The Queens Pub

Elgondolkodtattak a szavai engem is, próbáltam az ő szemszögéből nézni a dolgokat. Volt igaza azt hiszem. Csak ez olyan nehéz. Halkan folytattam:
- Az az igazság, hogy ezt most nekem nagyon nehéz megérteni Sheena - ismertem el szomorkásan. - Tudod... nagyon sokaktól azt hallottam, hogy ez korcsosulás, ettől kevesebb vagyok, mint a normális emberek. Emellett... nos egyes papok szerint bűn és nekem... nekem nagyon fontos, hogy közel legyek Istenhez. Te hiszel, Sheena? - kérdeztem tőle csendesen. - És így annyira nehéz, hogy valaki ezt mondja, valaki meg amazt - ráztam meg a fejemet. - De azt hiszem meg kell tanulnom valahogy használni, ha más nem azért, hogy ne történjen meg véletlenül. Öreg Sam azt mondta, hogy... áh nem fontos - legyintettem. - A lényeg, hogy valahogy muszáj leszek uralni ezt - sóhajtottam.

- Elhiszem, hogy nehéz, hiszen egész eddigi életedben annak az ellenkezőjét hallottad, mint amit most elmondtam neked. De, hát csak emberekkel találkoztál, és ez sok mindent megmagyaráz. - mondom neki szelíden. - A papokról meg csak annyit, hogy ők is emberek Josh, nem valami természet feletti és tévedhetetlen lények, közöttük is van, aki elfogadja a mutánsokat van aki közömbös és van aki gyűlöli őket. Ezért nem szabad nagyobb jelentőséget tulajdonítani, annak az egynek, akivel te találkoztál és ezt mondta neked. Látod az atya, teljesen máshogy áll hozzá, csak erre gondolj. - nézek a bánattól csillogó szemekbe. - Nem baj, ha hívő vagy, engem nem zavar, de én nem abban a környezetbe nőttem fel és ezért nem is tartozom a vallásosok táborába. - borzongok meg egy kicsit a fanatikusan őrjöngő anyjára vissza gondolva. - Azt hiszem én már csak megleszek nélküle, de ez téged nem befolyásoljon semmiben. És igazán leszokhatnál róla, hogy elharapd a mondatokat, amik eszedbe jutnak! - dorgálom meg mosolyogva. - Igenis elmondhatsz nekem mindent, hiszen azért jöttünk ide, emlékszel, hogy beszélgetős estet tartsunk.

- Én hiszek - mondtam mély meggyőződéssel. - De nem zavar, hogy te nem. Te jó ember vagy és ez a lényeg a régi papunk szerint, nem az, hogy mit mondunk - gondolkodtam hangosan. - Nem a szánkkal, hanem a szívünkkel és a tetteinkkel kell hinnünk - idéztem.
A kérdésére felsóhajtottam:
- Semmi fontos, csak... - megvakartam a tarkómat és ittam egy kortyot: - Nos Öreg Sam is olyan volt mint mi - néztem a szemébe, hisz ezt a titkot még senkinek sem mondtam el. - Neki is volt adottsága. Valaha régen... valaha tanított. Olyanokat mint mi a képességeikre. De aztán elszökött onnan, ahol ezt csinálta és... és ő csak eljátszotta, hogy buta, hogy a kórházba kerüljön, mert ott... ott béke és nyugalom volt. Tőle kaptam a gitárom és ő tanított rajta meg játszani, mikor... mikor először törtek fel bennem a képek. Ő azt mondta... azt mondta... hogy sejti mire leszek egyszer képes, de nem mondja meg, mert nem vagyok én még arra készen. Csak annyit mondott mindig, hogy tanuljam meg ésszel használni, mert az erőm nagyon nagy - suttogtam ijedten. - Nagyon szerettem Öreg Samet, sokat mesélt és sok mindenre megtanított, de... azért megijesztett ezzel - vallottam be.

Elgondolkozva hallgattam a fiú szavait az öreg emberről, aki a kórházban a szárnyai alá vette és legalább egy kicsit segített neki, hogy nem teperje teljesen maga alá a képességével kapcsolatban átélt rémségek.
- Biztos nagyszerű ember lehetett. - mondom Josh-nak komolyan. - Csak lehet, hogy belefáradt a küzdelembe. Nem mindenki bírja el a nyomást és sokan választják inkább a visszavonulást. - merengek el keserűen. - De szerencsés voltál, hogy ott az kórházban találkoztál vele, és segítettet neked. Úgy gondolom, még, ha meg is ijesztett vele, hogy talán igaza volt. Egy darabig talán tudok neked segíteni, nyugodt környezetet biztosítani, de igazán annak örülnék, ha olyan kezekben fejlődnél, ahol igazán tudnak neked segíteni. Persze ne ijedj meg! Nem akarlak elküldeni magamtól, eszembe sem jutna, de talán megfontolhatnád, hogy egy olyan iskolába járj, ahol a te képességeddel tisztában vannak és képesek irányítani, segíteni téged. Örülnék, ha elgondolkoznál a lehetőségen.

- Ő is amolyan katonaféléket tanított - bólintottam. - Bár erről nem sokat mesélt, azt mondta kicsi vagyok hozzá - húztam el a számat.
Kis ideig szótlanul néztem magam elé, majd felsóhajtottam:
- Én... én örülök, hogy magad mellé vettél - mondtam ki őszintén. - De nem akarok a nyakadon lógni, ez biztos. Nem vagyok ingyenélő! - húztam ki magamat dacosan. - Viszont... őőő... szeretném ha... ha barátok maradnánk Sheena - pislogtam rá könyörgően.
Majd kiittam a poharam tartalmát és feltettem a kérdést:
- Jól van... Mesélj akkor erről az iskoláról - kértem. - Mit fogok ott tanulni? Milyen hely az?

Jajj! Már megint nem figyeltem, hogy mit és hogyan mondom! Meg kell tanulnom egyszerűbben, nem.....Egyértelműbben fogalmazni, mert a végén még ezt hiszi meg akarok szabadulni tőle.
- Josh! Kölyök! Figyelj nagyon arra amit most mondok. Az én házam a tiéd is! Addig maradsz amíg jól esik, mert nagyon kedvellek és szeretném, ha velem laknál, ameddig csak akarsz. Érted! - nézek rá nagyon-nagyon komolyan. - Tudom, hogy nem vagy ingyenélő, de kölyök vagy még, neked nem az a dolgod, hogy pénzt keress! Ez különben se aggasszon nekem van elég, kettőnknek is. Másra úgy sem költeném. - vigyorgok rá vidáman. Na és a suli! A neve Xavier Intézet, és lehet, hogy hallottál az alapítójáról a professzorról, aki sajnos már nem él, de az iskola továbbra is nyitva áll az olyan diákok előtt, mint amilyen te vagy. Ott nem lennél egyedül, hiszen mindenki aki oda jár, még a tanárok is mutánsok. Ott szakemberek segítségével tudnál fejlődni és azt is megtudnád, hogy mit hozhatsz ki magadból. Ha majd elég erősnek érzed magad ehhez, akkor ellátogathatunk oda és a saját szemeddel is láthatod, amit elmondtam. Mit szólsz?

Talányos tekintettel válaszoltam:
- Sheena, ha valaha is meg tudom hálálni ezt neked, akkor meg fogom tenni bármi is az ára - válaszoltam hozzá hasonló komolysággal. - Többet tettél értem, mint bárki eddig. Bárki! Ezt sohasem felejtem el! Sosenem!
Érdeklődve hallgattam végig amit mondott és meglepődve néztem rá:
- Akkor abba az iskolába csak mutánsok járnak? Mindenki olyan mint... mint mi? - csodálkoztam. - Téged is ott képeztek Sheena? - pislogtam rá kíváncsian.
Elmerengtem egy kicsit, aztán határozottan bólintottam:
- Azt hiszem igen. Szeretném látni azt az iskolát, meg hogy milyen a légkör ott, meg ilyenek. Hogy hova mennék ha beiratsz oda - bólintottam, a magam részéről lemondva ebben a kérdésben a döntéshozás jogáról, Sheena már nagy lány, ő tudja biztosan mit kell nekem csinálni, majd megmondja azt hiszem. Elmosolyodtam: - Te is tanítasz ott? - kérdeztem.
Majd megvakartam a fejemet:
- És ott milyen szakmára tanítanak meg engem? Mit fogok csinálni ha sikerül elvégezni majd? - vetődött fel bennem a gondolat.

Nevetve intek a fejemmel.
- Nem kell meghálálni semmit, de örülök, hogy tehettem érted valamit, megérdemled kölyök. - majd komolyra fordítottam a szót érdeklődésére. - Igen, ott mindenki mutáns, és nem én nem jártam oda, de hallottam róla és utána is néztem. Sok kiváló ember került ki a kapui mögül. - bólintottam megerősítésül. - Örülök, hogy kíváncsi vagy rá és akkor, ha van kedved majd pár nap múlva meglátogatjuk a helyet. És nem, tanítani sem tanítok ott, nem is lennék rá alkalmas szerintem, de biztos vagyok benne, hogy nagyon jó tanárok vannak ott.
Az utolsó kérdésén elgondolkoztam, de igazán semmi okos dolog nem jutott az eszembe, ezért tanácstalanul megcsóváltam a fejem.
- Nem tudom Josh, de gondolom ez is majd kiderül, hiszen nem hiszem, hogy a tanulás szempontjából ez most fontos lenne, de feltételezem arra képeznek, amit szeretnél. Senkire nem erőltetik rá az akaratukat, ott csak a fejlesztésed folyik majd. De tényleg, ha már szóba került, mi szeretnél lenni? - kérdezem kíváncsian.

Ezen a kérdésen elgondolkodtam magam is. Lassan megsimogattam az államat:
- Hát ez látod egy tök jó kérdés... - feleltem halkan. - Szeretek zenélni. Szívesen is csinálnám szabad időmben, de azt hiszem nem élnék ebből. A zeném... az belülről fakad... azt szeretem játszani, ami éppen jön... ami... amit szerintem játszani kell. Ha folyamatosan mások mondanák meg mit és hogyan játsszak, az számomra megölné a gitárt - sóhajtottam. - Volt egy álmom régen, amit szívesen csináltam volna... de ahhoz azt hiszem nem vagyok elég ügyes meg erős - ráztam meg a fejemet. - Egyszer láttam egy bemutatót. Kaszkadőröket. Nagyon szerettem volna olyan lenni mint ők - vallottam be. - Kicsi koromban meg pap szerettem volna lenni, de azt hiszem az olyanokat mint mi... szóval a mutánsokat... szóval mi nem lehetünk, na...

Kíváncsian hallgattam, hogy mit is mesél, mi szeretne lenni.
- Nem hiszem, hogy bármi is akadályozhatna, hogy megvalósítsd az álmaidat, Josh! De én azt mondom, még ráérsz eldönteni, addig még van pár év, hogy kitaláld, addig pedig még szerezhetsz annyi tapasztalatot és gyűjthetsz annyi információ, ami lehet, hogy egészen más irányba fog elvinni. - nézek rá mosolyogva. - Az iskola olyan más közeg lesz és annyi új dolog fog ott befolyásolni, ha úgy döntesz megpróbálod, hogy még sok minden változhat az életedben. Biztosan szerzel majd barátokat, esetleg egy lánykával is megismerkedsz, szóval sok minden áll még előtted. - nevetek rá cinkosan. - Kérsz még egy italt? - nézek a kiürült poharára.

- Persze, nem is mondtam, hogy biztosan ezt akarom csinálni, csak most ezt mondom, mert ez tetszik - feleltem, aztán értetlenül néztem rá: - Hogy érted azt, hogy megismerkedem egy lánykával? Hiszen ismerek már lányokat, például téged, meg találkoztam már Karával, aztán meg Lizzyvel, meg... óh! - csodálkoztam el, ahogy érzései és arca alapján rájöttem mire gondol és lángvörösbe borult az arcom. Suttogva tettem hozzá: - Mama szerint nekem olyat nem szabad. A paráználkodás bűn. Meg én akkor tovább adnám a gonoszt magamból - susogtam erőtlenül. - Már megint haragszol - néztem Sheenára. - Bocsánat, én nem akartalak megharagítani...
Az üres pohárra nézve bólintottam és a szomszéd asztalnál ülő kövér, újságba temetkező férfi tányérjára mutattam:
- Szeretnék még egyet igen és... kaphatok egy olyan sütit? - néztem kérőn Sheenára a számomra ismeretlen, de nagyon vonzó ételre (krémes).

Igen! Sajnos megint elfelejtkeztem magamról, és amikor megemlítette, hogy mit mondott neki az anyja, legszívesebben széttéptem volna, ha módomban áll.
- Már megbeszéltük Josh, hogy anyukád sok mindenben tévedett. És mivel nem vagy gonosz, amit már szintén átbeszéltünk egy párszor és tanú jelét is láthattad több barátodtól, hogy ez így is van, ezért már alapból megdőlt ez az állítás. Úgy, hogy nyugodtan csajozzál, amennyit jól esik, ez a te korodban teljesen magától értetődő dolog. - simogattam meg a kezét, majd a következő szavaira én is a tányérra néztem. - Persze, hogy kaphatsz! Akár kettőt is, és azt hiszem nekem sem árt meg, ha elcsábulok egyre.
Oda intettem a pincért és leadtam az újabb rendelést. - És rád egyáltalán nem haragszom, csak a butaságra.

Felragyogó szemekkel vettem tudomásul a szavakat és élvezettel vártam a két darab valamit, ami remekül nézett ki. Néha vetettem egy-két pillantást a kövér vendég kávéja felé is, csak kétszer kóstoltam ilyet, de finom volt, viszont erre már nem volt pofám lelejmolni Sheenát. Helyette sóhajtva bólintottam. Megbeszéltük, persze, csak elfogadni azért nem megy olyan könnyen egyik percről a másikra. Helyette kíváncsian kérdeztem:
- Na jó, hát lehet hogy igazad van, de akkor neked miért nincsen férjed? - kérdeztem meg reflexből, majd érezve a meglepettségét el is vörösödtem: - Én... én sajnálom... nem tudom... nem tudtam, hogy az ilyesmi gondolom akkor illetlen kérdés... ne haragudj...
Szerencsére pont megérkezett a sütink meg a második kör ital, így kíváncsian kóstoltam meg ezt a valamit is. Sheenára pislogtam:
- Ez nagyon finom - közöltem miután annyit tömtem a képembe, amennyi csak belefért. - Hogy hívják ezt az izét?

Meglepődtem Josh kérdésén, de nem vettem a szívemre, inkább oda intettem a pincért és kértem két kávét, hiszen a srác alig titkolt vágyakozással bűvölte a szomszéd kávéját.
- Még nincs! De még nem vagyok vénasszony! – nevettem el magam. – Még bőven van időm rá, hogy találjak egyet. De én nem is azt mondtam, hogy házasodj meg, hanem hogy ismerkedj lányokkal, udvarolgass, ahogy a kortársaid is teszik. És továbbra sem haragszom. Az őszinte beszédre én sosem fogok haragudni rád.
Először a krémesek érkeztek meg és a fiú egyből rávetette magát. Olyan élvezettel ette, hogy magam majd elfelejtettem ugyan ezt, csak mosolyogtam rajta.
- A neve krémes, és tényleg nagyon finom, ha kérsz még kaphatsz még egyet, de többet nem mert elrontod a gyomrod vele. – mondom, miközben megérkezik a gőzölgő finom fekete. – Remélem ez is ízleni fog.

Megvontam a vállam a szavaira:
- Én nem tudom, hogy hogyan kell azt - feleltem. - Lehet, hogy mások azt teszik, akik annyi idősek mint én, de nem nagyon tudom mások mit tesznek és azt sem, hogy hogyan csináljam.
A megjegyzésére viszont bólintottam:
- Ez igaz. Te nagyon szép vagy, biztos lesz majd férjed meg szép babád - válaszoltam őszintén.
Miután megérkezett a kávé is tettem bele egy tejszínt, de cukrot nem és őszinte élvezettel az arcomon kortyolgattam, majd a maradék sütinek estem, de Sheena szavaira megálltam, majd válaszolni akartam. Ennek okén kevés híján megfulladtam mikor egy közel teljes méretű sütit ennek okán egyszerre akartam letuszkolni a torkomon. Kivörösödött fejjel egyszerre csuklottam és köhögtem, annyiban megérte, hogy Sheenának igen jó kedve kerekedett ennek láttán. Nagy nehezen legyűrtem a "falatot" majd közöltem:
- Kérek szépen akkor még egyet - mosolyogtam szélesen fültől fülig krémmel borítottan.

- Majd megtanulod, ha közösségben leszel, még van időd rá bőven. – bólintok a meglátására, majd nevetve hallgatom a dicséretét. – Köszönöm, kedves vagy Josh.
A kávézás után, ismét a süteményre terelődött a figyelme és mikor meghallotta, hogy még ehet belőle, hirtelen válasza helyett a majd a torkán akadt az egészben lenyelni óhajtott sütemény, aminek a következménye kis híján az lett, hogy megfulladt, de egy kis hátba veregetés után, sikerült leküzdenie és kérésére nevetve rendeltem meg a következő adagot is.
- Azt hiszem, lehet, hogy éjjel bajok lesznek, de ma ilyen „kirúgunk a hámból” napot tartunk, úgy, hogy csak rajta, ne fogd vissza magad. És ha kérsz esetleg még valamit, csak szólj ne úgy kelljen kitalálnom, mint egy gondolat olvasónak, mert tudod hogy én nem az vagyok. – vigyorogtam rá.

Megráztam a fejem mosolyogva:
- Neh köhöhöm pépen - fuldokoltam finoman a sütitől még, de már nem annyira mint eddig. - Ehhi ehég eherre.
A sütemény elpusztítása után kíváncsiskodva fordultam Sheenához:
- Miért hagytad ott a hadsereget? Úgy értem miért lettél magánnyomozó inkább? Ha ott nevelkedtél biztos nagyon rossz volt eljönni - néztem rá együtt érzően. - Megbetegedtél? Vagy ilyesmi?

Mikor már úgy láttam dugig ette magát és a szavai is ezt bizonyították, már nem erőltettem tovább, de a kérdése erősen meglepett és ezt most nem is tudtam nagyon titkolni. Ez az emlék sosem gyógyuló seb volt, amit minden egyes visszaemlékezés feltépett.
- Mikor eljöttem, akkor nem éreztem úgy, hogy nehéz. - nyögtem ki a szavakat küszködve, és rájöttem, hogy igazán most beszélek erről nyíltan valakivel először. - De után az volt, hiszen ott nőttem fel jóformán, ott teljesedett ki a képességem és nem ismertem mást. Olyan voltam, mint most te. - néztem bele kíváncsi és gyermekien naiv tekintetébe fájdalmasan az emlékektől. - De muszáj volt, még, ha nehéz is. Akkor helyesen döntöttem úgy hiszem, habár volt egy pár rossz döntésem az életben. - sóhajtottam fel. - Mivel máshoz nagyon nem értettem, csak a kereséshez, az észrevétlenné váláshoz, a harchoz, ezért ez volt a kézenfekvő.
Nehezemre esett nem elmondani a fiúnak, hogy mi is vagyok valójában, de nem hiszem hogy ennek itt lett volna az ideje, és ha rajtam múlik nem is lesz itt sosem.

Meglepetten néztem az arcába, de komolyan elgondolkodva:
- Én ezt nem értem - vallottam be. - Ha fájt elmenned, akkor miért mentél el? Mi történt akkor?
Majd kinyújtottam a kezem és finoman megfogtam a csuklóját egy ösztönös mozdulattal:
- Sheena, nagyon zavart vagy - néztem rá. - Te annyi mindent tudsz rólam. Nekem is elmondhatod, ha szeretnél valamit megosztani mert én is szeretnélek megismerni és... és megérteni Sheena - néztem a szemébe. - Nem muszáj persze, ne érts félre, csak... csak szeretnék segíteni...

- Nem! - ráztam meg a fejem, hogy tova űzzem a fájdalmas emlékeket. - Nem lehet Josh! Nem azért mert nem szeretlek, hanem mert ez olyan titok féle, amiről nem beszélhetek. - hárítok egy kicsit, hisz nem mondhatom el, hogy gyilkos voltam és vagyok, és egy parancsszegés miatt váltam üldözött vaddá a saját szervezetem által, még ha az számomra nyomos ok is volt. Ez nem változtat a tényen, hisz sok ember halála szárad a lelkemen. De ennek Josh-hoz semmi köze. - De nagyon aranyos vagy és köszönöm, hogy segíteni akarsz, de ezek a saját démonaim, amikkel együtt kell élnem. Tudod Josh sok mindent meg kell tennie az embernek, ha katona és parancsot teljesít, és ez nem mindig jó. Csak ennyit árulhatok el az akkori időkről. - szorítom meg a kezét én is. - De inkább beszéljünk vidámabb témákról. pl., hogy elmehetnénk holnap valahová, esetleg a Vidámparkba. Mit szólsz, szeretnéd?

Értetlenül néztem rá:
- Jóóól vaaaan - nyújtottam el kissé gyerekesen talán a szavaimat. - De ha neked egyedül kell harcolnod a démonaiddal - idéztem a szavait, - akkor nekem is magamnak kell az enyémekkel - ráztam a fejem. - Nem terhelhetlek velük többé - jelentettem ki határozottan.
A szavaira viszont elmosolyodtam:
- Jól hangzik - vigyorogtam. - Még sosem jártam olyan helyen, a neve alapján az jó buli lehet - nevettem el magam. - De ugye emiatt nem kell valami fontos munkáról lemaradnod vagy ilyesmi? - pirultam el.

- Hékás! Ez nem fair! - bököm meg a vállát. - Tudom, hogy neked is megvannak a saját démonaid, de te nem tettél titoktartási fogadalmat. De tudod mit, ha jó fiú leszel és szépen haladsz a képességed használatával, és megerősödsz, akkor egyszer elmondom, de most nem szeretnélek egyrészt terhelni vele, másrészt még tényleg nem vagy elég felkészült rá, hogy meg is értsd. Így már rendben lesz? - nézek komolyan a szemébe. - És lehet, hogy igazad van és mindenkinek jól jön egy kis segítség, amit nem szabad visszautasítani. - mosolyodom el halványan. - Nem maradok le semmiről, ne félj, és én is rég jártam már arra, rám fér egy kis kikapcsolódás. Akkor megegyeztünk és holnap csapunk egy vidám bulit.

Hogy én mennyire utálom ezt a dolgot, ami lényegében még mindig a "majd ha nagyobb leszel megérted" csak másként megfogalmazva. De hát... Sóhajtva bólintottam:
- Na jóóóó... - morogtam. - Persze, biztos úgy lesz - húztam el a számat. - Én próbálom majd használni meg minden... néha... - fordítottam el a tekintetem. - Amikor lesz rá bátorságom.
A felvetésére mosolygok:
- Hát ha nem maradsz le semmiről, akkor én benne vagyok - bólogattam lelkesen. - Viszont kipukkad a hasam... - nyögtem fel. - Tele vagyok. Te eszel még? - kérdeztem kedvesen elfoglalva magam a maradék kávémmal.

- Tudom, hogy most ez nagyon hülyén hangzik, és én is utálom magam, hogy nem mondhatok most többet Josh, tényleg! - nézek az elkeseredő szemekbe. - De elmondok mindent, ha lehet, ezt megígérem! Elhiszed? Megbízol bennem, - emelem meg az állát.
A válasz után mosolyogva nézem a jóllakott fiút.
- Én már nem eszem semmit, köszönöm, így azt hiszem lassan elindulhatunk haza felé. Holnap meg aztán folytatódik a mi napunk és kirúgunk a hámból. Ha otthon leszünk, azért megnézem a neten, hogy mikor nyitnak, nehogy rosszkor menjünk és csalódni kelljen. De - emelem meg az ujjam, nehogy elkedvetlenedjen, - akkor kitalálunk valami más érdekes dolgot, nehogy buli nélkül maradjunk. - mosolygok rá vidáman.

- Benned mindig meg fogok bízni Sheena - bólintottam komolyan. - Nem örülök neki, hogy vannak titkaid, de elfogadom. Majd idővel remélem te is megbízol bennem - simogattam meg a kezét, ami az állam alatt pihent.
Lelkesen bólintottam:
- Ha őszinte akarok lenni, még álmos is vagyok, nem kissé - vigyorogtam. - Laktat ez a... a... krémes - mutattam a tányéromra. - Szóval nem vagyok ellene az indulásnak - bólintottam. - A holnapi napot pedig nagyon várom - jeleztem hevesen bólogatva, felvillanyozva.
Sheena fizetett, mi pedig hazamentünk utána.

//folytatás: Eagle Eye Nyomozóiroda//