Staten Island-i Egyetemi Kórház

Örömmel hallom, hogy Jackson is magára talált, na meg a szükséges töltényekre, így már csak sikerül kinyírni ezt a páncélembert. Kilesve a fedezékem mögül azonban csalódnom kell, sőt egyenesen leesik az állam, mikor az egyre szaporodó sebesülései ellenére a fickó úgy kap fel egy méretes járművet, mint egy pelyhet, aztán dühösen vágja Jackson harcállása felé. Az erősen leamortizálódott épület meg szépen megadja magát és elkezd összeroskadni.
- Jackson! – ordítottam a mikrofonba rémülten, mert a porfelhőtől semmit nem láttam, de meg voltam győződve róla, hogy maguk alá temették a romok. – Te rohadt szemét állat, miért nem tudsz már lent maradni és legalább elájulni! – szitkozódok, de az óriásbébi ugrására, már csak felszisszenni tudok.
- Azt hiszem nálam is elkélne némi segítség! – kiabálok és közben szedem a lábam, hogy valami másik és biztonságos helyet találjak. Minden esetre azért aktíválom a képességem és megint szinte légneművé válok.
Aztán, ha elég közel ért, megpróbálok átlebegni rajta és meglepni a legvadabb félelmeivel. Most nem puhánykodom, beleadok apait-anyait, hogy ha mást nem mentálisan küldjem padlóra. Most úgy sem lát senki, legalábbis nagyon remélem.

Jackson kezében a fémrúd tovább hajlik, a férfi pedig még lejjebb csúszik, másik kezével pedig kétségbeesve kapálózik valami, bármi után, amiben megkapaszkodhat, mielőtt a rövidebbik úton jutna el a földszintre.

A monstrum közben továbbra sem tett le arról a szándékáról, hogy kicsinál egy zsarut, vagy többet is, ha lehetőséget kap rá, igaz kissé felszökik a szemöldöke, mikor végre láthatja is, hogyan tért ki ez itt a korábbi támadásai elől. Eddig azt hitte, csak mellélőtt, de a jelek szerint korán sem erről van szó!
-Te...Mutáns??? - Hörgi, meglepetten. - Mit csinálsz a disznókkal?
Aztán ahogy Mike átszalad rajta, fájdalmas grimasz jelenik meg az arcán, térdre roskad, és a betonba markol, szétporlasztva azt a tenyere alatt.
-Fáj... - jelenti ki nyöszörögve, és egyszerre mintha a vérzése is súlyosabb lenne, hisz a szürke beton körülötte egy tócsában sötétvörös árnyalatot vesz fel.
-Meg..megöllek! - Jelenti ki határozottan, ahogy újra emelkedni kezd a teste, de aztán előre bukik, és végül eldől.

-Mi...mi a franc volt ez Mike? - Kérdi Jackson csodálkozva, de aztán a rádiójából egy hatalmas reccsenés is hallatszik. A cső, amibe kapaszkodott megadja magát, igaz egyenlőre nem zuhan le, de már nagyon lifeg, és akárhogy próbálkozik, képtelen elérni a szemben lévő ablakot.

King közben továbbra is vakon és süketen próbálja kitalálni, hogy mit tegyen, ám egyenlőre fogalma sincs, hol lehet az ellensége, csak néha sejti a helyenként arcába kapott erőteljes rúgásokból. Egy idő után hagyja magát földre küldeni, és pár percnyi várakozás után felfelé tartja a puskáját, és meghúzza a ravaszat, eleresztve egy sorozatot a levegőbe, az egyik rúgás után.

Sosem szerettem a saját fajtámat terrorizálni, de most az életemet kellett mentenem, hiszen a behemót nem tett le arról, hogy palacsintává lapítson engem, vagy valamelyik társamat, így nem sok választásom maradt.
Mikor azonban a földre roskadt és értetlenül motyogta, hogy mit keresek a zsaruk között, nem esett jól, de aztán erőt vettem magamon, hiszen ő sem kegyelmezett senkinek, bűnöző volt, mindegy, hogy mutáns vagy nem mutáns.
- Meg is adhatod magad. – recsegtem rá, de erre már nem került sor, pedig nagyon úgy nézett ki, hogy még ez sem vágja a földhöz, de aztán vérben úszva összerogyott és egyelőre nem mozdult többet.
Ilyen erősen még sosem használtam a legújabb képességemet és ez engem is kifárasztott, csak Jackson hangja és a rádióból hallatszódó gyanús reccsenés rángatott vissza a földre, ahol már ismét teljes valómban lihegve támaszkodtam a térdemre.
- Vége! Azt hiszem kinyúlt végre! Mi volt ez?
De ekkor már megragadva a puskámat rohantam, mert éltem a gyanúperrel, hogy semmi jót nem jelentettek a hangok. Ha Jackson még egyben van, akkor utána már jöhet Derek is, aki felől jó ideje nem hallottunk.
Ez a kis könnyed elfogó akció kezdett egy rémálomhoz hasonlítani.
- Főnök, meg van még? - próbálkoztam azért, hátha jön valami válasz. - Vörös csapat mi van már?

Jackson egész élete lepereg a szeme előtt, amikor a kettétört rúd - aminek végre valahára sikerült megragadnia a tövét - egyszerre megremeg, és vagy egy centit csúszik ki a betonfalból, amit ő több méternek érez. A legrosszabb, hogy nem áll meg, csak lelassul a fém, és amellett , hogy por hullik az arcába, egyre jobban érzi, hogy pár másodperc, és ő is a mélybe fog hullani. Még vagy fél percig kitart, de aztán ennyi, és vége van. A kő megreped, ő pedig zuhanni kezd, aztán nagyot nyekkenve ütődik neki az üvegnek, amint Mike megragadja a karját, ő pedig előre lendül a mély helyett. Miután társa felhúzza, lihegve terül el a földön, a headset-ét pedig valósággal kitépi a füléből, mielőtt bármit szólhatna.
-Mi a franc volt ez az előbb??? - Vonja kérdőre, mintha nem most mentette volna meg a férfi az életét, 10 másodperccel ezelőtt. - Átmentél azon a csávón, ő meg összeesett!
Egyébként ez az utóbbi az, amiért nem hajlandó elhinni, hogy valójában csak arról van szó, hogy messze volt, és már szédült a fél méterre tőle felgyűlő emberi vizelet aromájától, s csak rosszul látta a dolgot.

-Megvagyok - hangzik fel a büszke King hangja a rádióban, aki ha rosszul is, de végre hall valamit. - A bolhás meglépett, de előtte sikerült alápörkölnöm...
Mindezt a ruhájára csapódott vérből állapítja meg, ami a villanógránát okozta homályos látásnak köszönhetően rémálomba illő képet nyújt, és csak a fájdalom teljes hiányából tudja, hogy ez nem az ő vére.
-Vörös osztag, sikerült elkapni a másik elkövetőt?
Vár pár másodpercet, ám csak a síri csönd a válasz.
-Vörös osztag, jelentkezz!
Megint semmi. King reakciója erre már borítékolható:
-BODWIN! Jelentést! Mit láttok!
A négy fős arany osztag épp nagy nehezen próbál felkelni, a távolban pedig a S.W.A.T. furgon fényszórói amivel jöttek már nem égnek, az autó körül pedig négy kommandós hever a földön. Nem messze tőle egy kocsi kitépett ajtaja mellett áll egy ideges, beteges külsejű fazon, odabent pedig mintha ügyködne valaki.

Szemem az instabil rúdon ficánkoló Jackson-on tartva, lélekszakadva igyekeztem időben az épületbe érni. Magamban sűrűn fohászkodtam, hogy a lépcsőház egyben legyen, legalábbis annyira, hogy fel tudjak kapaszkodni arra az emeletre, ahonnan már elérem.
Ahogy a megfelelő szobába robbantam, még éppen láttam eltűnni a testét és egy vetődéssel még elcsíptem a csuklóját. Majdnem sikerült kiesnem az ablakon, ahogy a nem kis súly nagyot rántott rajtam és a vállam szúró nyilallással jelezte, hogy nem erre találták ki az ízület teherbírását. De meg volt Jackson! Pár perc erőlködés után már egymás mellett lihegtünk, vagyis én hanyatt fekve épp próbáltam összeszedni magam, mikor a társam szinte leüvöltötte a fejemet.
- Mi van? – könyököltem fel és néztem rá, remélhetőleg jól megjátszva a megdöbbentet, hiszen nagyon sok múlott most ezen. Közben meg ezerrel szidtam magam, hogy nem vettem számításba, hogy Jackson megláthatott, hiszen volt baja enélkül is. Na meg nekem nem sok választásom volt.
- Jackson, te biztos beütötted a fejed, vagy mi! – csóváltam meg a fejem sajnálkozva. – De ebben a helyzetben nem is csodálom, hogy ilyeneket láttál, viszont ne nagyon hangoztasd, ha nem akarsz kényszerszabira vagy agyturkászhoz menni. – próbáltam a lelkére hatni. – Az a behemót majdnem átgázolt rajtam és én beugrottam egy csatornába, majd mikor átrobogott felettem kijöttem, közben meg folyamatosan lőttem rá. Gondolom az a száz golyó már ha mást nem ólommérgezést okozott nála. – hóztam el a szám, igyekezve elterelni a témát. – De, ha jól vagy, akkor Derek után kéne nézni, mert nagy a csönd a csapatok felől. – intettem lefelé.
Ekkor szólalt meg a parancsnok hangja, de nem volt túl meggyőző. Az ordításra, meg én is kirántottam a haedsetet a fülemből, mielőtt beszakadt volna a dobhártyám., de aztán a puska távcsövén keresztül lenéztem és amit láttam, nem töltött el boldogsággal.
- Arany vezér baj van! Vörös osztag kiütve és az egyik célpont is ott tartózkodik, de……de mintha lenne még ott más valaki is. – erőltetem a szemem, de egyelőre nem látok mást. – Lemenjünk? A hely, ahol tartózkodunk jelenleg, eléggé instabil.

-Milyen csatorna??? - Kérdi magából kikelve Jackson, bár ez inkább a fáradtságnak tudható be, amit a testéből lassan távozó adrenalin okoz - azt ne mond nekem, hogy te szerszámkészletet is kaptál, és időd is volt leszedni a fedőt! Egyébként meg láttam amit láttam. Nincs itt semmiféle csatorna, te pedig a semmiből bukkantál fel.
Mivel nincs már a fülében a Headset, csak onnan tudja meg, hogy baj van, hogy Mike egyszerre elkezd magában beszélni. Abból amit hall arra következtet, hogy baj van, ám a puskája nélkül innen nem sokat segíthetne amúgy sem, szóval előhúzza a pisztolyát, és úgy vár Mike-ra.
-Persze, menjetek - feleli King a rádióban, kissé erőtlen hangon. - mi is érkezünk, amit tudunk. Kapd el a disznókat.
Jackson közben visszadugja a fülébe a hallókészüléket, aztán megrázza a fejét.
-Király, amire odaérünk, meglépnek... - jegyzi meg szemrehányóan. - Vagy várjunk...amire ÉN odaérek. Neked gondolom nincs ilyen problémád. Biztos találsz egy csatornát, amivel lerövidítheted az utat!
Akárhogy is, megpróbál lépést tartani veled, mert semmi kedve az épületben maradni, vagy bárhol, ami a nem a földszinten van.
Soren közben megtalálja amit keres, és csak percek választják el attól, hogy beindítsa a kocsit.
~Rohadt kártyás verdák, komolyan mondom, szinte már bánom, hogy nem indultam meg inkább gyalog.~

Sajnos úgy látszik Jackson nem volt annyira lekötve a halálfélelmével, hogy ne szúrta volna ki az igazságot, és csak remélni merem, hogy ezt nem fogja nagydobra verni, különben nekem annyi.
- Mondom, rosszul láttad! – morogtam oda még és inkább a lenti dolgokra fordítottam a figyelmet, remélve, hogy talán leszáll a témáról.
Nagyon rossz előérzetem volt, ahogy a szanaszét fekvő testeket és az ideges kis gnómot megláttam a távcsőben és mivel King sem támasztott akadályt, hogy elhagyjuk az omladozó épületet, így már kaptam is magam, hogy minél előbb a helyszínre érkezzek.
Jackson már épp eléggé rutinos volt ahhoz, hogy fél szavakból és az arcomról leolvassa baj van, így már tettre készen, és fegyverrel a kézben várta, mi a parancs.
- Lemegyünk és elkapjuk őket! – továbbítom Derek szavait, de egy pillanatra megtorpanok Jackson beszólásán és nagyon csúnyán nézek rá. – Nekem is két lábam van, mint neked, így, ha csak meg nem gondolod magad, akkor együtt megyünk és lövetjük szét a seggünket. – szólalok meg végül egy kis lehiggadás után, aztán már szedem is a lábam lefelé.
Igyekszem azért a gyorsaság mellet arra is figyelni, hogy takarásban maradjunk, amíg csak lehet, hogy kellően meglephessük akár kik is ők, és abban is reménykedem, hogy ezek legalább nem golyóállók, mint a társuk, mert akkor nagy szarban leszünk.
Már elég közel vagyunk, hogy meghalljam a hangokat és tudom, hogy nem sok időnk maradt, ezért ha módom van rá, habozás nélkül kilövöm a kocsi kerekeit elsőre.

-Mondom, baromság! - Vág vissza Jackson lihegve, a szúrós tekintet pedig csöppet sem hatja meg. Nem látszik rajta, de már 10 éve házas, szóval volt ideje megszokni bőven.
-Egy frászt megyünk együtt, ha át tudsz menni a falon, akkor húzz bele, mielőtt késő lesz a többieknek! Én majd...megyek a lépcsőn.

Akárhogy is döntesz, miután kilövöd a kocsi kerekeit, az ideges, beteges alak nyomban térde vágja magát előtted, kezeit a tarkójára kulcsolja, és remegve dől előre, hogy homloka szinte már a padlót érinti.
-Ne lőj, én veletek vagyok! Ne lőj!
~Hát ezt nem hiszem el...~
Soren még morog egy sort, aztán a kocsi másik oldalán a kocsiajtóval együtt távozik, majd azt diszkoszként hajítja Mike felé.

Már legszívesebben a fejemet verném a falba, mert úgy látszik Jackson hajthatatlan a tekintetben, hogy én bizony érdekes képességekkel rendelkezem. De bármennyire is ésszerű, amit javasol, ráadásul nem nagyon látom, hogy felzaklatta volna, vagy megdöbbentette volna a dolog, azért ennyire nyíltan nem kockáztatok. Az előző dolgot még csak kidumálom valahogy, ráfogom, hogy stressz helyzetben képzelődött, de ezt már nem simíthatnám el ennyire egyszerűen.
- Nem tudok átmenni a falon és passz! Kénytelen leszel elviselni, hogy veled megyek oda. – dohogtam futás közben és részemről lezártam a témát, remélem ő is.

Szinte leesik az állam, ahogy a gyomorbajos fickó hirtelen leveti magát a földre, olyan kétségbeesett és halálra vált arccal, mintha legalábbis egy náci SS osztag akarná szitává lőni.
De nagyon nem érek rá ezen tépelődni, hiszen a másik, első blikkre pont az, aki miatt az egész felhajtás van, épp most készül távozni az autó másik oldalán, de még előtte megajándékoz annak frízbiként felém repülő ajtajával.
- Anyád! – vetettem oldalra magam megtaszítva a másik irányba Jackson-t, nehogy őt tarolja le a fémdarab, majd felugorva Soren után vetettem magam. – tartóztasd le! – kiáltottam futtában a társamnak.
Egyelőre nem értesítettem Derek-et, hogy merre tart a hajsza, mert annyira nem voltam rajta, hogy elkapjuk a férfit, hiszen az nem annyira nem jó, hogy agyon törjem magam. Gondoltam üldözöm egy darabig, aztán majd jelentem, hogy eltűnt a szemem elől.

Jackson bosszúsan mordul fel, mikor a földre esik, aztán pisztolyát a magát toldinak képzelő mutánsra fogja, és lead rá néhány figyelmeztető lövést. Mesterlövész létére elég gyatrán céloz futás közben, és csak az egyik golyója súrolja Soren vállát. Közben odaér a reszketőhöz, és karon ragadja, ebben a pillanatban azonban akkora villám találja őket telibe, amitől majdnem egy másodpercig fényárban úszik a gyéren megvilágított kis út, ahol állnak, s amikor újra a az árnyak veszik birtokul a környéket, Jackson, és a fogja egyszerre esnek össze, enyhén füstölögve. Ez után Soren már fordul is Mike felé, és őt is meglövi, ám egy jóval kisebb villámmal, ami épp csak a fegyverét találja telibe, azt is csak annyira, hogy fájdalmas, és szinte ehetetlen legyen azt kézben tartani, aztán kifogy a kakaója.
-Franc... - Szólja el magát, aztán megragadja az egyik éppen maradt lámpaoszlopot, mire annak a fénye kialszik.
-A haverjaidnak orvos kell, nem akarod inkább őket szájból szájba lélegeztetni, mint, hogy engem hajkurássz? Esküszöm, a látszat ellenére nem vagyok olyan szexi, mint egy egyenruhás!
~Hacsak nem ennek is rosszfiúk jönnek be...akkor fújhatom.~
-Gyerünk már! Nem akarlak bántani annyira, mint amennyire el szeretnék húzni innen!

Nem nagyon jutok messzire, mert a srác kezéből kiáradó méretes villám megállásra késztet és megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, amikor elsűvít mellettem. Ám a következő pillanatban felhangzó fájdalmas kiáltásra hátrakapom a fejem és látom, hogy Jackson és a fickó társa nem voltak ilyen szerencsések.
- Te szemét! Még a saját társad sem kíméled? – hörrenek fel, de azt hiszem most értékeltem át azt a lehetőséget, hogy futni hagyom és erős késztetést érzek, hogy figyelmen kívül hagyva King kívánságát, inkább halva, mint léve kapjam el. Mutáns vagyok vagy sem, elsősorban rendőr és csapatjátékos, aki nem szívesen nézi végig, ahogy egy bűnöző kinyírja a kollégáját.
Persze én is hamar eldobom a kezemben lévő puskát, hiszen képtelenség volt kézben tartani, de ez nem jelenti azt, hogy fegyvertelen maradtam. Egyrészt volt nálam még pisztoly és sokkoló is, bár az utóbbi azt hiszem, most nem igazán jöhet számításba, na meg a képességem is, de azt most csak módjával vetném be, habár Jackson most nincs olyan állapotban, hogy bármit is láthatna.
Miközben a lehetőségeimet mérlegelem az előttem álló mutáns kihasználja az alkalmat és biztos vagyok benne, hogy feltöltekezett egy újabb akcióra arról a rohadt oszlopról.
- Főnök, orvosi ellátás kell a vörös csapatnak és Jackson-nak is, én tovább üldözöm a gyanúsítottat. – szólok a rádióba, válaszul az ultimátumra.
- Ne aggódj szépfiú, mire végzünk, te is az orvosi listán fogsz szerepelni, csak kérdés időben kapod-e meg. – nézek a szemébe elszántan.
Fogalmam sincs egyébként, hogy bármelyik halmazállapotban, hogyan viselem az elektromosságot, de azt hiszem, hamarosan meg fogom tapasztalni.
- Add meg magad és akkor aránylag épen viszünk be.

Öcsém, ebben a városban mindenki lebunkóz? a kopóktól mondjuk annyira nem üt szíven, sőt, de a többi már kezd összeadódni.
-Azt mondta veletek van, mit várt, buksisimit?
Sajnos a szentbeszédem nem hatja meg túlságosan, hacsak az nem számít, hogy megfogadja a tanácsom részben, és segítséget kér a cseppet túlfeszült kollégáinak.
-Aránylag...pazar. Amúgy, nektek nincs jobb dolgotok mint engem szekálni? De most komolyan, miért van az, hogy ha Magneto ki akarja irtani a civilizációtok, csak egy kocsmaszagú kanadai, meg egy rakás gyerek száll vele szembe, én meg ha megpróbálok ellopni pár dollárt, rám küldik a rambósági csoportot?!
Szavainak egy újabb villámmal adok nyomatékot, amit egyenesen Mike mellkasának küldök.
-Összekevertek az uralkodóval a képességem miatt mi?
Támadás közben azért folyamatosan hátrálok, mert valahogy nem bízom benne, hogy blöki sikeresen ki tudta iktatni az összes zsarut odalent, bár az már eleve bizalomra ad okot, hogy a négy közül csak az egyik hegyomlás szedte össze annyira magát, hogy fel tudjon ülni, egyhamar viszont ő sem fog idebicegni a 40 kilós testpáncéljában. Vagy azt csak tüntetések oszlatására veszik fel? Na mindegy, a lényeg, hogy nekem kell egy másik lámpaoszlop, mert ebben elszállt az olvadóbiztosíték, és bár még jó vagyok pár villámra, nem szeretném, ha előbb fogyna ki, mint az ellenségeim. A tököm tudja, mennyien jönnek még. Mondjuk, elég furcsa, hogy csak ennyien vannak eleve...nagyobb közönséghez szoktam. Lehet kifogytak a pénzből, vagy....zsaruk ezek egyáltalán?

Most, hogy szemtől szemben állunk és nem úgy néz ki, mint aki önszántából megadná magát és az is feltűnt, hogy a többiek sem rohannak a segítségemre, így talán nem lesz belőle baj, ha kicsit eljátszadozunk. Azt hiszem elég nagy meglepetésben lesz része, ha kiderül, nem vagyok ember, legalábbis abban az értelemben nem, ahogy ő hiszi.
Azért van annak is előnye, hogy mindenki úgy tudja a zsaruk között nincs mutáns, hála a rasszista Kohlernek, így ez most, meg már jó párszor, az én malmomra hajtja a vizet.
- Tőlem aztán élhetnéd a világodat, amíg nem lépsz a tyúkszememre, de hát sajnos olyan ismeretséggel bírsz, ami felettébb felkeltette a főnököm érdeklődését. – vonom meg a vállam, de közben egy percre sem veszem le róla a szemem, mert sejtem, hogy nem csak parádézni akart azzal az oszloppal.
Persze nem is csalódom, mert a következő villám már egyenesen nekem célozza, én meg még időben reagálok és az elektromos kisülés szépen átszáguld rajtam, némi bizsergető érzést hagyva maga után.
- Szóval azt ajánlom, addig add meg magad, míg velem beszélsz, mert ha ő kap el, akkor még az „akár” is erős túlzás lesz. – lódulok meg beszéd közben, hiszen most elképzelhető, hogy kicsit lelassul a meglepődéstől és van esélyem, hogy megmutassam neki, milyen az, amikor az ember ébren rémálmodik és a legrosszabb félelmeit éli át, borzasztóan intenzíven.
Ha a tervem sikerül akkor kicsit elidőzök, ahogy keresztül haladok rajta, hogy kellő időt adjak neki, majd a háta mögött ismét testet öltök, hogy ha még nem volt elég, egy kemény jobbhorogba is belefusson.
Persze, ez csak elképzelés, és csak akkor valósulhat meg, ha utolérem.

-Mi mi mi? - Szalad ki a számon - na ne, mutáns hekus! Ez már túlzás, és mi az, hogy olyan ismeretség...HÉ!
Nem tudom mire készül, de nagyon nem tettszik, ezért átugrom a feje felett, ahogy felém közeledik, mielőtt szilárddá válhatna a testemben, hogy halálra erőszakoljon, vagy a fene tudja, mi a terve, földet éréskor viszont nagyot nyekkenek. Na igen, az elektromosság lehet, hogy erősebbé tesz, de sebezhetetlenné sajnos még mindig nem. Azért a sztrájkoló térdemmel nem törődve gyorsan felpattanok, és még mindig ezen az ismeretség dumán agyalva felé fordulok.
-Mégis kire...várjunk csak! Megtennéd, hogy az mondod, "IGEN"?
Közben a kezemben már ott sistereg a következő elektromos löket, kilőni viszont nincs kedvem, mert ahogy látom, ez a manus sokkal veszélyesebb, mint a többi kolléga, ráadásul...végre eszembe jutott!!
-Banyek, én ott voltam az esküvődön! Te vetted el azt a dögös barna csajt, és...bakker, ezek a bunkók is mind ott voltak mi? - Kérdi, a földön fekvő zsarukra mutatva. - Azt a...na jó, kapsz 10 pontot a stílusért, mert ez tényleg nem semmi, viszont ha nem szoksz le róla, hogy meg akarsz bilincselni, én esküszöm áramot vezetek a heréidbe!
A kezeimben lévő elektromosság nagy, gömb formát ölt, készen arra, hogy kitörjön belőlem, és egyenesen pofán vágja a zsarut.
-Nos, mi legyen?

~ Na, ez nem jött össze! Pedig nagyon hatásos volt még annál a hegyomlásnál is, de mindegy. ~
sajnálkozom a tervem csődjén, de nem állhatok le, mart a fickó már megint az elektromossággal játszadozik és félő, hogy ismét én lennék a célpont, mivel közel és távol senki más nem siet a segítségemre.
Aztán persze felkapom a fejem, mint a jól nevelt vadászkutya, mikor felemlegeti, hogy ott volt az esküvőmön. Erősen ráncolva a homlokom próbálom felidézni a vendégsereget, már amíg a sok gratuláló pohárköszöntőt követően, be nem következett a filmszakadás.
~ Azt hiszem nem kellett volna megpróbálni Rozsomákot az asztal alá inni. ~
Hirtelen bevillan, hogy tényleg ismerős és mit ad isten kivel volt ott, hát nem nehéz találgatni, hogy a kedvenc fekete párduccal, Sheena-val.
- A francba! A jó francba!
ˇRemélem King-nek nem ilyen jó az emlékezete! ~
- Ó, hogy lépnél bele egy pocsolyába! Miért kell neked ennyire a rivaldafényben tevékenykedni! – förmedek rá nem törődve a kezében formázott kis játékszerre.
- Mi van a társaimmal? Élnek? Ha bajuk esett nem engedlek el, bármennyire is szeretnéd és én is szeretném, mert ……..mert na! – fejezem be, mert nem kéne az orrára kötnöm, hogy mi a helyzet Aya és Sheena között. – Különben sem mész semmire azzal. – mutatok a kezére.

A reakcióját hallva egy pillanatra komolyan elgondolkodom, hogy vajon mi a jó francot művelhettem, hogy ennyire megviseli a hír, hogy ott voltam az esküvőn, de valahogy kétlem, hogy most is megszöktettem a menyasszonyt. Nem mondom, hogy akivel mentem féltékeny lenne, csak épp, ha mégis, azt szeretném olyankor megtudni, amikor egy másik földrészen van épp.
-Rivaldafény? RIVALDAFÉNY?! Engem elrángattak oda, te viszont...hát amilyen bicepsze volt a nejednek, lehet, hogy téged is, de most mindegy...akkor mégsem esel nekem?
A szikrák eltűnnek a kezemben, én pedig megtámasztom az oszlopot, aminek ebben a pillanatban hátrálok neki, és kifújom magam kicsit.
-Mit tudom én! Ha egyiknek sincs Pacemaker-e, vagy hasonló sz@rsága, akkor elvileg pár hónapnyi sör és kábítószer és rendbe jönnek. a keményebbeknek lehet csak az alsóját kell majd kimosnia.
Gyanakodva mérem végig. Lehet kedvel engem, csak nem emlékszem? Mi ez a duma arról, hogy el akar engedni? Nem értem, az egészet, hacsak...
-Ó, várjunk, nem tudják, hogy mutáns vagy! Hú, hát az tényleg elég gáz. Amúgy...
Egy lövés dördül el, mire összehúzom magam, és nyomban kutatni kezdem, ki lehetett ez a bátor, hisz az én kebelbarátom nem akar bántani. Úgy tűnik alábecsültem a nagydarab manust, aki giliszta módjára közelített meg engem, és most a földön hasalva, vagy 500 méterre tőlem lövöldöz rám. Mázli, hogy nem céloz valami jól.
-Ő nem szeretne elengedni, igaz?

- Ja, elrángattak mi? Mert az akivel voltál, annyira pasi hiányban szenved, hogy lasszóval kellett, hogy befogjon? Ne röhögtess! – rázom meg a fejem mogorván. _ és a nejemet, hagyd ki a játékból, okés? – nézek rá vasvilla szemekkel, mert az hiányzik, hogy itt szóba kerüljön.
Azt viszont megkönnyebbülve hallom, hogy a csapat leamortizált tagjainak nem lesz komolyabb bajuk, bár azért merész dolog elsőre elhinni, amit ez a jómadár állt, de Sheena nem szokott valami elvetemült emberkékkel összejönni, ő nem olyan bérgyilkos!
~ Na várjunk csak! Ez azért elég hülyén hangzott. ~
- Persze! – vágtam rá az éleslátását bizonyítandó megállapításra. – Nem lenne szerencsés, ha kiderülne a dolog, ezt meg kell értened, meg aztán a barátnődnek is jövök eggyel, maradjunk ennyiben.
A lövésre én is összerezzenek, de a hangból már tudom, hogy a saját embereink valamelyike lőtt, de mikor körülnézek és meglátom Derek-et, már nem vagyok túl jó hangulatban.
~ Nem kellett volna itt társalogni és akkor már bottal üthetné ennek a Casanovának a nyomát! ~ fedem meg magam, hiszen így már eléggé nyilvánvaló lenne, ha elengedném, hogy nem véletlen a dolog, és nem akarok gyanúba keveredni.
- Nem, nem szeretne. – kapom elő a pisztolyt és szegezem rá. – El kellett volna húznod az előbb. – morgom a fogaim között, hogy csak ő hallja. – Most már késő.

-Nem hiszem, hogy rászorul, de van egy gyanúm, hogy élvezi lasszóval befogni és...és ez a magánügye, viszont a szokott ismeretségi köréből nehezen vett volna rá bárkit is, hogy elkísérje egy rendőrbálba nem igaz?
~Nekem sem lett volna szabad igent mondani csak azért, mert csábosan mosolygott, és ki volt vágva a felsője, de hát én egy gyenge jellem vagyok...~
-Hát, ha jössz neki egyel, akkor nincs mit tenni, bár félek túlértékeled, mennyire vagyok fontos a számára...Miket beszélek, akarom mondani, csók, majd írok ha a lányod elmúlt 18 addig meg...
Addig meg valami rohadék rám lövöldözik. Ráadásul ez a másik is fegyvert fog rám. Hát ilyen nincs. Komolyan mondom, ma mindenki velem akar kiszúrni.
-Késő lenne? - Kérdem sejtelmes, és egyre mélyebb hangon - Meglátjuk, ifjú Skywalker.
Ezzel mindkét kezemből egyszerre küldöm felé az összes kakaót, ami még bennem van, hogy csak úgy fénylik az egész utca, és már én sem látom mi történik, de hát pont Mikey-ra céloztam, csak eltaláltam, nem de?
~amúgy, egész mókás eljátszani Palpatine-t.~

Egyszer az áldott jó szívem fog a sírba vinni, tudom én. Most is, ahelyett, hogy simán lelőttem volna, vagy legalább jó messzire üldöztem volna, itt bájcsevegek ezzel a Soren-nel, és most meg is iszom a levét a hülyeségemnek. Miért nem vagyok képes olyan kegyetlen és érzéketlen lenni, mint e legtöbb kolléga? Minden gondom megoldódott volna, de most inkább tetőződött, hiszen nem elég, hogy King ide mászott valahogy és már nem használhatom a képességem, még Sheena barátja is úgy néz rám, mintha átvertem volna.
~ Bocs, Sheene! ~ sóhajtok magamban, miközben a srácra szegezem a pisztolyom, készen rá, hogy legalább lábon lőjem, ha menekülni próbál. ~ Bocs, de adnom kell a látszatra! ~
Na, de azt hiszem tényleg nem gondoltam, hogy Soren ezek után még ellenáll, pedig azt tette.
A következő pillanatban csak azt láttam, hogy felfénylik a keze, én meg ösztönösen cselekedtem és azonnal szinte füstté váltam, olyan gyorsan alakultam át.
Aztán meg pár méterrel arrébb azonnal visszaváltoztam, mikor rájöttem, hogy mekkora marhaságot csináltam. Ha ezt King meglátta, akkor nekem reszeltek. Most mit tegyek? Lőjem le?
De ezt azt hiszem kicsit későbbre halasztom, mert már a pisztolyomat leejtve a földre, ugrottam is Soren felé, hogy ledöntsem a lábáról, legalábbis ez volt a terv, és ha még Derek mindig figyelt, akkor legalább nem mondhatja azt, hogy nem tettem meg mindent a cél érdekében. A fegyvert direkt hagytam a fenébe, hiszen mondhattam azt, kirepült a kezemből, és így nem kérhette számon, hogy miért nem lőttem le a fickót.
- Ez nem jó móka! Nem veszem jó néven, ha meg akarnak ölni, még tőled sem. – sziszegtem a fiú felé.

-NE!!! - Ordítja King, mikor meglátja, hogy mekkorát villám lik a kezem, és persze lövöldözni kezd. Esküszöm, ezek semmi mást nem csinálnak egész nap, mint engem lövöldöznek, és összevérzik a pólómat! A mázlim legalább kitart, hisz épp csak megkarcol, de ez is elég ahhoz, hogy felszisszenjek fájdalmamban, mielőtt nagyot nyekkenjek a földön, hála a férjek gyöngyének.
-Ugh...! - Felelem először a vádra, aztán megpróbálok behúzni neki egyet, mert mégse molesztáljon engem egy pasi büntetlenül. El tudnék képzelni olyan hekust, akitől nem venném rossz néven, de pont nem ő az!
-Nem akartalak megölni - sziszegem vissza, miközben azon vagyok, hogy ledobjam magamról a 100 kilóját - Illetve...na jó, talán egy kicsit, de tökre lett volna esélyed túlélni! Így viszont...
Ha sikerül ledobnom magamról, tovább hátrálok a következő oszlop felé, mert bármennyire is ciki, ez a manus egy kicsit jobb erőben van nálam, és az nem jó, nagyon nem.

A fülembe még hallom, ahogy Derek kiabál valamit, de már sodor a lendület, hogy időben leteperjem ezt a villámgyárost, mert nem szeretném, ha megint használná, most nem akarok megint átváltozni, hiszen akkor már sehogy se tudnám kimosni belőle magam, bár így is lehet, hogy késő.
Sikerül a földre vinnem és rajta is maradnom, igaz alig bírtam félre kapni a fejem az ökle elől, még így is súrolt kicsit, de arra már nem maradt elég lendületem, hogy rajta is maradjak, hiszen azért ő sem volt az a csenevész gyerek, így addig mozgolódott, míg félre tudott lökni és gyorsan megpróbált feltápászkodni.
Nem hagyhattam, hogy elérje a másik lámpaoszlopot, mert akkor biztosan ismét feltöltötte volna magát és nem lettem volna képes emberként megállítani. Kipurcanni meg nem volt kedvem, még King kedvéért sem.
Így aztán megragadom a bokáját, ahogy megpróbál felállni és igyekszem magma felé rántani, miközben egyet csavarok rajta. Remélem elveszti az egyensúlyát és ismét a földre kerül.
- Nem mész te sehová barátom, max. a sittre.

-Soha! - Kiáltom, és úgy rúgkapálok a másik lábammal, mintha éppen csikizne, vagy nem tudom. Mondjuk nem éppen szerencsés helyen fogott meg, de ez most más kérdés. A célpontom a feje természetesen, hát sikerül visszaszédítenem oda, ahol még el akart engedni.
-Gondolkozz vőlegény, tényleg azt akarod, hogy kihallgassanak? -Vágom a fejéhez, aztán vetek egy kétségbeesett pillantást a lámpaoszlop felé, ami túl messze van, ellenben a diffúz mozgásban közlekedő nagydarab ipse lassan a fülembe fogja lihegni a jogaimat, ha még sokáig szerencsétlenkedünk itt, márpedig jobb nem jut eszembe, amikor csavar rajtam egyet.
-Áú! - ÉS már esek is pofával a földre. - Eressz el te disznó, vagy...
Újabb lövés dördül, és a golyó ezúttal a fejem mellett csapódik a földbe. Mikor oldalra nézek, az óriást látom felénk bicegni, kezében pedig ott a pisztoly, amit rám szegez.
-Több tiszteletet a hadnagy úrnak. - Szól rám mély, dirigáláshoz szokott hangján, én pedig mindkét tenyerem az útra tapasztom.
-Jól van, ti nyertetek. Feladom.
~Banyek....hogy ebből hogy fogok kimászni...~

Mikor megragadom, persze még mindig szabadulni akar és kapok pár olyan rúgást a fejemre, hogy biztos nyoma marad pár napig, és hallgathatom a kollégák heccelődését a talplenyomat miatt. Biztos nem tartanám meg így sokáig, de a lábcsavarás bejön, mert sikerül vele a földre vinnem és jólesően hallom, ahogy feljajdul. Legalább neki is fáj.
Közben hallom, majd pár pillanat múlva már látom is, ahogy Derek beér bennünket és egy figyelmeztető lövés után jobb belátásra bírja, a szabadulni vágyó Soren-t.
- Tartsd a szád és akkor segítek! – sziszegem a fülébe, miközben a háta mögé csavarom a kezét és megbilincselem.
Nem örülök annak, hogy így alakul a helyzet, mert nem tudom, mennyire bízhatok a fickóban, de abban biztos vagyok, hogy mindent el fogok követni, hogy a titkunk titok maradjon és ha ehhez ki kel nyírnom valakit, isten uccse megteszem. Ezt Soren is áthatja az elszánt képemről, miután igyekszem felrángatni a földről.
- Bár nem volt könnyű, de ez már a miénk! – nézek Derek-re egy vigyort erőltetve magamra. - Mi a helyzet a többiekkel főnök? Mindenki életben van?

Segít...hát ez jó, mégis hogyan? Esti mesét olvas nekem, vagy köt egy meleg pulcsit, hogy ne fázzak annyira a hűvösön? Esetleg vesz nekem egy iránytűt, hogy azzal nagyjából ki tudjam találni, hova a pokolba hurcoltak el az után, hogy mindent kiszedtek belőlem, a kiscsoporttól egészen napjainkig? Na nem, én azt nem várom meg...m...au...mi a....Hát ez asszem fájt. Ú, de sötét lett hirtelen...mi a...

King nem kockáztat, és egy akkorát sóz Soren fejére a pisztolyával, hogy a manus menten kicsúszik Mike kezei közül, és olyat zúg a betonnak, hogy azt még hallani is fájdalmas.
-Szép munka - böki ki utána, nem túl lelkesen, és bár van annyi lelki ereje, hogy ne essen össze ott helyben, azért a mögötte lévő oszlopnak muszáj egy kicsit nekitámaszkodnia. Pisztolyát ez után kiejti a kezéből, és letépi a sisakot a fejéről, felfedve a verejtékben úszó arcát.
-Nagyon remélem, már így sem szívesen lennék ennek a bájgúnárnak a helyében, amikor felébred.
Alkarjával megtörölgeti a homlokát, aztán egy ideig a földre mered, végül pedig Mike felé fordul.
-Mit mondtál neki? Az előbb...láttam, hogy le akart lőni, de valahogy rábeszélted, hogy legalább egy ideig letegyen erről. Mivel vetted rá?

Kicsit összeráncolom a homlokom, mikor King se szó, se beszéd lecsapja a foglyomat, aki úgy esik össze, mint egy rongyzsák, csak kicsit hangosabban koppan.
- Ezt most minek kellett, már nem okozhatott bajt? – morogtam kedvetlenül. – Most majd cipelhetjük vissza a kocsihoz és elmondhatom, hogy nem egy pehelysúlyú. – tettem hozzá magyarázatként, hogy nehogy megvádoljon, miért viselem szívemen az egészségi állapotát.
Az viszont, ha akarnám se kerülné el a figyelmemet, hogy Derek elég szarul fest és most biztos nem futná le a maratont teljes menetfelszerelésben.
A szavai viszont azt sugallják, hogy nagyon is észnél volt, még ha nem is állt a helyzet magaslatán fizikailag.
- Én?.....Mit is? - próbáltam húzni az időt, hogy valami hihetőt mondjak. – Csak beszéltem össze-vissza, hogy eltereljem a figyelmét, már nem is nagyon emlékszem. Talán emlegettem neki, hogy mennyivel jobban jár, ha kevesebb halott van a számláján, vagy ilyesmi. – vontam meg a vállam közömbösen. – Tudod, csak a szokásos, hogy igyekezzünk a józan eszére hatni.
A lényeg, hogy végül is nem ölt meg senkit. Ez csak hasznára válhat legalább.