Queensi utcák

Megálltam, és nem mentem továbbra sem közelebb, főleg, mivel tudtam, hogy ha közelebb mennék, lelépne. Nem... Nagyvadra megyek. Óvatosnak kell lenni. Be kell cserkészni, el kell nyerni a bizalmát, aztán kihasználni, amennyire lehet, és barátként az útjára engedni... Amennyire nem volt szükségem egy képességblokkoló mutánsra ellenségként, épp úgy nem kellett egy láthatatlanná váló sem. Van az a régi mondás, hogy szeretem, ha barátaim közel vannak hozzám, de jobban szeretem, ha ellenségeim vannak közel, mert akkor szemmel tarthatom őket... Hát, én szerettem volna, ha a kiscsaj nagyon közel kerül hozzám, aztán meg nem kell azon agyalnom, hogyan tartsam szemmel. Tökéletes egyensúly.
Felnevettem. Ezt vajon tényleg teljesen komolyan gondolja? Mindjárt utánanézünk...
- Ne nézz madárnak, kislány. Nyilván nem meglepetés, ha azt mondom, ismerem már az összes búvóhelyedet, barátodat, ilyesmit. Előlem nem tudsz meglógni, szóval ne gyere nekem ezekkel a majd ha találkozunk kezdetű baromságokkal, világos?
Különben még a végén mérges leszek, és azt nem akarod.
- Szóval. A terv nagyon egyszerű. Csórikám idejön, én meg addig felbérelek valakit, hogy üsse le, velem együtt. Aztán szépen bemagyarázom neki, hogy a te telepata társad vett rá, hogy idehívjam, mígte kipakolod a boltot. Szépen visszaadom neki a pénzét meg az ügyet azzal, hogy belebuktam, ő még dühösebb lesz rád, de tuti, hogy nem lesz olyan peched, hogy a kövi magánhekus is beléd botlik az utcán, akit utánad szalajt, ha meg igen, mennyi rá az esély, hogy az is telepata lesz? Na, ha ez megvan, az akció után eljössz az irodámba. Cím a névjegyen, el ne hagyd.
Előhúztam gy névjegykártyát és felé pöccintettem. Körülbelül kettőnk közt félúton esett a földre.
- Este nyolcra várlak. Ha nem leszel ott, én foglak ébreszteni, bárhol is vagy a városban. Az a nagy büdös helyzet, kislány, hogy ha tetszik, ha nem, kénytelen leszel bízni bennem.
Nem állítanám, hogy csak az igazat, a színtiszta igazat mondtam, de hát hazudni is tudni kell, nem igaz? Ha úgy döntene, hogy meglép a részemmel, a büdös életben többet nem akadnék rá, de hát mit számít? Ő ezt nem tudja, és aki nem kockáztat, az nem is nyer.

Őszintén? Igazán eszembe juthatott volna ez az opció is, de... attól tartok, meglepetésként ért a közlése. Le is fagytam tőle egy pillanatra, ahogy átsuhant az arcomon a felismerés. Hát... ha ez tényleg igaz, azt hiszem, Hugh nagyon pipa lesz rám...
Az újabb telepatikus üzenet elég figyelmeztetés volt, így csak komor arckifejezéssel, szótlanul hallgattam végig, mégis milyen tervvel állt elő a drága "kolléga". Ahogy előhúzott egy névjegykártyát, csak némán követtem a tekintetemmel, ahogy a kezéből szépen, lassan leszállingózik a járda aszfaltjára, de egy centit se mozdultam, hogy esetleg felvegyem. Helyette inkább ismét a férfira emeltem a tekintetem. A gondolatra, hogy reggel, ha kinyitom a szemem, az ő képével találkozok, "ösztönösen" is görcsbe rándult a gyomrom. Akármennyire is nem tetszett, kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy egy kissé tartok tőle... Persze, ha nagyon akarnék, semmiből sem tartana tovább állni, de hogy őszinte legyek, még csak pár hete érkeztem a városba, és nemigen akaródzott máris tovább álnom... Ez ilyen alak miatt, mint ez a...
Lenéztem a névjegykártyájára. Hogy is hívják? Ja megvan. Gordon.
-Hogy kénytelen leszek? Ugyaaan... Lehet, hogy ismeri minden gondolatomat. Eddig! Ha most elválnak útjaink, és tovább állok, kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt akadna a nyomomra. -jegyeztem meg hűvösen, majd lassan elhalványodtam.
-Este 8-kor. Viszlát. -hallhatta még a hangomat, majd a következő pillanatban a földön eddig békésen pihenő névjegykártyának is nyoma tűnt...

Sajnos rohadtul igaza volt. Ha lelépne, soha a büdös életben nem találnám meg. De akkor se, ha most úgy dönt, itt hagy engem bajlódni az idióta megbízómmal...
Körülnéztem. Az utca túloldalán volt valami kis kávézó. Pont jó. Felhívtam a megbízót. Elmondtam neki, hogy a lány itt van velem szemközt, egy Caffe Shop nevű helyen. Bemondtam a címet. Mondta, hogy rohan. Baromi izgatottnak tűnt. Szóltam neki, hogy siessen, aztán letettem.
Utána kerestem pár gördeszkás srácot. Remek. Adtam nekik fejenként egy-egy százast. Az volt a feladatuk, hogy támadjanak meg engem, meg a fószert, akivel beszélgetni fogok. Őt lehetőleg üssék ki, de rajtam is látsszon, és egyikünk se szenvedjen komoly kárt. Ráálltak a dologra.
Nem kellett sokáig várnom, talán ha negyed óra volt, és megjött a megbízóm. Azonnal be lettem zárva a saját agyamba: úgy nézett ki, folyamatosan blokkolja a mutánsokat, de az is lehet, hogy nem tudja kikapcsolni. A fenébe, még az is lehet, hogy nem is tud róla, hogy mutáns!
Megmutattam neki a szemközti kávézóban ülő vörös csajt. Háttal ült. Épp fizetett a pincérnek. Az időzítés fontos...
És az időzítés jó volt. Sőt, kitűnő! A srácok ránk rontottak. Mondjuk én a kelleténél nagyobbat kaptam a fejemre, de még belefért. Kiosztottam egy két ütést, és kaptam egy csúnya állast is, ami holnap is látszani fog. Remélem, láthatatlan lányka, rohadt sok pénzt hozol nekem...
A megbízó összecsuklott. Elkaptam az egyik kölyök karját.
- Oké. Most a szemem alá még egyet. Ne túl nagyot, de azért látsszon. Nem, ne a gördeszkáddal! Jó. Nesztek, itt a három kiló, húzzatok el, oké? Sose láttuk egymást.
Leléptek. A vörös csaj, aki nagyjából annyiban hasonlított az én vörösömre, hogy vörös volt, távozott. A nagydarab barom meg a földön mocorogni kezdett. Gyorsan én is eldobtam magam, és úgy tettem, mint aki ébredezik. Nyögve ültem fel.
- Mi a franc volt ez?
- Csapda - köpte - Csapdába csalt minket, maga barom!
Ijedten a zsebemhez kaptam.
- Ellopták a pénzem! - mondtam ijedtem.
- És tőlem nem is kap többet. A csaj is lelépett! Idióta! Ki van rúgva!
Sértettem húztam el onnan a csíkot. Eddig oké. Már csak a kis vörösnek kell betartania, amit ígért.

//Bronx/Knight és Társai//

Miután vetettem egy pillantást a névjegykártyájára, majd zsebrevágtam azt, egyből tovább is indultam. Akár képes érzékelni Gordon ilyen távolságból, akár nem, pár 100 méterrel távolabb, a falnak dőlve azért még megálltam, figyelni, hogy most mégis mihez kezd. Azt láttam, hogy telefonál, viszont, hogy tényleg beszél-e valakivel, vagy csak úgy teszt, azt már nem tudtam eldönteni. Mindenesetre nagyon ajánlom, ne próbáljon meg átverni, mert... Majd még kitalálom, mit kezdek vele, de az biztos, hogy nem fog tetszeni neki...
Ahogy a telefont eltűnt a férfi zsebében, én is útnak indultam... Felpattantam az első buszra, ami ahhoz az üzlethez vezetett, ahol múltkor sikeresen összefutottam a blokkolós mutáns barátommal. Olyan bő 20 percnél nem is tartott tovább az út, de hát na, ha már motorom nincs. Még így is gyorsabb, mint gyalog, meg a tömegben egyszerűbb elvegyülni.
Az üzlethez közeledve aztán már elég hamar láthatatlanná váltam. Nem akartam kockáztatni, pláne ha nyomozó barátom csak blöffölt... Így talán még időben kiszúrom, ha a közelben van a tulaj. Pár percig csak a kirakaton befelé bámulva figyeltem, aztán amikor egy vásárló tévedt be az üzletbe, még én is épp beslisszantam mögötte, mielőtt bezáródhatott volna az ajtó. Maga az üzlet, egy műszaki kereskedés volt, ám nem valami hatalmas, ismert vállalatlánc kihelyezett üzlete, csupán egy helyi, lelkes vállalkozó életének gyümölcs. Csupán 1-2 eladó, és néhány vevő lézengett az üzletben. Eddig még nem fedeztek fel, ez jó... Amikor nem figyeltek, a pénztárak mögött áthaladva, egyből az emeleten lévő irodákat vettem célba. Bár a terep ismerős volt, azért elég sok időt "elpocsékoltam" az óvatoskodásommal, így most nem ártott sietnem... Meglepetésemre az iroda ajtaja tárva-nyitva állt, ahogy beléptem, maga a szoba üres volt, az asztalon néhány hanyagul odavetett mappa az előző napi költségvetésekkel, egy felborított írószertartó, egy asztalról lelökött mappa, amiből a kiszóródó papírlapok szanaszét hevertek a padlón... Úgy tűnik, sietősen távoztak.
Elmosolyodtam a gondolatra, hogy ezek szerint Gordon valóban betartotta a szavát (vagy csak oltári nagy pácban vagyok ez pedig a vihar előtti csend... tudom, paranoia... De a paranoia a hosszú élet titka!) Amilyen gyorsan csak tudtam, kirámoltam a széfeket, egy kis hátizsákba pakoltam a pénzt, majd a hátamra dobva újonnan szerzett csomagomat már húztam is el a csíkot, rekord sebességgel.
Az üzletből kiérve az egyik korábbi búvóhelyem felé vettem az irányt, ám mielőtt még bekanyarodhattam volna az utcasarkon, felkaptam a fejem a hangra, ahogy valaki satufékkel, ordibálva-káromkodva-dühöngve leparkolt a kocsival a műszaki áruház előtt, s olyan finoman csapta be az ajtót, hogy csoda, hogy nem szakadt le egyből a helyéről... Sőt, mint ha kissé még sántikált volna is... Nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el... Lehet, hogy valami kis üdvözlőkártyát is kellett volna hagyni?


/[You must be registered and logged in to see this link.]: Bronx, Knight és Társai /

/Rozsinak/

Mint aki több éves kómából tért magához, körülbelül úgy éledtem fel ma reggel és értetlenkedve fogadtam el a tényt, hogy a kocsim hátsó ülésén ébredtem, ki tudja hogy egészen pontosan hol is. Lassan felültem és ködben úszó tekintettel meredtem magam elé, valahova a két első ülés közé. Mindenem fájt és úgy összességében pocsékul voltam. Ahogy így meredtem előre, egy idő után észrevettem anyósülésen lévő oltári szemétdombot. Volt ott nem egy vodkás- és whisky-s üveg, kajamaradékok, fémhulladék, zsebkendő, kanál, egy használt tű és egy harisnya. Ebből próbáltam összetenni, hogy mi is történhetett előző éjjel...
~Megint ráálltam volna a herkára? Nem tudok róla, de ha női gönc van körülöttem, semmi sem lehetetlen.~
Felhúztam a szanaszét gyűrődött ingem ujját a könyökömig.
- Csjort... csessze meg... a rohadt életbe! - szitkozódtam, mert a félelmeim rohadtul beigazolódtak. Ráadásul olyan kegyetlenül rusnyán szúrtam vénát, mint egy Alzheimer-kóros. Vagy Parkinson? Tököm tudja ezeket megkülönböztetni...
Miután minderre rácsodálkoztam, azt is észrevettem hirtelen, hogy nincs is rajtam gatya, se alsónadrág. Egy idegbeteg módjára néztem körbe, hogy hol is lehetek és az a sejtésem támadt, hogy talán nem Brooklyn-ban, de igazándiból fogalmam sem volt, hogy melyik utca járdáján parkolhatok éppen. De ennél sokkal jobban zavart most az, hogy valaki, vagy valami jól elszórakozhatott velem tegnap.
~Egyáltalán hány napja fekszem itt?!~
- Ki a halállal feküdtem össze?! Nők... mindig a nők... Minden nő szuka! - zörrentem meg rekedt hangomon és tehetetlenül kezdtem vakarni a fejem. Aztán ahogy egyre jobban feltúráztam magam ezen az átokverte helyzeten, sietve tekertem le hátul a kocsim ablakát és egyszer csak az egész világ tudtára adtam a problémám.
- MINDEN NŐ SZUKA!!! - ordítottam teli tüdőből és mérgemben elkezdtem kihajigálni a letekert ablakon át azt a sok szemetet, ami körülöttem felhalmozódott.
~Hátha találok magamnak egy gatyát!~

~Francba!~
Újabb nap veszett kárba, mert hiába minden erőfeszítés, minden rááldozott óra, sajnos most sem sikerült rálelnie arra a nyomorult testvériséges főhadiszállásra, amit már annyira szeretett volna megtalálni. Ennyire jól rejtőznének? Vagy csak a füles volt hamis? Akárhogy is, valaki ezért fizetni fog, és már ki is szúrt egy önként jelentkezőt...
-Hé te... - szól relatív halkan, de legalábbis sokkal halkabban annál a zajnál, amit a kocsi tetejére sújtó ökle ver fel, pont kalmár feje felett. - nem mondták, hogy nem szép dolog kihajigálni a dzsuvát a konténerből, ami valamiért az út közepén áll? Ó, vagy várj, ez egy verda lenne? Uhh...
Fintorogva fordítja el a fejét, s minden undorát leküzdve nyúl be az ablakon, hogy azon át rántsa ki a férfit. Mikor meglátja, mennyire nem öltözött túl az alkalomhoz, nyomban megbánja ezt a tettét.
-Mi történt veled bubi? Elvesztettél egy póker partit, és rád sózták ezt a szemétládát? Mindegy, szemetelni nem szép dolog még Bronx-ban sem, itt meg pláne, szóval...ugye nem akartad itt hagyni?

Minél több szemetet dobtam ki a francba, annál jobban utáltam ezt az egész helyet, meg mindenkit benne, beleértve magamat is. Most már egyre biztosabb voltam abban, hogy nem a szesz meg a drogok ütöttek ki ennyire... na jó azok is, de egyre inkább biztos vagyok benne, hogy valami olyan mutánssal feküdtem össze, aki képes turkálni az agyamban.
~Az ilyeneket annyira gyűlölöm, hogy legszívesebben fognék egy nagy...~
- Hé már! - szakadtak félbe a gondolataim, mert valami barom rávert egyet a verdámra és még a száját is kinyitotta. Pedig k*rvára nem azért ordítoztam ki, hogy valaki vissza is válaszoljon rá!
- Igen b@zdmeg, ez egy verda. Sőt, ez a házam is és... - kezdtem volna magyarázkodni, bár a halál tudja miért, mert ennek a jöttment tagnak aztán semmi köze ahhoz, hogy milyen kocsim van! De nem tudtam végigmondani az ismertetőt, mert ez a barom fogott és kirántott a kocsiból úgy, ahogy épp voltam. Hazudnék ha azt mondanám, nem lepődtem meg ezen, mert igenis marhára meglepődtem. Mindenre számítottam, arra hogy beleöklöz a képembe, vagy lelő, de azt nem, hogy úgy ránt ki az ablakon, mint egy tréning felsőt. Még túl kábult voltam én ahhoz, hogy érdemben visszavágjak, ezért még az is nagy kihívás volt most, hogy talpra kecmeregjek és függőlegesen is maradjak.
- Te figyelj már, nem akarsz nekem letérdelni, ha már itt fogdosol, rajtam meg úgysincs gatya. - vihogtam fel, mint egy mérgezett hiéna.

~A háza? Na jó, szerintem én most begyömöszölöm ezt a manust egy sporttáskába, aztán pedig magammal viszem, és mindenkinek megmutogatom, aki ENGEM mer rendetlennek nevezni. valamivel humánusabb, mint simán beverni a képét minden olyan taplónak....~
-Ránézésre annyi lóerő is maradhatott benne, mint egy téglaházban, benzinnel megy egyáltalán, vagy kőkorszakizol?
Bekukucskál az ablakon, de a sűrű szemétrétegtől nem igazán látja a kocsi alvázát, de csak ott kell lennie, annyira nem lehet rossz a helyzet, hogy ez a rengeteg kosz már össze tapadt, és padlót képez, ugye?
-Hogy mi van? - Kérdi, de van egy sanda gyanúja, hogy tényleg azt hallotta, amit gondol, hogy hallott, és neki ez alapvetően már elég is ahhoz, hogy lágyan fültövön vágja ezt a szemtelen alakot, de tényleg lágyan, nem szeretné betörni a fejét, épp csak..."levenni a lábáról".
-Hű de vicces! Haláli a humorod öcsém! - teszi hozzá gúnyos hangon, aztán fintorogva néz körül, de valahogy semmit sem talál a környéken, amiben megtörölhetné a kezét ezek után.
~Talán jobb lesz, ha lezuhanyzom...és elégetem a ruháim!~
-Egyébként kérdeztem valamit, de már kezdem sejteni, miért nézel ki ilyen ramatyul...

Őrület, hogy milyen szarul kezdődik ez a nap! Felkel az ember félmeztelenül a kocsijában, aztán öt perc múlva már egy ismeretlen fószernek kell magyarázkodni a kocsim miatt.
~Pokolba ezzel az egésszel!~
- Te most ennyire tuskó lennél, vagy nem láttál még öreg kocsit? - morgom el a szavakat, mert nagyjából annyira volt kedvem a kérdésére válaszolni, mint magához ehhez az egész naphoz, meg a holnaphoz. - De figyelj, ha ennyire érdekel, menj azt' nyisd fel a motorházfedelet. De ha már itt vagy, cserélj már olajat, kösz. - folytatom tovább hanyag nemtörődömséggel. Most már az sem érdekelt, ha fogja és elköti a Volgám, akkor majd beköltözöm egy rendes konténerbe, ha már így felemlegette.
De mostanra teljesen egyértelművé vált, hogy nem sokáig fogunk mi itt autókról meg hasonlókról csacsogni, máris megsimogatta a fülem környékét, hogy aztán neki is vágódjak a kocsimnak, majd onnan egyenest le a járdára. A fülemben becsengettek, az agyamban meg kicsengettek...
Fel sem kelve a földről, nyúltam az ürge lábai után a tapadókorongossá alakított végtagjaimmal, hogy megpróbáljam kirántani alóla a talajt. Remélem eddigre felfogta már, hogy úgysem krákogom el neki, hogy miért nézek ki így. Mert akkor én is megkérdezhetném, hogy miért néz ki úgy, mint aki nem tudja eldönteni magáról, hogy vadember legyen, vagy a fodrászok kedvence.

-EDDIG azt hittem láttam már...
Még az előtt hallja a földön csúszó valamit, és a cuppanó hangot, ahogy a kar a lábszárára tapad, mielőtt látná, hogy mi is az, de tenni ellene már nem tud, hacsak az nem számít cselekvésnek, hogy irdatlanul nagyon tanyál.
~Na ne, ennek a szekerében még egy rohadt betanított harci polip is fészkel? Hát az eszem megáll mindjárt.~
Ez után már feljebb hajol, hogy lássa mi történik, és elég egyetlen pillantás, hogy tudja, a helyzet ennél sokkal rosszabb! Azonnal felsikolt a három fémkarom, miközben kicsusszannak a kézfejéből, hogy aztán azzal próbálja meg ledöfni az őt szorongató polipkart, mielőtt még letépné róla is a nadrágot ez a perverz!
-Na jó, ez marha hülye vicc volt! - Ordítja, aztán megpróbál fölállni, és a békesség kedvéért állon rúgni ellenfelét.
~Szóval, még egy mutáns...igazándiból meg sem kéne már lepődnöm, mikor futottam össze utoljára emberrel ebben a városban?~
-Nézd pubi, én imádom a szusit, de a helyedben inkább leállnék, mielőtt korogni kezdene a hasam!

Próbáltam a lehető legjobban körbefonni a nyúlványaim az ipse lábán, persze nem azért, hogy megfojtsam, mert annyira azért már magamnál voltam, hogy tudjam, az embert általában a nyakánál szokták fojtogatni, nem a bokájánál. De amit el akartam érni - hogy ő is megbúbolja a járdát - azt sikeresen össze is hoztam. De mint ahogy arra az élet megtanított, a siker után visszakézből jön a pofon is. Valami irdatlan fémes karmokkal kezdett el hadonászni az alak és a tudat, hogy nem egy csökött embert nyomorgatok, elkezdett felverni bennem valamit. Láttam, ahogy a puhatestű karjaim könnyedén megadják magukat a csapásai alatt, az egyiket fel is szeletelte, a másikat csak átszúrta. Vicsorogva néztem bele a szemeibe, de meg is kaptam a képembe az újabb ütést, ezúttal az államra. Meg nem tudtam volna most mondani, hogy eltört-e, a dühtől máris olyan erőre kaptam, hogy nem foglalkoztam én már ezekkel a részletkérdésekkel!
- Akkor egyél egy kis szusit utolsó reggelidnek, Cicafiú! - azzal fel is pattantam a földről, hogy a megtépázott karjaimat ezúttal a torka köré tekerjem. És ekkor valami történt. Éreztem, ahogy az egész hátam megfeszült a mozdulatsortól, és a lapockáimmal történik valami. Először szúró fájdalmat éreztem, majd amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is múlt. A következő pillanatokban pedig már azt éreztem, hogy ezt a valamit kedvem szerint tudom is irányítani.
~Aztamindenit, hát akkor ezért sajgott már napok óta a hátam!~
Még magam is meglepődtem egy pillanatra látottakon, amikor az újabb két kart azonnal meg is próbáltam a kis karmolós nyakára és arcára rászorítani, hogy lehetőleg minél hamarabb fuldokolni kezdjen. Határozottan szerettem volna, ha a karmos mancsát szépen maga mellett felejti, ezért a négy csápomat úgy próbáltam átszervezni, hogy azok közül kettővel a testéhez tudjam szorítani a karjait.

-Cicaf...? - Kérdi döbbenten, de aztán akad fontosabb dolga is, mint ez a sértés miatt aggódni. Ha egészen őszinte szeretne lenni, akkor persze nem ártott volna pár perccel korábban is inkább a harcra koncentrálni, mint hogy milyen újabb sértést köp felé sósvízi ellenfele némi vér kíséretében, inkább a csápok ellen kellett volna védekezni, de sebaj, így is össze lehet ezt hozni, legfeljebb egy kicsit több vergődéssel jár majd a dolog.
-Ughf..UNNFF!!! - Kiáltja, utolsó figyelmeztetésül, aztán két lábával elrugaszkodik a földtől, azzal a szándékkal, hogy mellkason rúgja fogva tartóját, ám sokkal valószínűbb, hogy az eredmény inkább az lesz, hogy a hirtelen 4 karjára nehezedő 130 kiló kibillenti majd a balanszból a férfit, és mindketten eldőlnek. Ha így lesz, újra megpróbálja magát kivágni a karmokból.
-Szóval a karjaid visszanőnek, vajon a fejeddel is megy ugyanez? - Kérdi, cseppet paprikás hangulatban, aztán előre lendül, karmait maga előtt tartva, hogy a következő csáp ami felé indul a gazdájának jobban fájjon, mint neki.
-És vegyél fel egy nadrágot!

Az istennek sem akart ez a dög megfulladni itt nekem, pedig négy kar már biztos, hogy elég egy ilyen művelethez, ha a maffiának elég ehhez egy fojtózsinór is! De ilyet én most sehonnan nem tudtam volna elővarázsolni, meg idő sem lett volna rá, ugyanis a Cicafiú egyik pillanatról a másikra úgy lehúzott a betonra, mintha valami csontvázzá aszott afrikai éhező lettem volna.
- B*zdmeg te miből vagy?! - hördültem fel és a lábaimmal próbáltam letúrni magamról az érthetetlenül mázsás kis testét. Ez a művelet annyira fájt, hogy nem kizárt, el is törte valamimet, vagy minimum tenyérnyi lila foltokat ütött a húsomba. De nem sokáig érdekelt ez az elenyésző probléma, mert már a trófeagyűjtésnél tartott az ipse.
- Jól van már cs*szdmeg, mi van már veled?! Be vagy lőve?? - tiltakoztam az ellen, hogy itt és most egyik pillanatról a másikra véget érjen az életem. Én már jó előre elterveztem, hogyha belepusztulok is, akkor is kefélés közben, drogtúladagolás által, vagy májmérgezés miatt patkolok majd el és ebbe senki nem kavarhat bele! SENKI!!!
- Menj már a p***ába és verd inkább a niggereket! - kezdtem összekaparni magam, de a mutáns karjaim erre a körre azt hiszem elvesztették a szavatosságukat. Mind a négyet visszahúztam a testembe és normál, emberi kezeimmel tapogatózva próbáltam négykézlábra állni. Egy adag vér is a járdára dőlt a számból, de ezzel már mit sem törődtem. Felkapaszkodtam a kocsim oldalán, mert ebben az egyben a Cicafiúnak is igaza volt, hogy nem kóser fél pucéran birkózni az utcán, fényes nappal. Kis keresgélés után aztán találtam egy szakadt farmert, amit aztán csak így minden egyéb nélkül felrángattam magamra. Végül szembefordultam a szigorú erkölcsrendész úrral.
- Így már bejövök neked, Cicafiú? - vetettem a hátam a kocsim oldalának és magamat jól megmutatva tártam szét a karjaim a bal lábbal kelt fickónak.

Igencsak meghökken, amikor KALMÁR őt vádolja meg azzal, hogy be lenne körhintázva, ám mivel a jelek szerint ellenfelét a legkevésbé sem érinti meg a helyzet iróniája, így ő is inkább azzal foglalkozik, hogy a továbbra is őt fojtogató elhalt csápot letekerje a nyakáról, és halkan köhögjön egyet.
-A niggerek nem ártanak épp senkinek - feleli, mikor már légcsöve visszanyerte eredeti formáját, s gyilkos tekintetét a közben felöltözött férfira emeli.
~Bár, ha jobban belegondolok, az egyik igen...hmmm....no, ez esetben talán nem kéne végleg elvetni egy jó ötletet, csak kissé elhalasztani, az afrikai különlegességet, ma ugyanis a tenger ízei vannak terítéken.~
-Felelt már erre igennel bárki, akinek nem fizettél érte, Hentai Heni? - Kérdez vissza csípősen, karmait azonban visszahúzza...egyenlőre.
-Tehát, a szemétnél tartottunk, mielőtt elkezdtél csápolni...

Valami egészen különös módon levertnek éreztem magam, ahogy így támasztottam a verdámat, az indokolatlanul erős verőfényes napsütésben. A fásult kiégettségre rájött nem kevés másnaposság, amit most pikáns módon megfűszerezett a nem várt bunyó utáni fáradtság is. Ilyen ramaty passzban felesleges szuperment játszanom, a Cicafiú meg nyilvánvalóan erősebb mutáns nálam, így amikor ellőtt egy gunyoros kérdést, én csak egy fáradt, nemtörődöm grimasszal feleltem vissza rá. Közben benyúltam a farmerom egyik zsebébe, majd a másikba is. Némi kotorászás után előszedtem az egyikből egy csoffadt kis cigit, ami már ugyan kissé csámpás volt, de úgy tűnt, még szívható állapotban van. Aztán vettem volna elő az öngyújtóm, de megsejtettem, hogy az nagy valószínűséggel a kocsiban van valahol, a rumli alatt lapulva.
- Szemét? Mi vagy te, kukás, hogy ennyire érdekel a dolog, he? - krákogtam felé a szavakat, majd tétován a tüdőropira meredtem.
- Te, nincs véletlenül tüzed? - böktem a cigimmel a Cicafiúra, mert ebben a pillanatban annyira gyötört a nikotinéhség, hogy még a mutánsellenes főmuftitól is elfogadtam volna azt az átkozott lángot!

Ez az alak annyira pofátlan, hogy az már szinte megnyerő...legalábbis olyasvalaki számára, akit annyira eláraszt a földöntúli kedvesség, és szeretet embertársai iránt, mint például Rozsomákot.
-Mondjuk, hogy az vagyok - feleli, rosszat sejttető mosollyal, bár az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy helyzettől függetlenül nagyon kevés ember van a világon, akinek jót jelent ez az arc látványa. - Csak nem pénzért mániám kitakarítani ezt a várost, csupán mert túl érzékeny az orrom, és nem tudnám elviselni, ha tele lenne mocsokkal.
Zsebébe nyúl, és kihalássza belőle az öngyújtót, ami csodával határos módon még egyben van. Ez egyébként nála a 22-es csapdája, a műanyag gyújtók folyton szétmennek, a fém pedig...nos az valamivel jobban bírja a kiképzést, de elég kellemetlen, ha az van az ember zsebében, amikor felbukkan Magnetó. Pár év alatt viszont még ő is rájött, hogy a csontjaival olyankor több a gond, szóval marad a fém Zippo.
-Tessék - mondja, és felkattintja a gyújtót, amiből így előbukkan az apró, játékosan táncikáló lángocska. Ezt látva, és a kocsit, aminek Kalmár támaszkodik rengeteg ötlete támad, ám egyenlőre ellen tud állni a kísértésnek...egyenlőre...
-Szóval, nem elég a polip, még rák is kell neked? - Kérdi, nem foglalkozva azzal, hogy ő sem szokott le a napi 50 szivarról valami régen...és egyre kevésbé biztos benne, hogy ez a hirtelen egészségmánia tartós lesz.

Értetlen pofával néztem körbe, hogy hogyan is képes akkor ez az ürge megélni ebben a retkes nagyvárosban, ha minden az orrát facsarja? Már majdnem sajnálni kezdtem, de aztán arra a felismerésre jutottam, hogy ilyen hagymakarikázókkal, amiket a kezében hord, én bizony elviselném ennek a helynek minden bűzét!
- Ha érdekel, tudok egy embert, aki szovjet és náci gázmaszkokat árul Brooklyn-ban. Lehet, az jó lenne a bajodra. - mondtam félig komolyan, félig hülyéskedve.
A felkínált lánggal azonnal be is izzítottam a hervatag cigimet és még mielőtt hálálkodni kezdtem neki, jó alaposan telepumpáltam a tüdőmet a - remélhetőleg - konzerváló füsttel. De ha nem is fog konzerválni, csak kifektetni, akkor sem fog sokkal jobban izgatni ez az egész kérdés.
- Szpaszíba. - köszöntem meg végül épp nem a jenkik nyelvén, mert éppen nem ahhoz volt kedvem, és kész. Valamivel jobban kezdtem érezni magam, mint az előbb, de azért még korántsem billentek helyre a dolgok bennem. Talán már soha nem is fognak.
- Na ja, én vagyok maga a tenger gyümölcsei! - röhögtem egyet saját ócska viccemen, olyan jó reszelős, szétbagózott hangon.
- Egyébként ha érdekel, mindjárt elhúzom a belem innen a verdámmal együtt, csak az van, hogy azt sem nagyon tudom, hol az ördögbe vagyok. - tettem vissza a számba a dohányt és hunyorogva felnéztem a környező épületekre. - Ez Queens, vagy Bronx? - kérdeztem nem túl jól artikuláltan, számban a cigivel.
~Talán meg kéne néznem a benzintank állását, mert ha csont üres, akkor lehet, hogy már nem is New York-ban vagyok...~

-Nem kösz - hárítja el az ajánlatot, egy legyintéssel, amit ő ugyan könnyednek szánt, ám elég valószínű, hogy ha csak nem tanknak született az ember fia, akkor nem akarna az útjába kerülni - próbáltam már, de az is büdös. Egyébként, meg lehet szokni a dolgot, néha besokallok persze, de akkor megskalpolok valakit, és máris helyreáll a lelki békém...
Mikor jobban szemügyre veszi, hogy milyen cigarettát kell meggyújtani, egy pillanatra örül, hogy a vihargyújtót hozta magával, bár ha jobban belegondol, nem tudja, mit van úgy meglepve, hisz nagyon is beleillik a képbe ez is...minden esetre legközelebb lehet inkább lángvágó kéne majd az ürgének, ha még ennél is megviseltebb bagót akar majd a szájába tenni, és lássuk be, erre megvan minden esélye....
-Egészségedre - feleli, mert nem egészen biztos benne, hogy az előbb megköszönte a fickó a tűzet valami furcsa szláv nyelven, vagy csak tüsszentett egy nagyot...mindkettő hihetőnek hangzik a számára. Ezt követően viszont nem tudja megállni, hogy ne nevessen együtt a furcsa alakkal, már csak azért sem, mert ő maga is épp erre gondolt pár perccel korábban, igaz akkor még szusit akart csinálni belőle, ám ettől a gondolattól csak még jobb lesz a kedve...darabolni jó, és mostani hangulatához nagyon is passzolna ez a tevékenység, kár, hogy ezt a bohócot bántani szinte már kegyetlenség lenne...mármint a rossz fajta, ami után bűntudata támad...valószínűleg.
-Még, hogy New York - feleli érces hangján, megjátszott komolysággal. - Ez itt San Francisco öcsém..rendesen be lehettél nyomva, ha nem emlékszel, hogy átfurikáztál a másik partra. - Gonoszul mosolyog... na jó vicsorít Kalmárra. - Hihetetlen, hogy ez a tragacs eddig elhozott, és egy darabban...

Próbáltam megérteni, hogy miért lesz neki jobb akkor, ha elveri a másikat, mert azt értem, hogy ez igencsak klassz dolog, ha az embernek fel akar robbanni az agya a dühtől, de ha nem bírja a szagokat, akkor ettől jobb lesz neki? De aztán én meg magamban legyintettem erre az egész kérdésre, mert rá is jöttem hamar, hogy én is minden hülyeség miatt össze tudok kapni a másikkal, nem kell ehhez semmi épeszű indok.
- Szóval akkor ma én vagyok az a tag, akit meg kellett lapogatnod. Áhá, értem... - bólogattam, majd egy kéjes vigyor ült ki a képemre. - Kíváncsi vagyok hány embert szeleteltél már fel ezekkel a piszkavasakkal. - böktem a cigimmel az egyik keze felé. - Vagy mindig meg tudtál állni az utolsó előtti pillanatban? Áh, nem hiszem... - néztem úgy rá, mint egy csibészkedő kölyökre. Én komolyan mondom, nem bírnám ki, hogy ne vágjam azokat bele minden szembejövő emberbe, akinek nem tetszik a képe! Mert a fegyver azért van, hogy elsüljön!
Ahogy a rozzant cigim gyorsan el is szívtam és egy laza mozdulattal ledobtam a járdára, homlok ráncolva fogadtam az ürge válaszát.
~San Francisco...?~
- Ne bazz... ez lenne Frisco?! - pördültem meg rögtön a tengelyem körül és megint végignéztem a házakon. - Atyaég, még sosem voltam Kaliforniában! De hogy a rákba kerültem ide? A köztes útra sem emlékszem... a rohadásba, jól be lehettem nyomva! - néztem körbe két kézzel a fejemet fogva, majd egy idő után megálltam, mert már kezdtem beleszédülni a bolyongásba. Halál boldogan bokszoltam bele aztán a Cicafiú vállába.
- Ezt meg kell ünnepelni! Egyben elértem ide ezzel a szovjet ronccsal! Gyere, igyunk valamit! Aztán mutasd már meg, hogy hol vannak azok a híres villamosok! Aztán meg kidobom magam a Csendes-óceán partjára és estig nézem a bikinis csajok seggét! - pörögtem fel hirtelen a reggeli kókadtságból. Máris tombolt bennem a tenni akarás. A végén még lehet, hogy teszek arra a mocsok nagy Almára és itt maradok San Franciscóban!

-Nem egészen - feleli közömbösen - tényleg nagyon utálom, ha valaki szemetel az utcán, biztos köze lehet ahhoz, hogy Harley-val járok, és ezért a lakosság úgy általában nekem fejezi ki a háláját mindenért, ami sz@r ebben a városban.
~Na meg az sem boldogít túlzottan, hogy a csaj akit fűzök kitalálta, hogy belezúgott egy másik manusba tegnap este, ma pedig színeset ásítottam, amikor egy lebuj előtt ébredtem a parkolóban a tűző napon, de nem csoport terápián vagyunk, hogy ezt is megosszam vele, nem igaz?~
-Megállni? A temetőket azért építik, hogy feküdjön bennük valaki, nem igaz? Mellesleg, őszintén az a véleményem, hogy aki belém köt, az meg akar halni...fájdalmas egy módja ez az öngyilkosságnak annyi szent, de sosem állnék le vitatkozni egy elmeroggyantal...
Amúgy azt hitte, elég egyértelműen utalt rá hangsúlyával, és rosszindulatú vigyorával, hogy nem gondolta egészen messzemenőkig komolyan azt, hogy most a nyugati parton vannak, ám amikor rádöbben, hogy ez a férfi őszintén, minden kétséget kizáróan hisz neki, a reggeli -jó kora délutáni - nap által a falra vetett árnyéka szarvakat, és kecskeszakállat növeszt, ő pedig "segítőkészen" mosolyogva összedörzsöli két tenyerét. Az sem javít sokat a helyzeten, hogy az idegen felajánlja, igyanak egyet.
-Végre mondasz is valamit, és nem csak beszélsz! - Dicséri meg, ám azt valahogy meg tudja állni, hogy még hátba is veregesse Kalmárt. - Viszont, van egy rossz hírem, a villamosok sajnos Los Angeles-ben vannak, csak a hülye filmesek valamiért szívatják a nézőket...és a Golden Gate híd sem aranyszínű egyébként, sőt, meglepően hasonlít a George Washington Hídra...piánk az viszont van dögivel, na gyere, megiszunk mindent, és még azt is megengedem, hogy te fizesd az első kört, ha pedig az asztal alá tudsz inni, tiéd lehet a motorom!
~Na, azt szeretném én látni...~
Felpattan a motorjára, és ha Kalmár követi őt, egy közeli késdobáló felé veszi az irányt, és közben igyekszik olyan úton haladni, ahonnan nem látszik a Szabadságszobor, rengeteg feles kéne ahhoz, hogy azt is ki tudja magyarázni...
-No itt volnánk - parkolja le a motorját. - Mit szólnál, ha sörrel kezdenénk? Nem szeretném, ha hirtelen a fejembe szállna, kicsit még korán van...

Már csak a fejemet tudtam csóválni azon, hogy itt, a lehetőségek országában még embert is halomra lehet ölni és úgy tűnik, különösebb következmények nélkül! Én csak két szaros embert öltem meg és ezért elvették a fél életemet. Hát igazság ez?! Legszívesebben most azonnal átváltoztattam volna a karjaimat, hogy elkapjam az első engem megbámuló fószert, hogy aztán a halálhörgésével mossam ki a hallójáratom... de mint szinte mindenre, erre is tettem már magasról, beletörődtem a saját pancserságomba, aztán túllendültem a témán.
- Miva'? Mi az hogy nem itt vannak a villamosok? Egyik haveromnak van egy pólója, amin az a villamos van és az van ráírva, hogy "San Francisco" - mutattam végig a levegőben a képzeletbeli szavakon. - Vagy Los Angeles lett volna ráírva...? Tököm tudja. - bizonytalanodtam el hirtelen - És akkor itt most hány órával is vagyunk arrébb? Áh mindegy, úgy sincs órám. - legyintettem egyet, aztán az ide-oda csapongó gondolataim újból visszataláltak az imént kapott válasz egyik részéhez. - Na azt viszont tudom ám, hogy a Golden Gate nem aranyszínű, hanem piros! - emeltem magam elé a mutatóujjam és éreztem, hogy kipattant a fejemből a mindenttudás szikrája. Ebből, és abból, hogy perceken belül megint inni fogok, már tudtam is, hogy a pocsék kezdetet remek folytatás fogja követni!
- Ócseny hárásó, táváris! - csaptam össze a tenyereim, aztán leesett, hogy hiába ő itt a helyi Rambo, ezt talán még ő sem értette. - Mindegy, menjünk, ez a lényeg! - ugrottam át a fordítást, majd mielőtt felpattantam volna a dögös krómcsodára, magamhoz vettem még ezt-azt a kocsimból, például a zsebkésem, és az ülésen találtam egy csomó aprót, úgyhogy azt is a gatyám zsebébe gyömöszöltem.
~Nyolc dollár. Honnan a fenéből van nekem ennyi pénzem?~
Aztán már fel is dobtam magam a gépre, amit máris a magaménak éreztem, mert halál biztos voltam benne, hogy úgyis vízszintesbe fogja magát inni!
- Davaj davaj! Born to be wild! - ordítottam ki magamból két kedvenc mondásomat. Mikorra a krimóhoz értünk, magamban összefoglaltam az érzéseimet San Franciscoval kapcsolatban és arra jutottam, hogy minden jenki város rohadt egyforma! Bár meg kell hagyni, a szovjet panelrengeteg sem az változatos fajta, úgyhogy kivételesen megbocsájtottam most az amcsiknak.
- Rendben, akkor egy sörre a vendégem vagy! - veregettem meg a pajtás vállát és a világért sem mondtam el neki, hogy csak nyolc dolcsival tudok beszállni a nagy "ki vedel a végén?"-be. Ha mégis összekapnánk az anyagiakon, majd igyekszem gyorsan futni.

Kalmár kifakadására lehúzza a dzsekije cipzárját, majd széthúzza azt, felfedve egy "MANHATTAN" feliratú pólót, aminek a szövegéből felhőkarcolók nőnek ki gomba módjára, az elején pedig a Pókember leng egy hálón, ami nyilván az égre tapadt fel, hisz az Empire State building csúcsa még a válláig sem ér fel a hálószövőnek.
-Manapság már a feliratos pólóknak sem hihet az ember - jegyzi meg keserű hangon, aztán elrejti a szuperhőst, mint egy szégyenteljes titkot. Valójában tényleg fogalma sincs, hogy került rá ez a vacak, csak felkapta az első pólót, ami a kezébe került, miután az asszonyverő atléta elégett,m miközben még viselte...fura egy éjszaka volt...
-Mi a... - lepődik meg, amikor Kalmár felpattan mögé, de aztán végül megvonja a vállát, legalább valaki hajlandó piálni vele, ráadásul egy orosz! Ez legalább egy darabig bírni fogja a kiképzést! - No, fenékig!
Az első sört jóízűen nyeli be, magához képest elég lassan. Percekig is eltart, amíg a korsó tartalma az utolsó cseppig a gyomrába ömlik, majd az alja újból a az egyik kinti fémasztalon koppan, felfedve Logan csupa habos bajszát.
-Ez jól esett, jöhet a következő!
A következő korsót is úgy isszák meg, mintha vízzel töltenék fel, bár abban valószínűleg mindketten egyet értenek, hogy ez gyakorlatilag annak számít egy jól megtermett férfiember számára, nekik kettejüknek pedig még talán annyit sem ér.
-Na jó, elég a hülyéskedésből. A következőt te választod, mihez van kedved? Ó várj, tudom már mit igyunk! Egész nap oroszul hablatyolsz itt nekem, mi lenne, ha innánk egy kis vodkát?
Az "egy kis" természetesen 2-3 üveget jelent fejenként, de ebből egyenlőre csak egyet hoznak ki nekik, és két tiszta feles poharat.
-Fenékig! - Kiált, miután töltött mindkettejüknek, és ezúttal tényleg egy hajtásra issza meg a vodkát. Kicsit el is játssza, hogy kellemesen megborzong, ahogy az ital égeti a torkát, és felperzseli a gyomrát, de közben már érkezik is az utánpótlás. - mesélj magadról valamit! Tudod egyáltalán vezetni a Harley-t? Nem akarom, hogy a nyakad törd az első kanyarnál, ha esetleg nyersz.

Egy ideig biztosnak látszik, hogy nem fogom még megérteni az amerikaiakat, a Cicafiú pólójára már köpni-nyelni nem tudtam. Már eleve azzal is gondok akadtak, hogy megértsem, minek hord ez az ipse szuperhősös pólót, ha maga is simán felér velük? De ráhagytam a dolgot, nem vagyok az a fajta, akit komolyan érdekel, hogy mi lóg a másikon. Az már sokkal jobban érdekel viszont, hogy miket döntünk majd magunkba az elkövetkező percekben!
- Fenékig! - utánoztam le a szavait, mert gondoltam megkímélem az orosz verziótól, amit úgyis csak egy szájbeteg ember tüsszögésének vett volna. Ehelyett én is nekiláttam szépen kezelni a gégeszárazságomat és az első tizen-valahány kortyot láncban ömlesztettem bele magamba. Hideg volt, és ez mindennél fontosabb nekem, ha sörről van szó!
- Na, vajon én is így nézek most ki? - kérdeztem egyet az alkalmi ivócimborám habos bajszára meredve. De nem vártam semmilyen válaszra, kiittam a maradékot is a krigliből. Most még határozottan azon a szintjén álltam a józanságnak, hogy sikerült a korsót úgy leraknom az asztal lapjára, hogy azt nem hallotta más, csak mi ketten. A következő sört is csak azért vágtam oda a kelleténél jobban, mert határozottan visszatérőben volt az erőm. Pia = jókedv = erő! Nálam legalábbis valahogy így működnek ezek.
- Kitűnő választás táváris, az orosz férfi üzemanyaga a vodka, minden más csak pancsolmány a lányoknak, úriembereknek és a b*ziknak! - foglaltam össze tömör véleményemet a többi égetett szeszről. Rutinból küldtem le az első felest, ami garantáltan nem az utolsó lesz ma! Meg később sem, ha csak meg nem halok.
- Mert ha meghaloook, már nem iszoook, de ha ameddig éleeek, én bizony... hú b@sszameg, elfelejtettem a szöveget. - kezdtem nótázni és az sem érdekelt, hogy nem hogy elfelejtettem a szöveget, de hangom sem nagyon volt ehhez az akcióhoz.
- Mivel már lehúztunk együtt egy vodkát, bemutatkoznék! Kalmár vagyok, gondolom sejted, hogy miért. - derültem magamon egyet és pusztán szórakozásból kinövesztettem a lapockáimból a két új csápomat. Nem valószínű, hogy ezt az ingem szakadás nélkül kibírta az első alkalomkor, de baromira nem érdekelt az egész.
- Harley-t? Hogyne! Már vezettem itt is... mármint nem itt, hanem New Yorkban, érted. - magyaráztam, miközben a polipkarjaim szórakozottan tekergettem magam fölött. - Még k*rva régen, a messzi-messzi Szovjetunióban, zsenge lárva koromban apám IZS 56-osával sokat csavarogtam. Mert csajozni nálunk kétféle módon lehetett a legjobban: ha tudtál gitározni, vagy ha motoroztál! Hát én a zenéhez marhára nem értettem, így maradt a motor. Na, most te jössz! - passzoltam át a képzeletbeli labdát és közben lehúztam még egy pohárkával, majd érdeklődve az asztalra könyökölve vártam, mit válaszol.

-Nazdarovje! - Kiáltja a harmadik pohár előtt, aztán pedig azt is lehajtja egyetlen kortyra. - Hogyan? Mi? Már megint...? - Megtapogatja bajszát, aztán letörli róla a még mindig ott pihenő habot, miközben folyamatosan mérgelődik, nyilván azért, mert a 2 és fél másodperces művelet alatt nem tud inni egy kortyot sem.
-Öre..öregem, neked a megasztárban kéne fellépned, olyan...olyan tehetséges vagy! - Dicséri meg kissé szaggatottan, s közben remegő kézzel újabb adagot tölt maguknak. - Komolyan, tiszta erotikus a hangod.
Ha Kalmár érti, hogy ez mit jelent valójában, akkor jó, ha nem hát nem, minden esetre, nem dicséret annyi szent. Ivócimborájának viszont vészesen lecsökken az alkoholszintje amíg ezt kimondja, és a színjózanság is ott ólálkodik a sarok mögött, így azt megelőzve gyorsan legurít még egy pohárral, és még eggyel.
-Kérünk még egy üveggel! - Kiált a csaposra, aztán visszafordul az orosz felé. - IZS 56? Az meg mi a rák? Nem azzal lövöldözött a Skywalker gyerek buckapatkányokra? Mindegy, gyakorolj csak vele, egyszer még hasznos lehetsz, ha fel akarjuk robbantani a halálcsillagot...
A gyors egymásutánban elfogyasztott pia megteszi a hatását, és megint szinte csak úgy árad a vidámság minden szavából, egészen addig, amíg szóba kerül a csajozás, és az, hogy ő jön... Homlokát az asztalra borítja, két keze pedig megpihen a tarkóján.
-Én rohadtul kivagyok! Tegnap a csajomról kiderült, hogy nem a csajom....vagyis izé...na....és érted. Ráadásul nem is akar az lenni, mert olyan vagyok neki, mint a meg nem született bátyja vagy mi, ő pedig iszonyodik attól, hogy az én görög tragédiákba illő imádattal szeretett kishúgom legyen...a franc sem érti a nőket!
Felemeli a fejét, és szemében újra a józanság szikrái kezdenek csillogni, ezért mint a villám újból tölt magának.
-Na és te? Hogy jött be neked a motorozás? Végigmentél fél Európán? Mármint érted...ez most finom célzás volt, hogy kamatyoltál minden nővel...

- Ne viccelj, te tudsz oroszul? - fröcsögtem a szavakat a képébe, amik a meglepettségtől némileg félrenyelt vodka miatt kissé nedvesre sikeredtek. Köhögtem egyet-kettőt, mire helyreálltak a dolgok a garatomban. Ezután némi hatásszünet következett, kezeimet néhány hosszúra nyúlt másodpercig megkíméltem a poháremelgetéstől, amíg megengedtem magamnak egy kevés bambulást az ivócimborám irányába. Majd erőt vettem magamon és egy újabb adagot töltöttem magamnak. Mi tagadás, mostanra szépen leapasztottuk a vodkás üveg tartalmát...
- Erotikus lenne a hangom? - kérdeztem vissza pimasz kíváncsisággal. Ezt még senki nem mondta nekem és valahol szar, hogy pont egy kantól kell megtudnom, de hát a csajok lehet szégyellősebbek ilyen téren. Vagy csak nem isznak eleget! - Nem tudom mások hogyan tréningelik a hangjukat, de én cigivel, szesszel, meg ordítozással. - osztottam meg a műhelytitkaim, aztán az előzőekben legurított sör egy panaszos böfögés formájában adta a világ tudtára, hogy féltékeny vodka elvtársra. Féltékeny is lehetett, mert már itt is volt egy újabb üveggel!
- Ja nem, az IZS 56 az egy gépkarabély! Összekevertem az Urállal, mer' aztat akartam én mondani az előbb... A panel erkélyéről csúzliztam vele a kocsikat lent az utcán... - hadováltam össze mindenféle marhaságot, de már éreztem, hogy agymunka kell ahhoz, hogy megtaláljam a szavakat és ne oroszul folytassam tovább. Aztán egy koordinálatlan ökölcsapást mértem az asztalra.
- Látod, mondtam én, hogy minden csaj szuka! Meg nem született báty? Görögök, he?! Az Istenanyára mondom, ilyen szöveget én még nem hallottam! - hangolódtam rá pillanatok alatt a férfi problémájára. - Nekem ilyeneket nem szoktak mondani, mer' különben hegesztőpisztollyal forrasztanám be a szájukat! - csaptam megint az asztalra mérgemben.
- Európán? Egy frászt, nem voltam én az igazi Európában soha! Csak Oroszország európai részén, de akkor sem kirándulni. - fanyalogtam, de erről az egészről nem sok kedvem volt beszélni. - Viszont voltam Alaszkában, Kanadában és persze Amerikában is. De az amcsi nők elég finnyásak hallod, a ruszkit csak akkor szeretik, ha húsz éves és úszik a pénzben. Nem értem, most mi nem jó bennem? - kérdeztem komoly kibukottsággal. - A hollywood-i színészek is tudnak ilyen szakadtul kinézni, mint én, azt' azoknak mégis minden bige az ölébe ülne! - aztán egy legyintéssel próbáltam kivonni magam a témából és megint az újratöltött pohár után nyúltam. Már éreztem azért, hogy nem szabad túl hosszúakat pislognom, különben elkezd velem forogni a világ.
- Lehet, el kéne költöznöm máshová, itt szarul mennek nekem a dolgok. - csóváltam meg a fejem. - Csak a Testvériség miatt nem megyek. - tettem hozzá, majd húzóra leküldtem az újabb adag vodkát.