Queensi utcák

-Á dehogy - legyint - csak ezt az egy szót, de még erről sem tudom, hogy mit jelent - vallja be, miközben újabb adagot tölt magunknak, s következő koccintás után az indokoltnál kissé hangosabban hozzáteszi: - Egészségedre!
Újabb poharak ürülnek ki szédítő sebességgel, és a beszélgetés fonala is egyre zavarosabban tekeredik tovább a földön, amin lassan csak kapaszkodva tudnak majd feküdni, de egyenlőre még elég James-nek, ha az egyik könyökével támasztja meg a fejét, miközben komolyan szemügyre veszi Kalmárt, mintha zsűritag lenne egy tehetségkutató vetélkedőben.
-Az bizony, erotikus - ismétli meg nagy komolyan - b@ssza a fülem. - Ezen hangosan felröhög, de úgy, hogy majdnem hanyatt esik székestől, és tényleg csak a szentlélek, meg az asztalba gabalyodott lábai gátolják meg ebben. Épp visszahajol kedvenc asztalára, mikor kalmár olyat odavág, hogy attól még ő is látványosan összerezzen.
-A görög izé az én szövegem volt, hogy érezze, érezze...mit is? Azt, hogy valami nem baj, mert nem zavar....volt valami köze a szexhez is...na mindegy, azért rendes tőled, hogy ellátsz itt jó tanácsokkal, de félek a hegesztőpisztoly sem segítene abban, hogy megkedveljen, és egyébként is...nem lenne szívem...
Mélyet sóhajt, és úgy hajtja le a fejét, mintha nagyon gáz lenne, hogy még ezt sem tenné meg azért, hogy a csaj lefeküdjön vele, pedig minden normális ember lángvágóval tüzeli fel a kedvesét, ez köztudott nem igaz? Vagy az köztudott, hogy az alkohol öli az agysejteket, amik kellenek a normális gondolkodáshoz? Hááát...
-Testvériség? - Támad fel benne az érdeklődés, s újra teli tölti "barátja" poharát. - Csak nem? Úgy értem, ez nem valami egyetemista klub ugye, csak mert kinéznélek bölcsésznek így hirtelen...
Közelebb hajol az asztal fölött.
-Komolyan mondod, hogy te is tagja vagy a...a...ű de szomjas vagyok...
Azonban ivás helyett Kalmár poharát tölti újra...biztos azt hitte az övé ürült ki...vagy mégsem?

Nem bírtam túltenni magam azon, hogy egy jenki elböffentett egy orosz szót, itt San Francisco szívében! Szabályosan kényszert éreztem arra, hogy oktatásba részesítsem a hamburgerzabálót.
- Azt jelenti, hogy "egészségedre". De hogy egészen pontosak legyünk, amit te mondtál, azt tüsszentésnél is szokás mondani. Van egy másik, a za zdarovje, az meg csak a piálós. De valójában majdnem tökmindegy, melyiket mondod, ha iszol. - azzal megint koccintottunk egyet. Aztán megint koccintottunk egyet. Aztán megint...
Amikor a Cicafiú röhögni kezdett, szinte ugyanabban a tizedmásodpercben én is rázendítettem. Egy ideig csak tőlünk remegett meg a krimó fala, még jó, hogy egyikőnk sem képes betont morzsolni a hangjával.
- Le ne ess már! - szóltam oda neki még mindig röhögve, a könnyem is kicsordult már, izzadtam és az orrom is bele kellett törölnöm az ingem ujjába, hogy visszavegyek valamivel a nedvességtartalmamból. Aztán rákönyököltem az asztalra és okosakat bólogattam a válaszára a görögökről, akik mindig akkor szoktak előkerülni egy témában, amikor valami olyanról van szó, amit én garantáltan nem érthetek.
- Komolyan ilyen lágyszívű vagy? - szegeztem neki rögvest a kérdést, mikor azt mondta, hogy nem lenne szíve bántani a nőjét, akármit is mondott. - Na jó, hegesztőpisztoly kiesik, ha tényleg egy olyan rendes-fajta nőről van szó! De...de én szinte mindig k*rvákkal meg narkósokkal, meg narkós k*rvákkal hetyegek, akikért pont annyira nem kár, mint énértem. - vontam meg a vállam, egyre jobban elterülve az asztal lapján. Egy hosszas, álmos pislogás után megint egy teli pohár került elém, de már nem éreztem úgy, hogy nekem kihúzott háttal kéne ülnöm a széken, úgyhogy csak így oldalról csurgattam bele a számba a szeszt. A fele ki is ment, amit utána néhány szórakozott nyelvcsapással nyaltam fel az asztalról, majd ezen is jót derültem.
- Egyetemista klub? Miva'? Hát ha én úgy nézek ki, mint egy egyetemista cs*szdmeg, akkor te vagy gyengén látó vagy, vagy marha részeg! - röhögtem és köhécseltem újabb fél percig. - De meleg van itt b@sszameg! Te nem érzed? - kezdtem szenvedni idebent, szakadt rólam a víz és a fejem biztos olyan vörös volt, mint a farkam, amikor egyszer szanaszét csípték a vöröshangyák. Te jó ég, annak már legalább harminc éve! Még egy fogadás része volt kissrác koromban, amit persze elvesztettem és ezért egy hatalmas hangyabolyt kellett megfarkalnom a haverjaim orra előtt...
A gondolataim nehezen tértek vissza saját hímtagomról a Testvériséghez, de végül csak sikerült, bár kalandos úton. Ásítottam egyet, majd válaszoltam.
- Izé... da da... tagja vagyok, bizony. Bár én nem értem, nekik miért nincsenek f@sza mozgalmi dalaik legalább. A mozgalmi dalok jók, még ma is megemlékszek rájuk! - egy pillanatra úgy éreztem, inog már a nyelvtudásom, így aztán nem mondtam tovább azt, amit akartam... ami mi is volt? Na sebaj, itt az újabb pohárka, amit megint be is termeltem szépen!
- Te is... - akartam valamit kérdezni, de nem bírtam tovább ébren maradni. A fejem lecsúszott a karom támasztékáról, koppant egyet az asztalon, aztán már húztam is a lóbőrt.

-Komolyan! - Vágja rá azonnal, és ezen úgy röhög, hogy a vodka majdnem az orrán jön ki, miközben öklével veri a fémasztalkát, ami ettől finoman eldeformálódik apránként. - Akarod, hogy elmondjak valami vicceset? Általában én is az egy éjszakás izékre izélek csak..izé...szóval többnyire csak ilyen elmebeteg vörös vérgyilkos bigékkel kezdek, vagy féldémon nőstény kopókkal, esetleg özvegy maffiakirálynővel, vagy...olyan bérgyilkossal, aki megpróbált megölni, szóval a lényeg, hogy többnyire olyannal, akivel sejtem, hogy úgysem lesz jó vége a dolognak de...nem tudom mi ütött belém, ez a csaj tényleg rendes. - Ha ezen a ponton Kalmár valamiért kiguvadó szemekkel nézne rá, hangosan felröhög, aztán azt asztal felett átnyúlva megveregeti a vállát.
-Nyugi, te nem vagy az esetem. Inkább igyunk, utálok erről beszélni.
Kalmár kifakadásán tovább kuncog, aztán úgy emeli arca elé a következő teli töltött poharat, mintha legalábbis az a koponya lenne a Hamlet-ből.
-Részeg én? Hát, az bizony előfordulhat... - gyorsan lehajtja a pohár tartalmát, majd visszateszi az asztalra, és újra tölt...Kalmárnak. magának csak szép lassan, és nem is hajtja fel olyan sebesen, sőt, azt sem bánja, ha a kolléga beelőzi őt pár körrel.
-Nem, én nem - feleli mosolyogva a kérdésre, s egy intéssel rendel maguknak egy újabb üveggel. - Mármint, még nem. Már vagy egy éve próbálok csatlakozni, de amióta Magnetó eltűnt, képtelen vagyok a nyomukra akadni...
~Hmm, lehet nem kéne ilyen józannak mutatkoznom...na gyere csak a papához, te kis vodka!~
Lehajt egy újabb pohárral, aztán röhögve az asztalra csap.
-El sem hiszem, hogy ekkora egy kicseszett nagy mázlim van, hogy pont most tévedtél frisk...fri,...frost....IDE amikor a legnagyobb szükségem van egy barátra a bajban! - Kiáltja pálinkás vidámsággal, aztán közelebb hajol, és még mindig nevetve, de már suttogva folytatja:
-Ugye, meg tudod nekem mondani, hol kell jelentkezni? Minden vágyam, hogy szétvágjak pár emberfattyat.

Mint egy szent ikonképre, olyan csodálattal néztem fel erre a mutánsra, hogy mennyire helyén van az esze meg a farka!
- Azt a rohadt... te nem vagy semmi! Így kell ezt csinálni, én is így csinálnám! De velem se a zsarunők, se a maffiás luvnyák, se a bérgyilkosok nem akarnak lefeküdni! A hajléktalan nők meg olyan rusnyák, hogy le szoktam takarni a fejüket valamivel, miközben tolom őket. - magyaráztam egyre lassabban és egyre többet értelmetlenül hadonászva a kezeimmel. Utána alig észrevehetően beletúrtam az orromba, mert kissé mintha sípolva vettem volna a levegőt. Már megesett, hogy rácsodálkoztam arra, hogy fogalmam sincs, mióta vagyunk itt és egyáltalán ma van-e még, vagy már holnap és hogy honnan is ismerem én ezt az ürgét...? Valami ilyesmin törhettem a fejem, amikor elszenderedtem pár pillanatra, de a koponyámban visszarezgő asztalcsapás megint felébresztett.
- Mmi...? - kérdeztem egy agyhalott zombi minden frissességével és furcsán kezdtem nézni. Lendületből vissza akartam volna dőlni az asztalra, hogy még egy kört aludhassak, de ennek az ürgének be nem áll a szája!
- Frostot mondtál? Vagy farostot? - nem értettem, hogy jön most ide a farost, de azt sem nagyon tudtam már, hogy miről is beszélgetünk tulajdonképpen, úgyhogy nem izgattam fel magam ezen. Egyre jobb volt, mert most már a képembe sutyorgott itt valamit...
- Hova hogyk... hogy kell jelentkezni? - csuklottam egyet és hunyorogva próbáltam a szemeibe nézni. - A Testvériségbe? Jaa... hát nemt'om, én egy krimóban csatlakoztam hozzájuk! - árultam el a nagy titkot, aztán újabb fél percig heherésztem ezen egyet. - De ha nekimész pár embernek akkor... akkor is lehet, hogy bevesznek, vagy mittudomén... - vesztettem el a fonalat, mert nehéz volt úgy beszélni, hogy közben egy hangyányit sem akart megmozdulni az agyam. Aztán hirtelen felálltam, de azzal a lendülettel hátrálni is kezdtem, majd egy székben sikerült megkapaszkodnom. Mintha a Himaláját másznám meg, olyan küzdelmek árán húztam talpra magam, majd a széknek dőlve kezdtem nagy hévvel mondani valamit.
- Mutasd meg nekem, mennyire vagy közénk való! És... és akkor ÉN majd beajánllak!! - vertem a mellkasom az öklömmel, azzal, amivel nem a széket fogtam. - MENJÜNK EMBERRE VADÁSZNI, TÁVÁRIS!!! - ordítottam teli torokból, azzal elkezdtem leküzdeni azt az indokolatlanul hosszú, kanyargós és mindenfelé billegő utat ami az ivolda kijárata felé vezetett. Közben megint Lenin szobornak képzelve magam, az előre kinyújtott karommal és mutatóujjammal mutattam a helyes irányt a Népnek.

-Próbálkozom - Biccent, és a kedves bókért cserébe megint újratölti Kalmár poharát. - Egyébként meg ne aggódj, a hajléktalanok közt sem mindenki randa, és egyébként is, biztos rád is vár egy...nagyon perverz nő valahol. Esetleg rengeteg nagyon perverz nő egyszerre...én mondjuk Japánban néznék utána a dolognak a te képességeddel.
A férfi értetlenkedése kissé őt is összezavarja, a sokadik mi-re pedig már ő is csak pislog, hogy most akkor mégis mi a fene folyik itt, de most tényleg, végül azonban be kell látnia, hogy sajnos most ő az, akinek gondolkodnia kell, hisz asztaltársasága vele ellentétben nem lesz képes kijózanodni fél percen belül. Ahogy megpróbálna felállni súlyos kezével elkapja a vállát, és visszanyomja őt a székre, mielőtt valami meggondolatlanságot követne el - mondjuk megpróbálna egyenes vonalban mozogni, ha olyan lenne a röppályája is, mint ahogy felszállt, már az is sokba kerülne egyeseknek.
-Hékás! Ne ilyen hevesen! Hát ez az üveg még félig tele van! Szabad ilyet? Nem meginni a kibontott üveg vodkát? Na ugye, hogy nem? Tessék, igyál még egy kicsit!
~Szóval, egy kocsmában gyülekeznek? Remek, ez leszűkíti a kört...nem valami sokkal, de leszűkíti.~
-De hát, most is egy kocsmában vagyunk! Akkor lehet itt kéne megpróbálnom? Vagy esetleg ez egy konkrét késdobáló lenne? Azt mondtad New York-ból jöttél, csak nem ott van valahol?

Magamhoz mérten nagyon komolyan elgondolkodott arcot vágtam, még az állam is vakargatni kezdtem, ahogy elmondta, hol is kéne jó nőt fognom.
- Aszondod Japánban? De nekem nem jönnek be a húzottszeműek! Most annak is takarjam le valamivel a fejét?? - kérdeztem halál komolyan és érezhető volt az égig érő tehetetlenségem. - Ráadásul a japán nőnek ha rövid a haja, ugyanúgy néz ki, mint egy japán férfi. És azért lehessen már tudni arcról is, hogy jó helyen kopogtatok-e, vagy sem! - fejtettem ki még bővebben a problémám, aztán legyintettem is az egészre.
Aztán minden szándékom ellenére mégsem mentünk ki az utcára vadászni, bármennyire is láttam már a lelki szemeim előtt az egész hadjáratot.
- Jó, de a vodka után kimegyünk, értve vagyok? - néztem nagyon komolyan a szemeibe, miközben már ülve is küzdenem kellett azért, hogy ne dőljek el valamelyik irányba. Megint bedöntöttem egy felest, de a fejem hamarosan úgy ki fog égni, mint egy rozzant atomreaktor! Megtöröltem az izzadt képem az ingembe, aztán fáradtan beletámasztottam az arcom a tenyerembe.
- Da da, New Yorkban volt. - bólogattam párat. - De nem tudom már hol! Csak úgy összefutottam ott pár arccal és aztán meglett a dolog. Az...az csak egy sima kocsma volt. - próbáltam valahogy összeszedni az emlékeimet, de istentelenül fájt ennyit gondolkodni már! - De hagyjuk most a Testvériséget, úgy is Friscóban vagyunk! Menjünk, azt' verjünk oda az embereknek! - próbáltam megint felállni. - De ha te nem jössz, akkor megyek egyedül is, érted?? - markoltam meg a vállát kellő határozottsággal.

-Igazad lehet - ismeri be, és ő maga is előredől székében, állát a jobb kezére támasztva, hogy kalmárral együtt így olyan összképet alkossanak, mintha két fizikai Nobel díjas ülne egymással szemben, és épp azt vitatnák meg, hogy melyik feltörekvő ifjú kollégájuk munkássága érdemes rá, hogy több figyelmet szenteljenek neki a jövőben. Az álca természetesen csak addig tart ki, amíg valaki meg nem hallja, mit mond Rozsomák legközelebb: - A japán nőkkel tényleg nem éri meg kezdeni. Ismertem egyet... - Itt huncut mosolyra húzódnak az ajkai, és hangsúlya is megváltozik kissé, hogy egyértelmű legyen, hogy kell érteni azt, hogy "ismertem". - Igazi idegbeteg menyecske. Sok férfigyűlölő nősténnyel hozott már össze a balsors, de ez még szex közben is folyton arról papolt, hogy ki akar nyírni...mondjuk, azt azért el kell ismernem, hogy neki szerintem még te sem akartál volna zacskót húznia fejére.
A zsebéből előhúz egy képet, ami Aya Caine-t ábrázolja, majd miután Kalmár megnézte magának, összegyűri.
-Már rég ki kellett volna dobnom. Múltkor akadtam rá velemi fejvadász körözési fotói közt, és gondoltam elteszem emlékbe...ez a hálátlan nőszemély is belezúgott valami nyálas izébe...
~Szóval New York? Remek, akkor már csak vissza kell jutnom oda és...miket beszélek?!~
-Hogy mit mondasz? - Kérdi kellemes, ittas hangon, és nyomban felpattan az asztaltól. - Meg akarsz inni ebből egy üveggel egymagad? Hát legyen! Tölcsér, tölcsér, tölcsér!
A kántálásba csakhamar becsatlakozik a többi szeszkazán is, és már vagy 50 ember ordít egyszerre, mire Logan megkapja a tölcsért, amit aztán ellentmondást nem tűrve Kalmár szájába nyom, és bele locsolja a következő üveg vodkát.
-Öcsém, te aztán rohadt nagy partiarc vagy! Na gyerünk, igyál, ne sajnáld!
~Még, hogy embereket ölni, más sem hiányozna. Másnap meg elsírná magát, amiért nem írtak róla a lapok San Franciscoi-ban. Ezt mégsem hagyhatom, nem igaz?

Egy bitang nagy, álkapocsroppantó ásítás után, könnyes szemekkel próbáltam rákoncentrálni arra a képre, amit az ürge egyszer csak előhúzott. Hosszasan bámultam meg, azaz inkább megbambultam, ha volna ilyen szó. Prüszköltem egyet véleménynyilvánításképpen, mert valamiért nem hittem, hogy a Cicafiúnak az ilyen punkcsajok jönnek be.
- Komolyan ez vót a csajod? Na jó, nem csúnya, nem azér' mondom, de...de... - kerestem valami folytatást ehhez a mondathoz - ...de ez nem egy kamaszcsitri még csak? Mi vagy te öregem, pedó? - vetettem egy zavaros pillantást az ivócimborámra és elgondolkodva vakartam meg a szakállam. Miután összegyűrte a képet, mondott valamit, amire megint egyetértően bólogattam. Belefáradtam ebbe a könyöklő pózba, úgyhogy átváltottam a Szupermenesbe: rádőltem az asztalra és az elfáradt karom kinyújtottam az asztal lapján, ökölbe szorított kézfejjel. De csak nem hagyott sziesztázni ez az őrült! Tátott szájjal, az asztal lapjában megkapaszkodva néztem fel rá egy nehezen értelmezhető, de ülésnek egyre kevésbé nevezhető pózban, amit fölvettem mostanra az asztal körül és fölött.
- Tölcsér? Most nem kérek fagyit, b@zdmeg! - szóltam oda neki kibukva ezen a hülye ötletén.
~Fagylaltot vodkával? Ki hallott már ilyenről?!~
Csak néztem, mint hal a krumpli közt, mert a többiek is kántálásba kezdtek. Tehetetlenül ültem és vártam, hogy mi fog történni, mire nem egy kicseszett fagylaltot hoztak nekem, hanem egy műanyag tölcsért!
- Mi a f... - de már benne is volt a számban a tölcsér és nem győztem elég gyorsan láncban mozgatni a gigám. Egy idő után fulladozni kezdtem és most meg tisztára szökőkútnak képzeltem magam, ahogy a plafon felé köptem a felesleges vodkát. Némi halálhörgés és egyéb légzési nehézségek után elkerekedett szemekkel próbáltam valamerre elnézni.
- Csjort... a' ördögbe már! - emlegettem két nyelven is a Sátánt, mert olyan sátánian szét voltam már csúszva, hogy most már semmi kedvem nem volt embert ölni. - Te... te meg akarsz ő'ni engem? - kapaszkodtam végül meg a Cicafiúban és ha engedte, akkor a fejem is ráraktam a mellkasára, mert így éreztem magam a legnagyobb biztonságban. De a film kezdett vészesen szaggatni az agyamban....

Mielőtt még összegyűri a képet, alaposabban megnézi magának, aztán vigyorogva hajítja el azt.
-Á nem, vén 30-as már ez a csaj...asszem...na mindegy, a lényeg, hogy minden japó csajnak ilyen kislányos képe van. Amúgy, nem tartott sokáig...
Ezek után kissé felgyorsulnak az események, s a vodkás pohár üresen kerül vissza az asztalra, Logan pedig mosolyogva veregeti meg az asztalra boruló, ájulófélben lévő cimboráját.
-Ugyan, hová gondolsz haver?

Másnap(?) Reggel(???)

Az első, amit Kalmár láthat, miután felébred a változatosság kedvéért megint Logan, ahogy egy kanapén hanyatt dőlve egyik kezében sörrel, a szájában pedig egy jókora szivarral őt bámulja.
-Jó reggelt bajnok. - Köszönti, cseppet gúnyolódva, s nagyot kortyol a söréből. - Remélem nem kötődtél nagyon ahhoz a kocsihoz, sajnos hátra kellett hagynunk...ó, és a mocimat sem nyerted meg.
Ha esetleg Kalmár rákérdezne, mégis mit jelentsen az, hogy hátra kellett hagyni, Rozsomák felkacag.
-Hát még erre sem emlékszel? Annyira be voltál állva, hogy amikor magadhoz tértél, azt ordibáltad, hogy pusztuljon ki az összes ember...vagy valami ilyesmit, és elkezdtél gyilkolászni. Egy ideig még jó móka volt, de aztán ránk hívták a zsarukat, és muszáj volt lelépni.
Felpattan a kanapéról, hogy kikémleljen az olcsó, Queens-i hotelszoba ablakán, aztán le is húzza a redőnyt, biztos ami biztos.
-Neked aztán van alvókád öregem. Végig durmoltad az egész utat Chicago-ig, már kezdtem félni, hogy elpatkolsz itt nekem...pont, amikor végre találok valakit, aki elvezethetne a testvériséghez...

*másnap*

Mint a reumás lajhár, olyan tempóban tért belém vissza az öntudat, vagy mi. A tekintetem pedig egy másik állatéra hasonlíthatott kísértetiesen - a döglött haléra. Csak meredtem magam elé, hogy felfogjam, már nem a krimóban vagyok. Ha elevenen megnyúznak, akkor sem tudnám megmondani, hogy hol vagyok és mikor kerültem ide. Néhány perc alatt felfogtam, hogy a Cicafiú van velem szemben. Sörözött meg szivarozott nagy kényelmesen és marhára nem úgy nézett ki, mint akit a másnaposság fojtogat. Miután hozzám szólt, erőt vettem magamon és megpróbáltam felvenni egy viszonylag értelmes ülőpózt. Egy hatalmas ásítás tört ki belőlem, majd némi vakaródzással frissítettem fel magam. Nyeltem egy nagyot - bár a torkom mintha homokkal lett volna tele, annyira kiszikkadt - és száraz, rekedt hangon válaszoltam a mutánsnak.
- Hát ezt jól elb@sztam. - bólogattam tétován és most meg egy erőtlen böfögés kívánkozott ki belőlem. Nem tudtam eldönteni, hogy mit sajnáltam jobban, a létfontosságú kocsim hátrahagyását, vagy azt, hogy nem nyertem meg a mocit. Az utóbbinak kezdtem megérteni az okát, de az előbbinek nem igazán. Kérdőn meredtem a férfira.
- Mé', mi történt és hol a f@szban vagyunk? - érdeklődtem korántsem barátságosan. Amit erre felelt a Cicafiú, hát azzal nem igen tudtam mit kezdeni. Az emlékeim az esettel kapcsolatban a nagy büdös zéró per zéróval voltak egyenlőek. Aztán ahelyett, hogy kétségbeestem volna, egy fáradt vigyor ült ki a pofámra.
- És legalább sok embert nyírtam ki? - kérdeztem valamiféle reménykedéssel. De aztán jött a totálisan megsemmisítő szövegelése az ürgének és erre már tényleg baromira rá kellett, hogy csodálkozzak.
- Chicago? Mi a ráknak jöttünk ide? De hisz az k*rva messze van Friscótól! - hivatkoztam térképészeti ismereteimre és egyáltalán nem úgy néztem ki, mint aki örül a helyváltoztatásnak. - Megmondtam cseszd meg, hogy a Testvériség New Yorkban van! Akkor most mond meg, mi az ördög villás farkáért vagyunk most itt? - hadonásztam egy sort, majd talpra ugrottam. Ez nem tűnt túl jó ötletnek, úgy elszédültem, hogy majdnem álló helyzetben estem kómába, ami baromira szánalmas lett volna, ha megtörténik.
- Akkor te most engem elraboltál, vagy mi? - sandítottam rá kérdőn, mert nem éreztem úgy, hogy a logikai képességeim maxon pörögnének egy ilyen piaparti után, mint a tegnapi(?).

-Pont azért jöttünk ide, mert k*rva messze van a várostól, ahol megfürödtél az egyik pincér vérében, egy másikat meg egy billiárd ütővel... - itt nyel egyet, és inkább elfordul az ablak felé. - Sok rideg dolgot láttam már, de bakker, te többet nem ihatsz, az ismerőseim 100 kilométeres körzetében. Mármint, a jó ismerőseim közelében, persze... - Itt visszafordul, és megint ott az arcán az az ördögi, kárörvendő mosoly, ami annyira jellemző rá mostanában.
-Egyébként, nem akartam egyenesen oda vezetni őket, ha netán követnek, mert valaki kiszúr egy Motorost, aki egy csápos manust cipel a vállán. Tudom, paranoiás vagyok, de ez van.
Észre sem veszi, hogy szivarja közben már az ujjaiig leégett, csak amikor odasandít tűnik fel neki, hogy a parázs már a bőrét perzseli. Egy lezser mozdulattal a hamutál helyett használt vizespohárba pöcköli a rákos rolót, aztán a fejét rázva fordul vissza fogja felé.
-Annyi jó nő volt ott, gondolod pont téged raboltalak volna el? Bár a dákós mutatványod után elismerem egy hangyányit vonzóbb vagy, mint az a szegény lány, de akkor is, az ilyen kérdésben nagyon finnyás vagyok.
Ha esetleg Kalmár üres tekintettel bámulna rá, mert mondjuk túl gyorsan mondott, túl sok hülyeséget, akkor a szemeit forgatja, és valamivel lassabban hozzáteszi még:
-NEM. Nem én raboltalak el. Mármint, senki sem rabolt el, csak gondoltam, ha otthagylak, nem dörgölhetem az orrod alá, hogy vesztettél, arról nem is beszélve, hogy a testvériséghez sem juttathatsz be, márpedig ahogy hallom az igazán dögös fajtánkbeli nők ott tanyáznak mind, szóval...Mi lenne, ha amint jobban vagy indulnánk? - Ez után kicsit közelebb hajol, hogy jobban megvizsgálja az erősen másnapos férfi arcát. - Jobban vagy amúgy? Kutyaharapást szőrivel?

Ahogy a fószer lökte itt a sódert a tegnap...vagy mittudomén melyik nap eseményeiről, rám nem jellemző módon gondolkodóba estem. B@ssza meg, utálom, ha ennyire kiesik nekem egy nap! És hány ilyen volt már... Volt, hogy heteken át nem is nagyon voltam magamnál és onnan vettem észre, hogy telik az idő, hogy ingben már fáztam az utcán.
Meg sem bírtam mukkanni egy ideig, annyira lefoglalta az agyamat az, hogy előkaparjak egy emlékképet erről a f@sza kis napról, de mind hiába. Egyre értetlenebb képet vágtam és egy ponton muszáj volt benyögnöm egy kérdést.
- Dákó? Mármint az a biliárdos izé, vagy a farkam? - amint ezt megkérdeztem, meg is markoltam az öreg harcostársat egy pillanatra, hogy meggyőződjek róla, hogy még mindig megvan. Megkönnyebbülten folytattam aztán.
- Mert ha eztet raktam ki a napra, akkor bocs haver, csináltam már párszor ilyet. - zavarodottan heherésztem egy sort. De erre ő meg magyarázkodni kezdett, amiről biztos azt hitte, hogy majd beljebb kerülök, de k*rvára egyre kijjebb kerültem csak, mert most már semennyire sem értettem semmit sem ebből az egészből.
- Most akkor miva'?! Akkor most elmentünk-e onnan, vagy sem? És ha elmentünk, akkor most hol a farkamban vagyunk és ha nem ott, ahol az előbb mondtad, akkor meg mégis hol?! - kérdeztem, de én sem nagyon értettem már, hogy pontosan mit is. Kezdtem rohadtul ideges lenni már és legszívesebben a torka köré csavartam volna a csápjaim, hogy ne jöhessen ki belőle több ilyen baromság, amivel teletömi az agyamat. Azt már inkább meg sem kérdeztem, hogy most akkor tényleg megöltem-e egy raklapnyi embert, vagy sem... tetszett az a gondolat, hogy igen, és kész.
- És nem b***meg, nem vagyok jól!! - ordítottam bele a képébe, majd elléptem tőle. A fejemet fogtam kínomban, mert egyrészt majd szét hasadt a fejfájástól, másrészt mert semmi nem jutott az eszembe, hogy mit kezdjek most vele, meg magammal. A csontjaim hasogattak és éreztem, hogy valami nagyon hiányzik belőlem, ami nem a szesz és nem is a nikotin. Tegnap is éreztem már, de ma még rosszabb lett ez az egész. Ki is vert a víz, ha csak arra gondoltam, hogy ma ezt meg azt kell csinálnom valakivel és közben nem lőhetem be magam, de még el sem szívhatok semmit se. Hirtelen feltűrtem a bal karomon az ingem ujját és jól a képébe toltam a vénás szúrásból visszamaradt sebet.
- Látod ezt? Én k*rvára nem akartam, de tegnap mégis megtettem. Pedig egyszer már leálltam vele, mert nem volt más választásom. De valami hülye szuka miatt tegnap erre ébredtem. - boxoltam bele erővel a tűszúrás helyébe.
- Csak egy feltétellel mehetünk, ha segítesz rajtam! És most nem elég, ha merev részegre leitatsz, értve vagyok? Legalább pénzt adjál, vagy valami! - kezdtem a lehető legpofátlanabbul tarhálni és komolyan megfordult a fejemben, hogy ha nem megy bele, akkor megpróbálom megölni, még ha itt patkolok el a karmai közt, akkor is! Nekem már minden mindegy...

Soha, egyetlen hordó ital sem volt rá képes, hogy Logan kidobja tőle a taccsot, és a polgárháború óta egyetlen mészárlás sem, ám a következő kérdés hallatán arca egy pillanatra zöldes árnyalatot vesz fel, ahogy agyában megjelenik a kép amint...
-A biliárdos izére....HÁLA ISTENNEK!
Szerencsére, valójában semmi sem történt meg azok közül, amiket elmondott, hisz kalmár nagyon szerény tud lenni az alkoholmérgezés határait feszegetve...kezd hiányozni neki az az ájult fickó, s egyre gyakrabban sandít összezárt öklére, mely elég kemény ahhoz, hogy akár a falat is átüsse vele.
-Persze, hogy elmentünk onnan te szeszkazán, csupán arra céloztam, hogy te is jönni akartál velem...illetve, először a csapost kérlelted, hogy fuvarozzon haza, de aztán a sarokba dobtad, amikor rájöttél, hogy már csak a fejét tartod a kezedben!! Gondoltam, ha vele elmentél volna, velem sem bánod, főleg, hogy már a könnygáz gránátokat is bedobálták!
Próbálja túlüvölteni a fickót, és a Xavier-ben tanárként eltöltött néhány éve megedzette a tüdejét, úgyhogy ez szinte biztosan sikerül is neki. Ami a sebet illeti, talán még sajnálná is a fickót, ha nem tojna rá ilyen magasról, hogy állítólag kinyírt egy csomó embert tegnap, így viszont csak a vállát vonja.
-Na és? Engem tegnap lelőttek...tönkrement a kedvenc pólóm. De rendben, segítek neked. - A zsebébe nyúl, és előhúz belőle pár istentelenül összegyűrt, a rászáradt vértől szinte felismerhetetlen bankót. - Gondolod ezt elfogadják valahol? Na mindegy...segítek neked, de elárulnád végre, hol az a bázis? Nem mintha nem bíznék benned, csak aggódom, hogy elpatkolsz, mielőtt odavezethetnél...ahogy kinézel, csoda, hogy eddig éltél...

Valahol megnyugodtam magamban, hogy nem a farkamról dumált, hanem arról a fapálcáról, vagy miről. Bár úgy nagyjából teljesen leszartam volna azt is, ha a lompost tettem volna ki megmutatni és ezt ő is megkukkantotta volna. Nyomás alatt nincs olyan, amit szégyellnék! Ezért is mozdult meg valami a tekintetem mögött, amikor láttam, hogy a mutáns táváris mintha szarabbul érezné magát, mint az előbb. És hogy ehhez köze lehet a férfiasságomnak is. Ez sértette a büszkeségem, de ma sajnos baromira nem volt időm ezzel foglalkozni.
- Azért ajánlom neked pajtás, hogy a kocsim még meglegyen! Mert ha miattad tönkreb@szták, vagy ellopták, akkor komolyan mondom, hogy nagyon megjárod! - hadonásztam felé. Egészen pontosan arra gondoltam, hogy megalázom, ha már másfajta kárt úgy sem tehetek benne. Mondjuk félretenném azt a kevés, megmaradt erkölcsömet és jól megtolnám hátulról. A kocsim és a cuccaim nélkül úgyis az utcán végzem pár napon belül, akkor meg már olyan rohadt mindegy, hogy mit teszek még utoljára a testemmel...
Aztán amikor felém nyújt egy adag kesst, valamivel engedékenyebbé válok és egy időre leteszek a nagy tervemről.
- Remélem elfogadják a pénzed. Én csak magamról tudom, hogy nekem ez is jó. - vontam meg a vállam és elvettem tőle a pénzt. Begyűrtem a szakadt farmerem zsebébe és elkezdtem magamban számolni, hogy még hány egész percig bírom ki cigi, pia és drog nélkül. Morcos voltam még mindig, mert nekem ma nem elég látni a fényt az alagút végén - én már a fényben akarok ragyogni!
- Jól van, elviszlek a bázishoz. De New York messze van és a kocsim nem fogom itt hagyni, úgyhogy vagy beülsz mellém a Volgába, vagy külön megyünk, aztán majd meglátom, hogy együtt is érünk-e be, vagy sem. - lett egészen parancsoló a hangnemem, mert hát szarok a karmaira, akkor is én vagyok a Testvériség tagja! Már csak azt kéne út közben kitalálnom, hogy hogyan szabaduljak meg tőle, mielőtt megtudná, hogy valójában én sem tudom, hol a Testvériség bázisa. Mindegy, a lényeg most a lé és hogy nekem kell a napi méreganyag-bevitel ahhoz, hogy működjek.
- Egyébként meg ne parázz miattam, rajtam már többször is átment a teljes kémiaszertár tartalma, éveken át éheztem és összevertek ezerszer, de még mindig mozgok, úgyhogy talán nem ma fogok megdögleni. - vágtam be egy kellemetlen vigyort. - Na, akkor megyünk, vagy mi? Út közben meg majd megállunk egyszer, hogy ezt beválthassam. - vettem elő a véres pénzgalacsinokat, hogy emlékeztessem, majd vissza is tettem őket. Ha már nem állít meg, akkor meg is indulok a kijárat felé.

Hmm... Spontán ötlet volt, hogy Queensbe költözzek. Nem is tudom már mért döntöttem a költözés mellett. Talán azért mert itt sok a mutáns? Jó persze mindenki jobban szeret egy olyan környéken élni ahol, ha egy percre nem figyel és pocsolyába lép nem szegeződik rá jó pár ijedt szempár, azért mert szikrázni kezd a lába. Mert előfordul az ilyen. Na de mért is rágódom ezen? Itt vagyok, miden jó...eddig még.. Bár kissé ingerült vagyok emiatt a nagy embertömeg miatt, ezért nehezebb figyelnem magamra. Majd lesz valahogy. Nagy nehezen kiszállok a taxiból és kipakolva a csomagjaimat elindulok a kiszemelt hotel felé. Mondjuk így utólag sokkal jobb ötlet lett volna először egy rendes lakást találni mint, hogy hotelbe kényszerüljek. Szóval még ez is előttem áll. Szuper. 10 perc hatásszünettel végre bemasírozok, jobban mondva bevánszorgok a recepcióra és kiveszek egy csendes kis szobát, erkéllyel. Hiába az erkély a gyengém, ha az nincs akkor más szóba se jöhet. Megkapom a kulcsot, persze a harmadik emeletre kell felcipekedjek, és eddig csak egy kb. 200 éves lépcsőt szúrtam ki ami a lábaim segítségével felvihet a szobámig.. Mért is ne? Lépcsőzzünk a feszes combokért! Amikor végre megmásztam úgy 330 lépcsőfokot, mert megszámoltam, jobbra fordulva észrevettem egy csinos kis liftet ami ott állt üresen a lépcső mellett.. Na ez már csak hab a tortán. Végre beértem a szobámba és az volt az első, hogy kilibbenjek az erkélyre és gyönyörködjek az utcákon mászkáló, a szemszögemből nézve, pici emberkékben, ahogy a hatalmas épületekből jönnek mennek és ahogy a kis bazároknál tolonganak, apró kis ajándékokért. Az egyetlen ami tetszett ebben az összképben az a virágos bolt, a könyvtár és a mellette lévő könyves bolt volt. Mondhatjuk úgy, hogy abban a 3 kis épületben megtaláltam önmagamat. Helyesbítek 4 kis épületben, mert erős odafigyeléssel felfedeztem egy papír- írószer boltot ami a másik gyengém. Majd az erkélyről bementem és mivel már késő délután volt, úgy gondoltam jobb ha minél hamarabb megnézem a kiszemelt boltokat, mert erősen kétlem, hogy azok késő este még nyitva lesznek. Sebes léptekkel a bőröndömhöz mentem és szinte beleöntöttem a ruháimat a szekrénybe csak úgy mintha egy locsolókanna vizet öntenék egy száradásnak induló kis virágra. Kikaptam egy vékony kis sálat, virágosat a változatosság kedvéért, egy fekete cicanadrágot, egy lezser és hosszú barna pulcsit, a térdig érő barna csizmámat és a fekete bőrkabátomat. Szépen kitettem őket az ágy szélére és amikor sikerült előhalásznom a neszesszeremet megcéloztam a fürdőt. 30 perc múlva már a retikülömbe pakoltam és indulásra készen bezártam magam mögött az ajtót majd a rozoga kis lépcsőn lementem. Kint már kicsit sötét volt, de az utcán lévő égő sorok nem engedték, hogy ezt a járókelők is észrevegyék. Na induljunk útnak! Határoztam el magamban és merész léptekkel indultam először egy kávézó felé, onnan kijövet pedig egy pohár kávéval a kezemben indultam a útnak a hosszú utcán. Szeretem éjszaka feltérképezni a helyeket. ez aféle furcsa hóbort...szerintem. Út közben betévedtem a kiszemelt könyvtárba és 3 boltocskába. 4 könyvel és egy cserepes virággal a kezemben sétáltam az utcán. Még mindig nagyon zavart az embertömeg ami körülvett. Mindenhol ott voltak. Előtörtek a régi emlékek amikor akik tudták, hogy mutáns vagyok a szemük sarkából figyeltek és lenéztek. De ez itt más volt. Nem nézett engem senki. mindenki saját magával foglalkozott. Ami visszatartott attól, hogy visszaszaladjak a kis hotelszobámba. Kíváncsi voltam vajon erre ki lehet mutáns? Ezért az összes járókelőt zavartalanul, alaposan szemügyre vettem. Olyannyira, hogy nem figyelve magam elé csak egy óriási puffanást éreztem, amikor felnéztem hát neki mentem egy magas, barna hajú pasinak. Tényleg meg sem tudtam szólalni. Csak dadogtam. Főleg amikor a kávém a nadrágomra ömlött és szikrázni kezdtem. A francba is! Ez nem lehet igaz!
- Ne haragudj! Én csak.. - kétségbe esetten kértem bocsánatot, nem foglalkozva azzal, hogy szikrázok. Az emberek persze körülöttünk felfigyeltek a jelenségre de szerintem már megszokhatták az ilyet mert nem sokáig foglalkoztak vele, ami nagyon tetszett. Más helyeken sokszor tapasztaltam az ellenkezőjét. Ezért van, hogy nagyon be tudok pöccenni azon ha megbámulnak e miatt. Ezt utálom a legjobban az emberekben, folyton csak lenéznek és félnek tőlem pedig ugyanúgy nézek ki mint ők csak van egy kis extra képességem. Majd vissza zökkentettem magam.
- Nem figyeltem! - próbálkoztam még hihetőbbet alakítani aligha sikeresen, mert már jobban foglalkoztatott, hogy kikapcsoljam a szikrázást. Meg egyébként sem vagyok jártas a bocsánat kérésben. Valahogy nekem sosem kellett. Talán mert mindig én voltam a megsértett fél főleg a képességem miatt.

Ha volt már borzalmas napom ebben az átkozott bandában...! Az eszem megáll, hogy állandóan engem találnak meg, ha ügyet kell intézni a városban, mert nekem olyan: "bizalomgerjesztő a képem". Mondjuk azt elismerem, hogy Kardfog mellett szentnek tűnök, az a 300 éves őrült japán nőci meg tényleg kicsit tényleg súlyos, amikor felgyújtja a vonalkód leolvasót, mert fegyvernek nézi, de ezt leszámítva...nem, meggondoltam magam. Tényleg én vagyok az egyetlen, akinek a jelenléte nem idéz elő mészárlást. Elmebeteg banda. Mondjuk annyira nem rossz a helyzet, legalább nem kell ott lennem amikor...
-Huhh...?
Lehet tévedek, de mindig úgy gondoltam, elég nagyra nőttem ahhoz, hogy kellőképpen feltűnő legyek, és az emberek észrevegyék, hogy nagyjából annyira jó ötlet belém jönni, mint az épületet tartó oszlopnak, de néha azért akad olyan bátor, aki ennek ellenére is megpróbál fellökni, mint ez a....Hmmm....
-Semmi baj. - Felelem, mikor meglátom benne a szép, szőke lányt. Szőke! Komolyan mondom, az utóbbi időben már kezdtem komolyan aggódni, hogy kihaltak, a többi színnel együtt. Valamiért minduntalan csak vörös csajokkal hoz össze a balsors, akik...na de miért szikrázik a keze?
-Előfordul mindenkivel, én is egyfolytában letarolom a népet, amikor elkalandozom - felelem, majd előre nyúlok, és finoman megragadom a szikrázó kezét, ezzel elrejtve a népek elől. Azonnal érzem, hogy bizony itt valami tényleg elég fura vele kapcsolatban, és nem csak azért szikrázik, meg egész nap bevásárlókocsit tologatott, vagy ilyesmi. Annyi baj legyen, úgyis kezdtem kimerülni.
-Mi lenne, ha visszavonulnánk egy csendesebb helyre, ahol nem zavar senkit a...szikrázó személyiséged? - Kérdem sejtelmesen mosolyogva, a kezeit pedig továbbra sem engedem el, amíg érzem, hogy áramot vezet belém.
~Egészen hasznos lenne egy ilyen képességű csaj a számomra...nem kéne folyton konnektorra vadászni, vagy aksikra.~

Tényleg halál ciki volt ez a helyzet, de ugyan mit vártam magamtól? Megint sikerült jól indítanom. Szuper. A tetőpont, hogy a kicsit még meleg kávém végigszántott a lábaimon ami valljuk be, elég kellemetlen volt. Utálom magam leönteni. Miután még mindig idegesít a szikrázó kezem, a kávés nadrágom és a kellemetlen helyzet amibe belecsöppentem nem beszélve a földön heverő könyveimről, kissé sikerül megnyugodnom és összeszednem teljesen magamat. Akkor látom csak, hogy egy elég magas pasiba sikerült tisztességesen beleütköznöm.
- Őszintén velem nem szokott ilyesmi előfordulni, de ma költöztem ide és hát nem nagyon ismerek még itt semmit, szóval jó ötletnek tűnt a bámészkodás.- feleltem neki zavartan, amikor ő megfogta a kezemet, ami még mindig vadul szikrázott. Amikor jobban szemügyre vettem sikerült meglepnie. Valljuk be, hogy tényleg jól nézett és tényleg furcsa volt, hogy megfogta a kezem de még sem ezen akadtam ki. Hanem amikor meg fogta a kezemet csak utána vettem észre, hogy az még mindig szikrázik és hát normális esetben már ennyitől is kifeküdt volna. De meg se kottyant neki. Furcsa.
-Mond neked ez nem fáj? Esetleg nem rázlak?- kérdeztem értetlenül. Na jó ez hülye kérdés volt mert tisztán látszott rajta, hogy a keze szinte magába szívta az enyémből az áramot. Mint ha én töltöttem volna. Akkor esett le, hogy hát mutáns.. Azért nem ráztam meg mert elnyelte az erőmet. Ennyit a nagy keresési akciómról. Máskor elég csak bambán mászkálnom, majd csak belemegyek valamelyikbe. Majd a gondolataimat magam mögött hagyva inkább a kérdésére figyeltem.
- Hát nem is tudom.. - feleltem még jobban meglepve. De aztán felcsillant a szemem.
- Na jó, legyen!- mondtam mosolyogva, furcsán megfontolatlanul ami nem vall rám, mert többnyire elég megfontolt vagyok. Meg tetszett ez a szikrázó személyiség dolog.És egyébként is már nagyon zavart ez a nagy ember sereg és nagyon menni akartam, főleg a kis incidensem után. Meg legalább nem kell attól félnem, hogy kifekszik ha hozzá érek. Elengedtem a kezét majd végre normálisan tudtam arra figyelni, hogy megszüntessem a szikrázást, közben lehajoltam és sebesen elkezdtem összeszedegetni a földről a motyómat.
- Indulhatunk.- feleltem indulásra készen, közben próbáltam átlagosnak tűnni a körülöttem lévőknek.

-Tényleg nincs semmi baj - felelem szinte már szemtelenül magabiztosan az egyre piruló lánynak.
-Picit mintha forró lenne, de az egyáltalán nem zavar - jegyzem meg komolytalanul - de nem, fájni nem fáj...viszont az ilyesmit inkább nem az utcán beszélném meg. Tudod, titokban kell tartani a bűvésztrükkjeinket a közönség előtt. - Rá kacsintok, aztán lehajolok, hogy segítsek neki összeszedni a könyveket, és kis szerencsével talán még a homlokunk sem koccan össze a művelet közben. Általában nem jellemző rám, hogy ilyen gavallér lennék, de na, viszonylag könnyen mondott igent, talán jobb, ha az előtt találjuk meg a kocsmát, mielőtt nemet mondhatna.
-Ismerek egy remek helyet a közelben. Szerintem tetszeni fog - jegyzem meg sejtelmes hangon - amúgy, ha akad benned még fölösleges feszültség, nagyon szívesen segítek, hogy levezesd. Úgysincs valami meleg...

//Folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]//

- Akkor rendben. - mondtam felszabadultan . Azt hiszem, hogy ezzel vége a kínos pillanatoknak és végre fellélegezhetek. Már a szikrázást is sikerült megszüntetnem. Haladás.
- Értem. Nos akkor majd máshol faggatlak ki. - mondtam mosolyogva.
- Köszönöm. - mondtam kedvesen, mert rendes volt tőle, hogy segített felszedni a motyómat, amit aztán egy sebes mozdulattal a táskámba csúsztattam. De sajnos a virágocskám teljesen széttört szóval kénytelen voltam a kukába dobni szegényt. Nem baj majd máskor visszajövök egy új ért.
- Jól hangzik - bólintok rá. Csak ne valami puccos helyre menjünk, gondolom magamba reményekkel telve, hogy talán még jó is kisülhet ebből az egészből.
- Oké. Majd szólak ha igénylek egy kis áramtalanítást. - nevetne nézek a szemébe, miközben elindulunk.