Staten Island-i Egyetemi Kórház

- És ez vajon miért nem lep meg engem? – nézek a lányra dühösen. – Azon csodálkozom, hogy még nem rúgtak ki a zsaruktól, hogy állandóan belekeveredsz valamibe, és még ráadásul más, ártatlan embert is belerángatsz a veszélyes játékaidba. – válaszolok halkan és célzok itt elsősorban magamra.
Mikor a pisztolyával kezd el játszadozni, azért kissé arrébb húzódom, nem mintha ez jelentene bár mit is, de jobb, ha marad terem a cselekvésre, ha valami aljasságon törné a fejét.
De végül is kisebb gondolkodás után úgy dönt, hogy megossza velem azt, amit az ügyről tud, legalábbis, amit úgy gondolja feltétlenül tudnom kell, mert természetesen nem vagyok annyira naiv, hogy elhiggyem ennyit az összes információja. De nem is nagyon érdekel! Ez az ő ügye, oldja meg ahogy tudja, és ha ez a két muksó végre távozik, akkor én is megyek a dolgomra, meg remélhetőleg ő is. Az persze hiú remény, hogy soha többé ne lássam, mert olyan, mint egy bulldog, aki rám akaszkodott, de legalább eddig csak távolról szerencséltetett.
- Hmm! Akkor valami nagyon nagy dologra bukkanhatott, ha ennyire érdeklődnek utána! – bólintottam a magyarázatára, mikor befejezte. – De gondolod, hogy itt rejtette el a munkahelyén? Meg, ha nem tudod pontosan miről van szó, akkor, hogy akarod megtalálni? Inkább az ismerősödet kéne keresgélned, aztán, ha ő meg van, vagy ha már kiderült, hogy kinyírták, akkor feccölnék bele nagyobb energiát a cucc keresésébe. – motyogom az orrom alatt, aztán rájövök, hogy miért s osztogatok én tanácsot az ellenségemnek? boldoguljon maga, ahogy tud.
Mikor felvillanyozódva bejelenti, hogy van egy ötlete, már akkor, a hangsúlyából érzem, hogy ez nekem nem fog tetszeni, de mielőtt bármit is tehetnék, már halkan hadarja is az elképzelését, majd a tettek mezejére lép, mielőtt lecsaphatnám, mint egy taxiórát, az idióta ötletéért.
- Te hülye bige! – szisszenek fel, amikor a tálca hatalmas csörömpöléssel landol a földön és legszívesebben megfojtanám, de, ha módom lesz rá meg is fogom tenni, abban biztos lehet. – Most jó nagy szart kevertél!
Már csak azért is, mert egy kutatóorvos asszisztensének nincs a bokájára szíjazva egy pisztoly, és ha megmotoznak, ezt elég érdekes lesz megmagyarázni.
Persze erre a csörömpölésre még a hullák is összerezzentek a tepsiken, nem hogy a két pacák a szemben lévő irodában és azonnal megindultak, hogy kiderítsék, mi volt az. A szerepünk szerint persze tovább bujkáltunk, habár sok értelme nem volt, és én villámló szemekkel néztem életem megkeserítőjére, de már nem volt mit tenni, legfeljebb lelőhettem volna a két férfit, de akkor meg ezt a lökött zsarut is meg kellett volna ölnöm, ami már necces lett volna, habár viszketett a tenyerem.
Az asztal alól kilesve láttam, ahogy a két pasi fegyvert szorongatva és nagyon profi módon egymást fedezve, kezdenek el kutatni utánunk, csak pár másodperc és felfedeznek minket. Gyorsan felhúztam a nadrágom és próbáltam megszabadulni a tokkal együtt a pisztollyal mielőtt ideérnek. a lábak már közvetlen előttünk torpantak meg mikor sikerült kikapcsolni és az egészet becsúsztattam az egyik asztal alá.

/Szellem, Hugh/

-Kórházban vagyunk, édes, Staten Islanden - segítettem ki kedvesemet, és az orrom hegyével lábujjhegyre állva megcsiklandoztam az arcát. - Ide már biztosan nem jöttek utánunk, elég jól nyitva tartottuk a szemünket. Ne aggódj, Hugh nagyon értette a dolgát. - Itt az említettre mosolyogtam, jelezve, hogy nem az esetleges halottakra értem, hanem minden másra, és pacsira nyújtottam felé a tenyeremet.
A külföldes ötletre nagyot bólintottam. Elvégre ez már egy bejáratott eljárás volt, s most tényleg az volt az elsődleges feladat, hogy se Hugh-t, se engem ne találjanak meg, vagy ha mégis, legyen mire hivatkoznunk, legyen valami kőkemény alibink.
-Bírod vinni egyszerre mindkettőnket? - kérdeztem Szellemtől. - Vagy két körben megyünk? Esetleg kidobsz engem valahol út közben? Hogy legyen?
Hugh kérdésére megráztam a fejemet.
-Nem teleportálni fogunk - válaszoltam, majd az igazság kedvéért azért hozzátettem: - De nem lesz sokkal lassabb, mintha mégis azt tennénk. Egyébként tényleg készülj fel rá, hogy a legtöbben nem bírják ezt az utat. Viszont hamar túl leszünk rajta, ezt megígérhetem.
Felénk invitálva integettem felé.
-Ha nincs más, akár indulhatunk is.

Külföld? Nos... Miért ne?
- Ami azt illeti... Róma talán nem a legjobb választás. Volt egy kisebb összetűzésem az Inkvizícióval. Alig hiszem, hogy szívesen látnának ott viszont.
Nyugodalmas ember létemre meglepően sokszor kerülök bajba, gondoltam.
Nem teleportálni, de nem lesz sokkal lassabb... Érdekes. Merőben érdekes. Talán okosabb lenne veszteg maradni. Legalábbis ezúttal, hogy legközelebb a körülmények ismeretében cselekedhessem.
Egy kedvesen lesajnáló pillantást vetettem a bérgyilkosra.
- Halott emberek belső szerveiben turkálok nap mint nap, mister... Szellem. Elhiszem, hogy az Ön által ajánlott utazási mód gyomorforgató, de azt hiszem, bírni fogom. Részemről indulhatunk.

-Kórházat már láttam, de ez... - és ekkor Lynn hideg orra gyengéden megcsiklandozza borostás arcát, s az érintéstől elmosolyodik, annak ellenére, hogy már eleve mosolygott. Az élet szép. - Nem érdekes. Csak tűnjünk innen, a náthás magzatok állítólag kibírhatatlanok.
Hugh megjegyzésére Rómával kapcsolatban bólint, ha ott üldöz valakit az inkvizíció, az tényleg nem lehet kényelmes, és bár mindenki elől el lehet bújni, ott épp az lenne a cél, hogy szem előtt legyen új barátja, és legyen alibije erre a robbantásra.
~Bár, nem tudom, mire megy vele, Sean blogja szerint manapság ha valaki mutáns a törvény előtt kinézik belőle, hogy birtokol minden képességet, amit valaha láttak, és a teleportáció annyira még nem is ritka.Szóval, akkor nem Róma...kár.~
Lelki szemei előtt feldereng a boldog nap, amit ott töltöttek Lynn-el, majd akaratlanul az is, amikor másnap reggel megtudta, hogy terhes, a következő pillanatban pedig meztelenül zuhant át a Colosseum légterén, néhány ezer turista szeme láttára...
~Lehet nekem is inkább hanyagolni kéne az olasz konyhát még egy ideig, az a nép a megbocsájtásról híres ugye?~
-Nos, egy tanult barátom szerint elsőre ez inkább olyan érzés, mint beleülni abba az izébe az űrhajósképzésen - magyarázza, kicsit talán túl lelkesen is - igaz, ő sosem ült abban, szóval nem tudom mennyire szavahihető, Lynn például sosem volt rosszul.
~Mellesleg, hideg is lesz...de nem annyira mint itt, sőt...á, ezt inkább hagyjuk.~
-Na jó, akkor indulunk - csapja össze két tenyerét lelkesen, aztán átkarolja kedvese derekát, Hugh-t viszont nem, csak a vállára teszi másik kezét. őszintén reménykedik benne, hogy a férfi ezért még meg tud majd bocsájtani neki. - Tudom, hogy jó csaj, de próbálj nem huncutságokra gondolni közben.
És ezzel megkezdődik a hosszú, gyomorforgató utazás, először csak a fővárosba, nehogy még infarktust is kapjon szegény kórboncnok. Még sosem történt ilyen, de ahogy jobban belegondol...
~...várjunk csak, sosem vittem még ennyi embert ilyen messzire! Na, de ne aggódjatok, ha gáz van, legfeljebb megállunk.~
Természetesen hallották ezt az utasok is.

//Folytatás: Washington//

** Sheena **

Szemtelen mosoly kúszott az arcomra, ahogy végig hallgattam a kitörését az irányomba.
-Ahhoz túl jó munkaerő vagyok, hogy kirúgjanak, másrészt pedig ne aggódj, csak téged illet meg ez a kiváltság, hogy folyton belerángatlak valamibe, így egyrészt nem unatkozol, másrészt pedig....még jobban szemmel tarthatlak, hiszen tudod, mennyire kedvellek, de ne aggódj, majd vigyázok rád.-szavaimban a piszkálódás és a gúny is jelen volt, mindketten tudtuk, hogy mi soha a büdös életben nem lehetnénk barátok, még ha volt is olyan szituáció, ahol szövetségesekké váltunk, nem pedig ellenfelekké, de a kopó soha nem haverkodhat egy bűnözővel és fordítva sem, és ezt mind a ketten nagyon is jól tudtuk. De valahogy élvezettel töltött el, ha feldühíthettem ezt a nőt, és egy egy ilyen érdekes történet után mind többet és többet tudhatok meg róla...
Tulajdonképpen teljesen igaza volt Sheenának abban, hogy nem valószínű, hogy a doki itt rejtegetné azt a valamit, amiért úgy tűnik mások is ölre mennek. Elgondolkodtam, próbáltam felidézni mindent a dokival kapcsolatban. A telefonhívást, az előtte lévő furcsa találkozásainkat és minden mást. Tulajdonképpen nem is igazán értettem, hogy én is, miként keveredtem a képbe, a dokit egy nyomozás során ismertem meg, őt kérték fel egy üggyel kapcsolatban egy génvizsgálatra, és innentől megindult a lavina. Elég zavaros volt a kép. Tulajdonképpen való igaz, hogy nekem se volt halovány fogalmam sem arról, hogy mit talált a doktornő, és hogy miért éppen azt gondolta, hogy ezt velem kell megosztania. Minden bizonnyal félt valakitől, ez nyilvánvaló volt, de mégis kiktől, és miért bennem látta a segítséget....elég őrült dolognak tűnt így elsőre az egész. És közben Sheena is kapcsolt, hogy nem egészen az a teljes igazság, amit tőlem tud, mindig is tudtam, hogy nem egy hülye szőke picsa, ennél sokkal több rafkó és ész van benne, és ezért le a kalapommal előtte.
Mikor felvisított felém, már csak egy újabb gunyoros félmosoly volt a válaszom felé, tudtam, hogy önként nem fog hozzám csatlakozni, de így nem volt más választása. Persze ezzel dupla gondot varrtam a saját nyakamba, mert tudtam, hogy legszívesebben ő is itt látna valamelyik tepsiben fekve, de tudtam, hogy az ő keze is megvan kötve, és bár bármikor hátba támadhatna, jelen esetben neki is csak egy választása volt, még pedig az, hogy velem jön egy újabb furcsa ügybe....utána még úgyis lesz alkalmunk ismét macska egér játékot játszani egymással, vagyis nagyon reméltem, hogy lesz rá alkalmunk.
Hallgattam, ahogy a lépések közeledtek, figyeltem, ahogy Sheena igyekszik megszabadulni a fegyverétől, és ekkor a két pasas már ott is termett. Hallani lehetett, ahogy lassú léptekkel mozognak bent a boncteremben az asztalok között, olykor meg bökdösve egy egy hullát, vagy lehajtva azokról a leplet. Végül tudtam, hogy itt az idő, az egyikük épp ott járt a közelemben, így ahogy elhaladt mellettem kiugrottam a rejtekemből, hátulról rávetve magam az alakra, méghozzá a kisebbiket sikerült kifognom. Hadakoztunk, a fegyverét sikerült kiütnöm a kezéből, de ekkor egy ütést éreztem a tarkómon, és összecsuklottam a földön. Hirtelen elhomályosult minden és mindenből duplát láttam.
~A fenébe...~sajgott az ütés helye rendesen.Majd időm se nagyon volt összeszedni magam, már egy nagyobb kéz meg is ragadott, és nekivágott a falnak, miközben egy fémes, hideg valami nyomódott a tarkómnak. Kellett egy kis idő mire összeszedtem magam, és a nagy bamba pofából már nem csak úszó vonalakat láttam végre. Közben a kérdések meg csak úgy záporoztak, hogy ki vagyok, mit keresek itt és így tovább. Próbáltam keresni a tekintetemmel Sheenát, de nem nagyon sikerült mozognom, és a nagy behemót is igencsak betakart előttem mindent.
-Miss Taylor hívott fel hogy...sürgősen találkoznunk kell Dr. Moore miatt.-és ekkor várható volt a csend,ami hirtelen beállt, nem tudom, hogy Sheenát azóta megtalálták e, vagy felfedte magát, vagy mi történt, de ezután kicsit egyszerűbb volt összerakni az ál képet, amit kitaláltam. Tudtam, hogy hívják a doki asszisztensét, ezért könnyű volt meglebegtetni egy ilyen információt. Már csak ki kellett várni, hogy erre miként fognak ráharapni és reagálni.

//Roxinak//

Nagyon-nagyon boldog lettem volna, ha most valahol máshol vagyok és nem ezzel a hibbant tyúkkal összezárva, aki szánt szándékkal akarja kinyíratni magát, mert szent meggyőződése, hogy ezt egy zsarunak így kell csinálni. Én biztos inkább követtem volna ezeket és valahol elkaptam volna, valamelyik fickót a kettő közül, amikor egyedül van és kiszedtem volna belőle, amit tud, nem elfogatom magam velük, hogy esetleg fordítva süljön el és őt vallassák ki. Nem hiszem, hogy a hallottak után nagyon lelkiismeret furdalást éreznének, ha két nőt a még üres tepsibe kéne fektetniük, ráadásul, még attól is megfosztott, hogy a pisztolyomat magamnál tartsam. Áááááá! Tuti megölöm, de minimum behúzok neki egyet, ha egyszer nem a sz@rban ülünk nyakig.
Pont akkor sikerült megszabadulnom a pisztolyomtól, amikor már alig egy lépésre voltak tőlünk. Attól nem kellett tartanom, hogy nem fedeznek fel minket, hiszen Roxi azonnal tett róla, hogy ez megtörténjen és a mellette elhaladó fegyveres fickó nyakába vetette magát. Elég élethűen próbálta meg lefegyverezni, de közben nem figyelt a társára, aki odalépve jól kupán nyomta a pisztolyával. Roxi úgy csuklott össze, mint egy rongybaba, és én már ösztönösen mozdultam, hogy segítsek, de még időben rájöttem, hogy nekem most más szerepem van, de a mocorgásom már felkeltette a férfiak figyelmét, és az akinek Roxi neki ugrott, most az asztal mögé nézett, ahol meglapultam.
- Bújjon csak ki onnan szaporán! – intett a pisztolyával és én eljátszva a rémültet, nagy szemekkel és feltartott kézzel emelkedtem fel és léptem ki az asztal mögül.
A férfi durván megragadta a vállam és a falnak lökött, ahol nem soká követett Roxi is, akit felrángatva a földről lódítottak mellém, habár nem hiszem hogy észrevett, hiszen az arca a másik irányba nézett és úgy neki passzírozták, hogy meg sem tudott moccanni.
Mindenesetre igyekeztem az ijedt asszisztenst játszani, aki meg sem mer mukkanni. Éreztem, ahogy egy fürge kéz végigmotozza a ruhámat, és most áldottam a szerencsém, hogy időben megszabadultam a pisztolytól, mert akkor nehezen állt volna meg a történetünk.
Akár mennyire is rühelltem az egészet, most kénytelen voltam Roxi rémtörténetét végigcsinálni.
- Kik maguk és mit keresnek itt? – szólaltam meg végül kissé remegő hangon, mintha végre összeszedtem volna a bátorságomat. – És miért bánnak úgy velünk, mint egy bűnözővel? –adtam a tudatlant.

-Áh, szóval maga a kis Miss Taylor.-mérte végig felsőbbrendű mosollyal a kisebbik alak Sheenát.
-Csinos kis darab, nem gondolod Matt?!-és szinte élvezettel motozta végig Sheenát az alak.-Az, hogy mi kik vagyunk...lényegtelen. Viszont, ha már a véletlen így összehozott minket, akkor úgy gondolom adóznunk kell eme hihetetlen lehetőségnek, és akár jobban meg is ismerkedhetnék....-folytatta tovább mondandóját a kisebb alak.
-Te Lars, és ezzel itt mi legyen?-kérdezte a nagyobb alak, amely engem tartott fogva, miközben már én is kellóképpen magamhoz tértem. És ekkor kicsit felém jött a kisebb alak, de végig szemmel tartva Sheenát és a pisztolyát is rá szegezte, ha mégis olyan mozdulatot tenne, ami neki nem tetszik, akkor azonnal lőhessen.
-ÉS mondd csak, hugi, te meg ki a franc vagy? ÉS mi közöd Dr. Moore-hoz és bájos asszisztenséhez?-kérdezte meg tőlem, miközben a nagyobb darab ipse pisztolycsövét a fejemhez tartotta. Nem voltunk a legjobb helyzetben, viszont ráharaptak a csalira, és talán így egy lépéssel előttük jártunk...talán...
-Talán kellemesebben is beszélgethetnénk, ha ez a nagy majom nem lógatná a pofámba ezt a pisztolycsövet.-igen, kijött belőlem a saját stílusom.
-A csontjaidat is darabokra zúzom, ha nem fogod be a pofád.-jött a válasz, minden bizonnyal nem tetszett neki, hogy lemajmoztam, pedig tényleg egy nagydarab idiótának tűnt ez a fazon.
-Nyugi Matt.-mondta vigyorogva a kisebb.-Nos, mint látja, Matt nem szereti a nagyszájú vörös nőket, így jobb lesz, ha nagyon gyorsan csicseregni kezd, mert a végén szegény fiúnak tényleg elborulhat az agya, és hát....rám sem mindig hallgat.-mondta a fazon, nyeregben érezte magát.
Nem tojtam be ettől a stílustól, most fölényben érezte magát a pasas, hogy van egy ekkora behemót bábja, akivel sakkban tarthat, legszívesebben én most.....de tudtam, hogy tovább kell játszani ezt a szerepet, ha meg akarom tudni hová tüntették el a dokit és miért ez a nagy kavarodás.
-Rendben.-egyeztem bele.
-Miss Taylor hívott fel, hogy úgy érzi baj van, mert a doki már pár napja nem jött be dolgozni, és furcsa alakok érdeklődnek utána, és mivel a doki egyik közeli barátja vagyok, úgy gondolta, én segíthetek, vagy hátha tudok valamit ezzel kapcsolatban....és itt vagyok. Csak közben váratlan látogatók érkeztek....-céloztam itt a férfiakra, akik előttünk álltak. Csend következett, látszott, hogy a kisebbik elgondolkozik, és megpróbálja értékelni és összerakni az információ darabkáit.
-Most mi legyen Lars?-törte meg a csendet a nagy bamba. A kisebb hümmögve ment vissza Sheenához.
-Szóval a mi kis asszisztensünk segítséget kért.-hümmögött tovább, miközben Sheena tekintetét fürkészte, mintha valamit keresne benne.
-Akkor ezek szerint mindenben együtt dolgozott a mi dokinkkal.-apránként mintha levonná a következtetéseit, de nem lehetett tudni mit is forgat a fejében, de elég vészjóslónak tűnt az a tapogatózás, egy időzített bomba, amiről nem tudni mikor fog robbanni.
Ekkor jött le egy harmadik alak, aki korábban távozott.
-Lars, mennünk kell,a hátsó kijáratnál parkol a furgon.-majd ahogy ezt kimondta, meglepetten mérte végig a kialakult új helyzetet és a két nőt.
-Akkor ma vendégeink is lesznek.-csak ennyit mondott a pasas egy ördögi vigyorral még mindig Sheenát figyelve.-Hívjátok fel a főnököt, és közöljétek vele.-igen, itt már elárulták, hogy nem ők állnak a ranglétre tetején, tehát sokkal tovább nyúlik ez az egész. MAjd elengedett a nagy majom, és lökdösni kezdett, hogy induljunk, a kisebb pedig Sheenát kísérte, és a folyosókon keresztül a hátsó vészkijárat felé tereltek minket. Ott kint már egy fekete furgon át, amelynek a hátuljába ültettek minket. És a kis kiruccanásunk kezdetét vette.....

Arra, hogy én vagyok-e az asszisztens kényszeredetten bólintok, mert még mindig nagyon, de nagyon nem teszik ez a szituáció, amibe Roxi meggondolatlanul, hirtelen ötlettől vezérelve belerángatott. Most itt állok fegyvertelenül és kiszolgáltatottan, na jó csak részben kiszolgáltatottan, két fegyveres verőember előtt, akik csak épp nem csorgatják a nyálukat, hogy ilyen jó fogást csináltak, és rögtön kettőt is.
Roxi-val azért kicsit keményebben bántak, hiszen ő sem fogta vissza magát és természetesen előbújt belőle „bájos” természete, és persze kíváncsiak voltak a sztorijára is.
Mivel, amit a lány kitalált nagymértékben arra épít, hogy fontossá kell tenni a két jómadár számára a személyünket, ebben azért benn van, hogy azon kívül, hogy magukkal fognak cipelni valahova, ami közel sem biztos, hogy előbbre visz minket, de tuti nem szeretem hely lesz, még valószínűleg megpróbálják kiszedni belőlünk, és ahogy elnézem főleg belőlem, hogy mit tudunk. Ha addig nem találunk mi ki valamit. Remek! Megint csak akkor mászhatunk ki a sz@rból, ha együtt dolgozunk, de, ha módom lesz rá, tuti benne hagyom a lekvárban, azt egye meg, amit főzött.
Mikor Roxi elejtette a dumát, hogy én, vagyis ez a Taylor nevű asszisztens hívta fel és kért tőle segítséget, akkor megint fokozottan rám terelődött a figyelem.
Úgy látszik a kisebbik, ez a Lars nevű tag, volt az ész . ami nem volt nehéz – a csapatban, mert a gorilla is tőle várta a megváltó ötletet, miközben az engem fixirozott.
Látszólag idegesen álltam egyik lábamról a másikra és sütöttem le a szemem, hogy egyelőre elhigyjék a mesét, de ezek szerint a doktornő nem lehetett a kezükben, hiszen akkor nem lett volna szükségük ránk.
~ Mi a fenét érdekel ez engem! Ez Roxi melója, igya meg ő a levét és keresgesse a doki nénit! Mit aggódok itt érte. ~ szidom le magam, hiszen nekem eszem ágában sem volt ebben részt venni, és azon kéne agyalnom, hogy hogyan pattanhatok meg az első alkalommal.
Ám ekkor meglepetésként betoppan az egyszer már eltávozott harmadik fickó is, hogy tájékoztassa társait, hogy az autó előállt és igen csak nagyot nézett, hogy megszaporodott a létszám.
~ Nagyszerű! Most kocsikázunk egyet! De talán megismerjük a következő láncszemet. ~
Először Roxit lökdösik ki, majd engem is, és nem örülök neki, hogy annyira profik, hogy egy percre sem veszik le rólunk a fegyvercsövét, pedig ugye a látszat szerint, csak egy ártatlan asszisztenst és a barátnőjét kapták el.
Még csak nem is találkoztunk egy árva lélekkel sem, így szem és fültanuk nélkül sétáltunk a stílusosan fekete furgonhoz, ahová betessékeltek minket.
Ha a tekintetemmel ölni tudtam volna, akkor Roxi most biztosan holtan esik össze.
Csendben leültem és a fülem kinyitottam, hogy tudjam merre megyünk, mert nem ártott volna, ha később azért tudjuk merre is haladtunk és hol kötünk ki.

//Mike//

Az egy hét, amíg a Bodwin házaspár a nászúttal töltött Derek King számára egyszerre telt el pokolian gyorsan, és kínkeservesen lassan, már ha van ennek értelme egyáltalán. A lényeg, hogy az utóbbi hét napban elolvasott mindent Noriko Hashimoto-ról, a családjáról, a múltjáról, aztán pedig Aya Caine-ről, a múltbeli bűncselekményeiről, és persze a börtönből való szabadulásáról, és persze újra ellenőrzött minden nyomot, minden helyszínt, és minden alkalmas tanút - általában azok tudtán kívül - ám hiába nyálazott át ezer aktát, vizsgált ki milliónyi nyomot, és töltött több tucat órát a gépe fölött görnyedve várakozással, de közelebb akkor sem jutott a megoldáshoz. Aya Caine, Sheena Duran, meg az a harmadik fickó él, efelől semmi kétsége, hisz ő maga sosem vette be azt, hogy meghaltak a szökés közben - igaz ezt a mesét ők találták ki a sajtónak - de akkor mégis hol lehetnek? Minden esetre Mike-ot nem akarta ezzel zaklatni...legalábbis a nászútja alatt nem, most azonban!
-Üdv, kérlek foglalj helyet! - Köszönti a kollégáját, mikor az megérkezik a kórház első emeletén található étteremben. Az asztalán még mindig ott hever egy általa összeollózott akta, és egy üres tányér, melyen a süteménye morzsái, és egy csokoládétól barnás árnyalatú desszertes villa pihennek.
-Azért hívtalak ide, mert beszélnünk kell. Tessék, ezeket nézd át közben. - Fáradtságában először majdnem a tányért löki át, de még időben észreveszi a hibáját, és korrigálja, hogy az akta kerüljön Mike elé.
-A nő, akit holtan találtak Hawaii-n, Aya Caine testvére volt, és biztosan tudom, hogy azt a ribancot akarta elintézni. Sajnos ez azt jelenti, hogy jól sejtetted, és tényleg rád vadászik. Nagyon úgy néz ki, hogy csak azért nem támadott meg végül, mert elijesztettük...kár, hogy egy fiatal nőnek meg kellett halnia ahhoz, hogy észrevegyük, ott van.
Hangjában érezhető a szomorúság. Nem valószínű, hogy otthon bezárkózik majd a szobájába egy láda jégkrémmel, és egy százascsomag zsepivel, de önmagához képest jobban megviseli valamiért ez a civil halála, mint amennyire tőle megszokhatta Mike.
-A lényeg, hogy ideje véget vetnünk ennek. Rendőrtisztek vagyunk, és ha minket szabadon terrorizálhatnak ezek a beképzelt korcsok, nem váratjuk el az adófizetőktől, hogy megbízzanak bennünk. Remélem számíthatok rád, mert azt hiszem végre találtam valamit, amin elindulhatunk.

Mikor visszatértünk a nászútról, még mindig feszült és ideges voltam a történtek miatt, és tudtam, hogy Aya is így van ezzel, sőt neki még a húga megismerését és halálát is fel kellett dolgoznia, még ha nem is mutatta ki. Tudtam, hogy azzal, ha megpróbálok beszélni róla, csak rosszabb lesz, hiszen nem akart gyengének mutatkozni, így tehetetlen voltam ebben az ügyben.
Azt sem tudtam, hogy mi fog várni, ha bemegyek a munkahelyemre, bár ha gyanakodtak volna rám, talán már le is fogtak volna, de ki tudja, lehet, hogy csak megfigyelnek. Óvatosnak kell lennem.
Az sem nyugtatott meg különösebben, hogy előző este kaptam egy telefont Derek-től, hogy ne a kapitányságra, hanem a Kórház éttermébe menjek, ott akar találkozni velem. Bár igyekeztem Aya előtt leplezni, hiszen nem hiányzott neki, hogy ezen is idegesítse magát, azért nyugtalan voltam.

Mikor felértem az éterembe King már ott ült az egyik asztalnál és eléggé gondterheltnek tűnt, amit az előtte lévő süteményes tányér is jelzett, mert ilyenkor számolatlanul tömte magába az édességet. Reméltem, hogy ez nem velem van kapcsolatban.
Leültem mikor hellyel kínált és nyugalmat erőltetve magamra, kíváncsian néztem a szemébe.
Természetesen nagyot dobbant a szívem, ahogy kinyitottam az aktát és megláttam a fotókat és az összevágott cikkeket, jelentéseket, talán még el is sápadtam, de ha szerencsém van Derek ezt betudja annak, hogy érzem a veszélyét Aya életben maradásának.
- Nem is tudtam, hogy volt testvére. – nyögtem ki aztán, hogy mondjak valamit, de azért feltűnt és meg is lepett, hogy mennyire a szívén viseli Noriko halálát. Mi lehet ennek a hátterében, csak nem volt valami köze a csajhoz?
- Az, hogy a nyomomban van még nem is idegesítene annyira, de most már van féltenivalóm. – jegyzetem meg, ezzel kicsit igazolva, ha néha furán viselkedek. – De most már féltem a feleségemet. Ráadásul gyermeket vár, így még jobban aggódom. – teszem hozzá a fejem csóválva. – Természetesen számíthatsz rá, de mi a terved, hiszen azt sem tudjuk hol keressük. – csúsztatom vissza az aktát és tárom szét tehetetlenül a kezem. – Mit tudtál meg? – kérdezem aztán kíváncsian, de egyben aggódva is.
Annak örülök, hogy be akar avatni, hiszen így elsőkézből értesülhetek minden veszélyes megmozdulásáról, de épp lehet ez az egész csapda is, így azért nem árt óvatosnak lenni.

-Senki sem tudta - feleli komoran - és van egy sanda gyanúm, hogy egyikük sem mesélt volt büszkén a másikról, még ha lett is volna kinek.
~Noriko esetében ez persze nem csak megérzés...~
Arra viszont, hogy Mike-nk van félnivalója megértően bólint, és az elé tolt aktát ellapozza az utolsó oldalig, hogy ne kelljen magát átrágnia az egészen a lényegért.
-Sheena Duran. Caine-el szökött meg, és szintén a halálhírét terjesztik. Ő talán el tudja mondani, merre lehet az a kis szajha, arról nem is beszélve, hogy ő is megérdemel egy golyót a fejébe. Sajnos nem tudom merre lehet, de úgy egy hónapja Japánba látták ezzel a férfival.
Itt rámutat az akta utolsó oldalának tetején lévő képre.
-Soren Baldwin. Közönséges mutáns bűnöző, aki közel sem olyan óvatos, mint kéne. Őt már meg tudjuk találni, és ha elég meggyőzőek vagyunk, elvezethet minket Sheena-hoz, aki aztán elvezet minket Caine-hez. A fickó veszélyes, mégis, élve kell nekünk...egyenlőre.
Ördögi mosoly terül szét az arcán, és szinte érzi, ahogy fegyvere a kezébe simul.
-Van kérdés?

Talán nem jó hozzáállás egy rendőr részéről, ha a „bűnözőknek” drukkol, de alig bírom titkolni a megkönnyebbülésemet, mikor kiderül, hogy King nem tud sokkal többet, mint annak előtte, hiszen Aya hollétét jótékony homály fedi, ahogy Sheena-ét is, így elég céltalan vagdalkozás a részéről, hogy rajta keresztül tudja meg, amit akar.
Viszont ennek a Soren fiúnak a belépése a képbe, már nem annyira jó hír, viszont remélem, hogy Sheena-nak van annyi esze, hogy nem adta ki magát neki, így ha be is húzzuk Soren-t a csőbe, épp annyi infója lesz King-nek a két lányról, mint előtte, tehát semmi.
- Attól, hogy talán tényleg a Párduccal volt, ha egyáltalán őt látták, az még nem jelenti azt, hogy tud is róla valamit. – ingatom meg a fejem szkeptikusan, bár magamban azért örülök, hogy csak ennyi az amiről tudomása van, de ne mondhassa, hogy nem segítek. – De, ha úgy gondolod főnök, hogy megéri felhajtani ezt a srácot, akkor rajtam nem fog múlni. – erőltetek magamra némi lelkesedést. – De, ha a csaj tényleg rám vadászik, akkor előbb-utóbb úgy is feltűnik a környezetemben. – jegyzem meg. – És akkor én felkészülten fogom várni. – ígérem teljes szívvel Dereknek, és nem tudhatja, hogy mennyire a környezetemben van már most is.
- Mit akarsz, mit tegyek? Gyűjtsem be neked Soren-t?

-Sajnos ez igaz - feleli teljes egyetértésben - viszont ha nem is tud semmit, akkor is bűnöző, mi pedig rendőrök vagyunk, szóval őt úgyis ki kell vonnunk a forgalomból. Az, hogy esetleg segíthet rajtunk, csak egy szerencsés véletlen.
Mike szavaira aztán elnézően mosolyog, és biztatóan veregeti meg a vállát.
-Tudom, hogy felkészülten várod, de hidd el nekem, nem akarod csatatérré változtatni az otthonod. Ráadásul, lehet csak évek múlva csap le rád megint, és az ilyesfajta stressz nagyon nem tesz jót egy házasságnak.
Mélyet sóhajt, és oldalra húzza a száját.
-Nagyon nem...
Aztán elveszi előled az aktát, összecsukja, és ledob egy ötöst az asztalra, majd fel is veszi, és visszacsúsztatja a zsebébe, mikor eszébe jut, hogy ebben a büfében előre kell fizetni, és már megtette.
~Nem ártana aludni egyet...~
-Igen, ma éjjel rajtaütünk. Sikerült "rábírnom" egy illetőt az együttműködésre, úgyhogy tudom, hogy ma éjjel egy raktárat próbálnak majd kirabolni a közelben. Menj haza a feleségedhez, este 8-ig viszont érj vissza a kapitányságra. Ez minden.

Aznap éjjel:

Az osztag mind a 10 tagja a környéken rejtőzik, pontosabban, jó messze a környéktől, hisz nem akarják a lebukást kockáztatni. Mivel a kilométerekre lévő házakból eltart egy darabig, amíg a helyszínre érnének, ezért most a két orvlövészen, Jackson-on és Bodwin-on múlik minden. Mikor éjfélt üt az óra, egy ütött kopott furgon gurul be a raktárépületek közé, és 4 alak száll ki belőle: egy cingár, ideges ember, egy nagy darab, kopasz alak, a célszemély, és egy negyedik fickó, aki ugyan két lábon jár, de mégis a vonásai inkább emlékeztetnek kutyára, mint emberre. A lény a levegőbe szagol, és az egyik raktárra mutat, mire marcona társa odalép, és pusztakézzel letépi annak az ajtaját.
-Vörös osztag, vágjátok el a menekülési utat, arany osztag utánam!

Ismerem már elég jól Dereket, hogy tudjam, hat lóval sem tudnám eltántorítani a tervétől, amit már szépen kidolgozott és engem csak asszisztálni hívott ide, vagy mit tudom én miért, de ez most nem is olyan érdekes, mert már meg is kapom az utasításokat.
- Igaz. – bólintok egyetértően. – Ki tudja mikor akar lecsapni és A….a feleségem nem viselné el hosszú távon, ha nem engedném ki a lakásból. – fejezem be leizzadva, hogy majdnem elszóltam magam.
- Rendben, akkor ma éjjel begyűjtjük a fickót és remélem, hogy csicseregni is fog majd. – mondom nagy átéléssel, miközben inkább abban reménykedem, hogy nem tud semmit. Az lenne jó mindenkinek, de lehet, hogy még jobb az lenne, ha el sem kapnánk.

Nem gondoltam, hogy Derek az egész osztagot beveti az akcióban, azt hittem csak páran leszünk és csendesen bonyolítjuk. Az egyik háztetőn hasalva és figyelemmel kísérve a banda érkezését, majd az erőművész mutatványát, viszont úgy sejtem, nem nagyon fogjuk megúszni lövöldözés nélkül. Nem olyan társaságnak néztek ki, akik könnyen megadják magukat.
Ha kegyetlenebb lennék, akkor most ez még kapóra is jönne, hogy végezzek „véletlenül” ezzel a Soren-nel, de nem vagyok az, így ez az opció kilőve.
Becélzom az ideges fazon vállát a távcsövön keresztül, mikor meghallom Derek parancsát.
- Akkor most bemegyünk? – kérdezek vissza, hiszen azt hittem legalább egyet-kettőt leszedünk innen fentről.

-Mi igen - feleli a rádióban - te viszont maradj ott, és fedezz minket. Ha valamelyik megpróbál lelépni, tegyél róla, hogy a seggén maradjon.
~Hajjajj, sejtettem, hogy nagyon kivan a történtektől, de hogy ennyire? Remélem azért nem fog véletlenül engem hátba lőni.~
King, és három embere közelebb masírozik a mutánsok kis csoportjához, kik közben szorgosan kutatják a raktárat, amibe épp betörtek. Blöki segítségével viszonylag gyorsan ráakadnak a kerti törpékbe rejtett, fehér port tartalmazó nejlontéglákra, amik láttán mindenkinek felcsillan a szeme, pakolás közben azonban az ebképű mutáns egyszerre megtorpan, és King irányába néz, aztán mond valamit, és erre a társai is felkapják a fejüket. Még nagyon messze vannak tőlük, így kizárt, hogy észrevették...látni legalábbis biztos nem látják a támadóik. Soran minden esetre az egyik konnektorhoz lép, mire az szikrázva adja meg magát neki, a nagydarab fickó pedig fél kézzel emel fel egy hatalmas fémkonténert, melybe a szemetét pakolja az egész utca, és csak hetente ürítik, de nem ma.

- Jó, jó! – morgolódok, mert sejtettem én, hogy nem nekem szólt a parancs, csak most valahogy nem volt kedvem nyugodtan feküdni a puska távcsöve mögött. – Majd igyekszem lekötni őket valahogy.
Egyelőre azonban nem nagyon látok semmit, mert mindannyian bevonultak a raktárba és oda nem látok be, csak annyit tehetek, hogy nem tévesztem szem elől az ajtót.
Aztán meglátom a behemótot, aki egy szép nagy szemetes konténerrel a feje fölött várakozik a nyitott ajtó belső oldalán, bár nem hiszem, hogy megláthatta a társaimat, de akkor meg mi ez az egész?
Megcélzom a vállát és ha megmoccan, akkor nem habozok golyót ereszteni bele, ha szerencsém van a saját fejére ejti a súlyos alkotmányt.
- Vigyázzatok, valamit kiszagolhattak, mert felétek figyelnek. – suttogtam a mikrofonba.

A behemót oldalra sandít a blökire, ki egyenesen a rendőrségi kommandó többi tagja felé mutat, annak ellenére, hogy nem látja őket, mire a nagyobbik bólint, és meglendíti a kezében lévő súlyos fémkoporsót, ám mielőtt még eldobhatná, valami a karjába csapódik. Sután a falra néz, ahova a lövedék darabkái visszapattannak, aztán a karjára, ahol a csípő fájdalmat érzi, s ahol valami felsértette a bőrét, a vére pedig lassanként szivárog. A konténerrel még mindig a kezében fordul vissza a kutyához, aki most egyenesen Mike felé mutat,a következő pillanatban pedig irdatlan erejét latba vetve elhajítja a terhét. A több mint 5 tonnát nyomó fémkonténer ott csapódik be, ahol az orvlövész épp hasal, hatalmas lyukat ütve a tetőn, és az alsó szint padlóját is alaposan megrongálja, illetve a szoba végén lévő fal is majdnem kidől tőle. Hogy mennyire lassul le, ha Mike még a becsapódáskor is az útjában marad? Semennyire.
-Bodwin! - Kiált a rádióba Jackson, a másik ház tetejéről. - Egyben vagy haver?
A kommandósok közben tovább masíroznak előre, most már azonban futólépésben, hisz nagyon úgy néz ki, fölösleges amiatt aggódni, hogy meglátják őket.
-Ne feledjétek, a selyemfiú élve kell, a többire belátás szerint nyissatok tűzet!

A célkereszten keresztül tisztán látom, hogy valaki bentről látja el infókkal a súlyemelő bajnokunkat, mert már meg is feszülnek az izmai, hogy Derek-ék irányába hajítsa az irdatlan súlyt. A félig kutya mutáns miatt azért van egy erős tippem ki lehet, aki kiszúrta a még mindig láthatatlan csapatot.
Nem habozhatok tovább, így elsütöm a puskát, melynek lövedéke, hajszál pontosan a kívánt testrészbe csapódik be, aztán ……….minimális sebzést okozva, gellert kapva csapódik a raktár falába.
Felszisszenek, bár nem kéne meglepődnöm, hiszen mutánsok valószínűleg egytől-egyig, de ezzel nem sokat segítettem, vagy……..vagy mégis? Hiszen az óriás egy tanácstalan hátra nézés után, máris felén fordul és már hajítja is a nehéz konténert.
Nem sok időm van a cselekvésre, csak annyi hogy aktiváljam a képességemet és atomjaira bontsam a testem, majd igyekszem errébb gurulni.
A robaj majd meg süketít és érzem, ahogy egy részemen keresztül süvít a bombaként becsapódó konténer. Ha nem használom az adottságomat, már valahol ott lennék a a mélyben, több tonna fém és szemét alatt. Most már csak az hiányozna, hogy az egész rozoga épület összedőljön.
- Épp, hogy! – krahácsolok bele a mikrofonba, mert még mindig alig látok a portól. – Vigyázzatok az izompacsirtával, mert úgy néz ki golyóálló valamilyen szinten, talán csak a páncéltörő golyó sebzi. – magyarázom a többieknek mire számítsanak. – Azt hiszem lemegyek, innen már nem tudok célozni, másik lőállást kell keresnem.

-A frászt hoztad rám Bodwin! - Szól bele a rádióba megkönnyebbülten a másik mesterlövész, aztán célkeresztje közepébe mozgatja az izompacsirta fejét.
-Golyóálló mi? Lássuk, a feje is az e?
Elhangzik egy dördülés, majd Jackson szentségelő hangja tölti meg az étert, miközben a nagy darab mutáns megrázza magát, mint akit fejbe dobtak egy almával, aztán mérges tekintetét a másik ház felé fordítja.
-Azt hiszel felhergeltem. Mi a...
A beton is belereped, ahogy az izompacsirta elrugaszkodik a földről, hogy aztán jó 100 méterrel messzebb érjen földet. Ezt még jó párszor eljátssza, egyre közelebb kerülve Jackson-hoz, aki már hadarva káromkodik, amiért a további lövései is csak felsértik ellensége bőrét, meg viszont nem állítják, sőt, amilyen dühös, még csak el sem lassítja.
Közben a másik csapat elég közel ért a maradék három célponthoz. Hamarosan lerohanhatják őket.

- Talán nem kéne…… - próbálom meggyőzni Jackson-t, hogy megfelelő muníció nélkül ne hergelje a betontestű mutánst, de a felhangzó lövések hallatán, csak elmorzsolok pár káromkodást a fogaim között.
Már a még mindig porban úszó lépcsőházban robogok lefelé, reménykedve, hogy nem dől rám az egész kóceráj, mikor ismét meghallom a társam hangát, ami nem sok jóval kecsegtet.
Az épületből szabályosan kirobbanok és még van szerencsém látni, ahogy a monstrum, olyan könnyedén szökdécsel, mintha a Holdon járna, de a föld remegéséből sejteni lehet, hogy itt nem a súlytalanság dominál.
Lázasan kotrok a taktikai mellény számtalan zsebeinek egyikébe-másikába, mert emlékeim szerint kell nálam lenni páncéltörő lövedéknek is, majd gyorsan tárazom be, mert a fickó már vészesen közel jár Jackson-hoz, hogy péppé zúzza, hiszen az hiába lövöldözi rá az egész tárat, nem ér vele semmit, csak itt-ott megkarcolja.
Igyekszem szabályozni a légzésemet, aztán meghúzom a ravaszt háromszor is egymás után, biztos, ami biztos alapon. Ha ez sem állítja meg, akkor baj van!
- Jackson, tűnj el onnan! – kiáltok azért a mikrofonba.

-Na ne mond... - szól kicsit fellengzősen vissza Jackson, de aztán a válla felett száll el egy lámpaoszlop, ami kis híján őt is a mögötte lévő falhoz szegezi. Ahhoz még így is bőven elég volt, hogy hanyatt essen tőle. Mire feltápászkodik azt látja, hogy a szörnyeteg még mindig felé tart, és a testét átütő páncéltörő golyókkal nem törődve - melyek hatására már jó néhány csúnya seb éktelenkedik az egyik karján, és mellkasán - elrugaszkodik a földtől, és az épület 6. emeletébe csapódik, ahol a falat átütve mászik felfelé.
-.....banyek...
Egy ideig csak csendben kapaszkodik a rém, aztán nagy robajjal mászik meg három új emeletet, mire már Jackson is menekülőre fogja a dolgot, hisz így mindössze 4 emelet választja el őt a bestiától.
-Mike...segíts... - lihegi a mikrofonba, remegő hangon.

~Mi a pokol folyik odafenn?~ Gondolja Derek aggódva, miközben a saját osztaga a másik három gyanúsítottat közelíti meg. Mielőtt azonban rákérdezhetne, egy apró villám találja telibe a mellette lévő Sanchez övéhez erősített villanó gránátot, és egyszerre a világ megszűnik létezni a csapat számára.
-Megtámadtak! - Üvölti, hisz nem hallja még a saját hangját sem. - Vörös osztag, fedezzetek!!!

A páncéltörő golyók legalább megsebzik, de a baj az, hogy nem terítik le ezt a hegyomlást, viszont valószínűleg tovább dühítik és nem igazán akar lemondani a kinézett prédáról.
Továbbra is nagy lendülettel közeledik Jackson-hoz, aki végre nagy nehezen felfogja, hogy milyen veszélyben van és megpróbál elhúzni onnan, csak lehet, hogy már késő lesz.
Kétségbeesetten jár az agyam, hogy mi a fenét tehetnék még érte, de már most is elég nehéz helyzetben vagyok, hiszen a mutáns úgy mászik fel az emeletes épületre, mint a filmbeli King Kong. Szinte a fejembe robban társam könyörgése, amitől egyáltalán nem lesz jobb a kedvem. Na meg aztán még ezt tetézi Derek kiáltása, hogy ők is bajban vannak.
Mivel azonban még mindig ott a Vörös osztag a segítségükre, inkább továbbra is Jackson megmentése az első számomra.
~ Kár, hogy a vállról indítható rakétakilövőt még nem rendszeresítették nálunk! ~ szitkozódok tovább, de továbbra is csak az az egy esélyem van, ha a páncéltörőkkel olyan helyen találom el, amit már megérez, mondjuk a szemét. Ehhez azonban nyugodtnak kell lennem. Az egyik parkoló autó tetején megtámasztom a mesterlövész puskát és gondosan célzok, nagyon gondosan, hiszen társam élete most a kezemben van.
- Hé izomagy! – üvöltök a mászó fickó felé. – Ide nézz, itt repül a kismadár!
Ha meghallja és rám néz akkor nyert ügyem van, ha nem akkor nehezebb a helyzet, de akkor is lövök.

A melák sajnos már túl messze van, hogy könnyű legyen becélozni, de azért sikerül eltalálni megint jó néhányszor, ezzel vörösre festve a falat, amin megpróbál felkapaszkodni. Az utolsó lövés aztán fejbe találja, amitől eddig sem túl szemet gyönyörködtető arca még rusnyábbá válik, aztán egy hatalmas darab fallal együtt amibe ez után is görcsösen kapaszkodik, a mélybe zuhan.
-Öcsém, ez kemény vol...vigyázz!!!!
Szinte nincs olyan testrésze a lénynek, ahonnan nem csöpög a vér, és mintha a fél arca is hiányozna, de mégis két lábra áll, aztán diszkoszként hajítja a több tonnás faldarabot Mike felé.

King és csapata közben még mindig vakon próbálja felvenni a harcot a magát közéjük vető kutyatestű lény ellen, ki rongybabaként taszigálja odébb őket. Gyakorlatilag esélyük sincs, hisz nem látják, vagy hallják támadójukat, aki a fejük felett ugrálva csap le rájuk.

- A francba, a francba, a francba… - szitkozódtam most már folyamatosan, ahogy egyre-másra eresztettem a terminátorba a golyókat és látszólag csak annyi haszna volt, hogy egyre véresebb lett, de nem akart kinyúlni.
Aztán váratlanul mégis csak sikerült eltalálni a fejét, amikor már nem is reménykedtem benne, hogy megállíthatom és egy irtózatos recsegés-ropogást követően egy fél szobányi fallal együtt végre lezuhant.
- Huhh! Ez meleg volt have…… - töröltem meg izzadó homlokom, mikor meghallottam Jackson hangját, de mielőtt még elkiáltotta volna magát, már én is láttam, hogy nem szűnt meg a veszély, csak éppen más célpontot talált magának…………..engem!
~ A jó életbe! Ha egy olyan akcióban hagyom itt a fogam, amiben Aya után nyomoz King, engem az én szerelmetes drágám élve kibelez és akkor még enyhén fogalmaztam! ~ fut át rajtam, miközben azon igyekszem, hogy beugorjak az első sarok mögé.
- Nincs valakinél egy tankelhárító gránát, vagy egy páncélököl? – morgok bele a mikrofonba, de közben az is aggaszt, hogy Derek-ék felől semmit nem hallok. De egyszerre, csak egy probléma.
- Jackson, ha van nálad páncéltörő golyó, azt tárazd be, én is azzal lövök. Egyszer csak kinyúvad ez a szemét! – tanácsolom a társamnak, majd kihajolva a fedezék mögül tovább lövöldözöm, lehetőleg valami érzékeny testrészére.
Még mindig fő célpont a szeme, hiszen az agyába itt hatolhat a legkönnyebben a golyó, de a lába köze sem elhanygolható.

~Gránátvető? Ez most csak ökörködik?~ Gondolja Street, a vörös osztag kinevezett vezetője, mikor a távcsövébe pillantva megnézi magának, mivel is harcol a társa a raktáraknak fenntartott ingatlan másik végében.
~Nem viccel...~

-Megvan! - Kiált Jackson a fegyvere betárazása után, aztán elereszt egy sorozatot. Minden golyója hátba lövi a rémet, dió méretű, vörös szegélyű lyukakat hagyva annak hasfalán, ám a mutáns ettől nem esik össze, csak még mérgesebb lesz, aztán felkap egy kocsit, és a támadója felé hajítja. Az autó a lövész alatt fúródik az épületbe, ami ettől megroggyan, aztán több tonnányi hullik belőle a mélybe, és Jackson is csak egy kézzel tud megragadni egy erősen kiálló vasdarabot, a puskája azonban lezuhan, és ő is elég instabilan lóg odafent.
A rém ezek után elrugaszkodik, hogy épp ott érhessen földet a 150 kilójával,m ahol most Mike áll, érkezésétől pedig pókhálómintás lesz az aszfalt, és mindenki más is, aki útban van.