The Queens Pub

Ismét itt voltam. Nem emlékeztem, hogyan végződött a legutóbbi látogatásom, csak a helyes kis pultoslány dereng, de tekintve, hogy a hely egyben van, és nem néznek rám riadtan, azt hiszem remélhetem, hogy nem csináltam semmi visszafordíthatatlant.
A pulthoz ment. Pár törzsvendégnek tűnő egyén között egy elegáns, öltönyös úriember kuporgott. Mivel őt rokonléleknek véltem, mellé ültem le.
- Egy whiskey-t - mondtam a csaposnak.
Körülnéztem. Sokakról már ránézésre meg lehetett állapítani, kicsodák, másokról pedig nem. Ideális hely lenne toborozni... Talán meg is próbálkozom vele. Ha valóban ki akarom akolbólítani az öreget a vezetői székből, eredményeket kell felmutatnom. És két-három friss mutáns a Testvériségnek egyértelműen jó eredmény lett volna.
Felhajtottam a whiskey-t, amit kaptam. Alaposan végigperzselt. Ezt még szoknom kell, azt hiszem... Szerencsére azért köhögni nem kezdtem.

-Nem, nem az enyém, csak gondoltam kölcsönveszem, így gyorsabb. -vontam vállat, miközben kapaszkodtam- Utána meg gondolom nincs kedved visszahozni neki a slusszkulcsot. Én nem tudok motort vezetni, szóval azért mondtam, hogy a tiéd lehet.
Őszintén szólva, egy pillanatra elgondolkoztam rajta, hogy lehet, mégse ártana inkább máshogy menni, ki tudja, mennyit ivott. De miután sikeresen elértük az utca végét és még mindenki egy darabban volt, nem paráztam a dolgon különösebben. Oké, egy kicsit kacsáztunk, na és? Én fel se érném normálisan, nem hogy vezessem...
Azt nem tudtam, hogy a pasas idevalósi-e, mindenesetre miután elértük az egyik nagyobb utcát, már egész jól tudtam navigálni neki, csak Queensbe kellett visszaérnünk, az már jóval ismerősebb terep volt.
-Itt balra... Oké, ezen az utcán végig... majd ott a sarkon a nagy sárga háznál, na, most fordulj jobbra... aztán még 100 méter és ott is vagyunk... 50... 10... oké, megérkeztünk!
Miután leparkoltunk, egy könnyedd mozdulattal lepattantam a motorról. Igaz, hogy mire ideértünk, eléggé átáztak az én ruháim is, de inkább ez, mint ha a pasas gyomortartalmába simultam volna egész úton idefelé.
A kinti világosság után a kocsma kellemes félhomályában hunyorognom kellett egy kicsit, mire hozzászokott a szemem a fényviszonyokhoz, de aztán körbenéztem, hogy mi a pálya. Ééés, mit ad isten, még egy ismerős arcot is kiszúrtam a tömegből. Vagyis, miután nekem háttal ült, nem az arcáról ismertem fel, hanem arról a jellegzetes barna birka-frizurájáról. Intettem hát frissen megismert útitásamnak, aztán mi is odaültünk a pulthoz. Vagyis, egy kicsit kellett furakodni, hogy odaengedjenek, de hát na... Végül én is lehuppantam az egyik bárszékre.
-Szevasz Hugh, mi járatban errefelé? -kocogtattam meg a vállát, majd már intettem is a csaposnak:
-Nekem egy korsó sör lesz, neki meg... Mit is kérsz? -fordultam a másik oldalamon ülő férfi felé.
-Jut eszembe, még be sem mutatkoztam, a nevem Valoria.

Na, ez a nap is pont olyan eseménydúsnak és teljesen kiszámíthatatlannak ígérkezik, mint az előző Párduccal. Most se gondoltam volna, hogy egy jó nő lop nekem egy motort, majd elhív kocsmázni, miután az utcán fetrengtem már egy sort a saját hányásomban. De mit is tehetnék, ha még így is kajálnak a nők?!
- Oké, nem gond, nekem semmi bajom a lopott cuccal. - magyaráztam hátra az egyik pirosnál megállva. Egész jól elnavigált a kis vörös a városban, jól is jött, mert engem most lefoglalt az, hogy kótyagos fejjel egyenesen tartsam magam alatt ezt a sacc per kábé 350 kilós monstrumot. A keresett utcánál fékeztem egy jó nagyot, aztán nem sokat foglalkozva a szabályos parkolással, csak úgy letettem a motort, ahogy volt. Nem érdekelt különösebben a gép további sorsa, ha valaki elviszi, hát elviszi.
A kocsmába aztán igyekeztem úgy belépni, hogy mindenki jó előre lássa rólam, hogy nem félek én a haláltól sem és akármelyik jenkinek szétverem a pofázatát, ha kell! A sportnapszemüvegem a fejtetőmre toltam és körbenéztem az arcokon. Máris megtetszett, amit láttam, ezt pedig egy kaján vigyorral nyugtáztam. Most már szerencsére egészen jól ment az egyenes járás, látszik, hogy talán fél órája is van már annak, hogy utoljára szeszt öntöttem magamba. Annyira nem lepett meg, hogy a leányzó máris talált magának ismerőst, elvégre ha ilyen céltudatosan jöttünk erre a helyre, annak biztos az volt az oka, hogy ide jár inni a haverjaival. Jómagam még nem voltam itt, de nem estem kétségbe az új hely és társaság láttán. Úgy is mondhatnám, sok év tapasztalatának köszönhetően hamar feltalálom magam az ilyesmi környezetben.
- Nekem egy vodkát. - rendeltem gondolkodás nélkül. A whiskeyt ma már meguntam és amúgy is, állítólag egészséges a változatos táplálkozás. - Engem meg szólíts Kalmárnak. - mutatkoztam be a vöröskének, ahogy a pultra könyököltem. Gyanakvóan kezdtem el méregetni ezt a Hugh nevű fazont, vártam, hogy Valoria bemutassa, ki fia borja is ez a srác.
~Nyamvadt selyemfiú...~

Tekintetem a mellém szegődő illetőre terelődött, puszta kíváncsiságból. Úgy itta a finom whiskyt mintha muszáj volna. Rosszallóan megcsóváltam a fejem.
~Kár belé a nedű.
Lassan kiiszogattam az enyémet, közben sűrűn pillantottam rá. Rossz előérzetem volt. Ez csak fokozódott amikor az új jövevényekre néztem. A hölgyemény kecses léptekkel trappolt be a kocsmába míg a zárlatos Terminátor kissé nehézkesebben botorkált befelé. Abból, hogy vodkát rendelt valami azt súgta, hogy valamiféle orosz gyártmány. Vissza fordultam a csaposhoz.
-Adjon egyet nekem is... Áhh legyen három.
~Kicsire nem adunk. Úgy is még csak 7 óra.
Míg a szeszre vártam a trió felé pillantottam. A lányt alaposabban is megnéztem magamnak. Aztán vissza magam elé és csak hallgatóztam. Néha oda-oda pillantottam. Ha netán összeakadna tekintetem a lányéval csak rámosolygok, megemelem a poharam és lehúzom a tartalmát.

Azon gondolkodtam, vajon kérjek-e még egy whiskey-t, vagy váltsak -e inkább valami gyengébbre, amikor egy ismerős hang csendült fel mellettem, és valaki megérintette a vállamat.
Felcsillant a szemem a csinos lány láttán.
- Valoria! Meghívhatlak... Oh... Nem vagy egyedül. Bemutatod a khm... Szimpatikus barátodat?
A férfiú ápolatlan volt és alkoholtól meg hányástól bűzlött. Amikor a sürgősségin helyettesítettem, láttam nála jobb állapotban lévő embereket is a hordágyon. Sőt, tulajdonképpen még a boncasztalon is. Nem sorolom magam az önmagukra túl sokat adó, hiú férfiak közé, de a férfi állapota kényelmetlenül érintett.
Elkaptam a mellettem ülő elegáns úr pillantását is. Na azt már nem! Vagyis... Miért is ne?
Egy ideje már feltűnt nekem, hogy ha megismerek egy csinos nőt, hajlamos vagyok egyfajta előjogot formálni rá, amit persze senki más nem tart tiszteletben. Észben kell tartanom, hogy az elsődleges célom kiszabadítani Lynn-t annak a bérgyilkosnak a karmai közül, a többi pedig csak mellékvágány... Ha mégoly elragadó mellékvágány is, mint Valoria.

-Kalmár? Érdekes egy név, de rendben. Ő itt mellettem... -dőltem kissé hátra, hogy az illető ne legyen takarásban- ...pedig Hugh. Hugh, Kalmár. Kalmár, Hugh. -mutattam be őket egymásnak, ha már így összeverődött a csipet-csapat.
Ekkor vettem csak észre, hogy még valaki idecsapódott a "falkánkhoz".
-Hugh, csak nem egy barátod? -intettem a másik oldalán ülő srác felé, kinézet alapján simán kinézem belőle, ahogy kicsípte magát mindkettő.
Öltönyben jönni inni? Hát, ők tudják... Mondjuk én meg kocogni indultam eredetileg, az se épp alkalomhoz illő szerelés, de üsse kavics!
Meg se vártam a "kollégám" válaszát, ezúttal előre dőltem a széken, kissé áthajolva előtte, hogy bemutatkozzak az új fiúnak is, ha már ilyen rögtönzött ismerkedős napot tartok.
-Üdv, Valoria. És téged hogy hívnak? -nyújtottam felé a korsót koccintásra, majd végre rendesen visszaültem a helyemre.
Még egy koccintás Hugh, majd Kalmár felé is, majd végre belekortyoltam a hűsítő italba.
-Ha már így összefutottunk.... gyűltünk... Meséljetek, ki mi járatban erre felé?

Homlok ráncolva néztem Valoriára, amiért furcsállta a nevem.
~Lehet, hogy ember, aztán nem vette a lapot?~
- Üdv Hugh. - köszöntöttem nem túl nagy beleérzéssel enyhén élére vasalt barátunkat. Aztán az öltönyösök listája máris egyel bővült és én kezdtem úgy érezni magam, mint a h*lyegyerek a szamárpadban. Nem törtem magam, hogy átmásszak mindenkit, hogy kezet foghassak a másik pacákkal, csak biccentettem felé és ismét bemutatkoztam.
- Kalmár. De felőlem hívhattok Vaszilijnek is, ha az jobban bejön. - vontam meg a vállam, ahogy elejtettem a becsületes keresztnevem is. Ezen aztán ne múljék.
Amíg vártam a piámra, megint vetettem egy pillantást az itteniekre. Az hagyján, hogy van itt nem kevés mutáns, aki szívesen felvállalja magát, de azért ez nagyon nem az a lakótelepi, késdobálós, széklábakkal kardozó társaság, amiben én szocializálódtam annak idején. Vagy ne ítéljek ránézésre? Majd eldől...
Mikor végre szervírozták a vodkát, még mielőtt magamba döntöttem volna azt a koccintás után, megemeltem a poharam a kis társaságunkra. Persze közben le sem tudtam venni a szemem a vöröskéről.
- Za zdarovje! - mondtam oda, aztán húzóra le is ment a tüzes víz. Már nyúltam is volna a zsebem felé, hogy elővegyek egy szál cigit, de épp előttem szambázott el a csapos, így azonnal megállítottam, a pulton átnyúlva, máris felborítva a poharam.
- Figyelj, adjál már valami szotyit, vagy tökmagot, vagy bánom is én... most dobtam ki a rókát és kéne valami a belembe. - fejtettem ki neki, hogy mi kéne és miért, de erre azt mondta, hogy itt nem árulnak ilyesmit és már el is viharzott. Csalódottan dobtam vissza magam a bárszékre és elmorogtam néhány nyomdafestéket nem tűrő kifejezést is. Majd miután lenyugodtam valamennyire, elővettem egy szál cigit és rágyújtottam. Valoria kérdésére nehezebb volt válaszolni, mint gondoltam, így kellett nekem egy kis idő, mire összeszedtem a gondolataim.
- Én gondoltam kiirtom ma az emberiséget és a kocsmáknál kezdem. - válaszoltam és halál nyugodtan néztem közben a társaságra. Majd kisvártatva feltört belőlem a röhögés a jó bagós, reszelős hangomon. - Jól van, csak tréfáltam! - mondtam ezt is komolytalanul keresztülnevetgélve, egyértelműen a tudtukra adva, hogy akár komolyan is vehetik a szavaim.

Ahogy memorizáltam az elhangzó neveket végül eljutottunk egy ujjarchoz. A csapat felé tekintettem ahol úgy fest, hogy a Valoria néven emlegetett lány ez esetben rám célzott. Szemöldökeim felszaladtak. Nem kicsit meglepődtem, de úgy éreztem ez egy remek lehetőség az ismerőseim körének kiterjesztéséhez.
~Érdekes...
Ahogy áthajoltam a Srác mellett a pohárral a kezemben közben válaszoltam is.
-Nem éppen, de örvendek Valoria, Gregory.
Ahogy visszahelyezkedtem a székre Hugh felé fordultam akit megpróbáltam az esetleges meglepetésből egy kedves gesztussal visszaugrasztani.
-Azt hiszem Te lehetsz Hugh, örvendek.
Emeltem koccra a poharam aztán Kalmár szavait hallva magasba emeltem az enyémet.
-Kalmár, Za zdarovje.
Az elkövetkezendő 7-9 tizedmásodpercben a Vodka egy gyors csúszdázás után elfoglalta méltó helyét a gyomromban. Ezek után levágtam a poharat a pultra és ujjaimmal pörgetni kezdtem azon. Ezalatt vártam a többiek reakcióját a dologra és hallottak után felelevenítettem magamban a szotyola felépítését. Kezemet feltettem a pultra, ezzel kitakarva a poharat a többiek elől.
-Szotyi, vagy tökmag?
Kérdeztem Kalmártól felé fordulva jókedvűen és választól függően szaladt szét a pohár egy kupac szotyolává, vagy tökmaggá.

Kezet fogtam a Kalmár nevezetű úriemberrel, és ellenálltam a kísértésnek, hogy utána a tenyerem a ruhámba töröljem. Észrevettem, hogy orosz barátunk sem igen tudja levenni a szemét Valoriáról, és tudtam, legalább egy dologban egyetértünk.
Oldalra pillantottam a másik öltönyös férfi felé. Megráztam a fejem. Nem a barátom... De Valoria úgy kezelte. Annyi baj legyen, nyilván egy kellemes modorú fiatalember lehet... És ez be is bizonyosodott, amikor kisegítette Kalmárt némi rágcsálnivalóval.
Mi járatban vagyok itt? Ez igazán remek kérdés. Vállat vontam.
- Épp csak társaságra vágytam - feleltem Valoriának és annak, aki még hajlandó volt figyelni rám - Nem volt kedvem otthon ülni.
Azt viszont nem tudtam, hogy ez egy ennyire mutánsközpontú hely. Reméltem, hogy ez nem jelenti egyből azt is, hogy valamiféle balhéra vagy verekedésre kell számítanom: egy nyugodt estére vágytam. Ritka manapság az olyan.

-Hm, akkor úgy tűnik, pont jó helyre jöttünk. -vigyorodtam el Kalmár megjegyzésére, aztán ahogy Gregory kérdését meghallva felé pillantottam, csodálkozva vettem észre, ahogy a pohár átalakul.
-Wow, ezt nevezem. Milyen "menő" képességed van, a komoly technológiával előállított üvegpohárból képes vagy ilyen hörcsögeledelt varázsolni. Csak nem földműves családból származol? Vagy vendéglátás? Esetleg kisállatkereskedésetek van otthon? -cukkoltam egy kicsit, de persze egyből világossá vált, hogy ezek szerint nem csak Hugh és én vagyunk "mások" a csapatban, ez a Gregory nevű gyerek is tud egy s mást.
Önkéntelenül is Kalmárra néztem, hátha azóta nőttek szarvai, vagy szárnyai, vagy alakot váltott, tudomisén, adta bármi jelét annak, hogy ő se hétköznapi ember... Sosem tudhatja az ember biztosra.
-Teljes mértékben megértelek. -válaszoltam egy szemforgatással Hugh megjegyzésére, majd ittam pár kortyot a sörből- Nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy nem rajonganak értem túlságosan, szóval már csak azért se fogok egész nap ott dekkolni...
~Na jó... még Nick talán nem kíván a háta közepére, de Parázs és az a Kardfog... brr... -inkább ittam még pár kortyot.
Ahogy oldalra néztem mindkét irányba, a fiúkra... vodka, vodka, whisky... Ezek ilyen jól bírják az ivást? Aztán az előttem levő korsó sörre vándorolt a tekintetem... Hát, nekem ez is bőven elég.
-Hahó... mi lenne, ha átülnénk egy rendes asztalhoz? Vagy csak engem zavar, hogy mind egymás mellett ülünk, és úgy kell előre-hátra hajolgatni, ha valaki szólni akar a nem-közvetlenül-mellette ülőhöz?

- Öö, szotyi... mér', neked van? - kérdeztem számban a bagóval, hanyagul rákönyökölve a pultra. De aztán majdnem ki is ejtettem a szálat a számból, amikor a srác poharából szotyola lett.
- Na b**zdmeg, ez már valami... pénzt nem tudsz varázsolni? - kérdeztem elbagatellizálva a "csodatevést", de valahol mégis gyerekes reménykedés kezdett el dolgozni bennem. De mindent egybevetve nem áltattam magam azzal, hogy majd az én vodkás poharamból meg varázsol itt nekem egy köteg lóvét. Így első ízben inkább lecsaptam gyorsan a magokra, mint tyúk a takonyra. Közben fél füllel kihallgattam Valoria válaszát Hugh-nak és azonnal bele is vágtam a szavukba.
- Valoria drága, nálam bármikor megszállhatsz! - nyögtem be kéjesen vigyorogva, miközben nagy hévvel szemeteltem a szotyola héját mindenfelé magam körül. Nem voltam benne biztos, hogy ezért az elszólásért nem-e érdemlek meg egy arcon köpést, de ilyen apróságokkal nekem már nem lehet a lelkembe gázolni. És egyébként is, egy ilyen tünemény, mint Valoria, hozzám bármikor bekopogtathat, még ha némileg szűkösen is lennénk. A szotyolás srácnak tett jópofa válaszából arra következtettem, hogy talán mégiscsak mutáns lehet, mert nem hatotta meg könnyekig a szépfiú képessége.
~Hát ha ez nem nyűgözött le, akkor inkább nem ölelgetlek meg a tapadókorongos csápjaimmal...~
Közben persze azon is elkezdtem agyalni, hogy ez a Hugh miféle lehet. Egy biztos, sem ő, sem a kis vörös nem egy magamutogató mutáns! A dolog már annyira izgatta a fantáziám, hogy elhatároztam, a nap folyamán kihozom belőlük is a képességük, ha továbbra is játsszák majd itt a titokzatos mutáns-kukkoló mutánst. Ha meg emberek... na az a rosszabb verzió.
- Felőlem ülhetünk máshova is. - reagáltam Valoria ötletére és már fel is pattantam a bárszékről. Az ölembe hullott összes szotyi héjat leveregettem a földre, aztán elnéztem a bárpult felé. Egy pohárkányi vodka egy orosznak olyan, mintha nem is ivott volna meg semmit. Úgyhogy megint megállítottam a csapost és kértem, hogy vegye le a polcról a Smirnoff vodkás üveget. Majd mondott egy árat, amitől majdnem kettéosztódtam!
- Akkor dugd fel a s*ggedbe! - hagytam ott a pofát, mert nem voltam hajlandó ennyi pénzt kiadni egy üveg vodkáért! Én ha nagyon akarom, néhány centért, vagy akár ingyen is szerzek, úgyhogy akkor inkább majd kitalálok valamit.
- Na akkor átülünk, vagy maradunk? - néztem türelmetlenkedve a többiekre, mert úgy tűnt, csak én vagyok itt besózva.

-Hát, megoldható, hogy legyen...
Mondtam és elemeltem a kezem a marék szotyola mellől. Nem egy abrak a dab(sör)ra, inkább szotyi a pultra varázslat volt. Valoria csipkelődésére csak felvont szemöldökkel fordultam felé és hajoltam előre, hogy lássam Hughtól. Továbbra is szolidan mosolyogva. Úgy tűnik kekeckedni akar, hát miért is ne. Közben eszembe jutott a Xavier és egy éles párhuzamot húztam közte és a kis állat kereskedés között.
-Ha úgy vesszük utóbbi még igaz is lehet... De látszik, hogy nem voltál még városon kívül, ami ugye nem nagy szégyen csak kellemetlen. A földművesek nem sűrűn hordanak öltönyt, sőt...
Közben Kalmár előállt egy olyan kérdéssel amivel még senki. Pedig ha így belegondolunk, elég kézenfekvő lenne...
-Pénzt?... Nos, Ha Valoria hajlandó egy kis segítséget nyújtani, megoldható. Hajolj ide legyél szíves.
Ha így tesz akkor kikapok a füle mögül egy 50 centest. Már nem az egész énekest, az nem férne oda.
-Elég lesz? Vagy...
Ekkor másik kezem előkerül Hugh takarásából, benne egy arany tömbbel.
-...inkább megpróbálsz ezzel fizetni? Bár nem hiszem, hogy itt van rá valuta.
Valoria felé fordulok és mielőtt megszólalna...
-Nem, nem bányász családból származok... Maga pedig adja csak ide azt az üveget.
Szóltam a pultoshoz. Az egykilós 9x4x3 as tömböt leraktam a pultra és előkotortam a pénztárcámat, kifizettem az italt. Megfogtam az üveget és felálltam a helyemről.
-Jöttök? Ha az is kell akkor hozzátok...
Megvártam, hogy mozduljanak végre ha még a tömböt szemlélik megrökönyödve. Addig amúgy is hagyok időt nekik amíg ki nem nézek egy kellemes Boxot de sajnos mindegyikben ült vagy aludt valaki.
~Hm.. Kapufa...

Mutáns, légy büszke... De ne légy magamutogató! Ostoba fajankó! Arany, meg szotyi... Miért nem állít mindjárt szobrot magának. És ez a Kalmár sem volt szimpatikus...
- Ha Valoriának szállás kell, van, aki segítsen rajta! - mondtam ingerülten, majd mély levegőt vettem, hogy megnyugodjak.
Valoriának csak bólintottam. Asztalhoz... Miért is ne? Kinéztem azt, amelyiknél csak két részeg aludt. Hamarosan a boxok közti keskeny részen pihentek tovább. Hiába, az edzések, egyre erősebb vagyok fizikailag is...
- Tessék, foglaljatok csak helyet. És kösz, de én majd veszek magamnak italt..
Egy pohár gint vettem, hogy ne tűnjek puhánynak a nagy ivók között, de rögtön meg is bántan: mégis, miért akarok én közéjük tartozó alkoholistának tűnni? Azért megittam a gint, ha már kikértem, de az asztalunkhoz, a két részeg hortyogón átlépve, már egy korsó sörrel ültem le. Nem szóltam senkihez, csak egy-egy pillanatra megállapodtam Valoria bámulásánál, de igyekeztem ezt is nem feltűnően csinálni. Végül, amikor épp elhalkult a társalgás, bedobtam egy kérdést, amire a válasz még érdekelt is:
- És Greg... Te, mint mutáns, mit gondolsz a minket érintő kérdésekről?

Amikor Gregory a segítségemet kéri, úgy teszek, ahogy mond, s félig-meddig a pultra könyökölve, de közelebb hajolok. Az 50 centesre csak egy szemforgatással válaszolok, ezt akármelyik utolsó béna pancser bűvész meg tudja csinálni... Az aranytömböt látva persze már jobban elkerekedett a szemem, s már épp készültem a következő kis tréfás megjegyzésemmel, amikor a fiú megelőzött.
-Nem bányászt akartam mondani. Először bűvészt, aztán meg alkimistát. De vedd úgy, hogy nem szóltam. -vontam vállat, majd Kalmár felé fordulva legyintettem egyet.
Már épp válaszoltam volna neki, amikor Hugh közbevágott. Egy kissé furcsálltam ezt az indulatot tőle, de aztán végül úgy döntöttem, nem foglalkozok vele különösebben, csak válaszoltam Kalmárnak.
-Nyugi, megoldom. Na de akkor irány, menjünk! -csúsztam le a székről, majd fogtam a korsómat és elindultam én is asztalt nézni...
Végül a fiúk megtisztították a terepet, így miután az alkohollal pácolt lábtörlőkön túljutottunk, tanyát vertem az egyik szélső ülésen.
Nem... Nincs az a pénz, hogy én legbelülre üljek. Bár... ha szélen ülök, akkor meg majd engem akarnak ugráltatni a piáért, amilyen alkesz egy banda. Na jó, mégiscsak beülök. S ahogy a többiek is odaértek, beljebb csusszantam a párnás ülésen. Azt egy kissé gyanakodva néztem, hogy Hugh közben még egy pohárral ledöntött, ráadásul már egy korsó sör van nála. Ennyire jól bírná? A mennyiséget meg a keverést?
- Hugh,azért remélem hogy saját lábon haza tudsz majd menni, ha én cipellek, abban nem sok köszönet lenne. -jegyeztem meg komolytalanul, majd én is kíváncsian fülelni kezdtem, hogy vajon Gregory mit válaszol.
-Kalmár, utána én kíváncsi lennék a te véleményedre is a témáról.

Ez a Gregory tréfás egy gyerek, meg kell hagyni! Nem tudom, hogy egészen pontosan miféle tevékenységből telik neki az öltönyre, de ezzel a képességgel nálunk már fél Moszkva a kezében lehetne. Bár az is lehet, hogy két nap után kiiktatná a konkurencia. Valamiért az utóbbit tartom sanszosabbnak. Én simán fogtam volna most a késem és belekapartam volna egy fél körömnyi aranyat a pultos tenyerébe, cserébe a vodkáért. Legalábbis minálunk szinte bármilyen módon ki lehet fizetni a másikat, ha épp nincs kéznél kess.
Hugh gyerek viszont nagyon felkapta a vizet az elszólásomra. Ha valami fogatlan tenyérjós cigányasszony lennék, azt mondanám neki, hogy látom én, mire megy ki a játék és előre is Isten éltesse az ifjú párt... de mivel nem vagyok se cigány, se asszony, se jós, így gőzöm sincs, valójában mi van köztük. Nem is nagyon érdekelt, ha Valoriát tényleg meg akarnám szerezni egy kaland kedvéért, k*rvára nem érdekelne, hogy hányan legyeskednek még körülötte.
- Oké, nem szóltam! - emeltem fel aztán a kezeim, lezárva ezt a témát. Majd örömmel láttam, hogy végre megindulunk valamerre. Külön öröm, hogy jött velünk az a pia is, amiről én már letettem az előbb. Na de ilyen képességgel...
~Gregory, te szerencsés anyaszomorító...~
Még mielőtt leültem volna én is, sóvárogva néztem vissza a pultra. Komolyan nem értem az embereket, ott volt az a bazi nagy aranyrúd és csak úgy kerülgette mindenki, mint egy sz@ros alsónadrágot! Hát szégyen vagy nem, én bizony visszamentem érte. Ebből már vehetnék magamnak egy lakást is akár. De mivel még életemben nem volt a kezemben ekkora érték, hirtelen nem is tudtam, mit is kezdenék én ennyi pénzzel. Leraktam hát az aranyat az asztalunkhoz és végül én is ledobtam magam melléjük. Nekem is feltűnt, hogy Hugh, aki egyáltalán nem néz ki kocsmatölteléknek, eléggé elkezdte nyakalni a szeszt. Valoria megjegyzésén jót röhögtem, de már inkább nem mondtam semmit, nehogy megint felingereljem szegény barátunkat. Ha mutáns, jobb ha előbb vigyázok a számra, a végén még palackba zár, vagy tudomisén...
A nagy, filozofikus kérdés viszont már végleg felfedte előttem a tényt, hogy mindannyian mutánsok, így végre megnyugodhattam. Megvártam, mit válaszol a Greg gyerek, bár az én véleményem olyan pofonegyszerű, hogy bármikor benyöghettem volna, gondolkodni úgysem kéne rajta.
- Az embereknek veszniük kéne. Épp eleget rontották már a levegőt. - vontam meg a vállam, inkább a közömbösség áradt most a szavaimból, nem az az asztalra csapós, viszketeg tenni akarás.

Úgy éreztem, ha belekeverednék a lány szálláskerítése körül forgó kakaskodásba az már inkább gáz lenne mit sem Férfias udvariasság. Így csak kissé szánakozóan figyeltem a rövid kimenetelű harcot.
~Ecsém... Nem értem ezt a Kalmárt, ilyen mentalitással elhurcolnám egy sikátorba gerincre vágnám az első kukán aztán mehet isten hírével ha még tud. Feltéve ha nem erősebb nála.
Beleborzongtam, hogy hogy nézhet ki amikor egy ilyen csenevész csaj csaknem csípőből csinál ki. Magyarán mondva félkézzel emel fel és töri ki a nyakad. Kezemben a Vodkás üveggel néztem ahogy ez Hugh srác előkelő pincér módjára takarítja ki a Boxot. Takarítás után Valoriát előre engedtem, aztán mentem utána de még Hugh előtt megálltam enyhe előre hajlás, mint aki megköszöni, hogy előre engedik. No meg az asztal szerzés is megért egy köszönetet.
-Lekötelez.
Azzal behuppantam a lány mellé és elhelyezkedtem. Kényelmesen hanyatt dőltem, az italt leraktam magunk elé karomat pedig felraktam a boxra. Aztán Hugh sarkalatos kérdésre oldalra billentettem a fejem.
-Hm... ezen eddig nem gondolkoztam igazából... Sosem volt különösebb gondom az emberekkel... ha igen akkor azt csúnyán megjárták. De ha arra gondolsz, hogy valójában hogyan viszonyulnak a hozzánk hasonlókhoz... Szerintem szánalmas és gyerekes. Na és ti? Hogy viszonyultok elődeinkhez?
~Fú, suliban ezért a mondatért helyből kivágnának...
Több sem kellett, Kalmár oroszos jellege most megmutatkozott. Egyszerű, masszív, frappáns, ugyanakkor primitív kijelentésében. Nem volt jogom elítélni a nézeteit senkinek, nem mindenki élhette meg úgy a gyerekkort ahogy én. Ahogy elvettem Valoria feje mögül a kezem 4 feles pohár volt a kezemben. Előrehajolva leraktam őket az asztalra és nekiláttam az üveg lecsupaszításának, hogy aztán a kiürítéséhez is nekikezdhessünk. Ez lényegében annyiból állt, hogy megfogtam a tetejét és lehúztam róla mindent. Kupakot, címkét, zárjegyet. Kérdés nélkül, míg remélhetőleg a többiek is kifejtik az emberiségről alkotott nézeteiket, csurig töltöttem a poharakat szesszel és egyesével mindenki elé raktam egyet. "Hölgyeké az elsőbbség" elvével indítva körbe, velem bezárólag.

Az alkohol, ami ugyebár számomra igencsak szokatlan volt, most is kifejtette áldott-átkozott hatását. Éreztem, ahogy egyre kevésbé tartok dolgoktól, például kényes kérdések feltételétől, és ezzel egy időben egyre többször és hosszabb ideig felejtettem a szemem Valorián is. Ejnye már, hiszen én Lynn mellett köteleztem el magam! Bár... Elvárható-e vajon egy egészséges férfiembertől, hogy amíg a szíve hölgyének kiszabadításán fáradozik, megtagadjon magától egy kis szórakozást, mely enyhíti végtelen magányának érzését? Nos, aligha. Ez csak természetes, nemde? Lynn, amikor majd kínzója holtteste felett a karjaimba omlik, biztos nem rója fel nekem ezt az egy apró ballépést...
Egyetértően bólogattam Greg szavaira. Még Kalmár felé is küldtem egy mosolyt. Bizony, úgy, ahogy mondja...
- Az emberek gyengék és visszamaradottak - szónokoltam - Nem hiába forog közszájon a jelszó, miszerint: Mutáns, légy büszke! Uralkodunk kéne a söpredéken, nem bujkálnunk előlük...
Rövid beszédem után felhajtottam az elém kitöltött valamit. Talán most már le kéne állni az alkohollal, ki tudja, nem lesz-e ebből baj... De a söröm azért csak megiszom, ha már kifizettem... Abból olyan nagyon nagy baj csak nem lehet.

Sok meglepetés nem ért a többiek válaszát hallva, talán egyedül Kalmár volt, akitől más véleményt vártam. Egészen eddig azt hittem, egy egyszerű, hétköznapi embert hoztam ide az oroszlánok ketrecébe, de úgy tűnik, ráhibáztam. Ezek szerint ő is közülünk való, vaaagy csak ismeri a helyet. De nem úgy tűnt, szóval részemről inkább az elsőt tartottam valószínűnek.
-Hála nekik, elég nehéz gyerekkorom volt. Ha nem muszáj, nem kezdek neki kiirtani őket, ahhoz úgy is túl sokan vannak, de ha fenyegetve érzem magam, akkor nem zavar különösebben, ha bármelyikben is kárt kell tennem. -jegyeztem meg.
Gondolom Hugh-nak ezzel nem sok újat mondtam, elvégre már volt szerencsénk együtt harcolni, de ahogy ránéztem... hát... mindegy, amilyen értelmesen csillognak azok a kékeszöld szemek, biztosra veszem, hogy úgy se sokra emlékszik majd holnap ebből a délutánból.
Elvettem az egyik poharat, amit Gregory tolt elénk, majd ismét koccintásra emeltem a többiek felé. Aztán egy húzásra megittam az egészet.... Ami lehet, hülyeség volt, mert átkozottul marta a torkomat, viszont 1-2 kis köhintéssel és egy kis arcpírral letudtam az egészet.... Most álljak le apró kortyokban iszogatni? Az se jobb... Viszont ezzel a lendülettel le is fordítottam a poharat, jelezve, hogy nekem ebből ennyi bőven elég volt.
Nekem elég, ha ma este csak Hugh problémája lesz az, hogy "részegen ki visz majd haza".

Most kezdett számomra érdekes fordulatot venni a nap a sok parasztvakítás után. Na nem mintha érdekelne az asztal mellett való filozofálgatás, de azért rám is jellemző, hogy a szesz hatására beszédesebb leszek. Igaz, amennyit mondok és amennyit felfogok a válaszokból, az nem mindig egyenlő arányú, de hát ez egy ilyen játék.
Egyenként kezdtem el megemészteni a három mutáns válaszát és elképesztő logikával összeraktam, hogy egyikőjük sem szereti fapados "barátainkat". Valoria után én is válaszoltam, nagyjából az ő szavaira reagálva.
- Higgyétek el nekem, én pontosan tudom, milyen értéktelen egy ember élete. Amikor tök mindegy, hogy meghal-e száz, ezer, vagy akár egymillió belőlük. - kezdtem bele fásult közönnyel, mintha a hal piaci árán rágnánk keresztül magunkat. - Én egy szovjet zárt városban nőttem fel, ami a keleti gulágok elosztóközpontja volt egészen Gorbacsovig, szóval egészen sokáig. Vlagyivosztokból hozták a foglyokat, hajóval, és úgy pakolták ki nálunk őket, mint az árut. Nem egy már akkor halott volt. Aztán az életben maradottakkal építtették fel szinte az egész várost, mert sz@r sem volt ott, a világ végén is túl. A főutunkat "Csontok útjának" is hívták, mert azon keresztül mentek aztán el valamelyik táborba, ahonnan sokan soha nem is tértek vissza. Semmi értéke nem volt az életüknek, az ég világon semmi. - meséltem az ifjaknak a régmúlt, szovjet időkről, miközben elnyomtam a cigimet a hamutartóban. - Úgyhogy... - kezdtem el keresni valami végszó félét, de ma már a harmadik lerészegedés-kijózanodás kettősön vagyok túl, szóval nem forgott már annyira az anyam - ...szóval itt vagyok, túl a negyedik ikszen és nem tudom, mitől olyan értékes egy emberi élet. - vontam meg a vállam. Talán csak én születtem rossz helyre, nem tudom. Azt persze nem kötöttem az orrukra, hogy kamasz fejjel már embert öltem, amiért elítéltek és ez újabb két nyomós ok, hogy miért nem becsülöm az emberi életet.
Lassan, de biztosan kezdtem már megint egészen rabja lenni saját elcs*szett életem emlékeinek, úgyhogy gyorsan megragadtam a teletöltött poharat és én is lehúztam az adagom. Láttam, hogy Valoriának ez már sok volt, így gondoltam dicsérettel biztatom egy kicsit.
- Szép volt kislány! - mutattam fel a hüvelykujjam egy némileg megfáradt mosoly kíséretében. Aztán, bár szívesen legeltettem volna a szemeim a lányon, inkább mégis Hugh szemeibe próbáltam nézni.
- Aszondod te is tagja vagy a Tetsvériségnek? Mert ez a szöveg, amit mondtál, az ő mottójuk. - kérdeztem rá nyíltan a dologra, de egyenlőre még nem fedtem fel a saját "tagságom". Ami még nem is hivatalos mert... na mindegy. Majd talán egy másik, józanabb napon sikerül már egyről a kettőre jutnom ezzel is.

A hallottak után kezdtem úgy érezni, hogy talán mégis csak rossz társaságba keveredtem. Illetve inkább szélsőségesbe. Hugh sajátos jelszava szöget ütött a fejembe.
~Érdekes.
Őt követte Valoria rövidke történetével egybefűzött mondandója. Ami szintén arra utalt, hogy nem tartja sokra az embereket. De legalább ő nem kívánta ilyen nyíltan a halálukat még ha csak lustaságból is.
Kalmár elnyújtott, elborzasztott története viszont már megérintett, elborzasztott. Első kézből hallhatjuk ezeket a dolgokat olyantól aki megélte. Nem fújta fel a média, sem cenzúrázta a kormány. Ez a színtiszta valóság. Az alkohol hajlamos ezeken a dolgokon is ferdíteni, de úgy tűnt ez a jelenség most nem játszik közre.
~Hú basszus...
Úgy éreztem ez az üveg kevés lesz mára. De ahogy jobban végig nézte ma társaságon... Valoria besokallt, Hugh berúgott, Kalmár meg mindjárt kijózanodik.
~Talán elég lesz...
Tőtyikéztem Kalmárnak, Hugh felé emeltem az üveget, kér, közben kerestem tekintetét. ha kér töltök, ha nem akkor is töltök, de akkor magamnak. Kocc és zutty. Majdnem kiköptem az italomat ahogy meghallottam a Testvériség szót. Nem mertem felhozni, miszerint az iskolában is összefutottam ezzel a szöveggel. Bár nem láttam okát annak, hogy pusztán az iskolám miatt itt nekem essen bárki ember fia. De jobbnak láttam most csak egy kicsit elcsöndesülni. Kényelmesen hátradőltem, kihúztam magam, karomat felraktam ismét a box tetejére. Egy lassú mozdulattal Valoria felé fordultam, végignéztem rajta fentről le, lentről fel aztán vissza a tárgyaló felek irányába.

Éreztem, hogy az alkohol egyre jobban eltompítja az agyamat, így amikor Gregory újabb adaggal kínált, nemet intettem a fejemmel, és a sörömet is eltoltam magamtól. Nem kedveltem ezt az állapotot, főleg azért nem, mert úgy éreztem, nem vagyok teljesen ura önmagamnak. És valóban nem voltam.... Kalmár komor története alatt egy fekete folt égett az asztal fájába, amit a dühöm generált, de én magam észre sem vettem, csak amikor már fanyar füstszagot is eregetett. Hogy az a... Ez nagyon nem jó.
Leállítottam magam és elhessegettem a kis füstöt.
- Az emberi élet még az embereknek is olcsó, láthatjátok... - mondtam szomorúan - De mégsem hiszem, hogy halomra kéne gyilkolnunk őket. Hatalomátvétel, igen... És utána ha hagynak minket békében élni, hagyjuk őket mi is. Ha nem... Azt pedig megjárják.
Kihívóan néztem Kalmár szemébe, és büszkén bólintottam.
- Az vagyok! A Mutáns Testvériség tagja vagyok! - majd emeltebb hangom folytattam, hogy a kocsmában mindenki hallhassa - Mutáns, légy büszke!
Nem voltam túlzottan részeg, voltaképpen, épp csak amolyan tessék-lássék berúgást produkáltam. Mindenesetre sokkal jobban ura voltam magamnak és a cselekedeteimnek, mint Valoria hitte, legalábbis gondolom, hogy hitte, abból, ahogy rám pillantott.
Vártam, hogy lesz-e valaki, aki elismétli a jelszót, amit elharsogtam. Akkor akár még egy kis toborzás is összejöhet ma...

Kalmár történetét hallgatva egy kissé nehezemre esik követni az eseményeket, a töri sose tartozott a kedvenceim közé. Az mindenesetre átjött, hogy fent, a messzi északon is hullottak az emberek szép számmal, és még mutánsok se kellettek hozzá.
-Hát igen, csak ez a faj olyan degenerált, hogy a saját magát irtsa... -egészítem ki Hugh szavait.
Aztán ahogy meglátom, hogy mit művel az asztallal, egy szigorú, fegyelmeztető jellegű pillantást küldök felé. Bánom is én, mi történik az asztallal, de azért nem kéne feleslegesen balhézni. Se olyan szintre innia magát, hogy irányíthatatlanná váljon a képessége, főleg, mivel az cseppet rohadtul életveszélyes. Ha én el-eltünedezek, az még neki nem fog fájni, de ha felrobbantja ezt a helyet, az már nekem annál inkább... Meg amúgy is, én ehhez a lopakodó életmódhoz vagyok szokva, minek feleslegesen kelteni a feltűnést?
Kalmár megjegyzésére már villantanám a következő felháborodott pillantást, de aztán végül elnevetem helyette magam. Már épp azon agyaltam, mivel vágjak vissza neki, ám nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy a Testvériség szó hallatán Gregory hogy összerezzent mellettem. Mondjuk nekem az is új volt, hogy Kalmár hallott róla, de... őszintén? Nagyon azon se lepődnék meg rajta, ha tag lenne. Mivel én is csak pár napja voltam ott, magától értetődő, hogy nem ismertem még mindenkit, sőt, viszonylag kevés taggal futottam össze.
-Hé, kölyök, minden rendben? Csak nem félrenyeltél? -fordultam felé és kaptam el a tekintetét, amikor felém pillantott.

Ostobán kezdtem el meredni az asztalon lazán heverő aranyrúdra. Olyan kib@sz0tt vicces volt az egész. Itt csacsogok régi h*lyeségekről, iszogatjuk a májmérget, aztán itt hever a kezemtől 10 centire mondjuk úgy egy fél élet munkája, aranyba öntve. Mennyit kellett volna gürcölnöm azért, hogy egyáltalán egy fokkal élhetőbb körülmények közt lakjak, erre az égből idepottyan nekem vagy 50.000 dollár és szinte beleröhög a képembe. Haragudni kezdtem arra a tetves aranyrúdra és kevesen múlt, hogy ne kapjam fel és ne b@sszam bele a bárpult mögötti tükörbe. Fáradtan temettem az arcom a tenyerembe egy pillanatra, aztán megint próbáltam másra gondolni. Hál' az égnek Greg barátunk jókor kapcsolt, a koccintás után azonnal le is gurítottam az újabb felest. Ez már hatni fog, nagyon bízom benne, mert amióta itt vagyok, folyamatosan csak józanodok kifelé!
Aztán kezdtek furcsa dolgok is történni itt, ezúttal az asztal ok nélkül füstölni kezdett. Csak nem ez lenne Hugh? Vagy ez Valoria?
~Nézzenek oda, még a végén kiégetik majd a gatyámat is!~
De amint Hugh nyelve végre megeredt, már nem is érdekelt az iménti eset. Annál is inkább, mert végre cirógatni kezdte az agyam a vodka.
- Áh, egy frászt fognak azok békében élni mellettünk! - szólaltam fel nagy hangon és legyintettem egyet - Ha lenyomjuk őket és hagyjuk, hogy éljenek mellettünk, ott fogják fúrni a s*ggünket! A konkurenciát mindig gyökerestül ki kell irtani, nálunk legalábbis ez volt a szokás. - majd azonnal fel is hagytam itt a felesleges okoskodással és csatlakoztam Hugh-hoz.
- Da da! Mutáns, légy büszke! - kiáltottam fel és magasba emeltem az öklöm. - De figyelj már Hugh, ha már itt tartunk, engem csak úgy toboroztak, azt sem tudom, tag vagyok-e vagy sem. - röhögtem fel, mert máris visszatért a jókedvem - Szóval gőzöm sincs, mi kell a rendes tagsághoz, izé... tegyél már meg rendes tagnak, ha már így itt állsz, oké? - tártam szét a karom barátian, jókedvűen, abban bízva, hogy a vérével rá fest a homlokomra egy jelet, vagy megmutatja a titkos kézfogást, vagy tudom is én. Olyan hősiesnek és testvériesnek tűnt ez az egész pillanat, hogy egy kis időre el is feledkeztem a csoport másik két tagjáról.

-Kehm, minden rendben csak cigány útra ment... kehm.
Hugh elutasító válaszára vállat vontam. Több jut nekünk. Lábam hosszú ideje ért a padhoz, így annak egész felépítése ott volt a fejemben. Így mindenkinél előbb, kis híján éreztem ahogy a pad sérül. El kaptam a lábam. Fel is szisszentem. Nem is az, hogy fájt, inkább csak megijedtem. Gyűlöltem amikor valami ez történt. Ahogy ezek szónoklásba kezdtek csak felvontam a szemöldökömet. Én még csak érezni kezdtem, hogy egyáltalán ittam valamit. Ahogy hallgattam őket s figyeltem amit műveltek szinte önkénytelenül is de hangosan, valójában a Lánynak címezve mondtam ki amit lehet nem kellett volna.
-Hogy ezért mit fogok kapni a suliban... atya ég...
Egyik szemöldököm felcsusszant és úgy hallgattam mind azt amit mondanak. Ahogy körbenéztem többen is felálltak és elkezdték szajkózni, hogy "Mutáns légy büszke". Ekkor jutottam el arra szintre, amikor biztosra vehettem, hogy ki fognak rúgni. Az üveg vodka után nyúltam és elkezdtem inni. Az első fele ment egy szuszra aztán leraktam az üveget. Addigra a hangzavar kezdett egyre nagyobb méreteket ölteni. Ötlet híján Valoriára néztem, ő vajon mit reagál erre a hőbörgésre ami itt kezd kitörni.

Egészében véve meglepő volt, amit Kalmár mondott. Csak úgy toborozták? Na igen... Igyekeztem nem lesajnálóan nézni az orosz férfira. A múltban is megesett már, hogy a Testvériség nagyobb számban toborzott a szimpatizánsok körében, de jobbára azok csak gyalogoknak kellettek, ami, valljuk be, undorító eljárás. A mutáns az mutáns, még akkor is, ha a képessége kicsivel haszontalanabb. Végső soron az enyém sem túl sok mindenre használható, még ha önmagában erős is.
Vajon van nekem jogom hozzá, hogy teljes tagságot adjak valakinek, akinek a Testvériség egy toborzója más szerepet szánt? Úgy döntöttem, van. A régi eljárások ideje lejárt. Ért célt Magneto bármikor is? Az emberekre nem tudott válaszcsapást mérni a tengeren, mikor a mutánsokat rakétákkal támadták, de jobb is így... Ki tudja, mi lett volna abból? És jó pár évvel később? Kis híján kiirtotta New Yorkot egy másik ostoba próbálkozással. Aztán az emberiséget a Cerebro-másolattal... Az talán nem volt annyira elfuserált dolog, de összességében ekkora mészárlást... Na meg ott volt az a Főnix - fiaskó is... Bármihez fogott is Erik, annak sosem lett jó vége. Akkor meg miért kövessük az ő módszereit?
- Kalmár, testvérem, fel vagy véve. Légy büszke! - aztán hangosabban - Mutáns, légy büszke!
Valoriára néztem, aki viszont Gregoryt fixírozta.
- Nocsak - szaladt fel a szemöldököm - A hangzatos szavak valóban csak szavak voltak, fiatal barátom?