The Queens Pub

Legutóbb kellemes tapasztalattal távoztam a helyről, így gondoltam, ismét próbára teszem. Könnyed léptekkel érek el az ajtóhoz, majd belépve egy ismerőst pillantok meg a pultnál. Nem szeretném világgá kürtölni, hogy itt van. Még akkor sem, ha egyesek már felismerhették. Az ő dolga, hogy áll a nyilvánossághoz, de mégiscsak egy szökevény.
Egészen a pultig sétálok, és Pyro mellett a fényesre sikált fára könyökölök. Lassan oldalra fordulok.
- Szervusz!
Mikor kihozzák az italát, csak egy futó pillantást vetek a teára, de arcomon nem látszik ennek kapcsán reakció.
~ Pyro nem szokott teát inni. Úgy sejtem, nem egyedül van. Adjuk meg, amit elvárnak!
- Csak nem gyengélkedsz? Pedig azt hittem, az X-ek a puhányok - mondom, érezhetően kekeckedő stílusban, egy gúnyos mosoly kíséretében.
Mikor úgy érzem, hogy elég pillanat szólt a kakaskodásról, kezet nyújtok, még mielőtt felvenné az italokat.
- Úgy tűnik, megint egymásba botlunk.

Láthatóan nem teljes Pyro lelkesedése, mikor meglát. Valamiért mégis uralkodik magán, amit jelenleg hízelgőnek érzek. Akit nem ítél fontosnak, valószínűleg elküldené a fenébe, ha útban van.
- A világért sem akarok zavarni, csak megláttalak. Gondoltam, köszönök...
Elhalkítom a hangom, hiszen úgy tűnik, már túltette magát a meglepetés kellemetlen voltán. Figyelem, ahogy előresiet az italokkal. Mikor jelez, biccentek, és követem a hátsó boxok közé.
~ Bemutatok valakit. Miért érzem úgy, hogy hírből már ismerem az illetőt?
Mikor meglátom a kikandikáló fejet, szinte látom, ahogy az agyam mintaillesztő módszerrel kikeresi az ismert személyek aktái közül, majd még ugyanebben a másodpercben felizzanak azok a bizonyos idegszálaim, melyek a mimikámért felelősek. Ekkor már egy másik elektromos jel is versenyt fut velük, hogy megállítsa őket.Meglepetésem mimikai kifejezése így születése pillanatában el is hal. Ennek eredményeképp némi diplomatikus, óvatos csodálkozás jelenik meg arcomon. Mire közelebb érek, ennek kíséretére érkezik egy szolid, visszafogott mosoly.
- Örvendek, Uram! - enyhe meghajlás az asztalnál, majd megvárom, vajon hellyel kínálnak-e.

Mikor jelzi, hogy leülhetek, el is foglalom a felkínált helyet. Csak miután leültem, és Pyro-val is befejezte a beszédet.
- Senki sem mondta az iskolában, hogy fogoly vagyok. Így a szabadidőmmel magam rendelkezem. Sok érdekes személlyel találkozhatom erre felé, ahogy észrevettem. Eddig a jelen példa is ezt mutatja.
Az alkohol kapcsán felcsillan a szemem. Nem úgy, mint a gyermek, aki cukorkára vár. Sokkal inkább az embertelen módra gondolkodó zseni szikrája.
- Valóban, nem vetem meg. Bár egy-két alkalom kivételével szigorúan mértékkel fogyasztom. Egy óvatosabb mennyiség még serkenti az elmét, ösztönösebbé teszi a gondolkodást. Ugyanakkor az ösztönösség fokozásával segít jobban megérteni, mivé is lettünk.
Nem tetszik, hogy tinédzsernek hív, de ilyen fokú lenézést azért majdhogynem el is vártam az öregtől, így nem lepődöm meg rajta.
- Nos, az iskola tinédzsereivel ritkán társalgok, így ezt nem tudhatom. Jómagam keresem, mi az, amit az iskola hozzáadhat a tudásomhoz. Azt azért sajnálom, hogy a professzorral nem volt alkalmam találkozni.

Az intelmeket és a képességeimet ért dícséretet a lehető legrövidebb, legegyszerűbb, legőszintébb formában reagálom le.
- Köszönöm.
Nem számítottam elismerésre Magnetotól. Bár talán valahol elvártam, hogy legalább ennyit elérjek nála, mikor megláttam. Végső soron mindig is tisztában voltam kiemelkedettségemmel, képességeimmel. Az extrovertált személyiségem ismérveként pedig nyilván fontosak a környezet visszajelzései. Hasznosak.
- Bár régebbel a fiatalságra jellemző bohém megnyilvánulásként velem is elszaladt egyszer-kétszer a ló, mindenképpen hasznos tapasztalatnak érzem. Mára feleslegessé vált ilyen mértékű mesterséges morálnövelés. Legfeljebb egy-két pohár ital, ha whisky-hez hasonlóan tömény italról beszélünk. Azt még megfelelő sebességgel lebontja a máj, így csak minimálisan módosítja a neuronhálózat működését, de nem putszítja azt. Érdekesség lehet még, hogy van egy bizonyos véralkoholszint, ahol az intuícióval együtt a mutáns képességek is fokozódnak. Persze, ha valaki túlzásba esik, ugyanúgy irányíthatatlanná válik mint az illető szavai vagy lábai.
Figyelem az idős férfi reakcióit, miközben előadom ismereteimet, tapasztalataimat. Szimpatikus, hogy kora ellenére hasznosnak és tanulságosnak ítéli a nála fiatalabbak nézőpontját, és hajlandó tanulni belőle. Még arra is érzek benne hajlandóságot, hogy közelítsen korábbi elképzeléseihez képest Xavier módszereihez, legalább részben.
- Ha megkérem, mesélne róla és a munkásságáról?

Ismét nem bonyolítom túl a dícséretre való reakciómat.
- Köszönöm. Igyekszem.
Mikor megérkezik Pyro a whiskyvel, kézbe veszem, valamivel arrébb ülök, hogy ő is elférjen, majd megemelem poharamat felé és Magneto felé.
- Uraim, köszönöm az italt és a jó társaságot!
Míg a mester szolidan számonkéri tanítványát, belekortyolok az italba. Whisky. Tiszta whisky. Az alkoholtartalma megfelelő, összetevői is a hagyományok szerintiek. Nincs benne túl sok porózus, szilárd szemcse, ugyanakkor érezni a gabonapárlat erjedés után hátramaradt furcsán kellemes, fanyar ízét. Leengedem a poharam, majd érdeklődő tekintettel hegyezem fülemet, mikor Xavier professzorról és közös múltjukról kezd mesélni az öreg. Bőven akad közte meglepő és furcsa információ.
- Harmadik világháború? Tehát aktívan részt vettek a hidegháborúban? A kormányok azóta titkolták a mutánsok létezését?
Meglep, amit mond. Bár az is meglepetésként ér, ahogy megemelkezdnek a fémeszközök. Ezt az érzést aztán az érdeklődés, kiváncsiság váltja fel. Mikor aztán sikeresen úrrá lesz haragján a mágnesesség ura, szabadkozására csak megcsóválom a fejem.
- Megértem. Az efféle szérumok, amik a test működését hivatottak erőszakkal befolyásolni, gyakran okoznak kellemetlen meglepetéseket. Nem egy harci drog ölt már tapasztalt, jó katonákat. De nem kell olyan messzire mennünk. Láttam már fogamzásgátló mellékhatásától súlyosan elhízott, korábban gyönyörű lányokat.
Belekortyolok az italomba, majd szavamat megelőzveelőbb a kezemben lévő pohárral teszek egy gesztust, jelezvén, hogy akad még mondanivalóm.
- Azt vettem észre, hogy hasonló a szituáció, mint régen a nemesség és a nép kapcsán. A nemességnek hatalma van a néphez képest, születési előjogként. A nemesek lenézték a tömeget, a műveletlen, koszos, befolyásolható tömeget. A nép a tömeg, fél a nemességtől, de ha úgy érzi, sokaságával győzhet, haragba, gyűlöletbe csap át félelme. Így persze abszolút megértem, miért látja Ön a totális uralmat végső megoldásnak. Ugyanakkor manapság, akármennyire is butítja a média a tömegeket, az átlag műveltebb, mint régen. Ezért talán lehet esély a békésebb megoldásra.

- Én is arról beszéltem. Ehhez tettem hozzá, hogy a mellékhatások minden mesterséges szer jellemzői. Bár inkább a képességek ellen feltalált, semmint a mutánsok élete ellen. Az emberek nem látnak tovább a képességet birtokló emberig. A számukra elérhetetlen hatalom miatt érzett félelem elhomályosítja a látásukat.
Igyekszem megértetni az úriemberrel, hogy ha nem érti meg egyből a mondandómat, nem feltétlenül a mögöttes tudásom hiányzik.
- Tudtommal a haláltáborok nem a fellázadt nép által kitervelt valamik voltak, ahogy a titkos kísérletek sem. Minden az akkori nemesség által létrehozott, kipróbált tervek. Aztán fordult a kocka, és ha nem tévesek az információim, Ön a társaival igyekezett átvenni a nemesség szerepét. Mutánssá alakítás kísérlete, az összes ember szisztematikus kiírtásának kísérlete, és biztos akadt még néhány, amiről nem hallottam. Tudtommal a professzor ezek felett is szemet hunyt, nem indított háborút Önök ellen. Vagy tévednék? Ezek szerint nincs jó oldal, csak vég nélküli háború?
Bár költőinek is tekinthető a kérdésem, mégis remélem, megpróbálja megválaszolni. Komolyan kíváncsi vagyok, mit gondol erről.
Mint a sértett diplomata, aki nagyon finoman fejezi ki egy kijelentés téves mivoltát, magam elé tartom egyik tenyerem, és kissé elfordítom a fejemet.
- No, de kérem! Nem vagyok az X-men csapat tagja. Ez tény. Az iskolában tanulok, de az X-men csapatba tudtommal csakis a tanárok kerülnek be automatikusan. Bár végső soron hízelgő, hogy fiatal korom ellenére a tapasztaltak közé helyezett gondolatban - ismerem el végül, hogy ez mégsem sértés, inkább dícséret, ugyanakkor - Mégsem köteleztem el magam senki ideológiája mellett. Ahogy korábban is mondta, a magam útját járom.

- Ne érts félre fiatal barátom, de igazából nem az zajlott a haláltáborokban, jobban mondva nem csak az zajlott ott, amit te a történelem könyvekből tanultál. Én a részese voltam annak a szörnyűségnek, ami ott történt. - Mondta karját előrenyújtva ezzel felfedve a fiú előtt a zsidók jelét, mit a nácik aggattak rájuk besoroláskor.
- Kényszerítettek, hogy az ő oldalukon használjam az erőmet, különben egyesével irtják ki a családomat. Sokszor nem csak az egyeduralom, és a félelem motiválja az embereket, hanem a kapzsiság, és a hatalom. Egy Mutáns hadsereggel a birtokukban legyőzhetetlen erőt képviselnének, és ezt próbálták is kihasználni. Én a azokat a politikusokat akartam az oldalamra állítani akik a mutánsmegbélyengzés program mellett álltak. Azt akartam osztozzanak a fájdalmunkban, mintha a nácikat tettem volna magamhoz hasonlóan zsidókká. Azt, hogy a gép halált okozott nem tudtam, természetesen, ha tudom, hogy meghaltak volna mind, nem kockáztattam volna, hiszen ezzel is a mutánsok ügyének ártok. - Gondolkozott hangosan, s ekkor rádöbbent, hogy most szinte a magyarázkodás, és véleményének elfogadtatásának határán ingázik, de nyelt egy nagyot, és mosolyogva hallgatta Cris X-menről mondott csapat hierarchikus berendezkedését. Mielőtt viszont szólhatott volna, John válaszolt helyette.
- Bobby Drake is tanuló, mégis a feszülős hacukájában harcolt Alkatrazban, Kittyvel és Pit-el együtt. - Vetette oda a fiúnak fintorogva, mire Magneto mosolyogva megrázta a fejét.
- Igaz John, bár akkor köztudottan az X-men tagok közül sokan meghaltak, így rotálniuk kellett. - Válaszolta meg Pyro kétségeit a Cris által mondott magyarázatra.
- A kor nem számít egy ügyben való küzdelem során kedves Cristopher. Az X-men azért jött létre, hogy megvédjék a Mutánsokat elsősorban az emberek kegyetlen, társadalmilag erőszakos karmai közül, végső soron, azért, hogy fenn tartsa a békét. Belőletek diákokból lesznek a jövő X-men-jei. Bár ahogy érzem te még nem választottál oldalt igazam van? - Tért rá Magneto a fiú számára talán kellemetlen témára.

Magneto hosszas magyarázata (magyarázkodása?) után tudomásul veszem, hogy mivel a részese volt gyerekként, neheze ítélne objektíven a témában. Így biccentek, hogy megértem az álláspontját. Hogy egyetértek-e vele, arról nem nyilatkozok, ahogy egy jó diplomata.
- Örülök, hogy túlélte azokat az időket. Ön igazán kellemes beszélgetőpartner. Hiányoltam az ilyen tanárokat egyetemen. Talán az intézetben is.
A tüzes kolléga kirohanásán csak egy mosollyal nyugtázom, melyet némi whisky-kortyolgatással leplezek el.
- Tényleg, Pyro, valamire kiváncsi volnék. Ha nem titok. Te végezni akarsz Bobbyval, vagy csak legyőzni párbajban?
Biztos vagyok benne, hogy Magneto is tudja, ez részben a Testvériség próbája is. Tartom annyira bölcsnek, hogy a válaszadást ráhagyja Pyrora, és nem próbál meg közbeszólni.
Mielőtt azonban választ kapnék, még kiegészítem, hogy egyértelműsítsem a helyzetet.
- Valóban, még nem döntöttem el. Nagyon kevés információm van mindkét társaságról ahhoz képest, mennyire érdekes személyek alkotják.

Érdekes közjátéknak lehetek tanúja, ahogy a házi kávéforralóját használva Magneto újra meleg teát tud inni. Kissé szokatlan ez a profán felhasználása a képességeknek. Nem, mintha még nem használtam volna haszonszerzésre a képességemet, de általában ez nem valami apró-cseprő kényelmi indíttatás volt.
Az újabb dícséretre már nem felelek, csak megemelem a poharam egy biccentés kíséretében, és megiszom a maradék whiskymet.
Pyrotól majdhogynem azt a reakciót vártam, amit meg is tapasztalok kérdésemre. Kicsit olyan, mintha a szociális érzékének fejletlenségét pótolta volna az evolúció olyan képességgel, mely segítségével erő alapon érheti el céljait. Az más kérdés, hogy vajon ebben a társadalomban ez milyen távon és milyen közegben megfelelő módszer.
Persze, miután Magneto kioktatta, ismét én kerülök terítékre. Ezen nem is csodálkozom, hiszen eddig is így volt.
- Azt kell mondanom, rossz oldalról közelíti meg a hozzáállásomat. Az ösvényen azért járok, mert nyilvánvaló, hogy bizonyos dolgokon változtatni akarok. Az is nyilvánvaló, hogy ebből következik, megfelelő helyzetet, állapotot kell találni a dolgoknak. Azok az érdekes személyek, akikkel együttműködve vagy akiktől tanulva jobb képességgel rendelkezhetek a dolgok alakításában. Ha a megláncolt mutások alatt a képességüktől megfosztott mutánsokat érti, én nem szívesen mondanék le a magaméról. Ahogy nyilván a futóbajnok vagy a zongoraművész se adná fel a lábait illetve a kezeit. Arról nem is beszélve, hogy az emberek alapvetően mindig is vágytak a hatalomra. Így kezdték el használni az atomenergiát, aminek hatására aztán sikeresen felgyorsult az evolúció. Viszont nemrég mintha azt hallottam volna Öntől, hogy azért reménykedik a békés egymás mellett élésben. Ahhoz képest ezt az opciót most nem említette. Ön hogyan próbálná meg megvalósítani?

- Nem érteni és egyet nem érteni két külön dolog. Ugyanakkor még az utóbbit sem állítottam. Attól, hogy találok valahol egy szimpatikus érvrendszert, fenntartom magamnak a lehetőséget, hogy jobban megismerjem az esetleges elkötelezettség előtt. Bár jelenleg úgy gondolom, nem látjuk nagyon másképp a dolgokat. Talán ezért nem bólintott rá egyikünk sem egyértelműen a másik elgondolásaira. Ez így van jól, azt hiszem.
Én is átveszem a komolyságot tükröző mimikát, ha már errefelé terelődött a beszélgetés hangulata. Mikor aztán a példák jönnek, nevetségesnek érzem őket. Különösen egy ilyen, általam bölcsnek tartott idős embertől.
- Tegyük fel, hogy az elnök családját megtámadja egy közelkeleti származású férfi, vagy egy mexikói. Vagy pár amerikai állampolgárt elrabol egy csoport, akik között akadnak ilyen származásúak. Igen, utána nem nagy gond meggyőzni a közvélemény egy részét, hogy természetesen nem az olajért, hanem a békés állampolgárok védelmében, a világbéke kedvéért mennek oda háborúzni, sok-sok fegyverrel. Ki állította, hogy kivételezne bárki velem? Nem teszek olyat, amivel bárkit provokálnék. Valljuk be, azért jóval kevésbé lenne feszült a helyzet, ha kevesebb mutáns próbálta volna meg erővel érvényesíteni az akaratát. Mert azt tudjuk, akadnak elég erős képességek, nem kell messze mennünk hozzá - oldalra pillantok Pyro felé -, melyek könnyen félelmet keltenek az emberekben. A félelem haragot szül, a harag gyűlöletet. Ha így nézzük, Alkatraz is tett egy lapáttal rá. Annak ellenére, hogy az Ön álláspontját is meg tudom érteni valahol.
Mikor Pyro indulna egy újabb italért, bár még bőven az inspiráló szakasz felfelé ívelő részén vagyok az ihletadó nedűnek, kezemet a poharam peremére téve két ujjal megállítom.
- Köszönöm, egyelőre nem kérek többet.
Visszafordulok Magnushoz, mivel valami piszkálja a csőrömet.
- Az iménti kérdésemre nem akar, vagy nem tud válaszolni? Hogyan akarja megvalósítani a békés egymás mellett élést? Ezt is említette, mint opciót. Feltételezem, akkor lát rá megoldást.

- Nem, nem lopott, egy haveromtól kaptam. Tényleg. Hosszú történet.
Hamar megérkeztünk a pub elé. Nem hajtottam gyorsan, de ismertem pár kellemes kis utcát, amin át könnyen el lehetett kerülni a dugókat. A fejem még mindig fájt, de már nem annyira. Talán mégsem kell majd megnézetnem egy orvossal.
A pubban kellemes környezet fogadott. Kértem magamnak egy sört, és megkérdeztem Sarah-tól, mit iszik.
- Szóval igazgató-helyettes. Az szép. Jól jön az embernek egy ilyen pártfogó. És igen, hallottam Rozsomákról ezt-azt, de valahogy nem tudom morcos tanár bácsinak elképzelni. Gondolom, nem is igazán az, vagy igen?
Érdekes gondolat volt, Rozsomák, a diákok kedvenc tanára. Sok mindent el lehet gondolni arról a fószerről, de ezt pont nem.
- És, milyen ott az élet? Az iskolában. Gondolom, nem unatkoztok.

Még nem jártam itt egyszer sem, de a suliban hallottam a helyről és ezért javasoltam Darrennek is. Tudom, hogy sok mutáns jár ide, így valószínűleg biztonságban leszünk.
- Egy narancsos vodkát kérek. – adtam le a rendelést, mert most úgy éreztem igazán rám fér ennyi izgalom után és ennyi még nem árthat meg. – Nem, nem igazán tanár bácsis egy jelenség. – mosolyodom el, ahogy vissza emlékszem közös kalandunkra, habár ekkor semmi vidámat nem éreztem benne, de hát az idő, ahogy mondják megszépíti az emlékeket.
- Az élet az iskolában majdnem teljesen olyan, mint máshol. – fintorgok egyet. – a tanulni való sok és még egy csomó mutánsokkal kapcsolatos dolgot is meg kell tanulni. A legjobban a tesi és a szimulációs órák. – lelkesedem fel egy kicsit. – Ott legalább kiadhatja magából az ember a gőzt. – kortyolok bele a közben megérkező italba, ami kellemesen melegíti a torkomat.

A sör mellé kértem egy löket whiskey-t is.
- Na igen, gondolom, nekem ilyen gondjaim nem lennének. Megvan az érettségim, meg minden. Azt hiszem, nekem főleg a mutánsokkal kapcsolatos tananyag jutna.
Felhajtottam a whiskey-t, és mint mindig, most is forró robbanást éreztem a gyomromban. A fejembe belenyilallt a fájdalom, és egy pillanatig azt hittem, a pia postafordultával visszatér, de szerencsére nem ez történt. Háborgó gyomrom hamar lenyugodott, és a fejfájásom is tovább tompult. Kértem még egy whiskey-t, azzal a szilárd elhatározással, hogy ez az utolsó. Mégsem rúghatok be, még haza kell fuvaroznom Sarah-t.
- És ismered... Tudod...Őket? Rozsomákot, meg Vihart, meg Bestiát... Ez tök király!
Kicsit megint izgatott lettem. Már alig vártam, hogy lezáródjon életemnek ez a szakasza, és elkezdhessek egy másikat az iskolában.
Darren iskolába megy! Hihih! Van ebben valami ironikus, azt hiszem.

Lassan iszogattam az italomat és hallgattam Darren lelkesedését az iskola és a benne lévő hírességek iránt. Persze első időben nekem is furcsa volt, hogy belebotlik az ember az újságban vagy a tv-ben látott személyiségekbe, de mára már teljesen megszokottá vált.
- Hát, hogy ismerem, az azért enyhe túlzás…pl. az igazgatónőt jóformán csak a beiratkozásnál láttam, tudod eléggé elfoglalt. Rozsomák…őt azért kicsit talán jobban, tudod volt vele egy kisebb kalandom és eléggé egymásra voltunk utalva akkor. – merengek el egy kicsit. – De ha sikerül elintézni ezt az eléggé veszélyes ügyedet, mert, ahogy mondod van már rá ötleted, akkor majd te is megismered őket személyesen. – mosolygok a mellettem iszogató fiúra biztatóan. – Tényleg, még nem is mondtad mi az a nagy terv, amivel levakarhatod magadról a fejedre pályázó bérgyilkosokat?

- Annyira nem nagy terv - feleltem - Eljátszom a saját halálomat. Elég hitelesen, a részletek most hagyjuk. Lényeg, hogy ha összejön, mindenki, aki halottnak akar látni, halottnak is fog hinni. Így meg igazán nem nehéz eltűnni. Mire kikerülök a suliból, már elül a vihar, és rám senki nem fog emlékezni. Úgyis váltani akartam már. Ez a banda-élet már nem nekem való. Amikor még fiatalabb voltam, egész jó buli volt, de azt hiszem, kinőttem belőle. Végül is már közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz...
Na ja, áén sem leszek már fiatalabb, ahogy mondani szokás... Szeretnék már kezdeni valamit az életemmel. Ne csak mindig a rohanás, terv nélkül egyik balhéból a másikba... Ennek is megvan a maga varázsa, persze. De ez a varázs mostanra egy kicsit megkopott... Számomra, legalábbis.
Talán arról van szó, hogy kezdek megkomolyodni. Igaz, jó későn, de akkor is.

Kicsit megrökönyödve néztem rá és még a pohár is megállt a kezemben, ahogy a saját halálának megtervezését ecsetelte. Persze, azért belegondolva volt benne logika és talán még be is válhatott, de akkor is elég veszélyesnek tűnt. Szinte megsajnáltam Darrent, hogy mennyire igyekezett bízni az új élet adta lehetőségeiben, de hát, ha nekem sikerült, miért ne sikerülne neki is. Minden esetre most igazán nyomos oka van, hogy tényleg új életet kezdjen.
- Én mindenesetre drukkolok neked, és megnyugtatlak az ellenségeskedő múltunkat, most már tényleg a feledés homálya fedi. – nyújtom felé most én a kezem. – Viszont lassan ideje lesz a suliba visszatérnem, mert a végén Rozsomák beoszt valami büntetőmunkára, és ahhoz most semmi kedvem. – vigyorodom el, visszagondolva egy-két diák fancsali képére ezzel kapcsolatban. – Hazafuvarozol?

Megráztam a lány kezét. Jobb érzés volt így, hogy tudtam, nem fog lesokkolni.
- Persze.
Letettem a whiskey-t, érintetlenül. Talán jobb volna józanul vezetni. Nem sokat adok a szabályokra, de ez az egy, ez szerintem is követendő. Fizettem, és kimentem a kocsihoz. Kinyitottam Sarah előtt az ajtót.
- Figyelj... Kösz mindent. De tényleg. Örülök, hogy összefutottunk.
Aztán indítottam, és kellemes, óránkénti negyvenes sebességgel hazafuvaroztam Sarah-t. Már ismertem az utat. Ugyanott fordultam meg, mint akkor, amikor Cris-t hoztam ide.
- Viszlát - köszöntem el mosolyogva a lánytól, mikor kiszállt.

//Xavier intézet, majd a városban bóklászik//

(Köszönöm a játékot!).

Sean Gregory Lexinbourgh békésen hörpint bele a kávéjába. Az ital mámoros érzéssel tölti el: a béke és a nyugalom erdeit érzi kinőni magában, miközben mintha lassan csordogálna belé az energia, amit a zajos Xavier kastélyban töltött mozgalmas nap kifacsart belőle.
Órák, munka a gép előtt, sport közben kificamodott végtagok helyretétele, ricsaj. A parkban egy becsapódó focilabda ráöntötte a teát, a hallban egy játékos kis ördögfióka majdnem leégette a haját.
Végre, béke és kávé. A pult mögött a csinos, barna felszolgáló lány törölgeti a poharakat. A város lámpái már kigyulladtak, bár az ég még nem teljesen sötétedett be; a felhőkarcolók között szeletnyi fátyolfelhőkkel átkaszabolt sötétvörös ég dereng.
A hangszórókból halk zene szól. Csendes hétköznap este van, nem sokan vannak a klubban.
A pultos lány rámosolyog Sean-ra és tölt még neki kávét.
Ekkor nyílik az üvegajtó és hangos röhögés hullámzik be a béke szigetére. Három bőrkabátos fiatal sorjázik be egymás után, Sean már messziről érzi az alkohol szagát rajtuk. Buta filmeken nevelt, középosztály-beli gyerekek, nem az az utcai banda-fajta, annak semmi keresnivalója errefelé. Nem, ezek a "rossz fiúk", ez Gregory számára egyből látszik, a középiskolák rémei, akik apu-anyu befolyásának szárnya alatt terrorizálják a többi tizenévest, meg bátorságukat azzal bizonyítják, hogy éjjelente részegen lerombolnak egy-egy játszóteret.
- Mi van te k...csög, hova mész mááá... ó b...meg - mondja szofisztikáltan az egyikük, amint a pultoslányra pillant - hát maradjunk már egy kicsit... le ne hányd a lábam, Rick, b...meg - mondja hátrafordulva az első jómadár a cimboráinak és magabiztos léptekkel indul a pult felé.
A lány Sean szemébe néz. Sean visszanéz rá és újra az aranyifjak felé pillant.
- Mit néééze'? - kérdi a legalacsonyabb és legsunyibb képű, aki utolsónak érkezik és nyitva is hagyja maguk mögött az ajtót.
A klubban eddig sem volt sok élet, de a kellemes béke atmoszférája megdermed.
Mind a hárman leülnek a pulthoz, nem messze Sean-tól.
~Micsoda színfolt~ gondolja magában Gregory és újra végignéz rajtuk. A nagydarab, látszólag legidősebb fiatal visszabámul rá és elvigyorodik.
- Szeva főnök, mivan? - kérdi, majd a pultoslányra pillant - Na szeva cica, aggyá' sört.
Ezt követően még két hasonszőrű fiatal andalog be a nyitott ajtón. Az egyikük fején idétlen kendő, a másikon még idétlenebb rapper-sapka.
- Na mivan genya, mit lógtok itt? - préseli ki magából a kultúrát az egyikük. Odatámaszkodnak a pulthoz és nyíltan stírölik a pultoslányt. Az pedig zavarában nem is néz feléjük, csak leteszi a kibontott üvegeket a pultra.
- Ez a segg meg biztos valami tanár - mondja az egyikük és Sean-ra mutat - mi van cicafiú, zavar hogy sörözünk?
Meg se várja a választ, a haverjai hangos röhögésben törnek ki. Nem lehetnek többek tizenhat évesnél.
A pultoslány egyre idegesebb lesz attól, hogy az öt tizenéves levetkőzteti a szemével és hangos röhögés közepette szexuális ajánlatokat tesznek neki.
~Valamit tenni kéne~ gondolja Gregory és a nyugodt külső mögött lázasan kezd gondolkodni. A rendőrség? Ha előveszi a telefont, meglincselik, öt még neki is sok. A pultoslányt pedig nemmeri itthagyni egyedül.
Eközben egy újabb adag kávé készül el. A gőz felcsap, a kis barna lány kikapja a kiöntőt a kávéfőzőgépből és már perdül is, hogy Sean-nak töltsön.
~Nyilván megpróbálja csinálni a dolgát és kizárni ezeket a huligánokat a fejéből~
Ekkor a lány, remegő kezével megfogja Sean poharát és a másikkal elkezdi tölteni a kávét. Már annyira ideges, hogy egy adott pillanatban melléönti a forró italt - a gőzölgő kávé végigfolyik a kezén.
Sikolt egyet fájdalmában és elejti az egész kiöntőt, ami ráesik a pultra és ezer darabra robban szét - a kávé jórésze pedig végigfolyik a karján, amit nem kapott el időben. Az aranyifjak azonnal hangos röhögésben törnek ki, a lány szeme pedig máris könnybe lábad.
Mielőtt mozdulni tudna, Sean előredől és elkapja a lány kezét. A forróság azonnal végigzúdul a mellkasából kiindulva a karján és a bőrén keresztül egyenesen átfolyik a lányba. A fiú azonnal rzi a lány testének minden részletét - érzi a leforrázott, forró bőrt, ami rövid időn belül elkezdene hólyagosodni.
A lány szeme elkerekedik.
A kezén a vörös bőr azonnal visszavált fakó fehér színűre.
Az aranyifjak azonnal elhallgatnak és mindenki Sean-ra néz.
- Hé te! - nyögi ki a legnagyobb darab bandatag - te meg valami mutáns vagy?
- Hé, anyád valami ufó-val döngetett? - nyögi be valamelyik épületes alak és Sean-nak ebben a pillanatban pattanik el a cérna.
A pultoslány eközben lassan hátrál a személyzeti ajtó felé.
- Fiúk, innentől a hely zártkörű - mondja nem túl hangosan, de határozottan Sean.
Az egész galeri felpattan, mint akik csak valami jelre vártak.
Már csak pár másodperc maradt, hogy kitörjön a káosz.