The Queens Pub

Rég jártam már Queensben, így gondoltam, elnézek egyik kedvenc környékemre. Sajnálatos módon kedvenc sznob helyemet bezárták azóta, mióta legutóbb itt vendégeskedtem. Így aztán gondolok egyet, és sétálva elindulok az utcában.
~ Hirtelen nagyon sok dolgom lett. Furcsa. Egyáltalán nem zavar.
Lassan megállok a járdán. Ahogy oldalra fordulok, egy eddig általam nem ismert hely cégérét látom. Okoz némi töprengést, hogy ez a név vajon utalni akar-e a jellemző vendégseregre, vagy csupán egy név.
~ Queens Pub. Hm. Egy próbát megér.
Ahogy besétálok, abszolút pozitív benyomások érnek. Tetszetős, kissé talán régimódi berendezés, néhány furcsán meglepett arcú vendég, akik a zakómat vizslatják, és egy igen kedvesnek tűnő pultos. Egyből őt veszem célba, hogy rendelhessek egy italt. A többit pedig majd meglátjuk.

A pulthoz érve magától értetődik, hogy a pultos eladni akar. Én pedig jó vevőnek tűnök. Nem is váratom hát meg.
- Egy scotch-ot, jég nélkül!
Egy kopp a pohár, egy kopp az üveg, kupak csikordul, fordul, édesfanyar whisky illata, miközben jellegzetes hanggal csorran a pohárba. Koppan az üveg, csikordul a kupak. Surrog a pohár, ahogy elém tolja.
- Köszönöm.
Az egyszerűség kedvéért itt a pultnál kezdek bele első italomba. Közben szabad kezemmel a pultra támaszkodom, és felmérem a terepet. Féloldalt forudlva feltűnik egy csuklyás alak. Valószínűleg nem szúrt volna szemet, ha nem bámul így. Most azonban egyenesen rá figyelve pont elég a fény ahhoz, hogy ismerős vonásokra leljek a részben kitakart arcon.
~ Mi? Ismerős...nem, az nem lehet! Belőle mirelit lett. Bár...talán mégis. Hiszen Magnetoról is azt hitték, elvesztette a képességét.
Elmosolyodom, arcomon a felismerés tükröződik, mint mikor valaki régi ismerősre lel. Megemelem felé poharam, és üdvözlésképpen biccentek egyet.

Láthatóan megjátszott meglepetés ül ki arcomra, egy elnézést kérő mosoly kíséretében. Lenéző tekintetéért persze megkapja azt a szempárt, amit egy király még akkor is magáénak tud, mikor a nép körülvette vasvillákkal. Biztos vagyok benne, hogy kettőnk közül én vagyok, aki magasra kapaszkodik, hiába ér fel a nagyhangú kiáltása előbb.
- Ennyire látszik? Igen, először vagyok itt.
~ Igaz, egy bárdolatlan vadember, civil ruhában, de azért ettől még nekem nem kell alább adnom.
Kortyolok egyet az italomból, majd lejjebb engedem, és alaposan végigmérem. Szegény tigris még nem tudja, hogy ezt a krokodilt csak szárazon futja le.
~ Töltögessük csak azt a medencét! Egyszerűen, hogy ő is értse...
- Bocs, ha zavart, hogy megbámultalak. Csak tudod, amit eddig láttam tőled, az mindig lenyűgözött. Viszont azt hittem, elcsomagolt gyorsfagyasztott zöldségnek a haverod.

Csodálkozva nézek rá, kissé talán hitetlenkedve is. Tény, hogy hozzáértő megállapíthatná a szélsőségesebb mimika mesterkéltségét, azonban eddigiek alapján se nem a szavak embere, se nem az emberek értője mostani beszélgetőpartnerem.
- Elmenekültél? Te? Meghátráltál? Nem hittem volna, hogy a nagy Pyro ismeri a félelmet.
Remélhetőleg, kezdem felhúzni úgy, hogy nem konkrétan én leszek ennek a haragnak a célpontja. Bár kellően instabil ahhoz, hogy számoljak az esetleges konfrontációval. Ennek ellenére úgy érzem, a várható nyereség megéri a kockázatot.
- Nem beszéltem sosem ezzel a Bobbyval. De tudom, kiről van szó. Vadócot pedig még nem is láttam élőben. Agymosott meg főleg nem vagyok. Se képességük, se idejük nincs rá, hogy egy jól működő agyat kisikáljanak. Azt meg pláne nem mondják meg, hogy mit igyak vagy egyek.
Következő fázis, szimpátia kialakítása, miután kellően kibillentettem az érzelmi stabilitásából. Nem, mintha ez túl nehéz lenne. Most elég egy minimális közös vonás.

Figyelem a reakcióit. Úgy tűnik, egyelőre uralkodik magán. Nem mintha annyira félnék tőle most, hogy ilyen közel ülök hozzá, és látom, mit csinál. Főleg, hogy tudtommal szereti a látványos dolgokat. Tehát, ha komoly baja lenne velem, valószínűleg körbeégetné a fél környéket, hogy előbb lássa a félelmet az arcomon, és csak utána sütne meg engem. Kicsit bizarr gondolatok, de az ő esetében teljesen elképzelhetőnek tartom.
Válaszára elismerően bólintok. Nem vártam indoklást, ez pozitív csalódás tőle.
- Valószínáleg ugyanezt tettem volna. Nem szeretek szétcincálva lenni, és erő nélkül börtönben senyvedni sem hangzik túl fényesen.
A következő reakción elmosolyodom, és megcsóválom a fejem.
- Nem úgy értettem, hogy nincs rá képességük. Tudod, milyen liberális az intézet. Tudtommal nem szokták képességgel erőszakosan beleverni mások fejébe az elfeiket. Különben hogy szabadultál volna meg tőlük?
Ekkor fogy el a whiskym. Leteszem a poharat, és figyelem, hogyan keresi az egyensúlyt a kekeckedés és a saját mentalitásának a megtalálása kapcsán.
- Vagy még van mit tanulnom tőlük, de nem veszek be minden naiv marhaságot, amit összehordanak.

Viszonzom a hülyéneknézés tekintetet, majd alaposan kinevetem Pyrot. Nem ragadtatom el magam, szépen, hamar elnyomom a nevetést.
- Elrekesztették Főnixet? Tudja bárki egyáltalán, mi is az pontosan? Szerinted mi lehetett pontosan?
Bár ezeket a történéseket abba a kategóriába sorolom, amik vagy mesék, vagy nem, azért egészen jól összerakott mesék. Így fel tudom vállalni, hogy valódinak gondolom őket.
- Nem tudom, milyen tudomány és kiket hív alfa szintű mutánsnak. Xavier Omega mutáns volt, ha minden igaz. Nem ismertem személyesen, és a karmost se ismerem. Nem tudok érdemben véleményt hozzájuk fűzni. Főleg, hogy ahogy mondod, halottról jót, vagy semmit. Viszont ahogy mondtad, a karmosról érdekelne a véleményed. Ismered, igaz?
Jelzem a pultosnak, hogy egy olyat kérek, mint amit Pyro iszik, majd kézbe veszem a frissen kapott sört.
- Azt hallottam, hogy vad és öntörvényű. Te is ilyennek látod?

- Azt mondjuk valahogy értem, hogy miért korlátozták az erődet. Elég nagy pusztítást lehet vele művelni. A helyedben viszont én se hagytam volna ennyiben. Viszont megint csatlakoztál valahová. Magneto megengedi, hogy úgy viselkedj és azt csinálj, ahogy és amit akarsz?
Őszinte kíváncsisággal kérdezem tőle, hiszen még sosem találkoztam az öreggel, és a tévében nagyjából a főgonosz képét festették meg róla mindig. Az X-eknél pedig a rossz útra tévedt, de alapvetően nem gonosz, ellenben túl nagy hatalmú illetőként hallani róla.
- Azt mondod, én majd kapok egy cukirózsaszín nyakörvet? - kérdezem cinikus mosoly kíséretében - Bár igazad lehet. A tieden legalább szögecsek vannak, meg csini öngyújtó hozzá, ha jól tudom. Viszont mi van, ha pont te segítesz hozzá, hogy ne várjam meg, amíg ölebet csináljanak belőlem? Segíteni akarsz, vagy csak cukkolni?
Ismét érdeklődő arckifejezést veszek föl, bár inkább azt a haverkodós stílust, semmint a tudós főre néző diákét.

- Ez furcsa. Mármint van egy nagy cél, amit követ a testvériség. Elérni, hogy a mutánsok maradjanak csak, az emberek pedig eltűnjenek. Végülis az evolúció azt diktálja, hogy az erősebb kiszorítsa a gyengébbet. Természettudományos szemléletmóddal ez tökéletesen érthető - ingatom a fejem, viszont azért akad, amit nem teljesen értek. Látszólag kompromisszumok nélkül működik ez a dolog a testvériségnél. Ugye az X banda vigyáz, nehogy feleslegesen meghaljon bárki is. Ezzel persze néha addig várnak egy veszélyes elem kiiktatásával, hogy sokak odaveszhetnek. Tehát a békét és az életeket védve néha túllőnek a célon, és pont ezért éppena céljuk ellen tesznek.
Kortyolgatok a sörömből, közben töprengve nézek magam elé. Annak ellenére, hogy elég bárdolatlan, már nem unalmas beszélgetőpartner.
- Ugyanakkor ott van a testvériség. Ha a kereszttűzben sok mutáns meghal, az nem gond látszólag. Pedig valahol ez is hátráltatja, hogy a mutánsok kerüljenek fölénybe, nem? Meg aztán, megmondom őszintén, nem hiszem el, hogy sosem állított le Magneto, mikor valamit nagyon szívesen megsütöttél volna.
Kezdem érezni a hangot, amin jól megy a beszélgetés a sráccal, így egyre inkább a haveri beszélgetésre váltok a korábbi diplomatikus erőfitogtatásról.
- Életvitel...hm...nem aggódni azon, hogy érek be holnap órára. Én már gimiben is így éltem. Azt hiszem, értem, mire gondolsz. De valahogy mindig meg kell küzdeni azért, hogy önmagad lehess, nemigaz? Akárhol is legyél.

- Persze, ez nyilvánvaló. Magneto remek stratéga eddigi ismereteim alapján. Te pedig értékes tagja vagy a csapatának, nem hagyna odaveszni egy feléd dobott sértés miatt.
Fogy a sör szépen lassan. Viszont egész jó, így a kedv is megvan hozzá. Közben érzem, hogy egyre kevésbé kakaskodás a beszélgetésünk. Talán, ha éppen nem kezelik gyereknek, ő is ember- vagy épp mutánsszámba veszi a beszélgetőpartnerét.
~ Valószínűleg neki viszonylag későn sikerült kitörnie a ketrecéből.
- Akkor itt is, ott is megvannak a járulékos veszteségek. A különbség annyi, hogy Xavier egy fajként tekintett minden emberfélére. Ettől függetlenül mindenki verseng a többivel. Egészen a legkisebb kisiskolás klikkekig. Ahová érzésed szerint tartozol, azt az oldalt véded. Én megértem a Testvériség álláspontját is, legalábbis azt hiszem.
Figyelem, ahogy kifejti az általa csattanónak számított konklúziót. Mosolyra késztet a magabiztossága. Nem azért, mert alaptalan lenne. Csupán azért, mert azt hiszi, az iskola miatt engem is ismer.
- Igaz, ami igaz. Van, aki ilyen idillikus világképet dédelget magában. Ennek ellenére ki kell, hogy ábrándítsalak! Amennyiben az életem, vagy számomra fontos személy élete függ tőle, csak a prioritások döntenek. Ha meg akarnál sütni, gondolkodás nélkül kicsinálnálak. És itt most nem az erőviszonyokat akarom fejtegetni, de ilyen esetben vagy egyikünk, vagy másikunk megy haza.
Lehúzom a söröm maradékát, a pultra teszem az üveget, majd visszafordulok Pyro felé.

- Ha így nézzük, az egész egy piszok nagy üzlet. Valamit teszel vagy feláldozol, hogy elérj valami mást. Sokkal okosabb vagy, mint azt mások hiszik, ha így felismerted a világ működését. A legtöbben csak sodródnak, gondolkodás nuku.
Mikor azt mondja, erős lehetek, elnevetem magam. Megingatom a fejem, diplomatikusan, bólogatás helyett.
- Fejben biztosan. Bár lehet, hogy képességeim alapján is. Ezt döntse el majd az, akinek kellek, vagy akinek gondja van épp velem - teszem hozzá széles mosoly kíséretében.
Látom rajta, hogy most is kissé kalitkában érzi magát. Valahogy meg tudom érteni. Ha vissza is tért Magneto ereje, az ilyen képességgel machináló drogoknak mindig akad kellemetlen következményük.
Mikor a nevemet kérdezi, kicsit kihúzom magam, ugyanakkor barátkozó módon enyhén biccentve kezet nyújtok.
- Cristopher vagyok, de a Cris is megteszi. Ahogy Magneto mondaná, igazi nevem még nincs. Bár dolgozom az ügyön.
~ Kitörni, kitörni...eddigiek alapján épp azért építkezek, hogy ne férjen körén az a bizonyos ketrec.
- Egyelőre tudok tanulni ettől a bandától. Bár akadnak nehezen elviselhető elemek, de egyik hasznos készségem, hogy ezen túl tudom tenni magam. Nem is várom meg, hogy határokat szabjanak. Elé megyek a dolgoknak, és megírom a sajátjaimat. Eddig működik a dolog.

- Ennek örülök. Én is élvezem ezt a beszélgetést.
Eltöprengek rajta, hogyan is képzeltem el ezt a találkozást. Mert elképzeltem már korábban, de valahogy nagyon nem ez a kép volt előttem.
- Hát annyi biztos, hogy az emberi paranoiától tartanak. A térképeken nem szerepel a Xavier birtokon áthaladó út, nincs műholdkép a területről, és még ki tudja, mi mindennel védték be magukat. Azt hiszem, nekem szerencsém volt eddig. Mindig tudtam uralkodni magamon annyira, hogy csak a szükséges információk jussanak el a környezetemhez rólam. A mutánsüldözés kimaradt az életemből.
Elfogadom, hogy Pyro egyszerűen nem tudja érteni az X-ek álláspontját. Van ez így. Az empátia ritka adomány. Legtöbben csak saját szemszögükből tudják tekinteni a világot.
- Bandázni? Ahova épp kedvem tartja menni. Igazából egyetemről kerültem be az intézetbe. Így nincs túl sok órám. A mutáns dolgok tanulása az, ami hasznos ott bent. Általános művelésben már volt részem elég. Wireless pórázom van. Vagy műholdas, ahogy tetszik - teszem hozzá egy félmosoly kíséretében.

- Nem a beszélgetés élvezetéről beszélek, hanem épp arról, hogy nem szoktam ennyit járatni a számat...áh, mindegy. - Intett John miután ismét megnyilvánult igazi flegma énje, és a csapos felé tolta a poharat. Nem amolyan tölts még egyet alapon, inkább arra célozván, hogy nem iszik többet.
- Hidd el, aki megakarja találni az X-sulit meg is találja. Stryker is betört oda, és sok diákot elvitt kísérleti nyúlnak. Én is alig bírtam meglógni Bobbyékkal. Pár hónapja Magnetoval úgy mentünk be az intézetbe, mintha nyitott kapukkal fogadtak volna. Elég védtelenek vagytok, jobb, ha tőlem tudod. - Kacsintott a fiatal felvéve kabátját, mi eddig a bárszéken pihent.
- Nos Cris, örültem a találkozásnak, remélem legközelebb már csapattagként beszélgetünk valahol. Gondold meg, tudod hol találsz. - Mondta ujjával mutatva a fiúra, mintha csak le akarná lőni, de remélhetőleg tudja, hogy ez amolyan fiatalok közötti szleng, másként elég hülyén vennék ki magát a cselekmény.
- További szép napot. - Köszönt el, majd kisétált a krimóból.

Off: // Köszi a játékot, élvezetes kis eszmecsere volt, csak már nem igen maradt téma, amiről beszélgethetnénk. Remélem még összefutnak a karik. //

Mikor már túlmagyarázza szóban a céltalan beszéd értelmetlenségét, és hogy ő mennyire nem szokott sokat beszélni, csak megengedek egy szarkasztikus félmosolyt, de nem válaszolok rá.
Amikor viszont az iskola sebezhetőségéről beszél részben igazat adok neki. Ugyanakkor rettentően szélsőségesnek érzem a véleményét, így kénytelen vagyok ellenkezni.
- Sokat kicsinált Stryker és a Testvériség is azok közül, akik most védhetnék a sulit. Azonban jobb, ha tőlem tudod - egy kis gúnyos él, épp csak, hogy ne feledjük a mi kis kakaskodásunkat -, egyre többen vannak tanárok, diákok, és egyre jobbak. Lehet, hogy még ezért vagyok ott. Kiváncsiság.
Gyorsan végigmérem mégegyszer, mikor átvált a baráti, vagy méginkább bajtársi stílusra. A gesztusát nem veszem át. Nem passzol hozzám ez a mutogatás, de jó eséllyel ezt ő is tudja. Csak biccentek.
- Mindenképpen meggondolom. Szép napot!
Kikérek még egy whiskyt, és míg megiszom, eltöprengek az iménti beszélgetés tartalmán. Végül fizetek, és távozok a helyről.

//Részemről az öröm Így még érdekesebb játék volt, mintha összeverekedtünk volna. Biztosan lesz folytatás.//