Central Park

Úgy tűnt, Chriss a higgadtabb emberek közé tartozik. Ha el is ismert valami nehézséget, mindig következett egy ,,de", és nem is nagyon izgatta magát azon, ami ,,de" előtt volt.
~Egészséges hozzáállás.~
-A rendelőm? - vontam meg a vállamat a kérdésére. - Egy egyszerű magánrendelő. Papíron náthás embereknek, de sok mutáns is jár hozzám. Az ő sebesüléseik általában jóval komolyabbak, ezért az ő ellátásuk ingyenes. Persze előfordul, hogy muszáj átszállíttatnom őket a kórházba, de ha van rá mód, ezt igyekszem elkerülni. Sokukat nem látják szívesen. Én nem válogatok, a beteg az beteg. Szóval, ha bármi gond adódna, csak keress fel Brooklynban!
Mikor a feltevésemre, hogy mennyire nem idegen neki a veszély hirtelen megint elneveti magát, a váratlanság miatt összerezzentem, de aztán én is elmosolyodtam. Bár még nem tudtam, mi ez a nagy derű, de a nevetés már csak ilyen stimuláló. Hátradőlve nevetett, még a könnye is kicsordult tőle. Pedig épp a rázós esetein, meg a balhés csajain kacarászott.
~Hát ez a figura tényleg nem semmi! Aki képes ilyesmi miatt így szakadni!... Nem mondom!~
-Hát örülök, hogy ilyen lazán fogod fel - feleltem, és visszafészkelődtem a hátamra, fejemmel a kezeimen. - Gondolom, mert mindig ki tudod vágni magad. Elszégyellhetem magam melletted. Én egyetlen sorozatgyilkossal jövök össze, és már szét is estem. Pff! Lehangoló teljesítmény, ugye?

Alaposan végigmérem Lynnt. Amolyan "viccelsz?" nézéssel. Végül kénytelen vagyok ismét nevetni azon, amit mondott.
- Hivatalosan náthás embereknek? Nem tűnik fel a környező lakosoknak, hogy néha ég a haja a beérkező páciensnek, néha meg megáll minden elektromos kütyü, vagy épp felrobban? Az meg, hogy keresselek fel Brooklynban...azért elég nagy ám Brooklyn!
Annak viszont örülök, hogy tud ő is nevetni. Meg aztán egészen érdekesen néz, mintha elismerést olvasnék ki a szeméből. Természetesen ez magabiztosságomat csak tovább simogatja.
- Hát, elég sok rázós helyzetben voltam már. Egészen fiatal koromtól kezdve. Hozzá vagyok szokva, hogy néha nagy gáz van, és össze kell kapnom magam. Nem akarok a hollywoodi filmek elsőként kieső szereplői közé tartozni, akik halálukkal megadják a drámai hangulatot a hősnek. A hős akarok lenni, aki minden történet végén lelép a hősnővel!
Az utolsó mondat végére már Lynn elé hajolok, hogy a hangsúlyos befejezésre arcunk kellően közel legyen, mosolyom pedig kellően provokatívvá váljon. Aztán innentől rábízom, hogy miként reagál, és majd aszerint cselekszem én is.

-Áhh! - legyintettem. - Nem vesznek észre semmit, mivel a mutánsok általában éjszaka jönnek, és a hátsó ajtón keresztül, úgyhogy, még ha akkor is jönnének, amikor dugig van a váró, senki sem láthatja őket. Olyan általuk okozott baleset pedig nincs, amit eddig ne sikerült volna valahogy kimagyaráznom.
Ezt fejben azért lekopogtam, mert valójában tényleg ott lengett a veszélye annak, hogy egyszer majd nem tudok elég meggyőző lenni. Ez viszont olyan probléma volt, amivel foglalkozhattam előre, úgyhogy igyekeztem nem is rágondolni.
Miután elmondtam neki a rendelőm pontos címét, érdeklődve hallgattam az elképzeléseit arról, hogy milyen hős is szeretne lenni. Bármennyire is bizonyult érthetőnek, mégis olyan helyes volt, hogy még akkor is mosolyogtam, mikor, hogy gyanús közelsége ellen tegyek valamit, az arcára tettem a kezem, és finoman odébb toltam egy kicsit. Valamivel nehezebb volt, mint hittem, mert az még ennyiből is kiderült, hogy milyen erős lehet.
-Ejnye, a végén még elpirulok.

- Szóval csak rutinos mutánsok jönnek harci sérülésekkel? Mert a kezdőknek bizony fájdalom idején a híradó szerint is nehéz irányítani magukat.
Láthatóan azért fontolóra veszi a dolgot, így nem is forszírozom tovább a témát. Ha mutánsokat akar ingyen kezelni, akkor az az ő dolga. Vállalta a következményeket.
Láthatóan fogékony a sármomra, így annyira nem is kell erőlködnöm, hogy abszolút pozitív reakcióval szolgáljon akkor is, mikor kicsit hátrálni próbál a szituációból.
Ahogy keze az arcomra kerül, filmes-szörnyes torokhangok kíséretében kezdem jobbra-balra ingatni a fejem, mint az alien, akit megkínáltak lángszóróval.
- Grrrr, mrrr, hrrrr!
Persze, ha sikerül megnevettetnem ezzel, akkor máris fölébe kerülök, és megpróbálom megcsiklandozni.

Persze egyetértettem vele abban, amit a kezdő mutánsokról mondott, nem is eggyel volt már dolgom, amikor vértől tacsakosan bejöttek hozzám ellátásért, és vagy romhalmazt csináltak a rendelőmből vagy belőlem próbáltak, de hát ehhez is hozzá lehetett szokni egy idő után, és megtanulni kezelni (ahogy a betegeket magukat is).
Mikor megpróbáltam eltolni magamtól, már nem is csodálkoztam rajta, hogy ezt az elutasító mozdulatot is laza humorral igyekszik lágyítani. A furcsa, és természetesen abszolút váratlan hörgés és fejvonaglás hatására ezúttal belőlem tört ki a nevetés. Nem tehettem róla, nagyon vicces volt. A kezemet kihúztam a fejem alól, és az arcomra szorítottam, hogy így segítsek magamnak megnyugodni annyira, hogy legalább lélegezni normálisan tudjak.
A következő pillanatban azt éreztem, hogy egész testével rajtam feküdt, és ahol ért, brutális módon csiklandozott.
-Hé! Ne már! Lefelé! Hé! - A nevetésem itt már kissé átalakult, de immár más okokból megint csak nehéz lett volna abbahagyni.
Világéletemben utáltam, ha csikiznek, de az egyik hátulütője (ami miatt ki nem állhattam), hogy meglehetősen harcképtelenné teszi az embert. Azért nagyon próbálkoztam legurítani magamról, de nagyban nehezítette a dolgomat, hogy ellenfelem jóval erősebb volt nálam.

Elégedettséggel tölt el, mikor sikerül a szörnyimitációs idétlenkedésemmel megnevettetnem. Szórakozottan szemlélem, ahogy már-már kínlódva kezd nevetni.
Persze nem ússza meg ennyivel! Nem is okoz gondot, leszorítani, a csikizésnél viszont olyan ficánkolásba kezd, ami aztán felér egy kisebb rodeóval. Ez persze tovább szítja a tüzet, hiszen így mégélvezetesebb az egész kis gyermeteg harcunk.
- Háhháá! Az áldozatot foglyul ejtettük, és kínzással válaszadásra kényszerítjük! - mondom, ami éppen eszembe jut, és amira jut levegőm a bírkózás és nevetés közben.
Magától értetődik, hogy a nyafogás nem győz meg róla, hogy abba kéne hagynom a csiklandozós tortúrát. Meg aztán minél inkább küzd ellenem, annál nagyobb élvezet az egész.
Szépen lassan kezdek fáradni, de úgy kalkulálom, hogy ez neki előbb fog sikerülni. Hiszen már testsúlyommal is majdnem lent tudom tartani, keveset kell rásegíteni izomerővel.
Ahogy érzem, hogy kifogy a szuflája, én is lassítok, hiszen az én állóképességemnek is megvannak a korlátai. Végül ott tartunk, hogy rajta vagyok, kezeit csukló alatt szorítom le, arcom pedig homloknál és orrommal összeér az ő lihegéstől remegő arcával. Suttogva megszólalok, néha erős szuszogással megszakítva beszédemet.
- A fogoly elárulja..végre..hol a jutalmam..?
Sejtelmesen elmosolyodom, és várok. Közben tekintetem arcát pásztázza, minél több szemkontaktust teremtve közben.

A kellemes, vidám hangulat egy csapásra szétesett. A békés heverészés, az új ismeretség, a sok nevetés hamuvá porladt, amikor Chriss nem hogy képtelen volt abbahagyni a csiklandozást, de muszáj volt tovább is mennie. A fülemben dübörgésszerűen hallottam, ahogy a szívem egyre erőteljesebben pumpálja a véremet, a szemem összeszűkült a dühtől, a kezeim pedig ökölbe szorultak.
Mintha az univerzum is összeesküdött volna ellenem. Először Darienről derül ki, hogy sorozatgyilkos, most pedig, mikor végre azt hiszem, hogy vannak még rendes emberek is a Földön...
A következő pillanatban vízzé váltam hagyva, hogy Chriss, aki alól úgymond kihúzták a talajt, lehuppanjon, lényegében belém, úgyhogy csuromvizes lett. Vízember képében magasodtam fölé, majd a következő másodpercben újra emberi formában erőteljesen előrerúgtam a még mindig előttem heverő alak felé egyenesen az enyhén terpeszben lévő lábai közé.
-Te mocsok! - kiáltottam rá felháborodva, és olyan dühösen, amilyen úgy éreztem, még soha nem voltam. - Mégis mit képzelsz te magadról? Komolyan azt hiszed, hogy neked aztán bármit lehet?!
Nem vártam meg, amíg feltápászkodott, inkább sarkon fordultam, és elindultam a rendelőm felé.

Az én vidám képem is megfagy egy cseppet, ahogy ha nem is jég, de víz kerül mindenhova. Körém! Alám! Mellém! Hé, ez nem is víz, ez csak...
- Mi a...?
A rúgás ismerős, már sokszor próbálkoztak vele. Persze, mondhatni, akadt, hogy rászolgáltam. Általában azért ügyesebben oldottam meg a dolgokat, most viszont elértünk megint erre a pontra. Így egy gyors mozdulat, és "csak" a combom kapja a rúgást. Az is fáj, de egy szisszenéssel lereagálom, majd lassan elkezdek feltápászkodni.
- Hé! Neked mindent szabad? Legalább gyere ide, ossz ki jó alaposan, mond a képembe, mit követtem el, pofozz fel, aztán hagyj itt!
Még azelőtt elmondom, míg pár lépésnél messzebb érne. Megállok, közben nemigen foglalkozom már a csuromvizes ruhámmal.
- Még hogy vannak rendes, értelmes lányok...és akkor a humorérzékről ne is álmodj, Cris...-dörmögöm magamban félhangosan, de jó eséllyel még meghallja Lynn is.

Egész testemben remegtem a dühtől. Nem is értettem Chriss értelmetlen, öntelt és sértően tolakodó próbálkozását. Előre letisztáztuk, hogy nem ilyesmire vágyom. Nem mondhatta, hogy nem tudhatta.
Természetesen hallottam méltatlankodó szavait, nagy kísértést is éreztem, hogy visszamenjek, és kiosszam, mert sejtettem, hogy az már tényleg ráférne, de nem akartam a saját napomat még tovább rontani. Ezen kívül eszemben sem volt belemenni ebbe a gyermeteg játékba, hogy a végén még ő kiabálhasson velem. Nem szerezhettem meg neki ezt az örömöt!
Pofon! Ezt ő sem gondolhatta komolyan! Elég jó fizikumúnak tűnt ahhoz, hogy az ilyen fajta tettlegesség meg se kottyanjon neki, nem hiába céloztam oda, ahol minden férfi embernek nagyon fáj (még ha sikerült is kivédenie). Nem! Ha visszamentem volna, többet kapott volna egy ócska, hasznavehetetlen pofonnál.
Viszont ilyen mértékű arcátlanság után, még ezt is úgy éreztem volna, mintha ő alázna tovább, úgyhogy nem alacsonyodtam le arra a szintre, hogy verekedésbe keveredjek vele. Elégnek véltem, ha egyszerűen otthagyom, tipródjon csak a megsértett egojával. Az sem érdekelt, ha elvesztette a fonalat, és nem tudja, mitől dühödtem így be rá.
Ezért aztán a pár órája már bevált mozdulattal ismét vízzé váltam, és hogy ne tudjon utánam jönni, vagy nyomon követni az utamat, egy ivókutat használva bejáratnak, pillanatok alatt eltűntem a vízvezeték nekem már nem teljesen ismeretlen labirintusában.

//Szál vége.//

Lerázom valamelyest a kezemről a vizet, majd kikotrom zsebemből a telefonomet, és tenyeremen a levegőbe emelem.
- Na! Ha szociopata is, legalább képes őszinte érzelmi reakciót produkálni.
Mivel már túl volt a bokrokon, és valahol egy kútnál szivárgott le a bűzbarlangok felé, úgy gondoltam, ide e túltennem magam a viselkedésén.
- Én megbocsátok.
Azzal a lendülettel megszárítom a telefonoma, majd megpöckölöm a gallérom szélét, mire a ruhám által felszívott víz nemlétbe kényszerül. Még egy kicsit elnézek arrafelé, amerre eltűnt iménti társalkodónőm.
~ Meg kell mondanom annak a gyílknak középsuliból, hogy léteznek sárkányok. Sőt, vizisárkányok is! Szegény, pedig mit kapott ezekért a hülyeségeiért...
Elindulok vissza a kocsi felé, közben gyorsan ellenőrzöm a részvényeim értékét, adok-veszek, majd vissza a zsebbe a telefon.
Közben persze gondolataim még az iménti hisztiparty körül járnak.
~ Hm, nosztalgikus. Ha nem is könnyezett, de víz az volt.
Könnyed séta után beszállok a kocsimba, és tovább indulok utamon.

//Köszönöm a játékot!//

Az út eseménytelen volt és gyorsan megérkeztünk. Tudom én, hogy miért szeretem a motoromat! Nem kell órákig a dugóban ülni és közben élvezheti az ember a szabadság érzését. Imádom! A Park egy kevésbé zsúfolt részéhez kormányoztam és leparkoltam, majd az első padhoz sétáltam, ami egy kisebb utacska mellett volt és lecsüccsenve vártam, hogy Darren is mellém érjen.
- Na akkor, mik is a terveid ezzel? – veszem elő ismét a gyémántokat. – Neked is szemet szúrt a fickó amatőr megnyilvánulása? Akkor megfordulhatna a fejedben, hogy nem-e veled akarnak elvitetni egy balhét. Én ezért megnézetném ezeket a kövecskéket, hogy valósiak-e, mielőtt átadnám a főnökömnek. – dobom a kezébe a zacskóz. – Lehet, hogy valaki vidáman dörzsöli a kezeit egy pár darab ékkővel, és biztos benne, hogy elvarrta a szálakat a személyedben, melyet majd egy-két nap múlva horgásznak ki a folyóból. – kíváncsian nézek rá, hogy látja ő a helyzetét.

Leültem mellé.
- Igen, erre már én is gondoltam. De erre könnyű választ kapni.
Kibontottam a zacskót, kivettem egy kis követ, és a pad kő részére tettem. Elővettem a zsebkésemet, és az oldalával ráütöttem egyet a kőre. Ripityára tört.
- Na most - kezdtem nagyon halkan és nagyon lassan - Rohadt nagy bajban vagyok. Ugyanis a gyémánt nem törik. Egy pillanat.
Elővettem a zsebemből egy érdekes keretű szemüveget, amit tegnap előtt nyúltam le egy fickótól. Kivettem a zacskóból még egy követ, és végighúztam az szemüveg lencséjén. Éppen csak, hogy megkarcolta. Nyeltem egyet.
- És a gyémánt vágja az üveget. F3nébe! Rohadt életbe! Ilyen nincs. Átvertek. Az a lúzer átvert.
Visszaültem Sheena mellé.
- Azért kösz. Ha nem hívnálak fel, az azért van, mert kinyírtak, és mert nem adtad meg a számod. Tégy ellene, jó? Add meg a számod, és felhívlak,ha három nap múlva is élek. Hadd legyen valami jó a maradék kevés életemben.
Valójában ennyire nem voltam pesszimista, de tény, hogy ez elég nagy gáz. Egyelőre nem tudtam, hogyan fogok kimászni ebből, de abban is biztos voltam, hogy azért valahogy megoldom.

Kíváncsiságom el is nyerte a jutalmát, hiszen Darren is hasonló elgondolásra jutott és, mint kiderült nem volt hiába a gyanakvás: a gyémánt nem gyémánt.
- Én nem ismerem azokat, akiknek dolgozol, de egy banda sem nézi jó szemmel az ilyet, így tényleg elég nagy bajban vagy. De, hát ez már nem az én problémám. – vonom meg a vállam. – A telefonszámomra meg szerintem nem lesz már szükséges, hacsak nem te vagy Hudini. – kuncogtam el magam. – Van valami terved? Ismered aki hozta a követ, vissza tudod nyomozni, mert akkor talán van esélyed, hiszen, mint láttam nem vagy egy beszari alak, még van egy hangyányi esélyed. – biztatom egy kicsit. – Na, de én azt hiszem eleget pesztráltalak, megyek a magam dolga után. – emelkedek fel a padról.

Nem néztem rá, ahogy válaszoltam. Ostobaság, de kicsit fel akartam vágni előtte. Persze, ha gyűlöli a fajtámat, és miért ne gyűlölné, ha egyszer ott találkoztunk, ahol... De nem bírtam magammal.
- Meg tudom találni. Bármikor. Tudod, van egy... Khm... Adottságom. Látok dolgokat. Olyanokat, amiket más nem. Tudnám, ha el akarnád venni a köveket. Bár miért akarnád, ugye? De azt is tudnám előre, ha rám támadnál, vagy azt is, ha megcsókolnál. Szóval nem lesz gond, de kösz az aggodalmat. Elleszek.
Felálltam, és Sheenára néztem.
- Baromi rendes tőled, hogy elhoztál idáig, de ezzel én nem vagyok beljebb. Van itt valahol a környéken egy buszmegálló vagy taxiállomás vagy valami? És ha úgy döntesz, mégis iszol velem egyet, keress meg. Van egy olyan érzésem, hogy meg tudnál találni. Tudod, ez kicsit igazságtalan. Te tudod, ki vagyok. Tudod, mivel foglalkozom. Tudod, hogy bajban vagyok. Egy csomó dolgot tudsz rólam, én meg rólad semmit, csak azt, hogy úgy verekedsz, mint egy amazon, és, hogy Sheena a keresztneved.
Álltam zsebre tett kézzel, markolva a hamis gyémántokat, és nem az érdekelt leginkább, hogyan mászok ki ebből a kulimászból, hanem az, hogy miért nem tudom érdekelni ezt a nőt. Ez azért valahol szánalmas, nem?

Olyan elveszetten álldogált ott zsebre dugott kézzel, hogy végül megesett rajta a szívem. A bejelentése, hogy ő is mutáns kissé meghökkentett, hiszen akkor még érdekesebb volt, hogy abba a kocsmába tették a kis akciót. Most már biztos voltam benne, hogy azt akarták, ne élje túl a mai napot.
- Hát, ha megmondod, hová akarsz menni, akkor elvihetlek. – intek a motor felé. – És az azért erős túlzás, hogy egy alkalom után, már tudom ki vagy, és hogy mivel foglalkozol. Persze sejtem, de ez nem ugyan az. Az biztos, hogy bajban vagy, de még ez is megoldható, ha tényleg tudod használni a képességedet. – mondom mosolyogva, hogy volt mersze bevallani, hogy mutáns, pedig akár baja is lehetett volna belőle. – Hát azért, hogy egyenlőbbek legyenek a viszonyok elárulok két dolgot. – nézek a szemébe vidáman. – Az egyik, hogy én is mutáns lennék, a másik, hogy magánnyomozó vagyok. Így már közelítünk az egálhoz, nem? Szóval, merre mennél?

Elkerekedett a szemem. Magánnyomozó? Ő? Na ne már!
- Te? Ez komoly? magánnyomozó? Azok nem nyugdíjas zsaruk szoktak lenni?
Azon nem igazán lepődtem meg, hogy mutáns.- Valahogy... Nem is tudom... A sors gyakran összesodor minket. Sok mutáns ismerősöm volt már, akikkel ilyen véletlenek során ismerkedtünk meg.
- Egál? Hát... Nem is tudom. Talán. Így már én is megtalállak téged. Egyszer úgyis eljössz velem inni valamit. Látom a jövődben.
Persze semmi ilyesmit nem láttam, még ha szándékában állt volna, sem láttam volna, ha későbbre tervezi fél napnál...
- Egyébként kösz, megvagyok. Majd lopok egy.... Úgy értem, magánnyomozó kisasszony, majd fogok egy taxit. Semmi gond.
Nem bíztam benne. Persze, segített, meg nagyon dögös volt, és szimpatikus is, de senkiben sem bíztam igazán, főleg azután nem, hogy a Főnök valószínűleg megpróbált hidegre tenni. Jobb, ha nem tudja, merre megyek innen. De egy ital erejéig egyszer felkeresem, az biztos...

Láttam, hogy tényleg meglepődött, a foglalkozásom láttán, de, hát nem ő az egyetlen ezzel.
~ Nem tudom miért van ez, nem nézik ki belőlem, hogy elbírok ezzel a szakmával? ~
Arra, hogy megtalál, ha akar vidáman és látványosan csak megszaglásztam, mint ahogy a macskák teszik.
- Azt hiszem én előbb talállak meg téged, és ne félj az italt majd behajtom, ezt láthatod a jövőmben. – kapom fel a fejem a képességének rám nézve nem előnyös használatáról. – Mond csak meddig terjed a képességed határa, mit látsz? – feszülök meg a válaszra várva.
~ Lehet, hogy mégis csak rossz napja lesz? Nem szeretném, ha nagyon a terveimben áskálódna. ~
- Ne félj! A zsaruknak sem hagytalak ott! – vigyorodom el közben. – Nem vagyunk puszipajtások, ha ezt feltételeznéd, és megbízásom sincs rád nézve, így aztán szívesen elviszlek, ha még sem akarsz ma már a bűn útjára lépni.
~ Még, ha nem is lesz veszélyes rám nézve, azért jó lesz szemmel tartani. Nem tudja, milyen közel van ahhoz, hogy a rosszakarója kívánsága teljesüljön. ~ nézek körül a parkban észrevétlen.

Legyintettem.
- Csak pár órát. Semmi extra. És minél távolabbra nézek, annál bizonytalanabb az egész. Bonyolult rendszer. Hagyjuk. Nem, menj csak nyugodtan. Én még sétálok egyet. Kiszellőztetem a fejem. Tudod, rám fér.
Ha valaki olyan életet él, mint én, megtanul egy s mást. Például azt, hogy mik a jelei annak, ha valaki rosszat akar neked. Az, hogy Sheena izmai megfeszültek, és hirtelen nagyon kíváncsi lett a képességemre, nem jó jel. Emlékeztettem magam, hogy veszélyes nő. Nagyon veszélyes. Semmi kedvem nem volt összecsapni vele. Ráadásul el is szólta magát: " Megbízásom sincs rád nézve". Miért kéne félnie valakinek, ha rá uszítanak egy magánnyomozót? Gondolom kellemetlen, de akkor is... Itt talán valami más lesz a háttérben. Vagy csak megint túl paranoiás vagyok? Meglehet.
Talán mégsem kellett volna elárulnom neki, mi vagyok. Azt hiszem, az ital amúgy is állt volna... De legalább azt is tudom, hogy ő is mutáns. Már ha tényleg az. Elvégre semmit nem láttam tőle.

~ Hát most vagy igazat mond, vagy nem, de hát ezt a kockázatot most be kell vállalnom, hiszen nem ölhetek meg mindenkit, csak mert feltételezek róla valamit. Marad a figyelemmel kísérés, de nem hiszem, hogy bajt keverne, azt azért látnám rajta, ah belelátott volna a múltamba, vagy a jövőmbe. ~
Így hát elernyesztettem az izmaimat és egy újabb mosolyt eresztettem meg fel.
- És mi lenne, ha most bonyolítanánk le azt az italt? Van itt a park másik végén egy büfé. Ki tudja, mikor sodor ismét egymás útjába minket a véletlen, jobb ezen akkor most túllenni. – mutatok a bódé irányába. – Addig elmesélhetnéd, hogy akarod kimagyarázni magad a bajból. Talán még segíthetek is. – ajánlottam fel még egy kis időt töltve így vele, hátha több is kiderül arról a képességről. – Így két legyet üthetünk egy csapásra, kiszellőztetheted a fejed és az italozás is meg lesz. – csapok a vállára biztatóan.

Nem tetszett a dolog. Egyértelmű volt, mire megy ki a játék. De... Van nekem egy nagy problémám. Hiú vagyok, de nagyon. Tényleg, komolyan, súlyosan hiú. És ha egy ilyen nagyon tízből tízes nő több időt akar tölteni velem, akkor egyszerűen nem tudok nemet mondani neki, hiába tudom, hogy még akár veszélyessé is válhat.
Azt legalább láttam, hogy a bódéig biztonságban leszek, de ott összekuszálódtak a vonalak, mert sok ember jár arra egy nap, és sokan fognak ott ma még megfordulni.
- Legyen. Bár én egy romantikus kis krimóra gondoltam, ahol elcsábíthatlak, de nem bánom, jó lesz a bódé is. Ha csak erre vagyok hitelesítve...
Vigyázz, te marha, gondoltam. Valamit akar. Gondolom, érdekli a jövőbe látás. Naná, az mindenkit érdekel. Komolyan, mintha gazdag lennék, csak nekem nem a pénzemre buknak, hanem a képességemre.

- Akkor menjünk! – indultam meg a büfé felé. – Hát, ha nem akarsz újból felülni mögém a motorra, akkor, hogy csábítsalak el egy jobb vendéglőbe? – kérdezem tőle menet közben. – De, mond meg te, hogy lesz-e alkalmunk még találkozni és kirúgni a hámból? Mit mond erre a képességed?
Közben már kezdett bealkonyulni, de az évszakhoz képest elég enyhe este volt, így még elég sokat andalogtak a sétányokon és a büfénél is elég sokan ültek az asztaloknál.
- Akkor, mit iszunk? – ültem le az egyik éppen felszabadult asztalhoz.
Igyekeztem fesztelenül beszélgetni, de kezdtem érezni felőle a bizonytalanság és a félelem szagát. Tehát valami nem tetszik neki! De akkor miért van még velem? Talán a legegyszerűbb, ha megkérdezem.
- Darenn, valami baj van? Kicsit feszültnek tűnsz. Ha most nem akarsz velem lenni, vagy inni egyet én el is mehetek.

Mosolyogva néztem rá.
- Te nem lennél feszült, ha éppen most szembesültél volna vele, hogy a valaki ki akar nyírni? Semmi baj, csak kicsit elfáradtam ma. Na lássuk, mit lehet itt inni?
Miközben az itallapot szemléltem, Sheenának magyaráztam.
- Nem tudom, mi lesz pár nap múlva. Ez nem így működik. Látom, hogy a jelennek mi a legvalószínűbb kimenetele, és a legvalószínűbb kimenetel legvalószínűbb kimenetelét is látom, és így tovább, de ahogy egyre haladok előrefelé, úgy halványul az egész. Várj egy percet, megmutatom.
Lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam. Felragyogtak a vonalak.
- Az a férfi, ott. A kalapos öregúr. Hat óra múlva szeretkezni fog valakivel, aki... Nem a felesége. Ejnye, vén kujon. Hat óra és tíz perc múlva... Na jó, ez durva, miért nem szed olyan kis kék pirulát? Szóval utána, meg hazamegy a nejéhez. Biztonságban hazaér, de aztán... Aztán már nem tudom. Talán eszik valamit, vagy iszik, vagy fürdik... Igen, a vízzel kapcsolatos, de ezt már nem látom tisztán. Látod, valahogy így működik. Nem tudom, találkozunk-e holnap vagy azután. Forralt bor jó lesz?

Biztos vagyok benne, hogy nem a gyémántokkal kapcsolatban érzem rajta az idegességet, mert akkor semmi ilyet nem tapasztaltam, de mióta rákérdeztem a képességére, azóta igen.
Minden esetre a bemutatója elég meggyőző, ezért én is kezdek kiengedni és most már csak a beszélgetésre koncentrálni.
- Köszi, inkább egy sört kérek, tudod még haza is kell furikáznom a motorral, és még vár rám egy esti találkozó is az irodámban. – villan be hirtelen, hogy majd nem elfeledkeztem Szellemtől. – Nem árt, ha tiszta fejjel tudok majd tárgyalni.
Míg Darren megrendeli az italokat, addig én reflexből megszemlélem a környezetünket, de most hála istennek semmi gyanúsat nem tapasztalok, így remélhetőleg békésen megiszogathatjuk az italunkat.

Felvontam a szemöldökömet. Mindig azt hittem, hogy a forralt borban kevesebb az alkohol, mint egy üveg sörben, de lehet, hogy én tévedtem. Mindegy, kértem a lánynak egy sört, magamnak meg a forralt bort. Lehűlt az este. Nem bántam volna, ha van egy kabátom, de most ez volt a legkisebb gondom.
- Komolyan magánhekus vagy? Ez olyan... Király! Te figyelj, nem kell egy társ? Főzök kávét, meg kikérdezem az idegesítő tanúkat... Úgyis épp váltani készültem. Meg, ha belegondolok, úgy dereng, mintha kissé ki lennék rúgva, szóval... Jó, tudom. De gondold meg. Ha olyasvalaki fedezi a hátadat, aki látja a jövőt, az elég klassz, nem?
Persze nem gondoltam komolyan. Legalábbis nem egészen. Nem tudom, igaz-e, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr, de abban sem voltam biztos, hogy ki akarom próbálni. Nem, egyáltalán nem voltam biztos benne.
Egy asztalhoz vezettem a lányt. A forralt bor jó volt. Ittunk, együtt voltunk, és én fizettem. Gyanítom, hogy most vagyok a legközelebb ahhoz, hogy randizzak ezzel a nővel. Ennél több egy ilyen nőből nekem aligha jut.

Most egészen békésen éreztem magam. A Park nyugodt és aránylag csendes volt, lassan a sötétséget a holdfény és a lámpák szórt fénye váltotta fel, és a srác beszéde is feldobta a kedvemet és megmosolyogtatott.
- Komolyan az vagyok. Akarod látni az igazolványomat. – nyúlok be a belső zsebembe, mintha elő akarnám húzni azt és, ha Darren éles szemmel van megáldva, láthatta megvillanni a hónaljtokban pihenő pisztolyomat is. – Azt hiszem, hogy felkopna az állad, ha nekem dolgoznál az irodában. – ingatom a fejem, és ezzel nem is mondok valótlant, hiszen a magánhekusi munkám nem sok pénzt hoz a kasszába. – Persze a képességed mindig jól jönne, de biztos vagyok benne, hogy ezzel még egyszer sok pénz fogsz keresni. – vígasztalom meg rögtön és húzok egyet a sörömből. – És mi ez a nagy váltás különben? Már nem tetszik a rosszfiú szerep? Át állsz a másik oldalra? – kérdezem kíváncsian.