Liberty Island

Sean olyan egyszerűen, magától értetődően és nyugodtan áll fel a helyéről, mint egy életre kelt ősi őrszobor. Ahogy körbepillant, tökéletesen felméri az erőviszonyokat.
Ratna egy hercegnő nyugodt elborultságával indul el a közeledők felé és Sean pedig utána. A csillagok kigyulladt konstellációi vibrálnak; szinte fájó durvasággal csöppen a képbe egy otromba műhold. Gregory tudata, ahogy lépked, több szálon dolgozza fel a körülötte lévő világ millió szintjét, a közeledő fizikai erőszak szükségszerűségétől az égbolt ragyogásáig. Az öntudat egy teljesen új érzése járja be.
Ratna és a huligánok megállnak egymással szemben. A következő pillanat kirobbanó konfliktusa már ott van a levegőben, Gregory pedig egy középkori lovag higgadt magabiztosságával sétál be a két oldal közé.
Felemeli a két kezét. Két tenyere az "Állj!" univerzális, ősi parancsát sugallja mindkét tábor felé.
Fireheart Ratnára néz és csak bólint.
Aztán a suhancokra néz és megszólal:
- Mielőtt kirobbantjátok a konfliktust, tudnotok kell, hogy nem kevés különleges tehetségünkkel hatalmas potenciál van a birtokunkban...
- Mivaan? - szól közbe az egyik focifrukker, akinél mostanra fogyott el a helyzet váratlanságából adódó intellektuális tehetetlenség nyomatéka.
- Arcod alapba b...meg - mondja és előrelép - mer' letöröm, a haverod meg beintett nekünk kis köcsög!
Négy társa egyetértésben helyesel és elkezdik félkörben körbevenni kettejüket, a magabiztos utcagyerekek tipikus, tagjaikat dobáló mozgásával.
- Ja! Valami van, kis f.sz, arcoskodsz?
- Jaja! Mi van, má kemény is vagy?
Az első most már igazán nyeregben érzi magát, társai megtöltötték önbizalommal.
- Ezaz! Na és mi van! Barátnőd, mi? - int Ratna felé - Mi van, baj ha elbeszélgetünk vele? Na mizu, nem jösz át hozzánk, kicsi lány, - mondja és előrenyújtott kezeivel meglöki Sean-t - megmutathatom, hogy milyen...
Reccs.
A fiú a mondat második felét nem fejezhette be, így talán a világ jobban jár, ha nem tudjuk meg, mire gondolt.
Sean Gregory Lexinbourgh "Fireheart" szíve meglepően viharos robbanással minden eddigit meghaladó hevületű tüzet robbant szét. A fiú érzi, ahogy a mellkasában millió irányba indul a hullám; az utóbbi napok rendellenes mellékalapálásai végül mind a helyükre kerülnek, ahogy a kialakulóban lévő változás elemi erővel szalad végig Sean testén.
Tam-dam.
Ratna hallhatja a Sean testéből érkező dobbanást és az abban a pillanatban felhevülő levegő enyhe hullámát körülöttük.
Sean pedig (bár testi ereje nem nő meg fizikailag) abban a pillanatban valami ősi, vad elszántság kérelhetetlenségével lendül bele a harcba. A nyugodtságán ösztönszerűen zúdul keresztül a harag fellobbanó lángja. Még a mondatát sem kell befejeznie ellenfelének, a fizikai konfrontáció elsődlegességével megmutatja, a dolgok visszavonhatatlanok, az eseményk folyása immár megállíthatatlan. Sean felemelt tenyerének egyetlen, jól irányzott suhintásával lazítja ki a másik állkapcsát másik keze pedig alsó ívből érkezve érkezik a huligán állcsúcsába; a maximális erő a legjobb támadási pontban éri a koponyát, a rezgések brutális hulláma miatt az elhanyatló eszméletét veszti.
Aztán elszabadulnak a kedélyek.

Láttam, hogy csapataink lassan felsorakoznak. Gondolkoztam hogy beálljak vagy vissza üljek.
~A király mindig hátul marad.
Látva, hogy az egy szem királynőnk kivonul a frontra egy újabb BÖLCS gondolat fogalmazódik meg fejemben. Miszerint az igazi királyok az első sorokban harcolnak. Ez már inkább volt fogamra való. Kezemet markoló helyzetbe helyeztem és megindultam a frontra. Darren mellé érve a vállamra csaptam a levegőből kreált baesbol ütőt.
-Jöj vélem gyermekem és küzdj az igaz hitért.... -Látva, hogy Darren kiesett a szerepből magyarra váltok. - gyere és rúgjuk szét a seggüket.
Ahogy odaértem a frontra fel is ismertem ezt a 6 embert. Őket hagytuk helyben Logannal. Ratna Vállára tettem a kezem és finoman hátam mögé húztam és én léptem a helyébe.
-Kár lenne ezért a csinos pofiért.
Súgom oda neki a művelet közben. Az ismerős zúzott arcokat látva elvigyorodom és még Sean beszéde közben vissza vágok nekik.
-Mi van csajok? Múltkori nem volt elég?
Kicsit meglepett Sean hirtelen stílusváltása. Szót is emeltem ez ügyben.
-Cö...cö...cö... Na de Sean, szabad így bánni a pom-pom lányokkal? Pedig egész szép pofija volt,... bár ez a csipke jobban áll neki... Te is kérsz?
Miután lépett a paraszt a királyon volt a sor. Az ütő megindult, mély hangot hallatva suhogott a levegőben míg egy erős kongás után meg nem akadt egy állkapocsban. Ezt az 5 embert a meglepetés erejével Seannal gyorsan lecsillapítottuk. Felnézek a felénk rohanó tömegre.
-Ezeknél már van pom-pom is... Fogd.
Seannak passzoltam az adamntium ütőt, én megvagyok nélküle is. Végignéztem a frontvonalunkon, hogy mégis hányan vonultunk fel a tömeg ellen. A háttérben a 3. és negyedik járókelő most a menekülők szerepét töltik be. Vigyorogva megropogtattam a nyakam és az ökleimet.
-Táncoljuk le a csajokat...

A mellettem eddig békésen ücsörgő lány hirtelen felpattanása és a felénk, cseppet sem jószándékkal közeledő – huligánok elé szaladása, igazán meglepett. Pont tőle nem vártam volna, hogy a hőst akarja játszani, mikor még csak egy csepp alkoholt sem ivott.
Mivel azonban a már józanodni kezdő Darren, jóformán rám bízta Ratna védelmét, nem volt más választásom, mint utána indulni. Persze ezzel nem voltam egyedül, mert mire mellé értem már ott állt Sean és valahonnan baseball ütőt a kezébe varázsló Greg is, aki már hátrébb is terelte a tűzvonalból a lányt.
Az előttünk álló társaságon látszott, hogy nagyon szívesen és minden ok nélkül balhézni akarnak és ezt már nem fogjuk megúszni egy kis békítgetős magyarázgatással, főleg nem miután Sean az egyre magabiztosabbá váló vezérszónokot úgy vágta állon, hogy ide hallottam a fogai recsegését.
Na, innentől már nem volt visszaút, mivel Greg beszólásai és az ütővel közelebbi ismeretséget kötő másik srác nem kedvezett a kommunikációnak. Még mindig létszámfölényben voltak és, ha nem csal a szemem a többi hangoskodó is rohamléptekkel indult meg felénk.
~ Hát, ennyit a békés, borozgatós beszélgetésünkről, ~ húzom el a szám csalódottan, de ezen már kár tépelődni, meg aztán idő sincs rá, így én is beszállok a bunyóba.
A velem szemben álló és vicsorogva felénk lóduló fickó sálját megragadva rántom lefelé, miközben a lábamat meg felfelé, így az arca keményen találkozik a térdemmel, ami, ha nem is törte el az orrcsontját, akkor is baromi fájdalmas találkozást eredményezett, amitől, miután elengedtem és kissé hátrább léptem el is hanyatlott.
Aztán csak megálltam egy laza küzdőállásban a többiek mellett és vártam az eléggé elsöprőnek tűnő rohamot.

Nyugodtan, mondhatni, lazán sétáltam nagy varázsló felé, aki józanságot adott nekem. Ratna mellé álltam, de egy egész kicsit elé, bár addigra más Greg és a másik srác is hátrébb tolta őt kissé. Jajj, mit kapunk még ezért! Azt hiszem, Ratna nem fogja értékelni, hogy törékeny virágszálként kezeljük. De vajon miért hagyta kitörni a balhét? Nem tud hatni ennyi emberre? Elvégre, voltak vagy tizenöten, ha nem többen... Mindegy. Amit mondtak, amiatt nem is érdemelt jobbat, mint amit kapni fognak. Ha nem a varázsló kezdte volna végül a bunyót, én lettem volna az, annyira feldühített. Elvégre, Ratnát én szemeltem ki magamnak, még ha az előbbi, alkoholban áztatott előadásommal körülbelül nullára is redukáltam nála az esélyeimet.
Előhívtam a képességem. Térültem, fordultam, ütöttem és rúgtam, és egy sálas fickó máris a földön szunyókált. Egy másik felém sújtott valamivel, ami szándékomnak megfelelően épp egy centivel vétett el, és mire újra próbálkozhatott volna, a térdem már az ágyékába robbant. Na, ez sem akar már többet Ratnával játszadozni!
A többi drukker is feltápászkodott. A varázslóra néztem, aki figyelmeztette őket, hogy nagy harci potenciált képviselünk. Reméltem, hogy nem tévedett.

Mit ne mondjak, azért megnyugvással töltött el, hogy a többiek is mellém álltak, ugyanis a sálas úriemberek első szavait hallva egy kissé elbizonytalanodtam magamban, hogy valóban olyan jó ötlet-e ez az egész... Ám azt azért nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra "cserepadra" kerülök, alighogy felsorakoztak a többiek, már azon kaptam magam, hogy leghátulról figyelem, ahogy ezek egymásnak esnek.
-Ne! Várjatok, én nem... Hé, hahó... figyeljetek már egy... kicsit... -próbáltam felhívni magamra a figyelmet, hogy aztán leállítsam őket, ám úgy tűnik, annyira belemerültek a harcba, hogy az én gyenge hangomat meg sem hallották a csata zaja mellett. Bezzeg én hogy összerezzentem, amikor egy-egy állkapocs csattant...
-Nem akartam, hogy ez legyen... -motyogtam magam elé letörten, miközben továbbra is eredménytelenül próbálkoztam a képességemmel- Csak a képességemmel akartam elcsitítani az indulatokat, nem pedig azt, hogy egymásnak essetek... -mondtam még mindig inkább magamnak, mint a többieknek, bár amennyi hasznomat volt a csetepatéban, inkább vissza is vonultam, hogy legalább ne legyek láb alatt.
Sőt... eszembe jutott egy kis terv, amivel talán jóvá tehetem a kis ügyetlenségemet. Miután visszaértem oda, ahol az előbb ücsörögtünk, óvatosan a fiúkra sandítottam, hogy vajon figyelnek-e, vagy már teljesen beleélték magukat a csatába? Majd amikor egyikük se figyelt ide, elindultam az ellenkező irányba, minél távolabb tőlük, egészen addig amíg el nem tűntünk egymás szeme elől (akár a fák, vagy bármi más épület takarása miatt).

Sean csak remélni tudja, hog Ratna kibillent vehemenciája nem hajszolja őt meggondolatlanságba, így a megfelelően heves agresszióval veti bele magát a küzdelembe, a "legjobb védekezés a támadás" elvén, hogy távol tartsa tőle a fiúkat.
Eddigre bajtársai is odaérnek és az események folyása felgyorsul.
Sean kezétől ketten kerülnek a foldre. Gregory szintén két verekedőt terít le, Darren pedig szabadjára engedi a képességét.
Honnan is tdja ezt ő?
Tam-dam.
Fireheart észeveszi, hogy nem csitul, sőt, nő az a hullámzás, amit a testében érez. A pulzusa sokszoros hangerővel visszhangzik a fejében - és még a körülötte lévők is hallhatják szívverésének dupla dobbanását. Az erein végigzubogó újab és újabb löket heves naptűz pedig a bőrén át távozik. A levegő pár lépésnyi körön belül felmelegszik; a társai pedig, ha nem ellenkeznek, érzik, ahogy az ő testükön is keresztülzuhog az energia. Sean eddig nem tapasztalt szinten használja a képességét. Mindenki testét, szívdobogását érzi, látja maga körül az összes izmot, a fokozódó pulzust, a többiek ereiben felszökő vérnyomást, a kirobbanó hormonokat (és első sorban a dinoszauruszoknak is elég mennyiségű adrenalint) és még a földön ülés kényelmetlensége miatt okoztt kis izommerevedéseket is.
Tam-dam.
Nem is fogja vissza magát, hanem egyszerre mindenki testébe nyúl bele maga körül; (feltéve, hogy a többiek tudatukkal nem ellenkeznek,) Gregory, Sebastien és Darren testében az alkohol hatását a minimálisra gyógyítja, épp csak arra a szintre, ahol a szer megnöveli a bátorságot. Még a Darren-ek meghagyott kellemes bódulatot is kimossa a forró erő.
Ratna testében pedig... Ratna...
Ratna otthagyta őket, nem érzi a jelenlétét az erejével megtöltött pár lépésnyi gömbben. Sean ennek örül, hisz nem kell rá figyelni ezért.
Tam-dam.
Gregory Sean felé dob egy fegyvrt, aki azt egy hálás pillantással elfogadja.
~Már láttam valahol ezt az anyagot. Nem ez képezi Wolverine karmait? ~ gondolja magában.
- Hm. Okos, okos és hasznos Gregory. Köszönöm. És másik két bátor bajtársam, Sebastien és Darren. Készüljetek.
Tam-dam.
Az érkezők sörös üvegeket hajítanak a kis csapat felé. Sean az első érkező üveget, akrobatikai és közelarci ismereteinek használatával felfelé üti a pályájáról, majd elkapja. A vállának, karjának, ujjainak minden izmát a megfelelő sorrendben megfeszítve hatalmas erővel indítja vissza az üveget. Az nem szép sebet szakítva törik ezernyi darabba egy zsivány fején, vér fröccsen. Ahogy már majdnem hozzájuk érnek a támadók, Sean a második üveget az ütővel hárítja, aminek rengeteg szilánkja az őt leteríteni készülő, legelöl haladó huligán arcába záporozik. Az ütő újra lendül, egyenesen a következő fiatal felé.
Sean agya eközben villámgyorsan pörög.
~Valaminek történnie kell. A képességeinkre támaszkodva sem fogunk hússzal elbírni.~

Az állkapcsok csak úgy csattogtak, a fogak gyengébbike pedig hullott. A huligánok pedig a földön fetrengtek. Rég volt része mekkora csetepatéban, teljesen átengedtem magam a harc szellemének. Torok, tarkó föld. A legsűrűbb és leghasznosabb kombináció. Nem tudom, hogy a harc hevében vagy valami más miatt de kezdett melegem lenni így a már így is tépázott zakómból kibújva fojtattam. Néhány sörös üveg zuhanó pályáját kereszteztem. Az első vízibomba módjára fojt szét a fejemen és tört össze a földre érve. A többi ugyan csak eltalált és szétfolyt de azzal a lendülettel kúszott is a kezembe és kezdet alakot ölteni. Léptem előre és lódítottam az üvegütőt. Egyenesen a felém rohanó egyén bal orcájába. A szilánkok helyenként mélyen felszántották és a szétrobbanó szilánkok is megsorozták. Összekuporodva a földre rogyott. A kezemben maradt üvegből egy sima hétköznapi sörösüveget formáltam és klasszikus mozdulattal a tarkóján törtem össze. Józan ésszel átgondolva nem volt szép látvány és egy mentős is el kellett volna neki. De itt és most egy titokzatos erő járt át. Aztán két pofon után kicsit magamhoz tértem. Egy átdobással a földbe passzíroztam, de olyan szinten mint aki egy olajtóba eset hanyatt. A feje kilógott akár csak térdtől és könyéktől a végtagjai is. Ahogy felnéztem kicsit eltávolodtam az epicentrumtól.
~Kezd nem jól állni a szénánk...
Pár lépéssel közelebb sétáltam, belemarkoltam a földbe és egy rögtönzött egylövetűt kreáltam. Az ég felé tartottam és meghúztam a ravaszt mire a fegyver eldörrent. Arcizmaimat összehúzta a fájdalom amit az erős hang okozott.
~Megjegyzés... kevesebb lőpor...

Körülnézve megállapítottam, hogy akár mennyire is el vagyunk látva plusz képességekkel, azért ez a mennyiségű ember komoly gondot okozhat nekünk, de hát már nem volt visszaút. Sean, Greg és Darren is hevesen vetette bele magát a csata sűrűjébe, amiből persze én sem akartam kimaradni. Most jól jött a küzdősportokban szerzett tapasztalat és, habár nem nagyon volt idő egyéni célpontot kiválasztani, ütöttem, rúgtam és, ha kellett haraptam is, akit csak elém sodort a végzete. Közben persze én sem úsztam meg egy-egy ökölcsapást, egy rúgás meg a hátamon talált el, mert valaki mögém került, így egy pillanatra elvesztetem az egyensúlyomat, de viszont segített, hogy ezzel a lendülettel szálljak bele az előttem álló srác gyomrába.
Olyan feldobottnak és energikusnak éreztem magam, mint a sportoló a verseny előtt és ezért a bekapott ütéseket még annyira sem vettem fel, mint egy szimpla edzésen. Szóval éppen csak nem fülig érő szájjal osztottam a pofonokat, de még így is nagyon kétséges volt négyünk harca a szaporodó támadóink ellen.
Egy sörösüveg a halántékomon csattant, ami viszont már megtörte a felhőtlen lelkesedésemet és a szemebe csorgó vérem sem segítette a harci kedvemet. A földre térdeltem és megráztam a fejem, hogy magamhoz térjek a szédülésből és a szemem is kitisztuljon, de nem sok jóval biztatott az elém toppanó két láb, amit elsőnek megpillantottam. Védekezőn tartottam magam elé a kezem, hogyha rúgna akkor legalább ne az arcomat érje, mikor megint teljesen váratlanul jött elő a képességem és a fél testem beleolvadt a környezetbe.
~ Ez nagyszerű! Igazán rám férne, hogy legalább ezt ne csináljam többet akaratlanul. ~

Megint az a rejtélyes erő. A Nagy Varázslóra pillantottam a képességen üvegén át, és amit körülötte láttam, attól elállt a lélegzetem. A valószínűségi vonalak olyan sűrű és szövevényes hálót alkottak körülötte, amit nem hogy elemezni nem tudtam, de magát a férfit is alig láttam tőle.
Ilyet még sosem láttam, de azonnal tudtam, mit jelent.
A Varázsló körül most bármi megtörténhet. Bármi, aminek a legkisebb esélye is van, volt vagy lesz valaha az univerzumban, most ott összpontosult abban a burokban, ami őt körülvette. Tomboló erő véghetetlen kavalkádja... Talán ezt láttam volna Főnix körül. Talán.
Megijesztett a dolog, de most nem volt időm az ijedtségre. Valami feltöltött, mint valami akkumulátort, és megint felragyogtam a valóság láthatatlan szálai. Nem mertem a Varázsló felé nézni. Féltem, hogy az őt körülvevő fényár kiégeti a szemem.
Intettem a kezemmel, és a valóság szövete megbolydult. Két ellenfelem, akik épp rám akartak rontani, egymásnak csapódtak, de olyan erővel, hogy hallottam a csontok repedését. Nem keltek fel.
Egy harmadik egyszerűen hátravágódott, és egyre gyorsuló röptének egy fa vetett véget...
Nem! Elég! Én ezt nem akarom! Nem akarok ekkora hatalmat!
Kihunyt az izzás, és kitisztult a tudatom is. Ratnát kerestem a pillantásommal, de nem találtam. Kezdtem pánokba esni, és ennek megvolt a böjtje is: egy sunyin lendülő sörösüveg kupán talált. A földre zuhantam.

Miután elég távol értem a többiektől, leültem a vízpartra, és vártam. Vártam, hogy csillapodjanak, majd elmúljanak azok a tőlem idegen érzések és indulatok, amit a többiektől kaptam kölcsön.
~Férfiak... miért kell mindig, mindenre ilyen agresszívan reagálniuk? Miért nem képesek értelmes, felnőtt emberek módjára megbeszélni a problémáikat?
Néhány mély lélegzetvétel, miközben a lágyan fodrozódó vízfelszínt figyeltem, s szépen lassan a lelki békém is helyreállt az előbbiek után. Már épp kezdtem megfeledkezni arról, hogy a fiúk pár 100 méterrel arrébb épp egymást "gyilkolják, amikor egyszer csak eldörrent egy fegyver, én pedig riadtan rezzentem össze a hangjára.
Először csak aggódva néztem körbe, hogy mégis honnan jöhetett, vagy mi történt, amikor eszembe jutott talán...
~Nem, az nem lehet... nem lehet... -pattantam fel a helyemről, s sietős léptekkel elindultam vissza oda, ahol legutóbb hagytam őket.
Ahogy megkerültem az egyik nagyobb növénycsoportot, s feltűntek a szemeim előtt, már láttam, hogy nagy a baj...

Az estében elszabadult érzelmek, a huligánok megrészegült, sokaságuk kohéziójával megsokszorozott pusztító feszültsége olyan erővel ütközik a mutánsok képességükre alapozott önbizalmuk és bajtársi összefogásuk szorzatával, hogy a hormonoktól sűrűn átjárt összecsapás már úgyis magas hőfokon tombol. Ám Gregory semmiből elővarázsolt fegyverének döndülése egy új szintre fokozza a helyzetet.
Sok minden történik egyszerre.
A körülöttük nagy sugarú körben eltávolodott és az összecsapást tanácstalanul, de kíváncsian figyelő emberek most elkezdenek menekülni.
A pofonokat osztó és szerző fiatal mutánsok körül megritkul a tömeg, ahogy a huligánok megzavarodott darázsrajként ugrálnak szét, morognak, kiabálnak.
- Vigyázzá b.meeg...
- Azanyááád....
- Mutánsok b.meg hogy a k..... .....nyjukat b.meeg!
- Anyátok - üvölti egy istenadta és előkap egy kis revolvert; nem a Smith&Watson vagy a Colt fajtából, inkább az a kis operettfegyver, amit a rapper-ek hordanak maguknál; .22-es kaliber, talán, és inkább tűnik retikül-be valónak. De a fiú nem fél használni; azonnal viszonozza a tüzet.
Végigvezeti rajtuk a fegyvert és hatszor süti el, mielőtt kiürül a tár.
Kettő elsuhan az emberek között. Saját társai hangosan káromkodva vetik magukat a földre társuk butaságán, ahogy dühében mindannyiuk közé tüzel.
Egy golyó Gregory vállát találja el.
Egy golyó átmegy Sebastien kézfején, vér fröccsen és Sean combjába csapódik.
Kettő Darrent találja el. A fém a tüdejébe ér és a hasába csapódik.
Darren sebéből elkezd szivárogni a vér.
- Állj! Ne! - kiáltja Sean ekkor.
Azonnal a mellette fekvő Darren-hez ugrik és a mellkasára tapasztja a kezét.
- Ne vegyél levegőt!
Tam-dam.
Fireheart újra kiterjeszti a hatalmát. Jópár lpésnyi körben kitapintja Gregory, Sebastien és Darren testeit és a kilövellő tüzes energiát egyenesen keresztülvezeti rajtuk. A hullám mintha tagról tagra végigégetné őket; az összeforró sebekből elindulnak kifelé a golyók, ahogy a szövetek összekapcsolódnak és kilökik őket. Az erek, vér- és nyirokedények visszacsatlakoznak egymáshoz, az izomrostok visszafonódnak a helyükre.
Durr-durr-durr.
Az este folyamán harmadszor hangzanak el lövések, egy harmadik féle fegyverből.
- Állj! Le a fegyverekkel! Itt a rendőrség! Fel a kezekkel! Mindenki! - üvölti egy kék ruhás rendőrtiszt, aki négy-öt társa kíséretében a Szabadságszobor irányából fut feléjük, kerülgetve a menekülő civileket.
Durr!
A tiszt még egy lövést lead magasra tartott pisztollyal a levegőbe. A huligánok megzavarodnak. Sean fejében azonnal körvonalazódik egy terv, szerencsére, mielőtt végleg befejezné a gyógyítást.
Darren hasából a golyó kiesett. A másikat, miután a mellhártya összeforrt, megállítja a bordák táján, úgy, hogy kivonja az erejét, mielőtt a bőr összeforrna. A kis ezüst színű fém feltűnik a fiú mellkasán, a ruháján ütött lyukon keresztül láthatóan.
- Ne haragudj Darren, de valamivel meg kell magyarázni a vért - súgja oda és térden állva még körbepillant. Van néhány pillanata, mielőtt a rendőrök odaérnek. Gregory vállát szintén összeforrasztja, egészen az alsó bőrrétegig. A golyó ott megáll. Sebastien átfúrt kezét nyom nélkül forrasztja össze.
~Sajnálom skacok, de kell valami tárgyi bizonyíték ~ gondolja magában a fiú. Mielőtt bárki megszólalhatna, az érkező rendőrök felé kiált.
- Biztos urak, ezek a huligánok megtámadtak minket, aztán ránk lőttek, mi csak védekeztünk! A társaimat meglőtték! - és megpróbál felállni, de ahogy a combjára helyezi a súlyát, arca fájdalmasan összerándul és ő összecsuklik.
- Mi a...
A földre kerülve a lábára pillant. A nadrágján egy hatalmas sötét folt terjeng és növekedik, míg a szövet a nedvtartósága csúcsára ér és a sötét folyadék egyenesen a fűbe csorog. Teljesen meglepődik ezen a szokatlan látványon. Közben dolgok történnek a világban, lábdobogás, emberi, beszéd... csupa-csupa marginális dolgok...
Fireheart a saját vérének apró kis patakját látja elindulni maga mellett, saját erejét elszivárogni a testéből, miközben a világ lassan elhomályosul - lecsukódó szemhéjai között még a csillagok ezernyi vibráló kis lelkének fénye csillan meg a szivárvány színeire törve a pilláin.

Egy flegma mozdulattal ledobtam az egyszer használatos tákolmányt és egy kupac földként terült el a letaposott gyepen. Ez a figyelmeztető lövés egy lehetséges következményt vont maga után, amivel sajnos balga módon nem számoltam. Egy éles és igen erőteljes fájdalmat éreztem a vállamban minek után térdre rogytam. Cifra káromkodás hangzott a számból. Aztán ismét elöntött az a misztikus forróság és a vállamban lévő fájdalom enyhülni kezdett. Végül abba maradt.
Ezalatt a huligánok menekülőre fogják. 5-3 rendőr utánuk ered és erősítést kérnek. Jómagam a Lex és köztem lévő ütőre pillantok amit jócskán beborít a vér. Egy aprócska földkúp felém tolja míg a lábamnak nem ütközik majd szépen atomról atomra egy láthatatlan gázzá, oxigénné alakul. Mire a másik 2 rendőr ideér már nyoma sincs. Én pedig tápászkodom fel a vállamat fogva. Lex egy óvatlan mozdulattal megpróbál fel állni de a felemelkedési kísérlet dugába dől.
-Hop!
Kapok utána ép, ám véres kezemmel, hogy ne puffanjon nagyot. Szépen óvatosan elfektetem.
-Mire várnak?! Tűzparancsra?! Hívjanak már 1 mentőt!... Te meg éledezzél mert felpofozlak!
Fakadok ki először a rendőrökre majd Lexre. Inkább ideges vagyok, mint sem ijedt. Talán haragszom... de személyt nem tudok az érzelemhez rendelni. Jobb kézfejem pedig erőteljes lüktetésbe kezd és éles fájdalomba ahogy az adrenalin kezd kiürülni a szervezetemből.

Mielőtt az előttem álló láb felém indulhatna, egy fülsiketítő dörrenés hasít bele a levegőbe, amit egy pillanatig döbbent csend kísér, viszont utána, amennyire a szemembe csöpögő vértől látom, kitör a káosz. Ordítások, kiabálások, anyázások kavalkádja tölti meg a parkot, aztán pisztolylövések csattannak és a magam elé tartott kezemet megüti valami, majd éles fájdalom hasít bele. Mikor odanézek látom, hogy valószínűleg eltaláltak, de a golyó át is szaladt rajta. Persze reflexszerűen kapom magam elé és érzem, hogy megindul belőle a vér. Felkapom a fejem, hogy felmérjem ki sérült még meg, hiszen több lövés hallatszott. Előttem Greg térdelt a vállát fogva, nem messze mellettem Darrent láttam a földön a mellkasán és hastájékon egyre terjedő vérfolttal a ruháján. Ekkor hallom meg Sean éles kiáltását és már a földön fekvő férfihez is rohant.
Hirtelen megint elönt a már ismerős forróság, melyet a legintenzívebben a kezemnél érek megnyilvánulni. Ránézek a sebre és ámuló szemeim előtt kezd a seb összehúzódni.
Az újabb lövésekre összerezzenek és már majdnem a földre vetem magam, mikor meghallom a rendőrök hangját.
~ Na, most jó kis slamasztikába kerülünk! ~ fut át rajtam a keserű gondolat, viszont mikor újra a kezemre nézek, már nyomát sem látom a sérülésnek.
Minden esetre engedelmesen felemelem a kezem, nehogy most meg a zsaruk lőjenek le.
Aztán meghallom Sean magyarázatát és még meg is mosolyognám a találékonyságát, ha nem feküdne ott Darren még mindig mozdulatlanul.
Mikor viszont az eddig minket ápoló srác feláll, majd vérző lábbal összeesik és Greg a segítségére sietve lefekteti a földre, már én sem állom meg, hogy oda ne rohanjak.
- Mi történt? Sean! Nehogy meghalj itt nekünk! – suttogom tehetetlenül, ahogy egyre nő a körülötte lévő vérfolt. Egy heves mozdulattal szétszakítom a nadrágját, hogy lássuk hol sérült meg, majd a szövetből letépve egy csíkot szorítókötést rögtönzök a combján.
- Amíg ideér a mentő talán megteszi. – mondom Gregnek.

Még mindig támolyogtam, és az járt a fejemben, hogy megkeresem Ratnát, mikor két erős ütést éreztem, és megint a földre zuhantam. Ez meg mi volt? Jó ég, csak nincs köztük is mutáns? De... Mi ez a meleg? Valami csordogál rajtam, és meleg...
A sokktól zilált gondolataim lassan találtak rá a megoldásra: meglőttek! Ezek rám lőttek és eltaláltak, és golyók vannak bennem és vérzek és Ratna, hol van Ratna, ugye őt nem találták el?
Egy pillanatra, vagy talán percekre elvesztettem az eszméletemet. Mikor újra észhez tértem, a Varázsló különleges ereje immár harmadszorra járta át a testemet. Éeztem, hogy a sebek gyógyulnak, a felszakított erek visszazáródnak... De aztán...
- Hé... Ezt komolyan bennem akarod hagyni? - kérdeztem gyenge hangon.
Még nem értettem, milyen vérről meg megmagyarázásról meg ilyesmiről beszél. Ahhoz még túl kótyagos voltam, hiába a bennem tomboló energia. De aztán mégis leesett. Körülnéztem, de Ratnát még mindig nem láttam sehol. Istenem, add, hogy ne legyen baja...

Ahogy megláttam, hogy milyen őrültekháza lett a szájkaratéból, amit ott hagytam, már ki is terjesztettem a képességemet, hogy ne csak egy emberre, de a közelemben kivétel nélkül mindenkire hasson, néhány méteres körzetben. Majd futni kezdtem, sprintelni, ahogy csak tőlem telt, miközben már tárcsáztam is a mentőket, s éppen azt hadartam, hogy hová kell jönniük, de irtó gyorsan..
Miután közelebb értem, s megláttam a sok törött üveget, földön fetrengő sérültet, vérző sebet, egyből lelkiismeret furdalásom támadt, hiszen ha rendesen ismerném és tudnám irányítani a képességemet, akkor ez az egész elkerülhető lett volna... Uhh, és még a rendőrök is ide csődültek… Na mindegy, most már mindegy, késő ezen bánkódni... Miután "nyugalmat árasztva" besétáltam a többiek közé, nem kellett sokat várni, maximum egy perc és teljesen lecsillapodtak az indulatok. Ahogy végignéztem a sérülteken, egyből Seant kezdtem keresni a tekintetemmel, hiszen most ő az, akire talán a legnagyobb szüksége van a többieknek. Vagy egy mentő, de azt hiszem, az elsővel egyszerűbben és gyorsabban járunk, már amennyire elbír ennyi sérülttel. Amikor azonban megláttam, hogy ő is padlóra került és épp most látják el, összeszorult a szívem, hiszen emlékszem, amikor mondta, hogy saját magán nem hat a képessége. Vajon a többieket meggyógyíthatta? Úgy tűnik, hogy Greg meg Sebastien egész jól vannak, legalábbis őt már kezelésbe vették, de Darren…
~Darren…? Darren! –kerekedtek el a szemeim, amikor megláttam, ahogy a földön fekszik, ráadásul szinte tocsog a vértől a ruhája…
Egy kissé sokkolt a látvány. De nem, most nem szabad bepánikolnom… Így is az én hibám, legalább most álljak helyt. Nagy levegő… majd még egy, majd még egy, mire elindultam felé.
-Jajj, ne… ugye nem… Mondjátok, hogy nem… -szólaltam meg halkan, remegő hangon, de képtelen voltam befejezni a mondatot, csak lerogytam mellé a földre, majd a kezét a kezembe fogva megpróbáltam kitapintani a pulzusát.
Nem kevés önfegyelemre volt szükségem, hogy ezt a néhány pillanatot kibírjam, de ahogy megéreztem a pulzusát az ujjam alatt, óriási kő esett le a szívemről, s már sokkal kevésbé okozott gondot az, hogy nyugalmat árasszak a körülöttem lévők felé. Mielőtt ideértem volna, eldöntöttem, hogy akin csak tudok, segítek, amíg kiérnek a mentők, de miután megláttam, hogy milyen állapotba került Darren, egyszerűen képtelen voltam elmozdulni mellőle, vagy elengedni a kezét. Óvatosan megnéztem a sebét. Hozzá nyúlni nem igazán mertem, viszont nem tűnt annyira mélynek, legalábbis a golyó még látszódott a sebben… Csak értetlenül néztem, hogy ez mégis hogy lehetséges… valami felfogta a lövést? Vagy… vagy nem tudom. Mindenesetre, ha esetleg közben Darren beszélni próbálna, akkor az ujjamat a szájára téve elhallgattatom.
-Csssst! Nyugi, már itt vagyok... -és igen, még mindig "nyugtatóztam" mindenkit a közelemben- Viszont neked most pihenned kell, inkább ne beszélj. Nemsokára itt lesznek a mentők… -próbálom megnyugtatni.
-Greg! –szólítottam meg, ha esetleg sikerül elkapni a tekintetét- Mi a fene történt itt? Egy pillanatra hagylak itt titeket, és mire kell visszajönnöm…

A rendőrök erősítést hívnak és mentőket. Az éjszaka rövid időn belül megtelik kék-piros fényekkel. A helyszínt körbeveszik a hatósági autók, bilincsben kísérnek el huligánokat.
A rendőrök elkezdik felvenni a tanúvallomásokat. A huligánok és a hatóság között idehallatszik a felfokozott vita; sokukat bilincscsel látják el. Ha a karakterek bármelyikének is jut ideje figyelni, hallhatja, hogy egymás szavába vágva és buta módon egymásnak ellent mondva mesélik a történetet. Mutánsokról, meg hasonlókról beszélnek. Mutánsok? Semmi nyoma nincs mutánsoknak sehol. Milyen ágyú? Kézi ágyú? Hol? Sörösüveg baseball-ütővé változtatása... persze... Az egyik kézi ágyúról kiabál, a másik már ismétlő, automata kétcsövű gépfegyverről, a harmadik szerint a mutáns gyerek meg egyenesen sárkánnyá változott...
- Vigyék be őket, őrmester!

A másik oldalon nincsenek mutánsok, csak sérült tizen- és huszonévesek. Milyen mutánsok? Hisz a mutánsok már egyszer majdnem elpusztították a szobrot. Ha ezek a szegény gyerekek gonosz mutánsok lennének, biztosan egy focidrukker sem maradt volna életben... A földön mindenfelé vér van és széttört üvegek. A rendőrség mindenkit megszondáztat.
A fiatalok közül senkinek nincs a vérében egy csepp alkohol sem... Olyan pedig nincs, hogy az alkohol percről perce kiszáll az emberből...
A huligánok viszont szesztől bűzlenek. A hatóság rögtön rekonstruál mindent:
Futball mérkőzés után egy nagy csapat részeg szurkoló lepte el a parkot. Szexuálisan zaklatni akartak egy fiatal, indiai lányt, akinek a barátai a segítségére siettek. A részeg drukkerek fizikailag léptek fel és meg is lőtték a fiatalokat, akik között iskolás korúak is vannak.
Azonnal értesítik a tizenévesek iskoláját, a Xavier intézetet, azok minden ellenkezése ellenére is.
Aztán minden a gyengéd erőszakkal olajozva halad tovább: Pokrócok kerülnek elő, amivel körbetekerik a sértetteket és forró teát nyomnak a kezükbe, akár kérnek, akár nem. A sérülteket mentőbe tuszkolják, a nem sérülteket kivizsgálásra szintén be akarják vinni. Ha bármelyik karakter is ellenkezik ezzel szemben, kivételes ügyességről kell tanúbizonyságot tennie, hogy a két tucat rendőr és mentős közül elslisszanjon. Minden tele van fényképezős rendőrökkel, helyszínelősökkel, marconákkal, és azokkal, akiknek ki tudja mi haszna van nappal, de éjjel az a dolguk, hogy a helyszínelések területét tekerjék körbe azzal a sárga-fekete szalaggal. Olyan az egész, mintha egy gyilkossági helyszínelés lenne egy krimisorozatból.
Egy göndör, barna hajú rendőrnő elkezdi felvenni a "jók" tanúvallomását.
- Szegény kölyök - int a hordágyra, amit a mentősök készülnek felemelni. - Még olyan fiatal... várjunk csak, láttam már ezt a gyereket valahol... a Queens Pub-ban is ő és egy barátja lépett fel a huligánok ellen! Meg mernék esküdni! Szóval... Hol is tartottunk?

Ha a hatóság végzett, a társaságot (legalábbis azon tagjait, akik nem akartak vagy nem tudtak elszökni) mentőautón viszik a kórházba.

Félelmetes nyugalom szállt a fejünkre másodperceken belül. Fordultam kettő és megláttam ennek legvalószínűbb okát. Nem is volt baj, már kezdtem kijönni a sodromból és elveszteni a fejemet. Nem sok kellett ahhoz, hogy valami megint elpattanjon bennem és meggondolatlanságot csináljak. A rendőrök viszont nem akarták ide engedni.
-Ő is érintett...
Vetem oda a rendőröknek mire azok odaengedték a sérülthöz. Seant szakszerűen beigazítottam, ahogy elsősegélyen tanultam annak idején. Miután Sebastian kicsit megfoltozta szorítottam egy kis helyet Ratnanak. Aztán míg a mentőket vártuk felvázoltam a történteket a Rendőröknek. Kezdve azzal, hogy Ratna-t leszólították, egészen a lövésekig. Mire ezzel végeztem Lex-et már a mentőautóba pakolták. Engem is elragadott egy mentősnő, és mindenféle bemutatkozás nélkül letépte a felsőm felé.
-Ennyire azért ne siessük el a dolgot... Legalább egy narancslevet igyunk meg... ÁÚ!.. Hékás...
Bökte belém a tűt és bele is fecskendezett valamit.
-Ez nem narancslé... de még csak nem is valami tömény.
A sokat látott nőről csak úgy pattogtak le a mondataim, mint fedőről a zománc. mi nem is volt gond ugyan is nem volt hangulatom csajozni. Már volt jelöltem, hogy kivel fogom tölteni az éjszakát. Az első kiszemeltem a sok fájdalom, esetleg valami házimunka amit emiatt a nyakamba varnak majd. Mire a gondolat menet átszánkázott az agyamon a kezem teljesen lezsibbadt. Kis nyomást éreztem. Gondolom a golyót vette ki.
-Nahát... ez hogy került oda? Fogadjunk maga rakta oda...
A mikor válasz nélkül elfordul, hogy eltegye a golyót és tűt meg cérnát kerítsen a füléhez nyúlok. Egy gyors mozdulattal elcsapja onnét a kezem. Amiben egy kártyalap virít.
'-Ne nyúlkáljon vagy fel fogom jel...
-Ez a trükk nekem is megy, igaz nem golyóval... de legalább nem fáj.
Ez úgy tűnik, hogy megtörte a jeget. Amíg összefércelte a vállam és felkötötte egész kellemesen elbeszélgettünk. Egy csinos kéz tartó, egy telefonszám, pokróc és egy forró Tea társaságában tértem vissza a többiekhez, pontosabban Ratna hoz akinek csak a pokróc-Tea kombináció jutott ki.
-Jól vagy?
Kérdeztem és nekidőltem az ott állomásozó mentőautónak.

Felnézve az elsősegélynyújtásból a hozzánk érkező Ratnát pillantottam meg, és ahogy közeledett úgy csitultak, szelidültek az indulatok, végül már teljesen el is haltak. A rendőrök gyorsan összetereltek mindenkit, persze azért a részeg focidrukkereket kicsit távolabb, egy csoportba, aztán megkezdődtek a tanúkihallgatások.
Addigra már több mentőautó is a helyszínre érkezett és megkezdték a sérültek felkutatását és ellátását. Először a legsúlyosabbakat vették kezelésbe: Seant és Darrent, úgy, hogy nem sokkal később már szakszerűen ellátva haladtak is a mentőkocsik belseje felé.
A zsaruk közben már le is vonták az első, nyilvánvaló következtetéseket, hiszen a látvány magáért beszélt. Csak a mi oldalunkon voltak súlyos sérültek, akiket meglőttek, ráadásul a mi csapatunk, hála Sean közreműködésének, színjózan is volt, ellentétben a még mindig hőbörgő és össze-vissza beszélő másik társasággal. Legtöbbjüket ott őrizetbe is vették és elszállították, minket meg kisebb kérdezősködés után a mentősök gondjaira bíztak.
Engem is letámadott egy fiatal orvos, mivel látta a már alvadt vért rászáradva az arcomon, és hiába bizonygattam neki, hogy kutya bajom, nem tágított, míg a mentőautóhoz nem kísért, hogy kimossa és lefertőtlenítse az üveg okozta vágásokat.
- Nagy szerencséd volt hallod-e! – közölte, míg a fertőtlenítős vattával törölgette az arcomat. – Nagyobb baj is lehetett volna, de úgy látszik csak felületi sérülések lettek.
~ Hát, ha még láttad volna a kezemet! ~ mosolyodom el, ahogy eszembe jut, milyen tökéletesen gyógyította meg azt Sean. Sean és Darren! Hirtelen el is feledkezem, hogy még mindig a fejsebemmel pepecsel és arra rántom a fejem, amelyik mentőbe berakták őket.
- Nem tudod, hogy vannak? – kérdezem a felhorkanó orvostól. – Remélem nem történt nagyobb bajuk?
Mivel nem nagyon tudott válaszolni, de viszont ragaszkodott, hogy be kéne menni a kórházba, a többiek után néztem, hogy ők, mit csinálnak. Ha ők is jönnek, hajlandó vagyok bemenni én is.

Na jó, ez nem nyerő. Nagyon nem nyerő.
- Szia, Ratna... Ne félj, megmaradok. Azt hittem, hogy nem, de mégis.
Nyugalom szállt rám. Mély, csendes nyugalom. Eszembe jutott, hogy gyorsan le kéne lépnem, de itt betakargattak, Ratna fogta a kezemet, és valahol itt téblábol Greg is, akivel amúgy is beszélni akartam... Olyan kellemes volt itt. Nem... Nem megyek én sehová.
Láttam, hogy a Varázsló rossz bőrben van. Azon viszont, ami a tanúvallomások után kikerekedett a történetből, majdnem elnevettem magam. Na persze, nincsenek itt semmiféle mutánsok... Csak egy, kettő, három, négy, öt mutáns. Az nem sok.
Hagytam, hogy berakjanak egy mentőautóba, de a világért el nem engedtem volna Ratna kezét. Túlzottan élveztem a helyzetet.
- Ratna... Többet ne ijessz így meg. Azt hittem, elraboltak. Hogy van a Va... Mármint a srác, akit meglőttek?

Úgy tűnik, miután Greg meggyőzte a rendőröket, meg a képességem is hatni kezdett, már senki sem bánta különösebben, hogy én is a tetthelyen vagyok. Igaz, sok újat nem tudtak meg tőlem, lévén, hogy az egész verekedésből kimaradtam. Miközben Darren mellett őrködtem, egyik kézzel a kezét, másik kézzel a bögre teát szorítva, azért kíváncsiskodva, hallgatózva forgolódtam, hogy a különböző beszámolókból összerakjam, hogy mi a búbánat történhetett itt...
-Sajnálom.
Miután megdöbbenve tapasztaltam, hogy a harc hevében volt olyan akinek egyáltalán feltűnt, hogy eltűntem, legszívesebben hosszas magyarázkodásba kezdtem volna, hogy megmagyarázzam miért... Azonban végül inkább hagytam az egészet.
-Majd a több mint 8 millió lakosból pont engem akarnának elrabolni, ugyan már... -csóváltam a fejem Darren felvetésére.
Amikor a meglőtt srác iránt érdeklődött, hirtelen nem tudtam, hogy kire gondol... Ha jól hallgatóztam, akkor rajta kívül a két Greg is kapott golyót. Sebastien... no, azt passzolom.
-Gredzsi úgy tűnik, hogy jól van, nem igaz? Hú, ezt megfognád egy pillanatra? Köszi! -nyomtam az említett kezébe a bögre teámat, ugyanis épp Darrent készültek bepakolni az egyik mentőautóba.
Mivel azonban a kezemet úgy tűnt, nem igazán akaródzik neki elengedni, kénytelen voltam én is beszállni. Hát, akkor irány a kórház...
-Nézd, Sean meg itt fekszik, úgy tűnik, ő elájult... -jegyeztem meg aggódva, a fejemmel az autó belseje felé biccentve.
Mielőtt még elindult volna a mentőautó a kórház felé, az utolsó pillanatban még Sebastien is befutott, így mind az 5-en tovább folytattuk a rohammentővel az utat a kórház felé. Beérve aztán a két fekvőbeteget egyből betolták a műtőbe, hogy kiszedjék belőlük a golyókat, így amíg a műtét véget nem ért, Greg, Sebi és én a folyosón ücsörögve várakoztunk.

//Folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]//

Egy padon üldögéltem, a szobor árnyékában. Napos, de hideg idő volt. Odahaza, a ködös Albionban nincs ilyen. Vagyis... Amikor van, az sem ilyen. Ez olyan tipikusan New York-i.
A szikémmel játszottam, csak, hogy csináljak valamit. Néhányan furcsálkodva néztek rám emiatt, de nem érdekelt. Ahogy az engem kísérő, vagy inkább kísértő szellem mondandója sem, ám úgy festett, őt nem zavarja az érdektelenségem.
'- És akkor elmentünk Barbadosra, csak ő meg én, és nem érdekelt, hogy húsz évvel fiatalabb nálam, és az sem, hogy a feleségem otthon azt hiszi, konferencián vagyok... El tudja képzelni, mi lett belőle?
El tudtam, de nem osztottam meg vele. Nyilvánvaló volt. A fiatal, csinos lány csak az idős ingatlanos pénzét szerette, és amikor ráunt, még a feleség is megtudta az egészet, és a férfi két szék között a padlóra esett.
Nem tévedtem. A következő húsz percben a válása részleteit kellett végighallgatnom. De legalább ez egyenesbe hozta a gondolataimat. Nem csapongtak, mert az öreg, vagyis már nem is öreg, hanem halott férfi fecsegése egyenesben tartotta őket.

A szigetre már is késve érkeztem, hiszen elbeszélgettük Josh-sal az időt, így a találka ideje már elmúlt pár perccel, de még reménykedtem, hogy a megbízó embere most türelmes egy kicsit, és nem fog a megbeszélt idő után azonnal lelépni.
Nem ismertem a fickót, csak abban maradtunk, hogy egy padon fog ülni és meg fogom ismerni, mert nem egészen amerikai benyomást kelt. Mikor körbenéztem, alig volt pár ember, de azok sem ücsörögtek, hanem nézelődtek, csak egyetlen férfit láttam, aki minden szempontból megfelelt a leírásnak, így hát a bukómmal a kezemben a padhoz sétáltam és leültem a másik végén.
Kicsit furcsáltam, hogy egy orvosi szike a játékszere, de hát láttam én már ennél furcsább dolgokat is, így ezen nem akadtam fenn.
- Jó napot! - köszöntem rá. - Látom élvezi a szép időt! Én is olyan vagyok ilyenkor, mint a Párduc, élvezem a napsütést.
A névvel jeleztem, hogy én vagyok az embere, így már lökheti is mit akar tőlem a főnöke.

Elnéztem az ösvény felé, ahol pár perce egy különös, kaftános fekete férfi tűnt el. Amint eltűnt szem elől, felbukkant a másik irányból egy gyönyörű nő. Elképzeltem, hogy felállok, elé megyek és megszólítom... Vagy, ami még szebb lenne, ő jönne ide hozzám, és elkezdene semmiségekről beszélni, én válaszolnék, nem sokkal később elhívnám randevúzni, aztán összejönnénk, eljegyezném, elvenném, és végül alighanem felrobbantanám... Nos, talán okosabb, ha nem szólítom meg.
Azonban, legnagyobb meglepetésemre, mégis megtörtént a lehetetlen: a gyönyörű nő leült mellém, és megszólított.
- Va... Valóban szép nap a mai - feleltem akadozva - Az embernek kedve lenne egész nap csak itt kint ülni. De nem lehet, igaz? Dolgozni is kell néha...
Sietve a zsebembe süllyesztettem a szikémet, és közben átkoztam magam. Micsoda félnótás kezd munkáról beszélni ilyenkor?

Érdeklődve néztem a vékony férfira, mert teljesen úgy tűnt nekem, hogy mintha meglepődött volna, a beszéde és az önkéntelen reakciói legalább is ezt sugallták. Általában eléggé odafigyelek a beszélgetőpartnereim reakcióira, hiszen az életem múlik sokszor rajta. Most az emberem eléggé bizonytalannak látszott, de lehet, hogy csak nem egy fiatal nőre számított, már, ha nem világosították fel rólam.
- Igen, tényleg. - bólintok azért rá megerősítésként. - De hát dolgozni kell, ha az emberlánya nem akarja, hogy felkopjon az álla. De talán többet is mondhatna arról a munkáról, hisz engem ez érdekel a legjobban. - noszogatom egy kicsit, hátha túl teszi magát a kezdeti idegességen. - Szeretném minél előbb megtudni, hogy mennyire nehéz és hogy jól fizet-e. - húzódok közelebb felvillantva egy ragadozómosolyt.

Megértettem. Hát persze, hogyne... Nyilván... Az ilyen nők nem néznek ki maguknak csak úgy engem... Hát persze, minden világos...
Nem lehet más, mint prostituált. Kurtizán. Kissé szokatlan, hogy így szerez ügyfeleket, de azt kell, hogy mondjam, meglehetősen hatásos. Bár én elvből nem veszek igénybe efféle szolgáltatást...
- Nos, nem hiszem, hogy bennem emberére találna, hölgyem. Amilyen munkát én ajánlani tudnék... Arra aligha lenne alkalmas.
Nem akartam én megbántani. Komolyan nem. De senki sem szeretkezik szívesen olyasvalakivel, aki bármikor kettészakíthatja vagy akár porrá is égetheti egy robbanásban. Még pénzért sem tesznek ilyet az emberek.
A kísértet persze noszogatott, hogy menjek bele. Azt mondta, ritkán látni ilyen szép nőt, kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget. Ha nem lett volna a kis titkom, talán még hagyom is, hogy meggyőzzön...