Yellowstone Nemzeti Park

Bosszúsan fogtam a fejem és ingattam miközben kinyögtem hogy mi volt az az elvetemült, életveszélyes gyilkos élőlény amely orvul makulátlan életemre tört.
-Qrva szúnyogok.. már bocsánat...
Ahogy nyakamon maszatoltam a szúnyogot furcsa kellemetlen érzést éreztem a fejemen. Oda nyúltam és kellemetlenül tapasztaltam, hogy fáj a homlokom. Biztos a buszon vertem be (vagyis verték be...) valahová. Mély levegő aztán két köhintés ahogy a friss levegő puceválta ki a tüdőmből a benne poshadó szmogot meg mindenféle koszt. Míg odaértem a lány mellé úgy döntöttem nem fogok cipekedéssel bajlódni. A jó öreg gurulós bőrönd majd elvégzi a munka nehezét. Plán miután meghallottam, miféle útitervünk van estére. Szemem akkorára nyílt mint evés közben a szám szokott. Fejem előre biccent és egy szál tincs a képembe lógott. Szemöldököm annyira felhúzódott, hogy kis híján a hajam részévé vált.
-Miiii....?
Államnak sem kellett volna sok ahhoz, hogy gyönyörűséges cipőmön, ami mellesleg kissé összekoszolódott és közel sem betontól eltérő talajra van tervezve, koppanjon. Rezignáltan sóhajtottam és egy utolsó pillantást vetettem a buszmegállót jelző táblára. Szinte parancs szóra kiengedett az egyik csavar és a tábla része féloldalasan kezdett lógni. Majd a másik csavar is némi nyikorgás után megadta magát. A tábla része természetesen mintával lefelé a földre esett, hogy még véletlenül se lehessen tudni, hogy mi van rajta. Az azt korábban tartó oszlop is eldőlt a porba. Nyeltem egy nagyot, és éreztem ahogy az utolsó reményemet is elfújta a szél az oszlop eldőlésével. Visszafordultam a kitűzött menet iránynak ahol a következő kép az volt ,hogy Ratna már jócskán előttem jár. Sietősre vettem a tempót de a kis kerekekkel ellátott súlyos poggyászom... Illetve Ratna poggyásza merőben megnehezítette a haladást. Felborult, kiszakadt, elhasalt, elakadt, visszagurult. Amit csak el tud képzelni az ember és az is amit nem. Mire beértem a terep is egy kicsit egyenletesebb lett.
-Így belegondolva tényleg jó lesz... de egy Dzsippet igazán értünk küldhettek volna...
~Na majd panaszt teszek a recepción.
Gondolataim egyre messzebbre és messzebbre kalandoztak. Olyan jól a szemem előtt volt ahogy kókuszból szürcsölöm a medence szélén az italt a nap süt ezek a már már festői hegyek pedig körbe vesznek és tényleg, sehol egy gyerek, sehol 1 tanár. Nem kell a házival törődni, nem mintha eddig nem lett volna tiszta a lelkiismeretem ezek elmulasztása ellenére. Biztosra mertem venni, hogy lesznek még rajunk és a vadállatokon kívül mások is a szálláson. Kedvem egyre jobb lett, csak még a bőrönd nehézkes vonszolása okozott némi gondot... Szitkozódtam is rendesen miatta. Többször is megfordult a fejemben, hogy fel kéne venni hátizsáknak de akkor összeizzadnám az ingem. Büdösen meg nem lehet létezni.
-Ott vagyunk már...?

Egy darabig csak nézem, hogy mit szerencsétlenkedik Greg, de aztán úgy vagyok vele, hogy én elindulok... Különben ilyen tempóban sosem fogunk odaérni. Eltévedni csak nem fog, bááár... Ki tudja. Én mindenesetre elindultam. Azért néha vissza-visszanéztem kíváncsiságból, hogy elindult-e már, de először még csak a szúnyogokat anyázta, utána meg állt ás bámult a semmibe maga elé. Miután arra se reagált, hogy odakiáltottam neki, feladtam, aztán csak battyogtam előre szép lassan a fűben.
-Micsoda? Milyen dzsipre gondolsz, Gredzsi? Gyalog megyünk. Meg ugyan, mégis ki küldött volna? Ez természetvédelmi terület, nem lehet csak úgy összetúrni az értékes sziklagyepeket. Tudod, hogy milyen érzékenyek... na jó, lehet, hogy nem tudod, akkor most már tudsz róla. -vontam fel a szemöldököm a kérdésére, de aztán csak legyintve bandukoltam is tovább.
Nem sokkal később, amikor hátrapillantottam, hogy nem hagytam-e el a túratársamat, elégedetten nyugtáztam, hogy egész vidámnak tűnik.
~Ó, tudtam én, hogy tetszeni fog neki. Nincs olyan ember, aki ne érezné jól magát egy ilyen szép helyen.
-Nem, még nem vagyunk ott. Még... -túrtam elő a zsebemből a térképet, majd megálltam egy pillanatra, amíg gyorsan megsaccoltam a hátralevő utat- Még olyan 1-2 óra, ha ilyen sebességgel haladunk. Ha ennél is lassabban vánszorogsz, akkor talán sötétedésre odaérünk -jegyeztem meg szigorú tekintettel, hátha sikerül ráijesztenem egy kicsit, de aztán mintegy varázsütésre, elmosolyodtam- Nézd csak, ide jövünk. -böktem rá egy kicsi, világos zöld foltra a térképen, a naaagy kék kanyargó vonal mellett.

Amint taglalni kezdte, miszerint ez egy védett övezet és nem lehet Dzsippel itt mászkálni csak megforgattam a szemeimet és vágtam hozzá az pofákat mintha kétszázadjára mondaná el valaki.
-Jah a növények, persze, azokat védeni kell a kényelem meg luxus...
Húztam el kelletlenül a számat. Sok büdös gaz miatt kell gyalogolnom... Meredten bámultam magam elé cipőmet vizsgálva. Aztán Ratna lábára tévedt a tekintetem. Így jobban megnézve ő sem magassarkúban jött. Sőt nem is szandálban. Az elém táruló bokát felváltotta egy formás fenék, aztán a kép suhant is tovább a hátára vállára, feje búbja aztán mire észbe kaptam már neki is koccantam.
-Naah... hát így nem is fogunk oda érni ha megállsz.
Cukkoltam egy kicsit miközben lenéztem rá. Válla fölött ránéztem a lapra. A cél állomást meglátva fejem zuhanásnak indult és a vállán talált alátámasztást.
-Te most csak szívatsz, valld be... kérlek...
Ha kimászik alóla fejem még halad néhány centit lejjebb aztán újabb megfáradt sóhaj. Lábamon a cipő megfakult és a fényessége is eltűnt. Egy sokkalta kényelmesebb sportosabb külsőt vett fel alig néhány másodperc alatt.
-Jól van akkor menjünk...
Ahogy nehezedett az út annál jobban kezdtem úgy érezni, hogy nem szállodába megyünk. De mélyen belül bizakodtam. A terep nehézségével fordítottan arányosan az elegancia háttérbe szorult. Az öltönyt és inget felváltotta egy fekete atléta az élére vasalt, frissen mosott nadrágot pedig egy lazább farmer. Végül a gurulós bőrönd viszontagságait is meguntam és visszaváltottam a terephez jobban illő hátizsákra. Nem mellesleg ez a hatalmas csomag is azt erősítette bennem, hogy szállodába megyünk. Ennyi cuccot nem tudok elképzelni hova lehetne pakolni a semmi közepén. Meg mi lehetne benne?
~Sátor? Na persze majd a földön fogok aludni...
Könnyedén kideríthettem volna, hogy mi is van beletuszkolva de az illetlenség lenne, így marad a boldog tudatlanság és a sztereotípiákra épített elmélet szövögetés.
-Ott vagyunk már?... Kezdek éhes lenni... Vacsorára oda kéne érni. Nem akarom lekésni...
Kérdeztem meg ismét alig 10 perc elteltével.

Ahogy Greg nekem gyalogolt, kis híján fellökött hátizsákostól-böröndöstől-térképestől, pláne, hogy nem is számítottam rá.
-Hé, nézz már az orrod elé... -korholtam.
-Hogy mi? Jajj neeem, ez halál komoly. Miért szivatnálak, ha már elkísértél a kirándulásra? -néztem rá értetlenül, ahogy a feje a vállamon landolt.
Sőt, némi bátorításképp, még mosolyogva meg is paskoltam a buksiját. Ügyes fiú, egy robbanó bombaeső meg sem kottyan neki térdig hóban, mínusz 10 fokban, csak túléli ezt a kellemes kis kirándulást is, pláne, hogy nyár van, és senki sem dobál minket robbanó karácsonyfadíszekkel...
Így hát amikor mondta, hogy menjünk, vidáman haladtam tovább. Persze azért még néha-néha, nem túl nagy időközönként hátranéztem, nehogy elhagyjam itt út közben csórikámat. Esetleg elrabolják az ufók, vagy Maci Laci és Bubu úgy, hogy nem veszem észre. Azt viszont megdöbbenve tapasztaltam, hogy két hátrapillantás között Greg teljesen új szerelésre váltott. Csak lenyűgözve figyeltem, mikre nem képes a képességével... Hmm... ezt én is szívesen kölcsön venném tőle, csak csettintek egyet, aztán öltözködés megoldva.
-Nem, még mindig nem vagyunk ott. Attól, ha gyakrabban kérdezgeted, még nem érünk oda előbb. És nyugi, azt nem fogod lekésni, a vacsi megvár minket. -feleltem mosolyogva.
Azt sejtettem, hogy még egy párszor hallani fogom az előbbi kérdést, ám arra én sem számítottam, hogy a hátralevő másfél órában még 87-szer megkérdezi. Eleinte még vettem is a fáradtságot, hogy válaszoljak neki "Nem, még mindig nem... Majd szólok...", de aztán a 20. körül meguntam, és ahelyett, hogy válaszoltam volna, csak magamban számoltam, hogy mennyinél tart a srác. Aztán a 87. kérdés után:
-Igen! Megérkeztünk. -álltam meg hirtelen a tisztás közepén, ahol épp keresztül haladtunk, majd letettem a fűbe a csomagokat, amiket én hoztam.
Hogy pontosabb legyek, a két sátornak a csomagját. Ittam egy kis vizet a kulacsomból, majd azon nyomban el is kezdtem szétszedni a csomagokat, hogy felállítsuk a sátrakat.
-Itt fogjuk tölteni a maradék pár napot, és majd innen indulunk minden nap kisebb-nagyobb túrákra. -magyaráztam Gregnek, ahogy a tisztást körülölelő erdő felé intettem.
A közelben még hallani lehetett a patak csobogását is...

-Hát mert Darr... szóval, csak úgy...
Erőltettem egy széles vigyort arcomra ezzel leplezve hogy majdnem olyat kotyogtam ki amit nem kellett volna.
~Ha ezt megtudja megöl... Itt, a semmi közepén, G3 és térerő nélkül...
A zöld rengetegben haladva próbáltam jó képet vágni a dologhoz. Pláne amikor hátra sandított és nem a szúnyogokkal viaskodtam meg egyéb repülő apróságokkal. Közben ismét gondolkodóba estem, miért is kellet ez nekem.
~MIÉRT?!
Sehol egy bolt, sehol egy gyorsétterem, még beton sincs! Egyetlen vigaszom, hogy van mit... akarom mondani kit nézni. Egyetlen gond a Tesókódex ami szerint nem nyúljuk le a Tesó csaját. Megcsóváltam a fejem és a nagy unalom és türelmetlenség következtében egyre sűrűben szökött ki számon az a bizonyos mondat:
-Ott vagyunk már?
Végül a százhoz közeledve Ratna megtorpant és végre kimondta amit hallani akartam. Reménnyel teli tekintettem végig futott a tisztáson és sajnos csak a távolban lévő hegyen akadt meg. A vigyor eltűnt arcomról. A táska a földön koppant.
-Szerintem valamit elnéztél.
~Ezért nem szabad engedni, hogy a nők navigáljanak. Eltévednek...
Ahogy láttam ,hogy nekiáll pakolászni, tábort verni megrökönyödtem.
~Nem léééétezik...
Ahogy felfogtam, miért is nem jöttek elénk már a reptérre, arcomról leszaladt az összes érzelem. Pókerarccal sétáltam Ratnahoz és két kezemmel feje felé nyúltam. Jobbal az állát ballal pedig a feje búbját fogtam meg. Mellé görnyedtem és fejét magam felé fordítottam. Tágra nyílt szemekkel néztem az övéibe. Kissé talán ijesztő lehet. Majd oldalra fordítottam a fejét és én is abba az irányba néztem. A nagy büdös semmibe! Ahol egy 5 csillagos szállodának kéne állnia.
-Látod ezt?!
Kérdeztem miközben fülem az övére tapadt és arcunk egymáséhoz simult. Kiguvadt szemeimet felé fordítottam. Ábrázatom leginkább egy egy pszihopatáéhoz hasonlíthatott.
-Ugye ez csak egy vicc?
Furcsa mód jól láttam arcát még így oldalról is. Tekintetét kerestem. ha fejét próbálná fordítani finoman ellent tartok. De csak jelzésértékűen. ha több erőt ad bele mint egy sima fejfordításhoz, vagyis erőlködik akkor elengedem.
-Ugye...?

Hmm, hogy is mondják abban a híres reklámban? "Az élmény megfizethetetlen, minden másra ott a MasterCard."
Nos, Greg arcát látni, amikor rádöbben, hogy nincs 20 csillagos hotel, hanem a szabad ég alatt, sátorban alszunk, legalább ilyen élmény volt. Kár, hogy nem örökíthettem meg az utókor számára, pedig biztos mások is értékelték volna. Magamban azért jót kuncogtam, egészen addig, amíg Greg hozzá nem ért az államhoz, majd a fejemhez is.
-Hmmmm? -pislogtam csodálkozva abba az irányba, amerre a fejemet fordította.
Oké, nézek, nézek, látok is sok mindent, de vajon azt amire ő gondolt? A gyönyörű, smaragdzöld fenyvesek, üde gyepek, a kristálytiszta, hűs vizű patak csobogása, a távolban a kopár hegycsúcsok, ahogy a foszladozó felhők félig áttetsző pamacsai mögött rejtőznek... A távolban valami madár vijjogása töri meg a csendet, a rét fölött apró, kék és narancssárga lelkék repkednek.
-Igen, látom! -válaszoltam elkerekedett tekintettel, ám a következő kérdéseire nem tudtam mit reagálni.
-Vicc? Micsoda? -halkítottam le a hangomat, majd óvatosan megráztam a fejem- Nem, komolyan! Nem vagy semmi Gredzsi, ilyen távolságból kiszúrni azokat az őzeket... Pedig olyan magas a fű, ha nem mondod, tuti, hogy nem vettem volna észre őket.
Végre kiszabdítottam a fejem a kezeiből, aztán lábujjhegyre állva, a nyakamat nyújtogatva figyeltem, ahogy az a 3-4 őz óvatosan lesétál a patakhoz, iszik némi vizet, majd alig 1-2 perccel később valami apró neszre összerezzenve, ijedten futásnak erednek és eltűnnek az erdő sötétjében.
-Na jó, akkor vissza a sátorhoz, mert hát valahol aludni is kell... -láttam neki, hogy szétkapjam a csomagokat, majd sorba pakoljam egymás mellé a különböző alkatrészeket- Valahol itt kéne lennie a használati útmutatónak, remélem, hogy nem szedték ki belőle a gyerekek még a suliban, mert az vicces lesz. Gredzsi, te nem tudod véletlenül, hogy hogy ell ezeket összeszerelni? Régebb óta vagy a Xavierben mint én, meg fiú is vagy, hátha...

-Tényleg? Mert é.... hogy míííí?
Szalad előre a tekintetem, ahol valóban néhány négylábú iszik. Elengedem a fejét és tenyereim kifeszülnek és csak az után szorulnak ökölbe, hogy Ratna kihúzta közülük a fejét. Máskülönben lehet akaratlanul, de összeroppantottam volna. Érzem ahogy egyre dühösebb leszek, légzésem fokozatosan erősödik, majd hogy nem átcsap fújtatásba. Végül egy nagyot szippantok a levegőből és bent tartom. Felegyenesedek miközben kezeim erőtlenül hullanak testem mellé. Komor, hitetlenkedő tekintettel nézek le a pipiskedő Ratnara. Jobb szemem tikkelni kezdett. Aztán ahogy ment el az Őzike nézőből én fordultam utána és a rágás abbamaradt. Vérnyomásom jócskán visszaesett ahogy tudatosultak bennem a dolgok és rájöttem, nincs menekvés. A lány felé fordultam. Összeszedtem a gondolataimat miközben a sátorral bajlódott.
-Szóóóval tisztázzunk valamit...
Kezdtem bele mondandómba. Tenyeremet egymás felé fordítottam, középső ujja ma föld felé nézett. Csupán ujjaim értek össze mint egy jó diplomatának.
-Elrángattál ide az isten háta mögé. Ahol nincs térerő, áram, élelmiszer szolgálat, sőt, még egy valamire való vacak 4 csillagos szálloda se. Mindezek mellett elvárod tőlem, hogy a földön aludjak, a Földön...
Mutattam rá kétszer is a fennemlített helyszínre mind szóban mind az ujjammal... Fejemet kissé oldalra billentetem és előre toltam. Tekintetemben ott égett a remény tüze, hogy ez az egész csak egy vicc, átverés, vagy valami.

-Hogy ez, mint az isten háta mögött? Ugyan, ne viccelj már. Azt inkább valami kietlen, kopár, élettelen sivatagnak bírnám elképzelni, ahol 2 nap után csak a keselyűk köröznek fölötted. Nézz körbe, itt pezseg az élet! Meg amúgy is, "kis" hazád első nemzeti parkjában vagyunk, felbecsülhetetlen az értéke! Még szép, hogy nem ide fognak neked szállodákat emelni. Nem is lehet... Amúgy meg mi bajod a földön alvással? Nem a csupasz földön kell aludnod, van hálózsák is. -jegyeztem meg Greg kirohanására- Amúgy meg minek neked térerő? Mint ha valami elfoglalt üzletember lennél, akinek 10 percenként csörög a telefonja. Inkább örülj, hogy kicsit nyugtod lehet, aztán nem akarnak ugráltatni, meg semmit se kell intézkedned. Áram... istenek és istennők, ti amerikaiak... Képzeld, az áram nem alapfeltétele az életnek, vagy esetleg félsz, hogy lemerülsz? -cukkoltam, de aztán csak folytattam tovább a sátor szétcsomagolását.
Végül megtaláltam a használati útmutatót hozzá, és mivel Greg még mindig nem válaszolt, ért-e ezeknek a felállításához, ezért kiterítettem a lapokat egymás mellé és miután nagy nehezen beazonosítottam a különböző alkotórészeket, nekiálltam összeszerelni a vázat.
-Gredzsi, most komolyan... Lazíts már egy kicsit... És ne mondd, hogy amikor fiatalabb voltál, az iskolában az osztállyal sosem mentetek kirándulni. Vagy a szüleiddel otthon... Vagy hogy nem másztál bele gyerekként egy pocsolyába se, vagy nem saraztál eső után, meg hasonlók... Ezek a legjobb dolgok egy gyerek életében.

Ilyenkor látszik igazán, hogy mennyire eltér a világról alkotott képünk.
-Az már maga a pokol. Az isten háta mögött ott van, ahol nincs hálózat elérés.
Javítom ki Ratnat az általam helyesnek vélt világképpel. Amit folytattam rögvest az után, hogy befejezte a cukkolásomat.
-Ooh kicsi lány. Sajnos ki kell ábrándítsalak. Ugyanis mindennek meg van az ára. Legfeljebb nagyon magas. Egy kis kenőpénz ide, egy kicsi oda és már épülhet is a szálloda sztrádával vagy vonattal bekötve.
Szembesítettem mosolyogva a rideg valósággal. Valahol mélyen irigykedtem a pozitív, sajátos kis látáspontjára. Valljuk be, túlságosan anyagiasan tekintek erre a romlott világra. Telefonomra terelődött a tekintetem amin keservesen pislákolt a no signal felirat. Hosszasan merengtem a készüléket bámulva. Aztán összegyűrtem mint egy darab papírt és bedobtam az egyik bokorba. Majd a Közterület Fenntartók feltakarítják. Úgy is a héten jön meg az új telefonom.
-Igazad lehet. Ki kéne használni az időt...
Ahogy ezt kimondtam szépen leültem egy kényelmes bőrfotelra. Lábamat feltettem a lábtartójára,, támláját hátrahajtottam, kezeim pedig puha karfáin pihentek. Ahogy kényelembe helyeztem magam elégedetten sóhajtottam. Majd megint nagyot szippantottam a szagos levegőből. Behunyt szemmel, hátraszeget fejjel élveztem pillanatot.
-A szobrászat már akkor is jobban lekötött. Na meg a videojátékok, TV. Volt ezer jobb dolgom mint, hogy összemocskoljam magam a pocsolyában aztán hallgassam az iszákos dadus nyavalygását.
Mondandóm végén jól érezhető volt egy csipetnyi fintor.
-Most vagyok először kempingezni, de eddig egész tűrhető.
~Hálózsák a francokat.
Többször is Ratnara néztem mit ügyködik. Aztán hébe-hóba kisegítettem egy egy tőmondattal. Az alkotóelemeket elnézve nem tűnt bonyolultnak. Teljesen ésszerűnek tűnt az egész.
-Az nem oda... oda se... ott jó lesz... A-a...a-a... ahham.

Na igen, valóban teljesen más világ az a 2, ahol felnőttünk. Mármint nem konkrétan a két különböző kontinensre gondoltam, elvégre az életem felét már itt éltem le New Yorkban, de az életmód, azok a körülmények, amiben Greg felnőtt... számomra teljesen idegen, és sokszor felfoghatatlan volt, legalábbis amit eddig megtudtam belőle.
-Ugyan Gredzsi, nem úgy van az. Egy ilyen jelentős természetvédelmi területtel szemben nem sokat ér a pénz. Amúgy is, amit egyszer annak nyilvánítottak, azt gyakorlatilag lehetetlen megsemmisíteni. Építési engedélyt pedig maximum a kiszolgáló épületekre adnak, amik a nemzeti park életében feltétlen szükségesek, mint például oktatóközpont, mert hát ugyebár a tanulásért mindent. -világosítottam fel naiv barátomat, miszerint azért még sem olyan nagy úr a pénz, hiába élünk ebben a világban.
-Videojátékok? Szobrászat? Dadus?!?!?! Most komolyan, Greg, már nem azért, de... ha jól tudom, nincs testvéred. Bocsi, ha egy kissé indiszkrét lesz a kérdés, ha nem akarsz, akkor nem kell válaszolnod, de... édesanyád mégis mit csinált nálatok? Nem ő nevelt téged? Vagy akkor minek volt szükség a dadusra? Pláne ha iszákos is volt, nő létére, mert gondolom nő volt, az meg elég ronda szokás ha egy nő iszik. Hogy tűrhette meg apád, hogy egy ilyen nő éljen a házatokban? Vagy nevelje a fiát? -ment tovább a faggatózás a sátorállítás közben.
Lassacskán már kezdtem átlátni a dolgokat, s bár díjaztam volna, ha Greg is felemeli a bőrfoteléből azt a kényelmes fenekét, és jön segíteni, azért a semmitől az is több volt, hogy legalább szóban korrigált néha. Még pár csavart vagy mit meghúztam, aztán már állt is a sátor váza. Következő lépésként magát a vászont terítettem ki, majd miután megkerestem a sarkait, elkezdtem azt is ráapplikálni a fémvázra.

Apró mosoly ült ki arcomra majd sóhajtottam egyet.
~Hjajj Te...
Egy flegma vállrándítással annyiban hagytam a pénz és az eszmei érték hatalmi harcáról kialakult szóváltásunkat. Nem volt sok értelme. Talán mi ketten képviseljük ennek a témának a két legtávolabbi szegletét.
Először nem tudtam hova tenni Ratna heves kirohanását. Most miért van ezért úgy oda? Kezdve ott, hogy nem ő élte át ezeket a dolgokat. Engem meg nem igazán tudott érdekelni. Legalább hamar önállósultam. Végtére is jó ember lettem. A magam értékrendje szerint mindenképpen.
-Hát, én se tudok róla, hogy lenne... majd utána nézek.
Kezdek bele a válaszadásba. Fel állok a székről, nyújtózkodok egyet. Közelebb sétálok Ratnahoz és a kezébe adom az egyik csövet.
-Azt hiszem ezt keresed. Hát az első 10 évben csak lébecolt, pihent, horda fel a szeretőket... Néha apámmal is összebújtak már amikor itthon volt meg éppen egymáshoz volt kedvük...
Ecsetelem teljesen nyugodtan. Aztán a lányra nézek, mennyire sápadt el a hallottakon. Így átgondolva Indiában ez a család az első meg ilyen dolgokkal ez csúnyán szemben állhat.
-De szeretik egymást, csak nem volt egymásra idejük a kompromisszum meg mindenkinek jól jött. Anyám pedig nem az a gyereknevelő fajta... Mondjuk a dadus se volt szóval az előbb felsoroltakkal elfoglaltam magam... Azt meg azért tűrtük meg... mert... nem tudom. Csak úgy volt, illet az összképhez. A házba pedig nem igazán tette be a lábát, volt neki egy kis házikó a birtok végében. Elvolt az ott... Néha bevásárolt...
Rögvest ahogy észbe kaptam, hogy mennyit locsogtam abbahagytam. Kérdőn néztem rá, hogy mit szól, de valami azt súgja, hogy ki van akadva.

Greg megjegyzésére csak elmosolyodtam. Végülis... Azért poén lenne, ha kiderülne, hogy mégis van egy tesója... vagy akár több is. Képzelem, hogy viselné, ha vagy egy kisöcsit/hugit kéne pesztrálnia. Bár, az is vicces lenne, ha egy idősebb nővér vagy báty kerülne elő, aki feszt ugráltatná. Gondolom egyiket se viselné túl jól.
Már javában a ponyvával birkóztam, amikor Greg nekiállt a mesélésnek. Először magam is meglepődtem, hisz arra számítottam, hogy valami kitérő válasszal letudja az egészet, aztán pár perccel később már rájöttem, hogy lehet jobban jártam volna, ha nem ütöm bele az orrom mindenbe. Ahogy az anyja szeretőit emlegei, először csak felvont szemöldökkel, szörnyűlködve hallgattam, aztán ahogy folytatta, egyre inkább elsápadtam. Szentséges ég... Belegondolva, hogy Indiában azért kicsit komolyabban veszik ezt az egészet, anyámnak elég lett volna csak egy másik férfival találkozni, már az is mekkora botrányt kavart volna, nem hogy szeretőt tartani. Az már kb. felér egy halálos bűnnel.
-Greg, még egy utolsó kérdés... Ha a dadus nem tette be a lábát a házba, akkor hogy foglalkozott veled? Vagy ilyen sokat voltál a kertben? -kérdeztem, miközben még mindig rendületlenül szugeráltam a ponyvát, hogy csusszanjon már a helyére, és még véletlenül se kelljen Greg tekintetével összetalálkoznia.
Miután nagy nehezen sikerült a helyére igazítani, már csak a rögzítések voltak hátra, de az az eddigiekhez képest már gyerekjáték volt, így nem sokkal később már készen is állt a sátor.
-Azt hiszem, hogy ezzel meg is lennék. -rázogattam meg egy kicsit a sátrat, hogy leteszteljem, elég strapabíró lett-e, majd miután elégedett voltam az eredménnyel, Greg kezébe nyomtam a kalapácsot.
-Tessék, szükséged lesz rá. Nézd csak, az a sötétzöld csomag a te sátrad. -intettem a fejemmel a néhány méterrel arrébb fekvő csomagra- Ha kész vagy, utána szerintem tartsunk egy uzsonnaszünetet, aztán sötétedés előtt még körülnézhetünk a környéken. Holnap reggel úgy is hajnalban kelünk és megyünk túrázni. -jegyeztem meg vidáman.

Halvány jeleit láttam Ratnan a kiborulásnak. Csak reméltem, hogy nem akarja rám is kivetíteni azokat a az érzéseket maik most benne cikáznak. Szerencsére ő Ratna aki még akkor is tud kérdezni amikor más már nem, vagy nem akar.
-Hallgatlak.... Hát, leginkább sehogy... Megtanultam járni aztán azóta mondhatni önellátó vagyok. Igazából sosem szorultam rá. De ezt inkább hagyjuk.
Már mentem is volna be a sátramba amikor közölte, hogy az enyém amott van.
-Elráncigálsz ide, a földön kell aludnom és még a sátrat is nekem kell összerakni?! Megesznek a bogarak, koszosak leszünk, vadászni is nekünk kel vagy mi? Ebben mi az élvezet?!
Ráztam fejem mellett a kezemet idegességemben aztán ahogy hallom a holnapi tervet hirtelen abbahagyom. Mint akit átkapcsoltak abbahagytam, és leengedtem azt. Már nyúltam volna a nyakkendőmhöz hogy meg igazítsam. Csak akkor vettem észre, hogy nincs rajtam amikor a felsőmet találtam helyette. Kezeim ökölbe szorultak, hiányzott ez a megszokott pótcselekvés. Rezignáltan sóhajtottam lehajtott fejjel. Szóra nyitottam a számat de elakadt a szavam. Legyintettem egyet lemondóan és a sátorhoz sétáltam. Zsebre dugott kézzel álltam előtte és nézegettem, fejemet néha ide oda billentve. Néha tanácstalanul néztem hol Ratnara hol a kezemben lévő kalapácsra majd megint a sátorra.
~Ez koszos...

-Aha. Értem. -jegyeztem meg röviden-tömören összefoglalva a véleményemet, majd a csomagjaimhoz mentem és felkaptam őket.
-Gredzsi, emlékeztetlek, hogy a suli tanárai rendelték el, hogy te gyere velem, mint kíséret, én egyedül is eljöttem volna... Nem a földön fogsz aludni, hacsak nem hagytad otthon a hálózsákodat. A bogarak nem fognak megenni, hacsak nem egy hangyaboly tetejére állítod a sátrat. Koszosnak garantálom, hogy koszos leszel, de abba megint nem fogsz belehalni, ha már kisgyerek korodban kimaradt, legalább most bepótolod. Vadászni... már ismersz egy jópár hónapja, így tudhatnád, hogy vegetariánus vagyok, szóval én biztosan nem fogok. Meg te sem, mert 1, nem hagyom, 2, nemzeti parkban tilos a vadászat. Még valami kérdés? -kérdeztem, ahogy elindultam a csomagokkal a sátram felé.
Szépen, tolatva eltűntem a sátorban, a csomagokkal együtt, mint ahogy egy óriáskígyó szájában tűnik el a vacsorája. Majd zutty, cipzár fel, én pedig nekiláttam pakolászni, berendezni a sátrat. Greg minden bizonnyal elbíbelődik egy darabig a szállásával, így legalább addig én sem unatkozok. Kiterítettem a hálózsákot, a ruhákat egy kupacba pakoltam a sátor szélébe, egy másikba kerültek a különböző túrafelszerelések, füzetek, tollak, nagyító, fényképezőgép... egy újabb sarkot meg konyhának neveztem ki, ott táskástól elhelyeztem a tányért, evőeszközöket, gyufát, meg az egyéb apróságokat. Mondjuk gyanús volt, hogy közben nem nagyon hallottam semmi zajt odakintről, de hát csak boldogul a túratársam... Amúgy is, ő a fiú, egy kis barkácsolás csak nem fog ki rajta...
-Na, hogy haladsz? Kell segíteni valamit? -bújtam ki a kuckómból bő negyed órával később...

-Persze a tanárok... önszántukból... engem... hogy vigyázzak rád... aham-aham... képzelem...
Hitetlenkedtem lassú, nagy bólogatások közepette. Visszafordultam a sátor felé és karba tett kézzel meredten bámultam. Lábbal kicsit meglökdöstem. Teljesen élettelen volt. Nehéznek sem mondanám. Végül eluntam és kinyitottam, kiöntöttem a tartalmát a földre. Megcsóváltam a fejem és összefogtam minden egyes darabkáját és bele szuszakoltam a tokjába. Az más kérdés, hogy nem úgy ahogy kéne inkább úgy festett mintha színes vattával tömtem volna ki a zsákot. De a folyadékok könnyebben felveszik a tárolójuk alakját mintha én elkezdeném itt szakszerűen összehajtogatni. Leguggoltam, belenyúltam a földbe. Egész kézfejem elmerült. Aztán Ahogy lassan felegyenesedtem nyújtott kézzel egy nagy fekete massza emelkedett ki a földből. Szépen lassan felvette a kívánt formát miközben kifakult. Alig néhány másodperc alatt egy szép Faházikó székkel és napozó ággyal, a nyílászárók szúnyoghálóval lefedve, hevert előttem. Elégedetten bólintottam és beléptem a belsejébe ahol gyorsan lehuppantam a kanapéra. Nagyot sóhajtva és elégedetten nyújtóztam el rajta. Közben rájöttem, hogy a bőr sokkalta inkább kényelmesebb és hozzám illőbb, így inkább leváltottam arra. Ratna kérdését hallva csak kiszóltam a nyitott ablakon.
-Jobban mint vártam. Kezdem megkedvelni ezt a helyet.
Karomat összefontam a fejem mögött és szusszantam egyet. Az kis asztalon heverő Whyskis üvegre néztem.
~Meg kéne inni mielőtt ideér... De olyan jól elfeküdtem...

Ahogy kibújtam a sátramból és megláttam, milyen takaros kis vityillót rittyentett magának Greg, hirtelen szóhoz sem jutottam a döbbenettől, egy pár percig csak álltam földbe gyökerezett lábbal és figyeltem. Aztán eljutottak a tudatomig a fiú szavai, én pedig visszazökkentem a valóságba.
-Gredzsi, látom, már kipihented magad, mit szólnál hozzá, ha... -kezdtem bele, de ahogy megláttam az asztalon a whisky-s üveget, abbamaradt a mondat.
Az üvegre pillantottam, majd a fiúra, majd újra az üvegre, mely egyelőre még bontatlanul állt az asztalon. Ugye nem gondolta komolyan, hogy sík részegre issza magát? Itt, a sziklás-hegységben? Ahol senki sincs rajtunk kívül? Na nem, azt már nem...
-Én most szétnézek egy kicsit a környéken, ha gondolod, te is jöhetsz, bár sejtem, mit fogsz válaszolni... Úgyhogy inkább jó éjt, tartalékold az erődet holnapra, mert lenyomunk egy nagy túrát a hegyekben. Reggel találkozunk! -mosolyogtam rá, majd fogtam a whisky-s üveget és balra eeel.
Oké, tudom, hogy ha akar, úgy is tud magának újabb üveggel készíteni, de én legalább megpróbáltam... segíteni neki, hogy felnőtt korára ne legyen alkoholista és ne tegye tönkre magát...

Másnap reggel... (Ami Ratnánál = 6:00)
-Ébresztő, hasadra süt a naaap! -kopogtam vidáman a faházikó ajtaján.
Amennyiben kapok választ, akkor annak megfelelően kint maradok vagy bemegyek, ha viszont semmi, akkor biztos alszik még a lusta fajtája, szóval muszáj felkelteni...

Éppen egy szép szál szivart vettem a számba amikor Ratna belépett. Felnéztem rá a fotelben heverészve kezemben egy öngyújtó aminek a végén lobogott a láng. Kivettem a szivart, a gyújtóra rácsaptam a fedőt.
-Még dolgozom rajta...
Válaszoltam, aztán feltűnően kezdte nézni a Whiskyt és engem. Még mielőtt meghívhattam volna egy körre, vagy kettőre már ki is jelentette, hogy ő elmegy sétálni. Úgy tettem mintha hosszasan mérlegelném a kérdés, bár már az előtt megvolt a válasz, hogy valójában feltette volna. Lassan felülök a heverőn.
-Hát, az ordasok járnak rosszabbul ha összefutsz velük, szóóval... én maradok...
Ahogy felkapta az üveget valami azt súgta, hogy nem az alkohol utáni vágy vezérli.
-Azért hagyjál belőle nekem is...
Visszahelyezkedtem a kanapéra és már gyújtottam is volna meg a szivart, de elment tőle a kedvem, meg itt a kis házikóban ez még büdös is lenne. Így hát maradt az ivászat... töménytelen ivászat... Révén, hogy egyedül voltam a vége annyi lett, hogy elaludtam. Még csak meg se ágyaztam magamnak...
Még az nap este(Reggel 6:00)... jött az önkéntes ébresztő órám.
-szabvad...
Nyöszörögtem jól hallhatóan. Jobb kezemben, ami mellesleg a szememet takarta, még ott volt az üres Whyskis üveg. Bal kezem magam mellett kiterülve. Ahogy elvettem a kezem a szemem felől akkor láttam meg az ajtót és a rajta beszűrődő fényt ami erős hunyorgásra késztetett. Majd ahogy a fény útját elállta Ratna kicsit tisztább volt a kép. Ekkor volt lelki erőm körülnézni. Valahogy lekeveredtem a kanapéról, ebben a dög melegben pedig a ruháimnak is lába kélt. Mind egy szálig... Ahogy megláttam az alsómat a szoba másik felében valami szöget ütött a fejemben. Ratnara kúszott tisztuló tekintetem(már ha nem szaladt világgá).
~Ajjaj... ebből sikítás lesz...

Azt már tudtam Gregről, hogy nem zavartatja magát különösebben, ha alulöltözötten kell mutatkoznia mások előtt. Engem viszont eléggé zavart a dolog, így már csak ezért se nyitottam be kopogás nélkül. Az se zavar különösebben, hogy miben, vagy miben nem alszik... De abban azért erősen reménykedtem, hogy az eszetlen marhája nem ádámkosztümben akar beinvitálni a lakosztályába... Úgy tűnik, tévedtem.
Nem, nem sikítottam, azt még sikerült elfojtani, bár nem sok hiányzott hozzá. Amint kinyílt az ajtó, elég volt pár másodpercnek eltelnie, s én már céklavörös fejjel támasztottam kívülről az ajtót, a számra tapasztott kézzel, mint akit leforráztak. Bár én csak szimplán kimelegedtem, Greg valóban átélhette azt az érzést, milyen az, ha valakit leforráznak... Ugyanis lányos zavaromban, tőlem függetlenül beindult drága kis képességem, aminek ezúttal Greg itta meg a levét. Vagy bármelyik nyuszi, medve, pocok, vakond, fakopáncs, Greg titkos kukkolója, vagy bármi egyéb helyváltoztatásra képes élőlény, aki a közelben volt.
~Remélem kifelé nyílik az ajtó... Innen aztán nem jössz ki addig, amíg normálisan fel nem öltözöl... -támasztottam az ajtót kitartóan, bár tudtam, hogy ez úgy sem jelent különösebb akadályt a bent lévőnek.
Mindenesetre azért remélem, hogy magára kap valami ruhát. Vagy ha nem, akkor ő lesz az aki rosszabbul jár, azt garantálom...

Ahogy az ajtó becsapódott rá néhány másodperccel úgy éreztem, hogy nem is Ratna volt aki nyitotta az ajtót, hanem maga a napisten. Hirtelen legalább 40 fokosnak éreztem a kicsiny helységet és ez is azon kevés dolgok közé tartozik amitől rögvest kijózanul vagy magához tér az ember. Gyorsan felpattantam a földről. Mire ezt véghez vittem már jócskán kimelegedtem. Homlokból erősen gyöngyöztem. Mély levegőket vettem.
~Tudtommal nem szauna ház... Ki kell mennem levegőért...
Az ajtóhoz vánszorogtam kókadozó végtagokkal, fejem is a föld felé nyúlt a tikkasztó hőségben, nyelvem is éppen, hogy nem lógott ki. Megragadtam a kilincset és berántottam az ajtót, hogy a befelé áramló levegő lehűtsön. Azonban a várt hatás elmaradt.
-Hoppsz!
A levegőnél egy több százszor sűrűbb valami esett be az ajtón egyenesen a karjaimba. Hóna alatt átnyúlva kaptam el, feje a mellkasomon koppant. Lenéztem rá.
-Jó reggelt...

És csak teltek a hosszú-hosszú perceknek tűnő másodpercek... Már úgy voltam vele, hogy ha ennyi ideig nem szólt semmit Greg, meg nem jött ki, akkor inkább visszamegyek a sátramba és elkezdek készülődni, ám mielőtt még elléphettem volna az ajtótól, az hirtelen eltűnt mögülem én meg hátraestem valaminek... Aztán felpillantva láttam, hogy az a valami inkább valaki. Ha már deréktől felfelé nem kapott fel semmit, csak reménykedni mertem, hogy akkor legalább már lefelé magára kapott pár réteg ruhát. Óvatosan hátra nyúltam, Greg oldalához, de aztán rájöttem, hogy kár volt. Ahogy a ruhaanyag helyett csak a sima bőrét éreztem, egyből visszakaptam a kezem, minimum olyan sebességgel, mint ha megégettem volna, és ha lehetséges, akkor még jobban elvörösödtem.
-G...Gr.... GREDZSIII!!! -futottam neki egy párszor, mire a dadogásból sikerült összerakni a nevét.
Bár nem hiszem, hogy elég szigorúnak és felháborodottnak tűnt, tekintve, hogy nem csak dadogtam lányos zavaromban, de még a hangom is remegett egy kissé.
Közben biztosra vettem, hogy ez a kínos zavarodottság már olyan szintű, hogy rá is pillanatokon belül hatással lesz rá is. Én mindenesetre valahogy magam alá kaptam a lábaimat és felkeltem, elléptem tőle, bár még csak véletlenül sem fordultam meg.
-Gre...Gredzsi, most rögtön... rögtön öltözz fel... értetted?! -fontam össze a karom magam előtt, ahogy neki háttal az ajtóban álltam és vártam, hogy reagáljon valamit, lehetőleg azt, hogy "igen", vagy "oké", vagy "értettem".

-Öhm...
Hirtelen nem tudtam mire vélni amikor a csípőmet kezdte tapizni. Tudom, hogy kíváncsiság meg minden de tudtommal Darrennel van. Aztán rögvest rájöttem ,hogy nem kell túl komplikálni. A hogy hirtelen elrántotta a kezét, még inkább bevörösödött no meg ahogy Dadogni kezdett, valami azt súgta, hogy semmi ilyesmiről nincs szó. Így egy kicsit kellemetlennek kezdtem érezni a helyzetet aztán az érzés robbanás szerűen eluralkodott rajtam. Ratna hóna alól kikaptam a kezeimet és magam mellé zártam. Mint aki vigyázz állásban áll. Aztán egy lépést hátratettem és becsaptam az ajtót. Nem tudom hogy Ratnának sikerült e megállni a saját lábain vagy sem. Ha az ajtó nem csukódik be, hanem teszem azt a fejéről vissza pattan vagy nagyot koppan akkor valószínűleg a földre esett és fejbe vágtam vele... De ezzel most még nem foglalkoztam inkább a falból letépve egy darabot derekam köré csavartam egy törülközőt. Majd félve nyitottam ki az ajtót. Fejem még egy kicsit vörös volt, belül mart a zavarodottság kellemetlen érzése, ám próbáltam minél kevésbé kimutatni. Hosszasan, többször is megköszörültem a torkom, nehogy idegességemben elakadjon a szavam.
-Köhm... Szóval, ekhm... mondhatod...

Basszuskulcs, még szerencse, hogy előrébb léptem, különben most Greg lazán leütött volna az ajtóval... mint ha már láttam volna ilyet valahol korábban... Na várjunk, had gondolkozzam...
Persze sokra nem jutottam, ugyanis már nyílt is az ajtó, én meg már épp kezdtem volna megfordulni, amikor észbe kaptam, és gyorsan elfordítottam a tekintetem. Mindegy hogy melyik irányba, inkább elkezdtem az első fenyőfát szuggerálni a horizonton, mint hogy Greg szemében kelljen néznem.
-Felöltöztél már?-kérdeztem, majd amikor meghallottam a hümmögését, nagy kő esett le a szívemről.
-Csak azért jöttem át, hogy szóljak, hogy... -kezdtem bele nagy bőszen a magyarázásba amikor megfordultam és láttam, hogy csak egy szál törölköző van rajta.
Hoppá... Csak nekem van dejà vu érzésem? Amikor legutóbb ilyen szerelésben volt szerencsém Greghez, annak nem lett túl jó vége. Vagyis végül csak jól alakult, de félreértés meg a balhé ami a kettő között volt, na, az kissé sok volt. Végül csak sóhajtottam egyet, hiába, ez Greg, sosem fog megváltozni...
-Szóval csak annyi, hogy ha kész vagy, akkor indulhatunk túrázni. Azt javaslom, hogy még pár réteg ruhát kapj magadra, oké? Majd valami elemózsiát csomagolj magadnak, úgy terveztem, hogy csak este érünk vissza... -magyaráztam még mindig kissé zavartan, de aztán hátat fordítottam és visszabattyogtam a sátramhoz, aztán miután összeszedtem a cuccaimat, útra készen vártam a kedves útitársamat.

Ratna kérdése egy pillanatra gonosz gondolatok bújtak a fejembe. De rögvest távoztak ahogy visszafészkelte magát a zavarodottság. Így végül csak egy ühümmel jeleztem, hogy igen. Ahogy megfordult mintha elfogyott volna a lendülete. Egy ideig néztem, kerestem a lent kóválygó tekintetét. Lehajoltam, hogy összeakadjon az enyémmel, de ha a lehajlás sem elég integetek neki.
-Hm?
Kérdeztem rá mire folytatta. Kissé görnyedt, zavarodott állásom időközben kezdett kiegyenesedni, fenségesebb, magabiztosabb lenni. Aztán ahogy hallottam mi a napi tervezet kezdetem megint kissé összeroskadni. Ahogy a ruhákat emlegeti ismét átszalad a friss emlék a fejemen. Így tiszta fejjel mosolygok egyet rajta.
-Nyugi, többet azt hiszem fog előfordulni.
Paskoltam meg a combomat vigyorogva mire kioldott a törülköző, de Ratna szerencséjére még időben utána kaptam.
-Öhm... azt hiszem inkább megyek felöltözni...
Fordultam sarkon és a házba menet a törülközőt a vállamra csaptam az ajtót pedig be. Nem telt bele 5 másodpercbe, hogy teljes menet felszerelésbe minden nélkül csupán Trikó, nadrág és cipő, természetesen zokniban lépjek ki a házból. Ratna akkor tűnt el a sátrában.
-Mehetünk...
Ránéztem az órámra és elborzadva láttam, hogy alig múlt 6 óra néhány perccel.
~Ilyenkor szoktam aludni... te jó isten... Ez a hét halál lesz... Akkor legalább menjünk.
-Kész vagy?

Amikor a törölköző kis híján kioldott, csak a tenyerembe temettem az arcomat.
-Hála az égnek... Oké, na spuri öltözni. -válaszoltam még neki, aztán én is visszavonultam.
Ahogy meghallottam Greg szavát, hogy indulásra kész, én is sietősebbre fogtam, ha már végre előkapart a kölyök némi lelkesedést...
-Igen, mehetünk!
Csak egy kis hátizsákot hoztam magammal, benne nagyító, egy-két füzet, toll, fényképezőgép, egy üveg ásványvíz, pár szendvics meg néhány alma... Ja igen, és egy térkép, amit a kezemben szorongattam. Odasétáltam Greg mellé, majd miután megmutattam neki, hogy merre is tartunk, végre útnak indultunk.
Egy darabig csak monoton módon meneteltünk, keresztül a réten, ahol épp táboroztunk, aztán nem sokkal később már a hatalmas, több száz éves fenyőfák között masíroztunk, a hegynek felfelé. Itt már előkerült a tatyómból a jegyzet és a fényképezőgép is, amivel sűrűn kattogtam a képeket. Néha-néha persze visszapillantottam, hogy Greg hogy bírja az iramotha meg esetleg felém nézett, akkor egy széles mosoly kíséretében őt is lefotóztam. Persze egy pár képet olyankor is készítettem, amikor épp nem figyelt, nehogy már az összes képnél elforduljon vagy eltakarja az arcát...

Karba tett kézzel ujjaimmal oldalalom doboltam amíg vártam, hogy Ratna elkészüljön. Kész szimfóniát komponáltam mire előkerült a kis vackából nagy lelkesen, hogy mehetünk. Nem akartam letörni a lelkesedését, még nem.
-Yaay...
Húztam el a számat kedvtelenül. Aztán amilyen nagy lendülettel hozta a papirost bemutatni, hogy merre is akar megkínozni én ugyan csak akkora nekifutással tartottam ki a kezem, stoppot mutatva.
-Ne... Nem akarom tudni, csak... menjünk és essünk túl ezen az egészen...
Eleinte csak beletörődve kullogtam mögötte, amikor hátranézett felerőltettem egy vigyort az arcomra. Ahogy vissza fordult izmaim kiengedtek és mint valami pitbullnak úgy lógtak. Legalábbis úgy éreztem. Beérve a fenyvesbe ahol lényegesen jobb idő volt és furcsán kellemes szag valamivel jobb kedvre derültem. Talán egy kicsit fel is lelkesültem. Azonban, lehet, hogy csak a kamera volt az oka. Előbújt belőlem a kisgyerek és ahányszor felém fordult és észrevettem mindig valami idióta képet vágtam. Néha különböző segéd eszközöket is bevetve. Volt ott mindenféle idióta kép .
A Fullgáz, a Vulkáni, Hippi, Kicsit meleg, és a legkifejezőbb az Engedjenek ki!.
Persze elsült pár kép amikor csak szimplán szenvedtem.
-Sok van még hátra?...