Queensi utcák

Megráztam a fejemet:
- Nem mostanában voltam felderítésen, nem "akció közben" történt, mint mondtam egy véletlen baleset eredménye, sem az illető nem szándékkal tette, sem pedig nagyobb baj nem lett belőle, ráadásul nem olyan körülmények között történt ami különösebb feltűnést kelt, na meg én sem reklámoztam különösebben - vallottam be, - mert a végén Ororo letekeri a fejem a nyakamról ha megismeri a körülményeket is, nem voltam kellően óvatos. De az üggyel kapcsolatban történt olyasmi, amiről nem beszélhetek. Csak annyit mondok: olyasvalakiben nyilvánult meg az aktív X gén aki ezt maximálisan szeretné titokban tartani, te is tudod Ines, hogy ez nem olyan dolog, amiben visszaélhetünk valaki bizalmával - mondtam komolyan.
Második kérdésére tagadóan ráztam a fejemet:
- Nincs ahhoz telepatánk, hogy a Cerebrot használva működtesse a keresést ilyen tekintetben. Varangy hajléktalan, az utcákon csavarog. Nagyon nehéz lenne megtalálni - ráztam a fejemet. - Ráadásul sok tekintetben adok Sarah véleményére és a régi, az eredeti csapat tagjai közül sokan, Scott és Jean sem úgy beszéltek Varangyról, legalábbis a fiatal Varangyról mint egy velejéig romlott gazemberről. Nem tudom Ines. Tekintetbe véve, hogy Ciklon kevésen múlt, hogy meg nem ölte... nem hiszem, hogy valaha is csatlakozna az Intézethez, noha a professzor szellemiségét követve igen, őt is szívesen látnánk. És nem fogunk minden egyes belépő mutánst mélységi pszichoanalízisnek alávetni, még ha lesz is erre kapacitásunk - mondtam egy kicsit keményen talán, aztán bocsánatkérően emeltem fel a kezemet: - Tudom, tudom. Megértem a te aggodalmaidat is. De ha mi is így fordulnánk, paranoiával és ellenszenvvel az érkezők felé... akkor Charles álma végleg meghal. Nem Ines, ezt a kockázatot vállalnunk kel. Különben meg mi után kémkedhetne? - mosolyodtam el. - A gyerekek matekjegyei iránt? Bár amit hallottam róla, az alapján valahol a női tornaöltöző környékén lehetne megtalálni valami lesállásban, ahonnan kukkolhat - ütöttem el tréfával az eddigiek élét. - És igen, mi mindenkit szívesen látunk - fűztem még hozzá, aztán Ines szemébe néztem: - Téged is, bármikor. Charles meghalt... De vagyunk még egy páran, akiknek hiányzol. Ha számít ez valamit...

Ines kirohanását hallgatva szegény Varanggyal kapcsolatban, egészen felzaklat. Csak Adam miatt nem fortyanok fel, hangot adva nem teszésemnek. ~Nem is ismeri! Akkor, hogy ítélheti el látatlanul! ~dühöngök magamban. De kifelé igyekszem megőrízni a hidegvéremet. Még jó, hogy keményen dolgoztunk Adammel, hogy tudjak valamelyest uralkodni magamon, most ezt sikerként könyvelhettem el.
- Lehet, hogy varangy nem a minta mutáns mintaképe, de ahogy én megismertem, egy jószívű, kicsit sexőrült, de ártalmatlan fiú! - mondom fojtott hangon és nézek a nőre morcosan. - Lehet, hogy később visszatér az emlékezete, már így is sok mindenre emlékszik, de nem kell előre elítélni, ahogy Adam mondta adni kell neki egy esélyt. Ha sikerülne becsábítanom az Intézetbe, még csak az kéne, hogy turkálni kezdjenek az agyában! Akkor biztos elérnénk, hogy örökre megutáljon minket. - fejelezm be és már nem kedvelem annyira Adam ismerősét.

Türelmesen végighallgatja a többiek véleményét. Érti az álláspontjukat, de ettől még nem enged az övéből.
- Tudom mi volt Charles nézete. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget. De sajnálom, bennem korán kialakult a paranoia. Túl sok gazfickóval akadt dolgom, és láttam, hogy kutyából nem lesz szalonna. – akaratlanul is végighúzza kezét arcán, ott ahol a heg van.
Akármennyire is hangoztatják a pozitív véleményeket Varangy jellemével kapcsolatban, hogy nem olyan rossz, Ines túl öreg már ahhoz, megváltozzon. Arról meg tudna beszélni, hogy mik után lehet kémkedni. Az utcán terjed legjobban a pletyka, ezt mindenki tudja, akinek egy kis sütnivalója van, az iskolai alagsor kisebb fajta magánlaborjáról és katonai létesítményéről nem is beszélve.
Lassan Sarah-ra néz, akit szemmel láthatóan nem nyűgözte le Ines gyanakvása. A nő elmosolyodik.
- Persze, kell neki egy esély. Egy. Remélem, a jobbik fele marad meg a fiúnak és nem a régi.
Ezzel lezártnak tekinti a témát, már így is idegesebb, mint kellene. Ha nem uralkodik magán, még a végén elfeledkezik arról a tényről, hogy a képessége nem egy kellemes álomvilág, ahol rózsaszín habfelhőkön ugrál az ember.
Hogy lecsillapodjon, kinéz az ablakon. Az embertömeg észhez téríti. Nem tudja, miért van így, talán tudat alatt ez afféle reakció, ami jelez, hogy oké, most már fogd vissza magad, ennyi emberrel nem bírnál el.
Ahogy a járda túlsó felére fókuszál egy pirosas repülő tárgyat lát, ami egyenesen az ablak felé zúg. Röptében pörög, de nem olyan őrült módon, amikor egy lapos tárgyat eldob az ember, hanem lassan, lomhán. Négyzet alakú, pontosan akkora, mint egy tégla. Ines hirtelen nem kapcsol, hogy mit is lát, csak megint a vészriasztó szólal meg benne, hogy ez fájni fog mindenkinek, ha nem figyelmezteti a többieket. Még tíz méterre van, de gyorsan közeledik.
- Vigyázzatok! – kiáltja, és az asztal alá húzódik, hogy a tégla által betört ablaküveg ne sértse meg.

- Rengeteg normális emberi bűnöző is van, aki megfelelő közegbe kerülve maga mögött hagyja a múltját és normális életet él - ráztam a fejemet ellenvetve a szavaira. Nem akartam hozzátenni, hogy az egyik ilyen éppenséggel Ines, akinek sikerült levetkőznie az önbíráskodásra való hajlamát, nem volna helyes. Ezt a dolgot remélhetőleg lezárta magában, nincs értelme feltépni a régi sebeket. Helyette csak vállat vontam: - Mi hiszünk ebben, a döntések felelőssége és nehézsége is rajtunk áll. Ahogy a következményeivel is számolunk ha kell s természetesen felkészülünk rájuk, nyugodj meg. De az alapelveinkből nem engedhetünk. Amennyire tudom a régi csapat ifjabb korában is előfordult már ilyesmi s a megmaradt gyanakvásnak akkor is rossz vége lett. Mégegyszer ilyen hibát múltbeli tettek miatt nem fogunk elkövetni.
Próbáltam volna oldani a hangulatot más felé finoman és inkább elkezdtem elterelni a beszélgetést:
- Amúgy azt mondtam nincs telepatánk, de lehet, hogy lesz a későbbiekben, bár egyelőre még nagyon nem sikerült megtalálnom a közös hangot a fiatalemberrel, aki...
A figyelmeztető kiáltásra azt tettem, amit minden a hadseregben kiképzést kapott katona tett volna a helyemben, védtem magam és a bajtársaim. Nem tudtam honnan jön a veszély, így nem borítottam az asztalt, egyszerűen csak vetődtem alá, magammal rántva Saraht is. Nem finomkodtam, nem volt erre idő a vállán a ruhát és a ráboruló haját összefogva téptem magam mellé. Felettünk hallottam a szilánkokra robbanó üveg hangját.

Morcosan hallgatom aztán a hozzáfűzött magyarázatát a gyanakvásának okáról, de engem nem nagyon győzött meg. Adam válasza viszont megnyugtatott, hogy továbbra is mellettem áll az ügyben, így egy kicsit oldottabban figyeltem tovább, miközben bele-bele nyaltam a fagylaltomba. Mikor Ines felkiáltott, hirtelen nem is értettem mit akar, de a következő pillanatban, Adam keményen megragadta a vállamon a toppot a hajammal együtt, majdnem lerántva rólam kis ruhadarabot, és hatalmas lendülettel rántott a földre. Az ütődést éreztem, persze fájdalmat nem, de a következő pillanatban meghallottam az üvegcsörömpölést Ijedten pislogtam Adamre.

A tégla az ő asztalukra csapódik, leverve az egész rendelést és onnan továbbpattan a helység belsőbb terébe, ahol még csúszik a csillogó padlón vagy két métert, mire megáll. Nagy a zűrzavar, sokan sikítva lapulnak, mások döbbenten forgatják a fejüket. Fél perces síri csend után mindenki egyszerre kezd mozgolódni. Ines is kimászik az asztallap alól, ahonnan folyik a kávé és a fagyi, magával sodorva mini árvízként az üvegszilánkokat.
- Mindenki jól van? – kérdi a többieket.
A téglára néz, ami a padlón kettétört, de viszonylag jó állapotban maradt ahhoz, hogy bárki elolvashassa rajta az üzenetet, ha összeilleszti: Első figyelmeztetés. A feladó nem bízta a véletlenre, egyenesen a téglába véste a tömör és velős szöveget, de a címzett személye bárki lehet.
Ines feláll, de nem vizsgálja meg a téglát, jobban érdekli, hogy a partnerei épsége nem csorbult-e. Ha Sarah-nak vagy Adam-nek zsebkendő kellene, hogy lesöpörje magáról a szilánkokat, akkor első dolga adni neki.
- Ez közel volt.

A közvetlen veszély elmúlása után kimásztam az asztal alól és visszaraktam a tokjába az előrántott pisztolyomat és felsegítettem gyorsan Saraht is. A téglával nem foglalkoztam, csak gyorsan körbejárattam a szemem az utcán, ahonnan a támadás érkezett, de a szokványos képen, vagyis döbbent, pánikba esett vagy értetlen embereken kívül semmi gyanúsat nem láttam. Gyorsan a lányokhoz fordultam lesöpörve a zakóm ujjáról a fagylaltos üvegcserepeket és idegesen érdeklődtem:
- Mindenki jól van? Sarah? Ines? - kérdeztem, majd ha mindketten igenlően bólintottak kieresztettem a hangomat, hogy mindenki hallja a kis kávézóban:
- Nyugodjanak meg kérem, a pánik nem segít! Valami taknyos punkok lehettek, csak garázdaság! Megsérült valaki esetleg? Szóljanak kérem, szanitéc kiképzést kaptam! - nézelődtem körbe, hogy van-e akinek segítséget kell nyújtani.

Kicsit megijedtem, mikor láttam Adam kezében megcsillanni a fegyvert, de aztán megnyugodva láttam, hogy miután körülnézett visszatette a helyére, majd felsegített a földről. Én is körbe fordultam, hogy lássam mi történt. Mindenhol üvegcserepek, törött tányérok és poharak, süteménydarabok a földön, mintha legalábbis bomba robbant volna, de hála az égnek, nem az volt, csak egy tégladarab, amire valami mintha írva lett volna, de nem láttam jól mi, mert az asztal túloldalán volt. Lesöpörtem magamról és kiráztam a hajamból az üvegszilánkokat és a bedobott tégla felé léptem, hogy elolvassam a bele vésett írást.
- Nézd Adam! - hívtam fel a férfi figyelmét az üzenetre, mikor már kicsit mindenki megnyugodott a határozott fellépése után. - Az van ráírva: Első figyelmeztetés. - mondtam neki olyan halkan, hogy csak ő hallja. - Ez nem volt véletlen! Nekünk szánták volna? - jutott eszembe hirtelen ismét a sok gúnyolás, bántás, amit az emberektől már el kellett szenvednünk. Izgatottságomban alig bírtam visszatartani tüskéimet.

Adam fegyverét látva Ines ledöbben. Ezzel a zsebágyúval járkál fagyizni? Már szólna is neki, hogy tegye el, mielőtt még a frászt hozza az emberekre, amikor szerencsére a férfi magától is elpakolja.
- Én megvagyok.
Láthatóan mindenki megvan, Adam-nek nem kell ellátnia senkit, de eléggé megrémültek az emberek. Az üzletvezető és a két tulaj azonnal kirohan hátulról, hogy körülnézzen, mi a zavargás oka.
- Mi történt itt? – kérdi a magasabbik, aki a kávézó eredeti tulaja – Mi van itt? Megsérült valaki? Verekedés?
Nem látják a téglát, mert azt már felvette Sarah, de egy túlbuzgó vendég azonnal két kézzel kezd a hármas felé mutogatni, anélkül, hogy bármit is mondana. Az üzletvezető és a két tulaj Sarah, Adam, Ines trióhoz megy, kérdőn tekintenek rájuk és a téglára.
- Újból megkérdem. Mi folyik itt? Mi ez a kezében hölgyem?

Mivel ellátásra senki sem szorul, így visszafordul a figyelmem a lányok felé, aztán onnan a tégla irányába. Értetlenül rázom a fejemet, nem nagyon hiszem, hogy nekünk szólna, nincsenek különösebb ellenségeim és Sarahnak sem hiszem, ha meg lenne is az utcáról, akkor is se nagyon ismerné fel így tisztességesen felöltözve, mosakodva, sminkkel, stb. Ines? De ki lenne aki célpontnak tekint egy szociális munkást? Nevetséges. A régi élete sem kísérthet hisz úgy tudom nem láthatták a vízióikban azok a szerencsétlenek az alakját. Pusztán ránézésre meg egyikünk se mutáns!
Az üzletvezető érkezésére tanácstalanul ráztam meg a fejemet:
- Őszinte leszek fogalmam sincs - tártam szét a karjaimat. - Bedobták az ablakot. Téglával - biccentettem a lány kezében tartott tárgy felé. - De kétlem, hogy nekünk szólt volna. Egy tanár, egy diák meg egy szociális munkás nem vonzza az ilyesmit. De ha esetleg a kávézónak szánták... akkor javaslom hívja a 911-et - sóhajtottam az üzletvezető felé.

Adam kérdésemre nemlegesen rázza a fejét, és én is belátom, hogy sok teteje nem lenne, hiszen senki nem tudja kik vagyunk. Mikor megjelennek a három férfi és erőteljesen magyarázatot követelnek a történtekről, főleg a kezemben tartott tégláról, kicsit meglepődve nézek rájuk, de mielőtt megszólalhatnék, Adam felhomályosítja őket az eseményekről.
~ Még jó, hogy nem minket, de inkább engem gyanúsítanak, hogy csináltunk valamit! Nem is tudom, mit gondoltak, hogy felrobbantottuk a kajáldájukat! ~ dünnyögök magamban mérgesen, de hangosan csak ennyit mondok:
- Tessék! Ezt is adják oda a zsaruknak! - nyomom a kezükbe az ominózus tégladarabot.

A magas tulaj elveszi a téglát, összeilleszti a törésnél és elolvassa a szöveget. A másik tulaj és az üzletvezető csak hümmög a szöveg láttán. Úgy tűnik, az agresszívebb fellépésű mögé bújnak és ráhagynak mindent. A magas szúrós szemmel néz ki az utcára a betört ablakon át. A járdán emberek ácsorognak, akik esetleg láttak valamit. Talán érdemes megkérdezni őket.
- John, hívd a rendőröket – szól az üzletvezetőnek, aki azonnal elrohan az irodába.
- A nevem Mr. Garcia. – mutatkozik be a magas tulaj – De ami azt illeti, nem tudom miért dobhatták be az ablakot és mit akar ez a szöveg jelenteni. Mi nem ártottunk senkinek, csak ma nyitottunk újra. Talán nincs jogunkban? Szabad országban élünk, mindenki megteheti, hogy üzletet nyisson.
Úgy fest, Mr. Garcia elég temperamentumos egyéniség. Egy pillantásával felnyársalná azt, aki ezt tette, de látszólag nem tud semmit.
Ines zavartan pislog. Benne viszont megfordult a gondolat, hogy talán az a túlbuzgó alkoholista apuka követte idáig, de egy szót sem szól róla, mert semmi alapja.

Egyetértően bólintottam, mikor rendőrért küldte el az emberét a tulajdonos, majd mikor bemutatkozott mosolyogva váltottam a neve hallatán spanyol nyelvre:
- Buenos Dias, senor Garcia! Az én nevem Windsor, a hölgyekkel kávézni tértünk csak be, de természetesen megvárjuk a kiérkező járőröket, mint ahogy nyilván mindenki más is - mondtam neki anyanyelvén, majd biztatóan hozzáfűztem: - Legalább annyi szerencséje van a dologban, hogy gyanítom a nagy ijedtségre mindenki fogyaszt majd még valamit, amíg a helyszínelők megjönnek, én például biztosan rendelek még magamnak és a hölgyeknek egyet ugyanabból amit ettünk-ittunk volna. A biztosítása fedezni fogja a kárt és szerencsére senki sem sérült meg. Talán nincs nagyobb baj az egész mögött, mint néhány randalírozó drogos fiatalember, ha ezen kívül nem kaptak fenyegetést - nyugtattam valamelyest a délvidéki tulajt aki ha lassan is, de nagyot fújva biccentett a szavaimra.
A lányokhoz fordulva már visszaváltottam angolra:
- Javaslom üljünk egy másik asztalhoz, már rendeltem mindnyájunknak az odaveszett helyett egy újabbat a rendelésünkből, addig úgysem mehetünk semerre, amíg meg nem érkeznek a helyszínelők - vontam vállat. Lassan azért a kávézó is kezdett lenyugodni körülöttünk, szerencsére nem olyasmi történt, ami hosszútávú pánikot váltana ki.
Egy üres sarokasztalhoz invitáltam a két hölgyet, udvariasan kihúztam a széket Inesnek, majd vártam, hogy megjöjjön a rendelésünk, miközben egy alkalmazott egy tartalék asztalterítőt erősített a betört üveg elé, hogy ne legyen huzatos a helyiség. Nyugtatóan szóltam a lányoknak:
- Nincs semmi baj oké? Vagy a tulajdonos most kapta az első figyelmeztetést a helyi védelmi pénzesektől, vagy néhány beivott vagy bekokózott punk randalírozott, nem lesz túl hosszú a helyszíni szemle, megnyugtatlak titeket, a rendőrségnek ennél nagyobb bajai is vannak. Felveszik az adatokat, elmondjuk mit láttunk és ennyi. Csak nyugalom - mosolyogtam vidáman, immár lehiggadva.

Az egyik magas férfi, aki később Mr. Garciaként mutatkozott be, elvette tőlem a tégladarabokat, és elolvasta rajta az figyelmeztetést, majd dühösen adott hangot véleményének, miszerint nem nekik szól a dolog. Aztán elszalajtotta az egyik emberét, hogy hívjon rendőrt. Adam helyeselt és spanyolul diskurált a tulajdonossal, de nekem ellenérzéseim támadtak a rendőrök miatt. Általában nem szokott jól végződni, ha beleavatkoznak és esetleg ráadásul megtudják, hogy mutánsok vagyunk, mert ugye, ha iratokat kérnek, akkor pl. Adam munkahelyéről rögtön kiderül. És még, ha nem is lesznek biztosak benne, a gyanú is elég, hogy minket tartsanak bűnösnek. Szóval, Adam megnyugtató szavai ellenére, rossz érzésekkel ültem le a másik kiválasztott asztalhoz, és idegesen vártam, hogy mi fog történni. Láttam, hogy Ines is elég nyugtalannak tűnt. Lehet, hogy ő is tart a zsaruktól?

- Rendes magától ez a bizakodás, de nem hiszem, hogy a hírnevünknek jót tenne, ha életveszélyes helyként híresülnénk el, ahol a vendég nem érezheti magát biztonságban.
Csettint a pincéreknek, akik repülnek is hozzá, valószínűleg nem akarják kihívni maguk ellen a főnök haragját. Mr. Garcia két emberét kifuttatja a konyhába a rendelésekért, ő maga a vendégekhez megy oda egyesével, hogy megnyugtassa őket és visszaszerezze a hely megcsorbult jó hírét.
Ines követi Adam-et és leteszi magát a másik asztalhoz. Ő lassan megnyugszik, de a keze még remeg. Sose volt ilyenben része, nem lepné meg, ha este egy nagy adag kamillateával kellene lefeküdnie, hogy lecsillapodjon.
A rendőrök is annak rendje és módja szerint pár percen belül a helyszínre érnek, amit elkerítenek és megkezdik a helyszínelést. A két kopó ketté válik, a férfi a fejeseket kezdi kikérdezni, egy alacsony nő, akinek szeme úgy villog körbe a kávézón, mintha mindent maga akarna lefényképezni az agyába, az utcán szimatol. Oda is megy a bámészkodók egy csoportjához, akiket megállásra szólít fel, senki nem mehet sehová, amíg el nem mondtak mindent apróra.
A férfi rendőr lassan végez a tulajokkal, akik semmiféle információt nem tudnak nyújtani. Meghagyja nekik, hogy az üveget nem seperhetik fel, mert le kell fényképezni és a téglát is lefoglalja egy zacskóban. Most a trió kerül sorra. Lassú léptekkel átszeli a kávézót, és megáll az asztaluknál.
- Szép jó napot! – megböki a sapkája ellenzőjét – Én Willson járőr vagyok. Mr. Garcia azt mondta, a maguk asztalára csapódott a tégla, ezért szeretnék feltenni néhány kérdést. Először is, láttak bármit is a dologból?

Nyugtatni próbáltam a lányokat, a rendőröktől igazán nem tartottam. Ha gyanakodnak is, nem merik majd összekapcsolni a mutáns létünkkel az esetet, ebben biztos voltam. Hivatalos álláspontban az ilyesmi bizony faji megkülönböztetés, egy ilyen vizsgálat az, ami minden létező zsaru rémálma, úgyhogy sansz nem volt a dologra. Én pedig személy szerint szintén nem valószínűsítettem, hogy ez enne a támadás kiváltó oka. Nem tűnt logikusnak. Így nyugodtan és enyhe mosollyal ráztam kezet Willson járőrrel:
- Jó napot Önnek is, Windsor tanár vagyok - mutatkoztam be és rutinosan átnyújtottam a jogosítványom, a személyim nem volt nálam, de ez ugyanúgy megteszi szerencsére. Megvártam míg kiírja belőle az adatokat, aztán belekezdtem: - Tartalékos katonatiszt vagyok, elég pontosan be tudok számolni az esetről, nem vesztem el gyorsan a fejem szerencsére, de sajnos nem az ablak felé néztem az esetnél, csupán Ines - bólintottam a nő felé - figyelmeztető kiáltására reagáltam. Talán ő többet látott. Én annyit tudok mondani, hogy az ablak elég erős anyagnak tűnt, nagy erejű vagy nagy lendületű ember dobhatta a téglát viszonylag közelről, esetleg járműből. A kávézón belül semmi furcsaságot nem láttam, nem húzódott el előtte senki aki a látóteremben volt az ablakok közeléből, így nem hiszem, hogy ide bentről bárki összejátszott volna a támadóval. Tudtommal nem sérült meg senki, más lényeges dolog nem jut eszembe hirtelen, de ha van kérdése, szívesen állok rendelkezésére. Ja, igen, parancsoljon, ez még a fegyverviselési engedélyem, nálam van az önvédelmi fegyverem, de vizsgálja meg nyugodtan, nem lőttem vele - adtam át a Glockot, ami természetesen hideg volt és nincs lőporszaga sem, így hamar vissza is kerül hozzám.

Adam nyugodtan fogadta a közben megérkező rendőröket és katonás precízséggel elmagyarázta a történteket, hozzáfűzve a saját véleményét is. Mivel én semmit sem láttam az egészből nem volt nehéz tömör és rövid választ adnom a kérdésre.ű
- Nem, én nem láttam semmit! Háttal ültem az esetnek én is, és csak jóformán az asztal alatt tértem magamhoz. - reméltem, hogy ennyi elég lesz és nem faggatóznak tovább, hiszen nem is tudunk többet. Minden esetre rossz érzéseim voltak, és ugyan nem tettem szóvá Adamnek már alig vártam, hogy elhagyjuk majd ezt a helyet. Minden esetre most Inest kérdezgette Wilson járőr.

A járőr elveszi az iratokat és feljegyzi a benne szereplő adatokat, Az egész procedúrát fapofával végzi, nem mutatja jelét, hogy bármi érzelmet is kicsikart volna belőle Adam jogosítványa. A fegyvert is megvizsgálja, de nem merül bele, mert senki nem említett semmiféle lövöldözést, így azt vissza is adja. Most Inest veszi elő.
- És elmondaná nekem, hogy pontosan mit látott, amikor felhívta a figyelmét a téglára a többieknek?
Ines megköszörüli a torkát mielőtt megszólal.
- Csak azt láttam, hogy a tégla repül felénk, a dobót nem. A röppálya alapján éppen szemből dobhatták, mert egyenesen jött felénk.
- És lenne bármi oka bárkinek, hogy a maguk asztalára dobjon egy téglát egy felirattal?

Vállat vontam:
- Legjobb tudomásom szerint nincsenek különösebben ellenségeim, Willson járőr - válaszoltam. - Tanár vagyok, nem valami feltörekvő üzletember - kuncogtam. - Azt hiszem ezt a hölgyekről is elmondhatom, diákoknak és szociális munkásoknak is kevés olyan esetleges rosszakarója van, aki ilyesmire vetemedik, ha csak nem rúgtad össze a port mostanában valami kültelki punkkal Sarah - kérdeztem könnyedén, bár tudtam, hogy arról már értesültem volna. - Nem hinném, hogy nekünk szólt a támadás, uram, bár persze kérdezze meg a hölgyeket is - javasoltam.
Közben felvettem a csészémet és nagyot kortyoltam az újabb kávéból.

A rendőr kérdésére csak megráztam a fejem, aztán Adaméra is.
- Nem! Mostanában nem rohangálok és dühítek magamra ilyen alakokat! - vigyorgok rá kicsit feloldódva. - És fogalmam sincs ki dobta be azt a téglát és mire figyelmeztetne egyáltalán.
Reméltem, hogy miután megkapta tőlünk a válaszokat, végre békén hagy minket és másokat fog kérdezgetni vagy esetleg végre elvonulnak és mi békésen befejezhetjük a fagyizásunkat. De nem hagyott nyugodni a dolog és egyfolytában azon töprengtem közben, hogy ki és miért vághatta be azt a figyelmeztetést.

Ines az újabb kérdésre is nemlegesen rázza a fejét. Senkit nem haragíthatott magára, mert senki nem is tud a képességéről. Pontosan ismeri minden áldozata rémálmait, és ő egyikben sem szerepelt. Hát ige, ez van, ha valaki nem egy nyolckarú szörny. Senki nem fél tőle.
A rendőr Sarah elejtésére azonnal ráharap.
- Mostanában? Tehát akkor régen tett bármiféle provokálót, ami valakinek nem tetszett?
Eközben Willson társa vigyorgó képpel, szinte diadalmasan sietve lép Willsonhoz. Amaz álmos képpel ránéz, csak kérdőn biccent felé.
- Megvan ki dobta a téglát! – újságolja a nő, nem is törődik a fültanúkkal – Egy szembe lévő jamaikai utcazenész látta, ahogy kabátban ácsorog egy fiú. Már gyanús volt neki, hogy ebben a melegben kabátot vett. Aztán azt is látta, ahogy előveszi a téglát, és eldobja egyenesen a túloldalra, vagyis ide, aztán elszaladt keletnek.
Willsont mintha felrázták volna álmatag tunyaságából, kihúzza magát és érdeklődve figyel. A női rendőr közelebb hajol hozzá, ami nem könnyű, mert jóval alacsonyabb nála. Talán e miatt a húsz centi miatt beszél a kelleténél még mindig hangosabban, de a trió hallhatja, amint a következőket közli:
- Azt mondja, ismeri a fiút. – még halkabban beszél – Egy mutáns volt. Személyleírást is adott.
Ines Adam-re és Sarah-ra kapja tekintetét. Ugyan miért dobná be egy mutáns a kávézó ablakát? Biztosan nem a pocsék kiszolgálás miatt, mert azzal semmi gond nincs.
Willson járőr megkönnyebbült, ennyivel is kevesebbet kell keresgélniük. Sarah válaszára már nem is annyira kíváncsi, elteszi a tollát és noteszét. A női járőr vállán hordott rádiójába bemondja, a személyleírást, miszerint a fiú valószínűleg barna kabátban mászkál, farmernadrágban és edzőcipőben. A két rendőr mindenkinek megköszöni a szíves türelmet a tulajokat újból megnyugtatja, aztán eme kötelező körök után autóba vágják magukat, hogy elinduljanak cirkálni.
Ines csak arra várt, hogy lekopjanak végre és beszélhessenek.
- Hallottátok? Egy mutáns volt. vajon miért tette?

Végighallgattam a két járőr rövid beszélgetését, ami utána igen hamar búcsúzkodni kezdett a két egyenruhás. Kezet szorítottam Willsonnal:
- Nem tesz semmit, ez természetes biztos úr - bólintottam felé. - A viszontlátásra.
A kávézóban már lecsillapodtak a kedélyek, a két rendőr távozott, így újra nyugalomba helyeztük magunkat az asztalnál. Ines kérdésére vállat vontam:
- Miért egy ember fiú miért csinálta volna? - kérdeztem. - Ne tegyünk úgy, mintha köztünk nem lennének huligánok, Ines. Beivott vagy bedrogozott, netán szóváltásba keveredett a tulajjal néhány napja, vagy csak megrészegült az erejétől és azt hiszi neki mindent szabad - tártam szét a karjaim. - Már ha egyáltalán mutáns volt és a szemtanú nem csak bajba akar keverni valakit akivel haragban van - csóváltam meg a fejemet. - Mindenesetre egyelőre süthetik a zsaruk, ha meg is találják, egyetlen tanúvallomás még nem érvényesül a bíróságon, minimum még egyet kéne találniuk. Szóval kissé furcsa, hogy ilyen hamar elmentek, de ki tudja? Ők csak jobban értenek a saját szakmájukhoz mint mi laikusok - kuncogtam.
Kiittam a kávémat és a lányok szavait figyelve rágyújtottam.

Wilson rendőr kérdésére hirtelen se köpni, se nyelni nem tudtam, hiszen a "most" szót képletesen alkalmaztam csak. Épp a válaszon töprengtem, mikor befutott a járőr társa és elég hangosan ahhoz, hogy mindenki hallja, tájékoztatta a fejleményekről, miszerint mutáns volt az elkövető. ~ Na persze! Nem véletlenül nem a fülébe suttogta az infót! ~ dohogtam magamban, levonva a rendőrökről a magam következtetését. Viszont megkönnyebbülve konstatáltam, hogy ez elég volt ahhoz, hogy már ne érdekelje a válaszom.
Mikor köszöntek és eltávoztak Ines feltette a kérdést, ami engem is izgatott, de Adam válasza teljesen logikus volt.
- Lehet, hogy csak megint a mutánsokat akarják bajba keverni. - teszem még hozzá elkeseredve. - Nem ez lenne az első eset.

Adam válasza olyan közönyös, hogy a nő szinte ledermed a hallatán.
- Adam, te mindenben a legáltalánosabb válaszokat keresed? Ha egy atombombát robbantanának Dél-Amerikában, akkor mit felelnél rá? Véletlen volt?
Hogy elvegye a mondatai élét, nevetgélni kezd. Tulajdonképpen nem is szánta sértésnek, de ez a nyugodt, jóllakott óvodás amerikai gondolkodásmódra vall, ami sok polgártársánál fellép a jóllétnek hála, amiből csak akkor kelnek ki, ha csorbulnak a jogaik. Ines azonban az összeesküvés elméletek híve, szerinte semmi sincs véletlenül, ha más nem, akkor egy felsőbb hatalom az oka, ami alatt nem feltétlenül az államot érti vagy egy arab olajmágnást.
Sarahnak a következőt feleli:
- Elképzelhető. Vannak, akik már csak azért is ráfogják valakire, hogy mutáns, ha rosszat akarnak neki, pedig nem is az. Minden furcsaságban mutáns képességet gondolnak. Ha fejedre esik egy cserép, akkor egy mutáns tette.

Felsóhajtottam Ines szavaira, majd fejemet csóválva folytattam:
- Ines, a hadseregben rég megtanultam, mint ahogy az életben is, hogy az esetek több mint 99%-ban a nyilvánvaló dolgok az igazak - feleltem mosolyogva. - Annyiban igaz a példád, hogy ha valaki nukleáris bombát robbant Caracasban, az nem történik véletlenül, ha bedobják az ablakot az sem véletlen, szándék kell hozzá. De míg a lepattant utcai punk hozzáfér egy darab téglához, addig egy atomtöltethez már nehezen. Az élet nem egy Agatha Christie kémregény - csóváltam a fejemet. - Nem hadititkokat csempészik a csapos és nem a Moszad figyelmezteti éppen, hogy nekik is kellenének azok az információk - nevettem. - Egy ablak bedobása egyszerű vandalizmus, ami naponta több ezer történik, miért akarsz ennek mélyebb hátteret gondolni? - kérdeztem őszinte csodálkozással.
A lányok szavaira már bólintottam:
- Sajnos ez viszont igaz, de ezen nincs mit csodálkozni - feleltem. - Évtizedek múlhatnak el, mire ebben igazán komoly változások állnak be. De a ló túloldalára sem szabad átesni - figyelmeztettem őket. - Csak azért mert mutáns valaki, még nem védhetjük meg, ha megszegi a törvényt. Ha mutáns volt aki bedobta a kirakatüveget és rábizonyítják, akkor biza feleljen érte annak rendje módja szerint, ebben meg a rendőrségnek van igaza. Mutánsnak lenni nem egy világon átívelő titkos társaság tagsága és nem kell megvédeni mindenkit, csak azért mert aktív X génjei vannak. Ha megszegte a törvényt, felelnie kell érte, bár jelen esetben ez nem lesz különösebb súlyú, valószínűleg pénzbüntetés - legyintettem.