállapítására, mely szerint Mark és Pauley nem tudtak elbánni velünk, nem kellett nagy képzelőerő, látva a kialakult helyzetet és elnézve a romokban heverő szobát, de azért egy halvány vigyort varázsolt az arcomra. Viszont nagyon gyanús volt, hogy ilyen nyugodtan veszi ezt tudomásul és lazán társalog velünk, ami azért azt sejtette, hogy van valami a tarsolyában, ami nekünk nem biztos, hogy tetszeni fog, és ez a következő szavai meg is erősítették.
~ Jaj, de jó! Ezek szerint ennek is van valami trükkös kis képessége! És még el is van szállva magától! ~
Gregre néztem, hogy vajon ő mit szól mindehhez, de, sajnos a beszélgető partnerünk, nem csak szavakkal akarta demonstrálni, hogy milyen nélkülözhetetlen ember ő a csapatban, hanem tettekkel is, ami nekem fájt. Nagyon fájt!
Olyan eszméletlen fejgörcs csapott le rám, hogy két kézzel fogtam a fejem, hogy egyáltalán kibírjam, de pár pillanat múlva már öklendezni kezdtem és úgy éreztem a szemem is kiugrik a helyéből. Legszívesebben üvöltöttem volna kínomban, de nem akartam megadni ennek a fickónak ezt az örömet, de innentől nem is tudtam másra koncentrálni csak a fájdalomra.
A külvilág csak tompán jutott el hozzám, így azt sem érzékeltem, hogy esetleg Greg tudott-e védekezni a mutáns képessége ellen. Aztán egy csapásra véget ért a fájdalom, mintha sosem lett volna, és én végre gyűlölettel telve nézhettem a fehér köpenyes szemébe, aki tovább társalgott és fenyegetőzött.
Már éppen eldöntöttem, hogy pár ugrással előtte termek és megragadom, hogy használhassam rajta az erőmet, de most meg a lábam nem tudtam megmozdítani, mintha teljesen lebénultam volna. Kétségbeesve kaptam valami fogódzó után, de eldőltem, mint egy zsák és ahogy néztem a mellettem lévő fiúnak is hasonló gondjai akadtak.
- Maga nem normális! Azt hiszi ezt megúszhatják? Hiszen mindenki tudja, hogy ide jöttünk és, ha a tanáraink is ide érnek, azokat már nem fogják ilyen könnyen legyűrni! – jött meg a hangom és sziszegtem felé dühösen.
~ Remek! Még erősítést is kér! ~
Kesergek magamban, és minden erőmmel azon vagyok, hogy életet leheljek érzéketlen végtagomba. De sajnos tisztában vagyok vele, hogy ahhoz valószínűleg a dokit kell hatástalanítani, aki viszont nem olyan hülye, hogy a közelembe jöjjön. Most már csak Gregben bízhatok, de nem tudom ő mit tud ebben a helyzetben tenni. Mindenesetre egyelőre aktiválom a képességemet és a mellettem fekvő Greg kezét megragadva átjuttatom a spórákat, melyek pár perc múlva őt is képessé teszik, hogy lesokkolja azt, akivel érintkezik, aztán igénybe veszem a páncélbőröm erejét, hogyha az erősítés fizikailag akarna bántani minket, legalább ennyi védelmem legye.

Végül úgy ahogy de épségben talajt értünk, leporoltam magam.
-Jól vagy? Mert akkor ideje szétkapni ezt az ócska teknőt.
Éppen elterveztem hogy nemes egyszerűséggel kettévágom a hajót amikor betoppant egy hullatúró hentes jelölt. Ahogy végig néztem rajta és elhangzott a kérdése csak flegmán feleltem neki.
-Vér...
Egy pillantást vetettem a hörcsögeimre, úgy tűnik jó a buli, legalább is elég nagy zajjal vannak. Aztán a kis hobbigyilkos folytatta mondanivalóját ami egyébként nem igazán érdekelt. De az egója ami majdnem felért az enyémmel már kezdett kicsit zavarni. Ahogy Sarah a fejéhez kapott és közeledett a földhöz utána nyúltam, hogy ne csapódjon be. Így is fáj a feje, hát ha még beveri.
-Mi történt? Mi a baj?
Kérdésemre végül is választ kaptam. Belemarkoltam a talajba és dühödten talpra álltam, kezemben egy fegyver formálódott.
-Például ahhoz, hogy kitekerjem a nyakadat.
A fegyver nem volt időm teljesen megcsinálni és irányba állítani. Hirtelen olyan fájdalmat éreztem amitől térdre rogytam és összekuporodtam. A fájdalom enyhülésével vettem egy nagy levegőt, aztán a bordáim elkezdték azt kipréselni. A kíntól az oldalamra dőltem. A tehetetlenség és a fájdalom kegyetlen kotyvaléka dühöt gerjesztett bennem. Ezt leginkább úgy tudtam kifejezni, hogy a földre csaptam két kézzel és bele is markoltam. Ahogy kínkeservesen húzta magamhoz a kezem mintha csak homok lenne, a hajó alján a nyílásnál úgy hajlott fel az acéllemez kitágítva a lukat. Ahogy ismét levegőt kaptam kiegyenesedtem a földön elterülve és elnyúltam rajta. Ezután jött az öregkor első jele, az ízületi fájdalmak, nem is akármilyen kivitelben. Végül az öregség utolsó része a deréktájéki bénulás. Erre csak akkor figyeltem fel amikor megpróbáltam felállni de nem sikerült. Dühödten felnéztem az illetőre, úgy szorítottam a kezemben lévő vastömeget, hogy fel sem tűnt Sarah érintése. Az illető fölé néztem. Első asszociációm a cseppkőbarlang volt és a benne lelógó cseppkövek, olyan szép karók, mint amilyet megpróbálok beledöfni a telefonáló bácsiba. Menjen a fejébe vagy a hátába végig a gerinc mentén az sem érdekel jelenleg. Elmém mondhatni elborult a kínzástól. Velem senki sem bánhat így! Tenyeremet a talajba nyomva a hajó lépcsőiből csúszdát kreáltam. Mint egy rendes mesében a kisimuló lépcsőfokok. Az ajtók pedig egybeolvadtak a keretükkel akár csak egy szép hegesztés után.

Persze a fenyegetésemre is azonnal van válasza, még ha ezt természetesen eléggé kételkedve és az egójának betudva hallgatom.
Túlságosan a két bajba jutott társa egyre intenzívebb kijutási szándéka sem hatja meg, annyira csak azzal van elfoglalva, hogy élvezze az időleges hatalmát velünk szemben. Így aztán a gömbbe zárt férfiak zajongása inkább idegesíteni kezdi egy idő után, mint hogy segítő szándékot váltana ki belőle, ezért rajtuk is használja képességét és ezzel eszméletlenségbe taszítja őket.
Mikor megcsörren a telefon és belehallgat, egyre kevésbé látszik boldognak, viszont annál inkább egyre türelmetlenebbnek és mérgesebbnek.
A süllyedésre még én is felkapom a fejem és kilesek az ablakon, habár túl sokat nem látok, de a hajó egyre nehézkesebb imbolygása most már azért feltűnik.
~ Biztos Greg csinált valamit, de akkor jó lenne nem ilyen bénán í vízben kikötni, habár akkor sem biztos, hogy kijutunk a partig. ~ nézek a fiúra kicsit kérdőn, de nem akarok hangosan vele erről beszélni, hiszen nem kell, hogy ők is tudják ki csinálta, de ahogy a továbbiakban kiderült ez eléggé nyilvánvaló a dokinak.
Mikor a doki a lépcső és az ajtónyitás hiányáról is meggyőződött a saját szemével, újabb utasításokat adott a telefon másik végén lévőnek, majd a két ájult társát is felébresztette, hogy segítsenek neki a képességükkel, főleg Pauley.
A férfi kicsit kelletlenül ugyan, se teljesítette a fehér ruhás parancsait, majd az utasításnak megfelelően ellebegtek.
Helyettük, kisebb üggyel-bajjal megjelent a szobában öt talpig felfegyverzett fickó, akik magukkal hoztak egy tizenéves, megszeppent kisfiút.
Ez már élből nem tetszett, mert gondoltam, hogy valami nekünk nem tetsző szerepe lesz az ügyben, amiben nem is csalódtam, amikor kiderült, mit csinált velünk.
Szerencsétlen gyerek azonban csak egy bábú volt a sakktáblán, akit az anyjával zsaroltak, aki minden valószínűség szerint, talán már nem is élt.
Miután elvégezte a dolgát már el is távolították gyorsan, főleg, hogy úgy nézett ki el is szólta magát, amit nem ártott megjegyeznünk, mert mikor a doki parancsára a fegyveresek megragadtak, képtelen voltam használni a képességemet és nem tudtam lesokkolni őket.
~ Áááá! Ilyen nincs! A kissrác blokkolta a képességeinket! Most aztán jó nagy szarban vagyunk! ~ rémültem meg most már igazán, főleg, hogy még hallottam, mikor utánam is szólt. Félig bénán, a képességeim nélkül, elég kiszolgáltatott helyzetben voltam, és csak reméltem, hogy Greg nem csinál semmi hülyeséget és most az egyszer legalább annyi időre félre teszi ifjonti büszkeségét és engedelmeskedik, hogy meggyőzzük őket a behódolásunkról, hogy elhiggyék megtörték az akaratunkat, így talán tudjuk húzni az időt, amíg letelik az a nyomorult tíz perc.
A másik szobába érve lelöktek a földre és vigyorogva bámultak rám, nekem meg borsózott a hátam. Legalább a lábamat is tudnám használni, mindjárt lehervasztanám a vigyort a képükről, de most csak visszaszorítottam ölni tudó tekintetemet és csak szendén mosolyogtam rájuk.

~Francba...
Bosszankodtam, pedig már majdnem biztosra vettem a dolgot. Mire észbe kaptam az események valamelyest felgyorsultak, a hajó süllyedt ahogy terveztem. Aztán előkerült a nagykutya egyik aduásza. Remélem nem az életével akar megzsarolni minket, elég undorító módszer lenne...
-Ne hallgass rá öcsi...
Valami furcsát éreztem. A kezemben lévő marokra fogott padló hirtelen bekeményedett látásom is úgymond eltompult. Szürkébbnek láttam a dolgokat mint eddig. Belül ürességet éreztem. Valami nagyon nem stimmelt. Valami hiányzott. Megmozgattam a padló kezembe eső részét, illetve akartam. Meglepetten majdnem ijedten konstatáltam, hogy nem megy.
~Nem létezik...
Összehúzta ma szemöldököm és a hajóra koncentráltam, de csak annyit tudtam amit korábban megtapasztaltam. Most pedig az információk abból állnak hogy nyomják a könyökömet az alátámasztásnál. Kezdtem kissé elveszettnek érezni magam. Aggódva figyeltem ahogy a lány elhurcolják. Aztán a dokira néztem. Olyan szürke volt ő is meg a kezén száradó vér is. Hátborzongató volt úgy észlelni a világot, hogy lényegében semmit sem tudsz róla. Oké, hogy vizuális érzékelés, de ez így magában olyan üres... Egyedül az nyugtatott, hogy a hajó már nem húzza 10 percig, utána pedig ismét erőm tejében lehetek ha minden jól megy.
-Nem akarom elkeseríteni, de ez a bárka nem húzza 10 percig, és így én sem tudok mit kezdeni vele...

Borzasztó érzés volt, hogy ennyire magatehetetlenül kellett hagynom, hogy cipeljenek. A hely ahová beléptünk egy elég kicsi raktár volt, tele mindenféle eszközökkel, takarítószerekkel, és ráadásul még alig jutott be ide fény, hiszen nem igen volt rá szükség.
Tudtam, hogy nem lesz leányálom eltölteni ezekkel a kiéhezett és a férfiasságuktól eltelt legényekkel azt a tíz percet, és ezért alaposan körülnéztem, mit is használhatnék fel, ha már a képességem cserben hagyott.
Gúnyos és durva szavaik nem is okoztak csalódást, de meglepett, hogy azért némi ész is szorult a lapos homlokuk mögé, mivel előhalásztak valamiféle időmérőt és beállították rajta a tíz percet, nehogy meglepetés érje őket a játszadozásuk közben. Mert mondanom sem kell, hogy játszadozni akartak, ha már egy védtelen lány került a karmaik közé.
A hangadó még volt olyan kedves is, hogy felemelt a földről, de azzal a lendülettel már passzolt is át a társának, az meg tovább. Így dobáltak egymásnak, míg vissza nem kerültem az első kezei közé, aki feldobott egy rakás doboz tetejére, hogy kényelmesebben tudjon rám tehénkedni és kielégíteni feszítő vágyait.
Már egyáltalán nem féltem, inkább a dobálás alatt is már úgy éreztem menten felrobbanok a dühtől. Olyan megalázó volt így jójózni közöttük, na meg a többiről, amire készültek, nem is beszélve. A többiek röhögtek és még bíztatták is társukat, míg én magamhoz kaparintottam pár darts nyilat, közelebb húztam egy biliárd dákót, és a szaga alapján valami fertőtlenítő folyadékot a félhomály leple alatt és míg a röhögéssel voltak elfoglalva.
Mikor a férfi a fegyverét félrerakva rám mászott, én egy erős mozdulattal a fülébe döftem a nyilat, majd meg sem várva a reakcióját, egy jó nagy lendülettel a másik két férfi feje felé löttyintettem az üvegben lévő savat. Még jó, hogy elég szűkösen voltunk, így nem nagyon kellett még céloznom sem.

A képembe érkező ököl közel sem fáj annyira mint a rám kerülő nyálpermet. Egyre sűrűbben vettem a levegőt, szaladt fel bennem a pumpa. Vészesen közeledett a forrásponthoz. A fújtatás azonban rohamtempóban lelassult és nyugodtságot erőltettem magamra. A lukon belötykölődő vízre néztem. Az idő immáron nem nekem dolgozott... Tehetetlenség, megalázás, ez vért és szenvedést kíván. Méghozzá az ő vérét és ő szenvedését. Hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy karóba húzzam vagy keresztre feszítsem a mocskot. De sajnos nem volt alkalmam ezen sokáig filozofálni ugyanis kínzó fájdalom nyilallt a hasamba minek hatására össze kuporodtam. Több sem kellett.
-Jó... jó... megígérem... de így nem tudok mit csinálni...
Ágyéktájéki, sosem örültem ennél jobban annak, hogy valaha azon a tájékon béna leszek... Így csak a köldöktájéki maradt, ami megerősítette bennem azt, hogy jobb hogy most nem érzem a másikat.
-Adja, vissza az erőmet és megcsinálom... ígérem...
~Azt is hogy ezt még csúnyán megjárod te rohadék...

Ha most nem lettem volna félig béna, akkor már ugrottam volna is, hogy a másik kettőt is részesítsem egy kis meglepetésben, hiszen a biliárddákót még be sem vetettem, de így csak hidegen mosolyogva néztem, ahogy a döbbent tekintetek pórul járt társaikról felém fordulnak és villámokat kezdenek szórni.
Nem voltak kétségeim a felől, hogy vicsorgós, fogcsikorgatós közeledésük, nem baráti simogatást takar, hanem ha tehetik ízekre szaggatnak, ha a kezük közé kaparintanak, így felkészültem, hogy ezt megakadályozzam.
A kinti helyiségből, Greg felől semmilyen zaj nem érkezett, így nem tudhattam, hogy, hogyan állnak kint a dolgok, de a hajó egyre lomhábban és ingatagabban viselkedett és ez nem jelentett túl jót.
A két fegyveres már előhúzva késüket, egészen közel értek, így meglendítettem a dákót, hogy egy ívet leírva hátrább ugrásra késztesse őket, mikor éreztem, hogy a képességem újra visszatér. Nem tudom Greg mit művel odakinn, de ez most nagyon jókor jött. Habár még lábaim mindig nem mozdultak, de a fiúkák nem is számítanak rá, hogy milyen élvezetben lesz részük nemsoká.
Ezért a veszélyes botot kissé magam mellé ejtettem, hogy azt higyjék, nem bírom már felemelni, elgyengültem, amire kissé rá is játszottam. Persze azonnal kaptak az alkalmon és már vetették is rám magukat, mint az éhes hiénák. Csak erre vártam, azonnal megragadtam az egyiknek a kést tartó kezét, a másiknak a vállát és eleresztettem a tüskéimet, hogy tegyék a dolgukat, Várható ordításuk, már most élvezettel töltött el.