Liberty Island

//Lynn + Mike//

A szigetet ma estére elzárják a látogatók elől, bár a gyakorlatban ez csupán annyit jelent, hogy a vízi taxik nem mennek a közelébe, és az eggyel korábbi komp lesz az utolsó járat, ami elhagyja a Liberty Island Partját, legalábbis az utolsó, ami nem a zártkörű rendezvény meghívottjait szállítja. Az eseményt elméletileg a város rendőrségének tiszteletére, azon belül is a különleges kommandó tagjainak rendezték, ám ennek ellenére a meghívottaknak csak nagyon kis százaléka látott már életében belülről rendőrkapitányságot, és nekik is csak úgy a fele dolgozik, vagy dolgozott a rendőrségnél. Derek természetesen az elsők közt érkezik a szigetre, ám néhány órányi jó pofizás után a polgármesterrel már nagyon bánja ezt, és bármennyire is ironikus, egy idő után már ott tart, hogy ha azon múlna, akár fel is robbantaná a fél várost, csak hogy kiengedjék innen.
-Abban a helyzetben az ember nem gondolhat arra, hogy milyen baja eshet, és én sem tettem, csak arra koncentráltam, hogy tegyem a dolgom, és gondoskodjam a város biztonságáról. -Feleli nagy komolyan az egyik kérdésre, majd a polgármester mond egy viccet, ő pedig hangosan nevet, miközben otthagyja őket, és mosolya kivételesen őszinte, hisz végre megszabadult ettől a bagázstól. Hála az égnek azért nem csak sznob idióták vannak jelen ezen a helyszínen, a távolban például megpillantja Mike-ot, ki nyilván csak a második Kompra fért fel.
~Vagy elkésett a drága pontatlan mesterlövészem. Mindegy, ma este meg tudom bocsájtani ezt...sőőőőt!~
-Bodwin! - Kiált felé, majd a hideg fut végig a hátán, mikor meglátja, hogy újabb pénzeszsák közeledik felé. - Igen, ő volt az a fiú, aki utánam jött a csatornába, annak ellenére, hogy tudta, fel is robbanhatunk. Nagyon jó gyerek, hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy az én csapatomba sikerült beszervezni, csak ne mondják neki, mert még elbízza magát. Bodwin! - Hangja egy pillanatra túlüvölti a vonósnégyest, és a sok pingvinnek illetve primadonnának öltözött vendég figyelme egyöntetűen az est másik díszvendége, és annak kísérője felé fordul.
~Na, itt az ideje, hogy igyak valamit!~

A szmoking nem a legkényelmesebb szerelésem egyike, és most felettébb rosszul érzem magam benne, mert a hátamon a karmolások még kegyetlenül csípnek.
Nem volt egy sétagalopp Aya-val közölni, hogy mibe keveredtem és, hogy milyen hülyén oldottam meg. Először azt hittem, hogy tényleg valósra válik az álmom, mert olyan kedvesen mosolyogva hallgatta végig a makogásomat, később sem volt gyanús, hogy olyan gyorsan ágyba invitált, hiszen már én is alig vártam, hogy oda keveredjünk, de aztán………
Szóval kicsit elgyötört vagyok és a hátam olyan, mintha megkorbácsoltak volna, de ezen kívül tök megértő volt. Az teljesen természetes, hogy szemkikaparással és egyéb intimebb testtájékom eltávolításával fenyegetőzött, ha egy a kelleténél jobban közeledem Lynn-hez, de megnyugtattam, hogy Szellem is velünk tart és ha ez a veszély fenyegetne, nem érem meg, hogy ezt az én szerelmetes asszonykám váltsa be.
Azonban mindezt feledtette mikor felvettem Lynn-t, hiszen olyan gyönyörű volt abban az estélyi ruhában, hogy teljesen megtudtam érteni Szellemet, hogy úgy oda volt érte.

Mikor a komp a szigeten kitett minket és a többi vendéggel a partra léptünk, hogy elvegyüljünk a tömegben, hirtelen felcsattant King százados egy trombitaszólót is meghazudtoló hangja és egyszeriben ott találtuk magunkat a reflektorfényben, és minden szempár ránk szegeződött az egész nyamvadt szigeten.
- Én ezt az embert kinyírom! - sziszegtem mosolyogva Lynn fülébe, aki gondolom legalább annyira kellemetlenül érezte magát, mint én. – Köszönöm, köszönöm- ráztam kezet kényszeredetten vigyorogva a körém sereglő emberekkel, köztük a polgármesterrel is, és mutattam be páromként Lynn-t, akin mindenkinek megakadt a szeme.

Nagyon ideges voltam. Borzasztóan féltem, mi lesz, úgyhogy mire a fodrász és a sminkes végzett velem, és már a ruhámat is felhúztam olyan hevesen remegtem, hogy még egy pohár vizet sem mertem inni, mert féltem, hogy a felét magamra lötykölném. Az ugyan vigasztalt és bátorított, hogy Szellem is ott lesz, de nem eléggé ahhoz, hogy úgy tudjak készülődni a bálra, ahogy nőként illett volna. Igyekeztem nem túl kihívóan öltözni, semmi mély dekoltázs, semmi rikító szín, hogy minél jobban beleolvadjak a tömegbe. Reméltem, hogy semmi nem lesz, ami ezt elrontaná...

-De miért is ne lenne! - morogtam, és nagyot bólintottam Mike javaslatára, hogy mit is csinálna Kinggel a nagyon közeli jövőben. - Csak hajrá, de siess, mielőtt még megelőzlek!... Ó, jó napot - fuvoláztam a legédesebb mosolyommal, miközben a kezemet nyújtottam az érkező Derek King felé. - Ön biztosan Mike főnöke. Nagyon örvendek.
Még régebben nagyon sok kellemetlenséget okozott, amikor nagyobb férfiakkal kellett kezet fognom, mert enyhén szólva is borzasztóan sajgott utána a kezem. Aztán megtanultam én is, hogy nekem is szorítanom kell, hogy minél kevésbé fájjon. Ezt most nagyon sokszorosan tettem meg, nagyon is jól esően. Bár kevés esélyt láttam rá, hogy sikerült kínokat okoznom Kingnek, azért kellett az elégtétel, legalább ilyen formában.
De persze ez az este a védelemről szólt, nem az egyéni bosszúhadjáratokról, úgyhogy muszáj volt nagy levegőt vennem és belemennem a játékba.
-Mike nagyon sokat mesélt Önről - mosolyogtam meggyőzően rebegtetve a szempilláimat. - Igazán örülök, hogy ilyen kiváló kollégái vannak. Mindig úgy féltem, amikor bevetésre megy, de ha tudtam volna, hogy egy ilyen jó erőben lévő tiszt vigyáz rá, azért nyugodtabb lettem volna.
Egy pincér tévedt arra italos tálcát egyensúlyozva ujjai hegyén. Azonnal lekaptam róla egy pezsgős poharat, úgy éreztem, az alkohol most elengedhetetlen segédeszköz a számomra.
-Igazán kellemes ez az estély - folytattam a csevegést, majd kutató tekintettel néztem körbe. - Vajon van azokból a kis pizza tekercsekből, amik... - Észbekapva zökkentem vissza. - Mármint... milyen szép a dekoráció!
Közben azért még párszor körbe sandítottam, hátha mégis, de igyekeztem igazi krémként viselkedni, nehogy szégyent hozzak Mike-ra.
-Kérem, százados, elmesélné a hőstettüket, amiért ezt a bált rendezték Önöknek? - kértem, és némi ámulatot meg csodálatot csempésztem a tekintetembe és a hangomba. Csak ekkor jutott eszembe, mennyire keveset tudtam az itteni dolgokról. - Az én drágám olyan keveset beszélt róla, olyan kis szerény - piszéztem meg játékosan Mike orrát. - Hátha Öntől többet tudok meg.

Természetesen azonnal letámadják Mike-ot, és a vele érkező titokzatos nőt is, kinek King jelenleg háttal áll, miközben jóízűen fogyasztja el a pohár pezsgőt, melynek őszinte véleménye szerint komoly szerepe lesz ahhoz, ha ma este nem csavarodik be. Miután mindkét poharát kiürítette, és visszatette a tálcára azon nyomban a kollégája felé indul, részben, hogy kimentse őket a polgármester karmai körül, és részben, mert biztos benne, hogy értelmes emberi lényt ma csak Mike-ban láthat, meg talán a kísérőjében. Ahogy roppant termete előtt a vör9ös tengerhez hasonlóan válik ketté a tömeg jártában egyszer csak megpillanthatja végre ő is Lynn-t, s miután újra megtalálja állát a földön, elismerően bólint.
~Dögösebb, mint az én orvosaim, az biztos!~
-Hódolatom. Derek King - Húzza ki magát, és elfogadja az elbűvölő hölgy kezét, amit aztán meg is szorít, szinte csak reflexből, amikor érzi, hogy a nő valamiért a csontjaival akar gyurmázni. Nos, ketten is játszhatják ezt a játékot...de azért leáll, mikor Lynn felszisszen. - Ja, képzelem - feleli cinikusan, aztán fejével a sziget egy kevésbé zsúfolt szeglete felé int, hogy arra talán meg tudnak lógni egy kis időre a rajongóik elől.
-Hagyjuk ezt kérem. Kedves öntől, hogy ilyeneket mond, de nincsenek illúzióim afelől, hogy milyen főnök vagyok, és mit gondolhatnak rólam a beosztottaim szerettei, de...
Lynn jóval alacsonyabb nála - bár az igazat megvallva, mellette még Mike is eltörpül, szóval ez nem újdonság - így ha tartani akarja a szemkontaktust ezzel a bombázóval, bizony lefelé kell néznie, és ennek következtében nem kerüli el figyelmét a kis ékszer, ami Lynn ujján csillog, majd annak testvére sem, ami a másik kezén lévő gyűrűsujját öleli körbe. Az igazat megvallva valami már a kézfogáskor sem stimmelt neki, és most végre rájött mi az.
-...de a bűnözők sem épp tárt karokkal várnak minket, úgyhogy keményen kell edzenünk. - Jelenti ki, aztán Mike vállába bokszol egyet, ki csodával határos módon nem áll föld körüli pályára ettől. - És ezen a téren nincs is rá panasz.
Ami a hőstetteiket illeti, legyint egyet, és egy olyan grimasz jelenik meg arcán, mintha legalábbis undorodna ettől a témától, mint az egykori gyűrűk ura rajongó, kit bezártak egy sötét szobába, és az első filmet nézették meg vele éjjel nappal 14 éven át.
-Ha nagyon kíváncsi rá, az elnök el fogja mondani. Nemrég derült ki, hogy ide fog derülni, de erről senkinek egy szót sem - teszi hozzá gyorsan, aztán rákacsint a párocskára. - És egyébként hol ismerkedtek meg? Mike mesélt valami sérülésről, de valóban nagyon szégyenlős tud lenni néha. Talán jobb is lenne, ha addig hozna nekünk egy kis frissítőt, nehogy elégjen szegény, mit szólsz Bodwin?
Ha Mike kötélnek áll, amint kettesben maradnak újra szemügyre veszi a két gyűrűt, de most már úgy, hogy Lynn ne tudja nem észrevenni, mit néz, és csak ezután szól hozzá.
-Érdekes, tegnapelőtt még nem mondta, hogy feleségül vette volna magát. Mondjuk, meg tudnám érteni, ha erről lenne szó.... - jegyzi meg, aztán Mike után néz a válla felett - Csak tudnám, ő hol hagyta a gyűrűjét akkor.

Az, hogy az ismeretlen emberek körül dongtak minket, mint méhek a lépes mézet, az még csak hagyján volt, de mikor megjelent a főnök és egyből letámadta Lynn-t az már nem nagyon tetszett.
Tudtam, hogy megbízhatok a lányban és jól fogja játszani a szerepét, de már attól is felállt a szőr a hátamon, hogy tudtam, hogy Szellem valahol a közelünkben sasol, ha nem épp mellettünk és árgus szemekkel figyel, és nem szerettem volna, ha valami őrültséget csinál, aztán én iszom meg a levét. Tőle kitelik!
Mikor Derek jópofizni kezdett a főnökségével, nem álltam meg, hogy ne bólogassak hozzá, amit aztán rögtön meg is bántam, mikor ez a nagy darab izomkolosszus játékosan belebokszolt a vállamba, amitől elzsibbadt a karom és biztos voltam benne, hogy három napig felemelni sem tudom majd, ráadásul magyarázkodhatok Aya-nak, hogy honnan vannak a kék foltjaim.
- Nagyon keményen Derek, nagyon keményen. – vigyorgok rá ölni tudó tekintettel.
Meglepetten nézek a férfire aztán, mikor elsuttogja Lynn-nek, hogy maga az elnök is idelátogat hamarosan.
- Minek ez a nagy felhajtás! – mormogok. – Már ez is túlzás! Az én drágám nem szereti ezeket a nagy bulikat. Nem igaz kedves? – mosolygok fülig érő szájjal a lányra.
Van valami Derek hanghordozásában és főleg a kérdéseiben, ami gyanakvásra ad okot, hogy valami felkeltette az érdeklődését, de mielőtt válaszolhatnék, már finoman el is küld a fenébe, ami már több, mint furcsa.
- Nem szeretek ilyenekről beszélni. – helyeslek a szavaira. – De nem hiszem, hogy ezen a bálon, most az én sebesülésemnek kéne témának lenni, nem igaz? Ráérünk arról beszélni máskor. Lynn szívem jól érzed magad? – próbálom elterelni a szót, de aztán megadóan elindulok valami italért, hogy ne keltsek gyanút, de igyekszem gyorsan visszatérni, mert érzem, hogy a főnököm készül valamire.
- Aztán ne menjetek sehová, míg vissza nem jövök! – mosolygok Lynn-re biztatóan, remélve, hogy állja a sarat majd.

Mosolyom egy kicsit az arcomra fagyott, ahogy King Mike vállába bokszolt. Először azt hittem, lebuktunk, és nekilátott megtorolni a hazudozást. De azért végül sikerült időben kapcsolnom, hogy ez csak afféle férfi gesztus, amit rájuk kell hagyni.
-Csak eddze túl - legyintettem felé pajkos mosollyal. - Elvégre otthon is szükség van az erejére.
Finom kuncogással karoltam Mike karjába, látszólag csak azért, mert ennyit sem bírok ki anélkül, hogy hozzábújnék, de valójában csak azért, hogy leplezzem, mennyire remegett még mindig a kezem. Ezen pedig nem igen segített King bejelentése, miszerint az elnök is meg fog itt jelenni. Na már csak ez hiányzott! Még nagyobb felhajtás, még nagyobb nyomás! Ahogy Mike felém fordult, és kedves szavakkal illetett, első reakcióm az volt, hogy lekeverjek neki egy csattanósat, elvégre így csak Szellem beszélhet velem. Nem tehetek róla, ez ösztönös.
-Hát igen - bólintottam végül udvarias bosszúsággal az arcomon, de aztán mégis inkább felfelé görbítettem a számat, és büszkeséget varázsoltam minden vonásomba. - De hát ez az este értetek van, édesem, és meg is érdemlitek. Olyan hős voltál, ünnepeljenek is! És persze Önt is - biccentettem King felé. - Biztos nagyon büszke magára és a csapatára. Én az vagyok. Megnyugtató, hogy ilyen bátor harcosok védelmeznek minket.
Nem szívesen beszéltem volna Mike fiktív sebesüléséről, és a kamu első találkozásunkról. Arról elég volt már egyszer a szüleimnek hazudni Szellem kapcsán, most egészen másmilyen lett volna. Mike hál' istennek megmentette a helyzetet egy kis szerény szabódással, így ezt kihagyhattunk. Hogy King ne érezze félrelökve magát, azért megjegyeztem, hogy ,,Az volt életem leggyönyörűbb túlórája!", de aztán bánatomra már el is küldte Mike-ot frissítőkért. De a nagyobb rémület csak akkor jött, amikor elkaptam a tekintetét, amit a gyűrűimre vetett. Úristen a gyűrűk! Hogy felejthettem el levenni őket! Már úgy megszoktam, hogy rajtam vannak, hogy nem is szoktam érezni őket. Tudtam, hogy Szellem valahol ott van a közelemben, talán csak centiméterekre tőlem, és nagyon reméltem, hogy nem veszi a szívére, amit most fogok mondani. Tudja, hogy csak játék az egész, én is tudtam, de attól még nem volt könnyű kiejtenem ezeket a szavakat.
-Mike nem vett feleségül - tiltakoztam szégyenlősen. - Ezek a gyűrűk még az előző férjemtől vannak. Tudja, nemrég váltam el. Lassan már meg kéne szabadulnom tőlük, elvégre már Mike az én mindenem, de...
~Istenem, Szellem, bocsáss meg ezért!~
-Tudja mit? Azt hiszem, itt az ideje, hogy elfelejtsem a múltat. Mike-ot szeretem, az előző férjem nem jelent már nekem semmit.
Elszántan húztam le mindkét gyűrűt az ujjaimról, és az aprócska táskába rejtettem. Vérzett a szívem, de azért sikerült olyan képet vágnom, mint aki nagyon megkönnyebbült.
-Így - bólintottam elégedetten. - Mennyivel jobb így! Legközelebb csak akkor lesz gyűrű az ujjamon, ha Mike húzza fel rá. Csak ezt ne mondja neki - vigyorogtam rá cinkosan, és megpróbáltam úgy a vállába bokszolni, ahogy az előbb ő Mike-nak, látszólag játékosan, valójában viszont azért, hogy megkapja a magáét, amiért miatta ezt kellett tennem. - Nehogy a végén még megijedjen, hogy valami házasságmániás őrült vagyok.
Reménykedve valami nagyon szomorú, csalódásokkal és bánattal teli történetben, kérdeztem meg tettetett érdeklődéssel:
-Mondja csak, Ön nős? Van egy Mrs King?
~Mike, gyere már vissza! Az ég szerelmére, hol vagy már?!~
Mikor végre teljesült a kívánságom, a gyomrom már olyan volt, mintha valaki csomót kötött volna rá, és egyre szorosabbra húzta volna. Derek King igazi, vérbeli kopó volt. Egy pillanatnyi pihenőt sem engedélyezett, addig fárasztott, amíg nem talált valami kis repedést a pajzson, hogy lecsaphasson, és ne eresszen, amíg fény nem derül az igazságra. Legalábbis gondolom, ehhez volt szokva, és most én éreztem ezt a gyakorlottságot áradni belőle, ahogy egyenesen rám sugározza minden erejével. Ijesztő volt. Ijesztően jól csinálta. Akár tudatosan, akár csak véletlenül, de mindig sikerült beletenyerelnie a kerülendő témákba. Igaz, ebben a helyzetben nehezen találtam volna olyan témát, ami ne lett volna kerülendő.
Elvettem az italt Mike-tól, a pezsgős poharam már úgyis kiürült. Éreztem is, és a fénylő folyadék hullámzó felszíne biztosított is róla, hogy már megint (még mindig?) reszketnek a kezeim.
-Kicsit hűvös van, nem? - dörzsöltem meg a karjaimat magyarázatként, nehogy a sasszemű King előbb vegye észre a reszketést, és még elkezdje megmagyarázni. Poharamat halkan, nehogy másoknak is feltűnjön az övéjükhöz koccintottam, és közelebb hajolva odasuttogtam nekik: - Akkor igyunk a város hőseire! Amilyen szerények, olyan bátrak és rettenthetetlenek!
Próbáltam hitelesen játszani a szerepemet, de elég nehéznek bizonyult, elvégre még sosem csináltam ilyet. Ezért aztán megpróbáltam arra gondolni, mit csinálnék, ha Szellemmel lennék ott. Így aztán szerelmes mosollyal böktem meg finoman Mike arcát az orrom hegyével, miközben szabad kezemmel belekaroltam.
-Igazán kedves főnököd van - mondtam neki, azért is végig Kinget nézve. - Ilyen társasággal nem is lehet olyan szörnyű ennyi túlóra.

-Meg tudom érteni, én sem vagyok oda a dologért - csóválja meg a fejét rosszallóan - viszont, a polgármester szerint ha nép látja, hogy mi, hagyományos, szuper képességek nélkül született rendőrök is meg tudjuk védeni őket a "szörnyetegektől", akkor talán mindenki lenyugszik egy kicsit, és nem vesz majd minden civil mozsárágyút a nappaliba, netán még nyugodtan is tudnak majd aludni idővel. Szerintem ezért érdemes bohóckodni egy éjszakán át...
Bár ezek ketten tökéletesen úgy néztek ki, mint egy olyan párocska, akik őszintén csak arra vágynak, hogy körülöttük mindenkinek felforduljon a gyomra attól, hogy mennyire imádják egymást, Derek valahogy mégsem egészen volt biztos benne, hogy itt minden stimmel. Kívülről csupa cukormáz mindkettő, ám ha mélyebbre akar hatolni az elmer villája, és bővebben rákérdez jóformán bármire, csak ürességet talál, mint abban az olcsó cukrászdában, mely már évtizedekkel ezelőtt bezárt, amint a vendégek rájöttek, mi okozza a hasmenésüket.És akkor ott volt még ez a dolog a gyűrűkkel. Ez volt az, amivel végképp sarokba szorította őt, és már egészen biztos volt benne, hogy ezzel is le is zárul a történet, ám ekkor Lynn olyat tesz, ami mélységesen megdöbbenti a századost, és nyomban kénytelen újraértékelni, hogy nem következtetett-e elhamarkodottan.
~Mike végül is jóképű gyerek, és egyszer már bizonyította, hogy nem zavarják az időzített bombák, szóval egy exférj sem lehet neki komoly probléma.~
-Sajnálom, hogy felhoztam - szabadkozik, legnyájasabb mosolyát elővéve. - De tudja, én már csak ilyen vagyok, képtelen vagyok leállni. Még egyszer elnézését kérem.
És akkor a nő ellentámadásba lendül! Hát igen, ha van fájó pont az életében...az nem ez, de attól még nem kellemes róla beszélni. Igen, létezik egy Mrs.King valahol, de csupán csak azért, mert 13 évnyi házasság után sem sikerült jobban megutáltatnia vele magát, mint amennyire az apját gyűlöli, ezért a válás után sem változtatta vissza nevét. Szerencsére már eltelt annyi idő, hogy akár józanul is képes legyen erről beszélni, ha éppen muszáj, és azok után, hogy az előbb ennyire belegázolt szegény ártatlan nő lelkébe, úgy érzi ennyivel tartozik neki.
-Én is elváltam - ismeri be keserűen - rengeteg volt a túlóra, és végül és végül nem bírta tovább. A volt parancsnokom rendesen megdolgoztatott akkoriban, alig volt egy szabad estém... - itt egy elszánt mosoly jelenik meg az arcán, ám a bolond is láthatja, hogy nem lapul mögötte őszinte jókedv - Attól a szemétládától tanultam mindent.
Újra végigméri a nőt, és bár még mindig érez valamit a zsigereiben, ezt már betudja irigységnek, hisz el kell ismernie, Mike most lemosta a pályáról. Ő azzal ugratta, hogy azzal a börtöntöltelékkel kéne randiznia, erre beállít ezzel a bombázóval...hát igen, nem semmi...
-Á, Mike! - Üdvözli a társát, amint az visszaér az italokkal. - Látod, nem kellett aggódnod, nem szöktem meg a hölgyikéddel.

Szellem időközben ott kísért Lynn körül, ahogy ígérte. Bár nem osztozik Mike gyűlöletében a férfi iránt, azért el kell ismernie, hogy a mai este folyamán jó néhányszor nosztalgiával gondolt vissza arra a bizonyos autóbalesetre, amit King általa volt kénytelen elszenvedni, hogy másról ne is beszéljünk. Az egyik ilyen pillanat az, amikor a manus a gyűrűkre néz, ő pedig átkozza magát, amiért ez teljesen kiment a fejéből, s természetesen tudja, hogy minden, ami ez után következik, csak színjáték, mégis összeszorul a szíve, mikor felesége leveti magáról a gyűrűket, és azokat a dolgokat kénytelen mondani róla.
~Jól van, semmi baj szívem, ügyes voltál.~
Közelebb lebeg, és bár ilyen állapotban képtelen megérinteni őt - vagy bárkit - ujjaival mégis az arcát próbálja cirógatni.
~Talán jobb is így, mintha később nézett volna utánad, amikor nem vagy ott, hogy kimagyarázd. Percről percre jobban utálom ezt a tervet...

Ami Lynn-t illeti, egyre nehezebb elképzelni róla, hogy igaz lenne a gyanúja, bármi is volt az. Ő maga is poharát emeli a koccintáshoz, de nem tudja megállni, hogy ne szóljon közbe.
-A város igazi hőseire, akik a mi életünket védik, és értelmet adnak ennek az egésznek. - Közben természetesen a párocskára néz, majd miután belekortyolt az italba, az után sem képes csendben maradni. - Na rendben, de most már tényleg hallani akarom, hogy is volt ez a nagy egymásra találás. Valahogy nem tudom elhinni, hogy kegyed csak összefoltozza, és belezúgott a félmeztelen Mike-ba.

Nem nagyon mentem messzire azokért az italokért, gyorsan elrobogtam a büféasztalig, felmarkoltam három poharat és már lavíroztam is vissza, miközben bájvigyorogtam a sok vállveregetésre és gratulációra, amiket közben beszereztem.
Nagyon is el tudtam képzelni Derekről, hogy szándékosan igyekezett eltávolítani Lynn közeléből, hogy kifaggassa, hogy zavarba hozza, vagy olyat kérdezzen tőle, amire majd nem tud helyes választ adni, mert hiába vigyorgott ránk mint egy rosszul sikerült angol bulldog, én átláttam rajta, hiszen én is a szakában dolgozom, ráadásul már őt is kiismertem valamennyire.
Szóval sikerült a nagy rohanásban nem kilötykölnöm a poharakból a pezsgőt, így nagy elégedetten torpantam meg mellettük, és nyomtam a nagyember kezébe a poharat, miközben a derekánál fogva védelmezően magamhoz húztam Lynn-t és nagyon reméltem, hogy tudja tartani magát a színészkedésünkhöz és nem fog képen törölni, vagy esetleg Szellem nem ver kupán valamivel, hiszen biztos voltam benne, hogy itt van valahol a közelünkben.
- Hát azt nagyon reméltem Derek, nagyon reméltem, ugyanis ő érte még ölni is tudnék! – vigyorogtam kedélyesen a főnökre, miközben a szavaimat halálosan komolyan gondoltam.
~ Ezek után már nem csak Aya-ért, hanem ezért a kedves és jószívű teremtésért is megtenném, az tuti. ~
Nem tudom, hogy mi zajlott le kettőjük között az alatt a pár perc alatt, de érezhető volt, hogy valamelyes oldódott a feszültség, és mintha Derek szemében némi irigység lappangott volna, mikor ránk nézett.
- De csak azért tudjuk ilyen jól végezni a dolgunkat, mert vannak ilyen asszonyok, mint te vagy drágám. – viszonoztam a bókot és a szerelmes pillantást, legalábbis megpróbáltam közben Aya-ra gondolni. – És ilyen főnököt tényleg ritkán sodor az ember útjába a sors, ahogy mondod szívem. – emelem meg a poharam Derek felé, miközben a jelzőket megtartom magamnak.
Mikor a százados ezután csak megint felveti a megismerkedésünk történetére tett kérdését, megint visszatért a gyanúm, hogy ez nem szimpla érdeklődés, hanem más van a háttérben.
- Ugyan Derek, nem olyan érdekes az, hogy ezzel untassunk, inkább nézzük meg a svéd asztalon, milyen finomságokat raktak ki, hiszen olyan ritkán van rá lehetőség, hogy ilyen exkluzív helyen ehessünk, nem? – húzom magammal Lynn-t az asztalok felé.
Ha továbbra is kitartó ebben a témában, akkor kénytelen vagyok egy kis információt csepegtetni, ami még nem is volt teljesen kitaláció.
- Tényleg semmi extra! Már tudod, hogy Jeremy gyilkosa után kutatok, és úgy látszik túl közel jutottam, mert egyszer a szoborparknál megtámadott egy mutáns és csúnyán megsebesített. Mivel azt hitte meghaltam otthagyott és Lynn talált meg, aki elállította a vérzést, aztán a rendelőjében összefoltozott. Akkor kezdtünk beszélgetni, megismerni egymást. – nézek ismét a lány szemébe, mint aki le sem tudja venni róla a tekintetét. – Innentől már maguktól alakultak a dolgok. Igaz drágám?

-Ugyan, semmi baj - legyintettem könnyednek szánt hangon. - Ideje, hogy tovább lépjek.
Mikor megtudtam, hogy ,,ő is" elvált, csak fejben kacagtam fel, hiszen ez az, szenvedj csak te mocsok, úgy kell neked, megérdemled!, de az arcomon nem engedtem, hogy mást is lásson bárki, mint szánakozó ajakbiggyesztést.
-Ó, nagyon sajnálom - biztosítottam nagyot sóhajtva. - Ezek az időszakok valóban nagyon nehezek, friss házasoknak meg végképp az lehet. De szerintem mi Mike-kal túl fogjuk élni. Csak ne tartsa őt bent olyan sokáig, emlékezzen csak Önt is mennyire várta az asszonykája - mosolyogtam rá.
~Aya, ha ezzel elértem bármit is, minimum borulj előttem térdre!~
Mike visszaérkezésével végre fellélegezhettem, aztán nagyot kortyolhattam az egyre bódítóbb hatású italból.
-Még hogy ölni, miket beszélsz? - kuncogtam felé könnyedén dorgáló hangnemben.
~Mi tart vissza?!...~
King képtelen volt ejteni az első találkozás témát, még akkor sem, amikor már a büféasztalhoz léptünk, hogy keressünk magunknak valami finomságot. Idegesen szorítottam meg Mike kezét egyrészt, mert az alkohol hatására egyre kevésbé tudtam leküzdeni a késztetést, hogy lecsapjam végre a kíváncsiskodó disznaját, másrészt, mert a helyzet kezdett egyre rémisztőbb módon egy kihallgatásra emlékeztetni. Persze lehet, hogy csak azért, ami King is mondott, hogy annyit melózik, hogy már nehéz nem civilben is rendőrként viselkednie, de azért tanácsosabbnak véltem, ha nem vetem el azonnal a veszély lehetőségét.
Mike beszámolóját nosztalgikus mosollyal hallgattam, miközben egy pálcikára szúrt pillacukrot tartottam a csokiszökőkút alá.
-Naon omanikuh vol - bólogattam tele szájjal. - A mindenit, hogy ez milyen finom! - dünnyögtem, miután lenyeltem, és már nyúltam is a következő adagért.
Miközben azon kísérleteztem, hogy lehetne egy olyan falatot összehozni, ami eljuttatja az ízlelőbimbóimat a Nirvanaba, természetesen én is hozzáfűztem a magam porcióját a történethez, hogy King ne érezhesse úgy, hogy nekem talán nem is jelentett annyit az a bizonyos ,,első találkozás".
-Mike nagyon hálás beteg volt - jelentettem ki, miközben a csokis pillecukorra cukrozott, kókuszreszelékes tejszínhabot kanalaztam. - Nem nyavalygott, nem akadékoskodott. Ráadásul olyan udvarias volt és megnyerő! Képzelje, észre sem vettem, hogy már két órája végeztem, mert úgy belemerültünk a beszélgetésbe, hogy fel sem tűnt, hogy közben hogy elszaladt az idő.
A tejszínhabra szórtam egy kis csokireszeléket és színes cukorreszeléket.
-Igazából akkor már végeztem vele, már csak pihennie kellett volna, de szívesen találkoztam volna még vele, úgyhogy azt mondtam, vissza kell jönnie kontrollra. Aztán két naponta átkötöztem a sebeit, csak hogy minél többször láthassam, pedig egy csomó sebére nem is kellett volna kötés. Aztán végre elhívott egy randevúra, úgyhogy nem kellett tovább trükköznöm.
Eddigre már sikerült a habon megállítanom egy kisebb, de gyönyörűen vöröslő eperdarabot, aminek egy picike ostyalapot támasztottam. Egy kicsit farkasszemet néztem még vele, aztán egy falásra bekaptam, és jóleső nyammogás közepette pusztítottam el. Hiába, az édesség mindig megnyugtatott! Elvégre nem is olyan vészes ez az este! Szép helyen lehetek, igaz, hogy Kinget ki nem állhatom, de itt van velem Mike és bizonyos értelemben még Szellem is, finom enni- és innivalókat kapunk, kellemes zene szólt, szóval igazán nem kell annyira...
-Dr. Harlow, micsoda meglepetés!
A hang hideg zuhanyként ért. Lassan fordultam a hang irányába, és már meg is pillanthattam a magas, vékony bajuszú férfit, aki széles mosollyal lépett oda üdvözölni. Rendes körülmények között, már attól is kényelmetlenül éreztem volna magam, hogy három ekkora férfi társaságában kell ácsorognom, akik között már egészen elvesztem, de az eddigi kellemetlenségekhez még az is hozzájárult, hogy a hirtelen megjelenő idegen nem volt más, mint Leslie Mowbray, aki gyakori látogatója volt a Methal Incorporationnek, lévén az egyik legtekintélyesebb ügyfele a jól menő vállalatnak. A gond csak ott kezdődött, hogy ő már nem egyszer látott Szellemmel andalogni a folyosókon, a férjem ugyanis egyáltalán nem találta soha problémának, hogy a cég orvosával ápol intim kapcsolatot, és erről mindenki tud.
-Mr Mowbray! - szorítottam meg a felém nyújtott kezet egy kényszeredett mosoly kíséretében. - Nagyon örülök, hogy találkoztunk. Nem is tudtam, hogy ön is vendég.
-Ejnye, drága hölgyem, hát nélkülem nem is rendeznének ilyen nagyszabású partit - döcögött kedélyesen a hátam közepére sem kívánt üzletember. Majd a többiekhez fordult. - Ön biztosan Derek King. Ki ne ismerné magát! És a másik fiatalember?
-Ő itt Michael Bodwin...
Nem volt értelme lenyelni a végét, amint kettesben marad Kinggel úgyis megtudja, de ha nem is, Kingnek tuti gyanús lenne, ha nem mondanám ki.
-... a barátom.
-A barátja? - hökkent meg Mowbray kézrázás közben. - Én azt hittem, hogy...
-Elváltunk - vágtam közbe, mielőtt túl messze menne.
Mowbray még egy kis ideig döbbenten bámult, de aztán a legnagyobb megkönnyebbülésemre, csak annyit motyogott, hogy sajnálja.
-Reméljük, magának már több szerencséje lesz - vigyorgott Mike-ra. - Bár olyan régóta nem lehetnek együtt, de azt máris megmondhatom, hogy nagyon szép pár. Igazán összeillenek.
Itt már tudtam, hogy ennek a ma estének sosem lesz vége.

-Hát, ezt magának kell tudni.
Mikor Mike megjegyzi, hogy akár ölni is tudna a szerelméért, hangosan felkacag, és ezúttal őszinte jókedv árad a hangjából. Azt nem tudni, hogy ez az alkohol hatása, vagy csak az tett jót neki, hogy már 15 perce nem akarta senki sem szenté avatni a csinibabán kívül, de az tény, hogy sokkal jobb a kedve, mint valamivel korábban.
-Pedig higgye csak el neki, Mikey az egyik legveszélyesebb ördög, puskával a kezében. Tiszta időben a rosszfiúk a házuk kerítéséig sem juthatnak el. - Ezt pedig újabb vállveregetés követi. Ideje volna már, hogy megérkezzen az elnök, mert ha agyondicséri ezt a srácot, a végén még abba a tévhitbe ringatja magát szegény, hogy nem az ő dolga lesz megírni a jelentést a ma estéről.
-Ha rajtam múlna, sosem kéne dolgoznia, de tudja mit? Megígérem, hogy amint elkaptunk minden bűnözőt, onnantól kezdve egy percet sem kell majd külön tölteniük.

Szellem idő közben rájött, hogyan vezethetné le idegességét. Először eltüntette az egyik szék lábát - ami már önmagában is nagyon szórakoztató volt, hisz ettől ripityára tört az egyik igencsak testes vendég alatt - aztán pedig azzal hadonászott, és mért le szellem csapásokat King fejére.
~ÉÉÉÉS újabb hazafutás Darien "Szellem" Darrow-nak! A labda olyan messzire repül, mintha nem is tömör lenne, hanem csupán egy bazinagy lufi, amit héliummal töltöttek fel, hát ilyet még nem láttam kérem szépen!!! Nagy tapsot az ifjú sztárnak, kinek bájos feleségét ott ölelgeti a b22-es széken az nagy darab férfi, ki belépőjével ingyenes rektoszkópiát nyert! A díj nem ruházható át! Közben megérkezik a....BASSZUS!!!~
Nos, képessége révén ennél halálra váltabb már nem lehet, de azért eléggé megijed, amikor leesik neki, ki is ez a pacák, aki ilyen lelkesen üdvözli Lynn-t. Egy ideig annyira leblokkol, hogy csak a szabadság hölgyének lábkörmében tér észhez eléggé ahhoz, hogy visszaszálljon az események sűrűjébe, és még éppen elkapja azt, ahogy felesége hivatalossá teszi első válását.
~Összeillő pár mi??? Hmm...mondjuk tényleg...bakker...~

Derek csendben figyeli az előtte kibontakozó eseményeket, és azt ugyan nem állítaná, hogy nagyon gyanús lenne amit lát - mondjuk a doktornő arca megér egy misét, egészen biztos, hogy elvált ő attól az embertől? Mármint, nem szereti már, ez eddig rendben van, de lát rá némi esélyt, hogy a felszarvazott férjnek erről fogalma sincs...egyenlőre... - az érdeklődését viszont újra felkelti a nő háttere után.
-Mondja csak, ha meg nem sértem - kezd bele a kérdésbe, miután elment a férfi - ki is volt a maga férje? Befolyásos alak lehet, ha ilyen ismerősei vannak...
Ez a téma annyira megmozgatja a fantáziáját, hogy a szerelmi történet már nem is érdekli, bár az igazat megvallva a kezdetektől fogva megbánta, hogy erősködött, hisz sajnálatos módon pont olyan nyálas volt, mint amennyire nem hitte, hogy az, így az igazat megvallva csak úgy raktározta el magában, mint egy vallomást, száraz adatként, hogy kicsit elviselhetőbb legyen.
-Jeremy gyilkosa... - ismétli Mike után, cseppet meglepődve, hogy ennyi mindenbe beavatta ezt a nőt, akit alig ismer, ráadásul a jelek szerint olyan frissen vált el, hogy még mindig házas.... - Hát igen, az egy ronda ügy...látja, épp ezért nem kaphat több szabadidőt, ha rajta múlik, egymaga száll szembe az egész alvilággal.
Mintha nem lett volna elég baj Leslie-val is, hirtelen feltűnik egy újabb férfi, aki a három társalgó közül egyiknek sem ismerős, ám mire kettőt pisloghatnának a magas, túlontúl elegáns, vörös hajú férfi mögül előbukkan egy jóval alacsonyabb nő, ki nyilván a felesége lehet, de ami még rosszabb, a Methal Inc egyik volt alkalmazottja.
-Lynn! - Kiáltja vidáman. - Ezer éve nem láttalak! Úristen de jól nézel ki! Pedig pedig nincs fél éve, hogy megszületett a kicsi, tényleg, ő hogy van?
Gondolom senkinek sem kell részletesen kifejteni, miért nem dolgozik többé ez a nő a cégnél. Már akkor is elég idegesítő volt, és most is sikerült pár kellemetlen percet szereznie a társaságnak, Derek például majdnem megfullad, amikor "kicsi" hallatán félre nyeli pezsgőjét, és Mike arckifejezéséből arra következtet, hogy neki is újdonság lehet ez a hír.
-Nahát, még gyereke is van? Ki sem néztem volna magából, hisz olyan...á nem érdekes. - Zárja le a témát, de még a vak is láthatja, hogy fejében ezerrel forognak a fogaskerekek, és bizony nem túl valószínű, hogy hőseinknek tetszeni fog az, amire majd jutnak...

Miközben szemrevételeztük a kaja felhozatalt, és Lynn megtalálta az édességek részlegét, majd gyors felderítésbe és kóstolgatásba kezdett, már kezdett aggasztani a zavarában felhajtott pár pohár pezsgő, amitől ugyan feloldódni látszott, de a mértéke még nem nagyon látszott.
Viszont nagyon jó kis történetet rittyentett az enyém mellé, ami annyira hihetőnek tűnt, hogy még magam is meglepődtem rajta, de ebbe aztán Derek sem tudott legalább belekötni.
Aztán már amúgy is elegem volt a szokatlan sok dicséretből, amivel a főnököm valamiért igyekezett elhalmozni, és ami már magában gyanús volt, hiszen eddig inkább a kulimunkát lőcsölte rám, miközben úgy bájolgott Lynn-nel, hogy szabályosan rosszul voltam tőle.
Azonban mikor már úgy éreztem, hogy kezdenek elvonulni a viharfelhők a fejünk felől és talán még jól is fog elsülni ez a mai este, akkor csapott le a ménkű, egy magas, bajuszos sátán képében, csak ennek nem volt patája, vagy, ha volt is jól rejtegette a szarvával együtt.
~ Ki a bánat ez a Mr. Mowbray? És honnan ismeri Lynn-t? ~
Hideg borzongás kezdett felkúszni a gerincemen, ahogy felém fordult és Szellem barátnője kényszeredetten, de a barátjaként mutatott be, ami nem kicsit meglepte a férfit.
Komolyan nekikészültem, hogy lecsapom a tagot, ha valami olyat kezdene mondani, ami lebuktathatna minket, legfeljebb, majd kimagyarázom valamivel, de erre nem került sor, mert ez a földre szállt angyal, akit Lynn-nek hívnak frappánsul megoldotta aproblémát, akárki is volt ez a fazon.
- Köszönöm! – erőltettem egy mosolyt az arcomra. – Én biztos vagyok benne, hogy szerencsém lesz, már az is van, hogy egy ilyen gyönyörűség engem választott. – húzom magamhoz a nőt, akinek érzem a heves szívverését, ami szimultánt ver az enyémmel.
Persze nem gondolhattam komolyan, hogy ez az egész kis közjáték elkerülte volna az árgus szemekkel minket figyelő Derek figyelmét, aki rögtön le is csapott a témára, és már el is árasztotta a kérdéseivel Lynn-t.
Mivel nem engem kérdezett elég gyanús lett volna, ha én kezdek magyarázkodni, így csak remélni mertem, hogy most is olyan ügyesen kitalál valamit, mint az előbb.
Aztán mikor feltűnik a következő váratlan ismerős, legszívesebben előhúznám a pisztolyomat, ami hála istennek nincs is nálam, mert lehet, hogy tényleg megtenném, és keresztül lőném az előttem örömködő nőt a párjával együtt.
~ Hogy miért kell ma minden idióta, barátkozó és száját be nem fogó embernek itt csellengenie? ~
És ha ez még nem lenne elég, ez a szószátyár némber még a gyerekről is tud, és persze, hogy meg kell kérdeznie egy estély kellős közepén, hogy mi van vele!
Csak álltam ott és se köpni, se nyelni nem tudtam, ezért az egyetlen egy dolgot tettem, amivel leplezni tudtam, hogy sírni tudnék dühömben, elkaptam a mellettem elsuhanó pincér kezét és egymás után felhajtottam vagy három pohár pezsgőt.
~ Hogy én hogy utálom a pezsgőt! De ez egész jó! ~ nyúltam le még a negyediket is, de azt már csak bárgyú vigyorral a képemen tartogattam a kezemben.
Most már tuti, hogy Derek ránk kattan, mint blöki a csontra, látom az arcán, hogy ezen töri azt a nagy busa fejét, és utána fog nézni Lynn-nek, max kinyírhatom, mielőtt megteszi.
- Persze, hogy van! Nem említettük még? Lynn drágám, a százados úr eleped a kíváncsiságtól, hogy megtudja a részleteket. – lódítom felé a poharat nagy lendülettel hadonászva, miközben alaposan meglocsolom vele a pletykafészket.
- Ó! Bocsásson meg asszonyom! – próbálom letörölni a díszzsebkendőmmel a dekoltázsát. – Nagyon sajnálom! Meg tud nekem bocsátani? Kifizetem a tisztítót, csak küldje el a számlát! – kiáltok még a vörösödő fejjel elrohanó nőszemély után.
- Most biztos megsértődött szívem, majd szólj, hogy engeszteljük ki. – vigyorgok Lynn-re.

Miután Mr Mowbray elment, King azonnal visszatért a megszokott stílusához, ami egyet jelentett az irritáló kérdezősködéssel. Ráadásul már megint olyan területre terelte a beszélgetést, ami egyáltalán nem tetszett. Nem mondhattam meg neki az igazat, mert akkor azonnal rákap, hiszen ki van zárva, hogy ne tudott volna Szellem legalább néhány múltbeli tettéről, ugyanakkor nem is tarthatott sokáig kideríteni, ha nagyon akarja. Hogy mást ne mondjak, elég csak megkérdeznie Mowbrayt. Na, azt már nem!
Azonnal aktiváltam a női képességemet, ami egyéni mutáns képességem miatt sokkal könnyebben ment, mint a többieknek. Másodperceken belül már potyogtak is a könnyeim, és én sem voltam rest szipogással tarkítani az előadást, miközben úgy remegett a szám, mintha valaki kézzel rángatta volna.
-Kérem, ne kérdezzen róla - pityeregtem, és a nagyobb hatás kedvéért közelebb bújtam Mike-hoz, de a nagy őzike szemeket természetesen Kingre meresztettem. - Olyan szép házasságnak indult... azt hittem boldogok lehetünk... erre ő... istenem, még a nevét sem bírom a számra venni!... ha tudná, milyen szörnyeteg volt!...
Mike nyakába vetettem magam, és hagytam, hogy kitörjön belőlem a sírás, ami ugyan jól esett, legalább tehettem valamit az idegességem levezetése érdekében, viszont legbelül azt méregettem, vajon elég könny gyűlt-e már össze a szememben, mikor Kingre néztem szívszorító elesettséggel és bánattal.
Aztán, mikor úgy véltem, most már elég a drámából, már King is visszatért Kardfogra, megjelent még egy ismerős, hogy nyelte volna el a föld! És beszélt! Istenem, de még mennyit! És mit! Hálát adtam az égnek, mikor kirúgták a cégtől, most viszont sajnálhattam, hogy innen már nem nagyon rúghatja ki senki. Gyorsan rendeztem is a vonásaimat, egy szalvétával letöröltem az elkenődött sminket, hogy ismét alkalomhoz méltó külsőm legyen, csak aztán fordultam ismét a többiek felé.
-Elnézést, nem akartam így kiakadni - szabadkoztam King felé. - Csak tudja ez még mindig fájó pont. Csak rágondolni is! Még a nevét kiejteni is! Pedig régen, hogy szerettem ismételgetni, hogy... Nahát, Susie! Nem számítottam itt rád!
A gyerek! Istenem, Susie, miért nem tudod befogni?! Már épp elsüllyedni készültem, amikor Mike szándékosan vagy véletlenül, de sikeresen elérte, hogy a lepcses szájú nőnek valami nagyon fontos dolga akadjon jóval arrébb.
-Igen, van gyerekem - bólintottam.
,,Említettük?" Mi ketten?! Mike úgy érti, adjuk be Kingnek, hogy az övé? Nem mintha számítana már még egy hazugság.
-Mike a legfantasztikusabb apuka a világon - mosolyogtam lágyan. - Életem legjobb döntése volt, hogy szültem neki gyereket.
És itt jutott eszembe a szörnyű tény. Miszerint én és Mike még csak nem régóta randevúztunk. Hogy hordhattam volna ki az ő gyerekét? Úristen, de hülye vagyok! Most mindennek vége. King le fog leplezni minket!
Szerencsére az emberi agy bámulatos dolgokra képes, úgyhogy mindez egy ezred másodperc alatt suhant át az agyamon, aminek a vége már magával húzta a megoldást is, úgyhogy az arcomon nem tükröződhetett semmi, egyszerűen nem volt rá ideje.
Közelebb hajoltam Kinghez, és bizalmasan suttogtam oda neki:
-Tudja, az előző férjemnek nem lehetett gyereke, ezért a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttünk.
Mike-ra vigyorogtam.
-De régen is volt, édesem, amikor még csak 99310-es üvegcsének hívtalak! Látja? - fordultam vissza a főnökéhez. - Minket az isten is egymásnak teremtett. Mikor megtudtam, alig akartam elhinni. De annyi volt a hasonlóság, hogy megkértem egy ismerősömet a laborban, hogy nézzen utána, és kiderült, hogy tényleg ő az. Ugye, milyen romantikus? Ezt a love storyt Hollywoodban kéne eladnunk, elvégre - nevettem fel - ilyet kitalálni sem lehet. Igaz, drágám? - néztem Mike-ra.
~Ezt már a világ leghosszabb zuhanya sem mossa le rólam!~

~Oké...lássuk jól értem-e: ha Mike egyedül jött volna ide, az gázosabb lett volna ránk nézve ennél? Ha magányos, olyankor piál, és dalba foglalja a priuszomat, vagy mégis hogyan? Komolyan mondom, lassan ott tartok, hogy lehet ha idehoznám Aya-t, aki elsüllyesztené az egész rohadt szigetet szobrostól, az sem lenne feltűnőbb...~

Derek megtörölgeti verejtékező homlokát, ahogy az élő szappanopera előadás végigsöpör előtte. Annyi furcsaság történt az elmúlt két percben, hogy hirtelen azt sem tudja, melyik szúrjon szemet neki elsőnek. Persze, valahol neki is jól jön ez az egész, hisz nagyon közel volt hozzá, hogy bűntudatot érezzen, amiért megríkatta szegény asszonyt, ám ami utána jött...
-Lássuk jól értem-e. Maguk ketten egy hete jöttek össze, miután kezelte a fiú sérüléseit...
~A világ leghosszabb randija lehetett, ugyanis Mike hónapok óta aktív szolgálatban van, márpedig azt észrevettem volna, ha sebesülten próbálja teljesíteni az ÉN edzésprogramomat!~
-..és közben szült neki egy gyereket, három hónappal ezelőtt, és mindez nem derült ki egészen mostanáig? - Szigorúan összevonja két szemöldökét, és olyan arcot vág, ami hatszor ijesztőbb még a felfegyverzett Szellemnél is, aki Rozsomákkal az oldalán vadászik rád. - És azt várják, hogy mindezt a baromságot még el is higgyem? Kapnak...
Ám ebben a pillanatban egy helikopter propellerének zúgása hasítja ketté a csöndet - na jó, relatív csöndet - ahogy egy éj fekete gép száll le, több tíz méterre a tömegtől, és a titkosszolgálat emberei után maga az elnök is előbújik a zajos madár gyomrából.
-Szedd össze magad Bodwin, jelenésünk van - sziszegi összeszorított fogai közt - de utána nagyon ajánlom, hogy kapjak valami jó magyarázatot arra, hogy mi volt ez az egész baromság.
Elkapja a férfi grabancát, és magával ráncigálja a színpad felé, ahol az elnök már hozzá is látott beszédéhez. Közben a mesterlövészek is elfoglalják a helyüket a szabadságszobor koronájának ágai közt, a többi ügynök pedig a tőlük szokott hatékonysággal biztosítják a terepet. Szegény Lynn magára marad az idegenek tengerében, kik az ország karizmatikus vezetőjének szavait óriási tapsviharral jutalmazzák, nem sokkal később pedig minden tekintet a két bátor rendőrre szegeződik, kiket az elnök maga mellé szólít a színpadra.
-Derek King százados, és Michael Bodwin őrmester! New York városa, és az egész Egyesül Államok nevében köszönöm hősiességüket, és azt, hogy maguknak hála honfitársaink milliói lehetnek még mindig köztünk, nagy tapsot nekik!
Ezt követően kezet fog a két hőssel, majd átnyújtja nekik a rendőrségi becsületrendet, ami a legnagyobb kitüntetés, amit csak kaphatnak ebben a városban. Derek természetesen odáig van a büszkeségtől, ám nem lenne önmaga, ha közben ne tartaná fél szemét Lynn-en, még akkor is, ha ez egyre nehezebb feladat, az egyre sűrűsödő tömegben. Hiába na, mindenki őket akarja látni, akit beengedtek erre a szigetre.
~Ki lehet az a csaj valójában? Annyi embert ismer itt, hogy ha Mike nem jön utánam aznap, lehet csak úgy juthatott volna ide, ha Lynn hívja meg őt...már ha ez az igazi neve egyáltalán.~
Büszkén kihúzza magát, és nyájasan az elnökre mosolyog, aztán előveszi legszigorúbb pókerarcát, amikor a nagy hatalmú férfi elhalad előtte, és újra Mike-ra nézhet. Hosszú percek telnek el így, mire végre elhagyhatják a színpadot, és újra maguk lehetnek. ez után meg sem várja, amíg Megkeresik Lynn-t, helyette azonnal letámadja szerencsétlen Mike-ot.
-Na jó, ki vele, mi ez az egész? Miért hazudtad nekem azt, hogy az a színésznőcske a barátnőd - itt a tarkójához csak, mert úgy érzi, mintha valami jéghideg fuvallat csapná meg azon a ponton - és egyáltalán... Közelebb húzódik, hogy még véletlenül se hallja senki, amit ezek után kérdez tőle. - Mi a fenébe keveredtél bele?

Mikor Lynn előáll ezzel a lombikbébi történttel, ami tényleg rosszabb, mint egy nagy sikerű szappanopera, még én is meghökkenek, de igyekszem a pohár mögé rejteni az arcomat, habár nem hiszem, hogy ez most sokat nyomna a latban, hiszen Derek képéről messziről lerí, hogy egy szavunkat sem hiszi.
- Hogyne édesem! – bólogattam azért serényen, de közben lázasan törtem a fejem, hogyha a százados bepöccen, vajon mivel fogom kimagyarázni magunkat.
Nem is várat magára a dolog sokat, mert a következő percben már csattan is a teljesen logikus kérdés és én nagyon remélem, hogy Lynn ezt gondolatban jól összerakta, mert ha most nekem kell válaszolnom, akkor biztosan belezavarodok, és ez ennél az embernél végzetes hiba lenne.
Szerencsénkre az Elnök pont ezt a pillanatot választotta, hogy megérkezzen, így kaptunk egy kis haladékot, de nem estem abba a hiú reménybe, hogy azt gondoljam, erre nem fog visszatérni, ha elült az ünneplés vihara. Ezt a fülembe suttogott vészjósló szavai is csak megerősítik, miközben a szmokingomnál fogva rángat maga után az emelvény felé.
Rá kell döbbennem, hogy talán még sem ismerem eléggé a főnökömet, hiszen olyan színészi képességekről tesz tanúbizonyságot, amit el sem tudtam volna képzelni róla. Az arcán az előbbi komorságnak és gyanakvásnak nyoma sincs, most csak a büszke és boldog rendőrtiszt mosolyog az ország első emberére, mikor az felszólít minket a színpadra és mi nagy tapsvihar közepette vehetjük át a magas kitüntetést. Én is mosolyt erőltetek az arcomra, míg kezet rázok az Elnökkel, de látom, hogy közben Derek állandóan a tömeget pásztázza, gondolom Lynn-t tartja szemmel, pedig nagyon jó lett volna, ha a műsor után valahogy angolosan távozni tudtuk volna, de erre azt hiszem esélyünk sincs.
Ismét állni kell a gratulálók rohamát, így én is elszakadok mind Lynn-től, mind a kapitánytól, de aztán, ahogy kicsit csökken a nyomás és végre a lányhoz rohanhatnék, hogy tűnjünk el innen, egy erős kéz szorítását érzem a vállamon, és King hangját hallom a fülem mellett.
Sajnos úgy néz ki, képtelen leszek megszabadulni tőle, ezért be kell vállalnom, hogy vagy hülyének, vagy baleknak nézzen, de nincs nagyon más választásom, mert ha most nem szerelem le valamivel, maga fog nyomozni Lynn után és az nagyon nem lenne szerencsés.
- Nem színésznőcske! – válaszolom neki mesterségesen felháborodott hangon. – És nem keveredtem bele semmibe. – adom a sértődöttet. – Lynn tényleg a barátnőm, csak……csak nem abban az értelemben, ahogy….ahogy gondolod. – kezdem komoly tanulmányozás alá vetni a padlót. – Mivel annyira forszíroztad a múltkor ezt a barátnő témát, nem szerettem volna, ha azt hiszed nekem nincs, így kitaláltam azt a mesét, és mivel utána már nem akartam visszakozni, megkértem egy nagyon kedves barátomat, ő Lynn, hogy segítsen ki ma estére. – játszom a zavartat, de nagyon talán nem is kell megjátszani. – De a te sas szemed semmi nem kerüli el úgy látszik, Derek. – Szóval nincs itt semmi összeesküvés, vagy ármány, csak egy balszerencsés balek, én. – igyekeztem magamra terelni a figyelmét. – Őt nem bántsd ezért, hiszen én vagyok ezért az egészért a hibás, habár azon kívül, hogy most nagyon hülyén érzem magam, nem hiszem, hogy nagy bűnt követtem volna el. – válik határozottá a hangom, és igyekszem megszabadulni a kezétől.
- Azt hiszem talán nem kéne őt ezzel idegesíteni, elég ideges e nélkül is szegény. Ugye számíthatok a diszkréciódra főnök? – próbálok kikényszeríteni belőle egy igenlő választ.
~ Hogy ezért én mit fogok kapni Szellemtől! ~ izzadok le egy pillanatra, de úgy gondolom még ezzel a megoldással van a legnagyobb esélyünk, hogy King megnyugszik és az én hülyeségemnek tudja be az egészet. Legfeljebb ezzel fog cukkolni életem végéig.

Mikor King elismételte, amit az előbb összehadováltunk, csupán komolyan bólogattam. Lényegében minden egyes szavára bólintottam egyet. De amikor kiderült, hogy nem is hiszi, amit mondunk, azért megállt bennem az ütő.
-Hé! - vágtam csípőre a kezem. - Maga azt hiszi, hogy hazudunk?
Előkaptam Alistairről egy képet a táskámból, és az orra alá dugtam.
-Tessék. Vagy azt hiszi valami perverz vagyok, aki idegen babákról tart magánál képeket?!
Tettetett sértődöttségem mögött halálos rémület ült, ugyanis nem tudtam, hogyan magyarázhatnánk ki, ha feldőlne az egész mese. Az elejéről kezdeni mindent, ráadásul magát a hazugságot is kimagyarázni... egy nyomozónak! Áh, pihenőt!
Ebben a pillanatban az elnök szólította a kitüntetendő rendőröket. Esküszöm, ha nem a tudománynak szenteltem volna az életemet, most komolyan elgondolkodtam volna azon, hogy nincs-e valami őrangyalom. Persze megfordult a fejemben, hogy valaki itt röpköd láthatatlanul a fejem körül (legalábbis reméltem, hogy annál nincs nálam messzebb), de ő valódi volt, nem angyal, és nem volt túlvilági ereje. Csak mutáns volt, aki láthatatlanná tudott válni, másokat is azzá tenni, és emberfeletti sebességgel repülni... hmmm...
Amennyire megkönnyebbültem, hogy már nem kellett agyhalál állapotba hajszolnom magam a tizedmásodpercek alatt kreált kamusztorikkal, annyira aggasztott, hogy Kingnek így csak még több ideje lesz azon töprengeni, hogy hány helyen is sántított a történetünk, amit olyan nagy lelkesedéssel adtunk elő neki az elmúlt percekben. De hát mit tehettem volna? Üvöltözni kitüntetés alatt, hogy ,,Imádlak, Mike!" és feldobni neki a melltartómat?
Együtt tapsoltam a tömeggel, és csak azért is előre álltam, hogy King jól láthassa szerelmes-büszke mosolyomat, amit Mike-ra vetettem. Sőt, még csókot is dobtam neki (melltartó helyett), hogy még jobban rátegyek a látszatra.
Mikor végre elengedték őket, azonnal feléjük siettem, bár még továbbra sem tudtam, mivel tudnám magunkat kihúzni a csávából. Úgy láttam, máris belemerültek a szóváltásba, meg se vártak engem, amitől csak még jobban aggódhattam. Sajnos annyian voltak az ünnepségen, hogy beletelt egy kis időbe, mire végre sikerült átverekednem magam a tömegen, és megállni előttük.
Na jó, a megállás erős költői túlzás, ugyanis sikeresen megbotlottam egy pincér lábában, aki hozzám hasonlóan csak túlélni akarta ezt a hatalmas emberáradatot. Bocsánatkérését meg sem hallva zuhantam neki Mike-nak, majd az ötlettől felbuzdulva fontam a nyaka köré karomat, és hatalmas puszit nyomtam az arcára, miután lábujjhegyre löktem magam, a fejét pedig lehúztam magamhoz.
-Csodálatos voltál, édesem! - mosolyogtam szélesen ügyelve rá, hogy King is lássa. - Annyira büszke vagyok rád, azt hiszem, most újra beléd szerettem!
Miután elengedtem, tétován pillantottam az ajkaira, de aztán inkább sürgősen hátrébb húzódtam. Na azt azért nem! Az aztán ki van zárva! Dacosan pillantottam Kingre, tekintetemből csak úgy sütött a ,,Na ugye!", ahogy erősen szorítottam Mike kezét, és várakozásteljesen néztem a főnökére, hogy végre beismerje, mekkorát tévedett, amikor olyan felháborító módon hazugsággal vádolt minket.

Lynn annyira jól játssza a sértődöttet, hogy Derek kivételesen még hisz is neki, és némán hallgat egy jó darabig, mialatt a nő a képébe nyomja a kis csöppség fotóját. Ezt követően azonban a zsebéhez nyúl, és elhúz belőle egy súlyos fekete tárcát, amiből maga is előkap egy fényképet, ami egy másik kisbabát ábrázol, aki épp King nyakában lovagol.
-Nem az én gyerekem - jelenti ki, bár ez talán evidens, hisz az égvilágon semmi hasonlóság nincs köztük. Bővebben nem tudja kifejteni a dolgot, ugyanis az elnököt nem érdemes megváratni...

Mike végre beszél, és Derek minden rendőri tapasztalata ellenére sem képes felfedezni a legapróbb jelet sem, ami arra utalna, hogy hazudik a srác, igaz a társa sem most kezdte, szóval ez nem meglepő. Másrészt, nem is tudja sokáig higgadtan átgondolni az egészet, ugyanis a vallomás hallatán egyre feljebb, és feljebb húzódik a szemöldöke, arcának mimikái pedig egy olyan formációt vesznek fel, hogy gazdájuknak legyen még ideje eldönteni, hogy most sírni szeretne ezen, vagy nevetni.Végül az előbbi mellett dönt...
-Az ég szerelmére Bodwin! - Kiáltja, majd homlokon csapja magát. - A legerotikusabb élményem az idén az volt, amikor az a szöszi vádlin harapott, gondolod beszóltam volna érte, ha kiderül, hogy nincs barátnőd. - Hatalmas tenyerét végighúzza az arcán, mintha a bőrt akarná lenyúzni onnan. - Nos, jól gondoltad, de szedd már össze magad! Ez a S.W.A.T. nem haditengerészet, itt nem fogunk teázni, meg az érzéseinkről beszélni...Jézusom! - Szeme sarkából kiszúrja a közeledő Lynn-t, ezért még gyorsan hozzá teszi, mielőtt ideérne a nő: - Most tüntettek ki, viselkedj is úgy, aki megérdemli.
~Mondjuk, ez a dolog a párduccal nem igaz, akadt erotikusabb élményem mostanában, de arról sajnos nem beszélhetek...El tudja képzelni egyáltalán ez a kölyök, milyen gáz, ha egy zsaruról kiderül, hogy olyasmit tett egy bűnözővel?~
Minden erejére szüksége van ahhoz, hogy ne nevesse el magát Lynn durcás pillantásán, hisz most már tudja miről van szó. Nem is szeretné tovább kínozni ezt a szegény asszonyt, hisz...nos hazudott neki, amit nem szokott díjazni, de akkor is, gyakorlatilag nem tett semmi törvénybe ütközőt, csak segíteni akart egy nagyon jó barátnak. Azért amikor félénken a férfi ajkaira sandít belé bújik a kisördög.
-Ugyan, miattam igazán ne zavartassa magát! - Szólítja fel Lynn-t - A sráccal most fogott kezet az elnök, megérdemel egy nagy csókot!
A következő pillanatban megint a hideg fut végig King hátán, s önkéntelenül is a tarkójához kap a kezével.
~Mi a fene van ma?~
-Tehát, ott tartottunk, hogy...
-Üdvözlöm! - Zendül fel az elnök hangja a társaság mellett. - Nekem sajnos búcsúznom kell, de maguk élvezzék tovább ezt az estét, hisz megérdemlik. A viszont látásra. - Kezet fog a két férfival, majd mielőtt még elmenne, Lynn-nek is bemutatkozik, mielőtt még távozna. - Örülök, hogy megismerkedhettem önnen Dr.Harlow. minden jót.
Az elnök távozik, Derek pedig egy fanyar mosollyal bámul utána.
-Na, az ő munkája sem kéne...

Fogalmam sem volt, hogy milyen reakciót fogok kiváltani a vallomásommal Derekből, ezért felkészültem hidegre-melegre, amit kapni fogok tőle, de végül is ahogy lereagálta, nem mondhatom, hogy nem lepett meg, viszont erősen megkönnyebbültem a hallatán.
Azért az, hogy a szöszivel volt a legerotikusabb élménye nem igazán hittem, de végül is még ezt is eltudtam volna róla képzelni, hiszen néha tényleg olyan, mint egy robot, akinek nincsenek érzelmei.
- Most már tudom, hogy nem tetted volna, de ennyi rám lőcsölt kulimunka után, még ezt is eltudtam volna képzelni, igen. – bólintottam egy kisebb sóhaj kíséretében.
Szemem a közeledő gyönyörű nőre tapadt, ahogy a körülöttem lévő több száz másik férfié is, és aki most kissé megbotolva szó szerint a nyakamba zuhant, majd ezt kihasználva még egy baráti puszit is kaptam az arcomra, megspékelve egy nagy adag lelkesedéssel.
Sajnos sem az én, sem King szemét nem kerülte el a futó pillantása a számra, és mindannak fényében, amit az előbb előadtam a századosnak, tudtam, hogy nem fogja megállni, hogy ne törlesszen az átverésért, főleg, hogy szegény Lynn nem tud semmiről, ami elhangzott.
~ Valahogy a tudtára kéne adnom, hogy már nem kell megjátszani a szerelmes nőt! Nem akarok több magas labdát adni ennek az elvetemült gorillának. ~
- Lynn! – hajoltam le a nőhöz, mintha meg akarnám csókolni, de csak a füléhez akartam közelebb jutni. – elmondtam neki, hogy csak barátok vagyunk, és csak kisegítesz, nem kell tovább játszani, már tudja, hogy nem vagyunk szerelmesek. – hadarom el gyorsan, miközben Derek valami láthatatlan bogarat hesseget a nyakáról, amire van tippem, hogy kitől származik.
Mielőtt ismét húzni kezdené az agyunkat, és amin tuti kiakadna Lynn, szerencsére ismét jó időzítéssel jelenik meg az Elnök, hogy elbúcsúzzon a báltól és tőlünk,……és Lynn-től.
~ Honnan ismeri Lynn-t? ~ merül fel bennem is a kérdés, miután meleg kézfogással elköszöntem az első embertől, de most fontosabb volt, hogy lassan levakarjuk magunkról Dereket, mielőtt Szellem bemérgül az ugratásain.
- Azt hiszem erre a klassz zenére táncolnunk kéne. – ragadtam meg a nő karját és húztam a táncparkett felé, habár voltak ellenérzéseim a tánctudásommal kapcsolatban, de most még azt is bevállaltam, remélve, hogy a főnököm botlábú és oda nem követ minket.

Nagy örömmel tapasztaltam, hogy King egyáltalán nem toporzékolt vagy lőtt szitává mindenkit, csak azért, mert azt hitte, hogy mi biztos hazudunk, és nem is vagyunk egy pár. Azt nem tudnám elmagyarázni, hogy miért voltam úgy felháborodva, hiszen tényleg hazudtunk, nem voltunk egy pár, de nagyon is dühített a vádaskodása. Talán a belefeccölt energia miatt, de látni akartam végre, ahogy lenyugszik és belátja, hogy tévedett, mi végig őszintén, becsülettel elmondtunk neki mindent.
Na, de ennyire nem kéne támogatnia a szerelmünket! Elképedve meredtem rá, aztán Mike-ra néztem, és a rémületem csak ekkor hágott igazán a tetőfokára, ugyanis ő meg elkezdett lehajolni hozzám félreérthetetlen szándékkal. Megint Kingre kaptam a tekintetem, majd vissza Mike-ra. Olyan ideges voltam, hogy ha némán is, de már borzalmas ütemben ziháltam, miközben fülig vörösödve álltam, és magányosabbnak éreztem magam, mint valaha.
Szorosan összecsuktam a szemem, számat kényszeredetten csücsörítettem előre, de a kezeimet ökölbe szorítottam, a nyakamat behúztam, és nem emeltem fel a fejemet. Így visszagondolva persze akárki láthatta, hogy még ha meg is történik, nem éppen gyengéd érzelmek vezérelték. Akkor azonban nem tudtam ennyire ésszerűen gondolkodni, csak az járt a fejemben, hogy egy idegen férfival kell csókolóznom, ráadásul Szellem is végignézi. Csukott szemmel is éreztem, hogy Mike már veszélyesen közel van, hiszen láttam a rám vetülő árnyékot, éreztem a melegét és az illatát, amitől csak még inkább pánikoltam, és még jobban összeszorítottam a szemeimet.
~Csak nyugalom, Lynn, nem lesz semmi baj! Ennek semmi köze az érzelmekhez, úgyhogy végül is nem történik semmi. Csak összeér a szátok, és ennyi. Csak két bőrfelület találkozása, semmi más nem történik. Mint egy kézfogás. Mint egy pacsi. Mint egy...~
-Nem! - kiáltottam fel, és egyszerre hőköltem hátra, és lendítettem előre a kezemet, hogy ellökjem Mike-ot. - Sajnálom, de ezt... Micsoda?!
Lángoló, kétségbeesett, rémült és bűnbánó arcom tovább lángolt, de a kifejezése hamar megváltozott, amikor meghallottam, mit suttogott.
-Maga! - suttogtam elképedt dühvel King felé kilesve Mike válla mögül. Kezem ismét ökölbe feszült, bár természetesen eszem ágában sem volt megütni. - Maga egy... Minden jót, elnök úr! További kellemes estét!... Hogy tehette ezt, Mr King?! Képes lett volna hagyni, hogy...hogy... Maga egy... egy... egy...
Mielőtt még megtalálhattam volna a megfelelő szót, Mike karon ragadott, és a táncparkett felé kezdett húzni. Nem is ellenkeztem, féltem, hogy ha végre visszanyerem a beszédkészségemet, azzal kirúgatnám Mike-ot.
-Micsoda alak! - füstölögtem tánc közben. - Hogy képes neki dolgozni. Csodálom, hogy Aya, az ő vérmérsékletével nem próbálta még megölni!... Ja, várjunk csak!... Áh, Mike, mindegy. A lényeg, hogy vége. Istenem, tényleg azt hittem, hogy csókolóznunk is kell! Úristen, de jó, hogy nem kellett! Mármint...
Felszisszenve néztem rá bocsánatkérően, mert féltem, hogy most megbántottam.
-Ne haragudjon, Mike, nem úgy értettem - visszakoztam. - Nem mintha olyan rossz lenne magával... illetve, hát én nem tudom, de nem akartam azt mondani... csak hát én mást szeretek, és maga is... ráadásul a borostája biztos bök is... Jesszusom, ezt sem akartam! Sajnálom, abbahagytam! De a száját inkább tartogassa Ayanak.
Már abszolút komplett idiótának tartottam magam, és biztos voltam benne, hogy ezzel Mike is így volt, úgyhogy gyorsan témát váltottam.
-De King hogy fogadta a hírt? Nem gyanakszik már magára és Ayara?

Szellemnek minden önuralmára szüksége volt, hogy az árnyékvilágban tudjon maradni - de a végére úgy érezte az sem ártana, ha kölcsönvenne még rengeteget másoktól - mikor Mike és Lynn arca egymáshoz közeledett. Tudta, hogy a látszat csal...sőt, nem, a látszat nem csal, ez még csak kicsit sem hasonlít arra, amikor a legrosszabb rémálma válik valóra, ez inkább úgy néz ki, mint a Community második évadjának első részében, amikor két ember, aki utálja egymást készül csókot váltani, és bár látszik rajtuk, hogy mindkettő szívesebben smárolna egy jóllakott ganajtúróbogárral, mindketten túl makacsok hozzá, hogy visszakozzanak. Azt is tudja, hogy valójában ha szigorúan vesszük, ez az ő hibája, és azzal, hogy Lynn belement ebbe csak azt bizonyítja, mennyire imádja őt, ha ennyire képes feláldozni magát, és fejest ugrani abba a világba, aminek a létezéséről tudnia sem kéne, ha csak szimplán faképnél hagyná őt.
~Igen, ez jó gondolat, azért teszi, mert szeret engem...koncentráljunk erre...~
Ennek ellenére nagy kő esett le a szívéről, amikor a felesége mégiscsak ellökte magától az "udvarlóját" - aki mondjuk kb annyira érzékelte ezt, mintha Dávid szobrába rúgott volna bele egyet, de most nem ez a lényeg - aztán pedig édesen hebegett és habogott össze-vissza. Messze szállt a táncolóktól, egészen a szobor lábánál árválkodó bokrokig, ahol senki sem láthatta még az után sem, hogy alakot öltött, és megindult vissza a tömeg felé.
~Én egy állat vagyok, hogy ebbe belementem! Hogy tehettem ki ekkora veszélynek, és egyébként is? Sokkal egyszerűbb lett volna, ha rólam hiszi azt, hogy a párja vagyok! Akkor a büdös életben nem keveredett volna bajba szegény Aya! Engem még a borostája sem zavart volna,sőt!Az lett volna a legkisebb problémám...
Mellényzsebét kezdi tapogatni, és meg is találja benne a három szivart, és az öngyújtót, ám mielőtt rágyújthatna, meggondolja magát, és inkább az almás orbit mellett dönt. Hangosan csattog a rágó a szájában, miközben olyan ütemben rágja azt, amitől a mellette álló bádoghölgy lába is elkopna egy fél óra alatt.

A táncparketten King képtelen a páros nyomába érni, ugyanis buldózer termete ellenére sem tud utat törni magának a tömegben, ami eddig képes volt türtőztetni magát, hisz tekintettel voltak az elnökre, ám most, hogy ő elment, mindenki akart magának egy kis darabot a hősből - mielőtt nagyon örülnétek: nem szó szerint! Csak kezet akartak fogni vele, meg lefényképezkedni. - és a növekvő hangzavarban valahogy mindenkinek sikerült elengednie a füle mellett Derek illedelmes tiltakozását.
Mike sem jár jobban, a tömeg másik fele rá csap le, és bár állítólag ez egy sznob közeg, a legendákkal ellentétben senkinek sem jelent problémát félresöpörni szegény Lynn-t, aki percekkel később már az emberi hangyaboly szélén találja magát. Visszajutni képtelenség, hacsak nem használja a képességét, ám az elég rizikós vállalkozás volna, és miért is akarna visszakerülni oda? Elég az, hogy szegény Mike-nak ott kell szenvednie, ahogy a hatalmasok teszik neki a szépet, és a névjegykártyáikat csúsztatják a zsebébe - csak ügyvédből vagy egy tucat ajánlja fel a szolgálatait - az asztaloknál viszont alig ül valaki, a bártól messze pedig gyakorlatilag senki.

-Ugyan, csak a kötelességem tettem. Biztosíthatom, bármelyik kollégám utánam csinálja, de azért jó érzés, hogy ennyire értékelik a munkámat! - Bájolog tovább King, és jó 10 perc után kénytelen belátni, hogy innen bizony nem szabadul, és Mike is hasonló cipőben jár. Maximum akkor juthat ki onnan, ha használja az erejét, és elnyeli a föld.
-A városnak több olyan hős kéne, mint maga! Mondja, nem gondolt még rá, hogy TV sorozatban szerepeljen? Ügynök vagyok, el tudom intézni, hogy főszerepet kapjon mondjuk egy rendőrdrámában. Itt a névjegyem.

Közben, ha Lynn úgy dönt, hogy feladja a küzdelmet - mert lássuk be, erőszak alkalmazása nélkül nem jut el Mike-hoz, és talán még úgy sem - és jó szokásához híven a party legfélreesőbb asztalán foglal helyet, hogy ott olvasgasson, amíg végre véget ér ez a rémálom, nemsokára a tömegen átvágva - pár embert talán fel is lökve - az asztalához érkezik egy férfi, kinek fele annyira sem áll hülyén az öltöny, mint amennyire érzi magát benne. A legtöbb sznob kerüli, mint egy leprást, hisz nem szmoking-ot visel, és csokornyakkendő helyett is csak hagyományos lóg a nyakában, őt azonban nem érdekli senki más, csak a nő az asztaltál. Szívdöglesztően fest abban a fekete ruhában, ám nem ez az, ami megfogja őt, korán sem.
-Forduljon Psmith-hez? Kitűnő választás! - Dicséri meg olvasmányát, természetesen a néma "P"-t nem ejtve ki. - Ne haragudjon, hogy ilyen tolakodó vagyok, de sosem hittem volna, hogy egy ilyen rendezvényen lesz szerencsém olyasvalakihez, aki elég intelligens ahhoz, hogy ezt a remekművet olvassa. Nem bánja, ha helyet foglalok maga mellett? - Kérdi, fülig érő mosollyal, de a választ meg sem várja, csak lehuppan, és azonnal egy gyors csókot nyom a nő szájára. - Ó, jut eszembe...emlékszel, amikor megígértem, hogy jó fiú leszek? Hát...
Fejével a tömeg felé biccent, ahol az egyetlen ember, aki el tud jutni King-ig a hatalmas pezsgős tálcát cipelő pintér. A férfinak szüksége van egy kis frissítőre, ezért lekapja az egyik poharat, és egy húzásra ki issza belőle a méregdrága nedűt, mire Szellem gonoszul elvigyorodik.
-Nos...annyiszor rándult tőle görcsbe ma a gyomrod, hogy gondoltam ideje, ha a karma dolgozik egy kicsit általam...
Amennyiben Lynn felteszi azt a nagyon is jogos kérdést, hogy mégis honnan a fenéből tudta Szellem, melyik lesz az a pohár, amit Derek kiszemel magának, férje csak nevet, és megrázza a fejét.
-Honnan a fenéből tudtam volna?

King 5 perccel később lélekszakadva rohan a szabadságszobor épületében található illemhely felé, ám nincs szerencsére, kilométeres sor áll az ajtó előtt, és mint tudjuk, ilyen helyzetben minden másodperc óráknak tűnik.

A táncparkettig ugyan eljutunk Lynn-nel, de a táncig már nem, mert ahogy a nagy ember távozik, máris rajongók és gratulálok újabb rohama talál meg minket, és pár perccel később, akár hogyan igyekszem a lány közelében maradni, egyszerűen elsodornak tőle.
Annyi előnye viszont van a dolognak, hogy Derek sem jár jobban, hiszen őt talán még többen veszik körül, és akár mit is csinál, egy centivel sem jut közelebb hozzánk, hiszen úgy hullámtik körülötte a tömeg, mint hajótörött körül a haragos óceán.
Kényszeredett mosollyal az arcomon fogok kezet mindenkivel, de a szemem egyre Lynn-t keresi, és nagy sokára meg is pillantom, ahogy az egyik szélső asztalnál könyvet olvas, ha jól látom.
~ Micsoda! Ez a nő bámulatos! Képes egy bál kellős közepén könyvet olvasni! ~ mosolyodom el, de aztán meglátom, hogy mintha már nem lenne egyedül.
Összeszűkült szemmel igyekszem továbbra is arra tekintgetni, de időnként eltakarják előlem a terem azon részét, arrébb taszigatnak, hátrafordítanak, szóval minden lehetséges módon igyekeznek magukra terelni a figyelmet. Hol egy ügyvéd ajánlja fel a szolgálatait, épp talán a huszadik a sorban, vagy valami filmes fazon nyomja a kezembe a névjegyét, én meg gépiesen köszönök és kezet fogok és mosolygok.
Aztán végül csak meglátom a férfit, aki Lynn-nel beszélget….mit beszélget! Épp lesmárolja! És igaz, hogy háttal van nekem, de most már megismerem! Szellem az! És igaz, hogy most mindenki körülöttünk nyüzsög, de azért alaposan leizzadok, hiszen elég nagy bátorság tőle, hogy megjelenik itt, ahol annyi rendőr nyüzsög, hogy a városban most biztosan egy sincs.
Ekkor jelenik meg a tömegben ballanszírozó pincét, akinek tálcájáról mindenki jólnevelten emeli le a pezsgős poharat King-gel az élen, akinek láthatóan nagyon elege van már az egészből. Ebben nincs egyedül! Én is a pohárért nyúlok……
De ekkor megint Szellemre siklik a tekintetem és beindul bennem a zsaruösztön, így inkább hagyom elsuhanni magam mellett a pincért és megpróbálom átverekedni magam a büféasztalhoz egy narancsléért.
~ Ha az én drága Szellem barátom ilyen nyíltan megjelenik itt, akkor ott valami nagy tréfa készülődik és azt hiszem tippem is lenne rá, hogy kinek szánja! ~

Mikor aztán pár perc elteltével kezd kiürülni a táncparkett és mindenki vészes gyorsasággal igyekszik az illemhelyek felé, a főnökömmel egyetemben, már áldom az eszem, hogy hallgattam a sejtéseimre. Lassú léptekkel megindultam a pár felé.
- Látom nagyon hiányzott már az asszonykád? Nem veszélyes kicsit itt megjelenned? A börtönigazgató itt rohant el az előbb melletted. – nyújtok át Lynn-nek egy pohár üdítőt, ha elfogadja.

Mike úgy tűnt, nem sértődött meg azon, amit mondtam. Toleranciáját azonban nem tudtam még megköszönni, mivel az emberek, most hogy az elnök már elment, úgy érezték, szabad a préda, és észre sem véve, milyen tolakodóak és nem kívántak, szinte egymás hegyén-hátán taposva közeledtek hozzá, és kézfogás kézfogást követett, vállveregetés vállveregetést, idióta ajánlat még idiótább ajánlatot követett, ahogy engem félretaszítva közelebb furakodtak hozzá. Egyre távolabb kerültem tőle, és akárhogy küzdöttem ellene, egyre csak löktek hátrafelé, elvégre én már kaptam belőle eleget, hadd fejezhessék ki most ők elismerésüket, és lehessenek megtiszteltetve attól, hogy kezet rázhattak a nagy hősök egyikével.
Egy idő után feladtam. Végül is Mike nem volt életveszélyben, nekem pedig már nagyon elegem volt belőle, hogy bárhova megyek, kötelességszerűen legalább egy ember, legalább egy tucatszor fellök. Inkább kiszemeltem magamnak egy félreesőasztalt, leültem mellé, és miután újra felhúztam a gyűrűimet, előkapartam egy magammal hozott könyvet.
-Miért kell engem folyton lökdösni? - morogtam, ahogy az Alistair-Szellem fényképpel megjelölt oldalhoz pergettem a Forduljon Psmithhez! lapjait. Alig láttam azonban neki olvasni, amikor egy ismerős hang szólított meg. Rémülten kaptam fel a fejem.
-Megőrültél? - suttogtam Szellemnek. - Tömve van ez a hely rendőrökkel! Ha meglátnak...
De már csattant is a csók a számon megakadályozva, hogy befejezzem. Minden aggodalmam és fenntartásom ellenére mosolyogva simítottam végig az arcán.
-Hogy érted ezt? - néztem körbe gyanakodva, majd mikor megláttam Derek, aztán a többi szomjas ember furcsa viselkedését, és Szellem hozzáfűzött magyarázatát, elkerekedett szemmel meredtem megint rá. - Hát most mondhatnám, hogy ez nagyon lovagias volt, és meg vagyok hatva, de az elég nagy hazugság lenne! Egyáltalán honnan tudtad, melyik poharat fogja King választani?
Válaszára bosszúsan forgattam a szemem.
-Istenem, hát nem elég nekem egy kisfiú, akire vigyáznom kell? - zsörtölődtem, majd odaintettem az egyik pincért. - Van esetleg olyan ásványvíz, amit még nem csomagoltak ki?
-Igen, asszonyom, van, de behűtve is...
-Akkor kérem vigyen valaki a mosdókhoz pár üveggel. Szükségük lesz folyadékra. És amit már felbontottak, inkább már ne használják fel.
-De, kérem...
-Orvosi utasítás! - emeltem fel szigorúan a hangomat. - Maga szerint a túlzott mennyiség miatt toporognak annyian a vécék előtt olyan kétségbeesett ábrázattal?
A pincér a mondott irányba fordult, és miután végre leesett neki a tantusz, biccentett egyet felém, és elindult teljesíteni a kérésemet. Mikor hallótávolságon kívül ért, megint elővettem Szellemet.
-Hogy tehettél ilyet? Egyáltalán hogy lehet ilyet csinálni? - megsemmisítő pillantással böktem felé a mutatóujjammal. - Látod, mit műveltél? Ahelyett, hogy használnád a fejed! Adtad volna inkább nekem oda azt a szert, belecsempésztem volna én King italába... Ó, Mike - mosolyogtam a hirtelen előbukkanó barátunkra. - Látom, sikeresen elszabadult. És ami még fontosabb: egyben.
Az átnyújtotta üdítőt gyanakodva szemléltem, és megkérdeztem Mike-tól, hogy frissen felbontott üvegből van-e, mert ha nem, akkor neki sem ajánlom, hogy megigya. Ha viszont igen, köszönettel fogadtam.
-Nekem mondja! - ingattam a fejemet, miközben megszorítottam Szellem kezét. Aztán kicsit vidámabban vontam meg a vállamat. - De ha baj lenne, a képességével hamar el tud tűnni. Vagy, ha mást nem, itt vagyunk neki mi, hogy megvédjük. Igaz, drágám? - nevettem Mike-ra miközben felényújtottam az öklömet, hogy összekoccantsam az övével, ha is előrenyújtja nekem.
Aztán hátradőlve vettem újra szemügyre a táncparkettet, ami már jóval kihaltabb volt, mint az előbb.
-Ne haragudjon, hogy ott hagytam, de túlerőben voltak. Meg egyébként is! Nem venném el tőlük ünnepelt hősüket. Elfogadta valakinek az ajánlatát?
Aztán megakadt valamin a szemem. Mivel nem voltunk különösebben messze a vécéktől, egész jól ki lehetett venni, mi folyt ott.
-Úgy nézem, King sem marad ki a jóból ajánlatok terén - mutattam vigyorogva a mellékhelyiségek irányába, ahol egy csuparánc, legalább nyolcvan (de lehet, hogy az kilencven is megvolt) anyóka lépkedett előre járókeretére támaszkodva.
-Ide ment be az a jóképű rendőr százados? - kérdezte meg reszketeg hangon az egyik pincért a férfi mosdó előtt, aki tétován bólintott, mire a nénike pajkos boldogsággal mosolyodott el, a pincérre kacsintott, majd elszántan vágott neki a fent maradó útnak, ami még elválasztotta kiszemelt lovagjától. - Úgy hasonlít arra a férfira a sorozatomból. Majd megmutatom én neki, mi fán terem a szerelem!
-Na - fordultam vissza a többiekhez. - Kinget sem kell többet félteni a magánytól. Viszont, édesem, Mike-nak igaza van, ha még a börtönigazgató is itt van, tényleg nagyon legyél résen! Nem hiányzik még egy balhé.

-Te is hiányoztál nekem - suttogja az elcsendesült ajkakra, miután eltávolodik kissé tőlük, ám aztán út közben meggondolja magát, és újra előre hajol, de mint a villám, nehogy szegény Lynn ellenkezni tudjon a repeta ellen. Ez után már tényleg hátrébb húzódik, a kezét azonban, amivel a nyaka mögött karolta át nem hajlandó levenni róla, még akkor sem, amikor a pincérhez beszél. Ő ebbe a csevejbe nem szól bele,az utána következő "korholáson" viszont jót kacag.
-Orvos vagy, szerezz magadnak ricinust! - Szólítja fel nevetve, közben azonban bal kezével Lynn kezére vadászik, és meg is találja azt. - Viszont, ha nem bánod, legközelebb én játszom el Mike párját, ha bajba kerül. Túl jól állnak neked ezek ahhoz, hogy levedd őket.
Maga is gyanakodva szemléli meg az italt, aztán Mike-ra néz, ki láthatóan már ivott a narancsléből, aztán megint Lynn-re, aztán megint Mike-ra, végül kiböki:
-Volt üdítő is? Én csak a pezsgőt találtam meg. Mázli, hogy ilyen alkesz a főnököd.
Szem forgatva hallgatja végig a "párocska" intelmeit arról, hogy mennyire veszélyes számára itt lenni, aztán a belső zsebébe nyúl, és kihúz belőle egy négyzethálós spirál jegyzetfüzetet, minek első lapján egy heves ötödölő játszma csatatere díszeleg, és a jelek szerint az x mind az ötször lealázta a karikát, a második és harmadik oldal azonban tele van irkálva.
-Sejtettem, hogy ezzel jöttök majd, és annyi frappáns módon válaszolhatnék erre, hogy képtelen lennék választani köztük, úgyhogy leírtam mindet. Tessék. - Ezzel átnyújtja a füzetkét Mike-nak. - Amúgy igen, nagyon hiányzott már. - Feleli, és Lynn-re mosolyog.

A papíron a következők állnak:
-Nekem veszélyes? Eggyel kevesebb börtönbe törtem be, mint ti ketten.
-Nem az én barátnőm sorozatgyilkos.
-Engem speciel meg is hívtak ide, csak az asszony ugye mással ment:(
-A börtönigazgató miatt ne aggódj, meg sem ismer a bunkó.
-Furcsamód senki sem ismer meg, mik vannak....
-Muszáj volt megjelennem, kezdtem úgy érezni, hogy remeg a föld, és gondoltam gyorsan véget vetek ennek, mielőtt valaki elsüllyeszti a szigetet veled együtt.
-Viccelsz? Kihagytam volna az estét, amikor a két kedvenc fakabátomból sztár lesz? Ugyan már...
-Legrosszabb esetben eltűnök, te meg kiakadsz azon, hogy egy tapló mutáns lesmárolta a párodat.

Az utolsó pontot be is tartja jó néhányszor amíg Mike olvas, már csak a miheztartás végett. Mégsem hazudhat egy spirálfüzetnek, nem igaz? Aztán követi tekintetével Lynn-ét, és Babi néni invázióján jót derül maga is.
-Lesz mit mesélnie az őrsön, az tuti. Bááááár....amilyen egy irigy alak, lehet ezt a történetet is megtartja magának, mint azt a másikat a maffiavezér feleségével...borzalmas ember.
Szájához emeli a pezsgős poharat, amit a Pincér az asztalra tett, ám mielőtt még inna belőle észbe kap, és gyorsan a földre önti annak tartalmát.
-Basszus! Na mindegy...és mond csak, milyen volt egy óráig az ő férje lenni?

Mikor már Szellem és Lynn mellett álltam és mindkettő gyanakodva pislogott a narancslére, már biztos voltam benne, hogy jól tettem, hogy nem ittam a pezsgőből.
Már éppen kellően nyomatékot akartam adni rosszallásomnak, és hálát a jó Istennek, hogy az elnök már elment, mikor Lynn felhívta a figyelmünket egy igen csak mosolyogni való jelenetre a férfimosdóknál.
Az anyóka olyan vehemenciával száguldott be a járókeretével a hím egyedek számára fenntartott illemhelyre, hogy onnan pár másodperc múlva már hol fehér, hol vörös fejjel és páran még elég zilált állapotban rohantak ki onnan, vissza-vissza nézegetve.
~ Na most vagy lesmárolta az öreganyó a százados, vagy a torkán akadt a megrökönyödés azért nem hallom az oroszlánordítást, ami jellemző kedvenc főnökömre! ~ konstatálom magamban, de aztán a figyelmem Szellem, a megjelenését magyarázó szövegére, majd a kezembe nyomott kockás füzetre terelődött.
- Ugye nem hoztad ide Aya-t titokban? – néztem körbe gyanakodva és pár fokozattal sápadtabban, mint az előbb, mivel itt valamilyen földremegésről olvastam és ez felettébb gyanús. Szellemtől meg aztán simán kitelne, ahogy szeret engem megtréfálni.
Aztán mikor a pezsgőt akarja meginni, már éppen a számon volt, hogy figyelmeztetem, de az a kaján kisördög a lelkem mélyen megakadályozta, kár, hogy aztán magától is észbe kapott, megnéztem volna, ahogy egymást váltják King-gel a klotyón. Persze szigorúan csak azért, mert valahogy mindig jobban jön ki a dolgokból, mint én, és már jólesne, ha nem mindig én lennék a balek, akit ki kell húzni a bajból.
Na, de szerencsére azért még sem ivott a saját mérgezésű italból, így tovább enyeleghettek Lynn-nel, amit egyébként senki nem vett észre, mert mással voltak jelenleg elfoglalva.
- Azt hiszem ennek a bálnak már lőttek. – néztem körül látványosan. – Talán most kéne megpattanni, míg Derek is elfoglalt. Holnap úgy is hallgathatok majd tőle.

Közelebb hajolva Mike-hoz belekukucskáltam a Szellem által írt listába. Két szemöldököm között egyre csökkent a távolság, ahogy pontról pontra végigolvastam az ellenérveit, amelyek valami megmagyarázhatatlanul kicsavart és elmebajos módon mind helytállónak tűntek. De arra sem bólinthatnék rá, ha a gyerek pirosban menne át a zebrán, csak azért, mert épp nem jött egy autó sem.
-Ez nem kifogás - fordultam vissza Szellemhez. - Ne hidd, hogy nem volt életveszélyes és épp ezért nagyon nagy meggondolatlanság, még ha össze is írtál... három, négy... nyolc érvet, ami mellette szólt. Még Aya is tudott uralkodni magán, és ezzel azt hiszem, elmondtam mindent! Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de vegyél példát róla!
Sokáig persze nem tudtam tartani a szigort vele szemben, úgyhogy végül is elvetettem az ötletet, hogy büntiből legalább egy hétig neki kell megcsinálnia a reggelijét (mondjuk azért is, mert nem volt kedvem a felrobbant konyhával vesződni).
-Milyen maffia vezér feleségről beszélsz? - néztem rá döbbenten megjegyzése nyomán. - King??? És egy maffia vezér neje??? Biztos vagy benne?
Úgy éreztem, ez az este már nem is lehetne ennél furcsább. Nagyon elfáradtam már az izgalomtól, a sok embertől, Kingtől, a szívbajtól, amit Szellem okozott, így mikor az én drága férjem ismét kedveskedő kérdéssel fordult Mike-hoz, hogy milyen volt egy órára a férjemnek lenni, csak bágyadtan löktem egy kicsit arrébb az arcát.
-Mike, jogában áll hallgatni - adtam meg az engedélyt a rendőrnek a fejemet kimerülten Szellem vállára hajtva. - Mert mindent, amit mond, az én egyetlenem úgyis fel fog használni Ön ellen.
Mike felvetésére kimerülten bólogattam.
-Támogatom - ásítottam. - De lehetőleg még azelőtt, mielőtt King bélmozgásai rendbe jönnének. Még egy szó annak a szörnyetegnek a szájából, és nem állok jót magamért.
Utána már csak vártam, hogy Szellem elrepítsen onnan, mert egy órányi masszív támadás az identitásom ellen túl sok volt ahhoz, hogy folytassam az estét. Mike-hoz odajött egy pincér, és átadott neki egy üzenetet, hogy a sofőrje a túloldalon várja a parkolóban, úgyhogy már biztos lehettem benne, hogy végre hazamehetek és ágybabújhatok ott, ahol senki sem kérdőjelezi meg, és senki előtt nem kell letagadnom azt, hogy Szellem felesége vagyok.
-Vigyázzon magára - búcsúztam még el alkalmi férjemtől. - És üdvözlöm Ayat. Rá is vigyázzon... legalább maga kettejük közül...

Talpig motoros szerelésben várakoztam egy ,,kölcsönzött" motor mellett. Tetőtől talpig feketében voltam, arcomat bukósisak takarta. A másik bukósisakot unottan dobálgattam az egyik kezemben, miközben a másikat a jármű oldalának támasztott lábamon pihentettem. Ha Mike megérkezett, azonnal feléhajítottam a sisakot, és magam felé intettem a fejemmel.
Függetlenül attól, mit mondott, vagy egyáltalán mondott-e valamit, felpattantam a mocira, és járatni kezdtem a motort. Ha ellenkezett volna, fenyegető mozdulattal húztam elő egy pisztolyt, de aztán ahelyett, hogy rászegeztem volna, inkább érzékien húztam végig a melleim között, hogy végre rámismerjen, aztán invitálóan paskoltam meg vele a mögöttem lévő ülést.
Ha felült, eltettem a fegyvert, hátranyúlva megcirógattam az arcát, és bár nem tudtam, mennyire tudja, mi vár rá otthon, mennyire téved, ha azt hiszi, elég karmolást szerzett már, gondoltam, nem sokára úgyis megtudja. Gázt adtam hát, és eszeveszett tempóban hazaszáguldottam Mike-kal, hogy megmutassam neki, ki is az igazi párja.

//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! //

-Nyolc? Kérdi meglepetten, aztán a Mike kezében tartott lista felé nyúl, elveszi azt a férfitől, a felső lapot átfordítja, és Lynn kezébe nyomja, hogy láthassa a folytatást is:
-Hiányoztál!!!
Mike-nak ezt inkább nem mutatja meg, neki úgyis van már dolga a parton bőven...
-Hogy kiről vegyek példát? - Kérdi nevetve. - Ugye tudod, hogy az egyetlen oka annak, hogy nincs itt az, hogy MÉG nem jött rá, hogy jusson ide az arzenáljával. Hangsúlyozom...MÉG.
~Egyébként is, nem én vagyok itt a díszvendég, aki egy ennyire jó nőről hazudja, hogy a barátnője, miközben....hogy is fogalmazzam szépen? Hát...egy ilyen arcot nehéz elfelejteni, szóval biztos akadnak itt még páran, akik rájöttek a turpisságra. Mondjuk nem írja elő a törvény, hogy az ember csak olyat hozhat el egy ilyen estélyre akivel később lefekszik, de akkor is...szóval a lényeg, hogy nem rám figyelnek itt! Báááár...amióta itt csókolgatom a díszvendég párját azért feltűntem néhány embernek...ajjajj...~
-Hmm? Ja igen. Valamivel le kellett foglalnom a vén anyaszomorítót amíg a sittre megyek, és akadt valaki, aki hajlandó volt fizetni Alistair egyeteméért, ha összehozom vele, szóval összekötöttem a kellemest a hasznossal. - Ad egy puszit a csodálkozó Lynn homlokára, aztán vigyorogva Mike felé fordul. - És közben arról is gondoskodtam, hogy Mike kiélje magát egy kicsit. Mondjuk az véletlen volt...
Az elsápadt férfi látványán újra jóízűen kacag egyet. Így félni az asszonytól...
-Ne aggódj, a múltkor közölte, hogy nem hajlandó többet velem utazni. Viszont, én a helyedben nem váratnám meg, így is elég nagy bajban vagy.
Miután Mike távozik, Szellem is feláll az asztaltól, majd kezét Lynn felé nyújtja.
-Szabad egy táncra hölgyem? Csak, hogy könnyebben átvágjunk azon a tömegen. Itt túl feltűnő lenne, ha eltűnnénk.

Szökési tervüket nagyban hátráltatja, hogy egy lassú szám következik, ám az első pár taktus után annyira nem is sürgős lelépni innen. Szorosan öleli magához kedvesét, és úgy ringatóznak a lágy zene ritmusára, miközben a távolban egy nagy darab fickó kétségbeesetten próbálja kipréselni magát a mosdó szűk ablakán.
-SZÁLLJON LE RÓLAM!!!
Végül csak a kerettel együtt sikerül neki...
-Azt hiszem, ideje eltűnnünk... - Suttogja Lynn-nek, majd közelebb hajol, és egy utolsó csókot lehel ajkaira, épp amikor eltolják előttük az egyik büfés kocsit. Mire a vendégsereg újra láthatná őket, már csak Manhattan fényeiben gyönyörködhetnek.
[You must be registered and logged in to see this image.]

//Köszi a játékot //