Liberty Island

A szemem egyre csak tágult és tágult, mígnem már csatornanyílás méretűvé nőtte ki magát. Én valami másodunokaöcsre gondoltam vagy esetleg csak névrokonságra.
-A fiad?! - kérdeztem vissza meghökkenve. - A fiad?! - Itt pár másodpercnyi a természetes korlátai között is hatalmasnak mondható amplitúdójú pislogások sora következett. - Amikor azt mondod, hogy a fiad - próbáltam tisztázni -, akkor úgy is érted, hogy a fiad? A fiad, akinek te vagy az apja?!
Ahogy visszaemlékeztem utolsó találkozásomra Seannal, a döbbenetemet azonnal felváltotta a pulykaméreg.
-Hogy mibe keveredett? - döftem mellbe a mutatóujjammal. - Megmondom, mibe keveredett, uram. A fiadra mutánsok támadtak, én is egy vascsővel voltam kénytelen fenyegetni, mert nem tudtam, hogy melyik brigádhoz tartozik. Mindezt akkor, amikor téged kerestelek. Nagy szerencséd, hogy van egy barátnője, aki vigyáz rá, ha már az apja nem teszi! - pirítottam rá, és néhányszor meg is csapkodtam a karját csak a nyomatékosítás kedvéért. - Ott volna mellette a helyed. Nem éppen nyugodt diákéletet él.
Lélegzetvételnyi időt most tartottam először. Elszörnyedve temettem az arcomat a kezeimbe, és úgy nyüszögtem:
-Istenem, én megfenyegettem, Darien fiát. De hát nem tudtam, ki az, honnan tudtam volna!?
Megint ráemeltem, félig a bocsánatkérő, félig még mindig mérges tekintetemet:
-Egy vascsövet dugtam a fiad hátához, hogy ne támadhasson meg! Az ég szerelmére!

A kérdésekre, melyek nem mutatnak túl nagy változatosságot, csak bólogatni tud. Kezdi zavarban érezni magát a helyzettől.
-Igen, ez általában így megy...tudod őt még nem a gólya hozta...
Védekezőn emeli fel egyik kezét, és kap Lynn ujja után. Nem valószínű, hogy ártani akar neki a lány, de ilyen magasan azért nem szereti, ha bökdösik, még ilyen cuki kezek által sem.
~Oké, ha ettől így kiakad, kizárt, hogy elmondom neki a többi titkomat...~
-Nos, akkor talán jobb, ha gyorsan bevallom, hogy van egy lányom is. Egyébként meg nyugodj már le, még lelöksz mindkettőnket!
Ha le nem is nyugszik, legalább kevésbé lesz harcias, ám a helyzet nem sokat javul így sem. Szívbe markoló látvány, ahogy szegény lány teljes letargiába zuhan.
-Hé, nyugi. Biztos jó okod volt rá, hogy megijedj egy...programozótól...aki kis híján olyan ijesztő, mint bármelyik gondos bocs. - Ennél a pontnál már nagyon nehezen tudja megállni, hogy ne kuncogjon.
~De most komolyan, kitől örökölhette ezt a személyiséget?~
-Felteszem ő volt az, aki segített rám találnod a hotelben...
~A fiam hozott össze a csajommal,bizarr.~
-Egyébként meg, felnőtt ember a vásott kölyke, és eddig is remekül megvolt nélkülem. Arról nem is beszélve, hogy van egy barátnője - itt a büszkeség nyomait lehet felfedezni hangjában - akivel még én sem szórakoznék, szóval azt hiszem rendben lesz.
~Lehet mégis azon a party-n kellett volna maradnom este? Úgy hangzik, jól szórakoztak.~

Kicsit sikerült lecsillapodnom.
-Szóval nem haragszol a vascső miatt? Csak mert... mégiscsak a fiad.
Persze nem tetszik a megjegyzése a gondos bocsokról. Ha látta volna, amit én, megértené, hogy abban a helyzetben nem kockáztathattam. Nem mondhattam, hogy ,,Hé, ennek tisztességesnek tűnik a háta, biztos nem fog bántani!" Mindazonáltal úgy véltem, jobb ha hagyom a témát.
Nem tudtam, mit szólna Sean, ha megtudná, ha a vascsöves (reméltem, hogy senki nem fog így emlegetni) újonnan az apja kedvese. Vajon haragudna? Megpróbálná lebeszélni rólam az apját? Nem hittem, de azért féltem az első családi ebédtől, ami némiképp már mindenképpen komplikáltabb lesz, mintha csak akkor ismerném meg Seant.
~Van egy lánya is!~
A gondolat nem dörömbölt annyira a fejemben, mint mikor a fiáról hallottam, talán, mert vele még nem találkoztam.
-Megkérdezhetném, hogy ki az anyjuk? - érdeklődtem, hogy végre túllehessek ezen a kínos beszélgetésen. - Tudod mit? Mondj el mindent! Mindent, amit el akartál hallgatni, bármi legyen is az indok. Jobb, ha csak egyszer borulok ki. Mostmár igazán tudni szeretnék mindenről.

Gyanakodva kezdi fürkészni a nő arcát.
-Miért...mit csináltál pontosan azzal a vascsővel? Most már kezdek kicsit aggódni.
~Annyira vészes mondjuk nem lehetett, hisz ismeri Sarah-t, ráadásul túl is élte a találkozást, szóval Sean biztos jól van.~
El tudja képzelni, mi játszódik le szegény lány fejében, az igazat megvallva, ő is szokott gondolni rá. Egy hálaadás napi vacsora, a kissé régimódi, és mutáns ellenes szülei házában, oldalán a nővel, aki rátámadt a fiára, kinek tüskés bőrű barátnője előzőleg már lebénította a rá uszított pitbullokat, az este végére pedig beteleportál az asztal közepére a törvénytelen lánya is, mondjuk pizsamában. Nem Lynn lenne ott a legkínosabb téma, az biztos...
-Sean anyja már nem él - feleli szomorúan, s lelki szemei előtt újra fellángol az a tűz, melyben majdnem odavesztek mind a hárman - ami Tanya szüleit illeti, nem vagyok benne biztos. Mostanáig azt sem tudtam, hogy lett valami abból az afférból...
Kezd megszédülni ettől a viszonylag sok őszinteségtől, azért eltünteti mindkettejüket, hogy a földszinten jelenjenek meg, az egyik pad mellett. Azonnal le is rogy rá.
-Bocs, de még sosem beszéltem róluk senkinek...legalábbis ennyire nyíltan nem, és ez most nagyon furcsa nekem.
Szenvedő arccal tekint a nőre, s most kivételesen még csak rá sem játszik.
-Sajnálom, de vannak dolgok, amikkel kapcsolatban viszont sosem lehetek teljesen őszinte, senkivel. Lehet már így is túl sokat tudsz rólam...

Bár megnyugtattam, hogy igazából semmit sem csináltam a vascsővel, csak a biztonság kedvéért fogtam a kezemben, nem vidul fel tőle annyira, mint reméltem, mert utána meg Sean anyja kerül szóba, ami elég borús téma ahhoz, hogy tovább fokozza lehangoltságát. A lányát pedig Tanyának hívják, és eddig a létezéséről sem tudott. Nem csoda, hogy nem akart előhozakodni mindezzel.
Miután már a földszinti padon ült, hamar újraértékeltem az imént történteket. Ahogy néztem ezt az összeroskadt férfit, aki már olyan sok mindenen volt túl, aminek én ráadásul csak a töredékéről tudtam, azonnal elfelejtettem az iménti haragomat. Leültem mellé, átkaroltam a vállát, a fejét a vállamra húztam, majd miközben az arcát simogattam, így szóltam:
-Sajnálom. Jobban is fogadhattam volna a hírt. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű apa vagy, mást nem is feltételeznék rólad, csak kicsit váratlan volt mindaz, amit elmondtál. De többet nem kell elárulnod, ha nem akarsz, jó? - Puszit nyomtam a homlokára. - Nem lesz semmi baj, én itt vagyok melletted. És ha nem akarod, nem mondok semmit Seannak vagy Tanyanak, de... szerintem neked el kéne mondanod. Ez nem olyasmi, amit örökre titokban lehet tartani vagy amit szabad titokban tartani. Nem is egészen értem, hogy még miért nem tudják, de ez a ti dolgotok. Viszont te is tudni akarnád, hogy ki az apád.

Valójában nem is nézte ki belőle, hogy képes lenne bántani bárkit, még Sean-t sem, aki furcsa mód csak a város legveszedelmesebb nője számára nem ellenszenves, de ez már az ő gondja, majd megbirkózik vele.
~Én jó apa? Látszik, hogy csak vigasztalni próbál.~
-Kedves, hogy ezt mondod, de szülőként a legjobb dolog amit érte tettem, hogy a szüleimre bíztam, én pedig kimaradtam az életéből. Na gyere, menjünk innen...
Bár jólesik neki a nő ölelése, ezen a helyen valahogy még sincs kedve hozzá, mintha a szobor is őket bámulná. Eltűnik a lánnyal együtt, gondolatainak azonban képtelen megálljt parancsolni, ami önmagában is elég rossz, de ráadásul későn is döbben rá erre.
~Az lehet, de az én apám nem bérgyilkos, csak ügyvéd.~
Lelki szemei előtt megjelenik néhány a közeljövőben elkövetett tettei közül. Némelyik nem olyan vészes, például amikor ellopta a tojást, vagy megmentette Sheena-t, először Kanadából, majd Logan karmai közül, az utolsó pillanatban. Mások már ijesztőbbek, mint a bérgyilkos, akit ráküldtek, de végül ő kapott golyót a fejébe, vagy a mészárlás a csatornában, mely igazándiból önvédelem volt valamilyen szinten, kivéve, hogy ők törtek rájuk az "otthonukban". Némelyik emlékre egészen büszke, például a bankbeli tetteire, de sajnos minden ilyenre jut 20 másik, ahol lelök valakit a huszadikról, vagy tönkreteszi az autó fékét, és kormányát, mialatt a csávó az autópályán repeszt 200-al. Na igen, túl kényelmesen érezte magát Lynn-el, ezért csak a mólónál kap észbe, és vet véget a dolognak azzal, hogy újra megjelennek...
~Ó ne...~
Rémülten néz a nő szemébe, arra várva, hogy bekövetkezzen az, amiről a lelke mélyén tudta, hogy úgyis elkerülhetetlen. Minden normális kollégája az életét venné annak, aki ennyit tud meg egyszerre, de ő valahogy sosem volt képes erre...

Mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna. Idefele jövet, ahogy megosztottuk a gondolatainkat, csak még tovább fokoztuk együttlétünk kellemes, szerelmes hangulatát. Ez viszont épp az ellenkezője volt. Mintha valaki a Stephen King adóra hangolta volna a rádiót, és azt bömböltette volna a fülembe.
De én ezeket nem akartam hallani, nem akartam tudni, nem akartam elhinni. Hogy Darien igazi személyisége egy hidegvérű sorozatgyilkos volna! Képtelen voltam elfogadni, hogy aminek elcsapongó gondolatai nyomán tanúja voltam, mind igaz. Darien embereket öl pénzért vagy egyéb haszonért. És nem tegnap kezdte.
Hát ezért vonakodott mesélni a múltjáról. Ezért nem volt szabad beszélnie. Ezt értette a ködös ,,James Bond" hasonlaton.
~Te jó ég, és az a randevú, ami nem is volt igazi randevú, mert valójában akkor is ,,dolgozott"? Kit bánthatott? És miért?~
Amint megérkeztünk a mólóhoz, az ijesztő gondolatok eltűnnek, Darien pedig, mintha végre észbekapott volna, legalábbis erre következtettem a rémült pillantásából, amivel rámnézett.
Az ő rémülete azonban semmi volt az enyémhez képest. Egyre csak őt bámulva lassan hátrálni kezdtem előle. Résnyire nyílt számon nem jött ki egy hang se. Mégis mit mondhattam volna? Neki, akiben teljesen megbíztam, aki hazudott, és bármilyen kedves és udvarias volt is velem szemben, embereket gyilkolt.
Darien hátráló lépéseim ütemére egyre távolodott, és én még mindig nem bírtam megszólalni. Valahol a képtelenség mellett, nem is akartam. Soha többé. Egy szót se szólni hozzá.
Még egy lépés, aztán megfordultam, és elrohantam.

Nem tudná megmondani, miért lepte meg Lynn reakciója, de meglepte, az tény. Egy ideig még csak bámult utána, mígnem észbe kapott, hogy mégsem engedheti őt szabadjára csak így, mindezek után, hisz gyakorlatilag még annál az idegesítő riporternőnél is többet tud róla drága barátnője, ezért nem lenne igazságos, ha hagyná csak így ellépni, minden következmény nélkül.
-Lynn, várj!
Szaladni kezd a nő után, s pár másodperccel később áttetszővé válik, hogy minél gyorsabban beérje őt. Még bőven a mólón járnak, mikor ez meg is történik, a következő másodpercben pedig elé vág, markait széttárva, nehogy meglógjon előle a lány.
-Mégis hova akarsz menni? Ez egy sziget! - Próbál érvelni, miközben az útját állja Lynn minden abbéli próbálkozásának, hogy ellógjon mellette. - Kérlek, beszéljük meg!
Sajnos így zihálva a futástól, és nem kicsit felizgatva a történtek miatt nagyon is emlékeztet arra a gyilkosra, akinek az emlékei alapján hinni az ember, de azért mindent megpróbál, hogy a jobbik arcát mutassa, még ebben a lehetetlen helyzetben is.

Hiába ért utol. Nem voltam kíváncsi a magyarázkodására. Nem is a hazugsága miatt (bár legyünk igazságosak, inkább hazug hallgatása miatt, ha ez akkor nem is tűnt annyira különbözőnek), inkább a sok ember miatt, akiket bántott vagy meg is ölt. Ő sem képzelhette, hogy ezt egy szimpla bocsánatkéréssel megúszhatja. Már csak azért is, mert elsősorban nem az én megbocsátásomban kéne reménykednie, elvégre nekem nem ártott. Az áldozatainak viszont tartoztam annyival, hogy ajtót mutassak neki.
Igyekeztem nem ránézni, nem figyelni arra, amit mond, pedig még mindig nem tudtam letagadni, hogy naphosszat elhallgatnám, bármiről is beszél... kivéve erről. De még mindig szerettem. Szerettem a hangját, az érintését, kívül-belül mindenét. Úgyhogy nem engedhettem meg, hogy akár egy apró mozdulatával, egyetlen szavával is erre emlékeztessen. Mert nem akartam többé szeretni.
Továbbra sem méltattam válaszra, bár arra a megjegyzésére, hogy egy szigeten vagyunk, ami megnehezíti a távozásomat majdnem visszavágtam valami csípős megjegyzéssel.
Még hallani véltem, ahogy arra kér, beszéljük meg, de a mondata végét elnyelte a vízcsobbanás hangja, ahogy átváltozva fejest ugrottam a szigetet körülölelő vízbe.

//Kösz a játékot!//

Makacsul áll ellen a lány, bár az igazat megvallva ő sem valami meggyőző, sőt, ezek szerint még ötleteket is ad neki. Ahogy a lány átlátszóvá válik, folyékony testét pedig elfedik a habok, kedve volna arcon csapni magát, amiért erre nem gondolt.
~Hogy az a...sikeresen kitálaltam a csajnak, aki képes elrejtőzni előlem az idők végezetéig. Nagy voltál Darien!~
Most nincs ideje csodálkozni azon, mennyire hozzászokott valódi keresztnevéhez ebben a néhány napban, sokkal fontosabb dolga akadt, nevezetesen felkutatni a nőt. A rendelő kitűnő hely lenne kezdetnek, de sajnos orvosi diplomát sem csak idiótáknak adnak, ezért sanszos, hogy erre Lynn is számít. Emiatt a lakása sem jó ötlet...
~Előbb utóbb úgyis felbukkan, és én akkor lecsapok rá. Csak azt nem tudom, mit fogok kezdeni azután, hogy elkaptam. Tényleg nem akarom bántani...~
Szomorú arccal válik köddé maga is, s a folyó mentén szállva repül vissza a rendelő felé, hátha mégis szerencséje lesz.
~De ha muszáj...~

//Én is köszi //

- Hogy mit csináltam? - kérdezi Sean Gregory Lexinbourgh "Fireheart". - Semmit. Megmondtam, hogy "fiúk, innentől a hely zártkörű" és nekiálltam kipenderíteni a srácokat a bárból. Aztán jött Collin és kitört a verekedés. Ezeket - mutat a fején lévő sebtapaszokkal borított foltokra - akkor szereztem, amikor kihajítottak egy üvegfalon.
Az este kellemes, az esthajnalcsillag már feljövőben van. A turisták özöne Liberty Islan-en már alábbhagyott. A hatalmas Szabadságszobor díszes esti fényében kivilágítva magasodik felfelé.
Az ég csodaszép. Tökéletes este van, nyugaton fénylik az ég alja, a mélyvörös derengés pedig kelet felé egyre sötétedik. Már csak néhány kósza felhő szalad az ég nyugati felén a nap után, hasukon a vörös ezer árnyalatában törik meg a fény.
A fűben sokfelé alakok üldögélnek. Románcok bontakoznak ki, emberek kerülnek közelebb egymáshoz, ahogy az egyre sötétedő este eltörli a bőrszínt, a társadalmi különbségeket. Csak kontúrok maradnak és emberek a fűben. Hagyományos, hétköznapi emberek.
Meg mutánsok.
- Mindenesetre tudod, hogy nem vagyok az a verekedős fajta - mondja Fireheart és átveszi Gregory-tól a boros üveget - de nem bírom, ha tiszteletlenül bánnak egy nővel.
Miután ivott, tovább adja a bort. Hátradől, kezeire támaszkodik és az alkohol hatására elengedi magát, és félig belemerül abba a furcsa, forró érzésbe, amit az utóbbi napokban a szíve felett érez. Mintha a képességét használná gyengén, de folyamatosan, és mintha az erejének apró adagjai folyamatosan keverednének a vérébe.
Sean körbenéz a szigeten. Egy pillanatra megakad a tekintete egy nem messze, a fák alatt iszogató, nagyobb bagázson, akiknek a hangoskodása idegesíti, de inkább nem figyel oda.
Ugyan, mi ronthatna el egy ilyen szép, csillagos estét?

-Ne stoppolj!
Szólok Lexre és visszaveszem a bort. Beleiszok de az utolsó kortyok csúsznak le a torkomon. Jobb kézfejemet felfelé fordítva elkezdek vele dagasztani ezzel a párát összegyűjtöm a kezembe. Majd egész alkarommal elkezdek egy nagyobb kört leírni, hogy nagyobb területről gyűjtsek vizet. Közben eszembe jut egy kellemes sztori.
-Emlékszem amikor először futottam össze Logannal. Szép kis bunyó keveredett belőle. Az az ember nem semmi, még nálam is jobban tud inni... És igen csak kemény fejű. A szó szoros érelmébe.
A kezem köré gyűjtött vízgömbre nézek majd felállok másikban az üveggel és a társaság elé állok színpadiasan.
-Egy kis activiti, aki kitalálja ki vagyok azé az első korty.
A vízgömb lassan vörösbe fordul át majd a nyakánál szorongatott üveg felé viszem és mint egy bűvész aki rongyot tömi a markába ugyan ezt eljátszom a borral és az üveggel.

Örülök, hogy belefutottam ezekbe a fiúkba, mert már kezdett az agyamra menni az a sok hülye ott a suliban, a sötét, fajgyűlölő dumájával. Most meg kicsit irigykedve hallgatom a sztorizgatásokat, amikből, mint magántanuló persze annak idején kimaradtam.
Fireheart verekedése pedig igen csak megragadta a figyelmemet, főleg mivel már pár deci bor is lötyögött a gyomromban, csak a szilárd étel hiányzott hozzá. Így meg, mivel az italhoz sem voltam hozzá szokva, természetemtől ellentétesen, igen csak felszabadult kedvem kezdett kerekedni. Aztán jött Greg a maga kis bűvészmutatványával és én fülig érő szájjal néztem mit csinál és erősen töröm a fejem, hogy kit akar utánozni.
- Valami bűvészt? - kérdezem azért bátortalanul. - És az most ott bor lesz az üvegben? - esik le az állam.
Mostanság pedig már megszokhatnám, hogy körülöttem sok mutáns él és nem mindenki titkolja annyira, mint én.

Enyhén illuminált állapotban támolyogtam a földön ülő emberek között. Mi a fene van itt, Woodstock? Tiszta hippifesztivál az egész...
Átestem egy páron, akik nem különösebben zavartatták magukat, és mondhatni, egymásba feledkeztek. A lány felnézett és csábosan elmosolyodott.
- Beszállsz? - kérdezte.
Jó ég, ez még nálam is részegebb. Ez már önmagában sem kis teljesítmény.
Nemet intettem a fejemmel, és motyogtam valami olyasmit, hogy nem osztozkodom. Feltápászkodtam, és tovább mentem. Pár lépés után valakinek a lábában estem el. Hogy a fene vinné el az összes hippit! Minek kell a földön ülni? Habár... Na, mellé én is szívesen leülnék kicsit... Micsoda szépség...
Már épp azon voltam, hogy megszólítom a lányt, figyelmen kívül hagyva a nagydarab fickót, aki épp egy üveg pezsgőt adott a kezébe. Aztán mégis meggondoltam magam. Ezek a mai fiatalok... Megcsóváltam a fejem, és esküdni mertem volna, hogy a szobor is velem csóválta a sajátját. Hát igen, az örökifjú hölgy látott már egyet s mást, az biztos...
Harmadszorra már önként estem el, pontosabban vetettem magam térdre. Ez... Ezt nem hiszem el!
- Uram! Hát mégis igaz! Látjátok, hitetlenek! Borrá változtatta a vizet!
Nem voltam hívő, de ugye, hiszem, ha látom, és most láttam... Az kicsit zavart, hogy a Megváltó nagyon hasonlított Greg haveromra az Empire State Buildingből, de hát istenem... Mármint...
Térden állva, tátott szájjal és nagyon részegen meredtem a férfira, aki csodát tett.

Mivel szép, napsütéses idő volt, így én is csatlakoztam a többiekhez, amikor úgy döntöttek, hogy mozduljunk ki egy kicsit a suli falai közül és csavarogjunk egyet a városban. Igaz, hogy a csavargás nem tartott sokáig, ugyanis elég hamar tanyát vertünk a Liberty Island egyik parkjában. Egész családias volt a hangulat, ahogy egy nagy körben üldögéltünk a füvön, miközben egymás után jöttek elő az újabbnál újabb, még nem hallott sztorik.
-Azért vicces, hogy a legtöbb diák a sulin kívül találkozott vele először, nem igaz? Legalábbis azok közül akiket én ismerek... -utaltam Loganre, majd amikor Gredzsi kitalálta, hogy activityzzünk, megigazítottam a vállamon a kendőmet, majd kissé hátradőlve, két kézzel támasztottam meg magam ültömben, hogy jobban lássam.
Az iszogatásból mindenesetre kimaradtam, ha már eddig megvoltam alkohol nélkül, akkor nem most fogom elkezdeni... Ahogy a fiú mutatványát néztem, csak kíváncsian felvontam a szemöldökömet, de Sebastianhoz hasonlóan, a "valami bűvész"-en kívül nekem se sok ötletem volt. Tovább néztem a produkciót, ám mielőtt még egyéb ötlet az eszembe jutott volna, egy ismerős hangot hallottam meg, alig néhány méterre tőlem.
-Darren? -nézek rá csodálkozva, s már épp megkérdeztem volna, hogy mi szél fújta erre, ám azt a nagyon értelmes arckifejezést látva csak sóhajtva megcsóváltam a fejem.
~Remélem a többiek nem isszák ilyen szintre magukat, egyet még talán visszacipelek a suliig, na de mindet?! Én azért bízok bennük...

Miközben a másik Gregory a borral játszik, Sean elővesz egy üveg whiskey-t a mellette levő hűtőládából, amit még a Queens Pub hálás tulajdonosa adományozott.
~Fogyóban van az alkohol. Ha pedig kifogy, újabbat kell becsempésszek a szobámba.~
Miközben felbontja a whiskey-t, Sean elővesz a felső zsebéből egy szivart és meggyújtja.
Eközben az új vendég térden érkezik a körükbe. Ratna ellenérzése az alkohol felé láthatólag fokozódik a nagyon részeg ismerősének feltűnésével. Gyakorlatilag képtelen már önállóan, akadálytalanul közlekedni és összefüggően beszélni.
~Későbbi önmagamat látom ebben a fiúban. Pár órával későbbit.~
Fireheart nem rég megérett ízlése a mértékletes és főleg a mértéktelen alkohol felé szokatlan, de nem váratlan fordulat.
~Csak egy kis szabadság kell nekem, semmi több~ gondolja, és eközben újra megdörzsöli a mellkasát - ahogy megint érez egy szúrást, mintha a szíve olyan erőset dobbanna, hogy megpróbálni kiszakadni a mellkasából és mintha perzselő erő futna végig a tagjain. Egy pillanatra már azt hiszi, hogy a képessége... mintha... magától kapcsolt volna be...
De aztán elmúlik a pillanat és a fájdalom is eltűnik az arcáról. Talán a sötétedő estében ezt nem vette észre senki. Befejezi az üveg kibontását és elindítja körbe az üveget.
- Nos, hölgyek és urak, ez a következő felajánlásom az estéhez. Nem scotch, sajnos jenki termékkel kell beérjük ma este, de azért fogyasszátok, persze csak hellyel és mértékkel. Ahogy egy Afrikába sűrűn látogatott kalandortermészetű apai ükapám mondta, mérték a vödör, hely az asztal alatt.
Majd, miközben a többiek gondfeletten csevegnek, Fireheart újra a hangoskodók felé pillant. Olyan tipikusan hulligánforma alkatok, sunyi arcok, csuklyás fejek, idétlen röhögések. Lehetnek talán húszan. Ugyanolyan sál van az összesen; talán valamilyen meccsről érkeztek. Az egyik Sean-ra néz, egy pillanatra egymás szemébe néznek, majd középső ujját villantja fel és visszafordul inni a haverjaihoz. Ezzel Sean le is zárná a témát, ám ahogy maga is visszafordul a többiekhez, a szeme sarkából látja, hogy még vagy hat-hét csíkos sálas fiatal érkezik a már jelen lévő csoporthoz. A hangzavar idővel egyre nagyobb. Már a fűben Sean-éktól harminc méterre enyelgő pár is észrevette őket.

Egy ismerős hangtól jött a megoldás bár fel nem sikerült ismernem.
-ÉS a helyes megfejtő... a 4lábon érkező! .... Darreeeeeen!... Darren?
Hirdetek eredményt akár csak egy box vagy pankrátor meccsen végül az arcára nézve kapcsolok. Jócskán előredőlve veszem szemügyre Darrent.
-Hát te? Mit keresel itt? Jól vagy?
Nem úgy tűnik mint aki valamelyest is fel fogta így maradok kicsit a régi szerepemben, hogy legalább az örömét ne vegyem el.
-Fogd gyermekem eme nedűt és oszd szét a rászorulókon.
Miután lepasszoltam az italt helyet foglaltam. Egy másik ital került a birtokomba. Azzal a lendülettel jött amivel Ratnanak címezték.
-Iszol te rendesen?
Merült fel bennem a kérdés és meghúztam az italt. Ezalatt a pom-pomlányok is gyarapodtak valamicskét. 1-2 Ismerősnek tűnt. Mintha valahol már verekedtünk volna... Egy ijedt pillantást vetettem Darrenre, ha most odamegy kínálni ezeket a vallási fanatistákat Jézus nevében... abból baj lesz. Fel állok és leporolom magam. A társaságra nézek, össze is akad a tekintetem az egyikükkel. Korábban már megtette de most rossz Gregnek intett be. Én vissza intek halálos nyugalommal. Erre az egész bagázs mozgolódni kezd.

A szájtátásnak a négykézláb köreinkbe érkező srác vetett véget, aki áhítattal meredt Greg borteremtésének. Igaz volt benne valami természetfeletti, ez igaz. Jó volt, hogy így nem kellett újból borra költeni, de addigra elő is keveredett egy másik üveg, igaz abban nem a szőlő nektárja kellette magát, hanem gondolom jóféle whiskey. Nem nagyon ittam még ilyen erős piát, főleg nem borra, de most a többiek lendülete is erőt adott hozzá, így én is jót húztam belőle. Még jó, hogy nem látták a többiek, ahogy erősen könnybe is lábadt a szeme tőle, és egy kis ideig kapkodtam tőle a levegőt, de viszont kellemesen átmelegített.
A nem messze lévő egyre zajosabb társaság már nem is idegesített annyira, mint eddig, igazán kezdtem megkedvelni mindenkit itt ebben a szép helyen. Ezért is csodálkoztam rá, mikor Greg kérdőre vonta azokat a kedves fiúkat, akik csatlakozni akartak hozzánk.

Megvakartam a fejemet.
- Te Jézus, te egészen úgy nézel ki, mint Greg. Komolyan. Az apostolaid között meg ott van Ratna, akibe én... Á, nem... Asszem félreértés történhetett. Vagy nem? Vagy... Nem, nem iszom többet.
Átadtam egy arra járónak a bort, nem foglalkozva azzal, hogy nem tartozik a kis társaságunkhoz, és a whiskey-s üvegben kínált, nyilván whiskey nevezetű italt is elhárítottam.
- Jobb lesz, ha... Hikk... Nem iszom többet... Igen... Nincs itt valaki, aki ki tudna józanítani? Nagyon jól jönne...
Részeg szövegelésnek tűnhetett, amit mondtam, de azért az én fejemben volt logikája. Láttam, ahogy Greg beszélni kezd valakikkel. És ez, ha visszaemlékezem az előző esetre, csak rosszat jelenthet. Viszont ha ezt fel tudtam ismerni, akkor nem is lehetek olyan nagyon részeg! De jó!
Ennek örömére megpróbáltam felállni, és csodák csodája, sikerült is. Miután első nekifutásra egy fának mutatkoztam be, másodszorra már összejött, hogy a számomra ismeretlen, földön ülő alak (Sebastien) felé nyújtsam a kezem.
- Hello... Darren vagyok... Black. Vagyis Darren Black, összegezve. Szerinted nagyon meg fognak minket verni? Mert akkor a legfontosabb, hogy védd meg Ratnát. Védd meg! - suttogni próbáltam, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerült.
Jó, talán mégis pont annyira részeg vagyok, mint elsőre hittem. De a lényeg, hogy valahogyan sikerült talpon maradnom, sőt, még a valószínűségi vonalakat is előhívtam. Olvasni viszont nem tudtam bennük, nem fogott az agyam...

Amilyen lendülettel megérkezett hozzám az újabb alkohollal töltött üveg, olyan lendülettel adtam is tovább rajta, Sebastien irányába. Ha már bort nem iszok, majd pont whiskey-vel indítok, mi? Na azt már nem. Hmm, bár most jut eszembe, lehet inkább le kellett volna nyúlni az egész üveggel, aztán kiönteni valahová, bár szerintem egy kicsit pipák lettek volna miatta a többiek. Jobb a békesség. Mindenesetre ahogy Greg és Darren produkcióját figyeltem, nem bírtam megállni nevetés nélkül, olyan vicces kis előadást lenyomtak.
A kérdésére, miszerint nem tudná-e valaki kijózanítani, lenne pár jó ötletem, de nem hiszem, hogy túlságosan díjazná, ha most akárki is nyakon öntené egy vödör hideg vízzel, vagy kicsit beleturkálnék a fejébe... Közben az is feltűnt, ahogy Sean és Greg a közelben lévő másik társaság tagjaival szemez. Ám aztán feltűnik, hogy Darren Sebastiennek kezd magyarázni, ráadásul a saját nevemet is viszont hallom belőle, így csak kíváncsian vonom fel a szemöldökömet, ahogy őket kezdem figyelni. Hogy aztán fél perccel később a tenyerembe temessem az arcomat...
-Sebastien? -fordulok óvatosan a fiú felé, majd nem törődve azzal, hogy Darren mennyit hall meg belőle, folytatom- Nem akarok közbe szólni, se az ördögöt a falra festeni, de azt hiszem, neki nagyobb szüksége lesz a segítségedre.
Közben, ahogy a szomszéd társaság felől hangosabb a zaj és érezhetően változik a hangulat, én is felkelek a helyemről. Miközben feszülten, egy helyben állva ide-oda toporgok, feszültem pásztázom a terepet, hogy a legkisebb változást is észre vegyem.
~Érdekes, mostanában egyre gyakoribban ezek a különös hangulatváltozások nálam... Lehetséges lenne, hogy a képességemmel van kapcsolatban?

- Minden a legnagyobb rendben lesz.
Sean kiveszi a szivart és kifújja a füstöt. A fehér csík olyan békésen száll felfelé, mint egy kis fehér madár, ami szárnyat bont. Az alkohol megfelelő mennyiségével elérte a zsibbadás optimális szintjét; berúgni pedig nem fog ma. A szíve feletti furcsa bizsergés is elállt. Olyan békésen dől végig a fűben, ahogy csak lehet. Mintha valami belülről melegítené a tagjait.
A füszálakon mind megcsillan az esti pára; a cseppekben fejjel lefelé megannyiszor ezerszer ragyognak fel a város kigyúló fényei. Ezerszer ezer apró csillag szerteszórva, mint egy kis galaxis az estében, ami bátran felesel az ég fényeire.
Kigyulladnak a csillagok. Sean felpillant rájuk, olyan élesen látja megannyi színüket, mint talán még soha. Az Esthajnalcsillag, a Vega, a Sirius, Ankh, Hebbeth, Abeth-Athen... Urdu Jameel...
Sean újra a többiekre néz.
Egy pillanatra kívülről figyeli a társaságot. Szép és okos lányok, szellemes és bátor fiúk. És mind, mind különleges tehetséggel, ahogyan ő is. Az ő fajtája. Ahol végre érzi, hogy része az egésznek, a nagy képnek. A jövőnek. Egy pillanatra becsukja a szemét és mintha el is aludna pár másodpercre...
Alakokat lát kirajzolódni, a vakító, tejfehér ködben...
De aztán a pillanat megszakad, ahogy valami rendezetlen kerül a harmóniába. Az új vendég botorkál közöttük, és hangosan bizonygat valamit valakinek... valami... ratna...
~Ratna! ~ áll össze Sean fejében a kép. Az álmosság újra kiszökik a szeméből, de a béke és a magabiztosság aurája megmarad. Darren az új vendég és sokat ivott. Ezt innen tudja, mert látja a vérében tobzódni az alkoholt. Csak egy kicsit kell jobban kinyissa a szemét és látja.
És segítséget kért! Határozottan ellenére van, hogy ilyen szintre forgácsolta a tudatát az alkohol. Fireheart látja, hogy hol lehet; a mámor tetőfokát követő rosszullétben, amikor az elme tiszta, a test pedig faltól falig csapódik.
A fiú felé emeli a kezét és kiterjeszti belé a hatalmát. Ha a másik nem lép el tőle, érezheti, ahogy forró, napsütéshez hasonló energia áramlik a testébe; felmentő, perzselő, tisztító erő, ami nyomán mintha elvágták volna a fájdalmat. A tobzódó szervezet elkezd csitulni; az axonok végei megtisztulnak, az idegrendszer kiegyensúlyozódik. Sean pedig tovább folytatja ezt, míg az ingerátviteli küszöb újra közel nem kerül a 90 mV-hoz - de ráhagy egy kicsit. Épp annyit, hogy a másikban valamennyi alkohol maradjon, hogy ő is érezhesse a mámor kellemes, visszafogott, békésen bódult fokát. Ha eddig semellenkezett, most visszatér az egyensúlyérzéke, a beszédközpontja, és a kognitív képességek is; csak a puhára oldott gátlások maradnak szolidan lazára engedve.
~Ratna most úgy hiheti, a képességét használtam... bámulatos, mit lehet az emberi elmével tenni, az alkoholból való felgyógyítás lépcsőivel...~
Persze, eközben különböző kis konfliktusok történnek a világban, de Gregory ezzel nem törődik. Csak mosolyog és hagyja, hogy a béke keresztülfolyjon a testén.
Észre sem veszi, ahogy senki más sem, hogy a combja mellett, a fűben körülötte lassan elpárolog az a kevés harmat.

Egy ideig sasolom a zajos csoportot aztán Sean fura viselkedése szúr szemet. Vagyis sokkal inkább amit Darrennel művel. Darren szemébe kezd visszatérni az értelem. Széttárom ismét a kezem.
-Légy üdvözölve a fényben gyermekem!
~Ez a Jézus tiszta mutáns volt... Birtokolta az én erőmet, Seanét és még Loganét is. Lehet hogy ő volt az Első?! A kereszténység a maga korában pedig egy mutáns szekta lehetett? Minden esetre érdekes ellentét, hogy ma a kereszténység nevében ölnek olyanokat akik Jézus erejét birtokolják...
A gyorsan elfogyasztott tekintélyes mennyiségű alkoholtól úgy éreztem, hogy bölcs vagyok és igazam van.
-Skacok... nevezzetek Jézusnak! Vagy simán megváltónak. A vizet borrá megváltónak!
Ezalatt 5 alkohollal átitatott szivacsos agyú sálas bumburnyák vészesen közel keveredett kicsiny csapatunkhoz. Erős verekedési szándékkal és mély sérelemmel a visszaintegetés miatt.

Kicsit meghőköllök Darren tömény alkohol szagától, mikor közel hajol, hogy megkérjen vigyázzak a lányra, de mivel már bennem is erősen dolgozik az elfogyasztott ital, ezért egy könnyed legyintéssel jelzem, hogy rám számíthat.
Aztán Ratna felé kapom a fejem, aki viszont épp az ellenkezőjét kéri tőlem, ami már kezd egy kicsit sok lenni, ezért csak mosolyogva bólintok mindkettőjüknek.
- Csak semmi pánik! Ma jó formában vagyok, mindenkire vigyázok, akinek csak szüksége van még rá. – ölelem magamhoz a képzeletbeli társaságot.
Azért annyira még nem vagyok becsípve, hogy ne lássam, Sean arcát, melyen valami földöntúli béke és boldogság terül el, miközben szemét és kezét Darren felé emeli, aki viszont fokozatosan veszít bizonytalan mozgásából és a beszéde is jobban követhetővé válik.
~ Mi a szösz! Ez valami újabb varázslat? ~
De mivel a közelünkben lévő, egyre többször felénk forduló és a társaságunkra megjegyzéseket tevő csoport már fizikailag is fenyegetően lép fel, ez a kérdés a háttérbe szorul és előtérbe kerül a védelmező férfi szerepe. Én is felállok, ami kisebb koordinációs probléma után még sikerül is, hogy felkészültebben várjam az elkerülhetetlennek látszó csetepatét.

Valami történt velem... Valami, ami eddig még sosem...
Az erővonalak felragyogtak. Vakítóan fényesek voltak, éles körvonalúak és olyan szövedéket alkottak, amitől elállt a lélegzetem. Csodálatos volt. Maga a varázslat. Éreztem... Mindent. Minden mindennel összefüggött, és én egyszerre semmiféle korlátját nem éreztem a képességemnek, semmit... Nevetséges volt az a pár óra, amit előre láttam. Pár óra? Ugyan! Egy pillanatig olyan dolgokat láttam, amik napokkal, hetekkel később fognak csak megesni! És az az erő... Éreztem, hogy az erővonalak mentén összeroppanthatnám a hatalmas szobrot, magamhoz ránthatnám Ratnát, elsöpörhetném a föld színéről azokat, akikkel Greg szemez...
Aztán kihunyt az izzás. Az erővonalak megtompultak, és már csak úgy festettek, mint mindig. Kipislogtam őket a szememből, így már csak azt láttam, amit bárki más.
Más is történt. Ugyan mosolyogni volt kedvem, és minden jelenlévőt jó barátnak láttam, már nem éreztem rosszul magam. Elmúlt a részegségem, valamiféle lusta, becsípett érzésnek adva át a helyét.
Az ismeretlenre néztem. Amíg tartott az a valami, tudtam, hogy ő csinálja... Valahogy energiát küldött nekem, amikor épp nyitott voltam a befogadására... Az ő képessége egy pillanatra katalizálta az enyémet... Ilyesmiről eddig még csak nem is hallottam. Egészen elképesztő volt.
Csak halványan érzékeltem Greg meg a másik ismeretlen srác mondatait. Ratna pillantását kerestem. Bocsánatot szerettem volna kérni tőle, de ekkor eszembe jutott, amit az előbb láttam.
Itt nemsoká verekedés lesz, és nem is egy akármilyen kis csetepaté, hanem pokoli förgeteg...
Minden izmon megfeszült, ahogy vártam, mi és mikor fog történni.

Hiába keltem fel a helyemről, az a furcsa nyugtalanság csak nem akart elmúlni. Mindenesetre, amikor Sean kezelésbe vette Darrent, azt én sem tudtam figyelmen kívül hagyni. Kíváncsian figyeltem, hogy a sulink újdonsült háziorvosa mire készül... Lehet, hogy a képességemmel én is kijózaníthattam volna egy kis időre a fiút, de mivel a szervezetében lévő alkohollal nem tudok mit kezdeni, így csupán pár perces hatása lett volna az egésznek. Viszont... úgy tűnik, hogy Sean ezt a problémát is megoldotta, ugyanis Darren tompa tekintete mint ha kitisztult volna... Ahogy pedig véget ért a produkció, újra a szomszédos kis társaság felé fordítottam a figyelmemet. Vagyis, úgy tűnik, ők is, ugyanis néhányuk épp felénk tartott.
-Bízzátok rám, majd én elintézem. -legyintettem a többieknek, majd sietve megigazítottam a vállamon lévő kendőt és a tőlem meg nem szokott magabiztossággal indultam el feléjük, miközben a képességemet is "beizzítottam" ellenük.
~Cöhh, ugyan kérlek, mindjárt lecsillapítom a kedélyeket... -gondoltam magamban, ám közben úgy éreztem magam, mint abban a bizonyos Disney rajzfilmben a lelkes kis rókamanguszta, amikor egymaga akarja lebirkózni az ellenséges oroszlánok... már csak egy olyan alak hiányzott, aki épp visszafogna, és tényleg teljes a kép.
A két társaság között kb. fél úton állhatott meg a banda, ugyanis eléjük toppanva elálltam az utat előlük.
-Csak nincs valami gond? -kérdeztem egy széles mosollyal, ám ekkorra már feltűnt, hogy valami nagyon nem okés, ugyanis a képességemnek semmi hatása, ugyanolyan lelkesen és feldúltan álltak előttem, mint...
~Mint én?! -tudatosult bennem a dolog, ahogy kissé elkerekedtek a szemeim a felismeréstől~ Lehet, ezúttal fordult a kocka, és már visszafelé is hat a dolog? Az... az érdekes lesz... Na de majd máskor elmeditálok a dolgon... -morfondíroztam magamban, s ahogy a sálas fiúk válaszát hallgattam, arra lettem figyelmes, hogy nem csak ők ropogtatják vészjóslóan az ujjaikat, hanem én magam is, pedig ezzel máskor az őrületbe tudnak kergetni...