Liberty Island

*Kara-t elnézve feldereng benne, hogy miután először használta a képességét, nem csak meztelenül ébredt, de ráadásul tengernyi hányásban is feküdt. Ezennel újabb rejtély oldódott meg.*
~Vajon mit szólt volna, ha még a tenger alját is megmutatom neki? Szinte már bánom, hogy nem jutott eszembe korábban.~
-Üdv az én világomban.
*Veti oda fanyarul, miközben lassú léptekkel indul el a móló padlóján a part felé.*
-Ha megírja a cikket, óvatosan a nevemmel, hiszt van benne egy s, meg egy z is.
*Már épp eltűnne, ám miután jobban szemügyre vette a környéket, ahol hagyni készült a nőt, inkább visszafordult, és távolról válaszolt az elméjét becsmérlő megjegyzésre.*
-Jobb szeretett volna úszni? Elismerem, az idő kellemes, de az a táv azért kicsit rázós.
~Mondjuk megnéztem volna...~
-Jobb lenne ha hívna egy taxit, ez a hely nem biztonságos amióta...valójában Kolumbusz óta nem az.
*Testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezi, majd vissza, és ezt megismétli vagy hússzor. Maga sem tudná megmondani, most épp mire várakozik, de láthatóan úgy érzi, hogy nem lenne szép tőle, ha magára hagyná Kara-t azon a helyen, ahol egyesek állítólag a hulláktól szoktak megszabadulni...mármint ahol rengeteg furcsa fulladásos baleset történik évente.*
~Na persze meghányatni sem volt szép dolog, de bizonyos gazságokat elvárnak az embertől, ugye.~

Ha most képességem az lenne, hogy csupán tekintetemmel bárkinek fájdalmat tudok okozni, nos azt hiszem Szellem nem menekült volna előlem, kivéve persze, ha elég gyors. Csípős megjegyzéseire nem reagáltam csak szemeim forgatva néztem szét, hogy felmérjem a terepet. Persze közben az sem kerülte el a figyelmem, hogy a férfi, most, hogy nem volt mit megbeszélnünk a továbbiakban és akár kámforrá válhatott volna, ő mégis mintha még várt volna valamire. Felőlem aztán várhat.
Nem igazán vettem komolyan hirtelen jött aggodalmát, valahogy képtelenségnek tűnt számomra, mint ahogyan az egész este is. Persze lehet, hogy már agyamra megy a cikk és mutánsok utáni kutakodás, aztán majd reggel arra ébredek, hogy álmodtam az egészet.
Vállat vonva fordítottam hátat neki és indultam neki az éjszakának, ám még pár szót hátravetettem neki.
- A cikk név nélküli lesz, mint ahogy azt már mondtam… És nagylány vagyok, nem kell féltenie, kösz… - húztam el a számat, ám tanácsa ellenére, szokásomhoz híven most is a tömegközlekedést választottam a hazajutáshoz.

//Köszi a játékot, részemről lezárva//

-Ahogy gondolja.
*Vállát vonja a teljesebb hatás kedvéért, aztán pedig kámforrá válik, mint aki jól végezte dolgát.*
~Hopsz, elfelejtettem megkérdezni, melyik újságban olvashatok majd magamról...Bár ha jobban belegondolok, nem kell kémnek lenni ahhoz, hogy az ember kinyomozza az ilyesmit.~
*Elrepül a távolba, messze maga mögött hagyva a kikötőt. Már éppen hazafelé indulna, vagy legalábbis arra felé, ahol ma este aludni fog, amikor rádöbben, hogy sör kell neki, sok sör...*
~Csak sajnos nem ismerek egyet sem a városban....mindegy, a taxis biztos talál majd egyet.~
*Rövid landolás után taxiba száll, és útnak indulnak a Herculoids nevezetű lélekvesztő felé.*
~Azért szimpatikus nő volt, kár hogy az ilyenek nem buktak a magamfajta elmebeteg tömeggyilkosokra...csak a bunkókat szeretik. Mindegy, ez a kocsma nyugis helynek hangzik, biztos jól elleszek ott, végül is mi a legrosszabb ami történhet....

//Köszönöm a játékot @->>-- //

Azt szokták mondani, hogy a tettes mindig visszatér a tett színhelyére. Nem mintha bármi különös történt volna ezen a helyen, de önkéntelenül felidéződtek bennem a múltkori interjúm eseményei. Nem szívesen gondoltam vissza a nem épp kellemesen véget érő „találkára”, de ettől függetlenül szerettem ide járni. Most minden különösebb cél nélkül jöttem ki a turisták kavargó tömegével a szigetre. Nem tartottam velük természetesen, miután a komp kikötött. A nagy amerikai jelkép nem tud nekem már a múltkori után újat mutatni, szóval most csak egy nagy sétára vágytam és közben kiszellőztetni a fejem. Ehhez megfelelő volt a kellemes idő is, késő délután a hűs szellőben.
Mostanság túl sok dolog történt, amit érdemes végigrágni, nem mintha nem tettem volna meg számtalanszor, nap mint nap újra és újra. A képességem egyre többször kezdi aktivizálni magát és tartottam tőle, hogy valami nagyon nagy galibát okozok, ha ez így megy tovább.
Egy aprócska kavicsot rugdaltam magam előtt, ahogy lépkedtem, körül sem nézve, csak előre...

Nem tudom pontosan, miért vagyok itt. Mármint...azt tudom, hogy miért indultam el csak úgy sétálni. Azt nem tudtam, miért pont ide. Nincs itt semmi, csak egy nagy fémkupac, amit minden katasztrófafilmben elsüllyesztenek, felrobbantanak, összetörnek, lefejeznek. Ráadásul bejártam már, ahol be lehetett járni.
~ Mennyi fém egy jelkép kedvéért! Kéne építenem valamit magamnak is!
Igen, talán ezért jöttem ide. Látnom kellett a monstrumot, hogy elgondolhassam, én mire vagyok képes. Alaposan végigmérem a szobrot tetejétől a talpáig.
~ Kétszáznégy tonna réz. Szép mennyiség. Ez már nem a zsebből előhúzott laptop esete.
Hátat fordítok a szobornak, és a korlátnak támaszkodva nézem az alant csobogó tenger hullámait. Kitartóan ostromolják a szigetet.
Néhány pillanat, és az egész képen végigcsap egy hullám. Vagy engem csap el valami. Vagy valaki. Igen, nekem ütközik az orra elé se néző járókelő, én pedig borulok. A vízhez közeledve egy egyszerű gondolat suhan át az agyamon.
~ Most tisztíttattam ezt a zakót...

A part széle felé sétálgattam, ahol némileg jobban fújt a szél és élveztem, ahogy bele-belekap a hűs szellő a hajamba. Néha még a szemem is becsuktam pár pillanatra, ahogy lépdeltem. Így történhetett, hogy nem vettem észre a korlátnak támaszkodó fiút, akit sikerült elsodornom, talán éppúgy a gondolataiba merült, mint jómagam, így sikerült átesnie a korláton. Mindez alig a másodperc tört része alatt történt én meg ijedten kaptam utána, amint észbe kaptam, de már késő volt. A fiú a vízben landolt. Gyorsan végigszaladt a fejemben pár cselekvési terv, mint például utána ugrom – ezt mondjuk gyorsan el is vetettem - de azért cserben sem szerettem volna hagyni őt, hiszen én okoztam ezt a kis „balesetet”. Szóval maradt a segítségnyújtás, illetve ez esetben kéznyújtás.
Egyik kezemmel a korlátra támaszkodtam, míg másikkal a srác után nyúltam, hogy egyszerűbben ki tudjon kászálódni a vízből, miközben sűrűn esedeztem bocsánatáért.
- Én igazán sajnálom, nem is tudom, hogy lehettem ennyire vak de… - álltam le kissé vártam némi reakciót, hogy feleslegesen strapálom magam és le lesz harapva a fejem vagy mondjuk ki lehet engesztelni.

Mint egy kivételesen nyugodt ázott ürge, úgy dugom ki a fejem a vízből, némi prüszkölés közepette. Némi bosszúság azért látszik arcomon, de inkább az a beletörődő fajta.
A segítő kezet elfogadom, és visszafelé és átküzdöm magam a korláton. Enyhén megborzongok, ahogy a szél megcsap.
- Örvendek a találkozásnak - mérem végig a nőt - ismét! Te voltál az, aki megfürdetett? Szóltam volna, hogy otthon már tusoltam.
Némi szarkazmus azért szorult belém, néha több is az illendőnél. Most viszont fázom, tehát annyira nem vagyok offenzív. Inkább csak próbálom viccesen felfogni, hogy a frissen tisztíttatott zakóm elázott, és nem mellesleg én is. Ja igen, és fázok.
- ...
Ránézek, mintha mondani akarnék valamit, de végül nem szólalok meg, csak nézem.

Miközben megpróbáltam átsegíteni a fiút a korláton és reménykedtem benne, hogy bosszúból nem ránt magával engem is, azon morfondíroztam honnan ismerős az arca, de egyelőre nem jutott eszembe. Talán mert legutóbb nem, mint ázott macskával találkoztam vele. Hiába próbáltam felidézni, nem akart jönni a felismerés, hogy kit löktem az imént a vízbe. Szörnyen idegesítő tud lenni, amikor tudod, hogy valakit láttál már valahol, sőt valamiféle nyomot is hagyott benned valamilyen módon az arca, de nem akar beugrani.
Szinte már égő vörös arccal néztem a fiút megszeppenve, amint sikerült kijönnie. Egyszerűen nem tudtam mit mondani azon kívül, amit már mondtam, hogy sajnálom. Maximum ugyanezt ismételgettem volna, az meg szörnyen bénán hangzott volna. Nagy sokára leesett, hogy bizony nem lehet kellemes ázottan miközben fúj a szél, így erőt vettem magamon és megpróbáltam kitalálni, hogy mi legyen.
- Igen, én voltam – jöttem zavarba újra – de talán a közelben valahol meg tudsz szárítkozni. – néztem körül alkalmas helyet találva – talán van valahol egy mosdó vagy tudom is én. – böktem ki jobb ötlet híján, bár a kézszárító aligha gyors megoldás.

Méregetem még egy kicsit a nőt. Persze azért is, hogy pedzegessem még egy kicsit a lelkiismeretét, de végső soron szemrevaló. Miért ne nézném, ha már így az ölembe pottyant (én meg a vízbe ugye).
Végül megkönyörülök rajta, és csak kinyitom a számat. Persze nem sietem el, szépen, kimérten beszélek. Amit foghatnék akár a finom vacogásra is, ami rám tört.
- Végülis...annyira nem rossz a helyzet...legalább csinos, aki megfürdetett.
Megtoldom egy fáradt mosollyal, és lassú, elnyújtott mozdulattal ellököm magam a korláttól.
- Nézzük meg azt a mosdót! Hátha van valakinek egy eladó pólója és nadrágja.
Azzal lekanyarítom magamról a vizes zakót, kicsavarom, a hátamra vetem, és megindulok a szobor felé.
- A szobor alatti épületben gondoltad?

Szinte már éreztem magamon a tekintetét, ahogy végigmért, mire megpróbáltam jobban összehúzni magamon a fölsőt, bár hiába, tekintve, hogy így csak még inkább kiemelte idomaimat. Aztán, hogy ne csak tekintetével hozzon zavarba, szavakkal is tetézte a zavarom. Nem is értettem, hogy egy ilyen srác, aki saccra biztos fiatalabb nálam, hogyan képes zavarba hozni, talán a túlzott önbizalom… és akkor bevillant, hol is futottunk mi már össze. Homlokráncolva néztem immár végig rajta, mutatóujjam ráemelve, mintha mondani szeretnék valamit, aztán csak legyintettem és elindultam mellette a szobor felé.
- Gondolom a szobor alatti épületben van férfimosdó, bár jómagam nem szoktam keresni… - ejtettem meg felé egy idétlenebb vigyort. Tök egyértelmű, nem? Mégis honnan kéne tudnom, hogy ott van-e vagy sem. Gondolom, igen.
- Amúgy nagyon fázol? - néztem rá aggodalmasan, de végül miután eszembe jutott, hol láttam először és milyen benyomást tett rám, már kevésbé esett meg rajta a szívem. Szóval a kérdést, azt betudtam inkább valamiféle udvariasságnak részemről.

Kínomban, ha erős cinizmussal is, de szépen lassan előmászik a humorom. Pedig próbálom kordában tartani, mégis egyszerűen dörömböl, hogy engedjem ki. Biztosan fázik így vizesen a szélben.
- Akkor nézzük meg a szobor alatt!
Ezzel lendületet veszek, lépteim határozottabbá válnak. Közben akaratlanul is észreveszem - bár tény, élvezem a dolgot -, hogy erősen zavarban van.
- Miért vagy zavarban? - kérdem derűsen - Ritkán löksz tengerbe békésen nézelődő srácokat? Ne aggódj, nekem is új a helyzet. Ritkán löknek vízbe békés nézelődés közben.
Ránevetek, oldandó a feszültséget. Remélem, hogy értékeli a poént. Csak annyi a célja, hogy leessen neki, nem haragszom.
- Legutóbb nem volt alkalmam bemutatkozni. Cris vagyok - nyújtok kezet kissé vacogva.
Kevésbé fázok, mint amennyire örülök, hogy az unalmas tömegből kifogtam az egyetlen személyt, aki érdekes is lehet.

Ahogy közeledtünk a sziget turisták által inkább látogatott helyének közelébe, egyre több furcsálló tekintettel találhattuk szembe magunkat. Nem is értem mi csodálkoznivaló van ennyire, ha valaki fürdik, jó nem a szokásos módon, de... Jó azért némileg talán kirí a tömegből.
- Nem vagyok zavarban! – vágtam rá azonnal védekezésképp, a mindkettőnk részéről köztudott hazugságot, majd ahogy rájöttem mennyire is ellentétben áll viselkedésem az elhangzott szavakkal magam is felnevettem a helyzeten.
– Ritkán állnak az utamba önként, hogy vízbe lökjek bárkit is. – nyújtottam én is a kezem és sejtelmes mosolyra húztam ajkaim.
- Na igen… legutóbb igen lefoglaltnak tűntél, nem is csoda. Kara vagyok. – mutatkoztam be magam is, majd elgondolkodtam, lévén avval még mindig nem voltam tisztában, hogy ő a mutánsellenes suli egy diákja vagy csupán izgalmakra vágyó életét megunt fiú, aki a havrejával izgalmat keresett. Nem láttam egyszerűbb módját kideríteni, mint, hogy rákérdezek.
- Te a Fordham egyetemre jársz vagy csak a haveroddal belógtatok? – kérdeztem rá egyenesen, már majdnem az épület belsejében járva, és próbáltam visszafogni felcsillanó tekintetem a témával kapcsolatban, ugyanis továbbra sem adtam fel abbéli szándékomat, hogy kiderítem mi folyik az egyetemen egész pontosan.
- Ameddig te bemész a mosdóba, körülnézhetek, azt hiszem láttam a környéken idejövet egy standot ahol pólókat árulnak. – mutattam abba az irányba, ahol rémlett, elvégre nam nagyon volt kedvem itt dekkolni és várakozni, ki tudja meddig…

Alaposan megmosolygom, mikor gyorsan-ijedten reagál arra, ahogy felismerem és kimondom a nyilvánvalót. Mindig is szórakoztatott, mikor a kapu elé vetődő védekező játékos rúg öngólt.
- Ezek szerint csapatmunka volt. De akkor miért csak én di-didergek?
Jót nevetek ezen is, bár kissé elhaló. Igaz, közben kezdem megszokni, hogy fázok. Ami nem biztos, hogy jót jelent.
Éppen, mikor már kezdem feladni a reményt, hogy komolyabb tüdőbaj nélkül megúszhatnám az esetet, elérjük az épületet. Még gyorsan visszavágok a láthatóan nyomozati jellegű kérdésre.
- Miért kérdezi minden külsős, hogy az egyetemre járunk-e? Azért kiváncsi lennék, hogy a rendőrségnek vagy valamelyik lapnak dolgozol. Ha nem menekülsz el, amíg bent leszek, erre még visszatérnék!
BIccentek hozzá derűsen, majd bemegyek a mosdóba. Odabent nincs sok dolgom, csak keresni valakit, akinek nagyjából passzolnak a méretei. Csodálkozására elmesélem vicces történetem, bemutatkozás, kézfogás, mintavétel, majd wc-fülke.
Odabent eddigi ruházatom nagyrészének eltüntetése, majd új létrehozása. Persze üldögélek azért egy tíz percet, hogy jó legyen, végül pólóban, cipzáros pulcsiban, és szövetnadrágban sétálok ki. A cipőmet csak kiszárítom, a víz nem kell bele. Meg aztán kevéssé hihető, hogy cipőből is ilyen könnyen találok pont a méretemben.
Könnyed negyed órás összvárakozás után indulok ki ismét az épület elé megnézni, vajon itt van-e még a hölgyemény.

- … ezek szerint én voltam az ügyesebb. – mosolyogtam még mindig derűsen – Mert nekem szárazon sikerült megúsznom. – nyújtottam majdnem rá játékosan a nyelvem, de aztán az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Nem szerettem volna a kelleténél is gyerekesebbnek tűnni, no meg alig pár perce ismerjük egymást. Vajon egy nyelvnyújtogatást az ismerettségi fázis melyik szakaszában nem ciki bevetni? – merült fel bennem a kérdés, amivel csak úgy önmagam szórakoztattam.
Szórakoztató gondolataimból Cris furi kérdése von ki és talán némileg az arcomon is látszik, ahogy a jókedvűséget felváltja a sok kérdőjel, persze képletesen, nem szó szerint. Nem kérdeztem vissza rögvest és amikor meg kérdeztem volna akkor már sehol nem volt, akit kérdezhetnék. Szóval elindultam ígéretemhez híven valami ruházatot nézni. Mégiscsak miattam történt az egész és némileg sajnáltam is ahogy vacogott.
Pár percnyi bóklászás után meg is találtam a kis standot ahol mindenféle souvenir közt megtaláltam, amit kerestem. Szabadságszobros pólók, mindenféle felirattal meg díszítéssel. Elgondolkodtam, miközben válogattam, hogy megviccelem és mondjuk egy férfiasabb színt helyett valami rózsaszínt választok, de végül úgy gondoltam egy napra egy szívatás elég, még, ha az előbbi nem is volt szándékos. Végül egy sötétebb, fekete darab mellett maradtam, szürke meg zöld felirattal. Méretet pedig remélhetőleg sikerült belőnöm.
Visszatérve azonban mondhatni igen meglepődtem, egyrészt gyorsabb volt Cris, mint én és nem mellesleg szárazan, másik ruhában tért vissza. Felszaladt szemöldökkel léptem közelebb hozzá.
- Ez gyors volt… mármint a bevásárlás, esetleg én emlékszem rosszul és nem öltönyben voltál? – gyömöszöltem össze a zacskót a kezemben, ami jelenlegi helyzetben már teljesen feleslegesnek bizonyult. Végül is teljesen mindegy, azonban nem értettem, hogy történhetett
– Vagy leütöttél valakit érte és most megkötözve ücsörög a férfimosdóban? – néztem az ajtóra, mintha az imént elképzelt jelentet láthatnám csukott ajtón keresztül.

Tény, hogy ő volt az ügyesebb. Tényleg megúszta szárazon a találkozást. Ez van. Amiről nem tudok, arra nehéz felkészülni, tervezni. Van még hová fejlődni.
Az új ruhám nem annyira kényelmes, főleg nem annyira elegáns, mint amit eddig viseltem, de szegény ázott ürge ne válogasson!
Mikor Kara visszaér, csak legyintek a meglepődésére, jelezvén, nem volt nagy ügy.
- Meglepődnél, milyen sokaknak megér egy vizes százdolláros és egy vizes zakó egy ruházatot, és az időt, míg megszárítják.
Látom, ahogy gyűrögeti jobbra, balra a kezében lévő zacskót. Gyanakodva figyelem, kiváncsian a tartalmára.
- Az micsoda? Csak nem vásárolni voltál?
Közben megszagolom a póló ujját, és afféle beletörődő fintor ül ki az arcomra.
- Hát ez nem frissen mosott, mint a zakóm, de megteszi.
Aztán leesik, hogy a frissen mosott kifejezést használtam, mire muszáj megeresztenem egy mosolyt.

Kissé elhúztam a szám az úgymond „megvesztegetésen”. Na igen, pénzzel sok minden megvehető, nem is tudom miért lepődöm meg ezen annyira. Majd előhúzom a zacskót és belekukkantok, mint aki még nem tudja mi van benne.
- Ez volt a „B” terv, de láthatóan nem volt szükség rá – csuktam vissza a zacskó száját – Majd jó lesz alvópólónak, ha másra nem is, meg emlék, hogy képes vagyok ily módon is levenni valakit a lábáról. – húztam el egy szélesebb mosolyt.
- Most, hogy túl vagy a szárítkozáson és immár a fagyhalál sem kerülget tényleg kíváncsi lennék, most már azon felül, amit kérdeztem az imént, hogy milyen külsős érdeklődött még ilyesmiről rajtam kívül. – néztem érdeklődve Crisre. – Egyébként meg, ha megnyugtat nem vagyok rendőr. – jelentettem ki a másik témát elhallgatva, nem is véletlenül. Egyelőre eszem ágában sem volt megosztani vele, hogy miért is érdekel pontosan az ügy.

Egyik szemöldököm megemelkedik, szám sarkában gúnyos mosoly jelenik meg. Így figyelem Kara reakcióját vásárlásom történetére.
- Miért húzod a szádat? Neked nem érne meg ennyit, hogy megússz egy tüdőgyulladást?
Legyintek egyet, és a partot célbavéve újból nekilendülnek lábaim. Kezdem megszokni, hogy már nem vacogok. A lábamról való levételre jót derülök. Valóban, megtörtént. Ajándék érte egy fürdés. Priceless.
- No és legalább valami jó kis "Szeretlek New York" feliratú pólót vettél? Olyanom még úgy sincs.
Nem jó célpontot választott faggatózásra, de azért becsülöm az elhivatottságát.
- Nem szoktam megjegyezni se a kormányügynököket se az újságírókat a bulikban - mondom komoly arccal, majd elvigyorodom - Persze biztos csak jól álcázzák magukat. Ez olyasmi lehet, mint a Diszkópatkányokban, meg úgy általában a diszkópatkányoknál: Szia, mizu? Vidéki vagy? Még nem láttalak erre.
Közben a fejemhez kapok, és előkotrom zsebemből a telefonomat. Nem igazán akar reagálni. Bekapcsolom, világít a képernyő, elindul. Nagy sóhaj.
- Komolyan mondom, ez egy búvártelefon. Vagy inkább kaszkadőr. Állítom, egyszer úgy ültem le, hogy a farzsebemben volt, de egy karc sincs rajta. Tényleg, nálatok diktafont szokás használni, vagy jobban szeretsz jegyzetelni?
~ Akár nyomozó, akár nem, akár újságíró, akár nem, valami konkrét célja volt ott legutóbb. Bár feltűnően ügyesen sikkadt el az egyik kósza tippem felett az imént. Abban azért biztos vagyok benne, hogy keresett valamit vagy valakit.
Hirtelen ötlettől vezérelve a hot dogos stand felé ferdítem az útirányt. Az is a akad a part felé, és valami meleg kaja a hideg víz után jól esne.
- Mit szólsz egy hot doghoz?

- Nekem lehet, hogy igen, de a megvásárolt félnek nem biztos. De mint tudjuk a pénz nagyúr… - húztam el a számat ismét, de nem különösebben szerettem volna belemenni ebbe a témába. Inkább magam is nekivágtam a part felé sétálva. Tudni szerettem volna, hogy ki is pontosan ez a fiú és mi köze a Fordham egyetemhez.
- Igazából nem, Liberty Island felírat van rajta és a hölgyemény – böktem a fölénk magasodó szoborra – de nehogy azt hidd, hogy ezek után neked adom. Te már úgy is bevásároltál ruhákból, szóval… - ráztam meg a fejem játékosan.
- Tehát akkor kijelenthetjük, hogy egyik sem vagyok, mivel emlékszel rám a buliból? Ebből fakadóan minek is használnék diktafont esetleg jegyzeteket egyszerű kérdésekhez?- nagyon nem akaródzott kifejtenem miért is érdekel a téma, még akkor sem, ha nagyon próbál tapogatózni, mint az hallható is, de evvel egyidejűleg válaszolni sem nagyon akaródzik neki a kérdéseimre. Igen, az ilyesmi bosszantó tud lenni számomra, de messze van az még, hogy én feladjam, bár be kell vallani nagyon ravasz fiúval kell megküzdenem azokért a válaszokért.
- Hot dog? Legyen. – bólintottam, majd én is irányt változtattam a stand felé.
- Tényleg ennyire nehéz kicsalni belőled egyszerű kérdésekre, egyszerű válaszokat?

Látványosan megjátszott duzzogó arcot vágok, és vállat vonok.
- Reméltem, hogy legalább lesz egy szuvenírem a lyberti islandi fürdőzésemről! Na, mindegy, zsugori asszonyság!
- Öhm, ez nem így van. Egyszer láttalak pont, pontosan csak egyszer. Valószínűleg dolgod volt arra, mert nem kicsit kilógtál a társaságból. A kormányügynököt nem tartom valószínűnek, de nincs sok kormányügynök ismerősöm, így ki tudja...
Lassan kellően sokat rágódunk ezen a témán ahhoz, hogy egyre valószínűbb legyen: akad dolgunk egymással. Akár ügynök, akár újságíró, mindenképpen hasznos kapcsolat lehet. És akkor a csomagolásról még nem is beszéltünk.
- Ha kell valami, megküzdesz érte. Legalábbis ilyennek tűnsz eddig.
Elérjük a standot, így előkotrom az egyik, szárító alatt víztelenített bankjegyemet. Olyan, mint a viszonylag friss papírpénz, valószínűleg az ázás miatt.
- Két hot dog lesz!

- Tekintsd szuvenírnek a magad megvásárolt ruhát – néztem végig rajta – ezt ugyan már nem kapod meg, kivéve, ha…. – húzódott széles mosolyra szám, ahogy eszembe ötlött a gondolat, majd meglóbáltam a szatyrot az orra előtt miközben a hot dogra várakoztunk.
- …kivéve, ha válaszolsz a kérdéseimre. – a már sokadjára felhozott témát, miszerint kormányügynök avagy újságíró lennék, szánt szándékkal továbbra is elengedtem a fülem mellet, más tárgyalási alaphoz jutva, ami jelen esetben immár a póló volt maga. Na jó valljuk be, nem kecsegtet sok pozitívummal, de egy próbát megér.
- Mi van, ha csak az volt a célom, hogy kilógjak a sorból a bulin, de tényleg kíváncsi lennék, hogy te miért voltál ott? Esetleg te magad is a figyelemfelkeltésre mentél közös barátunkkal együtt? Ez esetben vagy túl okosak vagytok vagy túl ostobák… - komolyodtam el mondandóm végére, miközben átvettem a hot dogot, tekintetem továbbra is Cris mozdulatain, reakcióin tartottam. Közel sem lehettem benne biztos, hogy ő maga is mutáns, mint a barátja, csak épp annyira, mint amennyire ő, hogy én újságíró vagyok, esetleg kormányügynők, ami azért megmosolyogtató. Kara, mint kormányügynök.

- Hm, használt szuvenír. Ez új, de érdekes gondolat.
Ezután már meg sem lepődöm azon, amire számítottam. Bár valamiért kis naiv indíttatásból próbáltam kerülni a gondolatot. Így jártam, igazam lett.
~ Persze, hogy jön a zsarolás! Mégis mit várni ilyen nyomozóféléktől? Akármelyik is legyen...
- Ha válaszolok a kérdéseidre? Ha komolyan gondolnád, hogy egy pólóért mindenféle titkos összeesküvésről kitálalok, valószínűleg nem törnéd magad pont az én információimért.
Gúnyos mosoly, fejcsóválás, nagy harapás a hot-dogba. Látványosan túlfinomított rágás, akár egy kérődző diplomatáé. Csendes, infantilis. Óvatos vigyor, ami még nem kockáztatja, hogy a frissen rágott étel kivillanjon. Zutty, korty.
- Én bulizni mentem. Nem tudom, közös barátunk miként keltette fel és kinek a figyelmét. Gyanítom, a tiédet, de akkor nem tudom, mi itt a probléma. Az okosat vállalom, az ostobaságot kerülöm.
Kellően flegmatikus vagyok most ahhoz, hogy látszódjon, nem tulajdonítok nagy jelentőséget kérdései tárgyának. Ezalatt eddig ottlétünk okát értem, de még kiderül, mit is akar pontosan tudni.

Jókedvűen haraptam bele a hot dogba, majd megvontam a vállam szavaira.
- Miféle titkos összeesküvés? Ha jól emlékszem csupán arra voltam kíváncsi, hogy oda jársz vagy esetleg csak a szórakozás reményében kerestétek fel az egyetem épületét. De, ha te szereted játszani a titokzatos figurát, hát tedd. Van akinek bejön. Nekem nem. – húztam el egy szélesebb vigyort, majd a partra érve nekitámaszkodtam a korlátnak, ahonnan nem is régiben Cris úszóleckét vett és tovább majszoltam a hot dogot. Idegesítő egy figura, evvel a titkolódzási mániájával, de valljuk be, hasznos infókat tudna megosztani velem, ha lenne olyan kedves és kinyitná végre azt a helyes kis száját. Pár percnyi nyugodt csönd és az óceán bámulása után végre megszólaltam.
- Tehát csak bulizni jártál ott, ezek szerint nyílván nem tudsz nekem olyasmit mondani, ami esetleg, tegyük fel, hogy kíváncsi természetem miatt érdekelhet. – nem mintha konkrét választ vártam volna, hiszen már tisztában voltam vele, hogy nem fogom megkapni, legalább is nem rövid időn belül…

Tetszik, ahogy próbál keménykedni. Gyerekesebb, mint a kortársaim, pedig szerintem legalább fél évtizeddel idősebb nálam, ha nem többel. Akármennyire is jól tartja magát. Jókat derülök a szófordulatain.
- Ha nem érted a viccet, az a te dolgod. Egyébként igen, jártam én már oda is. Ebben a szemeszterben nincs órám a Fordham egyetemen, ha erre vagy kiváncsi. Jövő félévben viszont tervezek megint felvenni egy-két tárgyat.
A korlátnak valahogy most nincs kedvem nekidőlni. Inkább megállok Karaval szemben, úgy fél méternyire a korláttól. Szépen, nyugodtan majszolom a hot-dogomat. Mikor látom, hogy az óceánt bámulja, csatlakozom tevékenységéhez.
~ Kapott egy kis alamizsnát, talán így már nem viselkedik úgy, mint aki épp a klimaxszal bírkózik.
A következő megjegyzésével elég nyilvánvalóan kiadja magát, de ezen már meg sem lepődök. Erősen szentimentális alkat, akármennyire is igyekszik ezt titokban tartani. Vagy csak én veszem észre? Lehet.
- Nyilván sokkal többet tudok az ottani dolgokról nálad, akár a helyi szektások érdekelnek, akár csak a bulik igazi mélységei...
Sejtelmes mosollyal és egy oldalpillantással fokozom egy kicsit a hangulatot, majd végül mégis amellett döntök, hogy a korlátnak támaszkodom.

Meglepő fordulatot vettek a dolgok, ugyanis várttal ellentétben végre valamit kinyögött. Amivel ugyan sokra nem megyek és tekintettel arra, hogy ezt is szinte harapófogóval kellett kiszednem belőle, felmerült bennem a kérdés, hogy megéri pont őt faggatnom ez ügyben? Megőszülök, mire némi pontosabb információt kiszedek belőle arról ez átkozott szektáról.
- A viccet kettőnk közül nem én vagyok, aki nem értékeli – húztam el a szám kissé, az iménti pólós-szuveníres esetre gondolva, majd utolsót falatot toltam be és elrágódtam rajta, mint az imént hallott információkon, majd lesöpörve kezem Crisre emeltem tekintetem és viszonoztam a sejtelmes mosolyt, még mielőtt bármit is szóltam volna.
- És hajlandó lennél nekem mesélni erről a szektáról, mindenféle kitérő és titkolódzás nélkül? Csak, hogy tisztázzuk az elején ne legyen félreértés. - vontam fel szemöldököm és kérdőn tekintettem rá.

Szórakoztat, hogy próbálkozik, de csak mérgelődés jutott neki eddig. Kiváncsi vagyok, hogyan is gondolta, hogy belelök a vízbe, aztán meg jól kifaggat.
~ Elég érdekes az észjárása. Bár, legalább céltudatos, ha ügyetlen is. Hm, tetszik.
- Jaaa, hogy vicc is volt? Azt hiszem, nem figyeltem...
Kiélvezem a szarkazmust. Minden pillanatát, minden szavát finoman megrágva adom elő. Most, hogy már látom, csatázni akar, megkapja. Bár nem lehet túl kitartó, ha Greg nem csípte meg a múltkor. Igaz, amennyire túlbuzgó szegény, ráférne.
~ Még mindig egész formás. Úgy tűnik, a sok beszéd a feneket is formában tartja.
- Azért elég naív vagy a feltételezett foglalkozásaidhoz képest. Mivel akarsz rávenni egy feltételezett informátort, hogy kitérők nélkül beszéljen ilyen témáról?
Meglepetten nézek rá. Bár ez lehet valami fogás is, de túlságosan is őszintének és esetlennek tűnik.